Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-12 08:36:34, szombat
 
  Ábrahámné Ági
Lélekvesztő



II. Fejezet

FEKETE ÉS FEHÉR ( Útvesztő )

Mamukám egyszer fekvőbeteg lett. Na, megállt az élet. Mi lesz most velünk,
ha nem segít senki? Mert, hogy anyám nem segít, az biztos. Szegény kis mama
tüdőgyulladást kapott, magas lázzal, és anyám persze nem segített.

Ahhoz, hogy egy kislány, egy csecsemő, egy féllábú idős ember, egy beteg asszony,
és egy nagybeteg valahogy meglegyen, Csabára kellett levelet írni haza,
ki tudna feljönni segíteni.

Mariska nagynéném jött, lelkesen. Igen ám! De két hetes csecsemővel, s hat
éves kisfiával együtt. Ugyan, hová is tette volna? De jó lelkével nem
nézhette a mi kínlódásunkat. Így aztán jött a két kolonccal. Sajnos
csecsemőjét Kati nagynéném leejtette a padlóra, két hétig feküdt a pici a
klinikán. Megrázó esemény volt, bár kislányként felfogni ezt igazán nem
tudtam. Mi Öcsivel néha nagyon jót játszottunk, de a pici lakásban mindig
idegesítően útban voltunk. S én, a világtól való félelmeim miatt nem voltam
egy könnyű eset. Így visszagondolva bizony sok kemény percet szerezhettem a
családnak a folytonos nyafogásaimmal. De moziba elengedtek, a
Csipkerózsikára. Óriási élmény volt! Voltunk a vidámparkban is. De az
valahogy nem érdekelt engem. Nem teljesen fogtuk fel az otthoni helyzet
súlyosságát, akkoriban még bele is lehetett könnyen halni kétoldali
tenyérnyi tüdőgyulladásba, és mellhártya is. A csöppség is lehetett volna
örökre agy-sérült. De aztán mamukám felépült, a kisbaba meggyógyult, tata
leutazott Csabára nyaralni testvéréhez, nyugodtabb lett kicsit az élet. Kati
is sokat volt kórházban. Miután a másodikat kijártam, anyám rögeszméje lett,
hogy télen-nyáron szakszervezeti gyerek üdülőbe küldjön üdülni két-két hétre.
Nekem nagy bűnöm volt, hogy nem örültem, sőt, féltem nagyon. De ugyan,
mitől is nem féltem én akkoriban?

De nem volt mese, mennem kellett. Én is azt mondtam, amit mamikám szokott,
amikor nagyon el van keseredve: " mennék én inkább lé a fődrű, ki a
világbú."

Az első hely, ahol üdültem, szülinapomat, karácsonyt, szilvesztert is magába
foglalta. Hatalmas hó, hózivatarok. Nagy hideg, és én nem mertem szánkózni
sem. Se jégen csúszkálni, semmit, rendes meleg ruhám nem volt, jó magas
hócsizmám se. Vacogva dideregtem, és ámultam a csodás tájon. Szidtak
félelmeimért, kinevettek, hogy a hógolyótól is rettegek, de jobb volt
álldogálni toporogva, és csodálni a havas fenyőket, melyek időről időre
leráztak magukról egy adag havat, hogy férjen az újabb adag a helyükre. Az
óriási hegyek fehér csúcsa nézett rám mindenünnen, ahogy forogtam önmagam
körül. Fák, fehér bokrok néztek rám kikukkantva hófehér bundájuk alól.
Csikorgott lábaim alatt a hótakaró. Jégcsapok csillogtak és könnyeztek a
déli napsütésben a fenyők ki-kibukkanó zöldjéről függve, bizony foga volt a
napnak. Szinte látom magam, az elhízott, ügyetlen, örökké rettegő kislányt.
(Mamikám azt mondta mindig: "Az a tiéd, amit megeszel, majd ha beteg leszel,
lesz mibű léadni, né törődjél te séhová" ) Nagyon vártam naponta a levelet,
mi van otthon mamáékkal, ki segít? Hiányzott reggel a cikóriakávés tejbe
aprított száraz kenyér, délelőtt a pirított cukor tea. Kenyérhéjat
aprítottunk bele, hogy barnább legyen, kesernyésen édes. Délután forró
zsírban megmártott kenyeret ettünk vöröshagymával, este meg zsíros kenyeret
fokhagymával. Hát emiatt a szegénység-szülte ételek miatt híztam én el jó
kövérré, százhetvenkét centihez hetvenöt kiló.

Itt az üdülőben azt sem tudtam sokszor, mit tettek elém, s hogyan kell
megenni. A vasárnapi kakaóhoz tejszínhabot adtak külön kis tányéron, és azt
hittem én tudatlan, hogy vaj, rákentem a kalácsra. Mindenki fetrengve
röhögött rajtam. Vacsorára spenót volt első este, s a mellettem fekvő
lánynak nem hitték el, hogy nem bírja megenni, belé kényszerítették. Az
egészet az én ágyamra hányta. Nagyon sajnáltam szegényt, és féltemben,
nehogy velem is ez történjen, mindent megettem. Szegény kislány sírt akkor
éjjel, de leszidtak minket, amikor vigasztaltam.

Otthonról azt írták, mamika nem bírta egyedül, tata leutazott a testvéréhez.
Ott ápolták az ishiászát. Csoda érdekesnek találtam, hogy bátyjának olyan
baja is volt, hogy ha vérzett az orra, kórházban tudták csak elállítani.

Rettenetesen sajnáltam tatát, mert minden nap kiment a nővér oltást adni, és
számomra ez borzalmas volt akkor.

Ott az üdülőben egyszer sírtam, és a pszichológusnő azt mondta, örüljek,
mert családom van, ő nevelőotthonban dolgozik, és tudja, milyen borzalmas,
ha egy gyereknek nincs családja. Hát ezután nagy nehezen visszafojtottam
könnyeimet és panasz se hagyta el a számat.

Kötelező éneklés, rajzolás, torna, tánc, és sok- sok gúnyos kiröhögés. Nos,
ezek voltak az én ünnepi ajándékaim. Micsoda félelmetes világ vett körül!
Csak innen látom, ebből a távolságból, hogy nem a világ volt az oka.
Kizárólag az én bezárt gyerekkorom.

Kötelező volt bugyi nélkül aludni, ezt iszonyú csapásként éltem meg. A mi
családunkban nagy volt a szigor. Ilyen szégyenteljes viselkedést szinte el
se tudtam addig képzelni. A közös tusolás is rémálom volt, vágytam
tisztálkodni, de igyekeztem elbújni, hogy ne kelljen mások előtt
meztelenkednem. Jaj, nagyon szégyenlős kislány voltam!

Mikor hazaértem, mamika a hófehér hajával, fekete, foltozott házi ruháinak
egyikében, a belészúrt elmaradhatatlan ziherejsztűvel, egészen összeaszott.
Hatvan évével nyolcvannak látszott. Három elemit járt, de rengeteget
olvasott, mert már alig bírta a munkát.

Hoztuk a gyári könyvtárból a sok könyvet, mert én is sokat olvastam. Katin
szegénykén úgy lógott a gönce, hogy rossz volt nézni, kezei nem
engedelmeskedtek, de nem nagyon engedett segíteni. Tata hazajött, ő erős,
magas ember volt, a lakásban is sapkát hordott kopasz fején.

Szobánkba az öt ágyon kívül csak az asztal a székekkel, egy sifonér, és a
varrógép fért, nem is volt más egyebünk. Ha jött családtag, én a földön
aludtam. Inkább, mint bekéretődzek anyámékhoz. Egyszer ott volt két
nagybátyám, s a kemény föld miatti pityergésem miatt egyik szállodába ment
aludni éjnek évadján, másikuk azt mondta, soha be ne tegyem lábamat
hozzájuk. Mama szomorú volt, sírt is, és én ezt soha el nem felejtettem. Nem
szóltam, nem ettem, és amikor legközelebb lementünk vonattal, én kint
leültem az árokparton, úgy kellett berángatni. Már a vonaton is csak ettem
egyenként a csomag mazsolát, fájlaltam derekamat a négy órás úton, és
mindenáron ki akartam hajolni a nyitott ablakon. Kikönyörögtem ugyanolyan
hálóinget, mint mamáé, és sajnos leejtettem a táskát, mamika csodás
sötétzöld -imakönyv- alakú kulacsa eltörött, pedig ajándékpálinka volt
benne, és elázott minden, a szép hálóingek is csupa bűz. Mamikám hálóingén
sárga alapon voltak a piros rózsák, enyémen fehéren, és mindenáron cserélni
akartam. Csodálatos -őszibarack formájú hamvas, gesztenyével
töltött-süteménnyel vártak. Furcsa volt, hogy nagybátyám evés közben is
ivott vizet, és azonnal evés után is.

Időközben tíz éves elmúltam, és anyám egyszer azzal jött, aludjak náluk egy
este, Béla bácsi nem lesz otthon. Szomorúan mentem. Mondta anyám, üljek be
egy kád vízbe, s bejön beszélgetni. Féltem, ugyan mi sül ki ebből? Hát
elmagyarázta, hogy hamarosan nő leszek, mi vár havonta, hogyan kell vattát
használni, naptárba írni, és ha érintkezek fiúval, akkor gyerekem lesz. Nem
mertem én kérdezgetni, le voltam sújtva. Bizony három hónap múlva piros lett
az alsóneműm. Kati vattájából téptem, odatettem, és imádkoztam, ne AZ legyen
még, valami más betegség legyen. Sajnos AZ volt, és én ügyetlen voltam, mégis
másik fehérneműm is foltos lett, hálóingem is, és engedtem rá a forró vizet,
de nem jött ki, akkoriban a vastag pamut rózsaszín bugyikat nehéz volt
mosni, vízhólyagos lett kezem, majd kifakadt, égett, vérzett. Mit tudhattam
én, hogy hideg vízbe kell áztatni. Kínomban odatettem vizesen a szennyesek
közé. Mama észrevette, s ő is elmondta, vattát kell a bugyiba tenni. Annyira
szégyelltem magamat, hogy ráordítottam: "hamarabb tudtam, mint te!" Nem
tudtam, baj-e, hogy nagy alvadékok is jönnek, és mellette csorog ki a sok
vér.

Kati szidott, mire kell nekem az ő vattája, mondtam:" arra, amire neked "
Azt is szégyelltem, hogy mama "dicsekedett" rokonoknak fejlettségemmel. Tata
megunta, hogy torna alóli felmentéseket írjon megfázás miatt, s rám
kiabált:" tizenegy éves nagy szőrös picsájú, menj anyádhoz íratni, és
vetetni vattát" Hát mentem, anyám meg nem adott csak egy csomagra, mondtam,
hogy ez kevés nekem, és rám kiabált:" eszed te a vattát?" Az üdülőkben is
piszkos lett ruhám, a szék alattam, és rengeteget kínlódtam, hogy én
állhassak az utolsó sorban, ne lássák meg, ha mosok, ne kelljen közös
tusolás, sokat kínlódtam emiatt, és görcsoldóról, fejfájás csillapítóról még
csak nem is hallottam. A suli WC- ben is vigyáztam, ne lássák, amikor a
becsomagol szemetemet a badellába dobom, ne üljek szoknyámra, ne lássák a
csomagot zsebemben. Nem fürödhettem a Balatonban, nem tudtam igazán a csodás
tájat sem élvezni. Volt a szavalószakkörben egy fiú barátom, és nem tudtam,
a kézfogástól lehet-e gyerekem, hát így amikor késett a ciklus, nyomorgattam
fájós hasamat, hogy jöjjön meg a menses.

Nagyon sokat szenvedtem már akkor is menstruációs gondok miatt. Női
mivoltomat nem akartam elfogadni, ezt is büntetésnek éltem meg. A nőiség
számomra annyira kegyetlen lét volt, hogy férfi szerettem volna lenni.
Végtelenül nehéz erről írnom, félek, olvasóim szívesen kihagynák ezeket az
oldalakat, de ez egész életemen végigkísér, és őszinte szeretnék lenni, amit
naplómba akkor hevenyészve bekörmöltem, úgy érzem, nekem, Juditnak, nagyon
fontos. Ma is meglévő szégyenérzetem, s akkori szégyenkezésem miatt még így
is csak töredékét mondom el gondjaimnak, amivel egyedül maradtam egy szigorú
családban, barátok nélkül. Egy tanár néni nagyon szeretett, elmondtam neki
néhány családi dolgot, de női gondokról neki sem mertem. Egyszer két hónap
kimaradás miatt anyám nőgyógyászhoz vitt, hogy terhes vagyok-e, és bejött,
sőt: bent maradt a vizsgálat alatt is. Iszonyúan megalázó volt!
Megkérdezésem nélkül, mintha csak egy állat lennék, egy tárgy, egy gép,
átbeszéltek fejem fölött, azt tettek velem, amit akartak.

Kezdtem megérteni, mi a fekete és a fehér, : a jó, és a rossz.

Gyakran szavaltam ünnepségeken, beválasztottak színjátszó szakkörbe is. Én
játszottam tizenhárom évesen Pegotti-dajkát a Copperfield Dávidban. Nagyon
szerettem Dickens-t. A fiú, akit itt megszerettem, szintén ide járt. Nagyon
sokat beszélgettünk versekről, színjátszásról.

Egy könyvtár felolvasó estjén mi adtuk a saját duónkat elő, nagy sikerrel.
Óriási élmény volt ez nekem, kikapcsoltam a világot, mások bőrébe bújtam.
Csak az a rémítő izgulás ne lett volna mindig úrrá rajtam!

Ezenközben tata egyre betegebb lett, le kellett vágni tövig a csonkját, de
az már nem gyógyult be. Nem volt ideje. Tata meghalt a kórházban. Rettenetes
volt! Azt kérte, Csabán temessék el, s mamám keresni kezdett a gyerekei
segítségével csabai lakást, hogy járhasson a temetőbe, és segítsék a
gyermekei. Engem nem vihetett magával, bele voltunk betegedve a bánatba.
Anyámékhoz kellett költöznöm, sivár élet várt rám. Rideg anyám, és hallgatag
párja. Ekkor már titokban jártam mostani férjemmel, gimnázium első
osztályában. Nyárra hazaengedtek mamához, és meglátogatott szerelmem.
Mariska nagynéném, aki gondozta mamát, elengedett egész napra azon a csodás
négy napon este tizenegyig, csak azt kérte, ne ott csináljunk gyereket.
Egész nap sétáltunk és beszélgettünk, mint Debrecenben is egész délután,
bujkálva, sosem veszekedtünk, és soha nem fogytunk ki a szóból. Akkor ment
fel a Holdra az első ember, de mama azt mondta, ez csalás, mert ezt Isten
nem engedné meg. Ekkor volt az első táncdalfesztivál, de TV nem volt, s
amúgy sem érdekelt minket. Mariskának ekkor már négy gyermeke volt, s
Katival, Öcsikével, velem, Sadrival tízen laktunk egy szoba-konyhában, de
nem törődtem a nehézségekkel, nekem nem volt kellemetlen, jó volt minden,
úgy ahogyan volt.

Tudtam, hogy mindenki azt hiszi, szex is van már közöttünk , de mi három
évig kitartottunk szüzességben mert azt akartuk. Amikor először együtt
leszünk, ne kelljen védekezni, gyerekeket akartunk sóvárgó szeretettel.
Másodikos voltam a gimiben, amikor mamikám meghalt. Vele akartam halni.
Elhittem, hogy megszakadhat a szív, és én a temetésen beleesem a sírgödörbe
holtan. Anyám a hajamba tett fekete szalagra gúnyos megjegyzést tett. Vége
volt a világnak, ha szerelmem nem lett volna, biztosan belepusztulok. Így is
annyira tönkrementem, hogy anyósom bíztatott, kérjünk szaporán gyámhatósági
engedélyt, s házasodjunk össze, mielőtt megbolondulok. Egy iszonyú karácsony
után január ötödikén beadtuk a kérelmet sebtiben. Ezerkilencszázhetven, a
nagy-árvíz idején volt első randink, azóta három év telt el. Ezen a
Karácsonyon anyám akarata szerint meghívtuk Pétert, szerelmemet, hogy
délután jöjjön. Engem, legnagyobb megdöbbenésemre elküldtek otthonról, és
párom utólagos elmesélése szerint anyám elmondta neki, ugyanolyan büdös,
lusta, hazug, kurva, gyilkos leszek, mint az apám, és ha elvesz feleségül,
megy még panaszra anyámhoz.

Ezek után Szilveszterkor előbb szobafogság volt ígérve, majd az utolsó
pillanatban közölték, kettesben akarnak szilveszterezni. Az utolsó percben
kellet elrohanni Péter nagymamájáékhoz, ahol tradíció volt a családi
ünneplés, hogy egy személlyel többen lehetünk-e?? Amikor hazaértem, csak
szidás fogadott, s egy másolattal írt szerződés, hogy házimunkáért kapok
reggelit, amit találok, és minden ügyemet intézzek ott, ahol pénzért kitart
egy kurafi, mert amilyen vagyok, úgy nem szerethet önmagamért senki. Enyém a
gyerektartás, a családi pótlékért ott aludhatok, némán.

Így éltem április tizenkilencedike Húsvét szombatig, mert ekkorra kaptuk meg
a gyámhatóságtól a korkedvezményes házasságkötési engedélyt. Az egész
esküvőből csupán a rettegésre emlékszem, hiszen ott volt apám, anyám, anyám
második férje is.

Csak úgy adták meg az engedélyt, ha van lakás, tehát apósom intézett
házfelügyelői lakást, földszint, salétrom, penészbogarak, dohszag, de nekünk
a PARADICSOM volt!

Sikáltam térdelve a padlót, a követ, pucoltam az ajtókat, ablakokat,
berendeztük használt bútorokkal, legtöbbjét kézben cipeltük oda, hogy még a
házasság előtt rendben legyen minden. Akkor már dolgoztam gyárban három
műszakban, és a lakásba jártam, hogy ellássam a házfelügyelői teendőket.
Rettenetes fájdalmaimra mondta anyósom, egy asszonynak mindig fáj a dereka.
Anyám lakását takarítottam, azután anyósoméknak segítettem, és a leendő
lakásban, ahol csak míg házmesterek vagyunk, addig lakhatunk, ott várt a
rettenetes munka.

Három ház volt a körzetünk, az egyik sarokház, nagy utcafront, egy-egy
emelet tető nélkül, három udvar, három függőfolyosó, mosókonyhák, udvarok,
hat közös WC, kilenc darab rozsdás kuka, amiket ki kellett hordani a sarokra
hasamhoz fogva cipelve, és az udvari kútnál kimosni klórmésszel, azután a
kutat is kimosni, el sem tudom így egyszerre mondani, mi minden. Öreg nénik
laktak ott, lenéztek engem, tizenhét éves lányt, kioktattak, de nem bántam
én semmit, csak el anyámtól. Ha mindent elsöprő szerelmünk, szeretetünk
egymás iránt vőlegényemmel nem lett volna, nem tudom, hogyan bírtam volna
ki. Olyan boldogok voltunk, ha együtt sétálhattunk, beszélgethettünk, náluk
lehettem családjával, akikről úgy éreztem, szeretnek. Néha kártyáztunk, TV-t
néztünk, nagyon jó volt velük lenni. A várakozás a boldogság közeledésére
nagyon csodálatos érzés volt. Már enni is tudtam, pedig ( hála az égnek)
lefogytam hatvan kilóra.

Az esküvő után a taxi csupán a sarokig tudott a sártól bejönni, onnan este
nyolckor gyalog evickéltünk esküvői ruha-fátyolban új otthonunkig. Biztosan
sok ablakból figyeltek.

Megálmodott Édenkertünkben levetkőztünk, s nászéjszaka nélkül lefeküdtünk
aludni.

Húsvét vasárnapjának reggelén apósom ébresztett, hozott enni, és segített a
hátunk mögé akasztott lepedő előtt fényképeszkedni. Férjem fotózott
akkoriban, ő hívta elő a képeket is a sötétkamrának berendezett spájzban.
Pénztelenségünk miatt nem volt nászút sem, húsvét után mentünk dolgozni,
hiszen mint fiatal munkaerők, csak tizenegy nap szabadság járt, az kellett a
nyári festés-mázolásra. Fények és árnyak váltakoztak szerény életünkben. Már
a kezdet kezdetén voltak a szex-szel gondjaink, de szégyenünk nem engedte,
hogy segítséget keressünk.

Vártuk havonta a kisbabát, de csak a polc hátulján vasalódobozban
rejtegetett vatta volt szükséges rossz. Minden-de minden munkát, a
legapróbbtól a legnagyobbig egyedül végeztem. Bejött novemberben az igazi
tél, hajnali négykor már a havat hánytam, utána ágyba vittem páromnak a
reggelit és kávét, majd tízórait és tiszta ruhát, termoszba kávét s teát
csináltam neki, és kínkeservesen emelgetve a lavórt, lemosakodtam, mentem a
gyárba.

Hatkor már munkaruhában kellett a gép mellett állni, nem volt mese.
Munkatársaim szidtak, mert a szalagon lassú voltam, nem tudtak miattam
haladni, keresni. Nehéz munka volt nagyon. Születésnapomon, a
tizennyolcadikon, december huszonharmadikán, egész délelőtt a bűzös-hideg
potyogtatós WC mellé térdepelve hánytam és hánytam. Vérezni kezdtem két hét
cikluskésés után. Hazaengedtek. Anyósom azt mondta, ez terhesség esetén is
előfordulhat. Ezért végigcsináltam az ünnepi munkálatokat, s mert férjem
negyven fokos lázas tüdőgyulladásban feküdt, hordtam a jégen a kukákat, és
mindent egyedül végeztem nagykorúságom első Karácsonyán is. December
huszonhetedikén elindultam az udvari közös WC-re, lehajoltam a szekrényből
kardigánért, s úgy maradtam a fájdalomtól. Kértem férjemet, próbáljon úgy
lehajolva segíteni arccal az ajtó felé fordulni, s már amikor a földön fekve
magamhoz tértem, párom törölte alattam fel a vizeletet, mosta ki bugyimat,
felsegített nagy kínok között az ágyra, odahozott egy vödröt, s arra
fordítva ráhúzta fenekemet, mert hasmenés is rám jött. Pokoli szégyen volt
ez nekem, elmondhatatlan! Kihívtuk a doktornőt, aki mentővel vitetett a női
klinikára. Húszhetes terhesség fenyegető vetéléssel, s gerincbecsípődés,
ishiász és ülőidegzsába. Hormoninjekciókat, nyugtatókat, hormontablettákat,
szigorú fekvést szabtak ki rám. Állva ettem, ülni nem tudtam, négykézláb
másztam fel ágyamba, de boldog voltam a kisbaba miatt, nem hittem én, hogy
elvetélem, azt sem tudtam, mit jelent az. Rettenetes élmények voltak az én
szégyenérzetemnek a női klinikán kiszolgáltatva, fehérnemű nélkül szorítani
lábaink között a papírvattát, sőt, gyűjteni hánytálban az éjjeliszekrényen
mások előtt, s viziten az orvosok nézegették és szagolgatták. Iszonyú volt!!
Szilveszter hajnalán pokoli altesti görcsökre, rettenetes gerincfájdalomra
ébredtem, melyek időről időre hullámokban borítottak el, egyre sűrűbben és
erősebben, hosszabban. Mire férjem jött látogatásidőben, már csak
szorítottam kezét, mozdulni sem bírtam, majd erős székelésérzést érezve
megkértem páromat, menjen haza, és boldog új évet mindenkinek. Ő szót
fogadott, én lemásztam az ágyról, mely csupa vér volt, elindultam a
mellékhelyiségbe, a toaletten kínlódtam verejtékezve, hatalmas alvadékok
estek ki belőlem, majd próbáltam a mosdóban kimosni titokban felvett
bugyimat. Jött a nővér, akit riasztottak tapasztalt szobatársaim, akik már
férjemet nem érték utol a hírrel: ne menjen el, biztosan műtenek, mert
biztosan elvetéltem. A nővér leszidott, mért húztam le a WC-t, mért dobtam
ki a vattát, kereste a badellában a kisbabát az alvadt rögben, s mondta, nem
találja, visszakísért

az ágyamba, s elment orvost keresni. Mivel szilvesztereztek, csak január
másodikán vizsgáltak meg. Addig feküdtem halálra rémülten, csökkentek
fájdalmaim és alig véreztem, de rettegtem. Amikor egy orvos megvizsgált,
undorodva fogott meg s mutatott fel egy kis szelet papírvattát, mi
véletlenül rám ragadt, és kérdezte: "ez itt micsoda? "De hisz nem adott időt
lemosakodni. Pokoli szégyen öntött el, s félelem. Az orvos éppen-csak
futólag megvizsgált gyorsan, alig éreztem, és azt mondta, vaklárma volt,
feküdjek tovább, szedjem a gyógyszereket. Két hét múlva szivárgó vérzéssel,
kis fájdalmakkal - hazaengedtek, feküdni és gyógyszert szedni. Így tettem,
állandó félelemben, mert állapotom nem javult. Férjem mindent elvégzett.
Kitaláltuk, legyen a kisbaba Tom. A legközelebbi vizsgálat február hatodikán
volt, a körzeti nőgyógyász szerint a baba nem fejlődött, békavizsgálatot
kell végezni. Megtörtént, s kimutatta: nem vagyok állapotos. Nyolcadikán
beutaltak a kórházba, kilencedikén kikapartak, s megállapították, halott
magzati darabok, és méhlepénydarabok üszkösödtek bennem, csoda hogy élek a
hullamérgezéstől. Másnap, pénteken hazaengedtek, s hétfőre munkaképesnek
nyilvánítottak. A munkahelyen még nehezebben álltam meg a helyemet,
kivérezve, legyengülve, állandó mély szomorúságban szédelegtem, gyakran
elájultam. Iszonyúan féltem, hogy soha többé nem lesz gyermekem. Sokat
sírtam, s anyám átkára gondoltam akaratlan, hiszen nem vagyok babonás. Az
orvos által kiszabott három hónap védekezés után ismét vágyakozva vártunk
várandósságra. Türelmetlen voltam, nem tudtam másra gondolni. Nyáron végre
felcsillant a reménysugár. Hathetesen már mentő vitt.

Ismét a rettegő várakozás elhagyatottan a klinikán, fekve, keserűen. Hála
Istennek, megállították a folyamatot, és Ria lányomat megmentették. Végig
feküdni kellett, orvosságokat szedni, s rettenetes gerincfájdalommal, de már
egyre jobban reménykedve várni, hogy ez a baba már életben marad. Olvastam,
kézimunkáztam, aludtam, és egyre jobban próbáltam hinni, hogy életünk jobbra
fordul. Párom elvégzett mindent, s biztatott. Néha kiültem a gangra, az
udvarra, ahogyan az időjárás engedte, és gyönyörködtem az eperfában, a
szőlőlugasában szomszédunknak, a zsenge fűben, a kék égben, kis világomban.
Az utolsó hónapban felszabadított az orvos, és én ezt úgy értelmeztem,
mindent lehet. Elvégeztem a házimunkákat, főztem, mosogattam, takarítottam,
sétáltunk, s hála az égnek : már házmesterség nem volt, jóhiszemű jogtalan
lakáshasználók lettünk. Ezért férjemre semmi munka a nagymosáson kívül nem
maradt. Vasaltam a pelenkákat, pici ingecskéket, berendeztem a kiságyat, a
kölcsön - babakocsit jól kimostam. Már volt egy rezsónk, nem kellett a
sparheldba begyújtani, kályhába sem, mert olajkályha is volt, s lett kis
hűtő, minicentrifuga, használt mosógép. Bizományiban vettünk matracot a
kiságyba, akciósan az ágyacskát. Örököltünk babaruhákat is, férjem készített
kis szekrényt, én a kiságyra horgoltam - kötöttem pelenkatartót, kaptunk
ajándékba kicsi edénykéket. Tervezgettünk, álmodoztunk, hittünk a szép
jövőben, de a félelem ott volt bennem. No, nem a szüléstől, azt a vetélés
kínjai kiölték belőlem, de a rám szabott hormonoktól,
vérnyomáscsökkentőktől, nyugtatóktól nem csak elhíztam, de depressziós
lettem, a sok kín is biztosan közrejátszott. A magány egész nap, amikor a
derékfájástól lefeküdtem kicsit, s jöttek sötét gondolatok, elborított a
rettegés mindentől. De csodás volt sárga, halványzöld, fehér holmikat venni,
hiszen nem tudhattuk, kisleányunk lesz-e, vagy kisfiunk. Elterveztük
álomjövőnket, bíztunk megvalósulásában, ha sokat dolgozunk és szeretjük
egymást. Részletes terveket készítettünk hozzá.

Párom szúnyoghálót szerelt az ablakokra, és szúnyoghálós ajtót a
konyhaajtóra, mert onnan jött napocska, a szoba felől csak a por - zaj -
bekukucskáló emberek. Elérkezett kilencszázhetvenöt ötödik hó ötödike. Éppen
hogy csak elment párom dolgozni, elment a nyákdugó. Nekiálltam kitakarítani,
főzni, mosogatni, kávét feltenni, virágokat öntözni, hiszen az állandó erős
gerinc - alhas fájdalmon kívül csak pici rózsaszín váladék jött. Meg akartam
felelni anyósomék szigorú elvárásainak, és vártam, közben tettem-vettem,
mindent előkészítettem a babástól való hazatéréshez is, pelenkával letakart
kifőzött edények, a gyenge orosz tea leírása, a piszkos - pelenkás vödör
előkészítésének leírása, s egyszer csak ott volt férjem, s apósom.
 
 
0 komment , kategória:  Ábrahámné Ági Lélekvesztő  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3137
  • e Hét: 3137
  • e Hónap: 82695
  • e Év: 2023975
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.