Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-08 10:08:49, kedd
 
  Gárdonyi Géza
MAGYAR FŐVÁROSOK



A jó szegediek

Egy idő óta kezdenek divatba jönni a vidéki városok.

Franciaországban Párizs minden. Az az ország szíve és tüdeje.

A mi országunkban minden megyének külön szíve és tüdeje, külön fővárosa van. Ezeket a fővárosokat szidjuk és szeretjük. Budapesttől pedig félünk. Mert Budapest megemészt.

A vidéki városok között legnagyobb és legérdekesebb Szeged. Félegyházától Szabadkáig terjedő kincses rónaság, a rónaságon szétszórt, apró tanyák; imitt-amott egy birkanyáj, amely mögött mozdulatlan szoborként áll a juhász; vékony T alakú kútgémek, egy-egy nagy búzatenger, s a terület közepében rakás csöndes palota.

Ez Szeged város.

Az idegennek, aki a vasúton érkezik, legelsőben is egy nagy, fényes tetejű palota tűnik föl.

- Vajon ki lakik abban: Tisza Lajos gróf? Vagy a főispán?

Így találgatják a kupéban.

A konduktor jelentős arckifejezéssel adja meg a felvilágosítást:

- Az nem az urak palotája.

- Hát?

- A raboké.

A konduktor tudós, tapasztalt ember. Elmondja, hogy azt a palotát Csillagbörtönnek hívják. Nyolcszáz-kilencszáz ember sóhajt onnan az ég felé, de a sóhajtás megtörik az üvegtetőzet alatt és visszahull a szívbe.

Mikor Jókai lenn járt Szegeden, meglátogatta ezt a nagy palotát, és meglátogatott egy kis roskadozó házat is. A palotára fel volt írva:
BÖRTÖN




A kis roskadozó házra:

KISDEDÓVÓ

Jókai kijelentette, hogy a Csillagbörtönnek nincs párja Európában, a kisdedóvó pedig mintaszerű.

- Egyet hibáztak el a szegediek - szólott -, azt, hogy nem a kisdedóvásnak építették a nagy palotát, s nem a raboknak a kis düledező házat.

- Sose búsuljon azon, nagyságos uram - felelt erre Pálffy polgármester -, majd kineveli innen ez a kis ház azt a nagy palotát.

A jó Pálffy polgármester így üti mindig helyre egy-egy szóval a város becsületét. És ő ezt nemcsak hivatalból teszi, hanem szívből, lélekből. Évtizedek óta a város polgármestere lévén, a nyolcvanezernyi embernek társadalmi élete az ő szívében mintegy ideggócpontként egyesül. Ő nyolcvanezer embernek érzi magát. Ha elemi csapások sújtják a földeket, beteg; ha új állami hivatalintézetet kap a város, áldomást fizet a sajátjából; ha gyárépítésnek veszi hírét, hízik; ha a halálozások statisztikája felülmúlja a születésekét, nyugtalanul jár-kel a városban, és így sóhajtoz:

- Mi lesz belőlünk, ha ez így tart kétszáz esztendeig!

Mikor a 79-i árvíz lerombolta Szegedet, a királyt neki kellett fogadnia.

Csónakon állva ment a szintén csónakon álló király elé. Egyszerű, fekete magyar ruhába volt öltözve. A király elé érve levette a sastollas kucsmáját, de az üdvözlő beszéd helyett a könnyek zápora indult meg a szeméből.

Egy szót sem tudott szólani.

- Ez a legszebb üdvözlő beszéd - szólott a király szintén könnyezve, és a kezét nyújtotta Pálffynak.

Az igaz, hogy a szegediek meg is becsülik a lelkiismeretes, jó öreg polgármestert. Mindig egyhangúlag választják vissza tisztújításokon a polgármesteri székbe, s nagyobb úrnak nézik, mint Kállay főispánt, aki csupán a tarokk-asztaloknál örvend némi népszerűségnek.

Pálffy polgármesternek a dolgos jobb keze Lázár György polgármester-helyettes, aki ezerféle munkát végez egy nap alatt, s az íróasztalán megfordul a városház óriás írógépezetének minden sora. Erőteljes, eleven eszű, kedves modorú ember. Az arcán gesztenye színű szőrbokrokat visel; a szemei közel vannak egymáshoz; szereti a költőket és a társaságot, s a társaságok közül különösen a vadászokat.

Megtörtént egyszer vele, hogy Salamon Zsigával kiment vadászni. Salamon Zsiga törvényszéki bíró és a legkedvesebb ember Szegeden, de az a furcsa szokása van, hogy nyulak helyett a vadásztársait szokta meglőni. Így aztán nem csekély hősiesség kell ahhoz, hogy vele vadásszék az ember.

Lázár folyton ott állott a hóban Salamon Zsiga mellett, és minden öt percben elkérte a pálinkás-butykosát.

- Mi jutott neked eszedbe - szólott végre Salamon -, sohasem szoktál te pálinkát inni!

- Mit csináljak - felelt Lázár -, otthon felejtettem a jéger-ingemet.

S ezúttal bár nyulat egyet sem lőttek, de emberben sem történt hiba.

Érdekes alakja a városnak Bérczy Antal is. Sok ideig kihágási bíró volt Szegeden, most árvaszéki ülnök. Bámulatos flegmával és salamoni bölcsességgel igazgatta el másfél évtizeden át az apró pöröket, amelyek lefolyásáról adomáskönyvet lehetne írni.

Beállít egyszer egy sereg asszony hozzá.

- Ezek a tanúk - mondja Csurok Erzsi, az asszonyokra mutatva.

- Mihez?

- Hogy ez a kofa elvette a hatost.

- Nem vettem el - rikolt a kofa, és a másik csoport asszonyra mutat -, ihol az én tanúim.

A két asszonycsoport fülsiketítő kiabálással bizonygat egymás ellen.

Bérczy nász csendet int a pipával.

- Hát kend - mondja - azt állítja, hogy odaadta a hatost?

- Oda hát.

- Kend meg azt állítja, hogy nem kapta meg a hatost.

- Bizony nem.

Bérczy nász belenyúl a zsebébe, és kiveszi az erszényét.

- Itt van a hatosa - mondja elégült arccal -, egy hatosért ne csapjanak akkora lármát.

Jószívűség tekintetében alig is akad párja Szegeden. Pósa Lajos, aki végignézte egyszer a tárgyalásait, ódát írt hozzá, s annak két refrén-sora így szólt:

...ó, vajszívű bíró!
Minek is volt néked paragrafust írni,
azé az igazság, ki jobban tud sírni.

Ezen a versen akkoriban sokat nevettek, habár mindenki tudta, hogy Bérczy nász igazságszolgáltatása csak annyiban különbözött más kollégáitól, hogy a rideg paragrafusokat a szegedi néphez igyekezett alkalmazni, s a törvény nem-tudását, ahol csak lehetett, enyhítő körülményül vette.

A szegedi bírák között egyébiránt Schnell Frigyes törvényszéki bíró a legeredetibb alak. Szőke, pirosképű, alacsony, szász ember. Ezelőtt tíz évvel került Szegedre. Nemzetiségi agitációk miatt tették át. Mikor Szeged földjére lépett, egy szót sem tudott magyarul. Hanem megadta magát a sorsának. Az volt az első dolga, hogy magyar grammatikát vett, s nekifeküdt a tanulásnak. Hat hét múlva már elnökölt egy tárgyaláson. Azt mondják, kisujjában vannak az összes büntető-törvények a rendeletekkel együtt. Bámulatos emlékező-tehetsége van, s az ő ítéletein változtatnak legkevesebbet a felsőbb fórumok. A szegedieknek legkedveltebb anekdotázója.

Megtörtént, hogy egy kisebb vidéki városból való fiatal ügyvéd, valami betörő-tolvaj védelmére Szegedre utazván, a tárgyalás előtt való napon felkereste azt a társaságot, amelyben Schnell Frigyes szokott esténkint adomázni. A védence érdekében tette. Schnellnek minden adomájára ráduplázott. Ha Schnell meztelen kézzel fogdosta a veszett kutyákat, ő farkasvadászatról beszélt a szerecsenek között; ha Schnell olyan tűzifecskendőről beszélt, amellyel egy közbeeső hegyen keresztül át oltották a tüzet, ő olyan tűzoltókat látott, akik hét nap és hét éjjel derékig jártak parázsban, s azután ahelyett, hogy pihentek volna, még három huszonnégy óráig táncoltak.

A társaság a sok vidám beszéd között egyszer csak azt vette észre, hogy megvirradt.

Schnell előveszi az óráját, és nyugodtan jegyzi meg:

- Ejnye, ma egy kicsit későn megyünk haza.

Nem is mentek haza, hanem egyenesen a tárgyalóterembe.

A fiatal ügyvédet némileg megviselte a borital, azonban Schnell olyan nyugodt arccal, éles és bonyodalmas keresztkérdésekkel tárgyalt, mintha egész éjjel aludt volna.

A betörőre bizony súlyos bűnök derültek ki.

A fiatal ügyvéd, még mindig az italok hatása alatt, nagyon csóválta a fejét.

Mikor aztán Schnell Frigyes felhívta, hogy mondja el a védőbeszédet, akadozó nyelven így szólott:

- Mi-mi-micsoda, hogy én ezt a ga-ga-gazembert védjem? Kérem a legszigorúbb bü-bü-büntetést.

Azzal lehajtotta a fejét az ügyvédi asztalra, és elaludt.

Schnell Frigyes pedig olyan ítéletet csinált, hogy mind a két felsőbb fórum változatlanul elfogadta.

Kiváló juristája Szegednek Pillich Kálmán is. Egy nagytermetű, meztelen arcú ember ez, aki - dacára annak, hogy maga a megtestesült finomság - azzal tette keresetté az irodáját, hogy a parasztokkal gorombáskodik.

- Ügyem van - szól a tanyai az asztalához lépve.

- Hapták - kiált rá stentori hangon Pillich -, hátrább öt lépéssel, ha úrral beszélsz!

A tanyai ijedten vonul az ajtó mellé, és magában mondja:

- Ez aztán az embör, ez szömibe meri vetni az igazságot a bírónak is.

S annyi a tanyai kliense, hogy alig tud tőlük mozogni is.

Pillichnek a legkedvesebb barátja Weiner Miksa, akit előkelő hajlamánál fogva alispánnak neveznek. A szegedi társaséletnek fő mozgatója. Ő vezeti ki a vendég-színésznőket a kupéból. Ő kezdi meg Szegeden a nyárikalap viselését, (s amint mondják) neki van Szegeden minden délben a legjobb vendég-konyakja.

A legelegánsabb ember egyébiránt Pálffy Viktor szenátor, akit, mint volt minisztériumi fogalmazót, a jövő század főispánjai között emlegetnek. Mint kitűnő vívó, egyszer Babó Emillel is megmérkőzött. Az első összecsapásnál mind a kettőnek eltörött a kardja. Erre elnevették magukat, és összeölelkeztek.

Magyarruhás ember ma már csak egy van Szegeden: Beck Pista. Az élő Mokány Berci; - de persze "Szellő" nélkül, mert az adót nem szereti. Minden tanyai lakadalomban nász, és minden hallgató előtt paraszthistorikus.

Ő tette meg azt a tréfát, hogy a Maros-hídról "A pipázás tilos" című föliratot levétette, s helyette egy képet festetett ki, amely deresen fekvő parasztot ábrázol, amint a hajdú egy kézzel üti, a másik kezével pedig a földön fekvő pipát mutatja.

Azóta a fahídra érkező paraszt a kellő tisztességtudással kiveszi a pipát a szájából.



A MI VASÚTUNK

Olvastam már csúfondáros írásokat a vidéki vasutakról, hogy azok milyen csigák, és hogy azokon vadászni lehet.

Megcáfolom ezeket a gúnyolódásokat. Sietéshez szokott városi emberek írták.

Nálunk nem siet soha senki. A sietés az élet örömeinek megölője. Aki siet, vagy bolond vagy sánta vagy harangozó. Mert a harangozónak mindig egy negyedórával később jut eszébe, hogy harangozni kell; a sánták pedig isten különös rendeléséből mindig sietve járnak. Ez az oka, hogy levélhordónak is sánta embert választottunk.

Ezt a derék embert Galagonyának hívják, s arról is nevezetes, hogy a nyomorék lábán előre megérzi egy nappal a végrehajtót.

Más senki sem siet soha minálunk. De minek is sietni? Lám, a Bodó János esete milyen sietős lett volna tavaly szüretkor; mégis idő kellett hozzá, hogy megtudja.

A tűz mellett hevert őkigyelme, és egy parázs beléharapódzott a bekecse aljába.

- János! - mondja neki a bíró.

- No.

- Baj van.

- Baj-e?

- Az ám.

- Hát mi baj van?

- Hogy mi baj van?

- Mi?

- Az, hogy ég a bekecsed.

- A bekecsem?

- Az ám.

- Hun?

- Hogy hun ég?

- Úgy.

- Hát hátul.

- Hátul-e?

- Hátul ám.

- Oltsa el kend!

- Eloltsam?

- El.

- Mivel oltsam el?

- Vízzel.

- Vízzel.

- Vízzel.

- De hát hun a víz?

- Hogy hun a víz?

- Az.

- Hát tán amott a vederben.

- A vederben?

- Ott.

- Ott nincs.

- Miért nincs?

- Miért? Hát azért, mert kiitták a lovak.

- Kiitták?

- Ki ám.

- Hát aztán miért itták ki?

- Hogy miért itták ki? Mert szomjasok voltak.

Persze a bekecs ezalatt elégett.

A vasútunk sem készült el hamar. Tizenöt esztendő kellett hozzá. Akkor kormánypárti képviselőt választottunk, hogy az szerezzen egy lokomotívot. Szerzett is. Az ellenzéki lap megírta, hogy Baross Gábor az államvasutak lomtárából adta a lokomotívot.

- Annál jobb - mondtuk -, legalább sohasem ütközik bele sebes hajtás miatt más masinába.

S kiderült, hogy a mi lokomotívunk csakugyan okos és alkalmatos, jó masina. Csak elindítani nehéz, meg megállítani. Máskülönben jól viszi a vonatot.

Késés nincs is nálunk soha, hacsak a másik vonaton nem akarjuk folytatni az utunkat, vagy ha útközben a bikának kedve nincs velünk dulakodni.

A bikák ellenségei a vasúti rendszernek.

Volt eset rá, hogy a bika két kilométernyire visszalökdöste a vonatunkat. De be is jegyeztük az állomáson a csordást a panaszkönyvbe.

Ez az eset akkor általános felháborodást keltett. Az ellenőr két nagy, véres vezércikket írt az esetről. Mikor aztán a szerkesztőt is becsukták, a csordást is becsukták, az eset fölött lassankint megcsillapodtunk.

Más késés nemigen fordul elő, még hófúvások esetén sem. Nem mintha kitűnő hóekéink volnának, hanem mert ilyenkor a közlekedést egyszerűen megszüntetjük.

És higgyék el, ez sokkal bölcsebb dolog, mint Cegléd és Szolnok között hóba rekedni, ott éhezni, fagyoskodni és ebattázni egész héten át.

A mi vonatunk naponkint kétszer indul, éspedig reggel 3 óra 59 perckor és délután 1 óra 59 perckor.

Ezt a rendet mi állapítottuk meg, azért, hogy ne lehessen lemaradni a vonatról.

Aki ugyanis utazni akar, azt mondja: - "A három óraival utazom hajnalban." Tehát biztos, hogy négy órakor ébred fel. Azalatt, míg ő felkászolódik, a fűtőt is elő tudják keríteni a Két egérből, Zöldpocokból vagy egyéb földi férgekhez címzett italos helyekről; a konduktort is sikerült huzamos locsolásokkal ébredésre hozni, s a masiniszta is megtalálódott egy névnapi iparostársaságban, ahol épp a negyvenedik tósztját sikerült közkívánatra elhallgattatni.

A vasúti főnök még csak Bárándi szenátorra várakozik. A hajdú már este jelentette, hogy nála nélkül el ne menjen a vonat. A szenátor csakugyan meg is érkezik a leányával, Juliskával. Juliska szőke leány. A fején széles karimájú szalmakalap. A szemei búzavirágok. A kezében pedig egy nagy csokor pipacs van.

A váltónál a konduktor visszaszalad még a szenátor tajték-pipájáért. Azután csengetnek is, fütyülnek is.

S a vonat megindul.

Különféle lekottázhatatlan, de kellemes nyikorgások és illő zörömbölések között kiérkezik a szabadba, a mezők közé, ahol mint egy óriás, hosszú, vékony ezüsthajszál fénylik a síkságnak messzeterjedő sötétzöldjében.

És megy a vonat csöndesen, döcögés nélkül. Itt-ott ráhajlik a sínre a hamvas keserűlapu és a viola színű, sápadt bogáncsvirág. Mintha azok is utazni óhajtanának.

A konduktor előszedi a kupé kanapéiba rejtett tábori-székeket, és körülrakja az asztalt. Bor is van. Szóda is van. Lilienfeld kereskedő kártyát tesz az asztalra, és oszt.

Juliska kikönyököl a kupé ablakán. Páva Bandi pedig a szomszéd kupé ablakán könyököl ki.

Páva Bandi most került a megyéhez. Csinos pörge bajusza van és fehér galléros, batiszt tarka inget visel; a nyakkendője selyem, s a cvikkere aranykeretű.

A szél vidáman fújdogál. Juliska fel-feldob egy-egy pipacsot. Ez jó mulatság. A szél elkapkodja a pipacsokat Juliskától, Páva Bandi pedig a széltől kapkodja el.

A kupéból kihallatszik a kártyák csattogása. A vonat vidáman pöfögve halad tovább. Páva Bandi csövet csinál a tenyeréből, és átszól Juliskának:

- Igazán jól áll a kalapjához.

- Micsoda?

- Az a gyönyörű két kék szeme.

A pipacsok pirosak. Juliska is piros, Bandi is piros. A vonat megható dallamokat dörömbölve halad tovább a napsugáros ég alatt, a hullámzó vetések között.

 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza : MAGYAR FŐVÁROS  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2679
  • e Hét: 2679
  • e Hónap: 82237
  • e Év: 2023517
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.