Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-09 13:16:05, szerda
 
  Áprily Lajos
Esik



Csepergés indult, őszi dallamú,
a tükrömben sötét maradt az ég,
a hajnalban sem volt fény, csak hamu,
s künn sírt, egész nap sírt a szürkeség.

1
Komor napoknak fényessége volt,
hangjában tündér csengettyűje szólt.
Annának hívták. Jött egy Anna-bál,
s táncába vitte a sebes halál.
2
A virágteste tölgy alatt pihen,
nagy puszta-város erdős széliben.
A tölgyfán tengelicek szólanak,
s homok-halmára hulldogál a makk.
3
Mikor az erdőt számum-szél kaszálja
s tölgyfák zuhannak át a völgyeken,
lelkem, felelj: egy kis virág halála,
jégvert szirom - hogy fájhat úgy nekem?
4
Rom volt a földünk. Elzuhant királyok
az örömök. De ő játszott velem.
Zuhog a fény, s kifosztott szívvel állok
a némán szikrázó játszóhelyen.
5
Mi azt hittük: mienk bűbája, fénye.
Mienk - lihegte s megjelent a rém.
Vagy tengerparti apja nyúlt feléje
a szomjazó kar nagy jussán: Enyém - ?
6
Érni fog a galagonya,
nem szedek már vele soha.
Galagonyát, csipkebogyót,
makktálacskát, ért mogyorót.
Árván jár most messzi réten,
kicsi kosár a kezében.
Keresi a réti csodát,
friss csiperkét, galagonyát.
Különös rét, furcsa tájék,
nincsen rajta fény, csak árnyék.
Félemlíti, szorongatja -
s nem jön, nem jön a nagyapja.
7
Vagy el se ment. Itt él a kert felett,
a Szentgyörgypuszta kistündére lett.
Ott jár a madárfészkes fák alatt,
ahol boldog volt, éber és szabad.
Ha arra járunk, ott leselkedik,
de leshelyét sötét lombok fedik.
Mégis sokszor tudom, hogy merre jár,
elhalkul ott a szép "szentgyörgymadár".
Ismer minden virágot névszerint,
övé a rétek vadvirága mind.
Lépcsőnkön olykor ott a drága jel:
virág. Kisanna hullathatta el,
hajnalban jött a terraszunkon át,
a friss homokban hagyta lábnyomát.
Jár hangtalan. Törvénye hallgatás,
parancsoló, tiltó tündérvarázs.
Lát és figyel látatlanul. Miénk.
Csak nem jöhet, jaj, nem jöhet közénk.
8
Bölcs szív, egyensúly - gondoltam kevélyen -,
meghozta végre vérem és korom.
Kisanna nincs. Ez volna bölcseségem,
ez a siralmas, furcsa, néma rom?
9
S most menj a város-zajba vissza, menj.
Keresd a zsibbadást, mit munkagondod ad.
Ha ismerősöd rádköszön, köszönj.
Ha búskomor szemével néz az est,
ha tudsz, pihenj. -
Vagy zúzott lélekkel vallasd magad:
vén szem, honnan van benned annyi könny?
10
Meghalt. De vajjon élsz te s élek én?
Gyermekkoromban gyakran láttam ezt:
dorongjával egy-egy szilaj legény
a legelőn kígyót ütött. A test
zúzott fejjel feküdt a fű között.
De mozgott még és fel-felütközött,
tekeredő, torz hurkokat vetett
s vonaglott, rángatódzott, reszketett,
míg elhervadt a fény a fák fején.
Meghalt. De vajjon élsz te s élek én?
11
Völgy, drága völgy, fogadj úgy, hogy ne fájjon,
legyen vadmákod bódító szagú.
Némán lengjen, mint alvilági tájon,
virágaid felett a mélabú.
12
Csillagtalan éj feketül,
farkas jár az aklunk körül.
Strázsa nincs, hogy elijessze,
kutyáinkat kivégezte.
Vad cselekkel virradatra
bárányunkat elragadta.
Ott a gyapja töviseken,
keresgélem, szedegetem.
Ott a vére kövön, mohán,
könnyem hull a vére nyomán.
Csillagtalan éj feketül,
jár a rém az akol körül.
Friss prédát les éjszakára -
Hé! Fiaim!
Fejszenyélre! Vasvillára!
13
Gyerekszem. Némán kérdez és figyel:
"Játszott velünk.
Hol vesztettétek el?"
Megrezzenünk,
s a néma szemnek néma szem felel.
14
Ez halk szüret volt. Senki sem dalolt,
a tréfaszó is elcsitult korán.
A szedett tőkék megzilált során
mögöttünk árnyék járt: a drága holt.
15
A forrásból a bodzás patak-útban
kicsi kulaccsal ő hozott vizet.
Buzogj, buzogj, csorgó fekete kútam,
apadhatatlan kút: emlékezet!
16
Paszuly. Még együtt ültettem vele.
Most már nem együtt fogjuk szedni le.
Nem együtt fogjuk megszemelni sem.
Két apró, fürge kéz. Seb a szivem.
17
A portuláka magja hull s kikel,
a tulipán a földbe bú s kihajt.
Mag, drága mag. Most őt vetettük el.
Örök bú bokra, nőj ki, nőj ki majd.
18
Ágyásba lépett. Feddő szó, harag:
az ásott földbe lépni nem szabad.
Ó, ha az a rendbontó, drága nyom
még megjelennék ágyásaimon -
19
A fényes május, áldott szép idő,
a pitypang-bóbitától szőke rét.
Nem én fúvom már, nőtt a kis tüdő
s olyan boldog, hogy ő fúhatja szét.
Jaj, villámot a rétre ki vetett?
Viharok sorsos mélyéig ki lát?
Ki küldte rá a zord lehelletet,
mely úgy elfújta, mint egy bóbitát?
20
Pirók-hang. Úgy szól, mintha lelke lenne,
bujdosva, halkan mindenütt követ.
Mintha Annácska búja sírna benne,
mert tavaszunkba vissza nem jöhet.
21
Láttam a rőzselángok lüktetését,
a pinty torkát, mikor fényben remegve szólt,
láttam a forrás boldog szívverését.
Az élet legszebb lüktetése Anna volt.
22
Kicsi virágnak hívtalak,
s most csak árnyék vagy, kicsi árnyék.
Hívogatók a sugarak
s állok, mintha kezedre várnék.
Talán úgy volna jobb nekem,
ha én is halványabbra válnék,
s együtt járnánk a réteken:
te is árnyék s én is csak árnyék.
23
A nyírfarügy még zártan és keményen
ringatta karcsú, kis testét a fényben,
fenn kosborokról álmodott a rét;
a hólé kristálytóba gyűlt az aljban,
cinkék érkeztek lengő, fürge rajban,
a fára nézett s lüktetett a lelke
s értő mosolygás fényével figyelte,
hogyan skandálják kisgyerek-nevét.
Most jó a hó és jó a csend. Tavasszal,
mikor a föld kifent ásómra vár,
tömjétek be a két fülem viasszal,
ha szólni kezd a mámoros madár.
24
A furcsa nyár, a sík, a sorsfalu.
Hegyek nevelték s itt halmot se lát.
A forró fény, az omló sugaru,
fakóra szívja sűrülő haját.
Halk és magányos játék, zárt kapu,
kis társakért szaladni nincs hova,
az udvar is milyen más illatu,
milyen mást kondít a harang szava.
Előtte kép kel: magas rét, bokor,
melyen mosolygó vadgyümölcs terem,
kristályos, hívó, szabad nap, mikor
Visegrád ormán együtt járt velem.
A lelke vágyakozva fut felém,
halkan felujjong: értem jő a héten.
A kerítés felett les rá a rém,
könyöklő pózban, konokul, sötéten.
25
Ó, hogy futott velük a nyári éjbe
a teher-autó - hogy zúgott, zihált.
Várost rejtett a néma puszta mélye
s el kellett érni azt az Anna-bált.
Mellettük fák futottak hosszu sorban,
fehér fényben lobbant a levelük,
kutyák csaholtak villanó majorban
és a halál együtt rohant velük.
26
Mikor elindult, május tiszta kékje
ölelte még. A fénye itt maradt.
Távolodó, élő gyönyörűsége
csak sugarat hagyott, csak sugarat.
S így láttam újra: édesanyja gyászban
mellettem áll a hűvös hullaházban,
csend és pap és virág. Álmodja tán?
Várunk reá. Örök perc. Véget érhet?
S a felvonón
megjelenik; mint kisgyermek-kisértet
komor shakespeare-i játék színpadán.
27
Talitha -: hajnalt hirdető madár,
Jairuséknak hajnalt hirdetett:
holt szívbe hullt a keltető sugár
s halál lányából élet lánya lett.
...Mikor a rommá torzított remek
árván feküdt a gyermek-klinikán,
jaj, mért nem szólaltál felette meg:
Kumi talitha! Kelj fel, kicsi lány!
28
A tücskeink. A víg tavasz-hozók,
porló rögök között ugrándozók.
Mikor virágszagot lehelt a kert,
s a jószagokba füstszagot kevert
az égő gaz - hogy eljátszott velük.
Ismerte földbe fúrt buvóhelyük,
s örvendezett, mikor kibújt serény
lábán egy csápos kis cigánylegény.
Egyszer figyelte édesanyja két
szembogarát, két kedves íriszét -
Tücsök - mondotta és víg kedve volt.
Mikor felette zsoltár hangja szólt
s a föld zuhogva omlott rajta szét,
tücsök szökött hozzá a mélybe le,
vitte a fényes föld üdvözletét,
s mint egy kis hős, halálba ment vele.
29
Ó, mennyi titkot, mennyi szót, nevet
tanult meg tőlem. Most már mesterem:
Szépség Halálhoz mily közel lehet,
csak pusztulása óta ismerem.
30
A sík föld, melynek ő ad majd hamut,
Hadház felé a végtelenbe fut.
Hadház körül virágos már a nyár,
s a pusztán régi ember lelke jár.
Füvek barátja és poéta volt,
álmok s virágok rétjén kóborolt.
S most elgondolni jólesik nekem,
hogy találkoznak éber éjeken.
Barangolásra hívja majd a rét
a természet két édes gyermekét,
és "doktor Földivel" meglátogat
nem ismert tájakat s virágokat.
S amit tőlem meg nem tanulhatott,
azt doktor Földi megtanítja ott.
Meséimnél majd szebbeket mesél
s szelíden kézenfogja, hogyha fél.
Útjukra néma csillagfény figyel,
úgy járnak ketten doktor Földivel.
31
Ó, szomjúság s szabadság gyermeke!
Ezen a fénnyel búcsúzó napon
itt ülne most velünk a csónakon,
míg szól az őszi ünnep éneke.
A hegy felől vadlúdszó hallik át,
rezzenti lenn a sok szelíd libát
s felszállnak fényes angyalszárnyakon.
Lelkén örömhullámmal futna széjjel
a dús szeptember fény-kísérete,
s lúdszóval, dallal, vízzel, déli széllel
együtt lüktetne drága élete.
32
Kristályos ég, hűl már a sugara.
Most itt állnánk a híd-romnál vele,
nyárbarnított, kemény orcáira
rózsát hímezne október szele.
Néznők, hogy ring a fényes hab felett
a szélben hintázó sirály-balett.
Állok s a pillanat szépsége fáj.
Jaj, elszállt, mint egy kis fehér sirály.
33
Havas eső hull. A nagyapa-szék
meleg sarok-homályba hívogat.
Most mondókák jönnének és mesék,
tündért idéznénk és királyokat,
járnánk az alvó kastély udvarán,
farkastól féltenők a kicsi kecskét.
Mohó, meleg szempár ragyogna rám
s két boldog térdem fogná drága testét.
34
Jössz, jó idők futára, március.
Pendül a nyírfán már a daktilus.
Nem a tavasz kedvét szikrázza szét:
a völgy holt lányát hívja: "Bincikét".
35
Vén szív, vidulj, ma vesd le vérted,
az új tavaszt megint megérted.
Mondd: aki él, ma mind örüljön,
a fény rá záporozva dűljön,
zsendüljenek csírák a síron,
s jaj, a halottja fel ne sírjon!
36
Kinyújtod a tavaszba két kezed,
még nem hiszed, hogy nincs, még keresed.
Pedig tudod jól, elhervadt tövig,
szem benne többé nem gyönyörködik.
Elszáradt rég a tápláló gyökér,
a vére vissza többé sose tér,
de te még mindig azt hiszed, hogy él,
s úgy érzed: hozza jószagát a szél.
Mondd és ne sírj: mi várna rá, ha élne?
A kínból sok s az álmokból kevés.
Egy vérpazarló, vad kor szenvedélye,
otthontalanság, gyász és rettegés.
Mondd és ne sírj: most mély homok takarja.
Makkját szelíd tölgy hullatgatja rá.
És nincs Istennek, ördögnek viharja,
mely békességét felriasztaná.
37
Ma rejti még a lelked mély homálya,
szépséges arca hervadt és sötét,
vonásait a végső kép kuszálja,
idegenítő, bús halálpecsét.
De jönni fog egy nap: felkel s megindul,
kitárja könnyen azt a ködkaput,
s a búskomorság sűrű fátylain túl
a felderengő hajnalfénybe jut.
S úgy él veled, sugárba, színbe szőve,
tündér-testén is fénylő lesz a seb,
s ahogy kísér az újuló időbe,
csak fényesebb lesz, egyre fényesebb.
38
Látod, milyen ragyogva jön,
sugár ver át a köntösön.
A haja szálán fény eredt,
arcgödre fény-kutacska lett.
Ilyen tündöklés nem terem
szikrázó, déli tengeren.
Igy nem sugárzott égi fény
az üdvözült Beatricén.
A lelkem issza s inna még,
s szólítaná: Gyönyörűség...
De csak remegve nyúl felé,
attól tart, elrebbentené.
Ötesztendős ma. Istenem.
Behúnyom káprázó szemem.
39
Jön új világ, hatalmasabb a kornál,
mely börtönében elvéreztetett.
Rengéssel és viharral újraformál
patakot, kertet, rétet, völgyeket.
De ha tavasz lesz s lesznek csipkerózsák
s méhektől zsong a sokvirágu rét,
hirdesse itt az örökkévalóság:
itt járt, itt élte boldog életét.
40
Menj, karmos év. Menj, balsorsot hozó.
Mélyre zuhanj az elmúlás ködében.
Utánad nézek sújtottan, sötéten
s búcsúm egyetlen szó: Ragadozó!
 
 
0 komment , kategória:  Áprily Lajos Esik  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2468
  • e Hét: 7760
  • e Hónap: 87318
  • e Év: 2028598
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.