Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-12-21 07:58:46, szerda
 
  Fekete István: Mikulás



A konyha ablakán vasrács volt és belül vörös függöny, amely meglebbent néha, mert az ablakon egy szem hiányzott.

Amikor a függöny megmozdult, valamennyien odanéztünk. Rozi, aki mosogatott és vörös kezével biztonságosan nyúlt a zsíros vízbe merült kések és villák közé, Pista bácsi, a kocsis, aki kukoricát morzsolt és én, aki mesét hallgatni jöttem ki, de a mesék hangulata még nem érett meg, mert Rozi a tányérokkal zörgött és nem lehetett hallani a tűz pattogását a tűzhelyen.

Amikor Rozi megállt, egy-egy pillanatra hallatszott, hogy a kukoricaszemek halk koppanással hullanak a szakajtóba, de hallani lehetett a tél vonítását is a kéményben, hol feketeség van, éjszaka, s a szél azért huhog be rajta, mert a sötétségben száguldó elkárhozott lelkek mondani akarnak valamit.

Arcomat ilyenkor a tűz felé fordítottam, mert melegében és világosságában semmi sötét rejtelem nem volt, de gondolataim tovább rohantak a széllel, széles nyárfás utakon, hideg patakok partján, melyek már rég elfeledték a nyár ragyogását.

A függöny ekkor újra meglebbent és a nyíláson fehér hópehely repült be a konyhába, de fehérsége elmúlt egy pillanat alatt, csak annyi maradt belőle, mintha egy csepp könny hullott volna az ablakdeszkára.

- Esik a hó!

- Gondoltam - mondta Pista bácsi, - a lovak nagyon nyugtalankodtak és a vadlibák is feleslegesen gágogtak az estében.

Esik a hó! Kiszaladtam volna megnézni, hogy hordja a szél, hogy lepi be a kert sárga, őszi arcát, hogy ködlik a távoli dombok messzeségében, de nem mehettem ki, mert csizmáimat éppen akkor pucoltam. Lehettem volna harisnyában is, papucsban is, de én mezítláb voltam, mert a tűzhely parázslásából mintha a nyár tartotta volna meleg kezét a talpam alá.

Pucoltam rongyos kis csizmáimat, melyeket hiába gyógykezelt Nyivászi bácsi, a jeles csizmadia, mert fáramászás, vízben gázolás, csúszkálás közben a csizmáknak sűrűn esett baja.

Pucoltam, fényesítettem a kis csizmákat köppel vegyített fénymázzal. Abban az időben vixnek hívták a pasztát és Schmoll mester valószínű éppen olyan zöld gyermek volt, mint én. (Ő azóta sokra vitte, én semmire, amiből nyilvánvaló, hogy okosabb cipőpasztát készíteni, mint írni.)

Keféltem, ragyogóra keféltem a kis csizmákat, mert Mikulás-este volt és ilyenkor úgy éreztem, nem az számít, hogy milyen voltam, hanem az, hogy milyen leszek! Mert Mikulás-estjén szent és tiszta elhatározások születtek bennem, hogy jó leszek. Jól tanulok, nem verekszem, ruhámra vigyázok, egyszóval hittem a lehetetlenségben.

Rozi közben elcsendesedett, Pista bácsi pipára gyújtott, a kukoricaszemek hulltak, hulltak a szakajtóba és én elálmosodtam. Lesz, ami lesz!

Bementem a sötét szobába és a csizmákat kitettem az ablakba.

Kint fújt a szél, de azt nem láttam, hogy esik-e a hó az ablak fekete tükréből csak magam néztem tanácstalanul magamra.

Az ágyban már melegebb volt és úgy éreztem, lágy, öreges hangon szól hozzám a kályha puha dorombolása.

És a reggel úgy hullt rám, mint a beteljesedett ölelés.

Reggel! Az ablakon bevilágított a hó, a cinkék vidáman cserregtek, a toronyóra ekkor ütött nem tudom én mennyit, amikor megláttam a Krampuszt.

Vidám ördög volt - az első pillanatban meglátszott - és úgy tartotta a virgácsot kezében, mintha át akarta volna adni.

- Tessék. Kezembe nyomták, hát tartom, de verés az nem lesz...

Fekete szőrbundája volt a Krampusznak, piros nyelve és én mindjárt megszerettem.

És ott voltak a kis csizmáim is félrebillent szárral, megrakva dióval, mogyoróval. Cukor is volt benne. Valódi svanyúcukor.

Odakünt ekkor kezdett sütni a nap. A hó puha arcán fényleni kezdett az ébredés és azt hiszem, nem látta senki, hogy - igen - megcsókoltam a Krampuszt.

Nem látta senki, csak a rongyos kis csizmák, melyeknek talpán kihullott volna a mogyoró, ha éppen nem a talpukon álltak volna.

Régen volt. A hó azóta már régen nem olyan fehér, a lábbelijeim nagyon rendben vannak - nem is magam tisztogatom őket - némelyik szinte ragyog, de nekem ragyoghat, mert régen tudom már, hogy a boldogság nem a fényes cipőkben és nem a rámás csizmákban lakozik.
 
 
0 komment , kategória:  Fekete István: Mikulás  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1567
  • e Hét: 1567
  • e Hónap: 81125
  • e Év: 2022405
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.