Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-12 14:06:45, szombat
 
  KEVI PÁL HALÁLA



Az öreg még odavolt. A szőlőbe ment ki reggel és napszállatra kellett volna hazatérnie. De már a hold is fölkelt, a csillagok is mindegyre sűrűbben tünedeztek elő, és az öreg még mindig nem tért vissza.

Az öregasszony ki-kiszalajtotta az utcára az unokáit, hogy nézzék meg, jön-e már? A gyerekek kimentek. Később künn is maradtak. Bojtorjáncsomókat hajigáltak a denevéreknek, ami jó mulatság.

- Nem jót érzek - mondotta az asszony a fiainak -, nem kellett volna egyedül elereszteni.

Máskor is csak megjött - felelték azok -, bizonyosan behítták valamelyik pincébe.

Hogy ím csakugyan belehaladott az idő az éjszakába, Pál fölvette a kalapját és elindult az apja elé.

A hold meg a csillagok fénye rávilágított a dombra hajló útra. Széles, poros út az. Azon kell hazatérnie Kevi Pálnak.

Már akkor jött is. Megjelent a dombon, mint valami árnyék. Aztán lefelé bandukolt, sokkal lassabban, mint ahogyan szokott.

Pál eléje sietett.

- Baja van, édes apám?

- Bizony, fiam - felelte az öreg bágyadtan -, nekem már aligha virrad holnap.

Átadta fiának a tarisznyát, aztán a karját a fia karjába öltve, gyöngélkedő hangon folytatta:

- Lehajlok egy tőkéhez, meg akarom nézni, hogy hány fürt? Mert húsznak is látszott. Akkor egyszerre meghomályosodik a látásom, és szédülés fog el. Leülök ott a földre, várom, hogy szűnjön a szédülés. De nem szűnt, csak este felé. Aztán, hogy hazavánszorogtam, egész úton kísért a kotlós tyúk.

Kevi Pál elsápadt. A kotlós tyúkot mesének tartotta. Valami láthatatlan kísértet-tyúk az. Éjszaka szokott megjelenni. De látni eddig nem látta senki. Mert aki meghallotta, hogy a nyomában megyen és kottyogva hívja a csirkéit, az már tudta, hogy elérkezett az utolsó napja és nem mert visszafordulni, csak sietett.

- Mese az, apám - szólt remegő hangon Kevi Pál.

Mert érezte, hogy az öreg ereje megfogyatkozott, és hogyha nem támaszkodnék őrá, nem jutna haza.

- Nem mese - felelte az öreg -, a saját fülemmel hallottam. Apám is este hallotta és reggelre meghalt. A nénéd is este hallotta és reggelre kiterítettük.

Nehezére esett a beszéd, el is hallgatott.

Az Imre fiú is a falu végén volt már akkor, s az unokák is. Ahogy meglátták az öreget, eléje siettek. Vezették. Még a kis hatéves Jóska is segített: a kezét fogta a nagyapónak.

Lefektették. Füveket forráztak neki. Biztatták, hogy aludjék, de az öreg nem aludt. Föl-fölnyitotta a szemét és tanácsokat mondott, hogy mit vessenek jövőre ebbe, abba; mi dolog lesz a szőlőben: melyik ökröt hizlalják meg a jövő télen.

A két fia némán állt az ágynál.

A felesége aggodalmasan nézte.

Éjfélkor aztán, mikor azt hitték, hogy el fog aludni, fölemelte az ujját és intett a feleségének.

Az asszony odahajolt.

Az öreg erőtlen, susogó hangon szólott:

- Hívjátok a papot.

Már akkor az egész faluban tudták a hírt, hogy az öreg Kevi hogy járt. Az udvaron subás emberek, nagykendős asszonyok álldogáltak. A bakter ott pipázott a kút káváján ülve. Ő a harangozó is.

- Nem viszi tovább - beszélte halkan egy mellette ülő subás embernek -, hallottam már a múlt éjjel is, hogy a kutya nagyon vonyított. Ez nem jót jelent - gondoltam -, de hogy beteg nem volt a háznál, azt hittem a holdra vonyít, hát meghajigáltam, hogy ne vonyítson.

Az öreg a sok vánkossal körültámasztottan, szinte mozdulatlanul feküdt odabenn. Meggyújtották az egyik szentelt gyertyát és az ágy mellé tették a kvasznyira. A gyertya világosságában hasonlított az öreg Leó pápához. Olyan mosolygó, ráncos, sovány arc, csak hogy kis fehér bajusza is van az öregnek.

- Ne sírjatok - mondotta susogva.

Mert ott sírt az ágy körül az egész család: a két fiú, a meny, a nehány unoka is. A hatéves Jóska gyerek is ott ült kisideig az ágy mellett, de aztán elaludt a széken. Az anyja felölelte és átvitte a másik szobába.

- Ne sírjatok - susogta az öreg.

A felesége azonban odaborult arccal az öreg kezére és úgy jajongott:

- Hát el tud engem kend hagyni? Én édes jó uram! Ilyen sokáig együtt éltünk, együtt megvénhedtünk! Ne hagyjon itt kend vénségemre!

Csöngetés hallatszott. A pap érkezett. Nehány percre kivonult a család.

A házban ájtatos csöndesség. Az udvaron állók is letérdelnek. A bakter kiveszi a szájából a pipát és a kút mellé térdel. A pitvarból kihallatszik olykor az öreg Keviné halk zokogása.

A hold már a ház fölött áll. Olyan, mint valami égből alánéző orca. Néző és várakozó orca.

- A szobából csendítés hallatszik. Milyen különös a hangja ilyenkor a csengőnek! Ez már a másvilág zenéje. Minden fej leereszkedik. A vén lombos eperfa is, mintha megeresztené a lombját.

...Azután a pap behívta a családot és imádkozott velök. Végül maga mondott egy hosszú imádságot, amely így kezdődik:

- "Bízzál, kedves hívem, a te bűneid meg vannak bocsátva..."

És így végződik:

- "Az Úr megszabadít téged, és az ő jósága fölvesz a mennyország örömébe."

Az öreg már ekkor félig lehunyt szemmel, mozdulatlan viaszalakként feküdt az ágyon.

Mikor a pap elment, fölemelte az ujját az öreg és az ajkai mozogtak.

A feleségének oda kellett hajolnia, hogy hallja, mit akar.

- A kardomat - susogta az öreg.

- Odatesszük - rebegte könnyben fulladozva az öregebbik fiú.

Mert egy szóból is meg lehetett érteni, hogy a negyvennyolcas kardjára emlékezteti őket. Sokszor megmondotta, hogy azt vele temessék el.

Úgy látszott, nem fog szólani többet, de nehány perc múlva megint szólott.

- A szűröm...

Nem tudták, mit akar mondani vele, nagynehezen kirebegte:

- A bakternak hagyom.

Aztán kis idő múltán megint szólani akart, de már nem tudott. Csak emelgette a szemét és oldalt fordult a tekintete, arra a székre, ahol előbb a kis unokája ült.

- Jóskát akarja?

- Azt - mondotta már nem szóval, csak egy mély szempillantással.

Behozták a gyereket és fölemelték.

- Csókold meg nagyapót.

A gyerek átölelte a nagyapót és megcsókolta.

Az öregember szempilláin két könnycsepp jelent meg, és lefutott sovány, színtelen orcáin.

A szoba akkor már megtelt a szomszédokkal, de messzebbről jöttekkel is.

A bakter az ajtófélfához támaszkodva állott és szőke birkafejével kifejezéstelenül nézte a haldoklót.

Egy nagykendős asszony megfogta az öreg kezét:

- Pali bácsi.

Az öreg fölemelte a szempilláit.

- Az Ilkámat csókolja majd meg odafenn...

Leánya volt az Ilka az asszonynak, egyetlen kis kékszemű gyermeke. Hétéves korában vitte el a torokbaj.

Még valamit mondott volna az asszony. (Mit akarhatott még üzenni a leányának?) De a hangja elcsuklott. Kezét az arcára tapasztotta. Elfordult.

Azután egy subás ember lépett az öreghez:

- Pali bácsi, mondja meg a feleségemnek, hogy a gyerekekkel jól bánik a mostohájuk.

A kezefejét belenyomta a szemébe, és más izenőnek engedett helyet.

Az öreg hallgatta mindezeket az izeneteket, csak a szeme pilláinak rezgéséről lehetett látni, hogy az élet még nem hagyta el.

Végre a szeme sem mozdult többet. A szeme fénye bádogzani kezdett. A felesége ott térdelt az ágy előtt és fogta az öreg kezét. Egyszer aztán elbocsátotta a kezet, és nagy jajjal ráborult az agg ember mellére.

A bakter kifordult a pitarból. Az udvaron megtörülte öklével a szemét. A kalapját a fejére tette, s elindult a holdvilágos úton nagy sietéssel a templom felé.

 
 
0 komment , kategória:  Gárdonyi Géza : KEVI PÁL HALÁL  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2005
  • e Hét: 17234
  • e Hónap: 62306
  • e Év: 2003586
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.