Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-13 10:03:15, vasárnap
 
  Gubcsi Lajos
MAJD ELVÁLIK



Az első kerek gyémánt egyenesen a földre pottyant. A második, a harmadik és a negyedik tétován megállt, vissza akart fordulni, majd leesett sorban az is. Utána egymásba kapaszkodtak, összezsúfolódtak, félénken ölelkezve zuhatagszerűen omlottak le. Horizontálisan, vertikálisan, keresztül-kasul ömlöttek a kristálytiszta fehér gyémántok az arcába s onnan érintés nélkül a földre. Éjmély zokogás folyt, némán, egyenes, tiszta szemmel előre nézve, lassú menet közben.
Ezt még soha nem láttam. Néz előre, mintha fürkészné az égboltot, még a pupilláit is nagyra tárja, s omlik-ömlik a forró könny szakadatlanul. A könnyek is szótlanok, nincs vád, nincs harag, nincs félelem, csak szakadó könnyek vannak, égi zápor villám nélkül. Dermedten néztem rá: rájöttem, hogy most fogom elveszíteni. Mostantól erősebb lesz, mint én. Hozzá se nyúlt az arcához, úgy ért el a lépcsőig. A válóterem ajtaját óvatosan becsukta valaki, ott biztosan nem lesz több dolgunk.
Megállt a lépcsőn, és rám nézett. Hozzám bújt, nagyon erősen. Belém törölte az összes könnyét, az összes eddig letöröletlent. Jött a többi, most már rám. Tenyere egyetlen mozdulatával szétmaszatolta a könnycseppek maradékait, nyomait az arcán, fénylett az egész orcája, a persze különösen tompán csillogott a szeme.
Felnevetett, miközben könnyeket hullatott fel a magasságos égig, az én Istenemig, hogy hátha meghallja: hogy ha el is váltunk, ne váljunk szét. Hogyan tudnék? Vissza kellene menni a bírónőhöz, hogy visszavonom az egészet, tévedés volt, részeg voltam.
Elkezdte gyömöszölni-maszatolni a cseppeket visszafelé, bele a pólusokba, vissza a feladóhoz, a kéretlen ösztönhöz. Beletörölte őket a hajába, a blúza ujjába és az én zakóm hajtókájába, mint mindig, rendszerint a szívem körül. Ott nagyon jó helyen vannak. Így lehetett, mert megjött az újabb monszun.
Álltunk a lépcsőn. Az emberek kitértek, nem is néztek oda, láthatatlanul is ránk volt írva, hogy melyik szobában töltöttük az elmúlt fél órát. Sose volt zsebkendőm, most se, a kezem feje s a tenyerem elég nagy. Most én kentem szét az egész világra a vigasztalan jeleket, a sajátjaimat.
Az utcára értünk, az ajtóval becsukódott mögöttünk egy egész élet, néhány évbe sűrítve. Egyetlen mozdulattal kitiltott a szeméből minden könnyet, sose sírt nagy nyilvánosság előtt, büszke volt, mindenkinek azt kellett tudni, hogy ő nagyon kemény, hogy könnyeket belül se látott még, nemhogy az arcán. Vidáman nevetett, nekem nagyon feltűnő volt a könnyed kacagás, nem is értettem. Gyorsan jött a válasz. Valamiért megállt, a földre nézett, először csak a válla remegett, az egész teste követte, nézte a köveket, amelyekbe belegyökerezett, s bár nem látszott, én éreztem, hogy a lába képtelen lépni a reszketéstől. Nem vette észre, hogy ott jár-kel mellette a nagy nyilvánosság, nem is tudott róluk. Most nem értem hozzá, csak álltam mellette, mert tudtam, hogy az első gyámolító szóra olyan roppanás következne, amivel tehetetlen lennék. S én sem bírnám tovább, csak a púdermáz tart össze most is.
Nem simogattam meg, most magára hagytam. Ezt neki kell elcsendesítenie, ami történt, azon más ember nem segít. Álltunk egymás mellett egyetlen pisszenés nélkül a Fő utcáról a Duna-partra vezető zsákutcában, mozdulatlanul és némán, a könnyek a szokásos halotti csendben peregtek alá.
Váratlanul felnézett és el is nevette magát, nem volt ebben semmi szégyenlős, megbicsaklott vagy zavart. A könnyeken keresztül különösen szép volt a szeme csillogása, nagy kövér cseppek közül szökkent elő az élet. A következő, amelynek én fontos múltja leszek, de a könnyekkel lepergek én is. Pergek, potyogok, eltart majd még hónapokig-évekig, de a felemelt fejjel és a mindjárt feltörlendő utolsó előtti, előtti, előtti... könnycseppel száműzzük a vigasztalhatatlant és felhívjuk a jövőt.
Hogy addig hány párna lesz teli, hány korsó lesz üres, hány levél indul el s hány meg sem születik, hány ölelés keres közös vigaszt s talál megszokott testi választ, hány utolsó előtti könnycsepp omlik le s mennyi szárad vissza szégyenkezve... majd elválik. Majd elválunk.
 
 
0 komment , kategória:  Gubcsi Lajos MAJD ELVÁLIK  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3293
  • e Hét: 8585
  • e Hónap: 88143
  • e Év: 2029423
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.