Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Vers
  2018-07-15 18:19:15, vasárnap
 
  KIBÉDI ERVIN

VERS

Szikrázik a fény és ragyog az élet,
fodros hullámot remegtet a szél.
A parti nyárfa szürke, odvas ágán
lassan hintázva sárgul egy levél.
Neki kellene menni a fénynek,
harsogva nevetni a lét örömén,
mint a kutyám, ha kifekszik a napra,
bár ő nem tud nevetni szegény.
Csak a szeme csillog... élete véges,
sokkal rövidebb tán, mint az enyém.
Neki kellene menni a fénynek,
szembe, vidáman átlépni a gátat,
mint azok mennek ott fönn, a hídon,
a boldogok, kik nem nézik a véget,
és kapva kapnak a pillanaton!
Csak ülök csendben a nyár kapujában,
meg akarom fogni az elmenőt.
Kérni, tartani, hogy még maradjon -
de lehet - e megállítani az Időt?!

Himnuszt szeretnék hozzád, Ember,
ki belebújtál a kis atomba,
s teherként hordod lelkeden az Erőt,
rátetted büszke lábadat a Holdra,
s jóllakatni nem tudod az éhezőt,
tubusba kényszeríted a Halált,
s lehajtott fejjel állsz a Rák előtt!
Himnuszt szeretnék írni hozzád, ember,
de minden szavam csupán dadogás.
A fény mellett, lám, ott az örök árnyék,
és egyre halványul a ragyogás.
Hazug próféciák közt tévelyegve
mindig az utat keresed. A fényt...
vezényszavak és törvények szavára...
és elveszíted százszor a reményt.

S míg lassan megőrülsz a kereséstől,
hogy vajon mi igaz és mi hamis,
mindössze annyi vigaszod maradhat,
hogy hamu lesz a diktátorból is.
Hol van a láb, mely az Alpokra hágott?
Hol van a fej, min ült császári kalap?!
A háborodott Zsarnok semmivé lett,
s a Börtönőrnek híre se maradt!

Már lassan megszoknád a butaságot,
a kétes zsenik pimasz érveit,
a jószándékra méltatlan világot,
a becstelenség diadalmait.
De int az óra, menni kell máris
- emberi sorsod nehéz fátuma.
Első sírásod mélyén már ott bujkál
a búcsúhörgés fájó dallama.
Ami közte van, csak rideg képlet,
pár szürke vegyjel, kusza átmenet,
kevés derű és sok verejték,
kis napsugár és pici szeretet.
S ezt is, e szeretetet hogy pazarlod!
Míg egynek adsz, százaktól elveszed!
Jót úgy teszel, hogy máshol bánatot hagysz,
s egy rossz szóért már késedet fened.
Mily szörnyű az ember, már ugye látod?
Önmagát emészti el botorul.
S bizony, ahelyett, hogy élni akarna,
ölni, csak ölni, csak ölni tanul.

Mégis, ha érzed, céltalan a léted,
s az elmúlásnak nem mondhatsz nemet,
akkor segítsd másoknak elviselni
az elviselhetetlen életet.
Mert más egyebet vajon mit tehetnél,
ha jön a tél, a kegyetlen, a zord?
Törölj le hát egy könnyes arcot néha,
és varázsolj! Varázsolj mosolyt!
 
 
0 komment , kategória:  Kibédi Ervin versei  
Nyáresti meditáció
  2018-01-21 16:24:22, vasárnap
 
  Kibédi Ervin

Nyáresti meditáció

Kitárul rám ez augusztusi este,
Nem is szokatlan, nem is kábító,
Az égen messze műholdak vonulnak
S üvölt szerte sok táskarádió.
Lábamnál ül kutyám, s odébb a város
Szürke fátylakba burkolózva vár,
Egy nyírfa ága haldokolva lebben
Szinte látom, hogy búcsúzik a nyár.

Búcsúzik és e furcsa búcsúzásban
Szellemek ragyognak a sötéten át,
Ragyognak, körülfognak, kavarognak,
Mintha zörgetnék múltak kapuját.
Számuk végtelen, nevük nevezhetetlen
És tudom, hogy köztük áll:
Shakespeare, Beethoven, Leonardo,
Balzac, Buonarotti, Schweitzer vagy Kodály.

Számuk végtelen, nevük nevezhetetlen,
A sor vége is végtelenbe ér,
Van köztük művész, bányász, orvos,
Csak egy nincs köztük: nincsen hadvezér!
Bevallom kérem, s előre is pardon,
Bűnös vagyok, s óriás bűnöm ez:
Bizony, Napóleonnál többre tartom
A kertészt, aki rózsákat szemez.

S kavarog tovább a sor és a város felől
Ősi tam-tamok vad, kusza ritmusa
Üvölt felém és bombázza agyam és mellem
- és hol van már a szellem -
Ütemre ráng már a láb, a kéz,
Igéz, lefojt és fölemel,
Parancsol, kér és követel,
Zeng, zúg és s üvölt
És üvölt és üvölt és üvölt és... üvölt!

Ha belenézel néha életedbe,
E furcsa csiszolású görbe
Visszapillantótükörbe,
Vagy belehallgatsz messze idegenbe,
Ilyen nyári zajokkal teli csendbe.
Kérdéseidre jelet vagy feleletet várva,
Ne keseredj el, ha csak a lárma
Vagy üvöltés ritmusa az,
Mi hozzád jár ma.

Hidd el, szegények kik üvöltöznek, félnek,
Félnek, mert félrevert harangok
Szavára élték le életük felét,
Kötik őket szólamok, szavak, parancsok,
Kegyetlen őrök, bankok és a tankok.
Félnek, mert sejtik mit mi már tudunk
- Hisz rég megittuk a tudás borát -
És megpróbálják túlüvölteni
A győzhetetlen Elmúlás dalát.

Hát hadd őket, hadd üvöltsenek békén,
Hiszen már régen te is jól tudod,
Minden ritmikus üvöltésük végén
Megtalálják majd azt a dallamot,
Mely békén zengve térben és időben
A bűvköréből többé nem ereszt,
Vagy végül önnön rezgését szorozva
Magával együtt mindent szétrepeszt..

Hisz ezt hajszoltad, ezt kerested mindig
Évezredeken, életeden át,
A boldogítót, az elérhetetlent,
A megtisztító, szent harmóniát.
Keresd tovább csak, hisz ez a te sorsod,
Ne bánd a közönyt, ezt az ósdi fegyvert,
Buta gyanakvás ne rettentsen vissza.
Keresd a szenvedést, keresd az embert.

Csak a derű, s a tudás erejével
Mely fényét tisztán hinti szerteszét,
Csak ővelük tudod legyőzni végleg
Az őrjöngő gyanakvás szellemét!
Ne csüggedj hát, ha fogytán a reményed,
Amit ma művelsz az nem is kevés,
Mert hidd el, minden filozófiánál
Többet használ egy jó nagy nevetés.

S ha erőt vesznek lelkeden a gondok,
Ha elveszítenéd mégis hited,
Egy ilyen furcsa augusztusi esten
Kutyád szemében bizton felleled.
Ó nézd mily hűséggel tekint rád,
A szeme ragyogása csupa szó,
S ha megérted egyszer e némaságot,
Az lesz igazi evolúció...!

Elmúlik lassan ez is, ez az este,
Szinte érzem, hogy búcsúzik a nyár,
A nyírfa ága haldokolva lebben,
Lábamnál ül kutyám, s szorongva vár.
 
 
0 komment , kategória:  Kibédi Ervin versei  
Hazám
  2017-12-25 15:10:15, hétfő
 
  Kibédi Ervin

Hazám

Elnézem ezt a fűzfaágat
Bár törzse odvas, szikkadt, száradt,
De barkáit büszkén kihajtva
Vágyakozik egy túlsó partra,
Hol nem lesz többé háború
És sarja nem lesz szomorú.
Most ága még a vízbe rebben,
S tükörképével mered szemben.
Ám reménykedik a jövőben,
Hol nemcsak a lehajtott főben,
De tartásban is lesz igazság,
S megfékezhető lesz a gazság.
Elnézem ezt a fűzfaágat
És ábrándozni kedvem támad
Majd eljövendő emberekről,
Szeszélyekről, igazságról, hitről.
És mindenkor ha kedvem támad
Szidni, ostorozni hazámat
S mivel már sok volt, ki megvédte,
Még talán meg is halnék érte.
 
 
0 komment , kategória:  Kibédi Ervin versei  
Valami közbejött...
  2017-12-25 15:07:13, hétfő
 
  Kibédi Ervin

Valami közbejött...

Szived mélyén ápolgattál egy álmot;
Megőrízni az újító tavaszt
Megmenteni a pusztuló világot
Enyhíteni a rengeteg panaszt,
Kinyítni minden bimbózó virágot.
De a természet gyászba öltözött.
Megváltoztatni nem tudod, már látod;
Valami mindig, mindig közbejött.

Egy bomló sejt, egy undorító eszme,
Egy háború vagy pont a nyugalom
Mártir halála vagy zsarnok veszte
Tán az öröm vagy épp a fájdalom?!
Hiába harcoltál a zord idővel,
Hiába védekezett ösztönöd
Gyenge voltál vagy bírtad jó erővel;
Valami mindig, mindig közbejött.

És ott várt anyád az utolsó órán
Elkészítgetvén végső szavait
Oly elhagyottan, oly egyedül árván
Te indultál, hogy mondj még valamit
Indultál volna! - de csak halasztottad -
Megnyugtatni, megvigasztalni Őt
És menthetetlenül elmulasztottad;
Valami mindig, mindig közbejött.

Mint a gyermek a felé szálló labdát
Mit női kéz ügyetlenül hajít,
Úgy vártad volna munkádnak jutalmát
Megoldva így az élet gondjait.
Ily gyermekesen sokszor remélhetted;
Megfoghatod az illanó időt,
Szeretted volna, ámde nem tehetted
Valami mindig, mindig közbejött.

Mint finom szellő titkai nyári estet
Úgy érintett meg a szép szerelem,
Azt hitted csak a keresést kerested!
Ám mélyebb lett a seb a sziveden.
De Ámor isten szerelem királya
Felettetek hiába őrködött;
Vége lett, elmúlt kapkodhatsz utána,
Valami mindig, mindig közbejött.

A nagy tanulmányt akartad leírni,
Megalkotni az örök dallamot
Az emberarcról könnyet letörölni,
A sok kérdés nyugodni nem hagyott.
Szobrot faragtál, kicsorbult a véső
És kezed alatt minden eltörött
Újrakezdenéd? Istenem! - már késő!
Valami mindig, mindig közbejött.

A társak, jóbarátok hová lettek
Bennük már csak a vak önzés maradt.
Hogy szerettek mind és hogy hizelegtek!
Hittél nekik és megcsaltad magad.
Egykor töled oly sokat reméltek
Most összesúgnak a hátad mögött,
A baj az volt, talán lassan megérted:
Valami mindig, mindig közbejött.

A fríss húson már régen zöld penész ül,
A márvány hajszálvékonyan reped
Sejted és érzed, hogy valami készül,
Hogy nagy veszélyben van az életed.
Nem lehet mást, csak állni, várni, félni
Mint űzött vad a néma fák között.
Szerettél volna mindörökké élni -
De nem lehet: - Valami közbejött.
 
 
0 komment , kategória:  Kibédi Ervin versei  
Ahogy a napok rövidülnek...
  2017-12-25 15:04:03, hétfő
 
  Kibédi Ervin

Ahogy a napok rövidülnek...

Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.

Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.

Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.

A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.
 
 
0 komment , kategória:  Kibédi Ervin versei  
Emlék
  2017-12-25 14:58:12, hétfő
 
  Kibédi Ervin

Emlék

Pár évvel a nagy háború után
Vettem egy kutyát a sintértelepen.
Mikor a ketrecéből kiengedték
Csak futott körbe-körbe, sebesen,
Mint aki nem hiszi, hogy szabadul.
Majd leült s üvölteni kezdett vadul.
Üvöltött fájdalmat és szabadságot.
Harapást, bocsánatot, haragot
S kétségbeesve üvöltöttek hozzá
a rács mögött bent maradt rabok.
Üvöltötték a kínt, a bűzt, a rácsot,
a halálfélelmet, hogy iszonyú
a drót, ami a bőrükbe vágott
s az életüket, mi oly szomorú.
Az odavetett dögletes kemény húst,
az ihatatlanul büdös vizet,
a bordatörő, számtalan sok rúgást
s az embertelen emberkezeket.
Csupa szomorú és ismerős dolgot
panaszolt az üvöltés dallama,
mintha egy történelemkönyvből szólott
volna múltunk megidézett szava.

Aztán lassacskán néma, süket csönd lett,
Lecsillapult a rémes hangzavar.
Majd lábamhoz simult, mintegy jelezve,
hogy tőlem menekülni nem akar.
És elindult velem a szürke sárban
a városszéli félig-utakon
egy darab spárga volt csak a nyakában
és mindkettőnkben nagy-nagy nyugalom
És még sokáig én voltam neki minden
Ő boldog volt, okos vidám, szabad
- gondolatom kutatta szemeimben;
s én hordtam neki a nagy csontokat.
De elparancsolt mellőle az élet,
hogy hová tűnt el, nem maradt tanú
és biztos tudom, hogy ő már azóta
csak kutyapor és csak kutyahamu.

Ó, láttál már szemeket a rács mögött?
Jártál már kint a sintértelepen?
A reménytelenség, a kétség között
Gondolkoztál már néha ezeken?!

Most süt a nap és úgy ragyog az élet,
a jövő kép csak csupa remény.
A szomorúságra itt semmi szükség
és boldog az, kinek szíve kemény.
De ne mosolyogj, ne nevess ki érte,
Hogy megint állatokról szól dalom,
különben, az sem bántana, ha gúnyolsz,
én ezért még a gúnyt is vállalom.
Tudom, hogy sok más baj is van e korban;
Éhség, betegség, nyomor, háború,
A boldog gyermek kevés a világon
S még mindig nagyon sok a szomorú.
Hát munkálkodj az emberek jólétén
és sorsuk majd biztosan földerül.
De ne menj el a hű állatok mellett,
ne hagyd el őket érzéketlenül.
Bizony, ha nem tudod megérteni
Egy kóbor kutya halódó nyögését,
Óh, mondd meg nekem; akkor hogyan tudnád
enyhíteni az ember szenvedését??????
 
 
0 komment , kategória:  Kibédi Ervin versei  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1760 db bejegyzés
Összes: 10839 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 140
  • e Hét: 140
  • e Hónap: 24892
  • e Év: 891040
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.