Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-12-21 08:35:14, szerda
 
  Ifj.Pröhle Vilmos: A jószivü kályha története



Ne gondoljátok, gyerekek, hogy valami fényes, drága kályháról van szó! Mert igen ütött-kopott, kicsi, kerek vaskályha volt szegény. Négy vékony, hosszu lábon állt és horpadt, fekete csövét olyan magasra nyujtotta akárcsak egy jókedvü zsiráf. No de volt egy jó tulajdonsága a kis kályhának: a tetején három vaskarikával fedett lyuk volt, amelyen pompásan meg lehetett főzni bármit is!

Hát ez a kályha ott állott sok-sok éven keresztül egy morcos vén ember szobájába. Este, ha hideg volt, a morcos vén ember megrakta jól akácfával a kis fekete kerek vaskályhát - és elkezdte az aranyát számlálni. Mert rémitő sok aranya volt. Annyi aranya volt, hogy tiz bankot alapithatott volna még sem bukott volna meg: sőt, még több aranya lett volna.

Nem is adott soha senkinek egy lyukas 25 banist se. (A morcos embernek ugyanis még a banija is aranyból volt!) Hanem minden este számolta, számolta a pénzét nagy gyönyörüségesen:

- Egy... kettő... három... négy... egészen vagy tiz millióig.

- Zum-zum... patt-patt... - duruzsolt, pattogott olyankor a fekete kis kályha.

Sokszor jöttek a vén morcos emberhez - aki jajaj! milyen kövér volt! - sovány, szegény emberek, valami kis pénzt,, vagy fát kérni de ő mindig csak számolt: Egy... kettő... három... négy..., egészen vagy tiz millióig, - és a kéregetők mindig üres kézzel mentek el. A kis kályha ilyenkor olyan szomoruan nézett a vén morcos emberre, rozoga ajtajának két pislákoló szemével - és a belé rakott fák olyan jajgatva, sirva égtek hamuvá, hogy még a gőgös piszkavasat is meginditotta, de a morcos vén zsugorit nem.

Egyszer egy igen szép, fehér karácsony estén, amikor olyan puhán hullt a hó mintha angyal-szárnyak pihéjét fujta volna Jézuska a földre, - egy édes karácsonyi estén, mondom - a vén morcos ember éppen a kis kályha előtt térdelt, hogy befütsön, amikor egy őszhaju, rongyos favágó lépett a szobába.

- Mit akarsz már megint? - kiáltott rá a vén morcos ember.

- Nagyságos úr, - mondta a favágó szinte sirva - nem alkalmatlankodnék én, de ma van szent karácsony ünnepe és ha már mást nem tudok adni szegény kis árva fiamnak, legalább egy kis meleg ételt, egy kis főtt krumplit adjak... Hisz ma miden házban teligyertyás fenyőfák égnek és ugyancsak jó lakomára van teritve... hadd lenne hát az én drága kis szivemnek ma este egy kis jó főtt krumplija... egy kicsike forralt tejjel...

- Hát, mi közöm nekem hozzá? - kiabált a vén morcos ember.

- De amikor egy csöpp fám sincsen... egy darab sincs, nagyságos úr, hogy a bogrács alá gyujtsak! Csak két hasábot tessék adni, csak két hasábot hogy azt a kis főtt krumplit...

A morcos vén ember dühbe jött:

- Lopsz eleget az erdőmből! Minek adjak? Lopsz!

- Isten látja a lelkemet, - felelt a favágó, - egyetlen gyermekemet is az öreg Bundás kutyám melegiti éjszakánként, azért soha, egy gyufaszálnyit sem vettem el pedig garmadával volt a kezem alatt... Hiszen, akkor nem is kérnék, - tette hozzá.

- Mondom, hogy lopsz eleget! - toporzékolt a morcos vén ember. - Azért egy szemernyit sem adok! Most pedig mars ki! Mars ki!

A favágó búsan elment, a morcos vén ember pedig vissza térdelt a kályha elé, papirost tett a fa alá, gyufát gyujtott, de a kályha nem akart égni. Ugy összeszoritotta valami a torkát - akarom mondani a csövét - hogy a láng csak ellobbant benne és a füstje mind kitódult az ajtaján.

- Ez is füstöl, a büdös! - dohogott a morcos vén ember, - holnap kirugom! Kirugom! - s miután a tüzet nagy nehezen felélesztette, bebujt az ágyába, de még álmában is az aranyait számlálta. Egy... kettő... három... négy....

A kis kályha pedig halkan ismételte:

- Füstöl a büdös... ki fogom rugni! Jó, - mondta magában, - nem is várom meg, míg kirugnak, hanem ha ugy is füstölök, elmegyek a szegény favágóhoz. Van elég fa bennem, hogy megfőzzem a krumpliját és megmelegitsem a tejet. - Azzal: Vupp! - egy sóhajtással kioltotta a pislákoló lángot, kihuzta hosszu, korhadt csövét a falból és kidöcögött a szobából a fényes, havas éjszakába.

És, bizony, gyerekek, bár négy vékony lábával nevetségesen bukdácsolt a havon, és hosszu, horpadt csöve kajlán ide-oda hajlott, olyan boldog, sugárzó arcu drága vaskályhát még sohase láttatok, mint ő volt, amikor beállitott a favágó hideg kis vityillójába. És milyen otthonosan dugta horpadt, hosszu csövét a kéménybe! És milyen melegen, vidáman kezdett lobogni, duruzsolni! A favágó csak ámult, bámult, csak kacagott és a kis fia ugy tapsolt, hogy azt hallani kellett volna.

Egy perc, és a krumplisfazék már a tetején volt, no a bögre tej is: és zú! hú! - főtt is már a krumpli; és - srr... sr... - forrt a tej!

Hanem eközben a morcos vén ember felébredt és rettentően fázott. Megy a kályhához, hát az nincs sehol! És még jobban fázott, mert az ajtó még nyitva volt, amint a kis kerek fekete kályha kiment rajta. És a morcos vén ember kirohant a szobából és futott, futott a kályhája után! A melegség után! Futott a kis kályha négy hosszu, esetlen lába nyomán! Fel-felbukott a hóban, de csak felállt, tovább loholt, míg nem beesett a favágó kulipintyója ajtaján.

Hej! ott már javában járta a lakoma! A favágó kis fia ugy ette azt az áldott jó főtt krumplit, mintha ujévi malac lett volna, hogy az apja sirt örömében! És a kis otromba fekete vaskályha olyan boldogan lobogott, dorombolt, hogy a vén morcos ember szive igen-igen furcsán kezdett kalapálni. Olyan furcsán, hogy kénytelen volt megtörölni a szemét.

Mondjam tovább?

Hiszen, ugyis tudjátok, hogy a vén morcos ember nem volt többé morcos, hanem rikkantva vágta arannyal tömött zacskóját a padlóra azzal uccú! a legszebb fenyőcsemetét vágták ki a favágóval karácsonyfának és azt csupa csengő arannyal aggatta tele. Aztán hazaszaladt, összepakkolta a mult héten ölt disznó összes nyalánk falatait, elvitte a favágóhoz, - és amig a favágó és a kis fiu derekasan nekiláttak a disznóságnak - leült a fura, kerek, fekete vaskályha mellé és csak a főtt krumpliból evett, mert olyat még soha életében nem evett, miközben a kályha átfogta boldog áldott melegével és kedveskedve duruzsolta:

- Én főztem... Én főztem...

/Forrás: Cimbora 1926./
 
 
0 komment , kategória:  Ifj.Pröhle Vilmos: A jószivü k  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2426
  • e Hét: 17655
  • e Hónap: 62727
  • e Év: 2004007
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.