Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-10 09:07:58, csütörtök
 
  Fu Ji (Fu Vu-csung)
KÖLTŐI LEÍRÁS A TÁNCRÓL
Fordította Szerdahelyi István és Tőkei Ferenc



Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

KÖLTŐI LEÍRÁS A TÁNCRÓL
Amikor egyszer Csu fejedelme, Hsziang, utazást tett a Jünmeng mocsarak vidékén, azzal bízta meg Szung Jüt, hogy költői leírásban örökítse meg a Kao-tang tornyot. Majd borozással egybekötött nagy lakomát akart rendezni, s így szólt Szung Jühöz:
- Szeretnék serleget üríteni valamennyi hivatalnokommal; de mivel szerezhetnék gyönyörűséget nekik?
- Azt tanultam - felelte Szung Jü -, hogy az ének a vers szavainak megnyújtásából keletkezik, a tánc pedig az egyetlen, mely a vers értelmét tökéletesen ki tudja fejezni. Ezért a vers egyszerű elmondásánál sokkal jobb, ha hallhatjuk a muzsikáját, s a zene hallgatásánál is sokkal jobb, ha láthatjuk a testi formákat. A vad Csu-beli tánc, a Forgószél vagy az Északi Part tánca, ha tehetséges táncosok varázsolják a szemünk elé, az égalatti legszebb látványossága. Ó, ha ezeket elő lehetne adatni!
- És mi a véleményed a Cseng-beli zeneművekről? - kérdezte a
fejedelem.
- A kicsinyt és a nagyot - felelte Szung Jü - különböző módon kell alkalmazni.
A Cseng-beli muzsikát és a klasszikus zenét más-más alkalommal kell előadatni. Az elernyedés és a feszültség között maga a Szent Bölcs is különbséget tett. Ezért a "Feljegyzések a zenéről" pajzsok és harci bárdok forgatását emlegeti, az Ódák pedig dicsérően szólnak a ritmikus táncmozdulatokról. A Szertartások megállapítják ugyan a háromszori serleg-ürítés szabályát, de azért a Himnuszokban ott van az a vers, amelyik a részeg vendégek hazatérését említi. Huang-ti és Ti-ku felséges muzsikája tehát, melyet az ősök templomában kell előadni, harmóniát teremt a szellemek és az emberek között; Cseng és Vej országok zeneművei pedig arra valók, hogy szórakoztassák az egybegyűlt vendégeket, örömmel és vidámsággal töltsék el őket. Ugyan miféle kár származhatnék abból, ha szabad napjainkban kedvünk szerint örvendezünk, s nem a népet tanítjuk?
A fejedelem ezt mondta:
- Próbáld tehát szép szavakkal leírni nekem a táncot.
Szung Jü pedig nyomban hozzákezdett:

E csöndes éj mily világos!
Mindent elönt a hold fénye.
Rőt fáklyaláng hosszú lánca
lobogja be a palotát s besüt az asszony-szobákba.
Minden zsinór összekötve, hímzett függöny félrerántva,
éles fényben szikrázik az ajtógombok csillogása.
Minden gyékény kiterítve, rendben minden ülőpárna,
jáde-serleg felállítva, aranykorsó telemártva.
Emelgetik a kupákat, köszöntgetik egymást véle,
s nő az öröm, minél több fej szesszel tele,
víg s békés lesz mord férfiak tekintete.
A sok rejtett érzés kiül az arcokra,
nem állja már a költő, hogy művét keble hordja,
sem a vitéz, hogy erejét eltitkolja.
Féktelenül ugrándoznak, egymást körbe húzva-vonva,
felszabadultan zajongnak, az illemet sutba dobva.

S most belépnek a Cseng-beli lányok nyolcas sorba állva,
mindnek kecses a lépése, csábos a ruhája,
elbűvölő termetüknek bája,
szerte ragyog arcuk pirossága,
szemöldökük finom íve kissé le van kerekítve,
szemük fénylő pillantást lő összevissza mindenkire,
gyöngyeik és tolldíszeik elvakítják a szemeket,
selyemfátyol lebeg rajtuk fecskefarok-ujjas felett.
Testük árnyát lesve még mind elrendezik ruháikat,
olyanok, mint szellőn ringó illatos virágok.
Piros ajkuk moccan, fehér szemhéjukat látod,
s tiszta, magas hangon felzeng tökéletes daluk.
Így dalolnak a leányok:
Gondolatom szétvetítik látványukkal e táncléptek,
meglazítom a lelkemet fogvatartó köteléket,
fellazítom a feszes húrt,
de megvetem, ha méltatlan, rút az ének.
Kitágítom az amúgy is széles mércét,
s a fárasztó kicsinyesség nyűgeitől szabad leszek.
Örvendezek, hogy a vizimadár-dal nem kicsapongó,
s fájlalom, hogy a tücsök-dal oly szűkszavú.
Elvetem mind, mi a végső elv útjába állhat,
s áthágva a szokást, fölé emelkedem a világnak.
Az "áradó 'cse'" felröppen és a "tiszta 'kio'" vágtat,
ütemesen indul a tánc, felcsendül a harmónia,
s ha jól illik tartás, alak gondolathoz és szellemhez,
könnyen célját éri a mű s erőszakolt sohasem lesz.

A táncosok dob-ütemre emelgetik a lábukat,
s az általuk testet öltött gondolatok kitágulnak,
szállva szálló szellemük nem ismer többé határokat,
s elméjükkel a végtelen messzeség felé hatolnak.
Mikor kezdik még a táncot,
úgy látjuk, hogy lehajolnak, máskor kiegyenesednek,
egyszer mintha megjönnének, máskor mintha elmennének,
mozgásuk hol békét áraszt, hol csalódva megtorpannak,
oly finoman, hogy az ember biztos képet sosem kaphat.
Mikor járják már javában,
úgy látjuk, hogy felröppennek, máskor mintha elszállnának,
egyszer mintha felszöknének, máskor mintha zuhannának,
de torpanás és lendület mind követi a mértéket,
s kézmozgásuk, szemjárásuk, mind megfelel a zenének.
Vékony selyemköntöseik mintha szélben lobognának,
köntöseik bő ujjai mind egymásba kapcsolódnak.
Egymást váltó paripákként száguldozva széjjelválnak,
majd akár a forgószelek, körbe-körbe mind forognak.
Úgy lebegnek, mint amikor valahol leszáll a fecske,
s aztán ismét meglendülnek riadt lúdként felrebbenve.
Kecsesek és bűbájosak, könnyedek és rugalmasak,
testük olyan könnyen hajlik, mint a legjobb számszeríjak.
Ritka szépség s finom tartás együtt ékesíti őket,
s erényeik csodálatos tisztasággal tündökölnek.
Úgy táncolnak, láthatóvá teszik minden érzelmüket,
és valóban, gondolatuk átragyog a derengésen.
Sziklabércként merednek, ha gondolatban hegyen vannak,
s vízként ringnak, ha lélekben folyóparton vannak éppen;
örökké a kifejezés változtatja mozgásukat,
s nincs egyetlen mozdulatuk, mely jelentés nélkül lenne.
Megértik a verseket és kifejezik értelmüket,
ha kell, búsan sóhajtozva, ha kell, szállón lelkesedve.
Mint az úszó felhő, olyan fennkölt táncuk lehellete,
s mint az őszi dér, oly komoly, amit kifejeznek vele.
A nézők mind lenyűgözőbb gyönyöröket lelnek benne,
és úgy érzik, hogy páratlan a táncosok művészete.

Ezek után előlépnek a tánckarból a leányok,
ki-ki szépen bevárja, míg a sor rajta,
s összemérik tehetségük, vetélkednek ügyességben,
mozgásukat s különféle díszeiket csodáltatva.
Különleges testtartások egész sorát mutatják be,
s a nézőket mind megejti nőiségük bűvölete.
Dobpergésre tündökletes szemeiket felemelik,
s fogaikat villogtatják pajzán dalok közepette.
Aztán ismét rendeződnek, sorbaállnak,
szorosan a másik mellett, szigorú rendet követve.
Úgy mozognak, mint szellemek:
forognak, majd megmerednek,
találkozva nem torpannak,
lábuk nem döng, oly könnyedek.
Mintha szárnyuk lenne, néha sietnek a messzeségbe,
de egyetlen szempillantás múlva újra meg is álltak,
majd sebesen fordul egyet testük s máris visszatértek,
engedelmeskedve egyre a zene gyors ritmusának.
Egyszer a magasba szöknek, máskor térdenállva járnak,,
hol lábujjra emelkednek, hol sarkukon szökdécselnek,
hol előre hajló testtel szaladnak a messzeségbe,
hol pedig úgy hátradőlnek, mintha kettétörtek volna,
finom selyemfátylaik hol libegnek, mint a pillangók,
hol meg tarkán fellobognak, mintha szétszakadtak volna.
Olyan a tánc, mint amikor madár száll le a magasból,
s szárnyát lazán tartva egyre lassabban a földre lebeg.
Oly kecsesen s olyan hosszan hajladoznak,
ahogy szélben alakjukat változtatják a fellegek.
Testük olyan, mint az eső szálló sárkány-istensége,
s ruhaujjaik akár a szivárvány fehér kígyója.
Aztán lassan mind megállnak és köszönnek meghajolva,
s a muzsika ütemei ugyanakkor véget érnek.
Kiegyenesednek ismét, majd finoman mosolyogva
hátralépnek és mindegyik beáll helyére a sorba.

A szép táncot a nézők most magasztalni kezdik,
egy sem akad, ki ne talált volna gyönyört benne.
Amikor a lakoma már késő éjbe nyúlott,
parancs jő a vendégeket útjukra engedve.
Tolongva igyekszik ki-ki kocsijához,
lószerszámaikat rendezik a szolgák,
szorong egymás mellett a sok kocsi s lovas,
s a sokadalomban egymást lökik-tolják.
Nekieresztik gyors lábukat a mének,
sebesen vágtáznak, hogy egymást lehagyják,
sárkányként felszöknek, vagy keresztbe állnak,
habzó szájjal kapják magasba a zablát.
Igen eltérő a lovak képessége,
de elsőnek lenni mindegyiknek vágya.
Olyik ugorva fut ki a kocsiútra,
minthogyha mögötte villámlás cikázna,
majd a sík terepen mindenkit úgy elhagy,
úgy száguld, hogy nem ér senki a nyomába.
Másik lassan lépked, mintha kifúlt volna,
megindulni sem tud: egyhelyben topog csak,
a mögötte állók elébe kerülnek,
s így ő legfeljebb már utánuk kocoghat.
Más méltóságteljes, mint ki illemet tud,
felette komolyan és kecsesen lépked.
Az embertől függ, hogy a ló lassú vagy gyors,
a gyeplőszorítást követik a mének.
Mintha mennydörögne, robognak a kocsik,
ahogy hosszú sorban egymás után mennek,
megszakítás nélkül hazafelé tartva,
hogy szétoszoljanak aztán, mint a felleg.
A királyi felség s minden lakomázó
mértékét megtartva örvendett a táncnak,
vidította lelkét előzve az aggkort,
s meglelve igazi művészetét az év hosszabbításának.
Valóban, pompásabb kirándulás nincsen
azoknak, kik hosszú életkorra vágynak.
 
 
0 komment , kategória:  Fu Ji (Fu Vu-csung) KÖLTŐI LEÍ  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3369
  • e Hét: 3369
  • e Hónap: 82927
  • e Év: 2024207
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.