Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 45 
Bodor Aladár: Isten kardja
  2018-05-18 07:38:26, péntek
 
  Bodor Aladár:

Isten kardja


Oh Föld, oh Föld, drága termő,
Akiből nő fű és erdő,
Kiben jövőnk magja erjed,
Milyen termés nő most benned?
Mint a régi Isten papja,
Ki a földet kihallgatja,
Érzem én is odalentrül,
Ami ott lenn piheg, zsendül,
Fű alúl és föld alúl,
Túlnan csonton, síri mélyen,
Túl gyökéren, túl vízéren,
Ércek ágyán, s forró láván,
Hol égbe szív a szivárvány:
Ott zsendül most lázas földben,
Mint fölfakadt mag a rögben,
Dagad a föld szívszakadva,
Hogy megszülje, nekünk adja,
Ahogy a nép imádkozza,
Ahogy Isten határozza,
Eddig óvta, már akarja,
Nő már, nő az Isten kardja!

S egyszer a föld meghasad,
Isten kardja fölfakad,
Lángot vetve döbbenetbe,
Vért fakasztva, rettegtetve,
S hajnalán e forró napnak
Friss legények ráakadnak.
S ugyanakkor hajnaltájon
Ér valakit roppant álom,
S mire nap kél: hívő népe
Odatódul mind elébe,
Kardot hoznak: ismer rája,
Szétsújt a négy világtájra,
A Kárpátig mind így várják,
Szívszakadva hívják, áldják,
Catalaunig* mind borzongják,
Csak hadd sírják, mind átkozzák:
Mégis egy lesz mind ez ország!
 
 
0 komment , kategória:  Bodor Aladár  
Bodor Aladár: Fekete angyal
  2018-04-25 05:54:20, szerda
 
  Bodor Aladár:

Fekete angyal


Ott ül a zongora kettős székén,
Senkisem látja, de látom még én,
Kéken
Fellegek úsznak az éjben.

Vissza se néz, de érzem, vár rám.
Vár maga mellé szótlan, árván
Ferdén
Vérszalag fut le a mellén.

Rapszódiát lapoz : "csóktól-vérig"
Remegve játszottuk, s nem volt végig,
Nem volt . . .
Sürgetve súgtam a tempót.

Letört a dallama, sírba tört le,
Magamat zihálva vágtam földre,
S mégsem ! . . .
Utána sietni késtem.

Sürgetett sokáig, vádolt, hívott,
Azután szelídült. Rejt egy titkot,
Árván
Őrzi a sírban a márvány.

Ámde, ha ily teli holdak égnek,
Hogyha az éjjelek ily vad kékek :
Följön,
Számot tart rám még e földön.

Ott ül a zongora kettős székén,
Vár, hogy a székire ülök még én
S szállva
Visz majd a rapszódiája.

Látom : a széken ülünk ketten,
Alszunk,
S feketén mosolyog ajkunk.

Szlovenszkói magyar írók antológiája 1937.
 
 
0 komment , kategória:  Bodor Aladár  
Bodor Aladár: Márczius 15.
  2018-03-15 06:30:05, csütörtök
 
  Bodor Aladár:

Márczius 15.


Üdvöz légy szent nap, feltámadás napja,
Emeld föl büszkén fénylő fejedet,
Tekints végig a legszebb haza földjén
S nézd, mint ünnepel a te nemzeted;
Tekints e nemzet hálaünnepére,
Az ősi kardra, melyet karja tart,
Hallgasd meg mílljók szíve dobbanását,
Lásd ünneplőben újra a magyart !

. . . Pusztulnak, halnak az öreg honvédek,
Kik látták azt a fényes, szent napot,
Két legszebb ország fényét esküvőjét,
Mely kettejükből egyet alkotott.
A szent Szabadság ősi oltáránál
Hangzott az eskü föl az ég felé,
Felszállt az égbe milljók hő imája
S az ég örömtől könnyezett belé.

Milyen nap volt az; félszázadév multán
Ha ilyen fényt ad, s ilyen szent hevet,
E távol múltnak egén ragyogó nap
Akkor mily forró s fényes lehetett !
S nem vérözönben üdvözlé e nemzet,
Nem tört az égre harczi riadó,
A szabadságot rég megérdemelte,
Nem kellett érte újra vér-adó.

. . . Pusztulnak, halnak az öreg honvédek,
Már csak kevés van köztük itt alant,
Térdük remeg már, vén fejük ezüstös,
A büszke sasból lett szelíd galamb;
Ámde ha arcuk régi sebhelyéhez
Szőtt az öregkor új meg új redőt,
Szívük a régi, épugy lelkesednek,
Mint egykor ifjak, félszázév előtt.

Csak hallgassátok csöndes áhítattal
A mit beszél a harczok gyermeke,
Hangja erőtlen, mégis ajakáról
Oly bűvölően szól a szép rege . . .
Regének látszik, pedig mind igaz volt,
Tanúk rá a beszélő sebhelyek,
Bűvös irási villogó kardoknak,
Mit viszonoztak bőven e kezek !

Regének látszik, hogy a pártos szívbe.
Az egyetértés égi lángja szállt,
Erőtlen agg és gyönge gyermek ifjú
Kardot fogott és védte a hazát !
Ha dalra kél a harcok Tyrteüszsze,
A zsarnokság dalára megremeg,
S ha ezrek hullnak el a szent csatában
Dalára új hadsergek termenek . . .

Aztán sötét kor, néma hallgatás jött,
Könnyekkel, kínnal hosszú éjszaka,
Szenvedt a nemzet néma fájdalommal,
Csak néha sírt fel a költők dala,
Kik egykor a babéron osztozának,
Remélve tűrtek, osztva bánatot . . .
S eljött a várt kor, jött a béke végre,
Habár magára hosszan váratott.

S ma, a hogy azóta, ötvenegyedikszer
Váltja tavasz föl a rideg telet,
ötvenegyedszer, nyíltan és örömmel
Üljük meg ezt a legszebb ünnepet;
Büszkén kiáltjuk széles e világnak,
Hogy nem fajúlt el s él még a magyar,
Hogy sziveinkbe költözött az érzés
A porló szivből, mit ma föld takar.

Magasztos, szent nap, feltámadás napja.
Zászlónkra Írjuk a te nevedet,
S bevéssük mélgen szivünk közepébe
Hogg lelkesítsen, adjon szent hevet;
Mig a te lángod lelkesíti szivünk',
Fényleni fog az ősi vér s a kard
S te lásd örökkön, hiven ünnepelve
És egyre boldogabban a magyart !

Kolozsvári Egyeti Lapok 1899. április 5.
 
 
0 komment , kategória:  Bodor Aladár  
Bodor Aladár: A bezárt templom előtt.
  2018-03-15 06:23:22, csütörtök
 
  Bodor Aladár:

A bezárt templom előtt.

1906 március 15-ikére.

I.

Mondá Isten : "Legyen tavasz !"
S a mélységek s vizek fölött
Szent lelke széjjeláradott,
S a tél hatalma megtörött.
Jön március s Isten szavára
Teremtő láz gyúl fübe-fába,
És gyül a nép, hogy elmondhassák
Évi imádat, szent Szabadság.

II.

S parancsolá a fejedelem :
"Megtiltom, hogy tavasz legyen !
Megtiltom, hogy folyó s patak
Bilincseket szakgassanak !
Megtiltom minden fünek-fának,
Hogy illatozzék más királynak;
S megtiltom im, hogy kedves népem
Egy Szabadság-Istent dicsérjen! "

Mert bűn, amit ma fü-fa sug,
A napfény lázadó, hazug;
A sóhajtás a sziveken,
S a pír az arcon - bűn nekem !
Csodálatos és érthetetlen,
Valaki bujtogat szünetlen,
S hogy bút hozzon jámbor szivemre,
Föllázít fűt-fát rendre-rende . . ."

Hajh, fejedelem ! . . . Csodálhatod,
Mi is csodáljuk bánatod,
Mi is sajnáljuk szivedet,
Hogy Istenünk' nem ismered.
Nézz, nézz Keletre: minden lázad,
Tilalmad ellen kél a század,
Föllázad minden rendre-rendre,
Mi Istenünk - te Istenedre !

Tavaszt ne érezzünk ? - de halld :
Pacsirta mond lázítva dalt;
Megölheted, ha szól, - de már
Dalától lázban a határ,
A jég pajzsát széttörték, látod,
Parányi cseppek, lágy hullámok,
S szelíd napsugár csókos ajka,
Mind lázadóiddá avatja !

Ne ünnepeljünk ? - ámde lásd :
Kizöldül a majthényi pást,
Míg egy füvét kitépheted:
Százmillió nő ellened,
Mint kivont kardok - rettegsz tőle?
Mi áldást olvasunk belőle . . .
Megtiltod, hogy ünneplőt öltsünk ?
Nézd: zöld ünneplőt ölt a földünk !

Nézd: az erdő jő ellened,
Kalász lándzsája rádmered,
A szellő lázadást tanit,
Folyónk rádontja gátjait;
A puszta visszatér pogánynak
S föltör, mit rég elhantolának,
Roppant oltár a Tisza-partra:
Germán térítők vére rajta ! . . .

Lesz még ünnep! Már napja kél,
Lázító himnuszt zúg a szél;
Csak ember lesz miellenünk,
De Isten lázad föl velünk! . . .
. . . Bús szent viharban, menydörögve,
Úgy szállsz közénk a véres rögre,
S emelsz oltárt, melynél imádjunk,
Lázadó Isten: Szabadságunk !

Pápai Hirlap 1906. március 10.
 
 
0 komment , kategória:  Bodor Aladár  
Bodor Aladár: Jön a hajnal.
  2018-03-10 07:04:57, szombat
 
  Bodor Aladár:

Jön a hajnal.


Az éjszaka zsarnok uralma letűnt
Keleten közelit im a hajnal,
Üdvözlik a hőst a dalos madarak
Riadó, csengő csatadallal.

A hajnal a nap raggogó nyilait
Felszórja a marczona éjre,
Nézzétek az éj milyen halovány
Mint szökken elő szive vére ! . . .

A hajnal az éjet a mint megölé,
Felhőket fürdet a vérbe
S feltűzi e vérázott lobogót
Diadala jeléül az égre.

Kolozsvári Egyeti Lapok 1899. február 5.
 
 
0 komment , kategória:  Bodor Aladár  
Bodor Aladár: Bölcsőtől a sírig
  2018-03-03 07:35:04, szombat
 
  Bodor Aladár:

Bölcsőtől a sírig


Embertől, társtól távol, a pusztán.
Bár senki se hallja, senki se látja,
Megfakad, mint az árva tücsökszó
A szegény legény dala-furulyája.
Mint a megvágott ujjnak vércsöppje.
Gyöngyözik tisztán, pirosan, búsan.
Ahogy a szív a seb piros ajkán
Fölküldi magából meleg ritmusban.

Pásztortüzeknél s fénytelen éjben
Kunyhókba, erdő- s nádas-homályba.
Vagy suba alatt dudorászva-rejtve
Vérzett, szólt mindig népünk nótája.
Mert mindig volt itt seb, aki fakadjon.
Vérző, sajgó szív, aki csorduljon,
S hajtott a vérünk pezsdülve-apadva,
Hajtott nótázni csengőn-halkulón.

Szívünkből csorgó meleg, piros vér,
Zengő finom vér bennünk a nóta,
Fény a szemünkben, tűz a csókunkban,
Szárny a lelkűnkön, ég felé bontva.
Tanított rá a Tisza-Duna-partunk
Hullámverése apadva-dagadva,
Búzánk ringása, lovunk sörénye,
Lányok ringása, anyánk siralma.

Ez a mi nótánk altatott-keltett
Szegény bölcsőnkben, anyánk ölében,
Ez a mi nótánk kisért játékba
Fűzfalovunkon drága vidéken,
Vele szálltuk be szülőföldünket
Kis fiúk-lányok összefogózva,
Hegyet és völgyet, kis patakunkat,
Ő volt az első barátság csókja.

Ő sírt az első szerelmes búnkban,
Ő kapatott az első borunkra,
Ő ríkatott a cigány vonóján
Az Ő nótáján el-elborulva.
Kisért a marsban, tüzelt a harcban.
Szent haragunkat égig lobogta,
Ő volt a kardunk villámló éle,
Egünk villáma : a magyar nóta !

Őt tanítgatjuk kis gyermekünknek
Ráhajolva a ringó bölcsőre,
Őt csókoljuk a kis magyar szájra,
Hogy a nótánkat tovább örökölje,
Ő kisér majd el végső utunkra,
Mikor ajkunkat a halál lefogta,
Akkor is fönn zeng, a sírunk fölött is,
Sírunkon is átlép a magyar nóta.

Meg ne halkuljon soha az ajka,
Meg ne lankadjon soha a szárnya,
Örökké szállva Tisza-Duna partját
Mint ősök lelke mindegyre járja,
Mint szent öröktűz, élesztve s égve,
Ahogy velünk száll évezredek óta :
Boldog jövőkre szárnyaljon örökre
A magyar nóta ! A magyar nóta !

Szlovenszkói magyar írók antológiája 1936-1937.
 
 
0 komment , kategória:  Bodor Aladár  
Bodor Aladár: Dugóhúzómhoz.
  2018-02-04 08:29:17, vasárnap
 
  Bodor Aladár:

Dugóhúzómhoz.


Hosszú idő óta a sarokba hányva
Szegény dugóhúzóm ott búsul magába',
Mint a húszár, ha az obsitot kikapta:
Rongyos a ruhája, sok a rozsda rajta.

Rajta fonnyad még egy megaszalt dugócska,
Mint az emlékkönyvbe nyomorított rózsa,
Eltűnődik rajta hosszan; azonmódon,
A hogy én jobb napok emlékén tallózom.

Kedves dugóhúzóm, érdemes barátom,
Ne nézz rám oly fájón, olyan szemrehányón,
Érzem, hogy nézésed szívembe fúr mélyen,
Mint magad fúródtál a dugókba régen.

Régen . . . rég volt biz az érdemes barátom,
Hogy együtt virrasztánk hosszú éjszakákon
S mikor hajnal felé hazamentünk ketten,
A milyen derekad, oly egyenest mentem.

Emlékszel-e még a vidám czimborákra ?
Jut-e még eszedbe a kocsmáros lánya?
- Az a szőke kis lány, kit egykor véletlen
Megszúrtál egy kissé, mikor megöleltem.

. . . Akkor volt az ! . . . Hajh most más csillagok járnak,
Csillagtalan éje vagyon kruménámnak
S a borra, mióta elcseppentem tőle,
Rá sem ismernék tán, ha ajkamra jőne.

Vigasztalódjál hát érdemes barátom,
Jóra is fordúl még sorsunk e világon,
Tündökölni fogsz majd visszanyert fényedben:
Mihelyt egy lány megcsal, vagy megszeret engem.

kolozsvári_lapok_1899. július 16.
 
 
0 komment , kategória:  Bodor Aladár  
Bodor Aladár: Első vallomásom.
  2018-01-20 08:54:17, szombat
 
  Bodor Aladár:

Első vallomásom.


Emlékezem . . nem is történt oly régen,
Bajuszom akkor sarjadott talán,
Emlékezem egy barna lány nevével
Írtam be könyvem, minden oldalán,

E barna lány mily kedvesen mosolygott,
S velem mily kedvesen beszélgetett,
- S én szilárdul mindennap eltökéltem,
Hogy holnap megvallom szerelmemet.

Egy szép regényből összeválogatva,
Fölségesen kifőztem tervemet,
Szökésről, papról sem feledkezem meg
S pisztolygolyóról, - hogyha kinevet.

S mint a regényben, másnap alkonyatkor
A kis lugasban ültünk - ő meg én,
No most! - gondoltam s míg szivem vadul vert,
Nagy hősileg térdre ereszkedem.

De hajh, az asztal átkozott szögében
Kabátom véges-végig fölrepedt . . .
S mivel hogy ez nem volt meg a regényben,
Kiszállt fejemből az egész szerep.

S a nagy világ fölfordult és veszettül
Forogni kezdett bús fejem körül,
Úgy térdelék ott s hallám fájdalommal,
Hogy ő ezen nevetve mint örül.

S a hogy talpra álltam, a mint fölocsudtam,
így szólt hozzám nevetve kedvesen:
Lám, mért bukott oly szörnyű hévvel térdre,
Tán mert lehullt a hímező selyem ?

S én megradva mentő gondolatját,
Remegve szóltam : > Ugy van úgy, azért< . . .
De látva, milyen duzzogó lett érte,
Remélve vártam, hátha újra kérd ?! .

- Hát így maradt el első vallomásom,
- Mihez tán most se volna több eszem,
A lány nevét még őrzi könyvem lapja,
Arczát is őrzöm, - míg emlékezem.

Kolozsvári Egyetemi lapok. 1899. máj. 20.
 
 
0 komment , kategória:  Bodor Aladár  
Bodor Aladár: Levél Kassára.
  2017-12-05 08:28:17, kedd
 
  Bodor Aladár:

Levél Kassára.


Testvér, a hősibb sors tiéd volt
Ez embertelen emberöltőn,
Hozzád közelebb volt az égbolt
S csak mitőlünk zárt el a börtön.
Testvér, a jobb sors rád volt osztva
E' megpróbáló húsz esztendőn:
Mi csüngtünk itt múltba fogódzva,
De csüggtél te ott a jövendőn.

Testvér, te voltál kiválasztva
Hősi próbára, szenvedésre,
Az ostor zárán dók-válladra
A rovást mindennap rávéste.
Rád ült náladnál rosszabb ember,
De csak őt szennyezte a kék folt, -
Téged szolgává tett bűn s fegyver,
De szolgálásod Istené volt.

Mi itt, szégyelve vallom, Isten
Próbája alól menekültünk,
Istent nyaggattuk, hogy segítsen,
Csodát kért jerikói kürtünk,
De bűnt-bevallva nem áldoztunk,
Nincstelen testvért el nem láttunk,
Faltunk s mentettük kis úr-voltunk:
Magunké volt a szolgaságunk.

Jöjj testvér, tiéd volt e húsz év
Áldott pusztában-vándorlása,
És tiéd most a táruló rév,
A jövő, körmöddel kiásva.
Isten így ítélt: Vállad éle
Lőn mérleg, ott dőlt meg az átok
S nem titeket hoz nekünk révbe.
De minket csatol tihozzátok.

Jöjj testvér! Vezess jobb utunkra,
Taníts, ahogy te lépsz, úgy lépnem,
Felénk nyúlik most Isten ujja
Minden szegény s munkás kezében.
Aki magyar s csúf sorsban szenved,
Mind rádtekint s reménykedik,
Feltört térdednél átölellek:
Emelj föl hősi szívedig!

1938. november 2.

Uj_magyar_museum 1943.
 
 
0 komment , kategória:  Bodor Aladár  
Bodor Aladár: A szemem.
  2017-11-27 09:07:43, hétfő
 
  Bodor Aladár:

A szemem.


Az én szemem, hiába, keserű szem,
Forrás, a mit oh százszor fölzavartak,
Hintettek már belé port, gazt és mérget,
S rátükrözött képe a zivatarnak.

Mint ivó forrás körül sok titkos nyom :
Körülfonja kis redők arabeszkje,
Bölcs, gúnyos irás, fejtörő talányok,
Kuszán áthúzva, megértve, megfejtve.

Oh forrás, annyi kusza alagútból,
Titkos utakról ajtója a földnek,
Emlékszel még a földindulásokra.
A kik odalenn vérzőn dübörögtek?

Oh forrás, emlékszel-e minden szomjra.
Mely rádhajolt s belegázolt habodba?
S hogy beléd kést és véres kezet mostak,
H hogy a Halál leplét rád hullajtottá . . .

Oh fanatizmus, vörös lobogású,
Gyűlölet forrón tajtékzó iszapja,
S szerelem édes, szent elborulása,
Mindig buzogva, sohasem apadva . . .

Oh földszülötte, égbenéző forrás,
Keserű szem te, égbűl földdé málló,
Torz csalfa tükör, mindent rnegsiratva.
Mindent torzító, búsan megtréfáló.

Oh föld és ég közt mindenek értője,
S megbocsátója búsan mindeneknek,
Száz évben egyszer nyiló roppant látás,
Oh aloéja a kinyílt szemeknek.

Egy kőfödéllel ha majd leborítnak,
Majd véssenek rád egy szemet lehunyva,
Mert minden látásból csak az álom volt,
Mit érdemes lesz végignézni újra.

Vasárnapi Ujság 1912. junius 9.
 
 
0 komment , kategória:  Bodor Aladár  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 45 
2018.04 2018. Május 2018.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 200 db bejegyzés
e év: 1403 db bejegyzés
Összes: 31300 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 490
  • e Hét: 4983
  • e Hónap: 173670
  • e Év: 1008591
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.