Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-14 09:27:01, hétfő
 
  Karel Capek
Szenvedelmes Kertész 1969
Miből lesz a kert és kiből a kertész



A kerttelepítésnek többféle módja is van. A legjobb mégis, ha az ember erre a munkára kertészt fogad. A kertész eljön, s elültet a földbe holmi pálcikákat, vesszőket, seprűket, amelyekről az állítja, hogy juharfák, galagonyacserjék és orgonabokrok, magas törzsű és közepes törzsű gyümölcsfák és másfajta növénynek. Aztán nekilát a földnek, felássa, majd ledöngöli, salakból kerti utakat épít, imitt-amott bedugdos a földbe egy-két hervadt levelet, és kijelenti, hogy azok évelő növények. A jövendő gyepágyat beveti fűmaggal, s közben angol perjét, fehér tippant, ecsetpázsitot, taréjos cincort meg komócsint emleget. Azzal odábbáll. Ott hagyja a kertet olyan barnán és kopáran, mint amilyen a világ teremtésének első napján lehetett, csak annyit köt az ember lelkére, hogy a földet minden áldott nap gondosan öntözze, s ha majd kisarjadt a fű, hordasson homokot az utakra. Hát jó.
Az ember hajlandó az hinni, hogy a kert öntözése gyerekjáték, kivált ha van hozzá tömlő. Hamarosan kiderül, hogy a tömlő szerfelett alattomos és veszedelmes jószág, amíg valamennyire meg nem szelídítik. Összetekeredik, ugrál, felpattan, töméntelen vizet ereszt maga alá, s élvezettel dagonyázik a maga teremtette iszapos pocsolyában. A következő percben pedig ráveti magát az öntözni szándékozó emberre, s rácsavarodik a lábára. Rá kell taposni, de erre felágaskodik, s az ember dereka és nyaka köré fonódik. S miközben a szerencsétlen áldozat birkózik vele, mint valami tigriskígyóval, a szörnyeteg felfelé fordítja sárgaréz pofáját, hatalmas sugárban zúdítja a vizet az ablakokra, s eláztatja a frissen felaggatott függönyöket. Erélyesen nyakon kell csípni, s amennyire csak lehet, kinyújtani, erre a bestia a kíntól felbőszülve nem a száján permetezi a vizet, hanem a felszállócsapból meg valahonnan a teste közepe tájáról. Első ízben okvetlenül három személy szükséges hozzá, hogy valahogyan megkékezzék, de ezek valamennyien nyakig sárosan és csuromvizesen hagyják el a küzdőteret. Maga a kert pedig egy-két helyen ugyan csupa sár meg tócsa, de másutt cserepes a szárazságtól, és szomjasan epekedik vízért.
Ha az ember naponta öntöz, két hét elteltével kibújik a fű helyett a gyom. A természet egyik csodálatos titka: miért kel ki a legjobb fűmagból a legbujábban tenyésző, legbozontosabb gaz? Talán gyommagot kellene vetni, hogy takaros, szép pázsit sarjadjon belőle? Három hét elteltével a gyepágyat sűrűn ellepi mindenféle szúrós gizgaz meg holmi kúszó vagy egy láb mélyen gyökerező istencsapása. Ha ki akarjuk tépni, elszakad mindjárt a gyökérnyaknál, vagy a gyökérrel együtt kirántunk egy jókora rögöt. Ez már egyszer így van: minél semmirekellőbb bitang, annál életrevalóbb.
Időközben valami titokzatos átlényegüléssel megváltozott a kerti utakra szórt salak: a világ legtapadósabb, legkenődőbb agyagos sara lett belőle.
De azért csak ki kell irtani a gyomot a gyepből: gyomlálsz, kertész, gyomlálsz, s lábad nyomán a jövendő gyep kopár barna földdé válik, olyanná, amilyen az első napon volt a világ teremtésekor. Csak két-három helyen bújik elő egy kis zöld penészféle, csak szinte leheletnyi, egészen gyér, piheszerű valami - semmi kétség, ez a fű! Lábujjhegyen járkálsz körülötte, s elhessegeted közeléből a verebeket, s míg folyvást a földre meregeted a két szemed, a köszméte- és a ribiszkebokrokon, még mielőtt felocsúdnál, kihajtottak az első levelek. Hiába, a tavaszt nem lehet szemmel tartani.
Kezded más szemmel nézni a dolgokat: ha esik, a kertet öntözi az eső, mondod. Süt a nap? Nem csak úgy süt ám, hanem a kertedre süt. S ha leszállt az éj, annak örülsz, hogy a kerted pihen.
S egy nap majd arra ébredsz, hogy a kert zöld színben pompázik, a magasra nőtt füvön ragyognak a harmatcseppek, a rózsafák sűrű koronájából barnásvörösen kandikálnak ki a bimbók, a fák megöregedtek, terebélyesek és árnyasak lettek, dús lombkoronájuk hűvösében korhadás illata érzik. Már nem gondolsz vissza azokra a napokra, amikor a kert egy darab silány, kopár, barna föld volt, nem gondolsz az első gyep bátortalanul sarjadó pihéire, az első gyatra rügyfakadásra, annak az akkor csupa föld kertnek, amely most már valóban kert, hajdani szegényes és megindító szépségére.
Jó, jó, de most öntözzünk, gyomláljunk, és szedjük ki a földből a követ.
A számos közkeletű elképzelés ellenére a kertész nem magról terem, nem is hajtásból, hagymából, gumóból, levéldugványból fejlődik, hanem a tapasztalatok, a környezet és a természeti viszonyok alakítják ki. Gyerekkoromban ellenséges, sőt némileg kárörvendő érzések fűztek apám kertjéhez, mert nem volt szabad az ágyásokra lépnek és éretlen gyümölcsöt szednem. Ilyenformán lehetett ez Ádámmal is az édenkertben: tilos volt az ágyásokon taposnia, és nem téphetett gyümölcsöt a Tudás Fájáról, mivelhogy az még éretlen volt. Csakhogy Ádám - akárcsak mi, gyerekek - szakított az éretlen gyümölcsből, s emiatt kiűzetett a Paradicsomból. Azóta is éretlen, és mindörökre éretlen marad a Tudás Fájának gyümölcse.
Ifjúsága virágjában azt hiszi az ember, az a virág, amit a gomblyukában hord, vagy a leányoknak ajándékoz. Nem tudja igazán felfogni, hogy a virág olyan valami ami áttelel, amit kapálnak, trágyáznak, öntöznek átültetnek, dugványoznak, nyesnek, kötöznek, gyomlálnak, tisztogatnak a gombáktól, az elszáradt levelektől, tetvektől és lisztharmattól. A fiatal ember pedig ahelyett, hogy menne felásni a kerti ágyásokat, lányok után futkos, kielégíti becsvágyát, habzsolja az élet gyümölcseit, amelyekben semmi érdeme. És egyáltalán teljesen destruktívan viselkedik. Bizonyos érettségre, hogy úgy mondjam, meglett korra van szükség ahhoz, hogy az emberből amatőr kertész lehessen. Persze, ezen kívül kert is kell hozzá. Rendszerint hivatásos kertészre bízzuk a művelést, s úgy képzeljük, hogy majd munka után kijárunk a kertbe, gyönyörködünk a virágokban, és hallgatjuk a madarak csicsergését. De egy napon magunk ültetünk el egy növény ... velem is így esett: egy kövirózsát ültettem el. S ekkor egy kis horzsoláson át, vagy az ég tudja, hogyan, tán egy csipetnyi föld került a testbe, s mérgezést vagy gyulladást okozott? Röviden: az emberből lelkes kertész válik. Fogva marad a róka, ha csak a fél lába szorult is a csapdába. Néha meg a szomszédok fertőzik meg az embert kertészséggel. Látom például, milyen szépen virít a szomszédban a szurokszegfű, s azt mondom magamban: a kutyafáját! Miért ne viríthatna nálam is? Még csak az kéne, hogy az enyém ne legyen szebb! E kezdeti tünetek után a kertész mind mélyebbre süllyed ebbe a hirtelen fellángolt, további sikerektől táplált és további kudarcok fűtötte szenvedélybe. Feltámad benne a gyűjtőszenvedély, s arra ösztökéli, hogy szinte ábécérendben - az Achilleától kezdve a zsályáig - mindent ültessen. Később kifejlődik benne a szenvedélyes specialista, s az addig beszámítható, józan ítéletű emberből fanatikus rózsakertész, esetleg esküldt georgínatermesztő lesz, vagy másféle rögeszme szállja meg. Ismét mások a művésszenvedély áldozatául esnek, és szüntelenül átrendezgetik, változtatják, alakítják a kertjüket, komponálják a színeket, átcsoportosítják a növényeket, és valami alkotó nyugtalanságtól űzve mindent összevissza cserélgetnek, ami a kertjükben él és tenyészik. Senki azt ne higgye, hogy az igazi kertészkedés bukolikus, meditatív tevékenység. Csillapíthatatlan szenvedély az is, mint minden, amibe egy komoly ember belefog.
No most még elmondom, miről ismerni meg az igazi kertészt. - Nézzen el egyszer hozzám - mondja -, szeretném megmutatni a kertemet. - az ember elmegy, hogy kedvére tegyen, s ott találja a házigazdát valahol a kertben, az évelő virágok közt motoz, de csak a hátsó része látszik. - Jövök már - szól hátra a válla fölött -, csak még elültetem ezt itt, ni. - Sose zavartassa magát - nyugtatjuk meg nyájasan. Egy idő múlva nyilván már elültette, amit akart, egyszóval feláll, összemaszatolja a látogató kezét, és vendégszeretettől sugárzó arccal szól: - No, jöjjön, nézzen csak körül, kicsi ugyan a kert, de ... egy pillanat - szakítja magát félbe, és lehajol az ágyás fölé, hogy kigyomláljon néhány szál füvet. - Jöjjön, mutatok egy Dianthus musalaet, az ám! Az ördögbe is, itt nem porhanyítottam meg a talajt! - mondja, s legott elkezdi túrni a földet. Negyedóra múltán ismét felegyenesedik. - Igaz is - szólal meg -, azt a harangvirágot, a Campanula wilsonaet akartam megmutatni. Az a legszebb haranvirág, amit ... ejnye, oda kell kötöznöm ezt a Delphiniumot. - Mikor ezzel is elkészült, észbe kap: - Teringettét, ön ugye, azt az Erodiumot szeretné látni. Máris - dünnyögi -, csak még átrakom ezt az Astert, itt nincs elég helye szegénynek. - S a látogató lábujjhegyen eloson, otthagyván a kertészt hátsó felével felfelé az évelő virágai közt.
Mikor újra találkoznak, így szól a kertész: - el kell jönnie hozzám, egy Pernet rózsatövem virágzik, hát olyat még nem látott! Eljön, ugye? De biztosan ám!
Jól van, menjünk el hát hozzá, nézzük meg, hogyan telik az efféle megszállottak esztendeje.
 
 
0 komment , kategória:  Karel Capek Szenvedelmes Kerté  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 620
  • e Hét: 15849
  • e Hónap: 60921
  • e Év: 2002201
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.