Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég.
Szeretném átölelni a világot
Örök megváltó szerelemmel,
Szeretném, hogyha idelenn a földön
Nemes, jó volna minden ember.
Szeretném, hogyha a gyűlölség lángja
Már kilobogna egyszer végkép.
Szeretném, ha a lelkeket nem érné
Az elfogultság, a sötétség.
Szeretném, hogyha felednék a multat,
Fátyolt boritva könnyre, vérre.
Szeretném, ha az összetört szivekbe
A hit vigaszul visszatérne.
Szeretném, ha mi szép, jó a világon
Azért mindenki lelkesülne -
S ember az embert testvérként ölelné:
Egymást szeretve, megbecsülve !
Bús alkonyatok árnyát szeretem.
A valóságot, amig sejtelem,
A nem teljesült, az epedő vágyat,
Illatcsókját a hervadó virágnak.
Éjszinü haját sápadt asszonyoknak ,
Szemeket, melyek köny nélkül zokognak,
A bánatos dalt, a mélán kesergőt,
A halált váró novemberi erdőt,
Utolsó lángját kialvó nagy tűznek.
Temetők csendjét, a szomorufüzet,
S ha tépett, ázott felhőrongy alatt
Haldokló hősként elbukik a nap.
xMagazin
Offline
