Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-13 08:35:30, vasárnap
 
  Marsha Brooks: Grot



A Bordest erdő közepén csodálatos kis falu volt, mélyen elrejtve az emberek elől. Erdei törpék éltek ott, akik éber őrszemekkel őrizték a határvidéket, nehogy az emberek észrevegyék őket. Ha embert láttak, madárcsicsergéssel üzentek egymásnak. A falu ilyenkor elnéptelenedett és az arra járó, ha figyelmesen meg is szemlélte, nem látott mást, csak a nagy fák tövében egy-egy lapulevelet. A törpék ugyanis pillanatok alatt úgy el tudtak bújni, hogy csak nagyon ritka esetben pillanthatta meg őket ember. Ilyenkor azonban azok nem hittek a szemüknek, vagy egyszerűen valamilyen állatnak vélték őket. Ám amint a veszély elmúlt, a törpék újra megtöltötték nyüzsgésükkel az erdőt. A törpecsaládok nagy egyetértésben laktak ott, szerették egymást. Az erdőben bogyókat gyűjtögettek, kenyeret sütöttek, mulatságokat rendeztek, összejártak egymáshoz. Mindenki tudta, mit csinál, merre jár a másik; élték egyszerű törpe mindennapjaikat.

Grot azonban más volt, mint a többi erdei törpe. Egyedül lakott, magányosan. Nem szeretett a többiekkel lenni. Naphosszat az erdő szélén üldögélt és álmodozott. Arról, hogy egyszer majd ő is szép lesz. De mi is a szépség? Grot szerint a szépség a magas, sudár termettel egyenlő, amihez hozzájárul egy csengő hang, selymes hajfürtök, szép arc, azaz minden, ami az erdő melletti palotában lakó hercegkisasszony volt. Grot évek óta figyelte a bokrok aljából, ahogy a lány -
Amersa, ez volt a neve sétál, nevetgél barátaival, néha meg-megállva hallgatózik, figyeli az erdő csendjét. Grot minden reggel korán felkelt és elindult a kastély felé, hátha aznap is meglátja a tüneményt. Ott, az erdő szélén, a bokrok között megbújva figyelte epekedve a vidám, és főként szép társaságot. Vágyakozott közéjük, hogy velük együtt lehessen, hogy őt is maguk közé fogadják. De félt is tőlük. Úgy gondolta, hogy ha meglátnák, kinevetnék, vagy éppenséggel elriasztaná őket a külseje. Így aztán Grot a bokrok sűrűjéből kandikált ki ráncos, szürke szemével, amelybe néhanapján, amikor igazán jó hangulata volt a szépeknek, könnycseppek gyűltek.

Egyik nap azonban Amersa egy délceg ifjú karján sétált kettesben. Grot úgy látta, hogy ez a két gyönyörű ifjú szinte lebeg a smaragd pázsit felett; úgy gondolta, hogy a fűszálak meg sem hajlanak a lábuk alatt. Grot ámulva figyelte őket, keze egyre erősebben markolta a faágat. Az egyik levélre könnycsepp hullott. Grot rájött, hogy ő sosem lehet olyan szép, mint az ifjú. Nem gondolta Engem sosem fognak szeretni. Sosem, mert csúnya vagyok. Az a sorsom, hogy itt az erdőben bujkáljak. Grot lehajtott fejjel összehúzta magát a fa sűrű lombkoronájában. Este, amikor már az erdőt mély sötétség borította, csak akkor mászott le a fáról. A föld alatti kis üregébe csoszogott, ahol biztonságosan elbújt. Már nem érezte szépnek a világot. A tavasz, a nyár sem volt már szép, a világ mintha ellene fordult volna. Grot számára minden egyes virág, minden pillangó csak azt mutatta, hogy ő milyen csúnya.

Napok teltek el. Grot némán kuksolt az odúja sötétjében, nem szerette volna, ha bárki meglátja. Azonban a vágya leküzdhetetlen volt, hogy újra lássa Amersát. Az egyedül töltött napok alatt lassan érlelődött meg benne a gondolat, hogy este eloson a palotához, és úgy figyeli majd meg a lányt. Szürkületkor útra is kelt. Halkan járt, ha valami zajt hallott, meglapult a sűrű aljnövényzet között. Lassan, nagyon lassan jutott el a kastélyig, majd felmászott a falán. Nehezebb volt, mint gondolta. Amersa szobájának ablakában kimerülten leült, megpihent. Bent gyertyák égtek, Amersa beszélgetett valakivel. Amikor újra meghallotta a jól ismert hangot: Amersa gyöngyöző nevetését, csengő hangját, Grot elmosolyodott. Amersa fésülködött. Azaz fésülték. Grot nem hitt a szemének, amikor meglátta a hajkefét tartó kezeket: szürke, ráncos kezek voltak. Grot a holdfényben felemelte a kezét. Ugyanolyan -gondolta. Még közelebb húzódott az ablakhoz, hogy jobban lássa, mi történik a szobában. Amersa mögül elővillant egy kicsi szürke lábszár, rajta fapapucs. Grot a saját lábára nézett. Ugyanolyan. És valóban, az ő lába is szürke, fakó volt, de nem fapapucs volt rajta, hanem háncsból fonott cipőcske. Grot minden óvatosságát elveszítve olyan erővel nyomta hegyes orrát az ablaknak, hogy az megfeszült, majd hangos csattanással Grot bezuhant a szobába. Amersa felugrott és a kis szürke lény elbújt az ágy mögé. Grot szégyenkezett; összekuporodott a padlón, nem mert Amersára nézni. Félt. De Amersa leguggolt mellé, megsimogatta kopasz kis fejecskéjét. Nézd csak, Nerilla. Látogatód érkezett. Grot remegve emelte fel a fejét, ránézett Amersára, aki kedvesen mosolygott. Ne félj! bíztatta. Gyere, ismerkedj meg Nerillalel. Nerilla előbújt az ágy mögül. Lassan, óvatosan. Grot szíve nagyot dobbant. Ott állt vele szemben egy törpelány. Amersa már nem is tűnt olyan nagyon szépnek. Nerilla mosolya, zöld ruhácskája olyan melegséggel töltötte el Grot szívét, amilyet még sosem érzett. A nyári napsütés hideg fuvallat volt ehhez képest. Grot vagyok, az erdőben lakom mondta félénken. Én pedig itt dolgozom. Itt, a palotában.
A két törpe egész éjjel beszélgetett. Grot elmesélte, milyen az élet az erdőben. Mesélt a mókusokról, az őzekről, minden állatról. Nerilla pedig a palotáról mesélt: a lakomákról, a lovakról, az emberekről.Nem félsz tőlük? - csodálkozott Grot. Nem! Az emberek nem rosszak.De mi-Grot szava elakadt. Nem merte kimondani, amit gondolt. Mi mások vagyunk - fejezte be Nerilla.

A nyár végére Grot megismerkedett az emberekkel, Nerilla pedig meglátogatta az erdő mélyén lakó törpéket. Grot visszaköltözött a többiek közelébe, élte a törpék mindennapos életét. Persze mindenkinek el kellett mesélnie a kalandjait, amit itt-ott ki is színezett. Nerilla pedig nem cáfolta meg sosem, bárhogy is mesélte Grot a történetet. A törpegyerekek pedig szájtátva hallgatták őt. Grot és Nerilla minden nap ellátogattak az erdő szélére Amersához. Az idő egyre hűvösebb lett; az erdőben az élet lassan kezdett lassulni. A törpék visszahúzódtak az odúikba, Grot pedig berendezkedett a télre. Félve gondolt arra, hogy Nerilla esetleg elmegy; vissza a palota színes forgatagába. Oda, azok közé, akik közé régen ő is annyira vágyakozott.
De ma már a falubeli élet része lett a mindennapjainak. Már nem vágyakozott a szépek közé. Itt volt neki a kedvesség és egyben bársonyos-szépség: Nerilla. A tél hideg volt. A hó sűrű pelyhekben hullott, a szél fújt. Grot magára húzta a takarót, majd tapogatni kezdte az ágyat. Nerilla azonban nem volt sehol. Nerilla! - kiáltotta Grot, de nem jött válasz. Felkelt, átkutatta a föld alatti kis kuckóját, de nem találta a kedvesét. Elment -gondolta szomorúan Grot. Megértem - ült le a vesszőből fonott kis székecskére. Bánatosan végigsimított az asztalon, amelyen üresen kongott a teáskancsó. Igen, a kastélyban mindig van mit enni. Az asztalterítő kopottas széle is arra emlékeztette, hogy a kastélyban minden milyen szép volt és tiszta; minden olyan fényűző. Szomorúsága olyan nagy volt, hogy nem érezte a hideget sem. Csak üldögélt egymagában, nem gondolt semmire sem. Aztán felkelt, kis tüzet gyújtott. Hátha átjönnek a gyerekek. Gondolataiba merülve nem hallotta, ahogy Nerilla belép a házba. De jó meleg van! Már azt hittem, sosem kelsz fel. Nerilla hangja csilingelt. Grot boldogságában úgy hallotta, mintha ezernyi apró kristályharang szólalt volna meg. Hol voltál? Grot alig kapott levegőt a hirtelen jött örömtől. Amersa küldött kalácsot, lekvárt. Olyan mélyen aludtál, hogy nem akartalak felkelteni. Grot magához ölelte kedvesét. Miért van új ruhád? Grot észrevette Nerilla kabátja alatt a bársony ruhácskát. Amersa hozta. Tudod, a régi ruhámba nem férnék bele. Grot csodálkozva rázta a fejét: Miért? Nerilla nem válaszolt, Grot azonban már tudta is a választ, amint kedvese csillogó szemeibe tekintett.
A tavasz éppen átadta a helyét a nyárnak, amikor az erdei törpe-faluban, az egyik fa alatti házban felsírt egy ici-pici, szürke, kissé ráncos teremtmény.
 
 
0 komment , kategória:  Marsha Brooks: Grot  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4675
  • e Hét: 34242
  • e Hónap: 79314
  • e Év: 2020594
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.