Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll . . . . ! ! ! Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Bozzai Pál: Szép kedvesem.
  2018-05-28 06:55:59, hétfő
 
  Bozzai Pál:

Szép kedvesem.


Szép kedvesem alszol-e már?
Im elkongott az éjféli harang.
Te nyugszol; az én lelkem tova jár
És messze sötéten az éjbe borong.
Tégedet isteni álmak
Ringatnak nyoszolyádon:
Az én álmaim viharrá válnak
És rajtok a fergetegek nyomait bejárom.
Még egyszer képzeletemmel
Megnézem igéző titkaidat,
Aztán távoznom kell
És visszatérnem nem szabad.
Mosolyganak-é ajkaid?
Mosolygjanak, oh csak mosolygjanak!
Engem többé nem üdvezit
Ez a mosoly, ez a bájos ajak.
E hunyt szem erősebb fényü, mint
Legbüszkébb gyöngye keletnek,
Mely valahányszor egekre tekint,
A csillagok elfeketednek.
És e kebel, hol zajlik és pihen
A lázas szerelem,
És e fő, mely érzéstelen
Most fürdik omolt haja fürteiben!...
Szép vagy, de csábitó vagy;
Álmodban is hazudnak ajkaid,
A szó, mely bűvös ajkadon fagy,
Nem tudja, mi a hüség és a hit.
Te megzavartad álmaim'
S érzelmim csendes tükörét,
És elraboltad romjain
Szivem nyugalmát, mindenét...
Pihenj, pihenj szép kedvesem,
Im elkongott az éjféli harang,
Nyugtodat ne zavarja szellemem,
Mely messze sötéten az éjbe borong.

(1847.)
 
 
0 komment , kategória:  Bozzay Pál  
Bozzai Pál: Az ifjú világa.
  2018-05-27 07:40:59, vasárnap
 
  Bozzai Pál:

Az ifjú világa.


Nyugtalan tenger, mely habjaidat hányod,
Kert, hol mindennemű virágok teremnek,
Melynek van szélvészed, melynek van orkánod...
Változó képeden gyakran elmerengek,
És a tárgy derengő, kétes arczulatja
Lelkemet tükörként elém rajzolgatja.

Te fényes képzelet, mely virágos pályán
Egek felé tartod merész röpülésed!
Te szárnyas vágy, mely szállsz át az ür homályán
S neved' lehetlenség oszlopára vésed,
Te befogadó sziv! te nyugtalan lélek!
Ti forrongó erők! lángzó szenvedélyek!

És te tágas látkör, a mely korlátjának
Nem ismeri el a földet, sem az eget,
Fölszállván körébe magasság honának,
Mind azt szemlélem, mit az elme rejteget.
Lelkem a magasban, lehúllván salakja,
A dicsőség márványpalotáját rakja.

Lánczához nincs kötve földi érdekeknek,
Zabolázhatatlan lelkem oczeánja
S tengerét e zajos küzdő elemeknek,
Legével az édes szabadság táplálja;
Dicső lég, melyben a fényes nap sugára
Borostyánt növeszt az elhulltak porára!

Dicső lég! szabadság édes levegője,
Mely a férfi erőt ölében ringatja,
Benne a dicsőség zászlót emel s tőle
Fölpirúl a jóllét kedves arczulatja,
Dicső lég, a melynek lánglehelletére
Felbuzdúl az erő habzó piros vére.

S kifáradva a nap izzasztó munkáin,
Oh mi édes, vonzó, hüvös árnyék alatt
Elszenderedni a jelennek rózsáin
S álmodni jövőben boldogabb álmokat!
Hol a sziv vezeti a szárnyaló vágyat
S a léleknek ékes képzelet vet ágyat.

S párnáin az édes gerjedezéseknek
Andalogván, tova jár a rajos elme
És a természetre, hol gyökeret vernek
Érzési, lehajol végetlen szerelme.
S keresztül homályin annyi szenvedélynek
A nyugalom csendes, tiszta lángjai égnek.

És mint a nap, mely száll lágy hullámvetette
Ágyába nyugalmas tengerek árjának:
Végetlenbe járó vágynak közepette,
Úgy száll a szerelem s utat nyit magának;
Oly fényesen ragyog, oly virágos utja
S az életnek minden gyönyörét megfutja.

De forr és háborog a nyugtalan lélek,
Lankaszt ma az, a mi tegnap még hevíte,
Változnak a keblet gyötrő szenvedélyek,
Összerombolja azt, mit buzgón építe.
Pedig a mit keze ekkép összerombolt
Egykor tán előtte imádott oltár volt.

Egy világ van bennem, a kebel világa
Hol hegyek érczekint rejlik az érzelem;
Örömemben szivem legfőbb boldogsága,
Ha egész világot magamhoz ölelem...
De a midőn benne szilaj keserv támad,
Kirekesztem onnan az egész világot.

Szabad vagy, lelkemnek minden szárnyalása;
Szellemem! mely nem türsz lánczoló korlátot,
Légy olyan, miként az egek villámlása
S tedd le most is bátran első áldozásod...
Lángol már az oltár, fölszáll már az ének,
Első, a szabadság magas istenének.

Mig az idő nem int ősz, deres fejével,
Közétek ifjúság báji, végyetek be!
Enyhe árnyatokban szenderedjem én el
És hajthassam fejem' rózsás öletekbe!
Te befogadó sziv! te nyugtalan lélek!
Ti forrongó erők s lángzó szenvedélyek.

(1846.)
 
 
0 komment , kategória:  Bozzay Pál  
Bozzay Pál: Kisírtam könnyeim . . .
  2018-05-26 07:33:40, szombat
 
  Bozzay Pál:

Kisírtam könnyeim . . .

(Josephstadt, 1850. jul. 10-én.)


Kisírtam könnyeim,
Kiontám vérem.
Elvesztett honomért
A csatatéren.

Látám őt küzdeni
Nappal és éjjel.
Téren és halmokon
Vad ellenével.

Látám szép zászlait
Keverve porba,
Fegyverét, díszeit
összetiporva.

S megroncsolt tagjain
A pihegönek
Üvöltve száguldtak
Vad hadi mének.

Látám őt élete
Vég-órájában,
Véres kezekkel és
Halott-halványan;

S mikor bús ajkai
Halált nyögének:
Diadal-örömét
Ellenségének . . . .

Messze föld népei
Gyűltek halomba,
Félvilágra szólt a
Halotti pompa;

Nagyszerű sir fölött
Dühösen morga
Halálos ajakkal
Száz ágyú torka;

S nem jött el, fegyverét
Emelni érte,
Napkelet, napnyugot
Lenyügzött népe;

Nem jött el fölfogni
Hanyatló térdét,
Felfogni sebei
Kiomló vérét . . .

Eljött a Nemezis
Megcsalt bolondja,
S a martyr-koszorut
Fejére nyomta !

Vasárnapi Ujság - 1867. junius 23.
 
 
0 komment , kategória:  Bozzay Pál  
Bozzay Pál: A bagoly .
  2018-05-18 07:37:34, péntek
 
  Bozzay Pál:

A bagoly .


Én mindig komoly madár voltam,
Bár néha dévaj és hamis;
A metaphysicát tanultam,
Értek a politikához is.
A mystikus dolgokba néha
Bele ütöm az orromat,
S olyan leszek, mint egy próféta, -
Mindenki féli szavamat.
Én kiáltom: kuvik, kuvik,
S mindenki fél és elbuvik.

Az ember még balga is, látom,
Nappal kicsúfol, hogyha lát;
De remeg, hogyha éjszakákon
Megkopogtatom ablakát.
Az éjszakának hűs árnyéka
Ha megfüröszti fejemet,
Fölmagasulok mint proféta,
Veszek jóslói szellemet. -
És kiáltom: kuvik, tuhu,
S mondják, lesz dögvész, háboru.

Hogy nem nagy volna a szépségem,
Én nem tudom, de ugy mondják;
Hogy tükörben magamat nézzem:
Nem bánta még a hiuság.
De hogy a napsugártól félek,
Már abban nincsen tagadás,
De ebben is másokra nézek
S velem tart sok auctoritás!
Én kiáltom: kuvik, kuvik,
S mindenki fél és elbuvik.

A magányosságot nagyon szeretem,
Bár nem bánt melancholia;
A világhoz vagyok idegen,
Lelkemben nincs harmónia.
Hangtól, zörejtől nagyon félek,
Ön-árnyékomtól rettegek;
Azt gondolom, rólam beszélnek
Az erdők és a fellegek.
Én kiáltom: kuvik, kuvik,
Bölcs, ki a világtól búvik.

Vasárnapi Ujság - 1868. junius 14.
 
 
0 komment , kategória:  Bozzay Pál  
Bozzay Pál: A hazáért .
  2018-05-16 07:26:57, szerda
 
  Bozzay Pál: A hazáért .

(Josephstadt, 1850.)


Könyekben úszik a szem, oh e köny
Nagyot fog a világnak mondani,
Sors-üldözött magyarnak könnyeit
Itták e már az Elbe habjai?
Távol e közel ború a láthatáron,
A sziv hallgat, a sziv csak titkon ver . . .
Ki az, ki vélem a magyar hazáért
Pohárt emelni mer?

Eljöttetek megülni a napot.
Mit ünnepeltek: gyászt vagy örömet?
Virágot hoztok az új tavaszon,
Vagy fátyolozva könnyező szemet?
Egy elbukott világ, idegen Isten
Oltári előtt térdein hever . . .
Ki az, ki vélem a magyar hazáért
Pohárt emelni mer?

Sorsod rövid dicsőség, hosszu gyász;
Én mindkettőben híven osztozom:
Dicsőségedben lelkem üdvözül,
Balsorsodat szivemben hordozom.
Én hordom azt és megnyugodva hordom,
S lelkemnek olyan édes e teher . . .
Ki az, ki velem a magyar hazáért
Pohárt emelni mer?

Ki látta a füstölgő romokat?
Apáinak megrongált csarnokát,
Hol a gazdátlan téren, udvaron
Örvetlenül ugatnak a kutyák.
Irigység, árulás zsarnok-szeszélynek
Gyermek-szemébe füstöt, port kever . . .
Ki az, ki vélem a magyar hazáért
Pohárt emelni mer?

Hazám, hazám! egy fölfeszittetett
Istenkép a keresztfán, bármi szent,
Sárral dobált meg a pogány s szidott
Mint egy latort, mint egy istentelent;
De a te képed, a te szenvedésed
Sok szivben hangos dohogással ver . . .
Ki az, ki vélem a magyar hazáért
Pohárt emelni mer?

A Krisztus is meghalt már egykoron,
De azután ismét föltámadott -
Feltámadásod napját várom én,
Azt várom én, csak azt a nagy napot!
S akkor, midőn az egy ujonti éltet
Az eltiport halállal küzdve nyer:
Ki lesz, ki vélem a magyar hazáért
Fegyvert emelni mer?!

Vasárnapi Ujság - 1868. május 31.
 
 
0 komment , kategória:  Bozzay Pál  
Bozzay Pál: Pusztaság a világ . . .
  2018-05-15 07:56:25, kedd
 
  Bozzay Pál:

Pusztaság a világ . . .


Pusztaság a világ, kert az én kebelem,
Egyetlen virágja hervadó szerelem,
Hervadó szerelem bús árnyéku fája,
Könyem nedvesiti, fájdalmam táplálja.

Kert az én kebelem, gondatlan kertésze
Vajjon melyik lehet: a sziv-e, az ész-e?
Talán mind a kettő, s mig egyik ültetett,
A másik kitépe reményt s emlékzetet.

És a kert virági pusztán elveszének,
Összetiprák őket zajgó szenvedélyek;
Mit állsz te még benne hervadó szerelmem,
Terhes remény-vesztett kinodat viselnem.

Elmúlt örömeid emléke nem éltet,
Oh hadd szakasztom ki e kinos emléket !
Él még bennem, noha illatját nem érzem,
Virági elhulltak, - tövisétől vérzem.

Nem, ne távozz tőlem, ágyán gyötrelemnek
Hamarább lesz talán vége életemnek,
És mikor lelkemet majd ki kell lehelnem,
Akkor szállj el tőlem hervadó szerelmem !

Vasárnapi Ujság - 1869. augusztus 29.
 
 
0 komment , kategória:  Bozzay Pál  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 2470 db bejegyzés
Összes: 32366 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2190
  • e Hét: 28526
  • e Hónap: 75890
  • e Év: 1916534
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.