Belépés
klementinagidro.blog.xfree.hu
Embernek lenni! Csak embernek lenni, semmi egyébnek, De annak egésznek, épnek, Föld-szülte földnek És Isten-lehelte szépnek. Gidró Klementina
1975.11.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
Sinka István-költő, író
  2016-01-08 13:30:56, péntek
 
 

Az elfelejtett költő

Ki tudja hányan olvassák, és ha olvassák, hogyan olvassák manapság Sinka István verseit?" - ezt a kérdést Lator László tette föl negyven évvel ezelőtt egyik írásában, de ma éppoly elgondolkoztató. Pedig azóta minden megtörtént annak érdekében, hogy Sinka István életműve a helyére kerüljön, irodalomtörténeti értelemben és az olvasók szívében is. Hozzáférhetővé vált a különböző kiadások révén az életmű legjava, hozzáértő irodalomtörténészek, Görömbei András, Medvigy Endre, N. Pál József, Pomogáts Béla, Tornai József és mások munkái nyomán pedig a szakszerű értelmezése és értékelése is megtörtént.

Sinka István-költő, író
1897. szeptember 27. Nagyszalonta - 1969. június 17. Budapest

Ma már tudható, aki akarja, megtudhatja, hogy ki volt Sinka István, hogyan és mivel gazdagította az egyetemes magyar irodalmat. (Tudható, hogy ki lakott ebben a vésztői házban 1928-tól 1936-ig.) Tudható, hogy a 110 évvel ezelőtt született Sinkánál mélyebbről, nagyobb szegénységből, nyomorból, kiszolgáltatottságból, szenvedésből nemigen jött költő a magyar irodalomba, de talán még a világirodalomba sem. A kiváló képességű, szülei szegénysége miatt mégis csak négy elemi iskolát elvégző és korán árvaságra jutó pásztorfiú sorsa, életútja, költővé, íróvá válása ma már jól nyomon követhető - részben éppen legfontosabb prózai műve, a Fekete bojtár vallomásai című önéletrajzi regénye segítségével - a nagyszalontai szülői háztól a bihari, sárréti, békési pusztákon, Vésztőn, át Budapestig s végül a Farkasréti temetőig; a Tizenhét szilfa alatt című csizmaszárra írott (állítólagos) első verstől, a szeghalmi Péter András Gimnázium által kiadott Himnuszok Kelet kapujában című első kötettől, a Pásztoréneken, a Balladáskönyvön át a pályazáró Éna-dalokig, a Szigetek könyvéig és az újraénekelt ószövetségi mítoszokig.
Sinka István költészete a harmincas-negyvenes évek népi mozgalmától, népi irodalmától nem függetlenül, de azokhoz képest is egy sajátos, egyedi minőséget képviselve bontakozott ki. ,,Ady óta nem volt költőnk, akiben ilyen mély, távoli dallamok jártak vissza" - írta róla Németh László, s ezzel arra utalt, hogy a pásztori, paraszti élményvilágból - melyben ősi mítoszok, hiedelmek, népdalok, népballadák őrződtek meg - táplálkozó, ösztönös tehetségű költő verseiben évezredes történelmi tapasztalatok és érzések sűrűsödtek össze. ,,Nagyanyáim s szépanyáim / lelke dalolt nekem a pusztán, / hogy keljek fel a virágok közül / s induljak el a dalok jussán" - írta a költő a Vád című 1939-es gyűjteményes kötete mottójaként (s olvasható itt ez emléktáblán is). Egy a középkorban megrekedt világról, a látható magyar társadalom alá szorult pásztori-paraszti népréteg kegyetlen életmódjáról, a magas kultúra alatt megőrződött, lefokozottságában is a teljesség élményét hordozó, archaikus, mágikus-mitologikus létérzékelésről és kifejezésmódról hozott üzenetet Sinka, miként Kodály és Bartók is. Azzal a különbséggel, többek között, hogy neki nem másoktól kellett begyűjtenie az ősi magyar népi látásmód, a népköltészeti hagyományvilág szemléleti és formai elemeit, elég volt önmagát vallatóra fognia. Miként megszenvedett elemi élménye volt a természettel való szimbiózis és a végletes társadalmi kiszolgáltatottság, megvertség, pusztulásra ítéltetettség, úgy élt benne az elemi vágy a személyes és közösségi sorstapasztalatok kifejezésére. Természetes, hogy a korai himnuszos hangpróbák után a népdal és a népballada formavilágában találta meg az egyéni élmény és az általános érvényű kifejezés összhangját. A népköltészet mitikus szemléletmódja, sűrítő, kihagyásos, látványt és látomást ötvöző eljárásai, jellegzetes ritmusszerkezetei ötvöződve Sinka tragikus létszemléletéből, egyéni fájdalmaiból és indulataiból táplálkozó képzettársításaival, asszociációival, sajátos nyelvhasználatával, mondatszerkesztésével, olyan archaikus és modern jegyeket egyszerre mutató költészetet eredményeztek, amely nemcsak keletkezése idején jelentett újdonságot és kiemelkedő, ezért megbecsülendő értéket még a népi lírán belül is, még Erdélyi József és Illyés Gyula költészetéhez képest is, de ösztönzőjévé vált a későbbi hasonló jellegű költői útkereséseknek is.
Természetesen emberként nem volt tévedhetetlen, és költőként sem csupán remekműveket hozott létre, sőt, életműve a kifejezetten egyenetlenek közé tartozik. Lehet bírálni még ma is profetikus küldetéstudata miatt vagy amiatt, mert egyéni, lokális, negatív tapasztalataiból tévesen általánosítva, talán a divatos téveszmék hatására is, a fölötte álló urakban, a zsidó bérlőkben éppúgy, mint a zsidó szerkesztőkben, a német kasznárokban, de még a zsandárokban is idegenségüket kárhoztatta, de ma már lehet tudni azt is, hogy mind a német nemzetiszocializmustól, mind a szovjet kommunizmustól s magyar követőiktől elhatárolta magát, a nyilasokat is idegennek nyilvánítva például a magyar néptől. Az is tudható, hogy a harmincas évek végétől kötetei, versei a cenzorok és főügyészek gyakori céltáblái voltak lázító, forradalmi tartalmuk miatt, hogy a kommunista hatalomátvétel után mégis kiszorították az irodalmi életből, hogy verssel köszöntötte az 1956-os forradalmat (Üdv néked Ifjúság), s kötetei csak 1961-től jelenhettek meg újra.
Mindezektől függetlenül állnak azonban az időben immáron örökké életművének legértékesebb darabjai: például az olyan dalok, mint az Alvó Körözsök, Nyárfalevél, Túloldalán a halomnak, A cser meghajolt, az olyan elbeszélő költemény, mint a Bődi Mariska, és főként az olyan balladák, mint a Bondár Márta, Anyám balladát táncol, Ballada a Körözs mentén, Bor-Ökrösné, Simon Virág, Magyar Mihály balladája, de a pályazáró kötetekben is találhatók olyan nagy versek, mint például a Lovasok opál mezőkön című, és a prózai művek közül a Fekete bojtár vallomásai mellett a Hol vagy Kadocsa? sem csupán a szintén önéletrajzi ihletés miatt érdemes a figyelmünkre, ahogy az Érparti történet sem. Ezek a művek ma is éppúgy várják olvasóikat, mint a magyar irodalom bármely XX. századi klasszikusának legjobbjai, és nemcsak azért, mert a szegénység, a nyomor, az azzal együtt járó megaláztatottság, a hatalomnak, a rajtunk kívül álló erőknek való kiszolgáltatottság mai világunkban (ha nem is olyan mértékben) éppúgy jelen van, mint a Sinkáéban jelen volt, hanem azért, mert a költőt, ahogy kívánta, karjaira vette az idő (Végy karjaidra, idő...), versei szépségét minden korokon általrepíti hozzánk ::

Előhíttam a bojtárokat.......

Voltam rézbotos számadó,
csillag kedvelő szent és pogány.
Ha bort ittam, szidtam az urakat,
szép volt ám a szívem, és jó a koponyám!

Tátogott előttem göndör hajú cigány,
s fényes szemekkel szaggatta a húrt:
letérdelt a pusztán - ácsi kedves
s kettőnk életére az ég ráborúlt.

Mikor a nóta már suttogott csak:
bőgatyában, ősi kalapban
előhíttam a bojtárokat
s a cigány elé máglyát rakattam.

Hogy a bőrét ne csípje szúnyog,
s hogy játszon nekünk füstös kezekkel.
Bánkódva a mai módunkon,
hogy bennünk egy világ veszett el.

S a máglya körül a hold alatt,
míg a mi arcunk tündökölt,
furulyám vas billentyűin
álmodozva a szél fütyült.

Hajnalban, ahogy elfogyott a bor,
hangtalan örömmel kelt a falka
s napnak indult....Láttam egy ideig
de a lila köd eltakarta.
 
 
0 komment , kategória:  Sinka István-idézetek,versek  
Sinka István: Ősz...
  2016-01-08 13:30:26, péntek
 
 


Sinka István: Ősz...

Fű, fa, virág, dal ma mind olyan szomorú,
Ó, ősz rőthajú Október, te zöld aranyú
pergesd csak, pergesd ezernyi sárga, holt
leveledet s mondd nekik így: Hullongjatok!
S míg édes mákonyoddal ízesül új borod
s drága, ritka fényt szór hideg, kába hold,
jöjj, hervadt ősz s hallgasd: sír az őszi síp.
Ma még úgyis szeretlek, ma még úgyis imádlak,
te rőthajú kedves, képe a méla bájnak.
Mert holnap már, lehet: egy holt sziget
leszel te is s körötted néma roncsok
vergődnek majd, te szép, te múló! Sárguló lombot,
piros levelet adsz most nekem? A nyár, úgye, messze ment?
Csatold le hát ragyogó övedet s várj míg lehet,
Ó, ősz, te szép, te múló, te hervadt, te szent.


 
 
0 komment , kategória:  Sinka István-idézetek,versek  
Sinka István: Síromból kiáltó
  2016-01-08 13:29:59, péntek
 
 

Sinka István: Nagyszalonta, 1897. szept.24. - Budapest, 1969. jún. 17.,Kossuth-díjas (1990) költő, író.

Sinka István: Síromból kiáltó


Kik voltak apáim?
Szomorú emberek?
Utánuk a sírba
én is csak úgy megyek?

Hiába temet el
engemet az ásó,
akkor is az leszek,
síromból kiáltó.

 
 
0 komment , kategória:  Sinka István-idézetek,versek  
Sinka István : Szép értelme földi dolgainknak
  2016-01-08 13:29:30, péntek
 
 

Sinka István : Szép értelme földi dolgainknak

Esteledett, de volt valami béna
ragyogás még, s átütött a fákon
s úgy szórta szét elmulandó fényét,
és úgy aludt ki - emlékszel-é Éna? -
koronaként nagy hajkoronádon.
Aztán már csak árnyak vándoroltak
velünk, meg enyhülten sírt egy esti ének,
valaki dalolta messze hallón,
meg te dúdoltad - nekem, meg mennyboltnak -
földi dolgaink szép örök értelmét.


 
 
0 komment , kategória:  Sinka István-idézetek,versek  
Sinka István : Sötét esztendők
  2016-01-08 13:29:03, péntek
 
 

Sinka István : Sötét esztendők

Csillag voltam előbb,
aztán gyermek lettem,
s gyertyaként a szívem a
tenyerembe vettem.

Sötét esztendőkben
úgy néztem a tájat
s Isten simogatta
gyönge kis gyertyámat.

Ment előttem farkas,
jött utánam bárány
-kastélyt vehettem vón'
gyertyám fénye árán.

Kastélyt vehettem vón'
nem vitt rá a lélek.
Végtelenből így is
végtelenbe érek.

 
 
0 komment , kategória:  Sinka István-idézetek,versek  
Sinka István: Vigasztaló síró embereknek
  2016-01-08 13:28:34, péntek
 
 





Sinka István: Vigasztaló síró embereknek

Óh, sírj csak magadnak
ember, ki égi szándékú voltál
egykor, s csillag nevetett rád és rózsa
és szabadság, de te önmagadat dobtad oda rabnak
a föld ködjébe, hol sárból rakott oltár
fölött úszott a lelked, vitte az ábrándok hajója,
az álom, mi összetörött mindíg s a káprázat tengerén
elsülyedt:zátony volt ott, hol a vasszínű mennybolt áll
és megsemmisült szivárvány és nem teljesűlt remény.

Óh, sírj csak magadnak,
miként a sárga erdő ősszel,
ha elszáll belőle a sok csicseri madár,
mint kavicsain patak sír, ha vizei elapadnak,
és mint nemzet sír a csatát vesztett hőssel
együtt, ha körűl az égig a romlás füstje száll.
Sírhatsz már, mindegy, ó:embernek hazája
a föld, a temető, mi tele van ismerőssel,
s azok közé hull csak könnyednek violája.

Rózsa nevetett rád? és szabadság? és csillag?
S nem lett belőle más, csak földi ügy,
halott kavargás, miről az Idő beszél,
elébed tartván tükrét összetört álmaidnak.
Csillag és szabadság! A földön mindenütt
arról beszélnek, ahol csak ember él.
Tarts velük te is, s megnyugszol egyszer,
ha kipattan majd a nagy világrügy,
a mosoly, s csillagaiddal együtt azt is ringatja a tenger.
 
 
0 komment , kategória:  Sinka István-idézetek,versek  
Sinka István: Mágori táj
  2016-01-08 13:28:01, péntek
 
 

Sinka István: Mágori táj

Felkereslek mágori táj,
nemsokára, úgy, csak magam.
S megállok a nagy láp mellett,
fönt, hol a hollók halma van...

 
 
0 komment , kategória:  Sinka István-idézetek,versek  
Sinka István : Boglyatűz
  2016-01-08 13:27:34, péntek
 
 


Sinka István : Boglyatűz

Meggyulladott nyári boglya,
önmagát eszi lobogva.
Önmaga lángjába vesz,
aztán csendes fekete lesz.
Megkötözött erejének
lángjában úgy ég a lélek.
Marja magát öntüzével,
s nem ő, ha' az élet ég el.

 
 
0 komment , kategória:  Sinka István-idézetek,versek  
Sinka István : Poros kalapon égi gyöngy
  2016-01-08 13:27:07, péntek
 
 

Sinka István : Poros kalapon égi gyöngy

Porzik a híres országút,
s lomb sincs, fű sincs, s messze sincs kút.
Csak egy legény magányosan
lépked rajta gyalogosan.
megyen szegény s láthatatlan
bánata utána oson.
Nézem a legényt. Megállok.
Már elfoszlik, mint az álmok.
Csak még az ujjasa ujja
leng, ahogyan a szél fújja.
Magyar legény. Körülötte
sír a vidék mélabúja.
S ahogy végleg távolodik,
az ég ahogy alkonyodik:
azon a nagy csillagon túl,
ami lenn ragyog már alúl,
úgy vélem: ott megy a legény,
s kalapjára ég gyöngye hull.
 
 
0 komment , kategória:  Sinka István-idézetek,versek  
Sinka István : Elszámolás
  2016-01-08 13:26:41, péntek
 
 

Sinka István : Elszámolás

Elszámolok ma mindenkivel
és mindenkinek hite szerint
adok a pásztor lelkivel.
A görbének, az egyenesnek,
adok minden hazug barátnak,
akik messzirül kezet fognak
s közelről az útamba állnak.
A szeplősnek adok - pördülj kopasz!
A nagynak is - nesze a hátam!
Igaz, kicsi rész, de ennyi jut,
meg lépcsőnek alád oda álltam.
Belőlem mindenkinek jut
rogyásig. Kaphattok... adok ma soknak.
Én fa vagyok és az ágaim
újra-meg újra lombosodnak.
Előttem papír. Neveket jegyzek,
Számoltam. Most már szivarra gyújtok.
...Csak halkabban ti, kis tekergők:
taposok ám, ha hozzám nyúltok.
 
 
0 komment , kategória:  Sinka István-idézetek,versek  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2018.12 2019. Január 2019.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 78922 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1302
  • e Hét: 4115
  • e Hónap: 61473
  • e Év: 61473
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.