Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Csermelyi Sándor: Zajzoni halálára.
  2018-01-28 08:27:12, vasárnap
 
  Csermelyi Sándor:

Zajzoni halálára.


Csak most volt, hogy felöled álmodám,
Felöled, te szeretett, jó barát!
Talán ép akkor vonaglál, talán
Dicső, szép lelked ki akkor adád.
És jött a hir. Úgy volt. Ah, hogy remeg,
- A mely pedig szilárd, erős - e kéz:
Mikéntha az a vastag gyászkeret,
Az volna a lapon olyan nehéz.
Forró könytől gyöngyellik a szemem,
S a szivemet szorulni érezem.

Könyörült hát az ég terajtad is !
Örök nyugalmat, szent békét adott;
S mely utaiban álnok volt s hamis -
A kínos, gyötrő élet elhagyott.
Ládd, ládd, a föld, melyet megátkozál,
Az üldözöttnek hogy nyugtot nem ad :
Most - védangyalul jőve a halál -
Keblébe oly anyailag fogad.
Áldott, jó a föld, bárki higyje meg,
Rosszak azon csupán az emberek.

Most ott vagy, olt vagy, a méltók között ;
(Ott lenni mily dicső, mily szép lehet!)
Bátran megállsz a nagy bíró előtt,
Ö nem vizsgálja földi életed.
Ki anyit szenvedt és azonfelül
Szegény volt, mint te - nem vétkezheték ;
Bűn s kényelem aranyakba kerül,
S te ezt ugyan aligha ismeréd ;
Csak költő, csak igaz honfi valál . . .
És ez ma már beváltót nem talál !

Hölgyfutár 1962. jún. 5.
 
 
0 komment , kategória:  Csermelyi Sándor  
Csermelyi Sándor: Fátyolos eszmék.
  2017-07-12 07:30:03, szerda
 
  Csermelyi Sándor:

Fátyolos eszmék.


Csak szép vigasz van mégis abban,
Hogy halni kell mindenkinek ,
S a szív, mely most lángolva dobban,
Nyugodt lessz majd, nyugodt, hideg;
Hogy fölfalják apró porondok
A nagyratörö fej urát,
S majd a szegény, miként a boldog
Hamuvá porlik egyaránt.

- Ködös, borús világ az, melyben
Bolyg, mászik itt a földi lény ;
Azért a sok botlás szünetlen, -
Magát kiki bölcsnek hívén.
És, gyámolatlan emberésszel
Addig tengünk a nap alatt,
Mig lelkünk gőzbe menve széjjel
A test csupán pornak marad.

A test, a test!.. . Kár eszményitned
A kedves nőt minduntalan ;
Hívod szeráfnak és- oh hidd meg,
Hogy néki is csak nyelve van ....
Aztán te is azt nézed nála,
A mi minden gyarlót vakít :
Van-é szép arca, pici lába, -
S nem azt, mi lelkében lakik.

- Oh ember, szenvedélyek rabja,
A lélektant te alkotád;
Hig vér s izzó velővel, rajta,
Ki tudni vágy, töri magát;
S mikor immár a fő betelve,
Úgy érzi: szive üresebb . . .
Nincs oly öröme, búja, melybe
Az együgyűé megreped.

Hölgyfutár 1861.
 
 
0 komment , kategória:  Csermelyi Sándor  
Csermelyi Sándor: A megszokás.
  2017-04-24 09:02:00, hétfő
 
  Csermelyi Sándor:

A megszokás.


Az ember végre mindent megszokik,
S utóbb a bajra nem is kunyorit,
A mely miatt egykor őszülni vélt,
S repedni hitte fájdalmas szivét.

Szerelmi kínok mérgezett nyila,
Az éled immár hogy eltompula!
Pedig szeretek most is egyre még
Oh tudja ezt a jó kis feleség,
S érzik a kedves, apró gyermekek,
Kiket gyakran szivemhez ölelek;
Ámbátor nem kevés gond jár velők,
Midőn a vak sors néha szirtre lök
Hajómmal a közélet tengerén -
De megszokám s biztat a jó remény,
A melytől úgy edződnek a karok,
Hogy a küzdésben el nem lankadok.

A rossz nyelvek hegyes fulánkjait,
Az üldözők hitvány ármányait
Már szintén megszokám, és úgy vagyok,
Hogy ennél kisebb gondom is nagyobb.
Kurtán, röviden elbánok velők,
Szereztem egy jó fegyvert ellenök,
Mint tudniillik - a gúny fegyverét,
Melyhez nem kell sem lőpor, sem serét -
Mégis csak elsül és gyakran talál,
A nélkül, hogy volna emberhalál.

A börtön is - ugye bár - mily setét!
Hanem a szem, megszokván éjjelét,
Egy-egy sugárt is láthat végre benn,
Mely bár hideg és kissé fénytelen -
De csak sugár! s átfázott kebeled
Utóbb úgy érzi, hogy ez is meleg. . .
S ha már szabadon látod a napot,
Szemednek szinte fáj, hogy úgy ragyog!
Aztán gyakran eszedbe jut, tudom,
A kis pók is a nyirkos falakon,
Mely szótlanul kötött veled frigyet,
És pók létére sem volt irigyed.

Kiket ma már a sírok méhe föd,
S kikért annyit könyeztem azelőtt -
Mikor hozzájuk hiv a kegyelet
És sírköveik mellé térdelek :
Imám száraz szemekkel végzem el,
Mit értök szivem az éghez emel.
- Megszoktam a sirhalmok mezejét,
Hol senki még a madárnak se vét ;
S érzem, nem rémdal, mit a ciprusok
Erdője a temetőben susog,
Hanem vigasz, s mintha így szólana:
Ne sírj, ne félj, föld halandó fia,
Hisz ezek itten a rögök alatt
Oly boldogul, oly békén nyugszanak ! . . .

Oh csak te vagy, te vagy, mély honfibú,
Melyről soha el nem száll a ború!
Te vagy az égő, lobos seb, melyet
A megszokás sírig be nem hegeszt,
Bármennyi év a megtört vállakon -
Nem enyhül a keserű fájdalom.
Oly kínosan is e miatt halunk,
Ez fojtja vissza végső sóhajunk,
Mely úgy vágyik fel az Isten elé -
Oh , a ki azt egyedül értené . . .

Holgyfutar 1863.
 
 
0 komment , kategória:  Csermelyi Sándor  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2018.06 2018. Július 2018.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 203 db bejegyzés
e év: 2015 db bejegyzés
Összes: 31912 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 129
  • e Hét: 21508
  • e Hónap: 71344
  • e Év: 1296293
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.