Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-10 08:57:32, csütörtök
 
  Gabelka - A fűzfa
Az időnek nem volt jelentősége számukra.



Vízparton születtem, a tavasz gyermekeként. Sosem értettem miért vagyok egyedül, hiszen a mögöttem lévő erdőben a fák majd mind egyformák voltak.

Velem kivételt tett a természet és hagyta, egyedül éljek.
Ágaim nem törnek az égig, a vízben mártóznak, isszák az életet. Csónaknak adtam árnyat, fürdőző gyerekek kapaszkodtak belém, fájt, de nem bántam, hallottam az örömkiáltásukat. Időnként láttam, ahogy a víz elvitt előttem egy korhadt faágat, egy élettelen társam testét. Leveleim között bújócskáztak a lepkék és madarak énekére mozogtak az ágaim.
Az apró kis bogarak számtalan alkalommal sétáltak rajtam fel, s alá. Masíroztak szüntelen.
Egyszer egy kicsi hangya eltévedt. Kiállt a sorból és egy levelem eltakarta előle a többieket.
Ő is árva lett, mint én. Próbáltam a takarást szüntetni, de szellő se mozdult, mígnem hangos szuszogással hirtelen megjelent egy óriási hernyó és testével kiutat mutatott a kis lénynek.

Beborít az éj, csendet és megnyugvást hoz. A levegő hűvösebbé válik. Ágaimon az apró bogarak repedéseimbe bújnak, bár némelyikük inkább ezt a napszakot választja vadászatra.
Elmerengek, miként lettem ilyen erős és vaskos, hogy számtalan élőlénynek tudok helyet adni magamon. Bensőmben körfolyam halad és, ahogy egymás után váltakozik a nappal az éjszakával, úgy leszek egyre hatalmasabb.
Előttem a víz, mögöttem a rengeteg. Pirkad. Időnként fura hangokat hallok, mint egy óriás harkály kopácsolása. Emberek ténykednek a sűrűségben. Néha lejönnek a partra és hűsítik felhevült testüket. Házat építenek. Szagokat sodor felém a szél, a füst kaparó szagát. Korom takar, amit nehezen tudok lerázni magamról. Óriás autók parkolnak le a víz mentén. Az emberek itt mossák le róluk a mocskot, amit a víz tovaszállít. Nekem még jó, de lejjebb a társaimnak már nem. Talán egyszer eltűnnek innen!
Egyre rövidebbek a nappalok, kopaszodom, kicsit fázom, a leveleim kezdem elveszteni. A nagy jövés-menés, az emberek és gépkocsik zaja, szaga apránként megszűnik. Felsóhajtok. Végre, megint békességem lesz! A ricsaj, amit a madarak okoztak csökken. Egyre kevesebben vannak, akik meglátogatják az ágaim. Elérkezett a téli álom ideje. Az idegen zajok már nem keltenek fel reggelente. Befagyott a patak vize, de észreveszem, ahogy a jég alatt csordogál. Tiszta és fényes a páncélja. Kristálytiszta a fagyott levegő, bár időnként a nap annyira felmelegíti, hogy az alvó rügyeim kidugják a fejüket és körbelesnek elérkezett-e már az ébredésük ideje.
Egyik nap megreped a jég és a résen kibuggyan egy vízcsepp. Körbetekint és int a társainak. A repedés egyre tágul, majd kettéválik, sokasodik a törés és pár nap alatt teljesen eltűnik a fagyruha a vízről. A víz útja vidám rohanássá válik. Simogatja a rügyeket az ágaimon. Régen látott madarak tűnnek fel a messzeségből. A bogarak újra táncot járnak rajtam.
Érzem, hogy megint vastagodtam, szaporodtam egy gyűrűvel. Vajon mennyi lesz még?!
A tavasz illata beteríti a tájat. Melengető napsugár csiklandoz.

A fák közül hangosodó, közeledő nevetést zaját hallom, majd hirtelen kifut egy gyermek, majd még egy és újabb!
Leszaladnak a partra és kavicsot keresgélnek. Egyik-másik lassabban jár, furán botladozva. Némelyiket felnőtt vezetgeti és kíséri a vízhez.
Utolsóként egy kislány érkezik. Aprókat lép, kezében pórázt szorongat, amin egy játék kutya lóg. Beszél hozzá. A vízhez ér - ússz! kiáltja és bedobja. Egy felnőtt odamegy és a pórázzal kihúzza a játékállatot, megtörölgeti és visszaadja. Vigyázz rá, még hideg a víz - mondja, majd megsimogatja a gyermek haját.
Kavicsok repkednek a vízbe. Kicsit távolabb halmokba gyűjti egy kisfiú. Törött játékautónak épít gyógyító helyet. Kitört a kereked, most beteszlek a kavicsvárba és vissza fog nőni a helyére - mormogja.
Kicsivel arrébb két gyermek guggol egymás mellett. Kezüket a vízbe dugják és úgy simogatják a víz fodrait, mint lágy selyemkendőt. Révülten nézik, ajkuk lefittyed.
Torz mosolyú gyereket vezet egy felnőtt. Beszél hozzá - nézd a társaid, fókuszálj rájuk, figyelj! Próbáld utánozni őket, gyere és érintsd meg te is a vizet!
A fűzfa gyengéden simogatja őket lelógó ágaival. Sérültek.

A kislány egyik nap nem jelent meg és bármennyire mások voltak, hiányát észrevették. A maguk módján feltett kérdésekre azt a választ kapták, hogy hazavitték. Nem tudták mi a haza, az otthon. Mire elmagyarázták a gondozóik is ráébredtek, hogy mennyire más és más jelentése tud lenni ennek a szónak. A haza, az otthon számukra ezt a piciny világot jelentette és ebből kivonni valakit egy ,,másikba", értetlenséget váltott ki belőlük.
Az időnek nem volt jelentősége számukra. Még élt emlékeikben a kislány, mikor újra megjelent közöttük.
Megváltozott. Teste lesoványodott és ahol csak a ruházata láttatni engedte, sötét foltok tarkították. Félt, rettenet ült ki a szemébe egy hirtelen mozdulattól, egy kissé felemelt hangtól is.
A póráz változatlan a társa volt, de már nem lógott rajta a plüsskutya. Elvették tőle, hogy ne játsszon. Dolgoztatták egy tanyán. Abban az ,,otthonában" verték, s így egy jóakaró visszajuttatta az igaziba, a sérültek közé.
A gondozóknak és a többi gyermeknek köszönhetőnek megnyugodott, de sosem felejtette el, hogy volt egy jelenés, mikor idegenek vették körül és csak fájdalmat, éhséget érzett.

A fűzfa is látta a gyermeken a bántalmazást és a lelógó ágain lévő leveleivel mindig vigasztalón hozzáért. Egyszer a kislány leült a tövéhez. A fa felsóhajtott és ágaival átölelte, védelmébe vette. Ebben a féltő sátorban aludt és álmában megint a kiskutyát sétáltatta.
Egy házból vezette ki, ahol sok gyermek élt. Besétáltak az erdőbe és azon keresztül kiértek egy patakhoz. A partján hatalmas fűzfa állt. Ahogy meglátta őket az ágaival integetett. A kislány odaért lecsatolta a pórázt és a fa mellé tette. Gyere és ismerd meg a fát. Ő a mi barátunk.
 
 
0 komment , kategória:  Gabelka – A fűzfa  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1784
  • e Hét: 7076
  • e Hónap: 86634
  • e Év: 2027914
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.