Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-18 17:11:11, péntek
 
  szemilla története
A múlt találkozása a jövővel



Sétált a Múlt a parkban. Igazából nem is sétált, inkább vonszolta magát. Pont úgy, ahogy egy házasságra kényszeríttet menyasszony vonszolja hosszú uszályát, a Múlt, emlékeit vonta maga után a fák között, miközben a téli napsütés boldogságot hazudott az ágakra fagyott jégszikrákkal.

Nem emelte fel a fejét. Bőrén át érezte a Jelen gúnyosan kacagását.

- Én a Jelen vagyok! Fényes és ragyogó! De te... Te senki vagy! Csak egy lidérc, ki kísért a parkban... Hordd el magad! A tavalyi levelek már elrothadtak. Hiába is keresed őket! Új leveleket hoz majd a tavasz, új nyár táncol lombjaim között! Ne szomorítsd ezzel a bánatos képeddel parkom csendjét! Még elriasztod az Örömet!

A Múlt ijedten tekintett körbe.
- Ó, bocsánat! Nem akartam zavarni! - és összébb húzta testetlen lelkén a fekete palástot. - Én igazán nem szeretném elriasztani az Örömet! - és maga is meglepődött, hogy még nyomorultabbul érzi magát, mint az előző pillanatban, pedig már biztosra vette, hogy ettől nyomorultabbul nem érezheti magát még egy olyan szerencsétlen teremtés sem, mint a Múlt. Maradék erejét összeszedve kisietett a parkból. Igyekezett úgy tenni, mintha tudná merre tart, csakhogy ne keltsen feltűnést. Nevetséges egy gondolat! Fekete palástban testetlenül elvegyülni a tömegben... Nem nézett se jobbra, se balra, se fel, se le. Vakon követte lépteit. És akkor egyszer csak beleütközött valamibe.
Sűrű volt, nagy és szürke.
- Hova, hova, barátocskám, ilyen sebbel-lobbal?
- Bocsánat - szólt gyámoltalanul a Múlt.
- Bocsánat? - és öblösen kacagni kezdett a Nagy Szürke valami. - Te kérsz bocsánatot? Hiszen én álltam az utadba!
- Bocsánat - ismételte egyre kétségbeesettebben a Múlt
- nem vettem észre.
- Hát hogy a ménnykűbe vehettél volna észre, ha nem nézel se balra, se jobbra se fel, se le. De mondom neked! Én álltam utadba.
- Bocsánat...
- Hagyd már ezt az idétlen bocsánatot!
Mi történt veled, hogy sehova se lettél?
- Mi történt velem? - kérdezett vissza zavarodottan a Múlt. - Nem történt, kérem, velem semmi. Egyáltalán semmi. Én vagyok a Múlt, a Jelen pedig nem én vagyok. Tehát én nem is vagyok, és épp nem lenni igyekszem. Kérem, nekem nagyon sürgős, hogy ne legyek, úgyhogy lenne szíves tovább engedni?
- Na idefigyelj, te nyikhaj! Én meg a Jövő vagyok, és nagyon nem szeretem, mikor látom, hogy valaki úgy megy az utcán, ahogy te is! Minden Múlt Valaki! És ha nem ejt derbis táncot örömében, hogy ő Valaki lehet, hát akkor meg sem érdemli, hogy Valaki legyen, érted?
- Értem, én, kérem, csak hát a Jelen... A jelen azt mondta, elrontom az Örömet. És az Öröm, az a legfontosabb dolog a világon, és én kérem nem akarom elrontani senki Örömét.
- Ó, a Jelen! Vonta fel szürke ködszemöldökét a nagy sűrű Jövő. Az ostoba! Nem tudja, hogy egyszer belőle is Múlt lesz.
- Kérem, az engem nem érdekel! Az a Múlt egy másik Múlt, ez a Múlt meg én vagyok. És kérem, engedjen tovább menni - nyüszögött egyre szerencsétlenebbül a Múlt.
- Nem szökhetsz meg sem a Jelen elől, sem magad elől, érted? Hallgasd, milyen gyönyörű! A szél dalolva szerelmet súg az emberek fülébe.
- Eresszen utamon, kérem! - könyörgött a palást, és kis cseppekben potyogni kezdett az ujja végén a fájdalom. De a Jövő tovább folytatta:
- Nézd! A fák is összekapaszkodnak az égben,
ágaikkal simogatják egymást.
- Ne, kérem! Nagyon fáj!
- Semmi baj! - ölelte át a Jövő a Múltat, és mintha valami altatót énekelne dúdolt tovább.
- Nem élünk, csak napról napra, mégis minden gondolatban hagyunk magunkból valamit egymásra.
A Múltból, mint a vulkán tört fel a fájdalom egy hangos zokogásban. Ernyedten simult a Jövő ölébe. S amíg könnye pergett, lelke újra testet öltött, s észre se vette, hogy lehullt palástja a vakító fehér télbe.
 
 
0 komment , kategória:  A múlt találkozása a jövővel  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 518
  • e Hét: 15747
  • e Hónap: 60819
  • e Év: 2002099
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.