Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-11-30 12:46:31, szerda
 
  Jókai Mór: A karácsonyi dolgozó



Földmüves, napszámos elhagyja munkáját szent karácsony napján: kovács pörölyétől, szabó ollójától pihenést ad magának: gazda nem hajtja munkára e napon cselédjét, kereskedő bezárja boltját, hivatalnok szünetet tart országos dolgokban: s mennek mind a templomba, az Isten szine elé, imádkozni, számot adni: ki mint teljesité, mire hivatva volt? földmives, napszámos, kézmüves, kereskedő és hivatalnok?

Ismertem egy embert Pest városában ( mások ismerhetnek többet is illyeket), akinek nem volt karácsonya soha. Mintha ő érte nem is született volna a megváltó e napon, mintha az ő kedvéért nem nyilt volna meg az ég, midőn alászálltak abból az angyali seregek, halandókhoz zengedezve:" ime lássátok az utat a mennyországhoz!"

Csalavérinek hitták az embert, nagy-kereskedő volt, ami annyit jelent, hogy ő nem szokott boltban rőffel kelmét mérni, itczével eleséget, hanem mindent csak szekér és hajószámra adott és vett.

Sokat eladott és sokat vett egész esztendőn át, hitelbe és készpénzen, itt nyer, amott vesztett, sok dolga volt mind adósaival, mind hitelezőivel: s ezt a sok összebonyolódott állapotot mind felirta egy nagy könyvbe, aminőt minden kereskedő tart magának, mindenik lap egyik oldalára felirva amivel tartozik, a másikra, amivel tartoznak neki mások. Az illyen kereskedői könyv nagy szentség, ollyat csak szilárd hitelű, nagy becsületű emberek adnak, keresztülhuzva minden lap a hatóság zsinórjával s megerősitve pecsétjével, és abban nem szabad sem törlésnek, sem vakarásnak, nem hogy hamis irásnak lenni, mert az a kereskedő tanubizonysága, aminek bizonyitékára ha megesküdött, az annyit ér, mintha két élő tanu szólna mellette.

Minden esztendőben készit minden rendes kereskedő e könyv szerint saját tudomására egy összevetést, amiből megtudja: nyert-e, vesztett-e ez esztendőben? adóssága több-e, mint valódi birtoka? Ezt az összevetést hivják kereskedői mérlegnek, mintha egyik serpenyőjébe volna téve a készpénz, a másikba az adósság, mellyik nyomja le a másikat? ami természetesen a kereskedők titka.

Ezt a mérleget szokta rendesen karácsony ünnepein keresztül késziteni azon nagykereskedő, akiről beszélek. Hja! az illyen munkát nem lehet megtiltani: kapát, ásót, kalapácsot ki lehet parancsolni az emberek kezéből, de aki tollal dolgozik, ki kényszeritheti azt az ünnep tartására?

Ha néha mondák ismerősei: mért dolgozik karácsony napján? miért nem megy ő is a templomba, mint mások? rosz tréfával felelt nekik:

- Én nem szoktam koldulgatni sem embertől, sem Istentől. Saját eszemmel szerzem vagyonomat. Hát a pap nem dolgozik-e karácsony napján? ő akkor prédikál. Hát a harangozó nem ünnepnap dolgozik-e legtöbbet? Egyházfi, orgonista mind ekkor robotol. Még sem szólja meg őket senki.

Illy gunnyal szokta kifizetni embereit és tovább lapozott és irt abban a nagy, kétoldalu könyvben. A közel templomból áthangzottak ablakain az ájtatos énekhangok, alig dolgozhatott miattok nyugodtan.

Mig az emberek áhitatos része énekelt és imádkozott, Csalavéri odahaza irt és irt a nagy pecsétes könyvben és azok a számok, amiket oda irt - hamis számok voltak.

Az a munka, amit ő karácsony ünnepén tett, rosz munka lett volna az év bármely napján: hamis bukásra készité ő magát.

Becsületes családapák igaz keresménye, özvegyek és árvák keserves pénze ment veszendőbe átkozott kezei között: hamis hitelezők, egyetértő gazczimborák voltak előre elkészitve, akik lefoglalják vagyonát: hogy a később jövőknek semmi se jusson. A martalékon majd azután osztozzanak együtt.

Egy gazdag gyámleánya volt Csalavérinek, kinek minden pénze az ő kezére volt adva: ezt a lányt nőül kérte egy szegény, de becsületes, szorgalmas ifju, s a leány megszerette őt, neki adta kezét. Ép most hirdetik ki esküvőjüket harmadszor a templomban.

Az árva gyermek öröksége is rendbe volt hozva szépen: egy fillér sem maradt abból: a kereskedő bevégezte karácsony napi munkáját s azután kinézett az ablakon s gunyosan dörmögte magában, amint látta a sok embert az egyik templomból a másikba menni:

- Milyen boldogtalanok, hogy sietnek a templomba!

...Másnap hire futott a városban, hogy a nagykereskedő Csalavéri megbukott több száz ezer forintig. Számtalan család jutott tönkre miatta. Nála veszett jámbor emberek pénze, saját gyámleánya is koldussá lett általa!

Pedig Flórának, ez volt a lány neve, épen ma kellene esküdni vőlegényével, aki őt mint gazdag lányt kérte meg, mint koldus leánnyal van eljegyezve most.

De az ifju megmutatta: hogy igazán szerelemből és nem pénzért választotta őt: azt mondá a lánynak, midőn az minden vagyonát elveszté:

- Most már te is szegény vagy, legalább jobban fogjuk szeretni egymást s boldogabbak leszünk együtt. A jó Isten, meg az én két munkás kezem majd csak megsegit az életben.

És oltárhoz vezette őt, megesküdött vele, s elvitte őt magához - szegény házába -, gazdag szerelmébe.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

A csalárd kereskedő ellen nagy pert inditottak hitelezői, kemény büntetést kértek fejére, azt kivánták, hogy a törvény legyen iránta szigoru és büntesse őt gyalázatos fogsággal.

A bukottnak hajh sok pénzébe került, hogy e büntetést elháritsa magáról, a hamis fillér magával vitte az igazat is: - és még sem sikerült magát megmentenie a büntetéstől, gyalázattól. A bírák szigoruak voltak és igazságosak.

Szent karácsony napja volt ujra: harangoztak minden toronyban: a hivek ünnepi öltözetben siettek a templom felé: templomokban énekhang és orgona szólt, s az utczákon gyermekek mutogatták egymásnak karácsonyi ajándékaikat, - vármegyeház rácsablaka előtt szuronyos fegyverrel jár alá s fel az őrt álló drabant, s az ablak vasrácsozatán keresztül a gonosz kereskedő néz ki az utczára csufos börtönéből, az ablak jégvirágain keresztül forró lehelletével kerek nyilást olvasztott magának, azon keresztül néz ki az utczára s amint látja az embereket a templomba sietni, sohajtva szól magában:

- Milyen boldogok, hogy mehetnek a templomba!

Oda van már a becsület, oda a jó hirnév, a szabadság is egy időre: hat évet kell börtönben töltenie. De azért mégis van valami, a minek örülni tud. Meg van a pénz. Az elcsalt, az elrabolt pénz, kiadva gazdag kamatra, rábizva hűséges czimborákra, kik vele egy kézre játsztak. Ha a fogság ideje letelik, ő ismét gazdag ember fog lenni, s a gazdagság megint becsület.

Történt azonban, mint akárhányszor történik a világban, hogy az ember a saját vermébe esik bele, a börtönben ülő kereskedőt nemsokára ugyanazon csapások érték, miket ő szerze másoknak. Egyike azon czimboráknak, kik eldugott pénzeit kezelték, mindenestül megszökött az országból, több adósa megbukott s ő ott veszté náluk titkolt összegeit: rablott, csalt kincsei ugy szétolvadtak, mint a hó. Most már igazzá vált, a mit esküvel állitott elébb, hogy pénze nincsen sehol, senkinél. Lőn neki az ő szavai szerint.

De mégsem egészen. Mielőtt bukását kihirdette volna összeváltott sok aranyat, több ezer forintot érőt, azt egy vas szekrénybe rejtette: egy sötét éjszaka kivitte magával hintóján a városligetbe. Ott hintóját hátra hagyva, megkerülte a pávák szigetét, s ahol egy nagy szomoru fűz hajlik a tóba, ott a kiálló partoldalba elásta azt. Ez a pénze legalább megmaradt számára, mehet tán harminczezer forintra, ha uraságot nem ád is, de legalább meg lehet belőle élni.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Letelt a három hosszu esztendő. Azóta Csalavéri bünét baját elfelejtették, előjöhet már a világban, tán rá sem fognak ismerni. A börtönlég nagyon vénit. Talán a gyalázat még jobban.

Ismét karácsony napja volt. Este későn kinyitották a fogoly előtt az ajtót, s mondák neki, hogy elmehet, idejét kitöltötte, ma van karácsony ünnepe.

Ah miként örült a rab: nem a magasztos ünnepnek: hanem a rég ohajtott szabadságnak! hogy futott végig az utczákon: nem a templomba, hálát adni az Istennek, kibékülni önlelkével: hanem egy rosz zsibárushoz, ki boltját az ünnepnapon is meg szokta nyitni a vásárló előtt s utolsó nehány garasán kapát vásárolt tőle. Hisz egy óra mulva aranyakkal fogja tömni zsebeit.

Azt várta csak, mig egészen besötétült, az emberek haza mentek. Minden háznál öröm és jókedv van illyenkor, barátai szerettei körében tölti mindenki az estét, egymást keresi az ember: a mezőkön nem barangol senki.

Szép nyugodtan végezheti munkáját a vétkes ember, ki karácsony éjszakáján elásott kincseit siet felvenni. Meglelte a nagy gyászfüzet, könnyen ráakadt a helyre, mit megjegyze: a földbe vágott kapa éle megkondult a vasládában.

Ah! tehát itt van! sohajta megkönnyebbült szivvel s sietett azt kiemelni. Milyen nehéz volt! A szekrény zára rég berozsdásodott a föld alatt, ugy kellett a tetejét a kapával felfesziteni. A vas zár végre felpattant, az ember odakapott kezével - és ime rosz kavics és kődarab volt, a mit kezébe markolt, arany helyett.

Az ember őrült dühvel kaparta ki két kezével a ládában levő kövecset, kábult esztelenségében azt gondolva, hogy talán csak a pénz felső része vált kővé, a mit a víz ért, az alja még most is arany: fenekig kavics volt abban: rosz haszontalan föld és nyirok.

A világ egyet fordult vele, tele markolta mindkét kezét azzal a kavicscsal és elkezdett futni vele, és futott, futott sokáig, mig el nem esett valahol, ott fekve maradt, ott találták meg másnap reggel azon járó falusiak, félig megdermedve.

Bevitték őt a kórházba, hosszas ápolás után testi ereje lassankint visszatért, de lelke örökre háborult maradt.

A mint elbocsátották, rögtön elment a városligeti tóhoz, ott teli válogatta zsebjeit azokkal az apró lapos kövecskékkel, a mik ugy hasonlitanak a pénzhez, s azután visszament a városba és eljárt házrul házra, megkérdezve mindenütt, nem tartozik-e ő ennek, meg amannak? Ha valahol pajkosságból valaki ráhagyta a kérdést s azt mondta, hogy "tartozik", akkor ő azt válaszolta, hogy fizetni jött s zsebébe nyult és előszedte a kavicsokat és fizetett velök, számlálgatva: " egy száz, két száz, - ezer forint, - tiz ezer - száz ezer forint", a mennyit kértek tőle. Volt nála százas és ezres elég: - mind szép gömbölyű kavicsok.

Azt a pénzt, amit ő elásott, tulajdon kocsisa vette fel onnan, ki azon éjjel, hogy őt a városligetbe vitte, kiváncsiságból utána lopózott, megleste, s aztán a pénzt elvéve onnan, abból megtartott magának annyit, a mi esztendei fizetetlen bére volt, kifizette belőle ura nevében több cselédtársait, a többit felosztotta urának azon hitelezői közt, a kik épen semmit sem kaptak, a jó Flóra is igy jutott vissza vagyonának tizedrészéhez, a mi jobban esett neki akkor, mintha korábban az egészet kapta volna meg. A becsületes kocsis még azon felül azt a gonosz büntetést gondolta ki csalárd gazdája számára, hogy a vas ládát megtölté apró kavicscsal, s ugy tevé vissza előbbi helyére.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Esztendők multak el ezután, a vén eszelős koldus multjáról mindenki elfeledkezett már, csak arról ismerték őt még, hogy eljárt, a hol ennivalót látott, vásárolni és nem kért semmit ingyen: fizetett mindig - kövécscsel: oh gazdagon fizetett, marokkal adta és olvasatlanul. A szánakozó emberek hagyták őt azon hiténél, hogy megadta az árát annak, a mit ők alamizsnaképen adtak neki.

Csupán egy nap az esztendőben nem járt "vásárlani" - karácsony ünnepén. Ez nevezetes nap, mondá, akkor nem szabad adni és venni: ekkor csak alamizsnát szabad osztogatni.

És ő osztogatta az alamizsnát a koldusoknak: szép sima kövecseket: egyet a fiuknak, kettőt az öregeknek: " ez az ezüst, ez az arany."

Este pedig olly soká elbolyongott az utczákon és nézte, hogy robognak a hintók, hogy sietnek az emberek. Mindenkinek van valahova menni, csak ő neki nincsen.

Illyenkor aztán elszomorodott s kezdett emlékezni rá homályosan, hogy valaha volt ő neki is hová menni ezen a napon, volt csendes nyugodalmas háza, meleg szobája, butorai: teritett asztala. Asztal körül vidám vendégei, mosolygó ifju arczok...

Hm, mosolygó ifju arczok! Hova lettek azok mind? olyan régen volt az, hogy senki sem tudná már megmondani.

Egy karácsony-este valami földszinti ház ablakából ugy ragyogtak ki a gyertyák az utczára, két kis árva fiu ugy eltudott gyönyörködni abban, a mi ott az ablakba volt kirakva, mindenféle szép. A vén koldus oda ment hozzájok, vallyon mit néznek ugy?

A kis földszinti szobában fel volt állitva a karácsonyfa: gyermekek öröme, angyalok példája. Egy zöld fenyőfa, mindegyik ágán apró ajándékok, bábuk és czipőcskék, fakardok, falovak és czukorangyalkák, miket jó fiuk, jó leányok számára szerető szülők kötöztek oda tarka szalagokkal, s minden kis faágra egy szál viaszgyertyát gyujtottak meg.

A karácsonyfát négy gyermek állta körül, az ötödiket az ifju apa tartotta kezében, kinek vállára egy szép ifju nő támaszkodott. A hatodik angyal-fejecske az anya ágyából mosolygott elé, mig helyét a bölcsőben nagy czifra játékbáb foglalta el.

Millyen áldás van e házon. A gyermekek mind olly szépek, mind olly épek, a szülők ollyan vidámak: fény, gazdagság nincs a házukban, de van jóllét, bőség és megelégedés.

A vén koldus ugy elnézte mindezt az ablakon keresztül. - Emlékezett rá nagy mélán, hogy ezt a két arczot ismerte ő valaha, mikor még azok nem voltak meg e hat apró másolatban. Volt egyszer egy gazdag ember, annak volt egy gyámleánya: azt megcsalta, kifosztotta: szegény ember vette férjül: illyenforma mese jutott eszébe.

Flóráé volt ez a boldog család.

Az ajándékokat megkapták a jó gyermekek, mindenik ajándékban volt még valami rejtve is, egy-egy kis ezüst pénz, a minek a gyermekek ugy tudnak örülni: azt sem tudják még mire való.

Ketten hárman összesugnak: mit tegyenek e sok pénzzel? Nyalánkságra minek adnák? Jó gyermek azt nem szereti: van mit enni itthon elégig. Eltegyék és számlálgassák? Ez zsugoriságra szoktat, s abból támad a szivtelenség...Ott künn áll az ablak előtt koldus gyermek, kettőcske is: azoknak nincs karácsonyfájok, tán fájok füteni sincsen, tán szobájok sincs hol fütsenek: adjuk nekik az ezüst pénzdarabkákat.

Engedelmet kérnek reá: apa anya örömkönnyel adja azt meg: két legnagyobb gyermek kimegy pénzt osztani gyermecskéknek.

Mikor mindent odaadtak már nekik, akkor veszik észre, hogy rongyos koldus ember ül a szegletkövön a ház előtt s néz bánatos szemekkel reájok.

Visszamennek szülőikhez s elkezdenek könyörögni:" oda kinn ül koldus ember, ugy fázik, ugy éhezik, hadd hivjuk be, hadd egyék, hadd melegedjék itt benn: ugy is nekem sok az az étel. Károlyka sem akar enni, Jolanka, Piroska mind ád a magáéból neki: jóllakhaték vele."

A szülők megengedik, hogy bevezessék a koldusembert a gyermekek.

Jön az tántorogva a szobába, mind a két kezén egyik gyermek fogja. Nem tud szólni, csak maga elé bámul. Leültetik a jó meleg kályha mellé, adnak elé ételt italt s körülülik gyönyörködve: millyen jól esik az neki.

A két szülő borzalommal tekint az arczvonásokra, a borzalom szánakodássá válik, a mint ráismernek lassan...s a sziv elfacsarodik kebelükben e látványra.

Midőn jól evett és ivott az ember: oda mennek hozzá, megfogják kezeit s nyájas, vigasztaló szóval mondják neki, hogy innen már most ne is menjen tovább: a hol ennyien elférnek, még egy ember számára is lesz elég hely. Maradjon itt, a mig csak él.

Az ember rebegve hagyja rá, hogy ott marad náluk, a mig csak él.

A férj előszedi ruháit s felöltözteti őt ócska rongyai helyett saját meleg köntösébe, a gyermekek vánkost, párnát hordanak össze számára: a hol annyian alusznak, könnyű ott még egy helyre ágyat késziteni: a szomoru ember nem megy már most odább.

De az még szomorubb leszen. Arczán a sürü könyek hullanak végig. Most már emlékezik jól mindenre: annyi ember ellen vétett: de senkinek sem annyit, mint ő nekik. Megrabolta gyámleányát, épen menyegzője napján, épen szent karácsony napján: és ime ujra itt van szent karácsony napja, s a megrontott család asztalt terit, ágyat vet a koldus számára.

- Itt maradok, itt maradok: rebegi előttük, csak elébb kimegyek, megnézni az égen: feljött-e már az a csillag, a kit én keresek?

Azzal kiment: csillagot nem talált az égen: hanem talált egy száraz ákáczfát a kertben, arra felakasztotta magát...

...Szent karácsony napján.

Isten legyen irgalmas szegény nyomorult lelkének.
 
 
0 komment , kategória:  Jókai Mór: A karácsonyi dolgoz  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1967
  • e Hét: 7259
  • e Hónap: 86817
  • e Év: 2028097
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.