Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-12-26 14:55:55, hétfő
 
  Móricz Zsigmond : Elbeszélések
KI SZÉP, KI JÓ



A síksági kis állomás a ragyogó, átlátszóan harmatos reggelen már tisztára söpörve várta a személyvonatot. Mihály, az újonnan kinevezett vasúti szolga boldogan, megelégedett arccal nézte végig munkáját. Kézben tartotta a nagy nyírág seprût, amelynek vonásai olyan szépen meglátszanak a porban, mintha rajzolva volnának. Kár azt eltaposni:

No, Mihály szólt rá a forgalmi tiszt, aki a vonatot várva ott sétált le s föl -, maga már kész ember. Csak meg kell házasodnia.

A legény katonásan kihúzta magát.

Igenis, csak vóna kit! felelt.

Ej, hát nincs babája a faluban?

A legény oldalra billenti a fejét.

Hát, instálom, én már nemigen veszek el parasztjánt!

A tiszt úr nevet. Persze, egy hete már, hogy "véglegesítve" van Mihály úr. Amint bejött a vonat, meg is mondta bizalmasan a vicináliskalauzoknak:

Ajánljanak ennek a fiúnak egy neki való, rangbéli lyánt, mert ez már nem vesz el parasztot.

Komendálok én magának, Mihály! szólt egy öreg, jóízû altiszt. Ojan egy jányt, mind a tíz ujját megszopja utána.

Ki lenne az? kérdezte Mihály, mint aki nem könnyen áll kötélnek.

A 37-es őrnek van két lánya. A nagyobbik jó vón magának. Nemigen csúnya, de nagyon dógos. A kisebbik igen szép, csakhogy nem szereti a munkát, csak a cifrálkodást.

Hm.

Gyüjjön be az esti vonattal, majd a tizenegyessel visszagyün. Addig úgysincs dolga itt.

Megeshetik.

Megalkudtak mán? kiáltott feléjük a forgalmi tiszt.

Meg.

Akkor mehet.

S a takaros ,;kávédaráló" döcögve, nyögve, szuszogva megindult. Így történt, hogy Mihály estére elkéredzett, s bement a szomszéd városba a nagyállomásra. Ott már várta az öreg altiszt, aki mindjárt gondja alá is vette Mihályt, s kivitte a szomszédos 37-es őrházhoz.

Jóestével köszöntek be.

Nini, András koma, hol jár itt? fogadta őket a roppant nagy termetû őr, a túlságosan kicsiny és lányos csecsebecsékkel telezsúfolt szobában. Számos vasutas-ruhadarab tette ismerőssé s szépen díszített házioltár tette ünnepélyessé a szobát.

András koma bemutatta a vendéget, ki légyen, mi légyen, mi járatban vagyon. Mihály sorra parolázott, s jól megfogta a lány kezét; mindjárt látta, hogy ez a nagyobbik, mert nemigen volt szép.

A másik lányt sehol nem lehetett látni.

Na, tessék leülni... Csorba úr a jármi állomáson van?

Csorba úr, mármint Mihály, kihúzta a derekát, hátraszegte a nyakát, s torokhangon beszélt, hivatalosan. S olyan szakszerû fejtegetésekbe merültek, mintha a vizsgáló bizottság előtt volnának. A 37-es őr nagy fejével bólongatott, meg volt elégedve a fiatalember felfogásával, és azt mondta neki:

Jövője van magának, barátom!

A nagyobbik lány ott ült a sarokban, egy karosszéken az anyja mellett, s előrehajolva közömbösen hallgatta a pohár mellett okosan diskurálók beszédét. Mihály buzgón beszélt, s oda se nézett rá, azon törte a fejét, hol lehet a kisebbik lány.

Egyszer csak fölállt és kiment. A konyhára volt kíváncsi. Jól számított; ott hevert a kisebbik lány az ágyon. Csinos, hétköznapi ruha volt rajta.

Hát maga miért nem jön be?

Minek? vont vállat a lány, s összébb igazította magán a ruhát.

Hát diskurálni.

Minek menjek? Sz maga Julcsához jött, nem énhozzám.

"Ahá! gondolta magában Mihály. Hát a másik a Julcsa. Derék lány."

Elnézte ezt is.

"Takaros cseléd!" gondolta róla, s megszólalt:

Én ahhoz jöttem, aki nekem tetszik. Nem Julcsához, se nem Borcsához.

Haha kacagott fel a lány -, én nem vagyok Borcsa!

Hát?

Majd bolond vagyok megmondani.

Hát csak mondja meg, ha nem szégyelli.

Majd.

A lány felült. Restellt olyan sokáig ott fetrengeni a legény szeme előtt.

Igazán formás, gömbölyû, piros arcú, nevető szemû lányka volt; olyan hamis nézésû volt a szeme, hogy Mihály mindig nevetett, ha bepillantott.

Na, gyüjjön be, na.

Itt is jó.

Persze. Minek vóna jó itt, ha odabe is lehetünk?

Mihály már csak azért beszélt, hogy ne hallgasson. Elkapta a lány kezét, s húzta. De ez nem hagyta magát.

Körmére ütök.

De visszaütöm.

Majd elő is veszem a seprût.

De összetöröm.

Haggya mán a kezem, mer olyat kiáltok!...

De be is tapasztom a száját!

Beleharapok.

Na!... és odatartotta nagy barna öklét, amelyben elveszett a lány gyermekkeze, annak az arca felé.

A lány a dulakodásban lefordult az ágyról, s egyszerre csak ott volt a legény ölében. A két karja közt. Most már igazán nem volt menekülés. A Mihály fejét megcsapta valami hőség, s hirtelen úgy átölelte a lányt, majd összetörte.

Ebben a pillanatban kattant a kilincs. Mire kinyílt az ajtó, már kibontakoztak. Julcsa jött ki. Az összeszorított szájú nagylánynak villogott a szeme.

Hívom, osztán nem gyün szólt Mihály mentegetőzve.

Mér nem jössz? Egy-kettő. Tessék! szólt rá a húgára Julcsa.

Az lesütötte a fejét, hogy eltakarja az égő arcát.

Én nem vagyok úgy kicsípve, mint te mondta.

Mer lusta vagy.

Nem is vagyok olyan friss az ötözésre...

Nem! éppen te nem vagy! Egyebet se szeret, csak a cifrálkodást.

Mihály közbeszólt:

Jó magának így is. Így is elég szép.

Rögtön megbánta, amit mondott.

Elég szép ő. Kivált mikor felhúzza az orrát, mint a pulyka. Olyankor kell látni.

A kisebbik lány csípőre tette a kezét, és visszanyelvelt:

Tessék innen bemenni, hogy szedem rendbe magam. Olyan vagyok, mint egy izé.

Egy borzaskati! szólt Mihály.

A két lány elnevette magát. A nagyobb epésen, a kisebbik vidáman.

Katinak híjják? eszmélt fel Mihály.

Úgy hát! mondta Julcsa.

De bizony nem úgy, hanem Katicának! felelt a kisebbik.

Katica! pittyesztette el a száját a Julcsa. Azzal kinyitotta az ajtót, s előreeresztette a Mihályt.

A legény elfojtotta mosolygását, s az asztalhoz ment; mindenki a helyére ült.

A két férfi a vasút mentén való tehénlegeltetésről beszélt, amibe az asszony is beleszólt néha, hogy az álmosságától szabaduljon. Mihály ránézett a kövér asszonyra, s látta, hogy a pillája majd lecsukódik, s egyre ásít. Ettől őrá is átragadt az ásítás. Elfojtotta, de könny gyûlt a szemébe az erőltetéstől.

Álmos, öcsém?

Én? Dehogy.

És egyre jobban elálmosodva hallgatta a diskurzust. Még neki nincs tehene, nem érdekli a kérdés.

Mennyit fizettünk tavaly szénáért, lányom? kérdezte az apa, s a lány komolyan, nyugodtan, biztosan felelt.

Először hét forintot, azután ötöt, tavasszal huszat.

Derék lányi bólintott Mihály, és újra ásított.

Végre bejött a kis borzas Kati is, aki most "helyre Kati" lett, amilyen csinosan átöltözött. Egész kisasszony.

Mán fölöltözött? kérdezte Mihály, s már egy cseppet sem volt álmos.

Katica elnevette magát:

Idebe halotti tort tartanak?

Micsoda beszéd ez? szólt rá szigorúan az apja, de a kislány nem respektálta a szigorú ráncokat.

Na, hát hogy ilyen csöndben üldögélnek.

Mihály hangosan felkacagott.

A mán igaz! kiáltotta.

Katica felsrófolta a lámpát, s amint világos lett a szobában, mindenkinek felderült az arca.

Játsszunk valamit! Tud maga kártyázni? kérdezte Katica.

Filkózni tudok.

Azt elhiszem, hisz olyan filkó maga is.

Ez a lány nem tud becsületet mondta Julcsa.

A többiek nevettek.

Pár perc múlva olyan parázs ütősdijáték folyt négy közt az asztalon, hogy na!

Olyan hirtelen elrepült az idő, hogy mindenki elámult, mikor bejött a tizenegy órás vonat.

Mihály ezután sûrûn eljárt a 37-es őrékhez. Mindjárt második jöttekor valami furcsa megfigyelést tett. Julcsa alig vetett ügyet rá, egészen átengedte őt a Katicának. Mihály csak mosolygott, s erősen megszorította a Julcsa kezét, amit ez kelletlenül engedett oda neki. S amíg Katicával hancúrozott, bolondozott, jól látta, hogy Julcsa egy percig sem pihen, dolgozik, mintha ő ott sem volna.

Már feltûnően sokszor volt itt. Jókedvûen jött, fütyörészve, mint aki tudja, hogy félve várják. Az őrék nem tudták mire vélni, hogy még most sem nyilatkozik. De Mihály nem hagyta apró megjegyzésekkel, tûszúrásokkal kivétetni magából, amit nem akart.

A szülők egy ideig sajnálták, hogy Julcsa megint árván maradt, de lassan beletörődtek, azt nem lehet parancsolni, ki kit szeressen.

Így húzódott a dolog egészen őszig.

Akkor a nagy darab ember, a 37-es őr, megharagudott, ő nem hagyja tovább orránál fogva vezettetni magát.

Hát, öcsém rukkolt ki -, száz szónak is egy a vége. Szeretném tudni, mi céllal, szándékkal jár a házamba.

Hát, kedves bátyámuram, tudhatja azt maga, ha akarja.

Tudni nem tudom, de gondolom. A lyányom miatt...

Igen. Feleségül szeretném venni a Julcsa lyányát.

A Katicát.

Nem. A Julcsát.

A 37-es őr elámult.

Julcsát?

Azt.

Az apa fölállott, s körüllépegetett a szobában. Akkor kikiáltott a konyhába:

Hé! Gyertek csak be, lyányok.

Bejött mindenik, Katica frissen, nevetve, Julcsa mogorván, kelletlenül. Az apjok kézen fogta mindeniket, s Katicát odapenderítette a legény elé.

Hát ezt akarod, ugye?

Nem én... aztat! és fölkacagott. Hát ha mondom, hogy a Julcsát; akkor a Julcsát! Általános elámulás.

Katica elképedve vetette szemét az ott álló legényre.

Hát akkor mit bolondított engem nyár óta?

Én nem bolondítottalak. Nem eleget cicáztam veled?

Hisz épp a! Cicázzon avval, akit el akar venni!

Há mondta okosan Mihály -, nem értesz te ahhoz, húgám! Van, akivel cicázunk. Van, akit feleségül veszünk. Mert hát olyanok a jányok, ki szép, ki jó...

És vidáman megfogta a Julcsa hirtelen boldogságtól remegő, becsületes, dolgos kezét.

1909
 
 
0 komment , kategória:  Móricz ZsigmondKI SZÉP, KI JÓ  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5763
  • e Hét: 24386
  • e Hónap: 69458
  • e Év: 2010738
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.