Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-09 19:19:20, szerda
 
  Móricz Zsigmond:
A macska



Az alkonyat az orosz síkon éppolyan volt, mint odahaza. Nem látszott az égen, hogy valakinek ott külön gondja volna az emberek két nagy seregére, amely a földbe ásva, az utolsó emberig jobban el volt rejtve egymás elől, mintha fekete és vörös hangyák két serege viselne a fűszálak közt hadat.

Hat apró kis legény ugrált előre egy tizedessel meg egy hadapródjelölt őrmesterrel, hogy a leégett falu üszkös bal végétől valami ezerötszáz lépésnyire megszállja az útvonalat, s ott gyorsan fedezékbe kaparja magát, ahonnan reggelig figyelhesse az éjszakát.

Madarak suhantak át a levegőben, fűszálat vittek a csőrükben, vagy bogarat. Távolról ágyúdörgés hallatszott s elszórt puskalövések, kettős csattanással, néha mint egy dongó zirrent el a fül mellett egy-egy golyó.

Csatatéri csönd volt.

- No, hál' istennek - szólt a hadapródjelölt őrmester, és elterült a maga ásta fedezékben.

Mozdulni sem bírt már, egyetlen tagját nem bírta már tovább mozgatni. Odavolt. Fájt a gerince, a nyúltagyveleje, az összes csontjai és kötései, de különösen a gerincvelő, amit egészen agyoncsigázott a súlyos szerelvénycipelés, az utolsó héten valami százhúsz kilométert meneteltek.

Hirtelen valami csodálatos édes kis hang ütötte meg a fülét. Megint felnyitotta a szemét, mert azt hitte, megőrült. A nyitott sírforma fedezék sötét homokjában találta magát, s nem volt semmi nesz. Tudta, hogy hét embere szintén be van ásva, és most ugyanúgy fekszik a meleg homokban. Kötelesség hajtotta, hogy fel kell állni, hogy az őrök figyelnek-e vagy nem, de nem volt ereje, ha mindjárt egy egész orosz támadás jönne sem.

Egyszerre csak megint hallja azt a furcsa hangot. Vékony és kedves, síró és csiklandozó...Macskanyávogás, fiatal kiscica nyivákolása...

Tágra nyitotta a fülét. Macska! Hol van itt macska...

Macska!...Rég elmúlt örömök és boldogságok villantak eszébe. A kislányait látta, ahogy a fehér cicákkal hempergőztek. A kisgyerekének a hangját hallotta, mint otthon a nagy diófa alatt, ahogy a macskát cipelte. Cince, maga is annyi, mint egy rózsaszínű kiscica...

- Cic, cicic!... - hallotta jobbról is, balról is.

Felkönyökölt.

Az emberei mind itt dugták ki a fejüket a fedezék szélén, és kíváncsian, vigyorgó képpel néztek.

- Cic - mondta mind - cic!

A kis barna macska óvatosan ott lépkedett a fekete homokban, fehér volt a bögyén, s a mancsai fehérek voltak, olyan tiszta fehérek, olyan frissen mosott fehérek, amilyen kormosak és homokpiszkosak voltak ők, a kényes emberek.

- Cici, cicicic!...

S már az egyik legény ott mászott hason előre a cica után, és ravaszul, lappangva igyekezett az ártatlant megcsípni.

- Vigyázz, elszalad! - kiáltotta ijedten valamelyik, de már akkor a macska kézben volt.

Boldogan ihogva fordult meg vele a honvéd, nagy bajuszú öreg magyar, és úgy csúszott vissza fedezéke felé, mint egy vastag nagy földi féreg, amely sohasem tudott lábon állni, és emelt fővel nézni az égre...

- Tudsz magyarul, cicu? - mondták az emberek és nevettek.

- Az apád csillagát! Hogy tud karmolni - mondta a vén honvéd, s büszkén mutatta az orrát, amit megkarmolt a macska. - Még leszedné róla a bőrt!

- Add ide nekem! Nem tudsz te avval bánni.

- Nem kell úgy megszorítani!

- Nem való ilyennek a kezébe a macska!

- Add csak ide! - hallatszott mindenfelől egy-egy szó. A nyolc ember mind a macska után vágyott.

Körös-körül nem látszott senki és semmi, csak ők nyolcan voltak itt, s egy kismacska...a halál mezején...

- Cicuskám! - szólt oda egy ember -, kiscicuskám! Hogy kerülsz te ide, cicus? Gyere velem haza Magyarországra. Böskéhez...a bácsi Böskéjéhez.

- Ne csábítsd el! - mondta a honvéd, aki a markában úgy tartotta a cicát, mit egy madarat. - Juliskához fog ő jönni! Kovács Juliskához Nagyszemre, a Patics utcába...

Az arcához szorította a macskát, annak a bársonyos szőrét, s a többi irigyen és csorgó kíváncsisággal nézte.

- Teljes fedezék! - kiáltotta el magát hirtelen a hadapródjelölt őrmester, mert valami gyanúsat vett észre.

Abban a pillanatban mindenki beugrott vagy behúzódott a fedezékébe.

Óvatosan lestek ki aztán. Amott szembe az ellenség felől lovasok közeledtek vágtatva.

- Itt a muszka! - kurjantott valaki.

- Nem muszka az, te szamár, hanem huszárok.

- Hászippa. Látszik, hogy itt a muszka, mert a huszárok már szaladnak visszafelé!

Ahogy a háborúra visszaeszméltek, egyszerre mindnyájan megérezték a testüket, fáradtságukat.

- Az isten verje meg a patkójukat, minek jönnek éppen erre! - mormogta a macskás ember, s a cicát beszorította a keblébe.

A huszárok elgaloppoztak, s ott, ahol az imént állottak, egy-két perc múlva veszekedett gránát csapott be.

Lehúzódtak mindnyájan a gödörbe, s hosszú perceken át visszafojtott lélegzettel vártak. Disznó muszkája! Ezeknek mind ilyen remek megfigyelőik vannak. Jó lesz el nem árulni magunkat, mert rögtön itt lesz a salve. Bölcsen meglapultak, s csak jó sokára elevenítette meg őket újra a macskanyávogás.

Mire kinéztek a föld színére, már a huszárok ott látszottak a falu alatt. A lovak szőrén megcsillant s a fegyverükön a napsugár, a nap utolsó sugara.

A macskás honvéd, hogy a többit izgassa, kitartotta a fedezékből a cicát fél kézzel, s a másikkal simogatta odafent. Ő maga hanyatt feküdt a kis mélységű sírban.

- Megijedt!

- Cicukám, megijedtél?

- Nem szereted a gránátot, cicuka?

- Hát a gombócot?

- Hát a friss tejecskét?- mondták összevissza.

S úgy nevettek valamennyien, és nézték a baka nagy, fekete kezeiben tekergőző kis jószágot. A macska nyivákolt. Kinyitotta kis piros száját, és kinyújtotta hegyes kis piros nyelvét, s feltartott kis fehér orrával az égre nyivákolt.

- Milyen tiszta - szólt az őr.

- Mosdik.

- Többet mosdik, mint te.

A cica kiugrott a honvéd gyöngéd markából, a fedezék szélére pattant és továbbszaladt.

Egyszerre hárman is ugrottak utána, s egy pillanat múlva már megint fogva volt.

Most új embernek kezdődött új öröme. Simogatta, szeretgette, olyan gyöngéden bánt vele, mint a gyereke hajával...s a többi nézte...

- Teljes fedezék! - hallatszott újra a hadapród őrmester kiáltása.

Abban a pillanatban mindenki lebújt.

Az őr s a hadapród figyelték, mi az, ami jön...

- Csehek jönnek - kiáltotta az őr.

Erre mindnyájan kinéztek. Zárt rendekben közeledett oldalról, jobbról egy egész zászlóalj. Erről ismerték meg, hogy mifélék. Ezek itt is kettős rendekben járnak, tán hogy együtt tartsák egymást.

- Ördög vigye, minek jönnek ezek erre! - káromkodtak magukban, s nézték, hogy jön a menet tömör oszlopban. Az oroszok mindjárt itt lesznek a tűzzel.

Három lovas tisztjük észrevette őket, s előrerúgtatott.

A hadapródjelölt őrmester feltápászkodott. Ha ezek nem félnek egész alakot mutatni, akkor nem volna magyar virtus, hogy ők meg itt lappangjanak. S amit tudott, elmondta.

A nagy bajuszú, sárga cseh kapitány dünnyögve nézett abba az irányba, amerre az ellenséget jelezte nekik, s minden köszöntés nélkül visszatért a csapataihoz.

A hadapródjelölt őrmester részvéttel nézett utánuk, s odakiáltott még nekik, hogy ne menjenek zárt oszlopban, hanem bomoljanak rajvonalba...

- Was? - szólt vissza a kapitány, végignézte s elment.

- Teljes fedezék! - kiáltotta a hadapród, s maga is bevetette magát az árkába.

Már hallatszott messziről az égben repülő rémmadár visítása. Az emberek úgy meghúzódtak a földben, mint az egerek. Aztán valami negyven méter magasságban az alkonyati ég mély violasötétségében valami sárgásvörös fény villant s rá éles csattanás.

A magasban eloszlott robbanás után három kerek fehér füstfelhő maradt az égen.

A hadapród megnyugodva nézte.

Mintha egy gigász fújt volna játékos kedvében cigarettjéből füstkarikákat - mondta magában költői érzéssel.

Aztán újabb dörrenés...aztán csak úgy zuhogtak körülöttük a vasparittyakövek...

Amint csönd lett, a hadapród kiemelte óvatosan a fejét a fedezékből. Nagy távolságban robbanást látott, aztán még messzebb látta magasra fölcsapódni a földet. Az oroszok az egész mezőt tűz alatt tartják...

- No, ez már semmi! - mondta magában, s most ő szólott végig csapatja fölött.

- Cic!...Cicic!...

Egyszerre újra felbukkant a hét sapka, s összenéztek.

- Hol a macska?

- Hol van?...Hol a macska?...

Kérdezték összevissza, egyre idegesebben.

- Atyaisten! - kiáltotta, akinél utoljára volt. - Elszökött.

Mind ijedten néztek körül, mindnyájan megerőltették a szemüket, hogy az egyre vastagabb sötétségből kihalásszák a kismacska kedves figuráját.

- Cic! - kiáltották -, cicic! - cuppogatták, szipogatták, csókot cuppogtak! - cic, cica, cica!

De nem volt többet...Néma volt a puszta, nem volt macskanyávogás...

Akkor szó nélkül visszaheveredtek a földbe, s fölvetették szemüket a nagy sötét orosz égre...Mélyeket lélegzettek, fájdalmasat sóhajtottak, mintha egy sugár tűnt volna el, az életnek egy meleg, színes kis sugara...amely megcsillant...amely hozott valamit...amely megint nincs...Most már újra nincs semmi, semmi, semmi, csak a háború...
 
 
0 komment , kategória:  Móricz Zsigmond: A macska  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3791
  • e Hét: 33358
  • e Hónap: 78430
  • e Év: 2019710
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.