Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-01-31 12:52:10, kedd
 
  Mikszáth Kálmán: A jó palócok
A kis csizma



Keskeny, szürke felhôfoszlányok úsznak a környék fölött. Nagy égiháború lehetett az éjjel, esôvel, viharral, villámlással vegyes. Látszik is a nyoma mindenfelé, a fák gallyai le vannak tördelve, faleveleken, fûszálakon esôszemek csillognak, a templomsoron a nagy garádban zuhog a víz. Vôneki János uram portáján egész tócsák állnak, a Zákó Mihályék kertjében pedig - éppen az imént mesélte Mihók Magda - a madárfészket is lemosta a fárul a zuhogó zápor.
Köd gömbörödik a sár fölött, átlátszó és fehéres, mint a muszlinruha, a falusi kémények füstje fölfelé száll, megannyi jele, hogy már nem lesz esô, bár az ég morcos, borús még, akár a Bizi apó arca, ki meghajolva, ingadozó léptekkel megy a hosszú utcán Szûcs Istókkal a kômûvessel. Hogy összeesett az öreg! Nem is csoda, csövestül éri a veszedelem. A lány meghal, ökrei fölfújódnak, csûre, asztagja megég, lovait elhajtják a szegénylegények.
Hanem érzi is a súlyát az Isten "másik" kezének, ha nem tudta megbecsülni a jobbikat.
Bezzeg kellemeztetné most már magát ô szent felsége elôtt, mióta a legény fia is a halállal vívódik, megfogadta, csak arra való lesz a vagyona, hogy jót tegyen vele.
De bizony hidegen fogadják az egek. Valóságok csoda történt. Mikor a Mária-képet hozták, amit a templomnak vett - leszakadt a szekér alatt a Bágy hídja, ló odaveszett, kocsi, kép diribdarabra zúzódott.
Az emberek az udvarukról és a kerítések mögül nézik; amint végigmegy a hosszú krispinben, apró, kopasz fejét a váll-lapockái közé húzva.
- Csiba te, ne te - veszi föl a szót Böngér Panna -, legalább már ti ne bántsátok. Eleget veri az Isten. Ugyan tegyen, lelkem, egy-két hasábot az üst alá, míg megkavarom
- Nedves ez a tüzelô - veszi át a szót özvegy Csupor Mátyásné.
- Az én idômben még a fa is jobban égett, Panna. Hanem ez a Bizi dolga! Tudod- e, mi történt megint az éjjel?
- Talán a kôkereszttel a temetôben?
- Beleütött a mennykô, lelkem. Összetörte. Pedig csak tegnap állították föl nagy költséggel.
- Ó, ó! - hüledezék Böngér Panna. - akkor bizonyosan oda mennek. Eredj csak, kis Andris, nézz utánuk, fiam, hová fordulnak el a savanyú kúttól?
A "falu gyermek" (úgy hítták a szelíd képû, anyátlan-apátlan fiút) ott guggolt az udvar közepén, a lekvárfôzô katlan mellett, ami igen irigylendô állapot volt rá nézve, mert nemcsak a lábait melengethette tûznél (csípôs az idô egy kicsit), hanem a jószívû Böngér Panna a kóstolást is engedte.
Hogy most már ott kell hagyni a vén Bizi miatt ezt a nagy boldogságot! Kelletlenül kullogott utánuk. Csakugyan a temetôbe mentek.
Az asszonyok igazat mondtak, a gyönyörû piros kôkereszt ott hevert két darabban a sárguló pázsiton. Nini, hová lettek az aranyos betûk! "Isten dicséretére emeltette Bizi József." Éppen a betûknél, derékon törte ketté nyilával az Isten, mintha mondaná: "Nem kell dicséreted, Bizi József, a Mária-kép sem kellett, ez sem kell."
Az öregember elkapta fejét a földrôl, hogy adománya széttörve hevert, és nem mert fölnézni az égre sem, ahol olyan nagyon haragszanak rá. Révedô szeme a gyermeken akadt meg, mintha annak a boglyas feje lenne közbül égnek-földnek. András a kôrisfának dûlt, s az ittas, kövér temetôi földbe besüppedt lábait - fölváltva emelgetve, bámész kíváncsisággal nézte Biziéket.
- Menjünk innen... - mondá Istók..
- Hát a kereszttel mi történjék? - kérdé Bizi fojtott hangon.- Összeragasztod,
- Nem én! - viszonzá Istók tompán. - Amit az Isten ujja összetört, azt nem szabad az ember ujjainak összeilleszteni. Bizony, kigyelmedet meglátogatta az Isten... Az öregember fogai összevacogtak.
- Hiszen ha csak látogatna! - kiáltott föl keserûen. - Ô már nálam lakik, Istók, állandóan nálam lakik.
- Tûrni kell, Bizi uram!
- Pedig hidd el, Istók, nem vagyok rossz ember.
- Fösvény volt kelmed, szívtelen, gôgös. A világ elejének képzelte magát. Aztán, valljuk meg az igazat, uzsorával szerezte kincseit.
- Nem becsülöm már ôket semmire... - hörgé. - Fázom, reszketek. Valami rossz elôérzetem van. Mintha marokkal fogná össze valaki a szívemet. Meglásd, ismét szerencsétlenség vár reám... Ó, te kifogyhatatlan Isten, mivel engeszteljelek meg?
- Elhagyták a temetôt.
- Hej, ni! - kiáltott föl Istók. - Hát ez a poronty mindig a sarkunkban van! Milyen vörösek a lábszárai a hidegtôl! Takarodsz innen mindjárt, te kölyök!
- Ne kergesd azt a gyereket, Istók. Olyan jólesik, hogy itt látom mellettünk. Gyere idébb, kisfiam!
Az öreg arra is gondolt, hogy abból a borús égbôl egyszerre lepattanhat még egy villám, de csak akkor, ha már az a gyerek itt lesz.
- No, gyere hát közelebb!
- De csak hadd menjen haza - véli Istók -, megveszi a lábát az isten hidege!
- Miért nem húzták csizmát, fiú? - kérdi Bizi uram szelíden.
- Nincsen csizmám - mondá a gyerek szomorúan.
- Hát miért nem varrat apád?
- Nincs apám! - felelte közönyösen.
Ez a közönyös szó fogta meg Bizi apót. Hogy nevelkedik ez föl, ha még a szeretet sem ösmeri?...
Szótlanul megfogta a kis András kezét, s vitte magával végig a nagy utcán, le egészen a templom mellé.
Ott aztán benyitottak egy házba, amelynek kapujára két sarkantyús csizma volt kifestve, aranyos rojtokkal s a következô aláírással: Filcsik István csizmadiamester.
- Mérjen ennek a gyereknek egy pár csizmát, Filcsik uram, az én kontómra! - mondá Bizi apó.
Filcsik megnézte a gyereket, s így szólt:
- Éppen van egy ilyen kis csizma készen. Fölteszem a bundámat egy ócska lajbi ellen, hogy jó lesz.
A kis csizmát elôhozták, csakugyan jó volt: mintha a lábára öntötték volna.
A gyerek örült neki, ragyogó mosoly ült ki arcára, s vígan kopogott az öreg után a pitvarba.
Ott künn ezalatt eloszlottak a felhôk. Mikor Bizi apó kilépett az udvarra, a napfény elöntötte szomorú arcát, az égbolt nyájasan mosolygott. A füvek nevettek rá az úton, sôt még a meggyûlt esôvizek is. Mintha új levegôt szívott volna be, könnyebben érzé magát.
- Add ide a kezedet, fiam! Olyan jó meleg kezed van. Eljössz-e hozzám?
A gyermek a csizmát nézte gyönyörködve, s így szólt:
- A lekvárfôzéshez szeretnék menni!
- Nem, te velem jössz. Íme, itthon vagyunk már, itt lakunk ebben a cserepes házban.
A kapuajtóban a kocsis várta azzal a hírrel, hogy az ellopott lovak megkerültek, a tornácon a doktor fogadta vidám arccal, a fia ár túl van a veszélyen.
Bizi apó hálateljesen nézett föl az égre.
Milyen messze van és mégis milyen közel...
Egy pár csizmával meg lehet járni egy óra alatt...
 
 
0 komment , kategória:  Mikszáth KálmánA kis csizma  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1022
  • e Hét: 15196
  • e Hónap: 94754
  • e Év: 2036034
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.