Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-12-22 13:24:57, csütörtök
 
  Conan Doyle
Sherlock Holmes kalandjai



AZ ELTŰNT VŐLEGÉNY

- Kedves barátom - kezdte Holmes, amint egyszer a kandalló mellett ültünk Baker Street-i otthonában -, az élet sokkalta furább dolgokat produkál, mint amiket az ember kiagyalni képes. Van, amire mi gondolni sem merészelünk, pedig a létezés mindennapos velejárója. Ha most ki tudnánk repülni az ablakon, és kézenfogva körözhetnénk London felett, érdemes lenne kicsit fölemelni a tetőket, és bekukucskálni a házakba. Mennyi meghökkentő dolgot látnánk! Különös egybeeséseket, cselszövést, viszályt, nemzedékek egész során végighúzódó hihetetlen eseményláncolatokat, amelyek időnként olyan bizarr helyzetekhez vezetnek, hogy egy csapásra laposnak és értelmetlennek látnánk a teljes regényirodalmat a maga sablonos megoldásaival és átlátszó következtetéseivel.

- Én azért erről nem vagyok meggyőződve - válaszoltam. - Az újságokban megjelenő esetek rendszerint sivárak és elég közönségesek. A rendőrségi beszámolók stílusa a végletekig realista, és mégsem mondhatjuk, hogy az eredmény valami lebilincselő vagy művészi hatású olvasmány volna.

- Bizonyos szelekció és diszkréció valóban kell a realisztikus hatás eléréséhez - jegyezte meg Holmes. - Ez hiányzik a rendőrségi beszámolókból, mert az a gyanúm, nagyobb súlyt kapnak a rendőrség tisztviselőinek lapos frázisai, mint a részletek, amelyek pedig a megfigyelő számára az egész ügy lényegét és magvát tartalmaznák. Nekem elhiheti: semmi sem olyan természetellenes, mint a hétköznapi események.

Mosolyogva ráztam a fejemet: - Én megértem, hogy ez a véleménye - mondtam. - Ön mint három kontinens minden végsőkig kétségbeesett és tanácstalan emberének nem hivatásos tanácsadója és segítője, természetesen sokféle különös és bizarr üggyel találkozik. De nézzük csak meg - vettem fel a földről a reggeli újságot -, kiállja-e az elmélet a gyakorlat próbáját. Az első cím, amelyen megakad a szemem: "Férje kegyetlenségének áldozata." Félhasábos cikket írnak róla, de olvasatlanul is tudom, hogy csupa szokásos dolog, semmi új nincs benne számomra. Nyilván feltűnt egy másik nő, aztán jött az italozás, szóváltás, verekedés, a kék foltok, és persze ott a szánakozó nővér vagy házinéni is. A legprimitívebb író sem találhat ki ennél primitívebbet.

- Elég szerencsétlenül választotta ki a példát az érveléséhez - mondta Holmes, miután egy pillantást vetett a cikkre. - Ez a Dundas-féle válási ügy, és történetesen bizonyos apróságokat én tisztáztam ezzel kapcsolatban. A férj nem iszik, nincs semmiféle másik nő, és a feleség azért adott be panaszt, mert Dundas egy idő óta felvette azt a szokást, hogy minden étkezés végén kivette a műfogsorát, és hozzávágta. Ez a fordulat egy átlagos fantáziájú írónak valószínűleg eszébe sem jutna, ismerje el! Szippantson egy kis burnótot, doktorom, és lássa be, hogy a maga példájából is én szereztem érvényes találatot!

Nyújtotta óarany burnótszelencéjét, amelynek tetején hatalmas ametiszt díszelgett. Pompázatossága annyira ellentétben állt Holmes igénytelenségével és egyszerű életvitelével, hogy nem tudtam megállni szó nélkül.

- Ja - mondta -, megfeledkeztem róla, hogy hetek óta nem találkoztunk. Ez egy kis emlék Csehország királyától, az Irene Adler-féle fénykép ügyében tett fáradozásaim viszonzásául.

- És a gyűrű? - pillantottam az ujján csillogó ragyogó briliánsra.

- Ezt Hollandia uralkodócsaládjától kaptam, de az ügy, amelyben szolgálatukra voltam, olyan kényes természetű, hogy még önnek sem tárhatom fel, aki pedig volt szíves megörökíteni egy-két kisebb esetemet.

- És most van valami megbízása? - érdeklődtem.

- Tíz vagy tizenkettő is, de egyik sem különösebben érdekes. Mindegyik fontos, ugye, érti, mégis teljesen érdektelenek. Rájöttem, hogy tulajdonképpen inkább a kisebb, lényegtelenebb ügyekben nyílik igazán lehetőség a megfigyelésre, az ok-okozati összefüggések gyors elemzésére, és végül is ezek adják a nyomozás savát-borsát. A nagyobb bűntények a tapasztalatom szerint egyszerűbbek; minél súlyosabb a bűntett, rendszerint annál kézenfekvőbb az indíték. Ezekben az ügyekben, kivéve egy meglehetősen bonyolult esetet, amellyel Marseille-ből kerestek meg, nincs semmi különleges. Bár lehetséges, hogy pár perc múlva kapunk valami jobbat, mivel kötve hiszem, hogy itt valaki ne hozzám igyekezne.

Amikor ezeket mondta, már az ablaknál állt, és a széthúzott függönyök között bámulta az álmos, unalmas, szürke londoni utcát. Én is kinéztem a válla fölött, és egy nagydarab nőt láttam a szemközti járdán. Nyakát súlyos szőrmeboa fogta körül, de még feltűnőbb volt a hatalmas, hullámos, vörös tolldísz a széles karimájú kalapján, amelyet kacéran félrecsapva viselt. Ez alól a vértezet alól ideges, röpke pillantásokat vetett az ablakunkra, teste közben előre-hátra hintázott, mint az inga, s a kesztyűje gombjaival babrált. Aztán nekilendült, mint egy úszó, aki hirtelen elszánással beugrik a vízbe, átszelte az utcát, és már hallottuk is az éles csengetést.

- Már ismerem ezeket a tüneteket - mondta Holmes, és cigarettáját a tűzbe dobta. - Az ingamozgás a járdán mindig delikát szívügyet jelent. A hölgy tanácsot szeretne kérni, de nem biztos benne, el szabad-e mondania ilyen kényes ügyet. De tehetünk még további finom distinkciókat is. Ha egy hölgyet komoly sérelem ér a férfi részéről, már elmarad az ingamozgás, és ehhez a szimptómához párosul rendszerint az én csengődrótom szakadása. Mostani esetünkben feltételezhetjük, hogy szerelmi ügyről van szó, de a hölgy inkább zavart vagy szomorú, mintsem dühös. De már itt is van személyesen, és mindjárt eloszlatja kétségeinket.

Valóban; már kopogtattak is az ajtón, majd belépett egy egyenruhás inasfiú, és bejelentette Miss Mary Sutherlandet. A hölgy alakja úgy rajzolódott ki a vékony, fekete fiú kontúrja mögött, mint egy soktonnás teherhajó a pici révkalauz nyomában. Sherlock utánozhatatlan, könnyed udvariassággal köszöntötte, becsukta az ajtót, majd egy fejbiccentéssel a karosszékhez tessékelte látogatóját, és a rá oly jellemző aprólékos, mégis szinte szórakozott tekintettel végigmérte.

- Nem gondolja - szólalt meg -, hogy a maga rövidlátó szemét nagyon megerőlteti a sok gépelés?

- Először én is azt hittem - válaszolta a hölgy -, de most már nem is kell néznem a betűket. - Aztán hirtelen felfogta Holmes szavainak teljes értelmét, és összerezzent, és félelemmel vegyes megdöbbenés ült ki széles, jóindulatú arcára. Felnézett a barátomra: - Maga már hallott rólam, Mr. Holmes! - mondta. - Különben honnan tudná mindezt?

- Ne is törődjék vele - válaszolta nevetve Holmes. - A foglalkozásomhoz tartozik, hogy sok mindenről tudjak. De talán csak, hála a sok gyakorlásnak, észreveszem azt is, ami mások figyelmét elkerüli. Ha nem ilyen volnék, nyilván ön sem jött volna hozzám.

- Mrs. Etherege-től hallottam önről, uram, és azért jöttem el, mert az ő férjét olyan könnyen megtalálta, amikor már mindenki, még a rendőrség is halottnak hitte. Jaj, Mr. Holmes, bár az én ügyemben is ilyen sikerrel járna! Nem vagyok gazdag, de azért van évi száz font járadékom, és mellette még ott az a kevés, amit a gépeléssel megkeresek, de mind odaadnám, csak megtudhassam, mi történt Mr. Hosmer Angellel!

- Miért olyan sebtében rohant el hozzám? - kérdezte Sherlock Holmes, ujjait egymásnak nyomva, szemét a plafonra meresztve.

Miss Mary Sutherland kissé kifejezéstelen arcán ismét megjelent a megdöbbenés. - Igen, csakugyan elrohantam hazulról - mondta -, mert nagyon feldühített, hogy Mr. Windibank, mármint az apám, olyan könnyedén fogja föl az egészet. Nem akar sem a rendőrséghez fordulni, sem önhöz, aztán végül, amikor kiderült, hogy semmit sem akar csinálni, sőt azt is mondta, hogy nem érti, mi baj van egyáltalán, akkor igen feldühödtem, és úgy, ahogy voltam, egyenesen magához jöttem.

- Az apja - szólt közbe Holmes - nyilván mostohaapja önnek, hiszen más a neve?

- Igen, a mostohaapám. Apának szólítom, bár egy kicsit furcsán hangzik, ugyanis csak öt évvel és két hónappal idősebb nálam.

- Az édesanyja él?

- Ó, igen, anya él és virul. Nem örültem neki túlságosan, Mr. Holmes, amikor röviddel apám halála után férjhez ment, ráadásul egy nála tizenöt évvel fiatalabb férfihoz. Apa víz-gázszerelő volt a Tottenham Court Roadon, és egész jól menő ipart hagyott hátra, amit anyám egy darabig Mr. Hardyval, a segéddel folytatott. Amikor aztán megjelent Mr. Windibank, ő felszámoltatta anyámmal a boltot, mert az neki mint borkereskedőnek derogált. Négyezer-hétszáz fontot kaptak az iparért és a klientéláért, de ez közel nem volt annyi, amennyit apám kaphatott volna érte, ha él.

Arra számítottam, hogy Holmeson a türelmetlenség jegyeit fogom tapasztalni, miközben árad ez az összefüggéstelen és csapongó locsogás, de éppen ellenkezőleg, nagy figyelemmel követte.

- Az ön járadéka - kérdezte - az üzletből származik?

- Dehogyis! Az teljesen külön dolog, aucklandi nagybácsim, Ned hagyta rám. Új-zélandi részvényekben van, négy százalékot jövedelmez. Kétezer-ötszáz font volt az összeg, de én persze csak a kamatokat vehetem fel.

- Ön nagyon felkelti az érdeklődésemet - mondta Holmes. - Ezzel a száz font jövedelemmel, plusz még amit ráadásul keres, nyilván utazgat is egy kicsit, és igyekszik kellemesen élni. Azt hiszem, egy egyedülálló hölgy kényelmesen megél már évi hatvan fontból is.

- Én sokkal kevesebbel is beérném, Mr. Holmes, de nyilván megérti: amíg otthon lakom, nem szeretnék az anyámék terhére lenni, így azután, amíg velük vagyok, ők is hozzányúlhatnak a pénzemhez. Ez persze csak egyelőre van így. Mr. Windibank veszi fel a kamatomat minden negyedévben, aztán átadja az anyámnak, én pedig egész jól elvagyok azzal, amit a gépírással keresek. Két pennyt kapok egy lapért, és gyakran tizenöt-húszat is megcsinálok naponta.

- Nagyon pontosan körvonalazta a helyzetét - mondta Holmes. - Ez az úr a barátom, dr. Watson, előtte ugyanolyan nyugodtan beszélhet, mint előttem. Kérem, mondjon el mindent Mr. Hosmer Angellel való kapcsolatáról.

Miss Sutherland elpirult, és idegesen piszkálta mellénye rojtjait. - A gázszerelők bálján ismerkedtünk meg - mondta. - Amíg apám élt, mindig küldtek neki jegyeket, de később sem feledkeztek meg rólunk, és küldtek anyámnak is. Mr. Windibank nem akarta, hogy elmenjünk. Egyáltalán, nem akart engedni minket sehová. Már azért is nagyon dühös, ha egy vasárnapi iskolai zsúron részt akarok venni. De most ragaszkodtam hozzá, hogy elmenjek, és el is mentem, hát hogy jön ő ahhoz, hogy visszatartson? Azt mondta, hogy az a társaság nem hozzánk való, pedig akik ott voltak, mind apám barátai. Aztán azt is mondta, hogy nincs, amit fölvegyek, pedig ott volt a bordó plüssruhám, amit még elő sem vettem a szekrényből egyszer se. Végül, amikor már semmi sem használt, elment Franciaországba az üzleti ügyeit intézni, és a mama meg én elmentünk Mr. Hardyval, aki a segédünk volt. Ott, a bálon találkoztam Mr. Hosmer Angellel.

- Gondolom - szólalt meg Holmes -, hogy amikor Mr. Windibank visszajött Franciaországból, igen bosszantotta, hogy ön mégis elment a bálba.

- Tulajdonképpen egész rendesen fogadta. Emlékszem, hogy elnevette magát, vállat vont, és azt mondta, hogy teljesen fölösleges megtiltani valamit egy nőnek, mert úgyis az lesz, amit ő akar.

- Értem. Egy szó, mint száz, a gázszerelők bálján ismerte meg a Mr. Hosmer Angel nevű urat.
- Igen. Megismerkedtünk akkor este, és másnap eljött, hogy megkérdezze, baj nélkül hazaértünk-e a bálról. Aztán még kétszer találkoztunk vele, vagyis, hogy is mondjam, én találkoztam vele kétszer. Sétálni voltunk. Aztán apám hazajött, és Mr. Hosmer Angel nem jöhetett el többé hozzánk.

- Miért nem?

- Hát, mert az apám nem szereti az ilyesmit. Egyáltalán, ha csak tehette, nem fogadott látogatókat otthon, és mindig azt mondta, hogy egy nő érje be a családi körrel. Persze aztán én is mondtam mindig anyámnak, hogy egy nőnek saját társaság is kell, és valahol el kell kezdeni, és nekem még nem volt társaságom.

- És Hosmer Angel? Nem kereste a találkozást magával?

- Hát, apám egy hét múlva megint készült Franciaországba, és Hosmer azt írta, hogy jobb, ha nem találkozunk addig, amíg el nem utazik. Közben leveleztünk, és ő írt is nekem mindennap. Mindig reggel szedtem ki a leveleket, úgyhogy apám nem tudott róla.

- El volt már jegyezve akkor azzal az úrral?

- Igen, Mr. Holmes. Eljegyeztük egymást az első sétánk után. Hosmer, vagyis Mr. Angel, pénztáros volt egy Leadenhall Street-i irodában, és...

- Melyikben?

- Az a legbosszantóbb, Mr. Holmes, hogy nem tudom.

- És hol lakott?

- Az irodában aludt.

- És annak a címét nem tudja?

- Nem. Csak azt, hogy a Leadenhall Streeten van.

- A leveleket hova címezte?

- Az ottani postahivatalba, poste restante. Azt mondta, hogy ha az irodába küldeném, a többi hivatalnok ugratná, amiért egy nő ír neki leveleket. Erre én felajánlottam, hogy majd géppel írok, úgy, mint ő, de ezt nem akarta, mert azt mondta, hogy ha kézzel írok, akkor tudja, hogy a levél tényleg tőlem jön, de ha géppel, akkor mindig úgy érzi, hogy az írógép köztünk áll. Ez is csak azt mutatja, Mr. Holmes, hogy mennyire ragaszkodott hozzám, és hogy milyen apróságokra is gondolt.

- Ez valóban rendkívül sokatmondó - hagyta rá Holmes. - Nekem régóta vezérelvem, hogy az ilyen kis dolgok a legeslegfontosabbak. Emlékszik esetleg néhány egyéb apróságra is Mr. Hosmer Angellel kapcsolatban?

- Nagyon visszahúzódó ember volt, Mr. Holmes. Inkább este szeretett sétálni velem, mint nappal, mert azt mondta, nem akar feltűnő lenni. Nagyon zárkózott, finom úriember, még a hangja is olyan szelíd. Elmondta, hogy fiatal korában többször betegeskedett a tüszős mandulájával, és ezért gyenge a gégéje, és olyan akadozó, suttogós a beszéde. Mindig elegáns, egyszerű, tiszta ruhát hordott, de a szeme neki is gyenge volt, mint nekem, és sötét szemüveget hordott, mert bántotta a fény.

- És mi történt, amikor a mostohaapja, Mr. Windibank, visszament Franciaországba?

- Mr. Hosmer Angel ismét eljött hozzánk, és azt mondta, hogy házasodjunk össze, mielőtt az apám visszajön. Nagyon komolyan gondolta, a kezemet a Bibliára téve megesketett, hogy akármi történik, hű maradok mindig hozzá. Anya azt mondta, igaza volt, hogy megesketett, és hogy ez csak a szenvedélyének a jele. Anya teljesen mellette állt kezdettől fogva, és még sokkal jobban ragaszkodott hozzá, mint én. Aztán, amikor arról beszéltek, hogy azon a héten legyen meg az esküvő, én megkérdeztem, hogy mi lesz apával, de mind a ketten azt mondták, hogy ne törődjek vele, majd utána megmondjuk neki, sőt anya azt is mondta, hogy ő majd elintézi a dolgot. Nekem ez nem nagyon tetszett, Mr. Holmes. Furcsa, hogy az engedélyét kell kérnem, hiszen csak pár évvel idősebb nálam, de mégsem akartam titokban csinálni semmit, ezért írtam az apámnak Bordeaux-ba, ahol a társaság francia irodája van. A levél azonban visszajött, éppen az esküvő reggelén.

AZ ELTŰNT VŐLEGÉNY (2)

- Nem érte ott az apját?

- Így van, Mr. Holmes, épp a levél érkezése előtt indult vissza Angliába.

- Aha! Hát ez igazán pech. Az ön esküvője tehát már napra ki volt tűzve. Templomban lett volna?

- Igen, de nagyon diszkrét keretek között, a Megváltó templomában, a King's Cross közelében, utána pedig egy szerény reggelit költöttünk volna el együtt a St. Pancras Hotelben. Hosmer egy bricskával jött értünk, de mivel ketten voltunk anyámmal, oda minket kettőnket ültetett fel, ő pedig beszállt egy zárt hintóba, mert nem volt más kocsi az utcánkban. Mi értünk először a templomhoz, és amikor megérkezett a hintó, vártuk, hogy Hosmer kiszálljon, de nem szállt ki, és amikor a kocsis leszállt a bakról és benézett, odabent nem volt senki! A kocsis azt mondta, el nem tudja képzelni, mi lett vele, mert a saját szemével látta, amikor beszállt. Ez most pénteken történt, Mr. Holmes, és azóta sincs halvány fogalmam sem arról, hogy hová lett.

- Önt minden jel szerint igen rútul becsapták - mondta Holmes.

- Nem, dehogyis! Hosmer olyan jó és kedves volt hozzám, nem hagyott volna ott csak úgy. Még aznap reggel is állandóan azt hajtogatta, hogy bármi történjék, nekem hűnek kell maradnom hozzá, és még ha valami váratlan dolog adódna is, ami elválaszt bennünket, nekem mindig emlékeznem kell, hogy hozzá köt a fogadalmam, és hogy előbb-utóbb úgyis számon kéri rajtam. Elég furcsa volt, hogy ilyeneket mondott az esküvő napján, de az, ami azután történt, végül is magyarázatot ad rá, azt hiszem.

- Természetesen. Az ön véleménye szerint tehát valami katasztrófa történhetett vele?

- Igen, uram. Úgy hiszem, érezte, hogy valami veszély fenyegeti, különben nem mondott volna olyanokat. És aztán be is következett, amit előre érzett.

- De nem sejti, mi lehetett az?

- Nem.

- Csak még egy kérdés! Hogyan fogadta az édesanyja a dolgot?

- Nagyon mérges volt, és azt mondta, hogy ne is említsem többé.

- És az apja? Elmondta neki?

- Igen, és úgy láttam, neki is az a véleménye, hogy valami történt Hosmerrel, és még biztosan hallok róla. Azt mondja, mi érdeke fűződne hozzá valakinek, hogy engem a templomajtóig vigyen, és ott hagyjon el? Ha kölcsönvette volna a pénzemet, vagy ha már elvett volna, és úgy volna intézve, hogy a pénzemet ő kapja, akkor lenne rá valami oka. Hosmer azonban anyagilag független volt, nem fogadott volna el tőlem egyetlen shillinget se. De mi történhetett vele? És miért nem ír? Szinte beleőrülök, ha erre gondolok! Le sem hunyom éjjel a szemem. - Kis zsebkendőt húzott elő a muffjából, és az orrához nyomta, mert erőt vett rajta a zokogás.

- Belenézek az ügybe - mondta felállva Holmes -, és nincs kétségem afelől, hogy egyértelmű választ fogunk kapni. Nyugodtan rám bízhatja az egészet, semmi szükség rá, hogy továbbra is ezen törje a fejét, sőt, azt tanácsolom: próbálja meg Mr. Hosmer Angelt kitörölni az emlékezetéből, ha már az életéből eltűnt.

- Tehát úgy gondolja, hogy nem fogom látni többé?

- Sajnos, ez az érzésem.

- De hát mi történhetett vele?

- Ennek kiderítését rám bízhatja. Kérnék egy pontos személyleírást róla, és ha volna néhány levele, amelyet nélkülözni tud, azt is kérném.

- Megpróbáltam kerestetni apróhirdetés útján, a szombati Chronicle-ban adtam fel - mondta Miss Sutherland. - Itt a kivágott hirdetés, és tessék, itt van négy levele.

- Köszönöm. És mi az ön címe?

- Camberwell, Lyon Place 31.

- Mr. Angel címét tehát nem is tudta soha. Hol van az apja cégének telephelye?

- A Westhouse és Marbank, a Fenchurch Streeten, az apám ugyanis ennek a nagy vörösbor-importáló cégnek az ügynöke.

- Köszönöm. Ön nagyon szabatosan adta elő a közlendőjét. Hagyja itt a papírokat, és ne felejtse el a tanácsomat. Tekintse a történteket lezártnak, és ne hagyja, hogy befolyásolják az életét.

- Ön nagyon kedves, Mr. Holmes, de ezt nem tehetem. Hű maradok Hosmerhez, készen arra, hogy a rendelkezésére álljak, amikor visszajön.

Látogatónk naiv bizodalma kiváltotta tiszteletünket: a nevetséges kalap és a semmitmondó arc ellenére volt benne valami nemes. Megígérte, hogy ha értesítést kap, azonnal eljön ismét, aztán letette a papírjait az asztalra, és elment.

Sherlock Holmes szótlanul ült néhány percig, ujjait még mindig egymásnak nyomva, lábát maga elé nyújtotta, és tekintetét a plafonra szegezte. Aztán levette a szögről öreg tajtékpipáját, amelyet legjobb tanácsadójának tartott, rágyújtott, és hátradőlt a karosszékben. A tekergő, vastag, kék füstkarikák között arcára tökéletes, bágyadt nyugalom telepedett.

- Egész érdekes tanulmány ez a nőszemély - szólalt meg egy idő múlva. - Őt magát sokkal érdekesebbnek találtam, mint a problémáját, amely egyébként elég banális ügy. Ha megnézi a feljegyzéseimet, Andoverben, hetvenhétben hasonló esetre bukkanhat, és történt tavaly is ilyesmi, Hágában. Az ötlet igen régi, mégis, volt benne egy-két részlet, amely számomra is újdonság. Maga a nő azonban nagyon tanulságos jelenség.

- Az ön számára, úgy látom, nagyon sok dolog világos vele kapcsolatban, amelyek számomra teljesen láthatatlanok - jegyeztem meg.

- Nem láthatatlanok, csak nem vette észre őket, Watson! Nem tudta, hogy mit nézzen, így aztán nem is látta meg azt, ami fontos. Én képtelen vagyok magát meggyőzni például a kabátujjak jelentőségéről, a hüvelykujj körmének árulkodó mivoltáról vagy arról, micsoda fontos tényekre lehet következtetni a cipőfűzőből. Mit árult el például önnek a hölgy külseje? Adjon róla leírást!

- Nos: palaszürke színű, széles karimájú szalmakalapot viselt, amelyet téglavörös toll díszített. Fekete gyönggyel kivarrt fekete mellénye volt, szénfekete, mintás szegéllyel. A ruhája színe egy kicsit barnább, mint a tejeskávé, a nyakánál és a mandzsettájánál bordó plüss borította. A kesztyűje szürke, a jobb mutatóujjánál már teljesen ki volt kopva. A cipőjét nem figyeltem meg. Kicsi, kerek arany fülbevaló csüngött a fülén, és egész megjelenésén átsütött az a bizonyos közönséges, kényelmes, tespedt jómód.

Sherlock Holmes heherészve, finoman összeütötte a tenyerét.

- Szavamra mondom, Watson, csodálatosan fejlődik! Remek teljesítményt nyújtott, komolyan. Igaz ugyan, hogy minden lényeges részlet elkerülte a figyelmét, de a módszerre már ráérzett, és jól megjegyzi a színeket is. Sose bízzon az általános benyomásaiban, fiacskám, mindig a részletekre figyeljen! Én egy nőnél mindig a ruhája ujját nézem meg először. Férfiaknál talán jobb a nadrág térdénél kezdeni. Amint ön is megfigyelte, ez a nő plüssmandzsettát viselt, a plüssön pedig nagyszerűen meglátszik minden. Nagyon szépen kirajzolódott egy dupla vonal, alig a csukló fölött, ahol a gépírónő az asztalra támasztja a karját. A varrógép hasonló nyomot hagy, de az csak a bal karon, és csak a kisujj oldalán, nem teljes csuklószélességben, ahogyan itt is látható volt. Következő pillantásom az arcát vette szemügyre, és amikor észrevettem az orrán a csíptetőtől származó bemélyedést, megkockáztattam egy megjegyzést a rövidlátásáról meg a gépelésről. Ettől a hölgy egy kicsit meglepődött.

- Én is.

- Pedig nagyon is kézenfekvő volt. Aztán nagyon meglepődtem, amikor lenéztem a cipőjére, és észrevettem, hogy a két lábbeli ugyan hasonlít egymásra, de semmiképp sem párja egyik a másiknak, mivel az egyiknek enyhén mintás volt az orra, a másiknak sima. Az egyiknek az öt közül csak a két alsó gombja volt begombolva, a másiknak az első, a harmadik és az ötödik. Namármost, ha azt látjuk, hogy egy különben rendesen öltözött fiatal hölgy felemás, félig begombolt cipőben jött el otthonról, nem túl ördöngös dolog arra következtetni, hogy nagyon sietett.

- És mit vett még észre rajta? - kérdeztem, mohó érdeklődéssel várva - most is, mint mindig - barátom pontos okfejtését.

- Például azt, hogy üzenetet írt, mielőtt eljött otthonról, de már akkor, amikor teljesen fel volt öltözve. Azt ön is észrevette, hogy a jobb kesztyűje ki volt kopva a mutatóujjánál, de azt már nyilván nem látta, hogy a kesztyűje és az ujja is kék tintafoltos. Nyilván sietve írt, és túl mélyen bemártotta a tollat. És ennek ma reggel kellett történnie, különben nem lett volna olyan jól látható a paca az ujján. Elég elemi dolog ugyan, de nagyon szórakoztató. Most mégis, térjünk vissza a munkához, Watson. Lenne szíves felolvasni a hirdetésben foglalt személyleírást Mr. Hosmer Angelről?

A fény felé tartottam az újságkivágást. Az "Eltűnt" címszó alatt így folytatódott: "...14-én délelőtt Hosmer Angel úr. Körülbelül öt láb hét hüvelyk magas, erős felépítésű, arca halvány, haja fekete, középütt kissé kopaszodó; fekete bajusza, dús, fekete oldalszakálla van. Sötét szemüveget hord, beszéde erőtlen, suttogó. Utoljára fekete, selyemmel szegélyezett frakkot, fekete, arany Albert-lánccal díszített mellényt, szürke Harris-tweed nadrágot, cúgos, magas szárú cipője fölött barna lábszárvédőt viselt. Valamelyik Leadenhall Street-i irodában állt alkalmazásban. Aki tud róla valamit stb. stb."

- Ez elég lesz - mondta Holmes. - Ami a leveleket illeti - pillantott beléjük -, azok teljesen hétköznapiak. Nincs bennük semmilyen Mr. Angelre utaló adat, kivéve, hogy egyszer Balzacot idézi. Mégis, egy dolog igen figyelemreméltó bennük, ami minden bizonnyal önnek is szemet szúr.

- Az, hogy géppel írták őket - mondtam.

- Valóban. De nemcsak maga a levél, hanem az aláírás is géppel van odaírva minden esetben. Nézze csak meg, ott áll szépen alul: Hosmer Angel. Dátum van rajtuk, de fejlécnek csak annyi, hogy "Leadenhall Street", ami nesze semmi, fogd meg jól. Az aláírás hiánya nagyon sokat elárul, sőt, nyugodtan nevezhetjük perdöntő bizonyítéknak.

- Mire nézve?

- Kedves barátom, lehetséges lenne, hogy maga nem látja, milyen szoros kapcsolatban áll az üggyel ez a tény?

- Hát, nem mondhatom, hogy látom, ha csak úgy nem, hogy a levél írója azt akarta, később ne csípjék nyakon az aláírásának segítségével, ha esetleg felelősségre vonnák ígéretszegésért.

- Nem, nem ez volt a célja. Még írnom kell azonban két levelet, amelyek teljesen tisztázni fogják a dolgot. Az egyiket egy nagy cégnek, a Citybe, a másikat az ifjú hölgy mostohaapjának, Mr. Windibanknek, akit szívélyesen meghívok hozzánk holnap estére, hat órára. Nem árt tárgyalni egy kicsit a férfirokonsággal. És most, doktorom, addig nem tehetünk semmit, amíg nem kapunk választ a leveleinkre, úgyhogy egyelőre nyugodtan félretehetjük ezt az ügyecskét.

Nagyon sok okom volt rá, hogy higgyek a barátom vaslogikájában és kivételes tetterejében, és úgy éreztem, bizonyára nem véletlenül kezeli oly könnyed magabiztossággal ezt a szokatlan rejtélyt. Én csak egyetlenegy kudarcáról tudok, arról, amikor Csehország királya számára nem sikerült Irene Adlertől visszaszereznie a fényképet, és ha visszagondolok a Négyek jelé-nek hátborzongató ügyére vagy a Skarlát tanulmány körüli rendkívül bonyolult dolgokra, hát úgy vélem, igencsak különös szövevény lehet, amit ő ne tudna kibogozni.

Abban a meggyőződésben hagytam tehát ott a barátomat - aki még mindig a fekete cseréppipáján pöfékelt -, hogy mire másnap este visszamegyek hozzá, már a kezében lesz minden bizonyíték Miss Mary Sutherland eltűnt vőlegényének hollétét illetően.

Figyelmemet abban az időben egy igen súlyos orvosi eset kötötte le, és a következő napot végig a beteg ágya mellett töltöttem. Már majdnem hat óra volt, amikor elszabadultam, és az első kocsival a Baker Streetre hajtattam, azon izgulva, nehogy lemaradjak a kis rejtély leleplezéséről. Sherlock Holmest azonban még egyedül találtam, amint hosszú, vékony tagjaival a karosszék mélyébe kuporodva szendergett. Az asztalon sorakozó lombikok, kémcsövek, a sósav átható, tiszta szaga mind arról árulkodott, hogy a napot egyik kedvenc foglalatosságával, vegytani kísérletezéssel töltötte.

- Nos, megoldotta? - kérdeztem, amint beléptem.

- Igen! Báriumbiszulfát volt!

- Nem, én a rejtélyre gondolok! - mondtam.

- Ja, én meg arra a sóra, amelyet vizsgáltam. Ami az ügyet illeti, nem volt abban semmi rejtély, bár, amint tegnap is mondtam, tartalmaz néhány érdekes részletet. Csak az benne a bökkenő, hogy, sajnos, nincs olyan törvény, amely lesújthatna a gazemberre.

- De ki az, és mi volt a célja azzal, hogy otthagyja Miss Sutherlandet? Alig hagyta el a kérdés a számat, amikor nehézkes lépteket hallottunk az előszobában, majd kopogtak az ajtón.

- Ez a nő mostohaapja, Mr. James Windibank - mondta Holmes. - Levélben jelezte, hogy idejön hat órára. Tessék!

A belépő középtermetű, erőteljes, harminc év körüli férfi volt, arca borotvált, bőre sápadt. Nyájas, megnyerő modorban köszöntött bennünket. Szürke szemének rendkívül éles, csontig hatoló tekintetét kérdőn ránk vetette, majd letette fényes cilinderét a komódra, és enyhe meghajlással leült a legközelebbi székre.

- Jó estét, Mr. James Windibank! - köszöntötte Holmes. - Ugyebár öntől érkezett ez a gépelt levél, amelyben jóváhagyja hatórai találkánkat?

- Igen. Sajnos, egy kicsit elkéstem, de tudja, nem vagyok egészen a magam ura. Nagyon sajnálom, hogy Miss Sutherland zavarta önt ezzel a kis üggyel, nekem ugyanis az a véleményem, hogy nem kell az efféle szennyest kiteregetni. Kifejezett kívánságom ellenére fordult önhöz, de, amint bizonyára észrevette, meglehetősen nyugtalan, lobbanékony lány, és nem könnyű befolyásolni, ha egyszer a fejébe vett valamit. Az ön személye ellen, természetesen, nem volt különösebb kifogásom, mivel ön nem tartozik a rendőrséghez, de azért az efféle családi szégyent akkor sem kellemes nagydobra verni. Egyébként is csak kidobott pénz, hiszen úgysem fogja megtalálni ezt a Hosmer Angelt.

- Ugyan már - szólt közbe nyugodtan Holmes -, megvan rá minden okom, hogy azt higgyem: meg fogom találni.

Mr. Windibank erősen összerezzent, és leejtette a kesztyűjét. - Örömmel hallom - mondta.

- Nagyon érdekes dolog - jegyezte meg Holmes -, hogy egy gépelt szöveg ugyanannyi egyéni sajátosságot mutathat, mint egy kézírás. Hacsak nem teljesen új gépekről van szó, nincs kettő, amelyik mindenben megegyezne. Egyes betűk jobban elkopnak, mint mások, és van, amelyiknek csak az egyik oldala látszik. Az ön levelében például, Mr. Windibank, meg lehet figyelni, hogy az "e" fölött minden esetben van egy kis maszat, az "r" zászlójából pedig hiányzik egy rész. Tizennégy egyéb jellegzetesség is van, de ezek a legszembetűnőbbek.

- Ezen a gépen írjuk a teljes levelezésünket az irodában, és kicsit már kétségtelenül elhasználódott - válaszolt a látogatónk, és fényes, szürke szemével fürkészőn Holmesra nézett.
AZ ELTŰNT VŐLEGÉNY (3)

- És most mutatok valamit, aminek érdemes lesz egy kis figyelmet szentelni, Mr. Windibank - folytatta Holmes. - A közeljövőben, azt hiszem, írok egy kis munkát az írógép és a bűnözés kapcsolatáról. Ezzel a tárggyal már úgyis foglalkoztam egy keveset. Itt van előttem négy levél, amelyet állítólag az eltűnt férfi írt. Mindegyiket géppel írták. És nemcsak az "e" maszatos és az "r" hiányos mindegyiken, hanem, ha veszi magának a fáradságot, és megnézi a nagyítóm alatt, látni fogja, hogy ugyanúgy megtalálható rajtuk az a másik tizennégy jellemző is, amelyre az imént céloztam.

Mr. Windibank felugrott, és felkapta a cilinderét. - Nekem nincs időm az ilyen fantazmagóriák végighallgatására, Mr. Holmes! - mondta. - Ha meg tudja fogni azt az embert, ám fogja meg, és majd értesítsen róla.

- Helyes - mondta Holmes, majd odalépett az ajtóhoz, és elfordította a kulcsot. - Akkor most rögtön értesítem is önt, hogy megvan!

- Micsoda? Hol? - kiabált habzó szájjal Mr. Windibank, és úgy pislogott körbe, mint egy csapdába esett patkány.

- Ó, semmi értelme, ne is fáradjon - szólt rá nyájasan Holmes. - Ebből már nem tud kimászni, Mr. Windibank! Az ügy nagyon is átlátszó, és igencsak alábecsült engem, amikor azt mondta, hogy úgysem tudok egy ilyen egyszerű problémát megoldani. Úgy, úgy! Üljön csak le, és beszéljünk meg mindent!

Látogatónk megsemmisülten rogyott a székre, homlokán veríték csillogott. - Ezért... ezért nem foghatnak perbe! - hebegte.

- Mély sajnálattal kell ezzel egyetértenem. De köztünk szólva, Mr. Windibank, ez olyan kegyetlen, önző, szívtelen és kicsinyes trükk volt, amilyennel még alig találkoztam. Hadd vegyem sorba az eseményeket, és maga majd kijavít, ahol tévedek.

A férfi összehúzta magát a székén, és teljesen összetörve, mélyen a mellére hajtotta a fejét. Holmes leült, feltette a lábát a kandallópárkányra, hátradőlt, zsebre dugta a kezét, és látszólag inkább saját magának, mint nekünk, beszélni kezdett.


- Egy illető feleségül vett egy nála sokkal idősebb nőt, a pénzéért - kezdte -, és a feleség lányának a pénzét is élvezhette, mindaddig, amíg a lány velük lakik. Az összeg az ő szintjükön igen tekintélyes summának számított, és az elvesztését komolyan megérezték volna. Megérte hát a próbálkozást, hogy megtarthassa. A lány jó természetű, szeretetre méltó teremtés volt, gyengéd és melegszívű, úgyhogy nyilvánvaló volt, hogy mindezen előnyös tulajdonságokkal és a kis jövedelmével együtt nem fog sokáig pártában maradni. Házassága azonban évi száz font veszteséget jelentett volna, ezért mit tesz a mostohaapa a házasság megakadályozására? A legtermészetesebbet, vagyis otthon tartja, eltiltja a hasonló korú emberek társaságától. Hamarosan rájön azonban, hogy ez a megoldás nem tartós. A lány nyugtalan lett, követelte a jogait, végül pedig közölte eltökélt szándékát, hogy elmegy egy bizonyos bálra. Erre mit tesz a ravasz mostohaapa? Olyan ötlethez folyamodik, amely az eszének talán dicséretére válik, de a szívének semmiképp. Felesége beleegyezésével és segítségével elmaszkírozza magát, fürkésző tekintetét sötét szemüveggel takarja, bajuszt ragaszt és dús po akállt, éles hangját behízelgőn suttogóra fogja, és mivel a lány rövidlátása miatt így kétszeresen is biztonságban lehet, kiadja magát bizonyos Mr. Hosmer Angelként, és maga kezd udvarolni neki, hogy az egyéb udvarlókat távol tartsa.

- Először csak tréfa volt az egész - nyögte a férfi. - Sosem gondoltuk volna, hogy ennyire elszalad vele a szekér.

- Ezt éppen elhiszem. Bárhogy volt is azonban, a lánnyal a szekér igencsak elszaladt, és mivel meggyőződése szerint a mostohaapja Franciaországban volt, a szélhámosság gyanúja föl sem merült benne. Hízelgett neki a férfi figyelme, és a hatást még csak erősítette anyjának nem titkolt elragadtatása. Aztán Mr. Angel elkezdett a házhoz járni, mivel nyilvánvaló volt, hogy ha igazi hatást akarnak elérni, el kell menni addig, amíg csak lehet. Jöttek a találkozások, majd az eljegyzés, amely végül biztosította, hogy a lány nem adja másnak a szívét. A csalást azonban nem lehetett örökké fenntartani. Az állítólagos franciaországi utazásokat egyre nehezebben lehetett volna megmagyarázni. Világos volt, hogy a dolognak véget kell vetni, mégpedig olyan drámaian, hogy az ifjú hölgy azt sose felejtse el, így aztán egy jó darabig ne is keressen más gavallért. Ezért tétetett vele hűségfogadalmat, megesketve őt a Bibliára, és ezért célozgatott az esküvő reggelén arra a lehetőségre, hogy történhet valami különös. James Windibank azt akarta, hogy Miss Sutherland maradjon Hosmer Angelhez kötve, és legyen teljes bizonytalanságban afelől, hogy mi történt vele, így legalább tíz évig ne nézzen más férfira. Az orránál fogva vezette egészen a templom ajtajáig, aztán, mivel innen már tovább nem mehetett, szép kényelmesen elővette a régi trükköt: beszállt a zárt hintó egyik oldalán, kiszállt a másikon, és eltűnt. Azt hiszem, így zajlottak le az események, Mr. Windibank.

Látogatónk mostanra már valamelyest visszanyerte megtépázott önbizalmát, felállt a székéről, és fölényesen elmosolyodott:

- Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem, Mr. Holmes, de ha maga ilyen nagyokos, akkor azt is tudnia kell, hogy maga az, aki törvénysértést követett el, nem én. Én nem tettem semmi olyat, amiért eljárást lehetne indítani ellenem, de ha maga zárva tartja azt az ajtót, följelenthetem tettlegességért és erőszak alkalmazásáért.

- Úgy van, ahogy mondja, a törvény sajnos nem nyúlhat magához - mondta Holmes, miközben kinyitotta az ajtót -, bár nem volt még ember, aki jobban megérdemelné a büntetést, mint maga. Ha ennek a fiatal hölgynek volna fivére vagy barátja, annak ostorral kéne végigvágnia a maga hátán. Az ördögbe is! - folytatta elvörösödve a férfi csúfondáros vigyora láttán -, az ügyfelem iránti kötelességeimhez ez éppen nem tartozik, de ha már itt van kéznél ez a lovaglóostor, miért ne engednék meg magamnak egy kis élvezetet?... - azzal két gyors lépéssel az ostornál termett, de mielőtt leakaszthatta volna, már vad dobogás hallatszott a lépcsőn, aztán csapódott a bejárati ajtó, és az ablakon át láthattuk, hogy Mr. James Windibank úgy rohan az utcán, ahogy csak bír.

- Ni, ilyen egy úgynevezett hidegvérű csirkefogó! - mondta nevetve Holmes, és ismét elhelyezkedett kényelmesen a székén. - Ez az alak az egyik gazemberséget a másik után fogja véghezvinni, amíg egyszer el nem követ valami igazán súlyosat, és akkor aztán az akasztófán végzi. Ez az ügy, persze, bizonyos tekintetben nem teljesen érdektelen.

- Nem tudtam tökéletesen követni a gondolatmenetét - szúrtam közbe.

- Nos! Az természetesen kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy Mr. Hosmer Angelnek igen nyomós oka lehetett erre a különös viselkedésre, és ugyanolyan kézenfekvő volt az is, hogy az egyedüli, aki igazán hasznot húzott az esetből, az a mostohaapa. Sokat sejtető adalék az is, hogy a két férfi sohasem találkozott, az egyik mindig csak akkor jelent meg, amikor a másik távol volt. Gyanúra adott okot a sötét szemüveg és a lefojtott hang, mert mindkettő leplezhet valamit, hasonlóképpen a dús po akáll is. Gyanúmat Windibanknek az a fura eljárása erősítette meg igazán, hogy géppel írta alá a leveleit, mert ez a tény természetesen arra utal, hogy a kézírását a lány olyan jól ismeri, hogy akár egy szóból is azonosítani tudná. Ezek az elszigetelt tények, számos aprósággal egyetemben, mind-mind egy irányba mutattak.

- És hogyan szerzett bizonyosságot, hogy a gyanúja helyes?

- Azt már nem volt nehéz megszerezni, mihelyt megtaláltam a delikvenst. Tudtam, hogy melyik cég alkalmazottja. A hirdetésben foglalt személyleírásból elhagytam azokat a dolgokat, amelyek esetleg maszkírozással előállíthatók, úgymint a po akállat, a szemüveget, a suttogó hangot, és elküldtem a cég irodájába azzal a kéréssel, hogy értesítsenek: ráillik-e a leírás valamelyik utazó ügynökükre. Amikor felfigyeltem a gépelt írás sajátosságaira a leveleken, küldtem magának a jómadárnak is egy levelet a cége címére, az iránt érdeklődve, el tudna-e jönni ide. Amint vártam, géppel írott választ küldött, amelyen ugyanazokat az apró, de áruló jeleket fedeztem föl. Ugyanazzal a postával jött meg a céges levél is a Fenchurch Streetről, a Westhouse és Marbanktől, amely közölte, hogy a leírás minden tekintetben ráillik James Windibank nevű alkalmazottjukra. Voilá!

- És mi lesz Miss Sutherlanddel?

- Ha elmondom neki, úgysem hiszi el. Ugye, emlékszik a régi perzsa mondásra: "Veszélyben van, aki egy tigristől elveszi a kölykét, és ugyanolyan veszélyben, aki elragadja egy nőtől a hamis ábrándjait." Látja, Háfiz ugyanolyan bölcs volt, mint Horatius, és ugyanúgy ismerte az emberi természetet...

Nikowitz Oszkár fordítása
 
 
0 komment , kategória:  Conan Doyle Sherlock Holmes   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1315
  • e Hét: 19938
  • e Hónap: 65010
  • e Év: 2006290
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.