Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-08 11:00:16, kedd
 
  Gárdonyi Géza
POÉTIKA



Látta repülni a sast - a bagoly.

És szólt:

- Tehát ez az! Így szállnak fenn. Ezt megfigyelem.

És megfigyelte, jegyzetekbe szedte, szerves egészbe körítette, szóval: könyvet írt róla.

Azóta mindenütt, hol a zsenge nemzedék tanul s a bagoly könyvét a baglyok tanítják, récék, libák, csirkék és egyéb kétlábú tollaskák buzgón tanulják a könyvből: hogy mi az alapja, mik a szabályai és szabály-kivételei a magasra való szállásnak.

Magolnak, bifláznak.

És a tanév végén jelesen vizsgáznak.



A MAGYAR KRITIKUS

Az ember bizonyára sokszor él. A testet váltogatja életről életre, de jellemének alapvonala mindig-mindig ugyanaz marad.

Tegyük fel, hogy valamelyik mostani kritikus volt az első ember.

Már egy hónapja, hogy él. Nem tudja, honnan, s nem tudja, miért, de nem is kérdi. Az egy hónap alatt végigkóborlotta a Paradicsomot. Nézett, tapogatott, szagolt. És a fejét rázta gyakorta.

Egyszer azonban megjelenik a főangyal és szól:

- Én annak a küldötte vagyok, aki mindent alkotott. Mindenekelőtt tudni óhajtom, hogy az Úrnak remekléseit miképpen fogod föl?

Ádám vállat von.

Az angyal folytatja:

- Íme, itt ez a kert: a művészetnek oly pompás alkotása, aminő nem volt és nem is lesz többé ezen a világon.

Ádám habozás nélkül válaszol:

- Nem ér semmit.

- Micsoda nyilatkozat ez? - kérdi az angyal elképedve.

- Nem ér semmit! - ismétli Ádám határozottan.

- Megnéztél mindent?

- Meg. Nem ér semmit.

- De kérlek, ez a kert, ez a mérföldekre nyúló, zöld csoda, ez az élő festmény, s fölötte az égnek magas, kék sátora...

- Nem ér semmit!

- Az egész mindenségről mondod ezt?

- Az egészről.

- De hát mért?

Ádám a bokor aljára mutat:

- Az a keserűlapu nem sikerült! Nem sikerült!! Nem sikerült!!!

- A keserűlapu? Nézd a fenyőfát, nézd az égbe nyúló jegenyét, ezeket az ernyős pálmákat...

- Jó, jó, de az a keserűlapu...

- Nézd a millió színben pompázó virágok sokaságát: a liliomot, a tulipánt, az azaleát, a rózsát, a szegfűt, a jázmint...

- Annak a lapunak semmi színe sincsen.

- Nézd a madarakat, e szárnyas zenészeket; nézd a pillangókat, e szárnyas virágokat; nézd az őzikét, a hattyút, a galambot, vagy azt a remek pejlovacskát ottan!

- Mit ér, ha ennek a lapunak ekkora otromba levele vagyon!

- Nézd: nyugoszik a nap; tűzpompában izzik az egész boltozat!

Ádám csak a lapura néz:

- Ki látott ekkora levelet ilyen alacsonyra tenni! Ha legalább öles volna a szára!

- Nézd a tavat, ezt a gyönyörű tükröt, amely virággal van körülrámázva. Mostanig acéltükör volt, íme aranytükörré változott!

- De ez a keserűlapu elmaradhatott volna!

- Láttad-e a Holdat, amint az ég sötétkék térségében lebeg és szelíd világossággal árasztja el a Paradicsomot? És a csillagok ragyogó világa? Mindezt az Úr teremtette.

- Minek teremtett keserűlaput!

- Ugyan, ne azt a laput nézd örökké! Hátha nem is volna!

- De van!

- Mi az a lapu az Ég és Föld temérdek remekei között?

- De ez rossz, ez nem remek!

- És nem is rossz, és ez is remek, a bogárkák, békák, éjjeli állatok tanyája ez. Hűselő nekik délben, menedék nékik zivatarban. Márcsak az is mesteri ebben a növényben, ahogyan szívja magába a földből az életet, ahogyan lélegzik, ahogyan növekszik, ahogyan él. A te ivadékaid a jövendő évezredekben megtalálják benne az orvosságos erőt is, és Isten áldásaként becsülik.

Ádám a növényt epésen gázolva:

- Mégiscsak keserűlapu!



CERUZA-JEGYZETEK

A színlap hátára

A dráma élő emberekkel illusztrált írásmű. Néha az illusztráció jobb, mint a szöveg.

Néha.

Olvastam egy vívást ezen a kérdésen: A színész szolgálja-e az írót, vagy az író szolgálja a színészt?

Pedig mily könnyű az ítélés:

Ha a színész nagyobb a művészetben, mint az író (az írás művészetében), akkor az író szolgál. S fordítva.

Az ítélet különben játékról játékra kimondható, ha elővesszük a játék után a szöveget, s megnézzük: mit adott az író a színésznek? Mit alkotott belőle a színész?

"A közönségnek mindig igaza van."

Íme a bizonyíték:

Ha az igazgató meg akarja rontani valamelyik színészét, olyan szerepet játszat vele, amely nem neki való.

Akkor a közönség azt mondja:

- No lám, ezt a színészt jeles művésznek véltük, pedig hát értéktelen.

Azonban, ha az igazgató a színészét magyar prömieren lépteti fel ily módon, akkor a közönség nem a színészt ítéli meg, hanem az írót.

Színésszel nem lehet öt percig beszélni anélkül, hogy ki ne mondja ezt a szót: szerep.

Micsoda ostoba szó ez: darab.

A magyarnak a darab mindig az egésznek a részét jelenti. Mondjuk inkább: dráma.

Ez a szó éppoly világszerte ismert szó, mint a posta, telegráf, tinta, bicikli stb. Mindenütt a színpadnak írt művet jelenti.

Nem fogadom el azt az általános véleményt, hogy minden színész művész. S nem fogadom el a magyar kormánynak azt a véleményét, hogy a magyar kultúrát a Nemzeti Színház igazgatója tartja a vállacskáján.

Még az igazi művész-színésznek is csak annyi a szerepe a kultúrmunkában, mint a gumicsőnek a borfejtésben.

A dráma-írásban éreztem, hogy még valami százféle írásjelet kellene kitalálni.

Mert némely színész hangsúlyokkal beszél; némelyik fővárosiasan, csak a mondat végét kunkorítva.

Írja a tapasztalatlan drámaíró:

- Hol van János?

- Az Isten tudja.

A tapasztalatlan drámaíró ezt a kérdést közömbös kérdésnek írta le, s az Isten tudját könnyű vállvonás helyett.

Ez különben nem is érthető másképpen.

De íme, két hangsúlyozó színész kezébe kerül a szerep, s eljátszódik imigyen:

Keresztbe font kar. Ádáz tekintet. Szúró nézés:

- Hol van János?

A felelő az égre mutat. Nagy méltósággal:

- Az Isten... tudja!

Más példa:

A drámaíró írja: Micsoda rettenetes éjszakám volt!

És gondolja, hogy valaki a halántékára teszi a kezét, s hangsúlytalanul, egyszerűen panaszosan mondja el ezt a mondatot.

A színész:

Ordítva: Micsodaa?! Rettenetes! Éjszakám volt. (A voltot hangsúllyal.)

Fölösleges írni, mondani, hogy az író jobban tudja, mi van a drámájában, mint a színész. De aki erről a mi állami színészeinkkel beszél, el fog bámulni a véleményükön.

Pedig csak a holt író szövegével bánhat úgy a színész, mint a kaucsuk-ember a saját bőrével.

A színészek felosztása szerepkörök szerint azt mutatja, hogy az írói teremtő-erő csak ritkaságképpen jelenik meg a földszínen, - mint az aranyrög.

A színpadi alakok olyanok, mint a figurális öntvények: hol puszta gipsz, hol festett, hol bronzolt, de mindig ugyanaz az egynéhány figura.

A Shakespeare színpadján mindenki szaval és mindenki bölcselkedik. Nála nem az élet az álom, hanem az álom az élet.

Ha színházi direktor volnék, mindig sötétre festetném a színfalakat, s világos ruhában játszatnám a színészeimet.

A világos háttér megsemmisíti a színész alakját, s különösen az arca játékát.

A színész kifesti a szeme szögletét. A vonás csak akkora, mint egy fél búzaszem. De már a kezét nem festi ki (ha kell is), pedig a keze akkora, mint tízezer búzaszem. Azt mondja: nem látszik a nézőtérről.

Így vonulnak aztán fel még a Nemzetiben is a fehér kezű, falusi parasztok és a fehér nyakú cigányok.

A színész szavára nevetnek. Tehát zaj van. A színésznek ezt az időt ki kellene töltenie játékkal. De nem: ő beszél. Szava mindig elvész, de azért beszél.

És este, mikor lefekszik, azt mondja:

- Ma hát sikerrel játszottam.

Azaz pardon: jáctam. Mert a színész nem játszik, hanem jác. Nem eljátszotta a szerepét, hanem eljácta.

És ezek a magyar nyelv apostolai!

A művészetek között egyedüli értelmi művészet az írói. A többinek mívelésében az értelem szerepe másodrendű. Ez különösen akkor tetszik meg, mikor azok a másodrendbeli művészek írnak.

Az írás, ha nem művészi is, gondolatokat fejez ki. (Az evangélisták nem voltak íróművészek, mégis mily érdekes, amiket írnak.) De a legnagyobb festők, a legnagyobb zenészek, legnagyobb színészek is rendesen meglepnek bennünket azzal, hogy a magtalan alma a kertjükben terem.

Különösen a színészeken kell bámulnunk, akik elvégre is egy úton járnak az irodalommal. Az írásaikból megdöbbentő lelki üresség tátong felénk. Sokszor egy egész könyvben nincs egyetlen mondat, amely az író-színész agyát vallaná születése helyéül.

A színész gyémántporral köszörült kavics. Csak az csillog rajta, ami ráragadt.

Már háromszáz éve ki van találva az a tőr, amely szúrásnál nem okoz sebet, mert visszalottyan a penge a markolatába.

A leggarasosabb csepűrágó kóklerek is ismerik ezt, csak még a mi színpadjainkon nem tudnak róla.

Micsoda leszúrások! Mindenki látja, hogy a penge csak éppen érintette a mellet, de nem hatolt belé. És ezek akarnak illúziókat kelteni!

A nő a színpadra nem úgy lép, mint a férfi.

A nőnek a teste a fő kincse: azt viszi oda, hogy ragyogtassa, ahol legtöbben látják. Kevés válik ki közülük, mert kevés tud lelkibb lenni, mint testi. Haj, pedig a női lélek, ha ki tud bontakozni a földiségből, sokkal finomabb, fenségesebb, mint a férfié! A trombita is zene, a hárfa is zene. De a trombitát csak nagy széllel lehet megszólítani, holott a hárfa a gyönge szellő érintésére is megzendül.

A hárfa a női lélek.

Nő-színésztől mindent láthatunk hamisan alakítva, hamisan mondva, csak egyet nem:

Mikor a vele egy-szerepkörű nő-kollégával játszik, és a szerző utasítása ez: Végigméri.

Ezt mindig megdöbbentő realitással csinálják.

A primadonna este rövidke szoknyában játszott. A jobb lábát vagy ötvenszer lendítette másfél méter magasságra a közönség felé fordultan. Játék után azzal az érzéssel megy pihenni, hogy aznap többet tett a magyar kultúráért, mint Jókai ötven év alatt.

A Nemzeti Színházat és az Operát a nemzet pénzéből tartják fenn. A nemzet ma tízmillió ember. Ez mind fizeti a két színházat. A kézi munkás is fizeti. Hány millió jár színházba? Hány millió nem járhat?

A vidéki kőszínházakat is itt-ott városok szegik. A napszámos adója is benne van abban a pénzben.

A Nemzeti Színháznak, mind az Operának, becsületbeli kötelessége volna legalább a nemzeti ünnepeken ingyen bebocsátani azt a publikumot, amelynek pénzét a végrehajtó fizeti be a színházba. A karzati belépődíjat más napokon is és mindenütt le kellene szállítani tíz fillérre.

Nemrégiben háromszáz színész maradt virágvasárnapján szerződés nélkül.

Vajon azon a költségen, amelybe a Wagner-trilógia előadása került, nem jobb lett volna azt a háromszáz színészt szétküldeni az országba?

- Menjetek azokba a falvakba, pusztákra, ahol eddig nem járt színész, és játsszatok a népnek egy hónapig ingyen: szavaljátok Aranyt, Petőfit, olvassátok nekik Jókait; mondjatok monológokat Shakespeare-ből, játsszatok 2-3 személyes drámákat és drámai jeleneteket a magyar színművekből!

A jó dráma szerkezete olyan, mint az óráé: sem egy kerékkel több, sem egy kerékkel kevesebb. A kerékfogak jól illeszkednek egymásba, s a rugó erős.

Egy vidéki városban olvastam a színház plakátját: Őrnagy úr, A kikapós patikárius, A hálókocsi ellenőre, Mozgófényképek stb.

A plakát végén az igazgató pártolást kér a közönségtől.

Miért? Hiszen ez még csak nem is hazai ipar!

Rákosi Jenő azt írta egyszer, hogy élete legnagyobb gyönyörűségének ismerné, ha most látná először Hamletet.

Fogadni mernék, hogy az a színész, aki Hamlet apját szokta játszani, sose látta Hamletet meghalni, és az a színész, aki Fortinbrast szokta játszani benne, sose találkozott Poloniusszal.

A színészeknek nincsenek olyan kívánságaik, mint Rákosi Jenőnek.

Némelyik vidéki színház kreizler-bolt: cifra plakát, komisz portéka.

Némelyik fővárosi színház feliratát is meg lehetne igazítani. A külföldi dráma-irodalom szemét-lerakodó telepe.

A mi népszínmű-íróink úgy főzik a pörköltet, hogy több benne a paprika, mint a hús.

A népszínművek asszonyai cifra-ruhásak; a hajuk fel van sütve; sohase dolgoznak, csak a szoknyájukat riszálják, s örökké csókolódznak. Ilyenféle parasztnép Magyarországon nincsen.

Ha külföldi dráma nem tetszik a közönségnek, azt mondják nálunk:

- A főszereplő nem bírta megjátszani.

Vagy azt mondják:

- A színház nagyobbat vállalt, mint amekkorára képes.

Ha azonban magyar dráma van színen, akkor nincs szó a színészről, sem a színházról. Akkor mindig csak a szerző bukik.


A színmű levétele a műsorról nekünk íróknak mindig temetés. Meghalt belőlünk egy rész feltámaszthatatlanul.

Mert a regény, novella, vers mindig él. Ha nem olvassák ma, olvassák holnap. Színművet azonban nem olvas senki. Sem ma, se holnap. Még a színész is kiíratja belőle, amit játszania kell. A többi nem érdekli.

 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza : POÉTIKA Látta  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1810
  • e Hét: 10568
  • e Hónap: 37814
  • e Év: 2102795
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.