Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-02-09 12:50:50, csütörtök
 
  Mikszáth Kálmán: A jó palócok
Két major regénye



Biz a szegény Gyuri odavan. Ott fekszik a bundán az eszterhaj alatt, már félig a síré. Sápadt arcán kerek piros foltok vannak, Szent Mihály lovának a kantárkarikái. Az ínye is, akár a rózsa.
- Rossz jel! -- mondják az ápoló asszonyok, kik ilyenkor tele vannak szóval, tanáccsal. - Itt van ni. Az apák haragja átokká nôtt meg a gyerekeken. Szerelem lesz az oka, ha meghal... Hanem valami nagy öröm még tán segíthetne.
Az öreg juhász is azt gondolja.
- Ide hallgass, valamit gondoltam, Gyuri... Megteszem a kedvedért. Nem bánom, megteszem. Megalázom magam a Fekete major juhásza elôtt. Tudhattam-e, hogy olyan nagyon szereted Boriskát? Gyereknek néztelek, észre sem vettem... nem akartam észrevenni. No, de most már ne búsulj, nem ellenzem tovább, megkérem a kezét.
Az aszkóros legény arcán mosoly jelent meg, gyönge, bágyadt. Fejét fölemeli, s félkönyökre dôl az ócska bundán. Az is új volt valaha és virágos...
- Még ma. Ugye, még ma, édesapám?
- Mihelyt a nyájat kihajtom az Ordasba, ott rábízom addig a bojtárra, míg én elszaladok a Fekete majorba.
A beteg hálás szemeket vet az öregre, s elmélázva kérdi:
- Mikor kerül kend vissza, apámuram?
- Naplemente táján... valamivel elôbb, mint egyébkor.
- Nehéz lesz kivárni! -- sóhajtott a fiú. - Hanem egyre kérem: van a Boriska apjának négy csengôje... ösmerem a hangjukat... ha jól végezte a dolgot, ha a leányt ideadják, kérje el a csengôket, kösse a négy vezérürü nyakára, hogy én messzirôl halhassam.
- Úgy lesz, fiam.
- Attól a csengettyûszótul, érzem, meggyógyulok.
- Hallani fogod, édes fiam.
A juhász elment. Elment ahhoz a kegyetlen emberhez, akivel örökös ellenség. De hát miért is ellenségek tulajdonképpen? Eh, bolondság, a közös legelô az oka; két juhász legelteti egymás elôl a fû javát, ebbôl aztán bosszúság lesz, bosszúságból harag, haragból gyûlölség.
Délben zörgetett be a Fekete major ablakán.
- Hallod-e, öreg fickó, Marci! Én vagyok itt, a Veres major juhásza, én, Koppantyú Demeter. Egy virágért jöttem.
- No hát gyere be, ha már itt vagy!
- Adod a lányt? Mi?
- Gyere be elôbb, hadd lássam az ábrázatodat.
- Bolond vagy! Nem magamnak kérem. A fiamnak.
- Hát nem halt meg?
- Hiszen nem is beteg, csak gyenge.
- Azt mondják, szárazbetegségbe esett.
- Hazudnak -- mondá Koppantyú Demeter mogorván.
- Pedig tegnap beszélte itt valaki, hogy haldoklik.
A Vörös major juhásza fölkacagott, de bizony erôltetve tette.
- Ostoba pletyka! Adod a lányt vagy nem?
- Nem adom, míg nem látom az ábrázatodat, te kevély kutya!
- Gyere te ki!
- Nem megyek. Én nem alázom meg magam.
- No hát akkor itt várlak meg.
Leült egy kôre az udvaron, hallgatta, mit suttognak az eperfa levelei, mit döngnek a méhek, mikor azt a sárga hímet viszik a csápjaikon... és nézte az Isten tehénkéit, amint kijönnek a rögök alul sütkérezni a napra.
Mégiscsak szép ez a világ tavaszkor. Hogy nevet, hogy örül a természet! Minden élet elölrôl kezdôdik benne. Csak az az egy sorvad.
Fölugrott indulatosan, az ablakhoz ment, s újra megzörgette:
- Hát jól van, no!... bemegyek hozzád!
Megnyomta a pitvar kilincsét, bement.
A Fekete major juhásza mereven az arcába nézett. Bizony össze-vissza volt az karcolva barázdákkal, mintha lerajzolnák láthatónak azt a szomorú képet odahaza. Nem volt már azon az arcon semmi kevélység, semmi gôg, a Veres major juhásza meg volt törve.
- Hát jól van no! -- mondá a Fekete major juhásza. - Odaadom a leányt. Isten neki... legyen a tiétek. Ô is bele fog egyezni.
- Hogy tudod?
- Az ô arcát is láttam tegnap és ma. Menjünk a kertbe, nézd meg te is, Koppantyú!
A kertbe mentek, de Boriska nem volt ott. Apja a nevét kiáltotta, de a tájék nem adott feleletet, csak az Ipoly locsogott bele a némaságba.
- Nyilván az Ipoly felé ment virágot szedni... Itt a nyomok a homokban.
Arra tartottak a füzesen át. A téglaégetô felôl hatalmas süldônyúl szaladt egyenesen feléjük, s azután, mintha az útjukat szelné keresztül, az özvegy Gálné lucernása felé vágott rézsút.
- Rossz jel! -- mondá a Veres major juhásza.
- Nini, a Boris kendôje! Bizonyosan elaludt a bokor tövében.
De Borcsa nem volt ott, csak a kendôje; az a gallyba akadhatott meg... Mégis különös dolog, hogy otthagyta!
Most már a parthoz értek a juhászok. Az ereszkedônél mintha két óriási tulipán nyílt volna ki a buja fû közül, éppen úgy piroslott messzirôl valami.
Odamentek. A Boriska piros karmazsin csizmája volt...
Az atya megdöbbenve kérdé:
- Miért húzta ez le a csizmáját? Talán a lábát szorította, vagy talán...
A vén Koppantyú Demeter kiegészítette a sötét gondolatot:
- Vagy talán nem akarta magával vinni oda... oda, ahova ment...
A Fekete major juhásza lehajtotta fejét, és nem merte megkérdezni, hova érti. Szótlanul, megmerevedve néztek a vízbe. A pajkos Ipoly nem törôdött velük, vígan locsogott tovább... de nem fecsegett ki semmit.
Pedig talán tudta, miért húzta le a piros rámás csizmát az a szomorú szép leány. Mert nem volt rá semmi szüksége: az angyalok mezítláb járnak odafönn...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Lábujjhegyen járnak a Veres majorban. Gyuri rosszabbul van, benn a szobában fekszik s hallgatózik: "Jaj, a juhok jönnek!"
Hiába magyarázzák neki az öregasszonyok, hogy még nincsen este, minduntalan ki kell nyitni az ablakot, maga lássa, hogy még teli kézzel szórja a nap a fényét.
De lassan megy az idô! Menjenek, nézzék meg, porzik-e már az út, érkezik-e a nyáj?
De hisz még dél sincsen.
Nem bánja már ô azt, talán nem is érti. Egyszerre nagyot csuklik, feje erôtlenül hanyatlik a párnára, szemeit behunyja:
- Hallom a csengôket... -- suttogja -- hallom, hallom...
Édes mosoly pirosítja meg arcát, de csakhamar aztán kékes ónszín váltja föl.
...A csengettyûk mind közelebb, közelebb szólnak. Már az érkezô birkák robaját is hallja. A négy selyemürü vígan ugrándozik a nyáj elôtt...
Behunyt szeme látja, még egyszer fölnyitná, de az már csak a fehérje; még egyszer szívná a balzsamos levegôt, de az már csak hörgés.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Este megjött a nyáj, szomorúan csilingel az egyetlen csengô. A négy vezérürü nyakán nincs semmi.
- Csakhogy megjöttél, öreg Koppantyú!
- Megjöttem, de nem szólnak a csengôk, hogy a hangjuktól a fiam meggyógyuljon.
- Gyere be csak! Hallotta az már a szavukat délben, s meg is gyógyult tôle!
 
 
0 komment , kategória:  Mikszáth KálmánKét major regén  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4464
  • e Hét: 11344
  • e Hónap: 56416
  • e Év: 1997696
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.