Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-12 08:38:42, szombat
 
  Áné Ági: LÉLEKVESZTŐ (kisregény)



1.. FEJEZET: RÖGÖS UTAK

1. RÉSZ: ÚTTALAN ÚT

Sokak biztatására úgy éreztem, viszontagságos életemet megírom, Gyepes Judit
néven, s álnevekkel, ál-helységnevekkel, de ennek már nincs jelentősége.
Nagy regényt akartam írni, de fogytán az erőm...

Célom, hogy megmutassam, a poklok legmélyéről is fel lehet jönni. Hiszem,
hogy a szeretet ereje felemel a gödörből, amikor már te is tudsz segíteni, s mászni
próbálsz kifelé! Ez a regény azoknak szól, akik adnak még egy esélyt a boldogságnak.

Ám addig hosszú, nehéz utakat kell megjárni, elviselni szörnyűségeket,
túlélni a halált is.

Reményem, hogy sikerül elbeszélnem könyvemet, szeretettel mindazoknak, akik velem tartanak ezen a szenvedéssel, megaláztatással, kilátástalansággal, könnyekkel teli úton a végső megnyugvásig, sok fellángoló reményen és buktatókon
keresztül.

Előre is köszönöm velem tartó olvasóimnak a kitartást.
-------

Koraszülöttként, nagyon betegesen jöttem világra, éppen-hogy csak életben
maradtam. Voltam torokgyíkban, szamárköhögésben, himlőkben, rengeteg
tüdőgyulladásban és sok-sok fülfelszúráson estem át. Anyám odaadott
csecsemőként nagymamámnak, hogy vigyen le Csabára az "ellenforradalom" elől,
mert apám ávós tiszt volt. Öt kiló voltam, és öt hónapos. Mesélték, hogy
féltett engem talán anyám alkoholista apámtól, aki elette előlem a bébipapit
is, az ő apja pedig fejre-ejtett, s nálunk lakott még apám TBC- s nővére is.
Talán valóban szeretett a maga módján anyám.

Vagy csak azért születtem, hogy otthagyhassa a soproni egyetemet, ahol
titokban bukásra állt, pedig a tíz testvér közül csak őt tudták taníttatni.
A terhességgel kicsikart esküvő jól jött. 1956.-ban láttam meg a napvilágot.
De mi-végre?

Három éves korom körül már vannak emlékeim. Rettegtem az ószeres, a jeges
ordítozásától, hiszen azt mondták, ha rossz leszek, elvisz. Féltem a rossz
emberektől, mert azt mondták, félni kell. A száradni felakasztott ruháktól
az ajtóra, este a sötétben nagyon féltem, embernek hittem, árnyékuk
borzasztó volt. Iszonyodtam az ágy alól majd kibújó rossz embertől, a
csótánytól, hogy belém mászik. Tata csaknem mindig betegen feküdt jajgatva,
idegzsábája volt, amikor jól volt, kivitt a határba, mert lovas finánc volt.
Rengeteg élmény volt, pipacsot és búzavirágot szedtem, ültem tata nyakában is. Egyszer találtam egy birkafejet, és haza akartam vinni. Máskor fenékbe döfött egy kecske, átestem a kerítésen. Másszor pedig megkergetett egy dühös gúnár. Attól is
viszolyogtam, hogy a potyogtatós WC.-ből kimásznak rám a nyűvek, kukacok.
Mamikával meg eső után gombászni mentünk az erdőbe. Tapostuk a sarat,
cuppogó, zöld füvet, lila lóherék és sárga pitypangok vettek körül bennünket
úttalan utakon, néhány kutyatej már fehér csillagos gömböcskét viselt, ha
óvatosan téptem ki, elfújhattam. Szárából fűztünk láncot, és a szarkalábakon
ha minden kis szívecskét óvatosan lejjebb húztál, csörgött, ha megráztad. A
kutyatejtől fehér-nedves keserű lett a kezed. Keserű lett a szájam is, ha
rettegve arra gondoltam, hogy én is úttalan út mezsgyéjén járok, ha meghal
mamikám, mi lesz velem?.A pipacsot megnyálaztam, és számra ragasztottam. Egy
nap katicabogarat gyűjtöttem gyufaskatulyába, este az ágyban nézegetni
akartam, kimásztak, és alvás közben sokat belenyomtam az ágyneműbe, új
párnacihát kellett felhúzni, dunnahajat, lepedőt, nagyon összeszidtak érte!
Húsvét előtt tehénlepényt szedtünk, mert nagytakarításkor azzal kentük fel a
konyha földjét gyönyörű szürke simára, ezt aztán lehetett sikálni is.

-Kislyányom, ne kóricálj itt össze-vissza, mert meglásd, beleesel a szép
nedves padlóba, öltöztethetlek át, megütöd magad, és kezdhetjük újra a
mázolást!
-Nem esek én el, vigyázok!

Persze, hogy elestem, és nekem kellett ügyesen, puszta kézzel újrakenni. A
gyönyörű mama-varrta új ruhácskám csupa kosz lett, másikat kellett felvenni,
ezt kimosni gyorsan szegény mamikának.

A szobában kicseréltük a szalmát a szalmazsákokban, hogy friss ágyban
aludjunk. Én mama és tata mellett aludtam egy ágyban, mert még ott lakott
Kati nagynéném, aki nagybeteg volt, hatalmas szívműtéten és több agyi
embólián esett át. Mátyás nagybátyám, aki inasiskolába járt, hogy lakatos
lehessen, és mindig egy tankönyvvel a kezében le-s föl sétált a szobában, és
a lámpa alatt lehúzta a fejét. Velünk élt még Marika nagynéném, aki tizenhat
éves volt, három műszakban dolgozott a szövőgyárban, és terhes lett
valakitől.

-Édes lyányom- szólt hozzá mamukám:- amikor megjött az első piros betűs
ünneped, Klári nővéred adott felkötőket, és elmondott mindent, igaz?
-Igen, mama.
-Azt is megmondtuk ezerszer, vigyázzál a férfiakkal, így van?!
a.. Igen, mama.
b.. Mariskám, ha mán megestél, aranyom, mé nem mégy férjhőn az apjához?
c.. Nem szeretem mán, mama.
d.. A Sadri elvesz majd akkó?
e.. Igen, mama.
f.. Na, addig itten lakhatol, senki se bánt, de kell a fizetésed. Majd én
varrok néked ruhát.
g.. Igen, mama- és mind a ketten sírva megölelték egymást, azután
megtörülték arcukat a kötőjük aljába, és dolgoztak tovább.

Ma is emlékszem a dunna szagára, a kandliból kitöltött tej illatára a
csuporban, a szövött rongyszőnyegek csíkjaira, Pannika nénire, aki Panni
robogón járt ki oltást adni nekem hason fekve az ágyon. Nem bírtam enni,
mama óránként, kanalanként etetett lisztlevessel. Emlékszem, ahogy tatukám
reggelente pödörte nikotintól sárga bajuszát, ilyenkor nem volt szabad
hozzászólni. Ahogyan koppasztottuk a tyúkot az udvaron forró vízben, amitől
én rettegtem, és a szagát sem szerettem. Hogyan eresztettük ki vérét egy
tányérba, ahogy mamukám lábai közé szorította a tyúk hátrafeszített testét.
Emlékszem a hagymás vér sülő illatára és finom ízére. Mama megtanított
levestésztát gyúrni, a gyúródeszkát beliszteztük, ráöntöttük közepére
kúposan a lisztet, közepébe mélyedést nyomtunk, és beleütöttük a tojásokat.
Nagyon gondosan gyönyörű két félgömböt gyúrtunk belőle, beliszteztük, és
konyharuhával letakartuk kicsit pihenni. Azután az elsőt elkezdtük vékonyra
nyújtani a nyújtófával, finoman, el ne szakadjon, ki ne lukadjon. Ha mégis
megszakadt, befoltoztuk. A nagy karika tészta utána pihent az abrosszal
letakart Zinger varrógépen. Mikor a második karika meglett, az elsőt újból
rátekertük a nyújtófára, s kettévágtuk, majd elkezdtük hajszálvékonyra
szeletelni. Ezt csak bekötött fejjel és fehér kötényben szabad volt
csinálni. Nehéz volt ám, de jó! Gyakran sütöttünk lekváros papucsot is,
töpörtős pogácsa tésztájából kockákat kell vágni, és közepére az a kemény
szilvalekvár, amit mamu nyáron eltett agyagedényben a hűvös spájzba. A
tésztakocka két sarkát ráhajtani, s már sülhet is! Mama is már akkor is
nagyon beteg volt, cukorbaj, ízületi gyulladás begörbült, göbös ujjakkal,
néha megcsapkodta-dörzsölte vizes csalánnal, hogy ne fájjon annyira.

Karácsonykor elővettük a féltve őrzött díszeket, a picuri gömböket és a
piros pöttyös-kalapos gombákat. Na és a fenyőillat!! Biztosan elragadott a
fantáziám, mert határozottan emlékezem, hogy láttam a Jézuskát, aki egy
fiatal néni volt barna fejkendőben, és összeszidtak, hogy ne hazudjak.

-Judit, ha hazudsz, megver az Istenke, de ezt nem szabad apádéknak
elmondani, mert elvesznek tőlünk!
-Hol van a Jézuska?
-mindenütt. Ő lélek, és mindent tud, mindent lát.
-és hogy ver meg?
a.. lásd, most is elesté, csupa seb a lábad.- Okítgatott mamikám.egy napon
Mariska halkan nyögdécselve, két kézzel fogva nagy, kerek hasát, elindult
szenvedő arccal mamikával a kórházba. Nagy- sokára jött haza mama, mondta,
Öcsike megszületett, nemsoká hazahozzák, és akkor hat hétig Mariska lesz
velünk, mert mamának be kell járni a TSZCS-be normába dolgozni,
zárszámadáskor legyen munkaegység, mert kell a pénz. Később, mikor már meg
voltam magam is, anyámék felvittek hozzájuk vissza.

Ezalatt mama konyhalányként keresett pénzt.

De mindig beteg voltam, hát mamukámék eladták a házat, és felköltöztek
Debrecenbe, hozzánk, hogy rám vigyázzanak. Tatukám vitt mindig a városkertbe
sétálni, s egyszer nagy vihar jött. Dörgött az ég, villámlott, rettenetesen
féltem, hogy belém csap. Szakadt az eső, sötét lett, csurom egy víz lettem.
Az úton letört faágak hevertek. Bementünk a zöld WC-be, és a WC-s nénivel
beszélgettünk, megtanított, hogy kézmosás után minden egyes ujjamat külön
alaposan meg kell törölni. Tatukámnak megszúrta egy rozsdás esernyőnyél a
lábát, egyre rosszabbodott, mígnem levágták combközépnél a lába szárát.

Én akkor csak azt tudtam, hogy nincs több séta, de a mesék megmaradtak, csak
most én ültem az ő ágya szélén. Fából kis állatokat is faragott nekem. Amíg
kórházban volt nagyon rossz volt, a nagybeteg Kati nagynéném vigyázott rám,
amíg mamukám takarítónőként dolgozott, és én csak sírtam és sírtam egész
nap, ő bezárt sötét pincébe, féltem tőle nagyon. Ha elvitt mama
munkahelyére,- nem tudtam, hogy nem szabad- a zárakon a pecsétet gyurmának
nézvén, összenyomorgattam, nagy baja lett belőle mamukámnak. Hazafelé sírtam
a hídon, mert éreztem, hogy le fog szakadni alattam, sírtam a fehér
ajtóknál, mert azt hittem orvosi szoba, a fehér ruhás nőknél, mert azt
hittem, orvos, és mindig kikaptam Katitól. Apámtól is rettegtem, részegen
szörnyű volt. Józanul is olyan iszonyú szemekkel nézett rám ő is, és
nagynéném is, hogy nem mertem rájuk nézni. Anyám is sokszor nagyon
megkínzott, mert nehezen tanultam meg nevünk, címünket, telefonszámot, és
egyszer későn jöttek értem, s bölcsődebusz körözött velem a dadussal késő
estig, utána éjfélig ismételgetnem kellett az adatainkat. Anyám a
fürdőszobából kiabált ki, és ha rosszul mondtam, hozzám vágott valamit.

Az asztal alatt szerettem elbújni. Egyszer Kati vitt sétálni, és találkozott
egy bácsival, akinek otthonról vitt ételt, bevittek a moziba, és annyira féltem a borzasztó gyilkosságos filmtől, hogy befogtam a szemeimet, a bácsi meg úgy puszilt
meg, hogy nyelvét a szájamba dugta.

Egy nap Kati bevette az összes gyógyszerét. Jöttek a mentők, ő úgy feküdt az
ágyán, hogy kezei lelógtak a földig, sírt, és kimosták a gyomrát egy
hatalmas gumicsővel. Iszonyatos volt! Megint nagybeteg lettem, és mama
levitt vissza Csabára, egyik gyerekéhez, de a vonaton végig sírva
sikoltoztam nagy lázasan, hogy "ugye apu nem jön utánunk, ugye nem?!!
mindenki haragudott rám, hisztisnek mondtak, hogy jól el kéne verni, hol
azért sírtam, oltsák el a lámpát, fáj a szemem is, hol azért, gyújtsák meg,
félek a sötétben, és egy bácsi megfojtott egy nénit, láttam!!

Szörnyű belegondolni, milyen lehetett az az érzés anyám kilenc testvérének,
hogy én vagyok a kedvenc unoka, miattam költöztek mamáék hozzánk, de ha baj
van, ők segítenek.

Anyáméknak le kellett költözniük Szőregre, mert apámat az alkohol miatt oda
helyezték a TSZ-be főkönyvelőnek. Sajnos engem is levittek magukkal, pedig
betegre sírtam magamat.

Szőregen először albérletben laktunk egy idős házaspárnál, én nagycsoportos
óvodás voltam.

Egyszer nagyon beteg lettem, belém kényszerítették a szalonnát, és éjjel
összehánytam az ágyat, amiben hárman aludtunk apámmal, anyámmal. Reggel nem
hitték el hogy nem kakáltam be. Nagyon kikaptam, és büntetésből kidobták azt
a húsvéti tojást, amit nagymamám nekem festett világoskékre, és volt rajta
egy kis ház. Borzasztó volt. Később egy udvar közepén álló omladozó,
gerendákkal kitámasztott szoba-konyhában éltünk. Én kétszer jártam a
nagycsoportot, mert év-vesztes voltam. Az óvodában is nagyon rossz volt, és
az óvodába-járás is, mert időre haza kellett érnem, gyakran eltévedtem, és
kérdezgetni kellett az embereket, hány óra van, és hol vagyok. Az első
osztályban mindig szidott a tanítónő, mert hosszú hajammal levertem a
mögöttem ülő ceruzáit a padról. Egyedül nem tudtam befonni, ezért anyám
fejemre rakott egy fazekat, és körbevágta a hajamat. Iszonyú volt, de a
legrosszabb az volt, hogy az ünnepségen verset kellett szavalnom, és anyám a
forró nyárban matrózkabátban küldött el, elájultam, és a tanítónő levette
rólam, egy szál kombinéban kellett elmondanom a verset. Egyszer anyám
sebtében felöltöztetett, kézenfogva elrohantunk a TSZ-irodába, és két napig
ott voltunk bezárkózva, a szeneskannába pisiltünk, ott volt az elnök, apám,
és a feleségek, gyerekek. Kint az egész falu vasvillával, kaszával, mert nem
kaptak pénzt.

Az első osztály elejét két iskolában kezdtem, mert a régi megszűnt, újat
építettek, de félévkor visszaköltöztünk Debrecenbe, s így sok viszontagság
után a harmadik iskolában fejeztem be az első osztályt.

A költözködés napján is nagyon beteg voltam, az új lakás házmestere
megengedte, hogy náluk feküdjek, aludjak, felutazni meg két férfi között a
teherautón utaztam. Ettek, nekem nem készített anyám, hát nekem is adtak.
Alig voltam túl egy kórházban töltött kanyaró,(anyám nem látogatott, és nem
is jött csak két nap késéssel értem, már úgy nézett ki, visznek állami
gondozásba, a vonaton meg aludt, s nagyon féltem, hogy túlmegyünk.) már
középfül és tüdőgyulladásom volt, és elő voltam jegyezve ÉBREN
mandulaműtétre. Boldogság volt, hogy nagymamámék is abban a lakásban laktak,
két nagy szoba nekik,( én is velük lakhattam) és két nagy szoba erkéllyel
anyáméknak, cselédszoba, spájz, konyha, előszoba, fürdőszoba, wc, hosszú
gang, telefon. Apám párt fejes, ávó-s, munkásőr volt. még kettő pincénk is
volt, és óvóhely a pincében. Egy este az apám rettenetes részegen jött haza,
nekem tüdőgyulladásom volt, és köhögtem nagyon.

-Ki az ágyból, egyáltalán, mit keresel itthon, mért nem vagy kórházban?!-
-Én csak.-
-Ide leülsz - mutatott a kirántott székre.
-Ha köhögni mersz, lelőlek!- és rám fogta két kézzel munkásőrpisztolyát.
Rettegve, fulladozva, zokogva vártam, mi lesz..Anyám sírva, szótlanul állt.
Arra nem emlékszem, hogy leájultam a földre.
Az iskolában reggel megkérdezték, ki kér kiflit.

Én nem tudtam, hogy negyven fillér, kértem. Szerettem az egyik kiflit úgy
enni, hogy óvatosan lefejtettem a külsejét, és előbb megettem a héját,
azután a belsejét. Év végén azután nem adták ide a bizonyítványt, mert
tartozásom volt. Sírtam, nem mertem otthon elmondani. Összevissza
hazudoztam, de csak kiderült az igazság, és jól kikaptam. Egyszer meg
megtetszett hogy láttam leírva, Néhai Nagy Pál, és az iskolában is volt több
gyereknek három neve, hát minden füzetemre, könyvemre ráírtam: Néhai Gyepes
Judit. Mikor meglátták, sírva-nevettek, és elmagyarázták, nem úgy van az, de
pénz kellett új vignettákra. Évközben megvolt a szörnyű mandulaműtét is, és
mégis 4.5-re végeztem. Nagyon-nagyon fájt az operáció, előbb becsaptak, hogy
nézzem meg, csak bespriccelnek a számba orvosságot a tűvel, hogy ne fájjon a
műtét, azután várnak amíg elzsibbad a torkom, és csak akkor kezdik el a
mandulámat kivenni. Mégis nagyon megszúrták a torkomat sok helyen, és mégis
nagyon fájt minden, sírtam nagyon, ne hisztizzek, azt mondták. Kedvenc
játékom az volt, hogy nyomtatott betűkkel kimásoltam a meséket a
mesekönyvemből, és álmodoztam, egyszer én is írok mesekönyvet. Felolvasni is
nagyon szerettem. Egyszer nagyon rossz voltam, hisztiztem, hogy reszelt
kekszet kérek reszelt almával, és nem csinálom meg magamnak, és szegény
mamám sírt, elmondta anyámnak, és akkor eltiltottak tőlük, egy idegen
családhoz kellett járnom ebédelni, és hazaküldtek amikor már anyámék otthon
voltak, borzasztó volt. Titokban találkoztam mamával, adott enni, és
kávészemeket kellett elrágnom, hogy ne érezzék meg a leheletemen a kolbászt.
Adott pénzt, de anyám megtalálta, és be kellett dobnom a levélládán.
Vendégségek voltak este, és ha túl sok kekszet ettem, kikaptam, már azt sem
tudtam, mit szabad, és mit nem. Másnap a sok edényt el kellett mosogatnom
hideg vízben, mosogatószer nélkül.

Volt, hogy mama megsajnált, és titokban kiadogattam a szennyes edényt, meg a
szennyes tornaruhámat, és kimosta helyettem, és visszaadta a kis-ablakon.
Egyszer a tornaruha mosóvizébe kölnit öntöttem, mert a dorkó szaga benne
maradt, észrevették, és százszor le kellett írnom, hogy többé nem leszek
rossz. Németóra helyett néha beszöktem mamukáékhoz. Rájöttek, hogy az a
család templomba visz, és ezért újra megengedték, hogy mamáéknál lakhassak.
Végtelenül örültem! Nagyon-nagyon jó akartam lenni! Mindent jól csinálni,
hogy soha többé ne válasszanak el.Ne legyen több sikoly! Ne kelljen többé úttalan
utak rögös emelkedőit taposnom lukas cipőmben, köröznöm csak céltalan, minél később érjek haza.

Haza? Hát mi volt nekem az otthon?

Kati nagynéném egyszer ki akart ugrani az ablakon, ezt elmondani is lehetetlen.

Nem tudtam folytatni az emlékezést a borzalomtól. Ahogy ott lógott két lába
fennakadva az ablakpárkányon, teste kívül, és én lebénulva álltam, mamát
hívtam azután , amikor végre meg tudtam szólalni úgy, hogy hang is jöjjön ki
a torkomon. Tata odamankózott, mami is, én is, és húztuk vissza, húztuk és
húztuk, mígnem bent volt már egészen. Sírtunk csak mindnyájan.

Kati lehülyézte édesapját, ő pedig meg akarta ütni a mankóval.

Megpróbáltam visszaemlékezni szép dolgokra, PL: amikor hanyatt feküdtem régi
pici házunk kis kertjében a fűben, s a frissen leszakított illatos
paradicsomba haraptam, csorgott leve az arcomon. Egyszer kékítőt tettem a
töltőtollamba, egyszer meg haj-hamvasítót, hogy szépen írjon.(Nagymamámnak
gyönyörű hófehér haja volt, arra kellet egy-egy pici hamvasító néhanapján.)
A Nap belesütött szemeimbe, szikrázó színes képeket láttam, mint a
kaleidoszkópban, ami máig kedvenc játékom gyermekeknek. Ahogyan sétáltunk
mamu testvéréhez mamukával a" Körözs alatt", szomorúfűzek hajtották ránk
fejüket, levelükkel simogattak. A pici vályogház kemencéje és az almárium,
rajta illatos birsalmák sorakoztak. Élt még mamikám kilencven éves anyukája,
és én hittem, mama száz évig fog élni, és én-nálam fog lakni, férjemmel
mindenben kiszolgáljuk, és ő csak pihen, és sétálni visszük erdőbe, és
mindent megkap, amit csak kíván. Az unokáimnak pedig ugyanolyan jó
nagymamájuk lesz, mint ő, és gyermekeimnek nagyon jó édesanyja leszek.

A fal felé fordulva heverőmön fekve csillogó "aranyakat" kapartam ki a
falból, a beázás foltjaiban állatokat láttam. Elterveztem, milyen ruhákat
adok gyerekeimre, ha az Északi - sarkon dolgozunk, a trikótól a bundáig,
sorra vettem minden ruhadarabot, még színüket is elképzeltem, mintájukat,
anyagukat, mindent.

Tatukámmal néha lementünk a templom előtti térre, s ott lestük, vagy az
erkélyen, hogy apu részegen dülöngél haza, lámpavasakba kapaszkodva,
ki-kiesve az úttestre, s egy este megint szörnyűség történt: apu ordítva
betörte a vitrinablakot, üvegcseréppel felvágta anyu és az én csuklómon az
eret, az ablakon kiabáltunk ki segítségért, rendőrért, mentőért, elvitték
aput, de hamar visszaengedték. Még aznap éjjel leíratta anyuval, hogy hajnal
háromkor lelövi tatát, mamát, Katit, anyut, engem, és önmagát. Elaludt, s mi
óvatosan átszöktünk a munkásőrségre segítséget kérni, befogadtak, de reggel
visszaküldtek, csak a pisztolyt vették el. Apu rálépett tatu egyetlen
lábára, ágyban nyögött szegény, s nekem kellett vigyázni rá.

-Tata, ne halj meg, ugye nem halsz meg- sírva hajtogattam, rettenetesen
féltem.
-De meghalok, kisonokám, nem akarom már ezt.
-Mi lesz velem, én szeretlek, tatukám!

Úgy hittem, én egy szörnyszülött vagyok, mert esténként elképzeltem, hogy
egyszer apám és anyám utaznak együtt vonaton, a vonat kisiklik, ők
meghalnak, én intézetbe kerülök, és ott jó leszek, és mindenki nagyon
szeretni fog, és a tanítónéni örökbe fogad, és jobban fog szeretni, mint a
saját lányait, mert én jobb leszek, és minden munkát elvégzek rendesen.

Nehéz a múltidézés. Mondták sokan, ne írd azt a naplót, Judit,
belebetegszel! Viszont én úgy érzem, ha meg tudom írni, el tudom fogadni,
akkor túljutok a nehezén, előre szeretnék menni, s óriási kövek állják
utamat, nem látok mögéjük, megtorpanok, átmászni nagyon nehéz lenne, de ha
kis darabokat hasítok le belőlük, elhordom őket, nyitott utam lesz jelenhez,
s kissé később: jövőhöz is! Bár öreg, beteg vagyok, tanulok, írok, az
élethez kell többek között ez is.

Visszatérek gyermekkoromhoz.

Nemsokára ismét költöznünk kellett. Az új lakások egymás mellett voltak,
mamáékkal mi az egyszobásba, anyámék ketten a kétszobásba. Általában egy
héten egyszer jött anyám látogatni, leszidni mindenért. Nagyon féltem
szüleimtől, és attól, hogy ha rossz leszek, át kell költöznöm hozzájuk,
hiszen nagyon kevés volt mamáék pénze. Ezért cipekedtem boltból, piacról,
ahol már alkudni is megtanultam. Mostam is, a teknőbe a ruhákon a
mosófazékban felforralt víz gőzölgött, leöntve barna káliszappannal, lúggal,
és legvégül az öblítővízbe a fehér ruhákat kékítővel tettük hófehérré. Nem
szerettem mosószappanra cserélni a gyűjtögetett avas zsírt, féltem attól a
bácsitól ott lent a büdös, zsíros pincében a félhomályban. Mosó-szapannal
mostunk hajat és lábat, szódabikarbónával fogat, és ecetes vízzel öblítettük
le hajunkat hajmosás után, hogy fényes selymes legyen és kimenjen belőle
minden szappan.

Hajat mosni mama segített, és egyszer ő azt mondta, hajtsam előre a fejemet,
de én hátravetettem, és belefolyt nyitott számba a feloldott szappan,
szegény mamukám úgy megijedt, hogy megehettem ott a kádban az egész tepsi
épp kihűlt túróslepényt. Több agyi embólián átesett Kati nagynénémet
megerőszakolták, és nem szólt, egy kisleányt és egy kisfiút szült, a
kisleány meghalt. Ettől kezdve még több munkám lett, babapelenkázás,
öltöztetés, fürdetés, orvoshoz vinni, nehéz volt nagyon. Azt hittem, most
már mama őt szereti jobban. Tatával lejártunk a sarki padra, és ő gyakran
odaszalajtott emberekhez, kérdezzem meg, nem bajai véletlenül? Így tett
szert beszélgetőtársra. Sohasem zártuk az ajtót, így esett meg az a
történet, hogy a fölöttünk lakó véletlenül benyitott, és tata éppen a
bejárat előtt nyomott el mankóval egy szúnyogot a mennyezeten, szegény ember
meg azt hitte, le akarja ütni, és úgy elkezdett ordítva rohanni fel a
lépcsőn, hogy a két kanna szén csak úgy dőlt kifelé kannáiból. Hiába volt
mamámnak a sok szép szava, tata csak gyártotta a mennyezeten a véres
szúnyogtetemeket. Szipka szurkálót meg a söprűből kellett kihúzni, ez volt
az én feladatom.

Amikor anyám megint egy büntetésből eltiltott mamukáéktól, náluk kellett
laknom. Szörnyű volt! Át akartam mászni az erkélyen, vagy kibontani a falat
a cserépkályha mögött, a kis-ablakon pedig ki is másztam. Egy gumibaba
lófarkával kopogtam át a falon, meglátszott a helye, ezért is nagyon
kikaptam. Egyszer egy ismerősével anyámnak boltba kellett mennem, jött
szembe mamikám, és én ijedtemben lehülyéztem. Soha nem bocsájtom meg
magamnak! Ez borzasztó!! Féltem nagyon a sötét kukatárolóban, ezért, az első
emeleti pihenő aljában kiöntöttem a szemetet a földre. Anyám ehetetlen
ételeit pedig kiöntöttem az ablakon.

Csavarogni kezdtem egy lánnyal, és azt hittem, ha kabátot cserélünk, nem
ismer meg senki.

Elkaptak, és megint büntetésből százszor leírni, hogy jó leszek.

-Judit, te vagy a legrosszabb lány a világon! Mit csináljak veled??? Kövér
disznó vagy, mulya, semmirevaló, az életben soha nem leszel jó semmire, mint
az apád, csaló, hazug, gyilkos leszel, kígyót melengettem a keblemen!!!
Lusta dög vagy, soha nem lesz férjed, soha ne verjen meg az Isten egy
gyerekkel!!!-

Rettenetes átok volt ez. Soha nem hevertem ki! Melyik keblén melengetett ő?
Mikor? Én soha nem hívhattam fel barátnőt, engem sem engedtek fel játszani
valakihez, nem volt szabad az utcán beszélgetni senkivel. De mamáékhoz végül
visszaengedtek, előtte még ajtókat kellett lemosni, és játékom egy
kaucsukbaba volt, és könyvek. Egyszer apám a kedves könyvem kemény
hátlapjából kivágott karikákat a villanykapcsolók köré, pedig én nagyon
vigyáztam a könyveimre, kincseimre.

Ha előbb port töröltem, s utána söprögettem, az volt a baj, de ha fordított
sorrendben csináltam, az volt a baj.

Szegény beteg Kati nagynéném is egyszer könyveimet a szennyes-vizes vödörbe
dobta, pokoli volt az az érzés.

Nyolc éves voltam, amikor apámék elváltak, és apám Kecskemétre költözött.
Anyám elcserélte kisebbre a lakást jó távol a mamáéktól, ez jó volt! Néha
mama rám parancsolt, látogassam meg anyámat, és volt, hogy be sem engedett,
a kis-ablakon át szidott, hogy hogyan nézek ki, stb, és hazaküldött, hogy
dolga van. Elcsábította egy házaspár férj tagját, és hiába írtak neki a
nagylányai esedező levelet, hogy engedje vissza apukájukat, ő még azt sem
hagyta, hogy meglátogassák egymást. Abbahagytam a csavargást, otthon
dolgoztam és tanultam, tatával sakkoztunk, kártyáztunk. Mindig tata nyert,
de csalt is, és én mindig elhittem. Ha esetleg mégis nyertem, százszor
utánaszámolt, magyarázott, káromkodott, azután fütyülve játszott tovább.
Leengedtek az udvarra, elébe jártam mamának a gyárhoz, hazafelé cipeltem
amit vettünk, tatával jártunk a ház melletti padra. Éles fehér törmelékkővel
volt felszórva a fű melletti kicsike tér a paddal, ha elestem az
elkuncsorgott mankókkal féllábon ugrándozva, bizony nagyon komoly sebeket
kaptam. Egyszer mama diannával leöntötte, elájultam.

Nagyon vágytam egy gumiból készült kicsike néger babára, hosszú fekete
hajjal, hogy fésülgethessem, nagy fogadkozásokra mama megvette. Volt hát egy
kicsi nyugalmasabb időszak, hogy tanulgassam: mi a jó és a rossz, a fekete
és a fehér.
 
 
0 komment , kategória:  Áné Ági: LÉLEKVESZTŐ (kisregén  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 422
  • e Hét: 422
  • e Hónap: 79980
  • e Év: 2021260
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.