Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-13 08:41:25, vasárnap
 
  Dont love me tender



Ő valóban nagyon okos volt és, természetesen, némi zsidó génekkel is rendelkezett, a kulturális-fővárosunk legkulturáltabb negyedében lakott, meg elolvasott minden jó könyvet, amit csak fizikailag is el lehetséges elolvasni saját húsz életévéhez mérten. Aranyéremmel zárta a gimnáziumot, és senkinek sem kellett kijavítani az osztálynaplóban a ketteseit, vagy írnia helyette az érettségit, mivel kettesei soha sem voltak, a dolgozatait pedig a nyelv és irodalom egzaltált tanárnője esténként felolvasta a hozzá hasonlóan singli barátnőinek, akik egyben, mellesleg, volt évfolyamtársnői is voltak hajdan. A barátnők ájuldoztak, és mondogatták, hogy még Lothman professzor sem tudott volna mélyebb értelmet csempészni a szövegbe. Ezért, amikor a gimnázium után felvették a lányt az egyetemre, azonnal tagja lett mindenfajta megfelelő profillal rendelkező tudományos társaságnak. Sohasem tudta meg, hogyan készülnek a ,,puskák", és négy nyelvet tanult meg a kötelező kettő helyet, ráadásul a tanszékvezető korakorosodó helyettese az ő jelenlétében, amint megpillantotta az előadóteremben, azt érezte, hogy az akadémiai fullasztó, intrikákkal és rengeteg irkálással töltött évei nem voltak hiábavalóak. Miután mindezt átérezte, a tanárt egyből nyugtalanság fogta el, és féltette. Csak nem akarja ez a lány egész életét ara áldozni, hogy komolyan foglalkozzon a nyelvészettel? Fölösleges volt aggódnia, mivel, minden külső őrültség dacára, ő normális lány volt, és nem volt titokban büszke arra, hogy ismeri a ,,polisindeton" szó jelentését,- egyszerűen ismerte, és kész - ezzel le is volt tudva a dolog.
Könnyedén, elnyomás-mentesen volt okos, és mindig arról álmodott, hogy sikerül ötvöznie a fékezhetetlen társadalmi és tudományos karriert az egyszerű, női boldogsággal. Még az a hadnagyocska is, akihez végül is ő valamilyen oknál fogva mégiscsak hozzáment feleségül, nem kínlódott az intellektuális impotenciától, felesége hatalmas IQ-ja és célkitűzései láttán, mindössze megbocsátható asszonyi hóbortnak és marhaságnak tartotta az egészet. Hiszen a lány ugyan olyan jól főzött, mint amilyen kiválóan fel tudta építeni a párhuzamokat az ó-norvég és a közép-felsőnémet nyelvjárások között, ráadásul még az ágycsatákba is ugyan olyan hévvel vetette bele magát, mint ahogyan felolvasta kutatási eredményeit a különböző nyelvész és irodalomtörténész esteken. Miért, mi másra van még szüksége egy, alapjába véve, jóindulatú, kiegyensúlyozott hadnagynak, akit ráadásul, mindenfajta szépítés nélkül, néha még tisztességes embernek is nevezhetünk. De mindez jóval később történt, máskor, utána, hónapokkal és évekkel azt követően, hogy nekem az egész sztori már annyira mindegy volt, hogy fogtam magam, és begépeltem a történteket a számítógépembe úgy, mintha az anno velem történt volna.
Azt írtam, hogy őt Tatyjánának hívták, és ez is pont csak félig volt igaz, és a többi leírt dolog is csupán kilencven kilenc és több százalékban fedi a valóságot, mivel az elbeszélésnek van egy tényezője - a mínusz én.
Nos én, aki nem is én voltam, pontosan két éven át ismertem őt - októbertől októberig - és találkozásaink alkalmával szerettem megszellőztetni különböző el- és beszólásokat, csak hogy lássam, milyen vakítóan tud mosolyogni és hogyan fürdet tekintetével. A mosolyában nem volt semmi érdesen orosz és a pillantása puhasággal, bársonyossággal ajándékozta meg a halandót. Szerettem megfigyelni Tányát, hogy hogyan közelít - ravaszkásan, méltóságteljesen és tudatosan - igy számomra úgy tűnt, hogy az ő élete takaros, biztos, előre vágott és szervírozott szeletekben van adagolva, amik hosszú, ezüst tálcákon pihennek, és eltűnnek a messzeségben, ahol csak a felhők és a Cambridge található. A valóságban minden jóval prózaibb és hazafiasabb volt, de még így is jó lett volna belekóstolni néhány szeletbe. Hát, az életem utánna valaki vagy valami mással lett telítve, és egyik dolgom fontosabb volt mint a másik, bár, így visszamenőleg, őszintén bevallom - jelentéktelen marhaság volt mind, egytől egyig.
Az október egyik napja őrülten napsütöttére és kristálytisztára sikeredett, az egyetemet éppen látogatóban volt valami magas beosztású és igen dagadt vendég a minisztériumból, semmit sem kellett csinálni, és én bevettem magam a legkulturáltabb kerületbe, végigfutva centrifugális köreimet, mivel tudtam, hogy ő ennek és ezek közepén lakik. Abban az időben én csak epizodikusan árusítottam ki életemet - azaz dolgoztam - ezért a készpénz mennyisége nem szaporodott zsebemben, és nem nyomasztott az a gondolat, hogy bonbonnal vagy virággal állítsak be hozzá, vendégségbe. Én csak arra vágytam, amit megtehettem, és mivel akkoriban nagyon fiatal voltam, szinte mindent megtehettem. Megrészegedve saját mindenhatóságomtól, beléptem a lépcsőházába és felmentem a tiszta lépcsőn, mintha nem is otthon lennék, hanem valami mitikus, civilizált, európaibb valóságban. Tánya nyitotta ki az ajtót, és lám, átléptem az első küszöböt, végighaladtam a kisszekrények, biciklik, sítalpak és a szomszéd ajtaja mellett, majd átléptem a második küszöböt, mint ahogyan azt egy ősi szentélyben szokás. Ő közben jött mögöttem és bezárta ezeket.
Rögtön balra volt a konyha, mint ahol annak lennie kell. A konyhában feltűnően sok hely és tisztaság volt, és még mosogatógép, meg kis fából készült faliszekrény, olyan tégelyekkel, amikre ilyesmit vannak írva: ,,Tészta", ,,Fűszerek", ,,Savanyúságokhoz", ,,A nagymama specialitásai". Megkérdeztem, hol van a ,,Bájital" feliratú doboz, vagy, mondjuk, ,,A filozófusok köve", de Tánya - ó! - csak rám mosolygott és megkérdezte, nem e vagyok éhes. Maguk már sejthetik a válaszomat, főleg amit akkoriban adhattam, és Tánya elkezdett különböző edényeket kivenni, kiemelni, felrakni, melegíteni. A falon - a ,,Maya Pleszeckaja" plakát mellett - éppen gügyögött a ,,Majak" vagy ,,Szojuz", amely egyben ,,Moszkva" kábeles rádió. Előbb híreket mondtak, majd lejátszottak egy ,,Vidám darabot négy fagott számára", de hamarosan megkegyelmeztek az embereknek, és elkezdtek beszélni valami pacákról, aki rengeteget segített fővárosunk kőbe öntött szellemiségének kialakításában - idézet vége, mély levegő - a XIX-XX. századok fordulópontján.
A tányérok, étkező készletek, szalvéták és mindenfele érdekes szószok sorakoztak előttem - bármiből, mi szemnek, szájnak, szabadon választhattam. Az étel gőzölgött és nagyon finom volt. Mit finom - egyenest mennyei és megismételhetetlen, mert közben Tánya szemben ült, teázott és beszélgetést folytatott velem olyan tárgyakról, amik nem erőltették meg az ember agyát, és nem rendelkeztek feltétlen globalitással. Mosolygott és átlátott rajtam - a legmélyebb, legalattomosabb, legeltökéltebb bensőmig, ahol nem is nagyon rejtettem el ama szándékomat, hogy szeretni akarom őt, és amennyiben az lehetséges - itt, és most, és mindenféle módon. Őszintén és azonnal. Átlátott, de ezt nem mutatta ki, és csak ez a végtelenül értelmetlen ég tudja csupán, hogy ettől én mennyire erőteljesebben vágytam arra, hogy csókoljam, csókoljam, csókoljam ezen a példás - ,,Tiszta udvar, rendes ház" - konyhán, azon a mesésen őszi napon, amikor az összes, örökké ébren lévő környező parkot arany levelek borítják, és, ahogyan dolgozatában egy újabb stréber tanuló körmölhette, a sétányok fái visszaemlékeznek az ifjú, göndör hajú Puskinra.
Az ifjú, még nem kopaszodó én, akiről soha a büdös életben nem fognak megemlékezni a sétányok fái, azt mondtam, hogy ,,köszönöm szépen" és ezután imitáltam egy edény mosogatási hajlandóságot. Miután Tánya ezeket elmosogatta, felajánlottam, hogy tegyünk egy sétát az örökké nyughatatlan parkokba, de ő diszkréten eszembe juttatta, hogy én dalokat írok, és megkérte - énekeljek el néhányat. A verekedéseken kívül, akkortájt, a rock'n'roll volt a mindenem. Biztos vagy abban, hogy szükség van erre?- kérdeztem. örömtelien és szenvedések, gyötrelmek közepette lapozgattam emlékeim között, hogy olyan dalt találjak, mely majd bemutatja neki, mennyire kifinomultan érző melodista vagyok, és mennyire átérzem az emberi lét komolyságát és keserűségét. És ő kézen fogott, és átvezetett egy másik szobába, ahol - ha-ha-ha-ha - nem volt semmiféle banális gitár (amin tudtam játszani), de volt egy igen konkrét, régi zongora, amely nemesebb volt, mint Lord Chesterfield, és én azon nyomban meggyűlöltem magam azért, mert hat éves koromban elkámpicsorítottam undok gyermekorcámat, ezzel tudtára adva anyámnak, hogy a zeneiskolát csakis a hullámon át lehet megközelíteni. Pedig még meghallgatáson is voltam, és csupán hallás után megtaláltam a ,,Boci, boci-tarka" kezdőmotívumot, aminek hatására az ősz hajú tanárnő megjegyezte, hogy kétségtelenül rendelkezem bizonyos zenei hallással. Ó, ördög és pokol, tehetségtelenül elherdáltam annak a lehetőségét, hogy most kimért, profi mozdulattal leüljek a kerek zongoraszékre, végigfussak vékony, intellektuális ujjaimmal a sárguló billentyűzeten és szerényen megjegyezzem, hogy minden jó dalt már nélkülem írták vagy írják meg. Ezután elénekeltem volna a döbbent Tányának a ,,My Valentine"-t - hogy nőjön a feszültség, és a ,,Besa me mucho"-t - levezetés képen.
Ehelyett mit tettem? Bocsánatkérően elvigyorogtam, és elmeséltem a ,,Boci, boci..." történetét, és én is megkönnyebbültem, miután ő is elkezdett nevetni. És mi ismét elvonultunk a sítalpak és a szomszéd lakás mellett, lementünk a tiszta lépcsőház lépcsőin, majd kisétáltunk a napfénnyel elöntött őszbe, a földi paradicsomba.
A földi paradicsomban az emberek tiszta, mosolygós arccal közlekedtek, siettek a szélrózsa minden irányába fennkölt, emelkedett dolgaik után. Az otthontalan kutyák feküdtek az álmatag virágágyasokban, és szemlélték Buddha tudatukat. Az utcaseprők mindössze a szép iránti tisztelet miatt nem söpörték el az utakról a levelek arany zuhatagát és kidobott csípszes zacskókat, illetve, még az elnyűtt hátitáskás kisiskolás sem a megszokott ,,fasz"-t írta a falra, hanem egy igen mély szakralitással bíró mondatot: ,,Hrjap, megleszel. Sztoptis." A földi paradicsomban istenről és Földről akartam beszélni, és váltottunk pár mondatot istenről. Ezután eljutottunk a sosem alvó parkok egyikéhez. A szerda és a munkanap kezdétének alkalmából a park üres volt, és úgy tűnt, hogy mégis csak szunyókál. Beléptünk, és ekkor azt mondtam magamnak, hogy még azelőtt meg kell csókolnom, mielőtt elhagynánk a terepet, és szinte minden fára ki volt írva, hogy nincs ennél biztosan végrehajtható terv, illetve, ennél jogosabb óhaj.
Folytattuk a szerelemről szóló beszélgetésünket: azt mondtam Tányának, hogy ő úgyis mindent tud, ő meg azt mondta, hogy nem érti, miről is van szó. Ennek örömére átkaroltuk egymást, és éppen ekkor - a legrosszabb pillanatban - kiderült, hogy én nagyon sajátos és érdekes egyéniség vagyok. Pár percig azon törtem az agyam, hogy mi emlékeztethet bennem egy érdekes személyiségre, pontosabban, mennyire észrevétlenül lehet áttérni a jóval érdekesebb csókolózásra, de úgy, hogy ne csorbuljon az imént beharangozott emelkedett státuszom. Közben a beszélgetésünk valahogy ellaposodott és megszáradt, de legalább eljutottunk a következő, tavacskán átívelő hídig.
Ott álltunk a hídon és láttuk, hogy a tavat és az eget fel lehet cserélni egymassal. Ekkor felajánlottam, hogy kerüljük meg a tavat: a még mindig színes faleveleken keresztül, a puha földön, parti homokon, a csillámló víz szélénél, át a vízhez siető, bennem hívő fák gyökerein. Megkerültük a tavat, és szemünkbe világított a nap. Leültem egy farönkre és hunyorogtam, míg Tánya, vécézés gyanánt, megkereste a távolabbi bokrokat. Az ágak között dalolt valami olyasmi, ami még nem húzott el déli irányban, és amikor én meghallottam a közeledő léptek neszét, megkérdeztem Tányától, emlékszik e a zoológia órákra, és ha igen, mondja már meg, hogy mi csivitel a lombok között. Vagy legalább azt, hogy hová repülnek ezek a madarak. Tánya azt válaszolta, hogy az ő enciklopédikus tudásáról szóló hírek erősen túloznak, és, a hátam mögé érve, alig érezhetően, lágyan beletúrt a hajamba.
Életem húsz legszebb élménye között ez valahol a harmadik és nyolcadik hely között lófrál.
Ő életem harmadik, vagy hatodik barátnője volt, attól függ, hogy mit nevezünk főkritériumnak, és én már nem voltam annyira szétszórt és őrült, mint első alkalommal. Azt is értettem, hogy a férfi plusz a nő - nem csupán az érzések és élmények gyarapítását szolgálja, hanem a nagyon jó érzéseket és tuti jó élmények ötvözetét, legalább is addig, míg húsz vagy, és így gondolod. Elképzelhető, hogy ebben a kérdésben Tánya egyetértett velem elméletben, de nem volt hajlandó egyetérteni velem a kérdés gyakorlati részét illetően. Ezért az együttléteink szaggatottak, lavina-szerűek, titokzatosak voltak, és szinte ellent mondtak a világon mindenkinek és mindennek. Ez sokban hátráltatta a pozitív élményeim széleskörű kibontakozását, ezért elég gyakran megkérdeztem tőle, hogy mit is akar valójában a kapcsolatunktól? Csak nem esküvőt, gyerekeket? Csak nem arra vagyok csupán jó neked, hogy ebben a bizonytalan világban holtbiztosan odabetonozzam valahova családi fészkünk alapjait, ahelyett, hogy kiélveznénk mindazt, ami ezt a rövid záróakkordot megelőzi. Ő nagyon emberien és a nőkre jellemző módon válaszolt, azaz - semmit sem válaszolt, közben ugyan erről a témáról regélt, de úgy, mintha a megvitatás tárgyát képező dolgok helyett a világon létezik több-millió más ember. ,,Az élettel óvatosan kell bánni". Ezenkívül azt is hajtogatta, hogy annyira színes vagyok, szivárványos és labilis, ő meg egyszínű - majdhogynem szürke kisegér - , ráadásul mindez a XX. század végén történik meg velünk.
And so it came to pass, hogy nem sokkal Új Év előtt, amely körül mindig történnek az alábbiakhoz hasonló esetek, tiszta vizet akartam önteni kapcsolatunk borospoharába, ezért rendkívül tapintatosan kirángattam Tányát otthonról, hogy elvihessem egy kétséges hírű bárba. Az ügy komolyságát mi sem bizonyította jobban, mint az a tény, hogy még készpénz is volt nálam, ami nem bőven bár, de elégnek bizonyult öt üveg sörre és két csomag kísérőnek kijáró pisztáciára, fejenként. Leültünk egy kerek asztalhoz és az életről dumáltunk. A szomszédban lévő biliárd-teremben hancúrozó, mutáló hangú ifjú titánok munkanapja éppen a vége felé közeledett, szólt a ,,Radio Baltika" slágerlistája, és én csak azt szerettem volna, hogy Tánya érezze - velem együtt, természetesen, - hogyan folyik el minden az ujjaink és az óra mutatói között. Hogyan válik idővel az ifjúság az ifjúságot megjátszó morbid pantomimmá, és hogy mennyire ingatag talajon állunk, mennyire szeszélyes a világmindenség forgása. A sör segítségével az utóbbi két érzést nagyon is átéreztük.
Hazakísértem a lila, lefagyott, kérges úton. Magyarázkodtunk valami teljesen értelmetlen dolgokon, és ő csak ingatta fejét vagy nehezen pörgő nyelvvel kételyeinek adott hangot egyes olyan kérdésekben, melyek elnevezését csak harmadik-negyedik nekifutásból sikerült kimondania. Pedig ő ezeket még tudta is! Ezután sokáig csókolóztunk a tiszta lépcsőházban, ezt követően beköszöntött az új esztendő. Semmi más nem történt, és én soha többé nem mentem be hozzá.
Tánya, rég nem láttalak, de ez egyben azt is jelenti, hogy te sem láttál engem, nagyon régóta. Jó, hogy nem futottál össze evvel a kopaszodó, pocakot növesztő élőlénnyel, amivé én sikeresen evolucionáltam. Szélesebb lett az átmérőm, most már én vagyok a társadalom egyik kisebb pillére, és, képzeld, anno rám bízták 28 ember vezetését. Képes vagyok a reggeli ötperces eligazításokat a tízórai idejéig elhúzni, különböző, személyes tapasztalataimból merített sztorikkal szórakoztatva a kollégákat - most már ilyenjeim is vannak. Amikor a jólét kezd az agyamra menni, felfuvalkodott, nyálas pátosszal telítődöm, könyveket és elbeszéléseket írok, kínzom régi barátaimat, de majdnem ez az egyetlen rossz szokásom. Ezért van az, hogy a feleségem tisztel, büszke rám, és szinte soha sem próbál kioktatni. Hamarosan jön a gyerek, és én kétségbevonhatatlanul elégedett vagyok magammal. Teljes mértékben a stabilitás, nyugalom, óvatosság jellemző énrám. Szóval mindaz, amit te - érthetetlen okból -elvártad tőlem akkoriban.
De, bocsánat, valóban - az nem én voltam.

/Számomra ismeretlen szerző/
 
 
0 komment , kategória:  Dont love me tender  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1019
  • e Hét: 12764
  • e Hónap: 92322
  • e Év: 2033602
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.