Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2011-12-28 10:50:09, szerda
 
  Michael Ende
(1929-1995)
Bocsáss meg



Bocsáss meg, nem tudok hangosabban beszélni.
Nem tudom, mikor hallasz meg, te, akihez szólok. És egyáltalán, meghallasz-e?
A nevem Hor.
Kérlek, tedd a füled a számhoz, akármilyen távol vagy is tőlem, most vagy bármikor. Különben nem tudom magam megértetni veled. És még ha hajlandó vagy is teljesíteni kérésemet, éppen elég homályos pont marad, amit magadból kell majd kiegészítened. Ott, ahol az én hangom csődöt mond, a tiédre van szükségem.
Talán abból magyarázható ez a gyengeség, hogy mi Hor lakhelye. Ő ugyanis, ameddig csak vissza tud emlékezni, mindig is egy hatalmas, teljesen üres épületben lakott, ahol minden hangosan kimondott szó szinte soha véget nem érően visszhangzik.
Ameddig csak vissza tudok emlékezni. Vajon mit jelent ez?
Hor mindennapos vándorlásai során, a termeken és folyosókon keresztül még mindig beleütközik valamelyik régen elkiáltott hangja bolyongó utórezdülésébe. Nagyon kínos neki, hogy ily módon a múltjával kénytelen találkozni, jóllehet az akkor belőle kiszakadt szó időközben formáját és tartalmát a felismerhetetlenségig elveszítette. Ezt az ostoba visszhangmaradékot, Hor immár meg sem hallgatja.
Megszokta, hogy a hangját - ha használja egyáltalán - csak ama ingadozó határig eressze ki, amelyen túllépve visszhangot keltene. Ez a határ alig magasabb a tökéletes csendnél. Ennek a háznak ugyanis kegyetlenül éles a hallása.
Tudom, hogy sokat kívánok, de kénytelen leszel visszafojtani a lélegzetedet is, ha Hor szavait fel akarod fogni. A beszédszervei elhaltak a sok hallgatástól - vagyis átalakultak.
Hor nem tud érthetőbben szólni hozzád, mint amennyire a hangja engedi, ahogyan azok a hangok szólnak, amelyeket röviddel elalvás előtt hallasz. És te kénytelen leszel az alvás és ébrenlét közötti keskeny mezsgyén egyensúlyozni - vagy lebegni, mint azok, akiknek a ,,fenn" és a ,,lenn" között nincs különbség.
A nevem Hor.
Jobb lenne úgy mondani: Hornak hívom magam.
Mert ugyan ki hív a nevemen - rajtam kívül?
Említettem már, hogy az ház üres?
Úgy értem, teljesen üres. Hor, ha aludni akar, egy sarokban kuporodik össze, vagy lefekszik, ahol éppen van, esetleg egy terem közepén is, amelynek messze vannak a falai.
Táplálkozási gondjai nincsenek Hornak. A falak és az oszlopok ehető anyagból vannak - kissé áttetsző masszából, amelynek élvezete nagyon gyorsan csillapítja az éhséget és szomjúságot. Azonkívül Hor igényei ebben a vonatkozásban szerények.
Az idő múlása neki nem jelent semmit. Nincs lehetősége, hogy mérje, legfeljebb a szívverésével. De az nagyon változó. Hor nem ismeri a nappalokat és éjszakákat, örökké egyforma szürkület veszi körül.
Ha nem alszik, akkor a lakatlan épületben bolyong céltalanul. Ez egyszerűen kényszere, igénye, amelynek kielégítése örömet szerez neki. Amellett csak ritkán érzékeli, hogy olyan térbe ért, amely ismerős a számára, mintha időtlen időnek előtte már járt volna itt. Másrészt néha olyan hely mellett megy el, ahol valaha járt már; erre kétségtelen jelek utalnak: például a falból kiharapott sarok, vagy egy halom beszáradt ürülék. Maga a helyiség éppen olyan idegen Hor számára, mint az összes többi. Talán változnak a helyiségek Hor távollétében, tágulnak vagy összemennek. Talán éppen az váltja ki ezeket a folyamatokat, hogy Hor végigment a termeken, de ő nem szereti ezt a gondolatot.
Kizártnak tartom, hogy rajta kívül más is lakna ebben a házban. Természetesen az épület elképzelhetetlen mértei mellett erre nincs bizonyíték. Éppen olyan kevéssé lehetetlen, mint amennyire lehetséges.
Sok szobának van ablaka, de ezek csak további szobákra nyílnak, rendszerint nagyobb helyiségekre. Bár a tapasztalat mostanáig nem bizonyította, Hor azt képzeli, hogy egyszer eljut majd a legutolsó, a legkülső falhoz, amelynek az ablakai valami egészen más kilátást nyújtanak. Hor nem tudja megmondani, mi lenne ez, de néha hosszan töpreng rajta. Helytelen volna azt állítani, hogy valósággal vágyódik az ilyen kilátásra - ez csak afféle játék, cél és értelem nélkül. Álmaiban Hor élvezett ilyen kilátást, de mire felébredt, semmi elmondható nem maradt az álmaiból. Csak azt tudja, hogy így volt, és hogy legtöbbször könny áztatta arccal ébredt. De Hor nem tulajdonít nagy jelentőséget ennek, csak a furcsasága miatt említi...
Rosszul fejeztem ki magam. Hor sohasem álmodik és emlékei sincsenek. És mégis egész létét az élmények rémülete és gyönyöre tölti be, amelyek hirtelen feltámadó emlékek módján öntik el a lelkét.
Persze, nem mindig. Időközönként sokáig olyan nyugodt marad a lelke, mint egy mozdulatlan víztükör, máskor meg minden felől megrohanják ezek az élmények, rátámadnak, mint az üres folyosókon vágtató villámok, úgy hasítanak belé, amíg kimerülten lezuhan, fekve marad és megadja magát. Mert ez ellen Hor védtelen.
A hirtelen emlékek föltolulása ellen. Így mondtam?
A nevem Hor.
De ki az az Én-Hor? Egy személy vagyok? Vagy ketten vagyunk, és a másiknak az emlékei tolulnak fel bennem? Sokan vagyok? És mind a többiek, akik én vagyok, odakinn élnek, ama legkülső, utolsó falon túl? És ők sem tudnak semmit az élményeikről, semmit az emlékeikről, mert náluk odakünn nincs maradásuk? Jaj, de Hornál megmaradnak, együtt élnek az életével, rá könyörtelenül rátámadnak. Összenőnek vele, maga után húzza uszályként ezeket az élményeket és emlékeket, amelyeket már vég nélkül hurcolt a termeken és szobákon át, és ez az uszály csak nő, egyre nő.
Vagy belőlem is indul valami felétek, kintiek, egyikőtök vagy sokatok felé, akik egyek vagytok velem, mint a méhek a királynőjükkel? Éreztek engem, törzsem szétszórt végtagjai? Halljátok nem hallható szavaimat, most, vagy az időn kívül? A végén te is engem keresel még, te énem másik fele? Hort keresed, aki magad vagy? Emlékeidet kutatod, amelyek nálam vannak? Közeledünk-e egymáshoz a végtelen tereken át, mint a csillagok, lépésről lépésre, képről-képre?
És mik leszünk azután? Vagy nem leszünk többé? Kioltjuk egymást kölcsönösen, mint az Igen és a Nem?
De egyet meglátsz majd: mindent hűségesen megőriztem.
A nevem Hor.

Lázár Magda fordítása
 
 
0 komment , kategória:   Michael Ende Bocsáss meg  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2487
  • e Hét: 27148
  • e Hónap: 72220
  • e Év: 2013500
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.