Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-23 09:57:00, szerda
 
  Dorothy Vincent: Dorka és a Télapó



Egyszer volt, hol nem volt... Nem, ez nem jó kezdés, még a végén azt hinnétek, hogy ez egy kitalált történet, pedig nem. Nem bizony! Régen történt, annyi szent, többéves ajándékkiszállító és rénszarvashajtó pályafutásom alatt egyetlenegyszer, de igaz volt. Elmesélem hát nektek, hogy esett a dolog.

Hideg, téli idő volt, a tájat puha, egybefüggő hótakaró fedte be, a fák ágai már kopaszon nyújtóztak az acélszürke ég felé. Megjelentek az első cinkék némi élelem után kutatva a számukra kihelyezett etetőkben. Odakint csend volt, semmi nesz, a varjak is álmosan röpködtek a városka épületei felett szemlélődvén, hátha akad egy kevés kis eleség számukra is.
Ez a békés látvány fogadta az ágyból éppen kibújó Dorkát, aki kíváncsian odaszaladt az ablakhoz, hogy megnézze, esett-e a hó. Mikor megpillantotta a fehér tájat, boldogan felkacagott, összecsapdosta a tenyereit és ugrándozott örömében. Gyorsan az ajtóhoz szaladt, kinyitotta, és már nyargalt is szülei hálószobájába, hogy minél előbb elújságolhassa a nagy hírt.
- Anyu, anyu! - kiabálta, miközben hevesen rángatta a paplant. - Nézd, esett a hó! Nemsokára jön a Mikulás!
- Jaj, édesem, hányszor mondjam még, hogy a Mikulás nem létezik?! - rivallt rá az anyja. - Menj vissza, feküdj le vagy nézd a tévét! - A kislányból azonnal eltűnt minden lelkesedés és bánatosan, dühvel telve visszabotorkált a saját szobájába.
Talán ez okozta, hogy hite megingott nemcsak a Mikulás létezésében, de a karácsony fontosságában is. Utálta szüleit, amiért sohasem játszottak vele, mindig csak löködték össze-vissza, elhajtották, akármilyen komolyabb kérdése lett volna vagy öröme, bánata, melyet meg szeretett volna osztani velük. Egy vasárnap délután történt, amikor az utolsó szikra is kialudt gyermeki lelkében.

Este volt, december ötödike. Dorka szülei úgy döntöttek, hogy a napi rohanás fáradalmait egy esti sétával vezetik le a városban. A kislány azonban nem akart menni, mondván, hogy semmi érdekes sincs ott, csak hideg meg hó. Anyja viszont erőnek erejével felöltöztette, ráadta meleg kabátkáját, csizmácskáját, kézen fogta, majd maga után húzva megindultak.
A város - meg kell hagyni - csodaszép volt. Az oszlopokon karácsonyi égők világítottak, a kirakatokra műhóból fújtak mintákat, a fákra pedig aranyszínű füzért tekertek, melytől úgy nézett ki az út, mintha egy hosszú, fényben úszó kígyó lenne. Az egyik utcasarkon egy férfi állt és gesztenyét sütött, amelynek illata bejárta a környéket. Dorka vonakodva követte szüleit, semmi kedve nem volt ebben a hidegben kint mászkálni, inkább lett volna bent a jó meleg szobában, és rajzolgatott volna. De nem tehetett semmit, engedelmeskednie kellett szüleinek.
Ekkor egy ütemesen csilingelő hangra lett figyelmes, majd a kanyarban feltűnt egy kétlovas szán, rajta egy piros ruhába öltözött, szakállas, pocakos férfival.
- Hóó! - kiáltotta, majd a lovak prüszkölve megálltak a gesztenyesütögető mellett. Az öreg leszállt, megpaskolta mindkét állatot, majd a másik férfihoz fordult. - Kérnék szépen egy zacskóval - szólt, és már nyúlt a zsebébe, amikor az árus így szólt.
- Hagyja csak, kedves Mikulás! A nagy nap előtt sok energiára van szüksége, ezt most én állom.
Dorka hallotta a férfi szavait, mire elnevette magát, és odakiáltotta.
- A Mikulás nem is létezik! - mondta dacosan. - Csak egy buta mese, amit a kisgyerekeknek találnak ki!
Mindenki megdöbbent a kislány szavai hallatán. A szülei azért, mert szóba állt idegenekkel, holott megtiltották neki, a Mikulásnak öltözött férfi meg a gesztenyeárus pedig azért, mert nem gondolták volna, ha egy ilyen mondat egy nyolc év körüli kislány szájából fog elhangzani. A piros ruhás férfi haragos pillantást vetett Dorka szüleire, majd odalépett hozzájuk és leguggolt, így az arca egy szintbe került a kislányéval.
- Szóval, te nem hiszel a Mikulásban. - Dorka megrázta a fejét. - És miért nem?
- Mert a szüleim azt mondták, hogy nem létezik.
- Csönd legyen, ne... - szólt rá az anyja, de a szakállas tovább kérdezgette a kislányt, mintha meg sem hallotta volna a nő szavait.
- Tehát a szüleid sem hisznek benne. Értem. Ez nagy kár, ugyanis Lappföldön már készül az ajándékod, amit holnap fogsz megkapni. De ha ilyeneket mondasz, még a végén meggondolja magát - mosolygott az öregember és már nyújtotta a kezét, hogy megsimogathassa Dorka arcát, de az anyja hátrarántotta.
- Hagyjon minket békén és ne tömködje a lányom fejét ilyen badarságokkal! - csattant fel, majd karon fogta a férjét, hogy átmehessenek az út túloldalára.
Dorka semmit sem értett. Utálta a szüleit, amiért leszidták és megbántották azt a kedves öreg bácsit, viszont azt sem tudta eldönteni, hogy hihet-e a Mikulásban vagy nem. Ezen jártatta az agyát, amikor arra lett figyelmes, hogy anyja szorítása enyhül és már nem fogja a kezét. Kihasználva az alkalmat, amíg szülei egy ismerősükkel beszélgettek, megindult a közeli park felé, ahol valami csillogót vélt felfedezni. Kíváncsi volt, mi lehet az, ezért olyan gyorsan szedte a lábait, ahogy csak tudta, de aztán megtorpant. A park végében meglátott egy kisfiút, aki a kukában turkált. Kicsit félrefordította a fejét, úgy figyelte a vele egyidős fiúcskát. Szép lassan végignézte a kócos hajú fiút, és nagyon meglepődött, amikor észrevette, mezítláb van. Hirtelen a kisfiú abbahagyta a kotorászást, majd Dorkára nézett, de ő előbb szólalt meg.
- Miért turkálsz a kukában? - kérdezte őszinte egyszerűséggel.
- Ennivalót keresek - válaszolta halkan a kisfiú. - Hát te, mit keresel itt?
- Elszöktem a szüleimtől - vallotta be.
- Miért?
- Mert azt mondták, hogy nem létezik a Mikulás, és nem tudom, hogy mit higgyek - motyogta alig hallhatóan, miközben zsebre dugott kezében morzsolgatta az apjától kapott gesztenyéket. - Jaj, nézd, van itt nálam sült gesztenye. Tessék! - odalépett a kisfiúhoz, majd a kezébe nyomta őket.
- Kö-köszönöm - dadogta meglepetten. - Hmm, ez nagyon finom! Köszönöm szépen! -hálálkodott, miután belekóstolt. - Gyere, megfázol idekint! Itt maradhatsz nálunk, amíg el nem döntöd, hogy mit higgy.
Kézen fogva Dorkát megindult egy mellékutca felé, ahol egy deszkákból összetákolt, néhány koszos ronggyal betakart kalyiba állt, melynek tetejéből vékony füst szállt fel. A kislány megdöbbent a látványtól. Öten nyomorogtak ebben a pici helyiségben, büdös volt, hideg, viszont akkora szeretettel fogadták, melyet szüleitől még soha életében nem kapott meg. Amint a kisfiú elmondta, hogy miért van ő is itt, azonnal kedvességgel fordultak hozzá. Megengedték neki, hogy ha szeretne, nyugodtan maradhat éjszakára, de a legidősebb asszony azt tanácsolta, hogy másnap reggel azonnal menjen haza, mert ennyi ráijesztés elég lesz a szülőknek, hogy megértsék, mennyit jelent nekik a lányuk. Dorka letelepedett új barátja mellé, és a nap izgalmaitól hamar álomba merült.

Ragyogó reggelre ébredt, Miki, a kisfiú, akivel tegnap találkozott, ott ült mellette.
- Van kedved szánkózni? - kérdezte, majd egy szép, kétszemélyes szánkóra mutatott, melyen apró csengők fénylettek.
- És mi fogja húzni a szánkót? Nem látok semmi állatot - vetette fel a kislány.
- Mit szeretnél, mi húzza? Egy farkas? Vagy ló? Vagy rénszarvas? Esetleg én? - nevetett Miki.
- Hm-hm, ha egy paci húzná. Fekete - álmodozott Dorka, majd a bokor mögül prüszkölve előlépett egy hatalmas, fekete kanca. A kislánynak tátva maradt a szája a csodálkozástól.
- Akár indulhatunk is - mondta a fiúcska. Miután befogta a lovat, felpattant a szánkóra, csettintett egyet az ujjaival, és a szánkó megindult.
Gyors vágtában hamar elértek arra a helyre, amit Miki szeretett volna megmutatni barátjának. Dorka elámult, amint megpillantotta ezt a csodálatos tájat. Ameddig csak a szem ellátott, mindent hó borított, az út melletti kis jelzések pedig édes cukorrudakból voltak. Ahogy egyre haladtak beljebb és beljebb a hórengetegben, feltűnt egy alagút. Belépve csodás látvány fogadta őket. Minden jégből volt, a beáradó fény aranyosan táncolt a jégcsapokon, melyek úgy tűntek, mintha tükrök lennének. Miki hátrafordult, hogy megnézze Dorkát, és örömteljesen elmosolyodott, mert azt látta, a kislány élvezi az utazást. Amint kiértek a jégalagútból, megpillantottak egy kedves házikót, mely előtt pár kobold állt, és a rénszarvasokat etették. Amikor odaértek hozzájuk, Miki megállította a lovat, átadta a kantárt az egyik koboldnak, majd betessékelte a lányt a házba.
Odabent még csodálatosabb látvány fogadta őket, mint kint. A házikó tele volt manókkal, akik mind szorgosan varrtak és zoknikat kötögettek, mások ajándékokat csomagoltak, míg egy idős asszony a tűzhely körül tevékenykedett. Mikor meglátta vendégeit, odaszaladt, megölelte mindkettőt, és egy-egy édes süteményt nyomott a kezükbe.
- Mariann vagyok, gyertek, üljetek le. Pillanat, és szólok neki - hadarta, majd el is tűnt az egyik ajtó mögött.
- Kinek szól? - suttogta Dorka.
- Majd meglátod - felelte titokzatosan Miki, mielőtt beleharapott volna a mézeskalácsba.
Dorka körbejártatta tekintetét a szobában és úgy érezte, valami különös fog vele történni. Nem sokkal később az anyóka visszajött mondván, hogy bemehetnek. Miki kézen fogta Dorkát, aztán benyitott a szobába.
A kislány még életében nem látott ekkora rumlit, hiszen otthon anyja mindig mindent pontosan a helyére rakott vissza. Itt azonban könyvek, térképek, vonalzók hevertek mindenütt a földön, pár üres bögre az asztalon meg egy üres süteményestál. A szoba közepén egy földgömb magasodott ki a rendetlenségből, melynek tetején egy fekete cica aludt. Az asztalnál egy rövid hajú, fehér szakállas férfi ült és hatalmas piros teleszkópján át kémlelte az eget. Mormogott valamit magában, majd felfirkantott pár sort egy öreg könyvbe.
- Khm - köhintett Miki -, a világért sem szeretnénk megzavarni téged, de hoztam valakit, aki a segítségedre szorul. - Az ismerős hangra a bácsi azonnal megfordult, szemüvegét feltolta a homlokára, majd széles mosollyal köszöntötte látogatóit.
- Szerbusz, Dorka! - A kislánynak elkerekedtek a szemei a neve hallatán. - Szia, Miki! Nos, miben segíthetek? Az ajándékot nem adhatom oda most, az csak holnap esedékes.
- Nem az ajándékért jöttünk - felelte Miki. - Hanem azért, mert Dorka nem hisz benned.
- Nem hiszel a Mikulásban? - nézett rá megdöbbenve a szakállas. - Az meg hogy lehet?
- A szüleim azt mondták, csak kitaláció.
- Hát, most a saját szemeddel láthatod, hogy nem - mosolygott az öreg. - Gyere, mutatok valamit!
Félretolt pár könyvet, majd kinyitott egy ajtót, melyben levelekkel, képeslapokkal teli ládák sokasodtak. Volt köztük olyan, mely Amerikából, Japánból, Ausztráliából vagy éppen Afrikából érkezett.
- A gyerekek megírják nekem, hogy mit szeretnének kapni, én pedig teljesítem a kívánságaikat. Persze előtte megnézem, hogyan viselkedtek az évben.
- Te ismersz minden gyereket? - faggatta ámulattal Dorka.
- Még szép, hogy ismerek! A szüleidet is ismerem. Mikor kicsik voltak, nekik is vittem ajándékot, de aztán ahogy felnőttek, nem hittek bennem többé - mondta szomorú arccal. Dorka szemeiben könnyek gyűltek, de az öreg leguggolt hozzá, csakúgy, mint a gesztenyeárus mellett az a másik, megsimogatta az arcát, majd ezt mondta. - Amíg a világon lesznek gyerekek vagy lesz egy valaki, aki hisz bennem, addig létezni fogok.
- Akkor örökké létezni fogsz, mert én hiszek a Télapóban!

Másnap reggel arra ébredt, hogy rázza a hideg. Kinyitotta a szemét, és újra ott volt a deszkakunyhóban. Odakintről ismerős hangok szűrődtek be, mintha az anyját hallaná.
- Igen, itt aludt az éjjel. Tudja, azt mondta, hogy elszökött otthonról, mert azt mondták neki, hogy a Télapó nem létezik. - De Dorka anyját nem érdekelték a szavak, csak az, hogy megvan a lánya. - Bebújt a kunyhóba, majd megölelték egymást.
Dorka megköszönte Mikinek a segítséget és a szállást, majd kézen fogta anyját, és elindultak haza.
- Képzeld anya, találkoztam a Mikulással! - újságolta nagy örömmel, de mielőtt édesanyja még közbevághatott volna, ezt mondta. - És ezentúl nem hiszek neked, mert a Télapó igenis létezik!
 
 
0 komment , kategória:  Dorothy Vincent: Dorka és a Té  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1558
  • e Hét: 26219
  • e Hónap: 71291
  • e Év: 2012571
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.