Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-14 09:15:26, hétfő
 
  Jókai Mór: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból



4. A FEHÉR GALAMB

A mély álomban is csakugyan azt a börtönt láttam magam körül, amelyben valóban be voltam zárva, és kezeimen, lábaimon, nyakamon a vasbilincseket éreztem. Hanem a mécs helyett, mely a penészes boltozatot megvilágítá addig, valami ismeretlen fény derengte azt át, mely fölülről látszott jőni, s amint fejemet nagy nehezen fölemelém, hogy föltekintsek, egy fényes nőalakot láttam magamhoz alászállni, akinek hófehér kantusa ragyogott, mint a hó, s kék palástja, mint a csillagos ég, fején levő koronája, mint a felkelő hold: de mindeneknél fényesebben világított arca. Az olyan fényes volt, hogy nem mertem belenézni. A karján pedig tartott egy kis csecsemő gyermeket, aki a piciny kezének a mutatóujját az ajkai előtt tartá.
Azt hittem, hogy a Miasszonyunk, a boldogságos Szűzanya szállt le hozzám.
Csak mikor megcsókolt, és a nevemen szólított, akkor ismertem rá az ő lágy édes hangjáról, hogy az én Madusom az.
Az én szegény, elhagyott, elfelejtett feleségem.
Úgy szégyenlettem őelőtte azokat a békókat, amik a falhoz szorítva tartottak. Ha azt fogja tőlem kérdeni: ki rakta rád azokat, hogy valljam meg neki: ,,egy szépasszonynak a szép szemei, amik tetőled elragadtak".
De nem kérdezett semmit; folyvást mosolygott, és mindig csak ő beszélt azon az ismerős, szelíd, hűséges, szívből jövő hangon:
- Szegény jó Baránom. Milyen nyomorúságra jutottál! De ne légy szomorú, mert mi azért jöttünk le hozzád, hogy téged megszabadítsunk innen. Én most az Isten paradicsomában lakom, s elmondom, hogyan jutottam oda. Karácsony estéje után, mikor én is az én betlehemi jászolom vendégét vártam, s a te ajándékoztad Szűz Mária-kép előtt imádkoztam csendesen, ismerős lépések hangzottak a kunyhónk előtt. Hangjukból megtudtam, hogy azok nem a te lépéseid, hanem az apámé. Hirtelen felkaptam a Szűz Mária képét, hogy eldugjam azt valahová; mert tudtam, hogyha meglátja azt nálam, megharagszik érte. De mikor el akartam dobni, olyan fájdalom szállt a szívemre, hogy nem tehettem egyebet, mint mind a két kezemmel a szívemhez szorítottam a képet. Belépő apámra alig ismertem rá. Arca össze volt vagdalva, és fél szeme kiütve. ,,A te Baránod elárult minket!" - hörgé rekedten, s a véres szeme helyével még iszonyúbban nézett rám, mint a megmaradottal. Én menteni akartalak, hogy talán nem tetted azt. Ekkor rám ordított. ,,Te is bűntársa voltál! Mit szorongatsz a kebledhez?" - Nem hazudhattam. Mondtam, hogy Szűz Mária képe. ,,A berdicovi barátok ajándéka!" - ordítá az apám tombolva, s azzal megragadta a hajamat, térdre rántott, kivonta a handzsárját, én hallottam süvölteni a fegyvert a levegőben, s aztán mintha az ég szakadt volna a fejemre.
A fényes alaknak a nyakán körös-körül látszott egy vérpiros vonal, mint egy vékony nyakszalag, s annak a közepén egy függő piros csepp, mint egy klárisboglár.
- De a másik pillanatban már az égben voltam, ahol minden fájdalom átváltozik egyszerre gyönyörré. A mennyország titkait teneked elmondanom nem szabad. De nem egyedül jutottam oda. Nézd kis gyermekünket: ez már az égben született. Túlvilágra költözött anyjával egyszerre szállt az égbe. Ez a te kicsi angyalod. Ez kívánkozott le hozzád, hogy tégedet nagy veszedelmedből megszabadítson.
Azzal odahozta hozzám a kisgyermeket, s amint annak a parányi kis keze átfogta a rám vert bilincseket, azok egyszerre lepattantak kezeimről, lábaimról. Ámde a nyakamra kovácsolt vasörvet nem bírta keresztülmarkolni piciny kezeivel, azért nem törhette ketté. Hanem akkor megragadta két kézzel, s egy rántással kiszakítá a falból; amit huszonnégy ló nem bírt volna onnan kihúzni.
- Óh, édes kis fiacskám - mondék neki, megcsókolgatva pici kezecskéjét -, ha ez a te kezed olyan erős: ragadj meg engemet az üstökömnél fogva, s vígy fel engem is oda, ahol te lakol.
A kisgyermek erre ismét a szája elé tette a mutatóujját, jelezve, hogy neki beszélni nem szabad. Helyette megfelelt az anyja.
- Nem, édes Baránom, te oda, ahol mi lakunk, nem jöhetsz. Elébb még sok megpróbáltatást kell kiállanod ez árnyékvilágban, s futnod mindaddig, amíg egyszer valami olyan jótettet el nem követsz, amiért valaki őszintén, igazán, szívéből, azt nem mondja rád: ,,jutalmazzon Isten!" Egyetlen jótettért bejutsz a mennyországba; de száz búcsújárásért, ezer imádságért - be nem jutsz oda!
Bizonyítja nagy bűnös voltomat, hogy még most is élek; s mint hogy azt az egy jót, amiért megáldjon valaki, többé nem lehet módomban elkövetni, nem is fogom látni soha többé az én kis angyalkámat s az én jó Madusomat.
E szavak után inte a fényes alak, hogy kövessem őt. A kisgyermek, amint öt ujjával érinté a falat, a kövek kétfelé nyíltak előttem, amiken végighaladtunk. Madus alakja bevilágítá a sziklákat, a mélységeket, amikbe hosszú lépcsősorokon át hol le-, hol felszálltunk. Úgy tetszett, mintha a katakombákban járnék vagy magában a labyrinthban. Egyszer aztán a sziklafolyosók helyett sűrű erdő mélye fogadott bennünket: láttam a széles derekú mohos fákat, amik olyan sűrűek voltak, hogy egy embernél több nem haladhatott át közöttük; láttam, amint Madusom fehér köntöse végigsepert a földön, hogy fénylettek utána a megérintett árumvirágok és gombák. Hanem aztán lassankint elmaradtam tőle. Ő repülni látszott, én pedig ólomlábakon jártam. Egyre távolabb estem tőle. A fénylő tünemény elveszté emberi alakját. Utoljára már csak olyan volt, mint mikor egy sűrű erdőbe hosszú fasor nyílásán át besüt az alkony fénye. A friss hideg lég csapdosta arcomat, s én attól fölébredtem.
Ott voltam, ahol álmom végződött. Sűrű tölgyerdő közepén, aminek egyik széléből, a fák nyílásain át derengett hozzám az alkony fénye.
Ugyanaz a koldusmez volt rajtam, amiben Berdicovból Lembergig eljöttem: - ezúttal nem álruha; - mellettem a mankó, de üresen.
Kibotorkáltam az erdőszél felé, ahonnan a világosság jött. Egy emberi lakot nem láttam se közel, se távol. Több napi járó messzeségre lehettem a lengyel székvárostól, uraságom és nyomorúságom színhelyétől. - S ha végignéztem koldusrongyaimon, amikben a zárdábul eljöttem, könnyen azt hihettem volna, hogy az egész lembergi élményem nem volt egyéb, mint egy rossz álom: - ha a bizonyítékot el nem hoztam volna magammal. A nyakamon ottmaradt az a széles vastag vasörv, amit a kis angyalkámnak a keze nem bírt összetörni.
(- No, ez ugyan nevezetes egy história volt! - monda a nagyherceg. - Csodálatos megmenekülése egy gonosztevőnek mennyei segítséggel.)
(- Én azonban olyanténképpen vélekedem - szólt a soltész -, hogy az nem akképpen történt, ahogy a fatens előadá; hanem bizonyosan az a hajdemák pap, aki őt börtönében meglátogatta, szabadítá őt meg bilincseiből, a hercegasszony által megvesztegetve, s miután a vastag nyakörvet nem bírta lefűrészelni a nyakáról, csak a falba foglaló karikát ráspolyozta le, s azután a hercegnő machinációi mellett szállították őkelmét valami vadon erdőbe, előkerestetve a Malchus zsidónál hátrahagyott koldusgúnyáit.)
(- No, én pedig azt állítom, hogy úgy kell lenni, ahogy reus elbeszélte, s másképp nem is lehet. Hiszen tudjuk számos tapasztalatból, hogy a híres zsiványok nem született kisgyermekek kezei által lakatokat és bilincseket tudnak összetörni s magukat láthatatlanokká tenni. Aki a criminális praxisban versátus, hasonló esetekre nagy számmal fog visszaemlékezni.)
- S én is maradok állításom mellett - folytatá a vádlott. - Mert attól a pillanattól fogva folyvást egy fehér galamb ült a bal vállamon, s bármerre jártam-keltem, ott suttogott és turbékolt a fülembe, ha feléje néztem, hogy meglássam, akkor átrepült a jobb vállamra; de leginkább a bal vállamon szeretett lenni.
(- S most is ott van még a válladon a fehér galamb? - kérdezé a nagyherceg.)
- Már nincs ott - felelt a vádlott fölsóhajtva. - Hogy mikor vesztettem el, azt majd később el fogom mondani.
(- S minthogy tehát a megmenekedés mennyei csodatételek hozzájárultával történt - mondá a nagyherceg -, annálfogva nem illenék, hogy a jus humanum a gratia divinát megcáfolja: ezen bűne reusnak deleáltassék!)
 
 
0 komment , kategória:  Jókai Mór: Egy hírhedett kalan  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2426
  • e Hét: 17655
  • e Hónap: 62727
  • e Év: 2004007
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.