Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-11 15:58:26, péntek
 
  Lázár Ervin: Hóban



- Ébredj, kislegény!
Felült az ágyban. Az apja megcsókolta. Borostás arca szúrt. E nélkül a
reggeli szurkálás nélkül el sem tudta képzelni az ébredést. Aztán
barackot kapott a feje búbjára. Nagy keze volt az apjának. Széles
tenyere, vastag ujjai, és minden ujján a fölső ízületen egz sűrű, kör
alakú szőrcsomó.
Ujra visszafeküdt, az orráig húzta a takarót, és akkor közösen
számoltak.
- Egy - mondta az apa.
- Kettő - vágta rá a fiú.
A "hármat" már együtt mondták. Igy:
- Háá-rom.
Kipattant az ágyból, az apjára nézett nevetve meg dideregve. A férfi
rákezdett a mondókára:
- Ejnye-bejnye, szedte-vette, a cipőjét hova tette?
- Ha az éjjel el nem szaladt, biztos itt van az ágy alatt - felelte
éneklő hangon a kisfiú, és előkotorta a két nagy, magas szárú cipőt
az ágy alól. Az apja kivette a kezéből az egyiket, megnézte, és
elkomolyodott.
- Na, ez bizony jól átázott - morogta, aztán a gyerekre nézett,
kacsintott, s így folytatta -, a lábacskád biztos fázott.
Az apja hangtalanul, inkább a szemével nevetett, nagyon vidáman
tudott így nevetni, ő meg hangosan, vékony gyerekhangon, csak úgy
zengett bele a hideg szoba.
A mondókákat mindig együtt találták ki az apjával. Nagyon sokat
tudtak, de ezt ma mondta neki először az apja. Elismételte magában,
hogy el ne felejtse, s kacagott.
- Pszt - tette szája elé ujját az apja. - Felébred Zsuzsika. -
De a kishúga nem ébredt fel. Csak egy szöszsárga hajcsomó látszott a
felfuvalkodott dunyha alól.
Az apja kiment, ő meg öltözni kezdett, és közben vacogott. Nem
nagyon fázott, de szeretett vacogni - a fogát ütemesen csattogtatta,
s közben kifújta meg beszívta a levegőt. A húga mocorgott az ágyban,
aztán felült. Az orra olyan volt, mint egy piros gomb. Hunyorgott, a
szeme sarkából ránézett. A fiú abbahagyta a vacogást.
- Még - parancsolta a kislány.
A füzeteit még este a táskájába rakta. Nem bőrtáska volt, pedig az
apja a simontornyai vásárból hozott neki egy szép sárga, hátra valót
- az övé vászontarisznya volt, a bőr majd jó lesz Zsuzsinak. Neki
tarisznya kell, mert Édesapa is olyannal jár nyáron a határba, és
mindig szeretett benne kotorászni, meg aztán néha, de ezt nem tudja
senki, mikor fölveszi a tarisznyát, azt játssza, hogy ő most Kobrák
bácsi, a kanász. Hajlott háttal megy a disznók után, s délben majd a
jószagú csendben ölébe kanyarítja a tarisznyát; kenyeret, hagymát meg
szalonnát szed elő belőle meg csontnyelű bicsakot. Tavasszal nem is
vitte el soha az iskolába a tízóraiját, hanem leült egy fa alá
valahol, és bicskával szeletelve, megette a lekváros kenyeret.
Közben még a disznókra is volt gondja, mert így fenyegetőzött
magában:
- Te eriggy onnan,mert odaküldöm az Ügyest!
S ha nem hallgattak a jó szóra - persze, az ilyen disznóféle nagyon
értetlen -, csak rászólt a kutyára:
- Na, előre, te!
Aztán eszébe jutott, hogy így elkésik az iskolából,
fölszedelőzködött, de azért még futtából visszaszólt:
- Ölég, Ügyes ide gyere!
Ez volt a tarisznya.
Édesanyja a tízórait az asztal szélére tette. Belerakta a táskába,
és elindult.
Nem volt nagyon hideg, de a hó keményen roszogott a lába alatt.
Mielőtt kilépett a kapun, katonásan köszönt Kevei bácsinak, aki
egész éjjel ott fagyoskodott az udvaron, és tényleg olyan nagy hasa
volt, mint az igazi Kevei bácsinak. Tegnap csinálták Édesapával, mert
jó ragadós hó esett - faszénből tettek neki szemet, orrnak meg egy
nagy sárgarépát. Csodájára járt az egész család, s Zsuzsika azt
mondta rá: "Kevei bácsi".
A Nagysarokig a lórédombon kellett menni. Lefújta róla a havat a
szél, a sárga fűcsomók kilátszottak. Innen már tiszta időben el
lehetett látni a faluig. Igaz, csak a templomtorony látszott meg a
nagy fenyő csúcsa az esperes kertjében - de az már a falu. Ott van a
templom háta mögött az iskola meg a Szalaiék romháza. A templommal
szemben van a bolt - nyáron szíjostorok lógnak az ajtajában, és cukrot
is ott szokott venni az édesapja.
Aztán sorban a házak. Mindennap végimegy közöttük - csak vasárnap
nem, mert akkor nem kell iskolába menni. Az első házban Miszlai Pista
bácsi lakik, a postás, aki minden reggel odakiabál neki:
- Elkésünk, főtisztelendő úr!
Azért mondja, hogy főtisztelendő úr, mert a fiúnak bokáig érő
kabátja van - a bátyjától örökölte, de jó meleg. A következő házban
lakik Jóska, a barátja. Aztán egy nagy sárga ház, a Gruberéké, ott
harapós a kutya. Kovácséknak árpával érő körte van az udvarukon,
egyszer szotyolaszárral le is akart verni egyet, ami kilógott az utca
fölé, de észrevette a Kovács bácsi - nagy, fehér bajusza van, az egyik
szemének nincs feketéje, szürke az egész, és azzal a szemével nem is
lát - odaballagott - ő nem mert elszaladni -, és azt mondta:
- Na, majd én fölemellek, fiam, úgy eléred.
Kovácsék után laknak a Szamosiék, aztán a Nagyék, az ő házuknál
kezdődik a Levente tér - ott csak egy ház van, a Szigetiéké, gerendával
támasztották meg az elejét.
Mindezt a lórédombról nem lehet látni. Csak a tornyot meg az
esperesék fenyőfáját. De most azt sem, még az Erzsébet-dombig sem
lehetett ellátni, mert lomha köd telepedett a vidékre.
A Nagysaroknál szalad az országútra a gyalogösvény. A tegnap esett
hóban itt már lábnyomot sem talált - nem járt erre senki. Ennek örült,
mert szeretett a fehér, tiszta hóban gázolni. Időnként hátrafordult.
Hosszú, vékonyodó, pontozott csíkot látott: a nyomát. Néha egészen
elaprózta a lépést - így egyenletes vonalat húzott a hóba, és
figurákat tudott csinálni. Csinált is. Egyszer egy emberfejet - két
hétig is látszott, egyszer meg a nevét írta így ki, de azt biztos
betemette a tegnapi hó.
A hó olyan, mint a porcukor - néha meg is kóstolta, de csak hideg
volt. Akkor is olyan, mikor fellobbanó kis szelek végisöpörnek rajta,
fölkavarják, meg akkor is olyan, mikor a faágakról lehullik. Most a
faágakon már nem volt hó. Éjjel is fújt a szél - bedudált a
kéménylyukon -, és most is hajlítgatta a meztelen faágakat.
Szerencsére hátba fújt, a "főtisztelendő"-kabát nem engedte a bőréhez
bújni a hideget. Kicsit szorongott, mert máskor ilyenkor már
világosabb szokott lenni, most meg mintha inkább egyre sötétebb lenne.
- Lehet, hogy vihar lesz - gondolta, és fölnézett az égre. Csak
mérhetetlen szürkeséget látott. Erről az ősz jutott az eszébe. Akkor
is ilyen szürke nap volt, és a szürkeségből vihar lett. Azért elment
az iskolába, és nagyszünetben hallotta, mikor a tanító néni azt mondta
az igazgatónak:
- Ezt a kis tanyasit ebben a rossz időben is elengedték. Milyen
emberek a szülei?
Az igazgató kicsit hallgatott, aztán így felelt:
- Derék emberek ... és a gyerek is az lesz.
Elszégyellte magát, a kút mögött állt, és a bokrok között gyorsan
elszaladt az udvar másik végébe, nehogy az igazgató észrevegye, hogy
kihallgatta őket.
Ez járt az eszében, és egyre csak lépegetett. A szél akkor már
oldalról is csapkodott, és nagy fekete felhőkkel hajózott az égen.
A varjak sötét csapatokban hangtalanul keringtek a levegőben, aztán
beszálltak a tanyához közvetlen közelre, a szalmakazlak közé. Távolról
mintha égzengést hallott volna.
A keményre fagyott, szélhordta hókristályok pirosra csípik az ember
arcát... Még vissza lehetne fordulni. Ha a dűlőúton megy, negyedóra
alatt hazaér, de lehet, hogy ott hófúvásos az út. Arra is mehetne,
amerre jött... az igazgató bácsi majd megint azt mondja a tanító
néninek: "Derék emberek... és a gyerek is az lesz."
A gyalogutat nem látta, be kellett hunyni a szemét - csak botorkált,
megcsúszott -, a tarisznya lődörgött a hátán ide-oda, s a tolltartóban
zörögtek a ceruzák.
A téli szél másként fúj, mint a nyári. A hangok tisztábbak,
élesebbek. Ez csak a szél hangja. Nyáron a fák is énekelnek.
Teljesen besötétedett. A hó is hullani kezdett, de nem békésen és
szelíden, mint amit annyira szeretett nézni otthon az ablakból.
Csíptek a hópelyhek, bevágtak a nyakába, az olvadt hólé végigcsurgott
a hátán.
Mintha kiáltottak volna. Balról az országút mellett a földeken
végigfutott valami. Lehetetlenül nagy volt és fekete. A cipője is
teletömődött hóval, de nem fázott a lába. Csak ment és számolgatott.
Most a Kiserzsébet, aztán a Csordakút, onnan már csak egy ugrás az
Erzsébet-domb, s akkor már látja a Miszlai Pista bácsi házát. Azt
mondja majd a Pista bácsi: "Elkésünk, főtisztelendő úr." A szél
belekapaszkodott a kabátjába, egy darabig húzta, aztán elesett.
A szája tele lett hideg hóval, a kezéről lecsúszott a kesztyí.
A Kiserzsébetnél a part elfogta a szelet. Ide le kellene ülni -
gondolta, aztán eszébe jutott, amit az édesapja mesélt arról a
kisfiúról, aki leült a hóba - mert elfáradt -, és harangzúgást
hallott.
Fekete kavargás lett az előbb még hófehér táj. Az országúton egy kis
pont . Csöppnyi lépésekkel megy előre, néha elbukik a hóban, ellöki a
szél... és föláll. Szakállas embereket lát meg villogó fejszéjű
cigányokat. Az arca csuromvíz és belül az inge is. Csak megy. Néha
eltűnik, aztán előbukkan megint. A hátán vászontarisznya van.
Az Erzsébet-dombnál megállt. Megroggyant a térde. Mindjárt odaérek -
gondolta, és folytak a könnyei. Leült a hóba. Már csak kicsit kell
menni, és akkor mondja a Pista bácsi, hogy elkésünk, főtisztelendő úr.
Itt sokszor szokott ülni a nyáron is. A bodzabokorban
vadgalambfészek van. De ilyenkor a vadgalambok nincsenek itt.Messziről
csengettyűk szóltak. Talán szánkó. Fölállt. Csak kevergő hópihék
csaptak a szemébe, a csengettyűt már nem hallotta. - Még kicsit
pihenek - gondolta, és beleesett a hóba. Jó hideg hó. Ide nem fúj a
szél sem, mert elfogja a part... Az arcomnak nagyon jó ez a hideg,
csak a kezem fázik. - Zsebre akarta dugni, de nagynak és nehéznek
érezte - és a zsebe is vizes volt.
...bimm-bamm... bimm... bamm... Harang. Valahol szól a harang. Fel
kell kelni. Menni kell. Számolt. Egy... kettő... hááá-rom. Háromra
felugrott... na, ez bizony jól átázott, a lábacskád biztos fázott.
Szédelgett kicsit. Borzongott is... de ment.
A Miszlaiék háza előtt nem állt senki. Kihalt volt a falu.
A kilincset nem tudta megfogni, elgémberedett a keze - csak
kotorászott körülötte. Valaki kitárta az ajtót. Jóleső meleg csapta
meg. Azt akarta mondani: megjöttem, de nem tudott szólni, nevetni sem
tudott, pedig a boldogság táncolt benne.
A tanító néni odaszorította meleg arcát az övéhez, az ölébe kapta,
és szaladt vele az igazgatóékhoz. Itt, ebben a szobában már volt
egyszer, akkor is ilyen jó birsalmaszag úszkált a levegőben.
- Havat - mondta az igazgató, és vetkőztetni kezdte.
Hóval dörzsölték a kezét meg a lábát, és pálinkát itattak vele. Tűz
szaladt végig a testén... Valaki hangos csattanással verte kint a
havat a lábáról. Az apja. Tudta, hogy az apja. Szigorú volt az arca,
ilyennek csak egyszer látta, mikor nagyanyó meghalt.
Csupa hó volt, a fiúhoz lépett, s megfogta a kezét. A kisfiú kicsit
felkönyökölt.
- Cipőm, ruhám jól átázott, de a lábam mégse fázott.
Az apja felemelte a kezét. Azt hitte, barackot ad - de csak
megsimogatta a fejét.

 
 
0 komment , kategória:  Lázár Ervin: Hóban  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 723
  • e Hét: 25384
  • e Hónap: 70456
  • e Év: 2011736
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.