Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-13 09:34:14, vasárnap
 
  Móra Ferenc:
AZ ANGOLKA



Azon a fürdőhelyen, ahol én minden esztendőben el szoktam bújni a nyár elől egy-két hónapra, nekem nagyon sok jó ismerősöm van. Ismernek az öreg tölgyek, melyek mindig kitárt karral várnak rám. Ismernek a mókusok, melyek mindig engem hajigálnak meg a legnagyobb fenyőtobozzal. De még a cserebogarak is ismernek, mert mindig az én fejemen koppannak legnagyobbat.

Hanem azért a legjobb két pajtásom mégiscsak a Fodorka meg a Bodorka. Két icipici kis lányka, akiknek máig se tudom az igazi nevét. Akkor ismerkedtem meg velük, mikor a minap beleesett a bábujok a patakba, ők meg ott jajveszékeltek a parton.

- Jaj, jaj, most bizonyosan megnáthásodik szegényke! - tördöste a kezecskéjét az egyik kislány, akinek végtelen-végig csupa fodor volt a szoknyácskája.

- De csak valami korkondélus be ne kapja! - siránkozott a másik, akinek ezer gyűrűbe bodrodott az aranyhaja.

- Nem korkondélus az, lelkem, hanem krokodilus - nevettem el magamat, s kihorgásztam a vízbe esett bábut. Még egy kis köhögés ellen való port is öntögettem a szájába, hogy meg ne náthásodjon az istenadta.

Másnap aztán, ahogy egy vadrózsával befuttatott házacska piros rácsos kerítése mellett elsétálok, egyszerre csak rám csilingel ám két ezüstcsengő:

- Tessék bejönni, doktor bácsi!

Odanézek, hát a Fodorka meg a Bodorka ing-ring a kerítésen belől, mint két liliomszál.

- Nem vagyok én doktor bácsi, lelkeim - nevetek vissza rájuk.

- De bizony az - bólintott komolyan Fodorka -, mert nagyon jól meggyógyította a babánkat.

- Úgy bizony - erősítette Bodorka is -, egyet se köhintett azóta.

"No, ha így van, akkor vállalom ezt a szép mesterséget" - gondoltam magamban büszkén. S azóta, ha arra járok, mindig megzörgetem a piros rácsot.

- Fodorka, Bodorka, mit csinál a betegünk?

Fodorka, Bodorka mindig megfelelt hűségesen, s nagy háládatosan még a bábuval is mindig kezet csókoltattak a doktor bácsinak. Csak egyszer esett meg, hogy hiába zörögtem a rácson. Meg se mukkant Fodorka, Bodorka, míg csak meg nem hajítottam őket egy marék csokoládécukorral.

- Nini, csokoládé-jégeső hull! - tekintett föl Bodorka.

- De el se álljon reggelig! - terítette szét a kis kötőjét Fodorka.

Ahogy felugráltak, akkor láttam, hogy milyen nagy sütés-főzésnek adták magukat. Annyi volt a kis tál, nagy tál a játék tűzhely körül, hogy elfért volna bennük száz baba ebédje.

- No, úgy látom, a legjobbkor érkeztem - ágaskodtam be a rácson. - Bizonyosan csak engem vártatok.

- Bizony most nem a doktor bácsit vártuk - mentegetődzött Fodorka.

- Hát ugyan kicsodát?

- Most az angolkát várjuk, úgy bizony - rakta csípőre a kezét Bodorka.

- Hát az meg már kicsoda? Tán az is valami korkondélus? - nevettem el magam.

- Ó, persze! - sértődött meg a két kis szakácsné. - Az angolka a Viktor bácsi fia.

- Hát az a Viktor bácsi kicsoda?

- Az az édesapa testvérje. Hajóskapitány Londonországban. Eljön mihozzánk minden nyáron, hogy el ne felejtsen magyarul - okosított föl Bodorka.

Másnap megismerkedtem az angolkával, de csak messziről. Kint jártak Bodorkával a réten. Éppen egy tavalyi szénaboglyának a helyén álltak, amit gyűrű alakban nőtt be a dús, kövér pázsit.

- Gyere ugrálni - hívta a kislány az angolkát.

- Nem megyek - mondta durcásan. - Én csak angol fűben szeretek ugrálni.

"Ejnye, de nagy úr ez a kis úr!" - gondoltam magamban.

Kerülök-fordulok egyet, hát mire visszatérek, kisírt szemmel fut elém a két kislány.

- Mi baj, szentjeim? - kérdem tőlük ijedten.

- Az angolka azt mondta, hogy ő csak angol cicamacát játszik - panaszolta Fodorka.

- Meg hogy az angol rigó szebben fütyül, mint a magyar.

- Meg hogy őnáluk még a csigabiga is gyorsabban fut, mint a nyúl.

Az angolka nem szólt semmit, csak nézegette ásítozva a cipőcskéje orrát.

- Ejnye, angolka - nyomtam egy barackot a feje búbjára -, de akaratos legényke vagy te, süsd meg a halat.

- Én csak az angolnát szeretem - szólalt meg komolyan az angolka.

Nevettem is, bosszankodtam is, s otthagytam a három gyereket.

Nem is láttam őket csak délután, mikor papírcsónakokat eresztgettek a patakon. Az angolka volt a kapitány, s ő ujjongott a legjobban, ha egy-egy csónak nekiiramodott:

- Éljen, éljen, éljen!

- Nini - mondom meglepődve -, hát te magyarul éljenzel? Hogy hívják ezt a gyorsgőzöst?

- Árpádnak - felelte a gyerek.

Alig tudtam szóhoz jutni a nagy csudálkozástól.

- Ejnye, ejnye, angolka, de hirtelen magyar lett belőled. Ugyan mi jót ettetek ebédre?

- Habpalacsintát, doktor bácsi - mondta az angolka. - Nem eszik olyant az angoloknak még a királya se.

Azóta sohase emlegeti az angolka az angolokat, én meg azóta nagyon szeretem a habpalacsintát. Amelyiktek nem szereti, adja nekem a maga részét.
 
 
0 komment , kategória:  Móra Ferenc: AZ ANGOLKA  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4272
  • e Hét: 33839
  • e Hónap: 78911
  • e Év: 2020191
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.