Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-01-31 12:49:40, kedd
 
  Mikszáth Kálmán: A jó palócok
Bede Anna tartozása



Mind együtt ültek a bírák. Ott künn a köd nekinehezedett az idomtalan épületnek, s szinte összébb szorítá annak falait, ráült az ablakokra, és elhomályosítá a jégvirágokat. Minek is ide a virágok?
A teremben nehéz, fojtott levegô volt, ködmön- és pálinkaszag, s a legfelsô ablaktáblán csak lassan, lomhán forgott az ólomkarika.
A bírák fáradtan dôltek hanyatt székeiken, az egyik behunyta szemeit, s kezét bágyadtan leeresztve hallgatta a jegyzô tollának percegését, a másik ásítozva dobolt irónjával a zöld asztalon, míg az elnök, letolva pápaszemét orra hegyére, izzadó homlokát törlé kendôjével. Szürke, hideg szemei fürkészve szegzôdtek az ajtóra, melyen most távozik az imént letárgyalt bûnügy személyzete, a beidézett tanúk és vádlottak.
- Van-e még odakünn valaki? - kérdi vontatott, hideg hangon a szolgától.
- Egy leány - mondja a szolga.
- Hadd jöjjön be az a leány.
Az ajtó kinyílt, és a lány belépett. Üde légáramlat surrant be vele, mely szelíden meglegyintette az arcokat, s megcsiklandozá a szempillákat: a vastag ködön át mintha egy sugár is lopózott volna az ablakhoz, és ott táncolna a jégvirágok között, megsokszorozva magát a tárgyalási terem falain és bútorzatán.
Takaros egy teremtés. Délceg, arányos termet, melyre a kisvirágos ködmönke olyan módosan simult, mintha szoborra lenne öntve; fekete szemei szendén lesütve, magas, domború homloka elborulva, megjelenésében báj, mozdulataiban kecs, szoknyája suhogásában varázs.
- Mi járatban vagy, gyermek? - kérdi az elnök közönyösen. (az ilyen merev, szigorú hivatalnoknak nincs érzéke semmi iránt.)
A lány megigazítja fekete kendôjét a fején, és mély sóhajjal feleli:
- Nagy az én bajon, nagyon nagy. Hangja lágy és szomorú, a szívekig hat, mint a zene, mely mikor már elhal is, mintha még mindig zendülne a levegôben, elváltoztatva mindenkit és mindent.
A bírák arca nem olyan mogorva többé, a király képe meg az országbíróé is odább nyájasan integet neki a néma falról, hogy csak beszélje el azt a nagy bajt. Ott az írás, elmondja az: csakhogy azt még elôbb meg kell keresni a keblében, ki kell gombolni a pruszlik felsô kapcsát, s kezeivel benyúlni érte. Ó, a csúf kapocs! Ni, lepattant... leesett. Milyen elbûvölô látvány, amint lehajol érte szemérmesen, s az írás is kihull onnan. A kegyetlen szürke fej, az elnöké elfordul, csak a nagy, kövér kéz van kinyújtva az írás felé.
- Egy végzés! - dünnyögi, amint szúró szeme elszalad az iraton.
- Bede Anna felhívatik, hogy félévi fogházbüntetését mai napon megkezdje.
A lány szomorúan bólint a fejével, s amint azt mélyen lesüti, hátracsúszik rajta a gyászkendô, s a gazdag fekete haj egy vastag fonata kioldózva ömlik arcára. Jobb is, ha eltakarja, mert ha fehér liliom volt elôbb, olyan most a szégyentôl, akár a bíbor.
- Ma egy hete kaptuk az írást - rebegi töredezve. - Maga bíró uram hozta, meg is magyarázta az értelmét, édesanyám pedig így szólt, szegény: "Eredj, lányom, a törvény törvény, nem lehet vele tréfálni." Hát én el is jöttem, hogy kiálljam a fél esztendôt.
Az elnök kétszer is megtörölgeti a szemüvegét, mérges, hideg tekintete fölkeresi a kollégák arcát, az ablakot, a padlót, a nagy vaskályhát, melynek likacsos ajtaján szikrázó tûzszemek nézik vissza mereven, és azt morogja önkéntelenül: "A törvény."
Majd újra meg újra végigolvassa az idézô végzést, azokat a kacskaringós szarkalábakat a fehér lapon; de bizony következetesen azt mondják, hogy Bede Anna orgazdaság vétsége miatt félévi fogságra van ítélve.
A bádogkarika ôrült sebességgel kezd forogni. Bizonyosan szél támadt odakünn, aminthogy rázza is már az ablaktáblákat, s mintha valakinek a hazajáró lelke volna, hideg borzongatást keltve besüvít a nyílásokon: "A törvény törvény."
A kegyetlen fej helyeslést bólint a túlvilági hangnak, a nagy kövér kéz pedig a csengettyût rázza meg a törvényszolgának:
- Kísérje ön el Bede Annát a fogházi felügyelôhöz.
A szolga átveszi az iratot, a lány némán fordul meg, de pici, piros ajka, amint görcsösen megmozdul, mintha szavakat keresne.
- Talán valami mondanivalód van még?
- Semmi... semmi, csak az hogy én Erzsi vagyok, Bede Erzsi, mert tetszik tudni, a testvérnéném, az az Anna. Ma egy hete temettük szegényt.
- Hisz akkor nem te vagy elítélve?
- Ó édes Istenem! Hát miért ítélnének el engem? Nem vétek még a légynek sem.
- De hát akkor minek jössz ide, te bolond?
- Hát úgy volt az, kérem, hogy mialatt "ez a dolga" a király tábláján járt, meghalt.
Mikor kiterítve feküdt a virágos kamrában, akkor jött ez a parancsolat, a "fél esztendô miatt", hogy mégis ki kell állnia. Ó, mennyire várta! Beh jó, hogy nem bírta kivárni. Nem ezt várta...
Könnyei megeredtek a visszaemlékezésben, alig bírja folytatni:
- Amint ott feküdt mozdulatlanul, becsukott szemekkel, örökre elnémulva, megsiketülve, megígértük neki az anyámmal, mindent jóváteszünk, amit a szeretôje miatt elkövetett. (Mert nagyon szerette azt a Kártony Gábort, miatta keveredett bûnbe.) Azt gondoltuk hát...
- Mit, gyermekem?
- Azt, hogy legyen meg a teljes nyugodalma a haló porában. Ne mondhassa senki, hogy adósa maradt: édesanyám a kárt fizeti ki, én meg a vármegyénél szenvedem el helyette azt a fél esztendôt.
A bírák egymásra néztek mosolyogva: "Milyen naiv, milyen együgyû lány!" Az elnök arca is, mintha nem volna már olyan szertartásosan hideg. Sárga kendôjével nem is annyira a homlokát törli; talán lejjebb valamit...
- Jól van, lányom - szól halkan és szelíden -, hanem megállj csak, most jut eszembe...
Széles tenyerét homlokára tapasztja, s úgy tesz, mintha gondolatokba mélyedne.
- Igen, igen, nagy tévedés van a dologban. Hibás írást küldtünk hozzátok... Nagy, mélázó szemeit élénken emeli fel a lány az öregre, s mohón szól közbe:
- Lássák, lássák! Olyan fájó szemrehányás van hangjában, hogy az öreg elnök megint a zsebkendôhöz nyúlt. A kegyetlen ember egészen el van érzékenyülve. Odalép a lányhoz, megsimogatja gyöngéden azt a hollóhajat a fején.
- Odafönt másképp tudódott ki az igazság. Eredje haza, lányom, tisztelem édesanyádat, mondd meg neki, hogy Anna nénéd ártatlan volt.
- Gondoltuk mi azt! - suttogá, s kis kezét szívéhez szorította.
 
 
0 komment , kategória:  Mikszáth Kálmán:Bede Anna tart  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 518
  • e Hét: 15747
  • e Hónap: 60819
  • e Év: 2002099
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.