Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-12 15:53:39, szombat
 
  LILY WATER
A jégbezárt madár



Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tenger partján élt egy csodaszép madár. Piros volt a csőre, mint a tűz, a szárnyai kékek voltak, mint az ég, a szeme pedig olyan fekete volt, mint a lávakő. Ez a madár a parti kopár sziklákon épített magának ágdarabokból és zöld mohából egy kis hevenyészett fészket. Nemigen gondosan építette meg, és keveset is törődött azzal, hogy tollpihékkel és pókfonállal kibélelje, mivel csak keveset tartózkodott itt. Legszívesebben repülni szeretett. Pehelykönnyű kis madár volt, ezért könnyen felemelkedett a szelek szárnyán a magas levegőégbe. Ha felszállt mindig messze tekintett, lefelé, a viharos tengerre soha, mivel csak az érdekelte, hogy fent-fentebb mi van. Csillogó fekete szemeivel mindig csak a láthatárt, vagy a csillagos eget kémlelte. Egy-egy felhő szélén megpihent és amikor innen lenézett, akkor az Óperenciás tenger hatalmas hullámait csipkéknek, a part szaggatott szikláit jelentéktelen kavics törmeléknek, az ősfenyves fáit pedig zuzmótelepeknek látta. A bárányfelhők hullámzó tetejét érezte igazából otthonának és a magas ég jégkristályainak szikrázó világát. Úgy érezte ilyenkor, hogy az ég már csak egy szárnycsapásnyira van tőle, de ezt az utolsó szárnycsapást sohasem tette meg.

Egy napon az Óperenciás tenger különösen háborgott és vadul csapkodta a sziklákat, de a madár nem igazán törődött ezzel, mert ő sohasem figyelte a földet. Szokása szerint útra kelt, de nem jutott messzire. Az ég egy röpke pillanat alatt elsötétült, és nagy cseppekben hullani kezdett a fekete eső.

A madár csuromvizessé ázva, jégtől megverve, elcsigázottan vergődött vissza a fészkére. Most először bánta már, hogy nem keresett egy védett odút és fészkét nem bélelte ki mással csak száraz gallyal! Ázva-fázva fogadta meg magának, hogy csak múljon el a fekete jégvihar, ő bizony kijavítja, megigazgatja ezt a kopár fészket, de a vihar nem adta alább, sőt egyre erősödött.

A madár fázott, tollai hidegen tapadtak a testéhez és egyszer csak azt érezte, hogy nem tud már mozdulni sem. Az ítéletidő pedig tombolt tovább, hópelyhek és jégszilánkok kavarogtak az orkánban, a tenger feketén fortyogott, a parti sziklákat ezer kézzel tépték-szaggatták a nekivadult hullámok.

Egyre hidegebb lett és a madár gyönyörű tollaira lassan-lassan ráfagyott a víz és olyan kemény páncéllal vette körül, mint a kő. Másnap kisütött a nap, és a jégbezárt madár úgy csillogott a napsütésben, mint egy szivárványszínű gyémánt.

Teljesen véletlenül járt arra a tenger habjain ugrándozva a Vízitündér. Amint közelebb ért a parthoz, megpillantotta a furcsa csillogást és kíváncsian közelebb merészkedett.

- Nicsak, egy jégmadár!

Nem sokat gondolkozott, elővette az ezüsttükrét és a napsugarakat a madárra irányította, hogy a nap meleg fényével leolvassza róla a jégburkot. A madár fekete szemeibe szúrtak a sugarak és teljesen elvakították, próbált volna sivítani, hogy akárki az, de ne tegye ezt vele, ne vakítsa meg, de mozdulni sem tudott. A jégburok olvadni kezdett. A Vízitündér a tenyerébe vette a madarat és ezt mondta neki:
- Mit csináltál, te kis buta madaram? Miért nem építettél magadnak egy jó puha fészket, talán nem tudod hogyan kell? Na majd én megmutatom neked!

Akarta volna mondani a madár, hogy de bizony tudja, és különben is azért nem, mert nem is akart, de jobbnak látta hallgatni. Ázottan pihegett és kettőt csippantott, amit a Vízitündér úgy értelmezett, hogy igen, a madár azt kéri, hogy mutassa meg, hogy hogyan kell fészket építeni.

Fonta, fűzögette a tündér a pókfonalat és a gyopár leveleket, legutoljára körülkötötte az egészet a ruhája selyemszalagjával. Belesimogatta a madarat az elkészült fészekbe, aztán leugrott a szikláról egy habos tajtékra, és nevetve elszaladt.

A madár izgett-mozgott az új fészkében és a lassan megszáradó tollait rendezgette. Nagyon dühös volt.

Nekivörösödve fújtatott és cikkogott, majd' megpukkadt a dühtől, hogy ez az együgyű, buta tündér mit merészelt, és mindezek közben az új fészek simogatta és melengette. Dühös volt a Vízitündérre, hogy majdnem megvakította a tükrével és a szíve is szúrt ott, ahol rátűzött a napsugár. A nagy dühösségtől egy pillanatra még gondolkozni is elfelejtett, és ebben az egyetlen üres másodperctöredékben végighasadt a tollruhája és ijedten látta, hogy a szíve helyén felragyog a Nap.

Megérintette a szívén a Napot és érezte, hogy milyen áradóan fényes, de nem mert ránézni, mert olyan gyönyörű volt. Vett egy nagy levegőt és a kezeivel végigsimította az arcát, tekintete pedig a Vízitündért kereste. Csipogni próbált, de csak kiáltani tudott:

- Várj meg!

A tündér visszafordult, integetett neki és kacagott.

 
 
0 komment , kategória:  LILY WATER A jégbezárt madár  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2906
  • e Hét: 27567
  • e Hónap: 72639
  • e Év: 2013919
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.