Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-12 08:45:04, szombat
 
  Ábrahámné Ági
Lélekvesztő



II. Fejezet: ÁRNYAK ÉS FÉNYEK

Bizonyos vagyok abban, hogy valamit megéreztek, mert hazajöttek a munkából,
hogy engem megnézzenek. Szégyenlősségem nem engedte, hogy megmondjam, miből
tudom, de szóltam, hogy ma szülni fogok, és két órakor kezd rendelni a
nőgyógyász, egy órára megyek oda, hogy ne kelljen sokat várnom.
Visszamentek, de éreztem, hogy nemsokára jön anyósom, mert apósom szól neki.
Úgy is lett. Mindenáron azonnal a kórházba akart vinni, de én makacs voltam.
Így hát várakoztunk a tömegben az orvosnál, nem szóltam, hogy sürgős. Végre
bejutottam, s az orvos négy ujjnyira nyitott méhszájam miatt azonnal mentőt
akart hívni, de én a férjemmel, taxival akartam menni.
Mire hazaértünk négykor, párom is otthon idegeskedett, még egyszer lemosakodtam,
és jött a taxi, csak kézbe kellett venni a régóta előkészített táskát, s lehetett indulni.
A kórházban burokrepesztést végeztek, azonnal jöttek az erős, görcsös fájások, de még
sétálhattam, letusolhattam a beöntések végeztével. Kértem férjemet,
sétálgasson velem, amíg engedik, de ő nem bírta látni szenvedésem, s elment.

Leborotváltak, s felkészítettek, hogy lehet császármetszés, mert eklampszia fenyeget.

Amikor hánytam, megvizsgáltak, s azt mondták, eltünt a méhszáj, már késő
lenne a császármetszéshez. Este huszonkét órakor vákumos műtéttel
megszületett Ria lányom.

Érzéstelenítés nélkül rengeteg orvostanhallgató jelenlétében a gátmetszést
és repedést összevarrták. Pokoli hosszú szenvedés volt. Mivel nem tudták,
honnan vérzek még, felpányvázott lábakkal szétterpesztve otthagytak, az
orvos elment vacsorázni. Mivel nem volt gumilepedő, egy csörgős, ragadós
nejlondarabot tettek alám, s mert lepedő sem volt, egy végig-gombos
hálóinget tettek rá, és mert vatta sem volt, egy durva barna köntöst tettek
lábaim közé. Így feküdtem sokáig, s a visszatért orvos végre leakasztotta
lábaimat, s mert nem volt vérnyomáscsökkentő, vízhajtót adtak. Legalább
háromszor elmondták, hogy csoda, hogy élünk, és hogy ez nagyobb műtét lett,
mint egy császár. Később villanyoltás volt, s a szülésznő keményen megkért
hármunkat, hogy hagyjuk őt aludni, ne beszélgessünk. Az átvirrasztott nehéz
éjszaka után nem találtak ágyat, s egy sodronyos hordágyon kitoltak a
folyosóra, ott mindenki előtt kellett ágytálat kérnem, hiszen dolgozott a
vízhajtó. Végre kaptam ágyat, letérdelve bepakoltam szekrényembe, majd
kicsit később elindultam tusolni. A tusoló ajtaját kinyitva megcsapott a
forró fehér gőz, és elájultam. Arra tértem magamhoz, hogy egy nővér rám
kiáltott: Mikor szült?! - este tízkor - Akkor ne fetrengjen itt a földön!

Otthagyott. Hamarosan megkaptam az én kicsikémet, de nem akart szopni.
Szidtak, hogy éhen akarom halatni kislányomat, ordítoztak velem. Fények és
árnyak: az én kincsem, és a szörnyűség, ami körülvett. Alig tudtam fejni,
begyulladt a mellem, csupa vérző seb volt a bimbója, és mindenért csak
szidtak a nővérek. Hazamenetelkor késett a férjem, mert a lakásban
csőrepedés miatt térdig állt a víz, azt takarította, de nekem is vissza
kellett két óráig feküdnöm, mert kiderült, azért voltak olyan nagy
fájdalmaim, mert egy bennfelejtett varrat begyulladt, s azt tépték ki.
Otthon végre minden csodálatos volt, állandóan sírtam a boldogságtól, pedig
amikor kijött a gyermekorvos a védőnővel, mondta, hogy a két kulcs-csontja
eltörött a babának, de ne ijedjek meg, csak tornáztatni kell. Lassan
felszívódott fején a vákuum okozta hatalmas daganatféle is, már kerekedett
fejecskéje, csodás kék szemű, szőke, ötvenöt centis, három és fél kilós
újszülött volt. Nem volt könnyű az első két hónap, de mi nagyon boldogok
voltunk! Férjem mindenben segített, és egyre könnyebb lett, de én még sokat
sírdogáltam, azt hittem, a gyengeségtől - fáradtságtól. Kis Riácskánk egész
éjjel aludt, nappal is sokat, ha ébren volt, sohasem sírt, nem ázott át
pelenkája, nem böfizte le magát, tökéletes kisbaba volt, és egy évig beteg
sem lett soha. Egyre erősebb, ügyesebb, okosabb lett, ahogyan az lenni
szokott. Anyósoméknak nem tetszett, hogy az akkori gyermeknevelési könyvek
szerint nem engedtem délelőtt kikapkodni az ágyból, délután volt a játék, a
fürdetés ideje, amikor apa hazajött. Mindent együtt csináltunk a férjemmel,
sétát, fürösztést, játékot, tornáztatást, pelenkázást, etetést, stb.
Napközben kitettem aludni a dohos lakásból az udvarra, ha esett, a gangra.
Anyagilag nagyon nehezen éltünk, de a napi gyümölcs és zöldség a kislánynak
mindig megvolt. Szépen cseperedett, már kilenc hónaposan állt és beszélt,
másfél évesen szobatiszta volt, szaladgált, és rövid versikéket mondott
teljesen tisztán. Nagyon boldogok voltunk, és beterveztük második
kisbabánkat, akire nem is sokat kellett várni, öthetes terhesen már
fenyegető vetéléssel, nyitott méhszájjal vitt a mentő.

Nagyon megijedtünk, hogy őt is elveszítjük. Szigorúan feküdtem a kórházban,
és azután otthon is nagyon vigyáztam magamra és pontosan szedtem a
gyógyszereket. Nagyon nehéz volt, hogy kislányomat nem emelhettem fel.
Férjem mindent megtett, amit nekem nem volt szabad. Nagyon nehéz volt a
pokoli derékfájás, a forró nyár, a nagy súlyom, de nagyon boldogok voltunk,
annak ellenére, hogy minden várandósságom alatt szextilalom volt.

Hetvennyolc nyolcadik hó nyolcadikán a klinikán megszületett kisfiam, Gyuri.

Ria lányom boldog volt velünk együtt, segített nekem már ilyen kicsi korban,
Gyuri pedig éjjel - nappal sírt. Örökké éhes volt, pedig rengeteget evett,
ivott, pelenkája rendre átázott, felesleges ételt mindig kihányta, állandóan
öltöztettük. Hulla fáradtak voltunk, már ülve is aludtunk. Kisfiam
gyarapodott, semmi testvéri féltékenység, lassan belerázódtunk abba, hogy
fiunk teljesen más egyéniség. Másfél évig még abban a penészes lukban éltünk
négyen, de megoldottunk minden gondot valahogyan. Egyszer csak mondja férjem, hogy
neki minden álma, hogy trolivezető legyen, és fel akar menni Pestre négy
hónapra, hogy elvégezze a tanfolyamot, ami január másodikán kezdődik majd.
Rettenetes döbbenet fogott el, őrült félelem. Azt hittem, soha egy napra sem
válunk el egymástól, de nem akartam útját állni.

Sajnos depresszióm nagyon súlyossá vált, alig tudtam a családot ellátni.
Decemberben kaptunk lakáskiutalást egy másfél szoba étkezős panel lakásba a
kilencedik emeleten, és tíz napot kaptunk a beköltözésre és a régi lakás
felújítására. Pénzt kölcsön kérve, két beteg gyerekkel, jégen - hóviharban
egyetlen segítséggel költözködtünk, majd gyalog, babakocsit tolva, Riát
cipelve naponta visszajártunk festeni - mázolni. A használt babakocsi
összeszakadt egyszer, egy kedves ember behívott meglátván, s megjavította. A
karácsonyt az új lakásban nagyon betegen, becsípődött derékkal, félelemben
töltöttem. Anyósomék kitalálták, hogy ( mivel Sógorom is ugyanoda utazik,
amelyik tanfolyamra férjem ) költözzek össze sógornőmmel az ő lakásukban, ketten könnyebb lesz talán, bár ott is volt egy négy éves kisfiú és egy két éves kislány.
Akkor anyósomék is naponta egy helyen mindannyiunkat meg tudnak látogatni,
és ha baj van, segíteni. Bizony sógornőm aludt tízig, s mivel hálás voltam a befogadásért, hajnalban mostam fel helyette a lépcsőházakat, mert ő házfelügyelő volt, és gyermekeit vittem
óvodába megetetve, felöltöztetve, saját gyerekeimet ellátva. Délben mentem
az ebédért, délután pedig minden második napon hazacipeltem a hat személy
szennyesét, s míg kimosta a gép, kiszellőztettem, port töröltem, felmostam,
postát átnéztem, azután visszacipeltem a vizes tiszta ruhákat, és a kádban
pelenkát mostam. Este tizenegy lett, mire ágyba kerültünk kimerülve.
Kéthetente hétvégére hazajöttek a férfiak, újra bevásárlás, mosások, főzés,
és Gyurikám csak sírt , hogy " ÉN NEM LAKOK ITT! " . Éjszakai orvosi
ügyeletek a gyerekekkel, és rosszabbodó szex gondok, és az érzés, hogy én
ezt nem bírom ki.

Amikor eltelt ez az idő is, még két hónapig bírtam, azután kórházba kerültem
százhárom napra. Szörnyűek voltak a gyógyszerek, alig láttam gyerekeimet, és
ugyanabban az állapotban hazaküldtek.

Otthon kín-keservesen elláttam a családot és a lakást, és mivel letelt a
gyes, hamarosan ki kellett találni, mi legyen velem. Nem bírtam volna a
gyári munkát, a gyerekeket óvodába hordani, a házimunka terheit. Apósom
szerzett bedolgozói munkát, otthon fémcsipeszeket szereltem össze. Nagyon
keveset kerestem nagyon sok munkával. Állandóan rosszul voltam,
fájt derekam, nyakam-vállam, pokoli nehéz volt minden. Gyerekeim nagyon
okosak voltak, bennük leltem sok örömöt. Rengeteget meséltem nekik,
játszottam velük, kislányomat készítettem fel az iskolára.

Időközönként verseket és novellákat írtam életem részleteiből, álneves
szereplőkkel.
 
 
0 komment , kategória:  Ábrahámné Ági Lélekvesztő II  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 565
  • e Hét: 19188
  • e Hónap: 64260
  • e Év: 2005540
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.