Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-16 09:20:51, szerda
 
  Könyves Tóth Kálmán: A három ezüst huszas



A karácson estét nemcsak azért szeretem, mivel kedves családi-ünneppel van összeforrva, s nekem is sok édes emléket varázsol elő gyermekkoromból. Ilyenkor még az utszéli koldus is valami hajlékot szerez, hogy legalább ezt az egy estét tölthesse meleg fedél alatt, a jó szivek közt. És az apró gyermeksereg, milyen szorongó szivvel tekint e nap elé, s midőn már elérkezett, alig várja a perczet, hogy a kis Jézuska hozta karácsonfát megláthassa. Ennek fejében pár nappal elébb még a pajkos fiu is megszelidül, s egy angyal természetét veszi fel.

Mert a Jézuska csak a jóknak hoz ajándékot, a rosszaknak legfeljebb egy puttonos ördögöt, ki a csintalanokat magával viszi, vagy pedig valami vén banyát, ki jó szijkorbácsot tart vastag kezében. Ezt pedig a kis polgárok nagy szégyennek tartják. Mindezen érzelmekre nagyon jól emlékszem, hát még arra a legszebb emlékre, midőn a karácsonfa nekem élő ajándékot adott, ki örökké hű kisérőm, s ki életem fölött őrző angyalként őrködik!

A Berényi családhoz már jó ideje jártam, s igy nem feltünő, hogy abban az időben a bizalmas karácson estét is velük töltöttem el. Fölösleges megemlitenem, hogy Berényi mostani apósom, s hogy szép leánya mellett nagy vagyonnal birt, bár csak iparos volt. Azt is felesleges megemlitenem, hogy szivesen láttak, s hogy leányukat, Esztikét, szivemből szerettem. Olyan hiven emlékszem még mindenre, kivált pedig a karácsonfára, mely eljegyzett minket!

A nagy szoba templomi fényben tündökölt, s a diófa asztalon a picziny gyertyáktól megvilágitott karácsonfa állott. Minden arczon öröm ült, s a gyermekek tekintete csodálatos bámulattal függött a kis Jézuska ajándékán. Arczuk ragyogott, szemük csillogott, s az édes meglepetés kellemes benyomása fogta el őket. Itt van, megérkezett a karácsonfa ajándékaival! mindenkinek hozott valamit. Az édes anyának értékes kendőt, a családfőnek himzett papucsokat, nagy tajtpipát, s a mi ezeknél is kedvesebb, egy képbe levéve gyermekeit. S a kis polgároknak játékot, aranyos kocsikat, szép képes könyveket, drága festékeket s olvadó czukorkákat. Mindeniken kiki neve ott ragyogott aranyos betükkel. Az apa nem győzi kiosztani, s az örömnyilvánitásnak sem hossza, sem vége. Csak még Esztikém van hátra, s tudom, hogy róla sem feledkezett meg a karácsonfa. Mindjárt reám kerül a sor. Ime, most hozzám fordul Berényi úr, de egészen megváltoztatva s reszketeg hangon szól:

- Ügyvéd úr, hajtsa félre a zöld ágat, s ön is talál ott karácsoni ajándékot.

Reszketve emeltem föl a mutatott ágat, s ime egy kidomborodó arany keretben fehér bársony vánkoson föl volt tüzve három füles ezüst huszas, s mellette kék selyemszalagon két karika aranygyürü, egyiken az én nevem, másikon Esztikéé.

Mi kaptuk a legdrágább ajándékot! Megragadva a váratlan meglepetéstől, öntudatlanul fogtam meg Esztike kezét, s az örömükben könyező szülők elé térdeltünk, hogy áldásukat ránk adják. Midőn gyürüinket kicserélték, először az édes anyának csókoltunk kezet, s aztán az apához léptem, - de ő visszahuzta kezét. Megdöbbenve néztem reá, s csaknem visszarettentem szokatlan, komor tekintetétől. Mi okozhatta e hirtelen kedélyváltozást? Az elébb még oly boldog örömmel mosolygó apa homlokán redők setételtek.

A gyermekek ekkor már mind a szobájukba távoztak. Egy-egy viaszgyertya kialudt, s lassanként sötétülni kezdett a szoba. Csak négyen maradtunk a szobában. Berényi úr szólalt meg először:

- Most, midőn nekem kezet akart csókolni, egy igen-igen szomoru emlék jutott eszembe. Mielőtt leányomat elvenné, a karácsonfa fénye mellé ez ajándékot is oda kell varázsolni. Látta-e, ügyvéd úr, látta-e azon gyürük mellett a három ezüst huszast?

- Igen - rebegém, s már kérdeni is akartam, de komoly tekintete miatt elhalt a szó ajkaimon.

- Szóljon, mit tart ön az olyan emberről, a ki készakarva valakitől valamit elidegenit? - s merőn nézett rám, mintha szemeimen keresztül szivemből akarta volna a választ kiolvasni.

E kérdés, ily körülmények közt engem nemcsak meglepett, de le is hangolt. Mint ügyvéd nem vethettem soha magamnak szememre, hogy valakit megcsaltam volna. Ami engem illetett azt igenis, jogosan megköveteltem. Talán hallott felőlem valami aljas rágalmat, s most örömöm után százszorta nagyobb keserűséget akar előidézni büntetésül. Mit feleljek, hát mit tartsak egy tolvajról?

- Én biz - válaszoltam -, az olyanforma embert igaz magyar nevén tolvajnak hivom, azonban mint ügyvéd tekintetbe kivánom venni az enyhitő körülményeket is, mert vannak esetek, midőn...

- A nyomor tulkiáltja az erkölcsi érzet szavát, ugy-e bár? - kérdé, szavamba vágva Berényi úr, szemeiben egy köny csillogott, s az elébb egészen komor arczon most szelidebb kifejezés ült. - Igen - folytatá megtörülve szemeit, - el kell nektek beszélnem e három huszas történetét, mely életem sorsára döntő befolyást gyakorolt, s vajha ti is hiven őriznétek meg e karácsoni emléket. Olvassa csak el, ügyvéd úr, a fehér vánkosra arannyal himzett betüket.

Én gépiesen nyultam a kis vánkos után, reszkető kezemben a vánkoson is tánczoltak a huszasok. Közel tartottam egy gyertyához, s ugy fennhangon olvasám: - dr. Karvaly Márton huszasai 1852, decz. 25.

- A legegyszerübb orvos a világon - folytatá Berényi úr, - kinek én sokkal tartozom, ki iránt hálámat soha le nem róhattam. Már egy pár év óta a k.....i temetőben nyugszik, de még most is minden évben elzarándokolok sirjához, emlékére egypár hálakönyet szentelni! Az ő nevére tettem egy alapitványt a k......i iskolában. Nézze ott a falon azt a képet! - S ujjával egy széles aranykeretbe foglalt arczképre mutatott. Oda néztem, és őszszakállu öreg úr nézett onnan felém. Láttam már több izben, s azt gondolám, hogy az csak tanulmányfő.

- Sokan kérdezték már, miért tartom e közönséges képet a legszebb szobában, de mindig kitérő választ adtam a kérdezősködésre, most azonban leendő vejemnek föltárok mindent, hogy ne legyen előtte titok családunk multja. Igen, én azon orvosnak köszönhetem Isten után azt, a mi vagyok, mert épen karácson estéjén küldött engem hozzá végzetem. Hanem kissé vissza kell menni a multba. Azt már hallotta tőlem, hogy négy évet töltöttem Párisban, hol egy derék jóravaló műasztalosnál meglehetős előmenetelt tettem. A honvágy visszahozott hazámba, s szülővárosomban K.....n telepedtem le. Itt előre láttam, hogy csak közönséges asztalosságra leszek kárhoztatva, de belenyugodtam sorsomba. Kereshettem annyit, mennyi mindennapi szükségletemre elegendő volt. Nőmmel megismerkedvén, már egy félévi otthon tartózkodásom után el is vettem. Szegényesen, de egymást szeretve, boldogan éltünk. Egy évi házasságra született Esztikém, ki mindkettőnk szemefénye volt. Nőm egy idő mulva veszélyesen beteg lett. A betegség még a gazdag embernél is rosz vendég, de több gyötrelmet okozott, hol a gyógyittatást, s kellő ápolást a szegénység miatt kellőleg nem lehet teljesiteni. S én akkor csaknem fillér nélkül voltam. Ugyanis rendes munkáimmal fölhagytam, mert egy városunkba vetődött gazdagnak látszó úri egyén megbizott azzal, hogy számára egy remek iróasztalt készitsek, s árát csak bizzam reá. Lelkemből örültem, hogy most már szenvedélyemet kielégithetem, s egy pompás műremeket állithatok ki. Előleget nem vettem föl semmit, biztam az idegen gazdagságában. Félretett kevés pénzemet az anyagok beszerzésére forditottam. Az iróasztal karácson előtt két héttel el is készült. Órákat töltöttem szemlélésében, szegény nőm örömmel türte a nélkülözést a jövő reményében. Már másnap el akarta vitetni az iróasztalt, s előre arról beszélgettünk nőmmel, hogy mi sok mindent veszünk karácsonra, midőn szomszédom, ki szintén látta művemet, azzal a hirrel lepett meg, hogy az én gazdag emberem még reggel hitelezői elől megszökött. Villámcsapás nem sujthatott volna le jobban, mint ez a rémitő hir. Nőm, ki különben is gyönge volt, rosszul lett, én pedig, nem szégyenlem megvallani, mellette sirtam, mint egy gyerek. Háromszáz forint veszteség! Sok az egy szegény embernek! Nőm beteg. Azt egy jó férj nem viselheti el könnyen. Összes pénzem nem ment egy forintra. Kölcsön akartam kérni, de ki adott volna nekem, hiszen már eddigi jó embereimet is elidegenitettem, hogy megbizásaikat visszautasitám. Borzasztó helyzetnek néztem elébe!

Igy jött el karácson estéje. Szomoru idő volt, künn havazott, lelkem pedig fájdalomtól égett s bánattól. Az orvos már kétszer volt nálunk, s aggódva rázta fejét. - Este öt órakor nőm magánkivül volt. A szomszéd leánya jött át könyörületből néha-néha. Most is ott ült az ágy mellett. A betlehemi jászolt vivő gyermekek örömdalt énekelve haladtak el ablakom alatt, de nekem ugy tetszett, mintha halotti éneket mondanának. Már a gyaluforgács is elfogyott. Hideg volt a szoba, de homlokomon forró verejték cseppek gyöngyöztek. Nőm folyvást rosszabbul lett. Mit tegyek, meg hagyjam-e halni? Kalapomat vettem, siettem az orvoshoz. Előszobájában várakoznom kellett. Az öt percz öt órának tünt föl előttem. Végre bemehettem. Sirva kértem, hogy jöjjön el. S a jószivü ember látva fájdalmamat, nyájasan mondta:

- Várjon itt egy kissé - mig a másik szobában felső öltönyt veszek magamra.

Én alig hallottam szavát, minden lépése, a mint kifelé ment, szivemen dobbant vissza. Az ajtó félig nyitva volt. A sok ruha közt sokáig keresgélt az öreg úr. Az én szemeim pedig ez idő alatt az iróasztalon tapadtak. Egy jó marék ezüst pénz volt ott rendetlenül egymásra halmozva. Én csak kezemet nyujtottam ki, s egy párt magamhoz vehetek. Ki kárhoztathat érte? Hiszen szegény nőm számára veszek orvosságot, máskülönben nem tudnám kifizetni. Majd kamatostól vissza fogom fizetni. A mint kezemet fölemeltem, ugy éreztem, mintha ónból lenne, de akaratom erősebb volt, az ónkéz odatapadt a fényes ezüsthöz, s hármat lassacskán zsebembe dugtam. - Ah, de mikor zsebemben volt, midőn kezemet rajtok nyugtatám, rettenetesen égetett, vissza akartam tenni, de alighogy hozzájuk nyultam, izzó parázzsá változtak. Késő volt minden: az öreg orvos már előttem állott ezüst gombos pálczájával.

- Menjünk, barátom - kiáltott reám, látva, hogy nem mozdulok. Nem birtam mozdulni. Az a három huszas olyan nehéz volt zsebemben, mintha egy mázsa lett volna. Reszkettem, mint a nyárfalevél.

- Sohase aggódjék - válaszolá az orvos, - jóra fordul minden, neje majd olyan egészséges lesz uj évre, mint a makk, csak arra ügyeljen, hogy az orvosságot pontosan bevegye.

Házunk nem messze volt, de az ut még soha hosszabbnak nem tetszett. Féltem hazamenni. A lámpát kerültem, kezemet erősen zsebemre szoritám, nehogy az ezüst koppanni találjon. A járókelők összehuzták magukat, nekem még mellényemet is ki kellett gombolnom, ugy szoritott valami benső fájdalom...a lelkiismeret kinzott. Szerencsére az orvos ez elfogultságot, szótlanságot a nőm miatti aggodalomnak tulajdonitotta, s nem ütközött meg rajta. Legalább nekem ugy tetszett.

- Végre hazaértünk. Nőm állapota csakugyan aggasztó volt. Az orvos megirta a rendelvényt, s ismerve nyomoru helyzetemet, a vevényre azt irá, hogy az ő számlájára irják be. - Ez - monda mosolyogva -, legyen tőlem önök számára karácsoni ajándék.

Kezet akartam neki csókolni, le akartam előtte borulni, de nem mertem, s midőn bucsúra kezét nyujtá, jéghideg kezem reszketett övében.

- Minden jóra fordul - biztatott -, majd holnap reggel megint eljövök.

Magamra maradtam. Szegény nőm eszméletlenül mindig a pénzről beszélt, én pedig átkozván szoritom tenyerembe az égő huszasokat. Reggel majd megszabadulok tőlük. Karácsonra mégis ehetik a szegény beteg egy kis huslevest. Sokáig virrasztottam ágya mellett. Az olaj kiégett a lámpából, az orvosságot sötétbe kellett beadnom. Még egy szál gyertyára sem volt pénzem, pedig ott volt a drága asztal. Oh mennyiért nem adtam volna, ha egyszerü székké változik, hogy olcsón adhatnám el. A sötétben a mindig fényes huszasok lebegtek előttem. A képek kidomborodtak. Életet nyertek. Lassanként a fény sötét gyásszá változott, az ablakok megnagyobbodtak, hiába vontam magamat félre, felém jöttek...közből az orvos állott, felém mutatva ezüstgombos pálczájával, s rekedt hangon kiáltá - ez itt, ez itt a tolvaj!. - Erre fölsikoltottam, szivemhez kaptam...fölébredék, hála istennek, csak álom volt!

Reggelre nőm sokkal jobban lett. Eszmélete visszatért, szelid szemeivel mosolyogva tekintett reám, s gyöngéd hangon mondá:

- Kedvesem, most már remélek: add ide a bölcsőből kis leányunkat, hadd csókoljam meg. Gyönge karjaiba vette a kis csecsemőt. - Kis angyal, - mondá nőm - mit hoz nekünk a Krisztuska?

- Várjatok, mondám - mindjárt hozok meleg levest, s a kis leányunknak gyönge kávét.

- Mit! susogá nőm - , talán pénzre tettél szert, hiszen oly szegények vagyunk...s könyező szemmel tekintett a szép iróasztalra.

Már egészen kivilágosodott. Tekintete arczomra vetődött, s igy kiáltott föl:

- Uram Jézus, férjem mi lelt? Halotthalvány vagy, szólj miért reszketsz? Tán valami baj ért?

- Nem - rebegém - nincs semmi bajom, tudod, kedvesem, az aggodalom: nem aludtam az éjjel.

- De jó vagy te - szólt nőm - megfogva kezemet, azon kezet, mely a huszasokat lopta: - de szólj - folytatá, - hol vetted a pénzt, a mivel nekem levest, kis lányunknak pedig kávét akarsz venni?

Egy perczig haboztam. Meg akartam vallani, de hogy aljasitsam le magamat nőm előtt. Megölné az a tudat, hogy férje tolvaj. Nem, nem mondhatom meg, s igy válaszoltam töredezett hanggal:

- Egy jó barátomtól kértem kölcsön egy pár forintot. Megszánt, s könyörült rajtam.

- A jó Isten áldja meg értte: mihelyt fölkelek s munkához ülhetek, majd valami szép női munkával lepjük meg. Az asztalt Pestre küldjük, ott megveszik: tán még többet adnak értte, mint amennyit a megszökött gazdagtól kaptál volna.

- Ugy, ugy, én is azt gondoltam.

A huszasok ugráltak zsebemben. Meg kell tőlök szabadulnom, mert különben megőrülök. Már éppen menni akartam, midőn kopogtattak. - Szabad! - kiálték, elfojtva lélekzetemet, mintha attól tartanék, hogy a lélekzet is árulóm lehet.

Az orvos volt. Mosolygott mint rendesen. Nem mertem ránézni, pedig szemei rajtam jártak.

- Magának - szólt egészen közeljőve hozzám, - magának baja van: mutassa ütőerét: s megfogta szebemben tartott kezemet, mely éppen a huszasokon volt. Mint akit a kigyó csipett meg, oly hirtelen ugrottam vissza...a huszas megcsörrent zsebemben. Elárultam magamat. Nagyobb, élesebb hangot adott ez az ezüstcsörrenés, mint a város minden harangja. Elsápadtam, kimerülve rogytam egy székre.

Nőm megijedt: az orvos pedig nem hozzám, hanem egyenesen nőm felé ment, s vigasztalva mondá neki:

- Ne tartson semmitől, mind e gyöngeség az éjjeli virrasztástól van. Mily szép asztal - szólt megpillantva szerencsétlenségem okozóját. - Oh, mily felséges műremek. Férje munkája ez? Igazán kiállitásra való. Miért nem küldték föl Pestre?

Nőm hosszasan beszélte el szomoru esetünket, nélkülözésünket, s én láttam, hogy a jó öreg szemében könyek csillogtak. A annál inkább vérzett szivem.

- Én - mondá folytatva az öreg orvos- én, ha nincs még rá vevő, megtartom az asztalt: mondja csak kedves asszonyság, mi az ára?

- Sok az, kedves doktor úr - sohajtott nőm - háromszáz forint!

- Bizony, az igaz, nem valami csekélység, nem is magamnak tartom meg. Egy jó barátom lakik Pesten, az kedvét leli az ilyen különösségekben. A magam szakállára adok rá előlegül száz forintot. Jöjjön Berényi barátom hozzám, mindjárt ki is fizetem.

Elképzelhetik kinos helyzetemet. Jóltevőmet loptam meg. Azt, ki nőm életét visszaadta. Gépiesen vettem magamra kabátomat, s követém a jó urat.

Házához érve, nem tartóztathatám magamat, s igy szólék: - Nem, orvos úr, nem fogadhatom el ajánlatát, inkább éhen halok meg, mintsem öntől igy jutalmaztassam! miért nem dobat ki engem, mert arra volnék érdemes? Én ön iránt az embertelenségig hálátlan voltam. Én önt megloptam.

- Jól tudtam én azt, kedves Berényi barátom - szólt mosolyogva, - ismertem körülményeit: tegnapi magaviselete után mindjárt sejtettem, hogy mit tett, s pénzemet megolvasva, rögtön észrevettem, hogy abból három huszas hiányzik. Ha kér tőlem, többet adok, de azt hiszem, hogy e leczke többet használt önnek, mintha minden pénzemet rendelkezésére adom. Ön becsületes ember, mert tettetni nem tud: a nyomor egy perczre letérité az erény utjáról, de nem tudott volna sokáig gonoszság utján járni: megtért, s tudom, hogy többé ilyen lépésre a legnagyobb inség se vinné. Itt van, fogadja el tőlem asztalára e 100ftot előlegül, a hiányzó összeget barátom fogja megküldeni.

Nem vonakodtam tovább. Mily boldog karácsonom volt! Nőm javult, lelkiismeretem kitisztult, s helyzetem helyreállott. S mindezt az egyszerü öreg orvosnak köszönhetem. Ez hozott reám boldog karácsont. Az asztalom felköltötte Pesten is a figyelmet. Egy műárus társául fogadott, s igyekezetem után megáldott a jó Isten.

Mig Karvaly Márton élt, minden évben nála töltöttük a karácsont. Most is legalább arczképe tanuja boldog örömünknek. Eddig van a történet, most tudhatja, miért ragadtam el kezemet ön elől: előbb meg akartam magamat ismertetni, s most ha barátom marad, örömmel adom önnek leányom kezét, ő pedig szintén örömmel adja át szivét.

Itt elhallgatott. Mi sem szóltunk egy szót sem. A nagyteremben alig égett már egypár viaszgyertya, kétes szürke fényt árasztva. Én szótlanul léptem Berényi úrhoz, megszoritám jobbját, s megcsókoltam kétszer. Esztike szintén odajött, először sirva borult apja kebelére, ez pedig kezét kezembe adva, igy szólt:

"Legyetek boldogok, s emlékezzetek mindvégig örömmel e karácsonra!"
 
 
0 komment , kategória:  Könyves Tóth Kálmán: A három e  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1711
  • e Hét: 13456
  • e Hónap: 93014
  • e Év: 2034294
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.