Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-12-22 10:20:07, csütörtök
 
  Michael Ende



Téli este, az ég gyengédrózsaszín, hideg és hatalmas a hófödte, határtalan síkság felett. Ennek a síkságnak a közepén épületrom mered az égnek, egy vastag fal maradványa. Egészen közönséges, zárt házkapu, almazöldre mázolva, névtábla nélkül, amelyhez három kitaposott kő lépcsőfok vezet fel. A lépcső előtt a hó simára van taposva, mert itt két őrt álló katona állandóan fel-alá jár, mint két átellenes inga. Mozdulataik a nyújtott díszlépéstől a vigyázzba merevedésig, a gyors topogástól az újabb megállásig, a hirtelen szögben fordulásokon, sietős toporgáson át végül ismét a nyújtott díszlépésig sajátos balettet alkotnak: bonyolult szertartás ez. A katonák egyenruhája fekete és fényes, sisakjuk és hajtókás kesztyűjük úgyszintén. Hónuk alatt mindketten géppisztolyt tartanak, lövésre készen. Valahányszor találkoznak, szögletes mozdulatokkal fegyvert cserélnek. Eközben félhangosan néhány szót váltanak. Az égen nagy fekete madárrajok köröznek, hangtalanul.
- A hollók! - mondja az egyik őrszem, és csak a szeme villanásával felfelé mutat.
- Mit keresnek ezek itt tulajdonképpen? Jelent ez valamit?
- Meg ne állj! - mormolja a másik. - Ha meglátnak minket... Különben is varjak.
És a következő találkozásnál:
- Soha nem jönnek le. Mindig fenn maradnak a levegőben. És hogy csinálják? És hollók, mondom.
A két katona elválik, sarkon fordulnak, újra találkoznak, fegyvert cserélnek.
- Varjak! - mondja a másik katona összeszorított foga közül. A szó kis felhőként száll ki a szájából.
- Egyszer lelőttem egyet, csak úgy. Olyan volt a szeme, mondhatom, mint a zseblámpa.
- Mi van? - kérdezi az első. - Félsz?
A következő találkozásnál a második visszakérdez:
- Hát te?
Az első megvonja a vállát.
Néhányszor fel-alá járnak, nem váltanak szót.
- Csak tudná az ember - kezdi újra az első őr -, mi a fenének kell itt ezt a majomtáncot járnunk.
A másodiknak csurog az orra, megszívja.
- Az ajtót őrizzük. Buta kérdés.
- Miért? Hogy senki se jöjjön ki?
- Világos. A bikafej. Magad is jól tudod. Veszedelmes.
- Odabenn? De hol? Az ajtó mögött?
Szünet. Távolodás. Topogás. Visszafordulás.
- Kijött ezen az ajtón már valaha valaki?
- Soha. Mert az az izé mindenkit elnyel. - És a második őrszem ferde vigyorral hozzáfűzi: - Valami szörnyeteg.
Miközben fegyvert cserélnek, az első ezt mormolja:
- Az a szóbeszéd járja, hogy aki ide bemegy, soha többé nem tud visszatérni. Az ajtó mindig máshová vezet, csak nem oda, ahonnan jött az ember.
- Na látod - mondja a második megbékélten, miközben eltávolodnak egymástól -, hiszen mondom, hogy senki sem jön ki.
Sarkon fordulnak, újra találkoznak.
- Akkor miért őrizzük ezt az ajtót? - kérdi csökönyösen az első.
- Uramfia! - mondja a másik türelmetlenül. - Talán, hogy senki se menjen be, mit tudom én.
- Van olyan ember, aki ide be akar menni?
- Önként nem, az biztos. Csak ha megunta az életét!
Eltávolodás. Sarkon fordulás. Fegyvercsere.
Az első tovább faggatózik. - Szóval senki sem akar bemenni?
- Én be nem mennék egymillióért!
- És soha nem is ment be senki?
- Fogalmam sincs. Talán régebben. Az én időm előtt. Nem emlékszem rá.
- Minek őrizzük ezt az ajtót?
Most a másiknak felcsattan a hangja: - Mondom: hogy ki ne jöjjön senki! Hiszen tökmindegy. Teljesítsd a szolgálatod és tartsd a pofád.
- Olyan ez, mint amikor az embernek lyukas a foga. Örökké hozzáér a nyelvével, ha akarja, ha nem.
A fekete madárrajok az égen köröznek, csak köröznek, hang nélkül. Végül az első őrszem már nem bírja tovább.
- A hollók - mondja halkan maga elé - álruhás angyalok.
A másik köhögőrohamot kap. - Hülyeség! - böki ki rekedten. - Varjak, közönséges varjak. A hollók már nagyon ritkák.
- Az angyalok is - mondja az első és elnéz a másik mellett.
- Hülyeség! Ismétli a második katona, de hangja ezúttal erőtlenül és sírósan hangzik. - Ha egyáltalán vannak is, annyian vannak, mint homokszem a tengerparton. De nem itt, nálunk.
- Hát hol?
- Más időkben.
A következő fegyvercserénél az első őrszem megkérdezi:
- Utánanéztél már egyszer a másik oldalon?
- Az ajtó mögött? Nem, minek?
Hosszú szünet áll be a beszélgetésben, miközben mindketten szertartásos táncukat járják. Végül az első megjegyzi: - Nem tilos.
- Nem is szabad - vágja rá a másik. - Mindenesetre a szolgálati szabályzatunkkal ellenkezik.
- Abban semmi sem áll arról, hogy az ajtó melyik oldalán kell silbakolnunk.
Folytatják menetelésüket, egyszer, kétszer, háromszor találkoznak és néznek némán egymás szemébe, és mintha összebeszéltek volna, egyszerre változtatnak irányt, és mindkettő, megkerülve a falomladékot a maga feléről gázol körül a hóban, amely itt magas és érintetlen. A találkozásnál a második őr megkönnyebbülten mondja:
- Hiszen megmondtam!
- Semmi sincs mögötte - feleli az első. - Hátulról ugyanolyan, mint elölről.
- Sehová sem vezet - erősíti meg az első. - Most tudod.
Mindketten visszatérnek előbbi helyükre és ismét folytatják az őrszem-szertartást. De már a következő fegyvercserénél csökönyösen újrakezdi az első katona:
- De akkor miért kell őrizni?
- Az istenfáját, ember! Talán csak valami régi hagyomány az ősidőkből, amikor itt valaminek a bejárata volt.
Az első őr kétkedő pillantást vet az ajtóra, amelyet egészen közönséges bejáratnak vél és megenyhülten mormolja:
- Azt gondolod, hogy most már csak úgy áll itt?
- Csak úgy - mondja a másik kimerülten -, az ősidőkből.
Az első szemmel láthatóan legyűr minden további kérdést. Mindketten ide-oda léptetnek, letapossák a havat, szögben fordulnak, tipegnek-topognak és az előírásos kitartott léptekkel közelednek egymáshoz. Az első őrszem félelmet és dühöt lát bajtársa szemében, ezért a legközelebbi fegyvercserénél békítő vigyorgással mondja: - Valószínűleg igazad van. Biztos. Itt minden más időkből származik. Mi is.
De a másik észrevett valami a szeme sarkából:
- Psszt! - sziszegi. - Pofa be! Jönnek. Most aztán letolnak.
Az első nem meri odafordítani a fejét. - Gondolod, hogy figyeltek? - Világos, mi a fenének jönnének különben? Idáig még soha nem jött senki.
- Ki a csuda az?
- Ketten vannak.
- Ismered őket?
- Ez... ez az Öreg lánya!
- És még ki?
- Valami fiatal legény. Fogalmam sincs. Uramfia! Fogd be végre a szád!
A két őrszem tiszteleg, és mereven, sápadtan áll, mint a viaszbabák. Egy fiatal lány közeledik, bundában. Hajadon főtt van, dús vörös haja szigorú kontyban simul a tarkójára. Sápadt arca keskeny, szép és olyan éles vonású, mint egy gemma. A lábnyomában egy fiatal, barna bőrű férfi tapossa a havat. Nyitott felöltője alatt a matadorok testre simuló, gazdag hímzésű viselete. Baljában a bíborszín körgallérba tekert tőre. A leány megállt a falmaradvány előtt, de nem fordul hátra, és most éri be a férfi.
- Ez lenne az? - kérdi kifulladva a férfi, és hitetlenül mosolyog. - Ezt komolyan mondja?
- Elmehettek - mondja a leány a két őrszemnek, de nem néz rájuk.
A két katona nem tudja, hogy ez nekik szólt-e, és nem mernek mozdulni. Az első bátortalanul azt mondja: - Szigorú előírásaink vannak.
A lány felé fordul és méregeti. A katonán meglátszik, hogy beléfagy a szó.
- Ismertek?
A második őrszem megint tiszteleg. - Parancsára, fenség!
- Jól van - mondja a lány -, elmehettek.
- De édesapja, a király őfelsége elrendelte, hogy mi soha senkinek...
A lány félbeszakítja. - Vállalom a felelősséget. Apám egyébként tudja. Hívlak majd benneteket, ha visszajöhettek.
A két katona egymásra néz, vállat von és engedelmeskedik a parancsnak. Hallótávolságon kívül megállnak és várnak, hátat fordítanak a párnak. Csak néha mer egyikük a válla fölött feléjük vetni egy rövid pillantást.
- Tehát - mondja a vállalkozó kedvű fiatalember -, ha az ember átmegy ezen az ajtón, akkor hová jut?
- Az attól függ - feleli közömbösen a leány.
- Mitől?
- Attól, hogy ki megy át az ajtón. És melyik oldalról és mikor. És miért. - Leül a lépcsőre és összébb húzza magán a bundát. A férfi mosolyogva figyeli, aztán kíváncsian körüljárja a falomladékot.
- Azok ketten - mondja, amikor visszajön és hüvelykujjával az őrszemek felé bök -, nyilván szintén pontosabban akarták tudni.
- Lehetséges - mormolja a leány -, de aki pontosabban akarja tudni, annak át kell menni az ajtón.
A fiatalember leül mellé. Átkarolja a leányt, de az türelmetlen kis mozdulattal lerázza. A fiatalember halkan nevet.
- Szórakozik rajtam, igaz?
A leány feléfordítja az arcát és a férfi úgy megrémül, mintha a halált pillantotta volna meg. A leány észrevehetetlenül megrázza a fejét, aztán újra előrenéz és a fehér síkság felé fordulva kérdi:
- Maga hivatásos hős?
A fiatal matador összeszedi magát és sikerül megint valami halk nevetést kipréselnie magából.
- Nos, ahogy vesszük. Igyekszem legyőzni a félelmemet.
- Félelmét? - kérdi a leány olyan hangon, mintha ez a szó számára teljesen idegen volna.
- A haláltól - mondja a fiatalember - természettől fogva gyáva vagyok, mint a legtöbb ember. Félek a haláltól. Ezért gyakorlom magam benne.
- Meghalt már? - kérdezi a leány. - Hányszor?
A fiatalember a lány profilját tanulmányozza, hogy vajon gúnyolódik-e, de nem sikerül megállapítania. Lemondóan sóhajt, és inkább magának mondja: - Őszintén szólva, ezen még olyan komolyan nem gondolkodtam el.
A leány bólint és határozottan mondja: - Igen, maga meg tudja tenni.
- Úgy véli, hogy legyőzöm?
- Legyőzi? - ismétli a leány elámulva. - Senki sem győzheti le. Már az is sok lesz, ha megtalálja ebben a labirintusban.
- És miért gondolja, hercegnő, hogy nekem sikerülni fog?
- Mert gyerek - mondja a leány, és semmi bántó nincs abban, ahogy ezt mondja -, talán kegyetlen, ostoba gyerek, de mégis gyerek. Ez ellenállhatatlan vonzerőt gyakorol majd rá. Azt hiszem, hagyni fogja, hogy maga megtalálja.
- És önre - kérdezi a férfi - milyen vonzerőt gyakorol?
A leány egy ideig úgy mered maga elé, mintha valamit hallana, aztán azt mondja: - Semmilyet.
A fiatalember hallgat és ugyancsak maga elé néz. Végül mély lélegzetet vesz és komolyan bólint. - Butának tart engem, ugye? Talán igaza is van. De úgy tűnik, valahogy butának kell lenni ahhoz, ha egyáltalán tenni akarunk valamit. És nekem, látja, hercegnő, egyszerűen fontosabb az, hogy tegyek valamit, mint hogy kimentsem magam.
A leány figyelmesen és nem minden rokonszenv nélkül figyeli.
- Hány éves tulajdonképpen? - kérdezi.
- Huszonegy. Tehát nagykorú vagyok. És maga?
- Háromezer éves - mondja mosolygás nélkül. - Szépnek talál?
A férfinak eláll a szava egy pillanatra, nyel egyet.
- Hallgasson ide, szeretném valamire megkérni. Ha most majd bemegyek oda - úgy értem végül is, lehet, hogy én...
- Bizony, úgy van - mondja jeges hangon a lány -, az meglehet. Mostanáig még senki sem tért vissza.
A fiatalember hirtelen zavartnak látszik, félszeg lesz.
- Félre ne értsen, hercegnő, vagyis sokkal inkább... A helyzet az, hogy semmim sincs, ami ezzel a világgal összekötne, se családom, se... szerelmem. És azt hiszem, vannak helyzetek, amelyekben az az érzés, hogy valaki várja az embert, erőt és bátorságot ad.
A leány megrázza a fejét. - Szegény fiú - mondja -, komolyan azt hiszi, hogy ez a kinti világ még nem tartozik a labirintushoz? Ez az ajtó olyan, hogy nincs előtte és mögötte. Ez a világ is csak a maga álmainak egyike, amelyeket eddig álmodott, és még álmodni fog.
A fiatal matador zavartan bámul maga elé és ezt hebegi:
- És mégis! A legtöbb hős, akiről hallottam, valami emléket visz magával, a rokonszenv zálogát, a szerelemét, egy talizmánt...
A lány nem igyekszik segíteni a férfinak, hogy zavarából kimentse. Ámulva nézi, mintha messziről tenné.
- Gondolt már arra - kérdezi lassan -, hogy az, akit le akar mészárolni, a féltestvérem?
A fiatalembernek az arcába szökik a vér. - Nem, erre valóban nem gondoltam. Erről a környezetében nem beszél senki, és ezért az volt a véleményem... Bocsásson meg, a kérésem tapintatlan és nyers volt.
- Azt hitte - folytatta a leány -, hogy hősnek lenni olyan egyszerű? Azt gondolta, ahhoz, hogy helyesen cselekedjen, elég, ha nem gondolkodik és a helytelent elkerüli? Ha csak a gyilkoláson állna, akkor a világ csupa hős lenne.
- De végül is - véli a fiatalember tehetetlenül -, végül is csak egy bikafej, egy szörnyeteg, egy torzszülött, olyasvalaki, aki emberfejeket követel áldozatul!
- Honnan tudja mindezt? - kérdezi a leány gyengéden.
- Mesélik. Mindenki ezt mondja. Az édesapja is. Még az édesanyja is, aki pedig a világra hozta.
- Ó igen, mindig a régi históriák - feleli fáradtan a hercegnő -, amelyekkel a jót a rossztól próbálják elválasztani. De a világ emlékezetében minden együtt van és mindenre szükség is van.
És rövid hallgatás után hozzá fűzi: - És hová nyúlik vissza a világ emlékezete, ha mi emberek régen elfelejtettük?
- De azokat, akik előttem áthaladtak ezen az ajtón - kiáltja megzavarodva a fiatalember -, azokat mind felfalta!
- Mi nem emlékszünk senkire, honnan tudnánk, mi fog magával történni?
A fiatal matador feláll, barna arcbőre alatt elsápadt, szeme lázasan ég. - Majd én megtudom, mi történt velük!
De a leány megint megrázza a fejét.
- Te sem leszel hős, szegény fiú. Az a hős, akiről mesét lehet mondani, ezért ugyanabban az álomban, ugyanabban a történetben kell hogy maradjon, mint azok, akik mesélnek róla, de a mi emlékezetünk csak a küszöbig terjed. Aki azt átlépi, elhagyta az álmunkat.
- Én pedig - mondja bátran a fiatalember -, mesélni fogok rólad a féltestvérednek, ha megtalálom. Én nem felejtelek el.
Felmegy a három kitaposott lépcsőn és a kilincsre teszi a kezét. De habozik még és visszafordul.
- Igazán - mondja halkan - nem akarsz semmit sem adni zálogul?
A leány először mosolyodik el, és éppen ezért most tűnik először szomorúnak.
- Egy gombolyagra gondolsz, amelynek segítségével a véghezvitt tett után visszatapogatózhatsz? Nem segítene rajtad, barátom, mert ahogy becsukódik mögötted az ajtó, semmit sem tudsz már sem rólam, sem magadról. Azt sem tudnád, mire való a kezedben az a haszontalan gombolyag és elhajítanád. Sokféle változáson esel majd át, egyik képből a másikba jutva. És minden alkalommal azt hiszed, most felébredtél és már nem emlékszel az előző álmodra. A belsőből a legbensőbb belsejébe zuhansz majd, és egyre beljebb, a legeslegbelsőbb belsejébe, nem fogsz emlékezni, úgy jutsz életen és halálon át, és mindig más leszel és mindig ugyanaz maradsz, ott, ahol nincsenek különbségek, de azt, akit meg akarsz ölni, sohasem fogod elérni, mert ha megtalálod, átalakulsz az ő énjévé. Te ő leszel, az első betű, a hallgatás, a mindent megelőző. Akkor megtudod, mi a magány.
Elhallgat, mintha túlságosan sokat mondott volna, de kis idő után hozzáteszi:
- Nem, semmit sem adhatok veled útravalóul, még ezt a csókot sem.
Fellép hozzá, és megcsókolja. A matador mozdulatlanul tűri, és úgy érzi, ő már semmi egyéb, csak valami régen elfelejtett név.
- És te? - kérdezi. - Te legalább megkapod ezt a csókot, amelyet senki sem kapod tőled?
- Nem - mondja a leány -, menj!
A matador erre gyorsan megfordul, lenyomja a kilincset, az ajtó könnyen nyílik, és ő átmegy rajta. A lány mozdulatlan marad, amíg az ajtó újra be nem csukódik.
Az egyik őrszem megböki a másikat. - Mit csinál ez ott? Az ajtó kinyílt és becsukódott.
- Fogalmam sincs - mondja a másik.
Látják, hogy a leány int nekik, odafutnak és vigyázzba állnak.
- Sajnálom - mondja halkan a leány.
A katonák tanácstalanul néznek egymásra.
- Kit sajnál, fenség? - kérdi az első.
- Senkit - feleli -, a bátyámra gondoltam, ott az ajtó mögött, szegény bátyámra, Horra.
És mialatt elfordul tőlük és elmegy, megint azt mormolja: - Szegény, szegény Hor.

Lázár Magda fordítása
 
 
0 komment , kategória:   Michael Ende Téli este  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 544
  • e Hét: 30111
  • e Hónap: 75183
  • e Év: 2016463
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.