Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-02-09 12:57:20, csütörtök
 
  Mikszáth Kálmán: A jó palócok
A gyerekek



Mikor megindultak a menyasszonyi háztól, a malomzúgóig ért a nászmenet, olyan hosszú volt, mivelhogy híres két mágnásfamília került össze: a néhai Csillom János Józsi fia Bodokról és a kartali Major Jánosék Anna leánya.
Kilenc szekérben ült csupán a násznép, a tizedikben a Gilagóék bandája. A legutolsón a tulipántos ládákat hozták meg az ágyat. A legelsô kocsin a menyasszony ült fehér koszorúval, mellette lovagolt hóka lován a vôlegény.
Hanem mikor a bodoki köves határba értek, megbotlott a Csillom Józsi lova: pedig nem vak, de meg lámpás is van a homlokán. Mégpedig úgy botlott, hogy a lovas maga is lefordult róla a hóba, mert ha alácsúszott a nyereg, hiába volt kezére csavarva a kantárszár.
Leesett; az ügyetlen állat ráhágott a dolmányára is: alig tudott föltápászkodni, s mi tûrés-tagadás... megütötte magát a fagyos rögökön, és elkezdett keservesen sírni.
A kis menyasszony csak nézte, nézte egy darabig, és mert mindenki nevetett, addig-addig csucsorította a száját ô is a nevetésre, hogy egyszer csak eltört a mécses... elpityeredett.
Józsi nem mert többé lóra ülni; menyasszonyához kívánkozott a kocsiba. A lovat odakötötték a saraglyához. Még kevélyebben vagdosta fel kendôs fejét, míg bent a gyerekek érzékenyen ríttak, ami aztán lassanként csendes, pihegô zokogásba ment át.
Homokos Pálné, Filcsikné és Felsôvégi Kapor István -- aki nagyobb pletyka a vászonnépnél is -- gúnyosan nevették ezt a dolgot.
Hát még ezek is házas emberek! Ó, hogy is lehetett két ilyen tacskót összeadni! Az egyiknek bábu kellene még, a másiknak papirossárkány, nem feleség... Vagy ha mégis meg akarta házasítani a gyámja, kerestek volna neki olyan párt, akinek már megjött az esze. Ott van, teszem azt mindjárt a szomszédban a nagyobbik Péri lány... azzal jár jól valaki.
Hiszen szép, szép a menyasszony, akár a gyönge majoránna; a legényke is nyúlánk, jó növésû, mint a rozmaringszál, össze is illenének valamikor, de most még -- uram én Istenem! -- mi lesz ezekbôl, ha majd a lakodalom után hazamegy Majorné asszonyom meg Seregély uram, a gyám, s magukra maradnak a nagy Csillom portán?
Hát bizony az lett belôlük, hogy egész nap csókolóztak, s mikor a zajos násznép elszállingózott, még elevenebb lett a ház az ô nevetésüktôl és ajtócsapkodásaiktól.
Uzsonna táján jutott csak eszükbe, hogy még nem is ebédeltek.
- Annácska!... No, ne szaladj hát! Nem a csókod kell... Tudod-e, hogy még ma nem ettem?
- Az ám -- mondta az hüledezve --, én sem, Józsi, én sem ettem.
- Tudsz-e te fôzni? -- kérdé a férj aggodalmasan.
A kis Anna elgondolkozott; fehér homlokát asszonyosan ráncba szedte, s a jobb kezét méltóságteljesen csípôjére szorítá.
- Hát hogyne tudnék! -- felelt vontatottan, s lángba borult arccal osont ki a konyhába.
Egy félóra múlva már bent volt a leves. Belemerítette Józsi a kanalat, de az elsô kortynál elsápadt, felugrott.
- Megmérgeztél! -- sziszegte halálra váltan.
- Ó, én szerencsétlen! Nem tudok én semmit. Jaj, minek is vettél el!
Nagy ijedelemben voltak a kicsinyek, amikor éppen benyitott özvegy Tél Gáborné, s megízlelvén az ételt, kitalálta, hogy ez bizony nem méreg, hanem igazi só helyett timsót vett ki a pohárszékbôl a menyecske, s azzal sózta meg a kis gyámoltalan a ciberelevest.
Híre is ment, de nyomban, ennek a szégyennek a faluban, s az lett a következése, hogy Télnét meg kellett fogadni fôzôasszonynak: negyven váltó forint, tizenkét rôf vászon és egy pár fejelés gyertyaszentelôkor.
Meg is érte volna a summát, mert meg tudta adni a savát-borsát az ételnek, meglátszott, hogy a fôtisztelendô esperes úrnak fôzött hajadon korában -- csak ne lett volna olyan nagyon kötekedô és goromba! Alighogy megmelegedett a portán, mindjárt ô lett úr mindenben, kifogott az együgyû fiatalokon.
Féltek tôle, mint a tûztôl. Pletykának, háborúnak ô volt a szítója. A faluban ô hordta szét a híreket, s amennyit vitt, annyit hozott. Pedig minden híre egy-egy éles tövis volt, vagy ha nem, ô idomította át olyan ügyesen tövissé, hogy ahova szúrt, vérig hatott.
Tûrték a gyerekek egy ideig, s lopva sompolyogtak be a házba vagy ki a házból, nehogy szóba álljon velük, de végre a rossz bánásmód az ô ártatlan szíveiket is csordultig töltötte meg keserûséggel Télné iránt.
- Ha az én jó anyám itt volna! -- sóhajtott fel Anna nemegyszer.
- Hát akkor ugyan mi lenne?
- Útilaput kötne a talpára. Mert az én anyám nagyon hatalmas asszony ám, Józsi...
- Ejnye, hogy az nem jutott eddig is eszünkbe. De ha késett, nem múlt. Meg mered-e tenni?
- Én. Már hogy én? -- selypíté Anna húzódozva.
- Éppen, hogy te. Az asszonyok dolga az ilyen.
- Az asszonyoké? Jól van hát. Holnap elküldöm.
Dehogy küldte, dehogy. Sôt, mert észrevette Télné, hogy forralnak valamit, még házsártosabb lett: ember, állat nem maradhatott nyugton miatta. Gazdáját kamasznak nevezte, apró gazdasszonyát veréssel is fenyegette.
- Hát mégsem kergetted el!... -- szólt Józsi szemrehányóan. - Látod... látod!...
Annácska megint sírva fakadt, odaborult a Józsi nyakába, és behunyva szemeit szelíden suttogta:
- Ne kívánd azt tôlem, Józsi! Nem merem... nem tehetem. Te vagy a férfi...
- Meg is mutatom! -- vágott közbe Józsi kevélyen.
De bizony csak a szónál maradt ez is. Addig-addig halogatta holnapról holnaputánra, míg egyszer csak eszébe jutott az Anna anyja.
- Eredj érte, kis pehelykém... Ô majd elküldi a cselédet.
- Hova gondolsz? Egynapi út, ebben a nagy hidegben.
- Nem lesz semmi bajod, úgy betakargatlak. Holnap itthon lesztek.
- Jó, nem bánom, de a csengôket is föltesszük a lovakra.
- Majd bizony! Én a csengôimet nem adom koptatni.
- Én pedig nem megyek a csengôk nélkül -- durcáskodék Anna --, inkább maradjon hát a Télné; úgyis jó asszony az... hála Istennek, hogy itt van.
De mi ilyenkor a harag, ha nem bárányfelhô?
Esô se lett belôle, úgy múlt el hirtelen.
Anna elutazott az anyjáért, s másnap, mint mondva volt, estefelé be is robogott Csillomék portájára a csengôs szán.
Elôre ugrott le a menyecske, s beszaladt a férjéhez:
- Jaj, elhoztam!... Fussunk el messzire. Siessünk a kertbe, mert mindjárt elkezdi.
Azazhogy már kezdte is. Még alig, hogy kikászálódott a nagy bundából, már fenn a kocsin rágyújtott:
- Ej hó! Hol az a személy? Hadd lássam azt az áspiskígyót! Majd mindjárt megmutatom én neki az utat innen! Hej, Télné, vén Télné! Jöjjön csak ki!
A gyerekek összebújtak a kertben egy dértôl csillogó ribiszkebokor mögött; orcáik egymást érték, s nem a hideg csípte, de az ijedelem, az izgatottság festette pirosra. Lélegzetük elállt, szíveik hangosan dobogtak.
- Hallod? Jaj, hallod-e -- suttogta Anna. - Istenem, Istenem, csak szerencsésen végzôdnék ez a rettenetes nap!
 
 
0 komment , kategória:  Mikszáth KálmánA gyerekek  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1540
  • e Hét: 6832
  • e Hónap: 86390
  • e Év: 2027670
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.