|
2009-11-28 19:56:55, szombat
|
| |
| |
Balázs Boglárka:
Mese a kis tündérről és a virágról
Egy kis tündér
térdelt a gombán
körötte mosolyogva
búcsúzott a nyár.
A fák az utolsó
ünnepre készültek
mielőtt meghajtják
fejüket a zord Télnek.
Bárányok úsztak
keresztül az égen
Tündérünk szemében
fényük visszakéklett.
Puhán megsimított
egy hervadó virágot,
s eltűnődött:
miért nem vigyázom
jobban a világot?
Látom túl a kék égen
a szürke fellegeket,
erre tartanak, hogy
elvegyék az életet.
Velük jön majd az
ordító Hideg, a
fagyos Zimankó,
hogy megölje mindazt
amiért élni jó.
Nem fogok bújni előle,
vágyón várni majd a
madárcsicsergésre.
Megyek, megküzdök
véle, nem hagyom
bántani a puha
Békességet!
Indult is már fel,
fel a magas égbe,
megállítani a telet
kevéske erejével,
utolsó lélegzetével!
Ám utána szólt
a hervadó virág,
Állj meg szeleburdi
tündérkislány!
Nem a te dolgod
megküzdeni a téllel
s nem is lehet mindig
élni a melegséggel.
Szükség van a hidegre,
fagyra is nálunk,
hogy újra megtaláljuk
megunt, majd
elveszített
boldogságunk.
Élvezd hát a
békét, amíg lehet,
s ha idekint
elveszett, szívedben
találj neki helyet:
ez űzi majd el
a fagyos Telet.
Ezzel a virág
utolsót sóhajtott,
szirma lassan
álomra csukódott.
A kis tündér az
ölébe vette
virágja fejét
s kitárta a világnak
derűs, meleg szívét.
A Tavaszig megőrzi
drága békességét. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Balázs Boglárka |
|
|
|
|
|
xMagazin
Offline
