Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-02-18 10:20:02, szombat
 
  Jókai Mór
Még csodadoktor is!



Ismét a zuávcsapat nyitott utat az utcát megtöltő néptömeg között Sidonia grófnő és kísérője számára, egész az új Tivolinál hátrahagyott kocsiig.

A Lidy Carcasse-nak is tanácsos volt a fedezet mellett tovaosonni. A grófnő kívánatára ezt is felvették a kocsiba. Elfért a Péter mellett, a hátulsó ülésben.

Az ég ezalatt kitisztult, az idő egészen beesteledett; teljes holdvilág sütött le a nagy világvárosra. S erre bizony nagy szükség volt most, mert a népcsődület miatt nem lehetett az utcákon a gázlámpákat meggyújtani. Csak a Messagerie-nél vette át az utca ismét szokott nagyvárosi jellegét.

Innen aztán vígabban lehetett továbbhaladni. A boulevardokon már hullámzott a cifra sokaság. Csak az a különbség volt a régi és a mostani élet között, hogy a csévelgő tömegben feltűnően sok volt az egyenruha, s feltűnően kevés a ,,slepp".

(Az ostrom kezdetén hetvenezer hölgyecskét toloncoztak ki erőhatalommal Párizsból, s azokat még nem értek rá visszaszerezni.)

Mikor a gig a Lis Blanc palota elé megérkezett, már akkor Sidonia grófnőnek nem volt annyi ereje, hogy le tudjon szállani az ülésből; Bertalannak a karján kellett őt a kapus páholyáig cipelni: ott egy balzacra fektették, s aztán úgy vitte fel négy inas a lépcsőkön. Rögtön futottak orvosért.

Lándory is felsietett a maga szobájába, mely a mezzaninon volt; s átöltözött és radicaliter kimosakodott. Volt rá szüksége a hajának és szakállának! A katakombák bűze tapad.

Amint Péter eltakarította az alviláglátott öltönydarabjait, azt mondá neki:

- Málházz össze. Itt elvégeztem a mások dolgát. Holnap látok a magamé után. Vendéglőbe költözünk.

- Pedig én már egészen megbarátkoztam az itteni cselédséggel.

- S olyan nagyon megtetszettek?

- Akárcsak az illavai cimborák!

Egy közülük éppen belépett. A grófnő komornyikja.

- Kéreti monsieur Lándoryt Dea grófnő, szíveskedjék hozzá felfáradni.

Lándory rögtön sietett fel az emeletre: Médea grófné a könyvtárszobában várt reá.

Természetszínű selyemruha volt rajta, melynek színe nagyon jól illett az arcához. Azon évek divatja a legvarázslóbbnak volt nevezhető. Egészen sima szabású öltöny, mely mindenütt a testhez szorul; semmi pótlás rajta: amit Isten adott, csak az tűnik ki. Hátul hosszú az öltöny, mint a pávauszály, elöl igen rövid: szép lábak diadalához alkalmas. Ez a divat egészen Dea számára volt feltalálva.

- Bocsásson meg, hogy ide kérettem - mondá Lándory elé sietve -; mi történt az anyámmal? Iszonyú lázban van, valóságos delírium. Irtóztató, amiket fantáziálva beszél! S aztán nem akar az orvossal szóba állni: azt mondja, hogy az ő baját semmi panaceák és arcanumok meg nem gyógyítják. Patkányseregről, fütyülő golyókról beszél, Orsini-bombákról, amik lábaihoz gurulnak; fiának torz alakjáról, kelevényes sebéről az arcán, s egy Lidy Carcasse-leányról, akin nincs semmi öltözet: mind azt hajtja, hogy ruházzam fel azt a saját gardróbomból, úgy hozzam elé. Nem akar semmit bevenni, nem engedi az üterét tapogatni. Az orvos piócákat rendelt neki, s ő azt mondja, hogy az ablakon ugrik ki, ha azokat eléje hozzák. És egyre önt emlegeti, önre hivatkozik, önt hívja segítségül. Jöjjön oda, kérem. Talán az ön látása lecsillapítja a delíriumát.

- Jól van, grófnő. Kérem, kegyeskedjék a grófnő szobájába vezetni.

Médea, egy szőnyegajtón át egy gardróbszobába s onnan egy körül tükörrel borított öltözőbe vezette Lándoryt, annak a kipárnázott ajtaja nyílt Sidonia grófnő hálószobájába.

Egy leernyőzött lámpa tartott mérsékelt világosságot a teremben; a kandalló tűzvilágát elfogta egy remek festésű spanyolfal. Sidonia grófnő az ágyfülke félrehúzott brokátfüggönyei mögött feküdt remek faragványú nyoszolyáján, nyugtalanul hánykódva hímzett vánkosai között.

Az ágy mellett állt mademoiselle Hermione megrémült arccal, s a lámpa előtt az orvos, az óráját nézve.

Dea grófnő bemutatta a két urat egymásnak.

- Monsieur Goncourt, professzor, monsieur Lándory, házunk jó barátja.

Üdvözölték egymást.

- A beteg az ön nevét hangoztatja ismételve - mondá az orvos. - Megfoghatatlan kórtünetek! Az ütér egészen normális, a lélegzetvétel szabályszerű, a pulzométer 37 hőfokot mutat, és mégis a leghevenyebb typhosus delírium tünetei: hagymázos víziók, üldözési mánia: futási ösztön, erotikus gerjedelmek és ami a legszélsőbb indicium: a patkánylátás! Nekem nem akar semmit megmondani. Csak azt hajtja, hogy kérdezzük öntől, mi baja.

- Nincs semmi félelmes baja a grófnőnek - mondá Lándory -, bizonyosan meghűtötte magát a nagy záporban, s ezt majd egy kis grippe-pel fogja beváltani; a bűzhödt levegőben, ahol időzött, valószínűleg erős migrént szerzett magának, amivel majd holnap reggelig szenvedni fog, akkor elmúlik magától, ha egyszer kialussza magát. Nem kell neki egyéb egy csésze teánál. Azt is ki fogja ugyan majd hányni; de aztán megkönnyebbül tőle. Ismerem én már az ilyest.

- De hát a rémképek? A patkánylátás?

- Nem rémképek azok, professzor úr. Azokat a grófnő mind élő szemmel látta, s ha valakinek a széke alatt háromezer patkány futott keresztül, nem lehet tőle rossz néven venni, ha még most is folyvást patkányokat lát maga előtt.

A doktor mégiscsak írt valami receptet a grófnő számára. Azt Hermione vette el, s kivitte, hogy érvényesíttesse.

A doktor aztán elmondta az utasításokat Lándorynak (csakugyan valami házibarátnak nézte), hogy mint kell a beteggel bánni.

- Tudok mindent - monda Bertalan -, több évig voltam én betegápoló.

A doktor megígérte, hogy éjfél után megint eljön.

Sidonia grófnő, amint Lándory a szobába lépett, sokkal csillapultabbá lett: a lázas vacogása megszűnt, a görcsei elenyésztek, a lábait ki tudta nyújtani egyenesen.

Lándory odalépett a fekhelyéhez, s a tenyerét odatette a grófnő homlokára.

Sidonia arra lehunyta szemeit, az arca megnyúlt, az ajkai félig szétnyíltak; a lélegzete meglassúdott, s nemsokára elaludt.

Médea elámulva mondá Lándorynak:

- Az ön kezében magnetikus erő van. Elaltatta az anyámat.

- Nincs biz az én kezemben semmi csodaerő! Hanem a grófnő elaludt, mert ki van fáradva, az idegei kimerülve.

- Hát nem szenvedett igazán?

- Az nem volt testi szenvedés.

- Hát mi volt?

- Az a psychiátriába vág; s én azzal, megvallom, hogy nem foglalkozom. Az utolsó órák élményei, azt hiszem, hogy a legerősebb idegeket is megtámadták volna. Amiket az orvos és a grófnő környezői, mint delíriumban ábrált rémeket hallottak tőle elmondatni: mind szemmel látott tények voltak.

- Hogyan? A patkányáradat a katakombákban? A küzdő rémalakok? A feje fölött elfütyülő golyók?

- Azok mind közvetlen tapasztalatok.

- És mostohafiának torzképe? A sebhelyes arc?

- Azt mind látta.

- És a dinamitbombák, amiknek egyike az ő lábaihoz gurult? - Az mind valóság.

- Hát az a leány, akiről letépték a ruhákat, mind, az utolsó foszlányig, s ki az ő karjai közé veté magát?

- Az most is itt van az udvaron. Ott kucorog egy szögletben, az én köpenyembe burkolózva. Lidy Carcasse. S a grófnő nagy háladatosságot fog vele gyakorolni, ha felöltözteti őt, mert ennek köszönheti legelébb, hogy Lyonel grófot a tüzérek össze nem kaszabolták rögtönözve. A bombahajigálókkal igen röviden szoktak elbánni. Ha a Lidy Carcasse rá nem ismer: darabokra vágják.

- De hát ,,mi" az a Lidy Carcasse?

- Azt ne tudakolja a grófnő. Hanem adasson rá inget, szoknyát; de ne a sajátjából, mert az annak hosszú lesz; inkább a szobaleányától.

- Tehát Lyonelt mentették meg?

- Annak a betege most a grófnő. Majd reggelig kialussza. Szokott női baj az egész.

- Megbocsát ön, hogy idekérettem?

- Hívatlanul is jelentkeztem volna. Nehány búcsúszóval megköszönni a szíves vendéglátást. Holnap elköltözöm innen.

- Ah! Ön elhagyja házunkat?

- Ami itt tartott, az be van fejezve. Most nekem a magam feladata után kell látnom. Én nem azért jöttem Párizsba, hogy itt rémdrámákat segítsek komponálni, hanem hogy egy hivatalos eljárást kerékvágásba hozzak. Tudni fogja a grófnő, hogy megholt nem atyjának a vagyona le van foglalva a Lis Blanc család igénypere miatt. Ezen vagyon megmentett része nőm által jótékony célra van hagyományozva. Nekem ki kell eszközölnöm, hogy a lefoglalás meg legyen szüntetve.

- Azt hiszem, hogy ez könnyen fog menni.

- Nehezebben, mint képzelnők. Azt hiszem, Seigniers-ben, a prefektúránál van fennakadva az ügy, oda kell mennem, utánanézni.

Médea lesüté a szempilláit, s kevés vártatva könnyebbült sóhajjal mondá:

- Jól teszi ön, ha itt hágy bennünket.

- Tartok tőle, hogy még egyszer alkalmatlankodnom kell.

- Mindenkor szívesen lesz ön látva nálunk.

- Még egy kérdést, grófnő. Elbeszélt a grófnő ön előtt mindent, ami a múlt órákban vele történt?

- Amikről én azt hittem, hogy az mind fantazmagória! Mindent elmondott.

- Azt is, amit Lyonel gróffal beszélt?

- Igen.

- Azt is elmondta, amit a gyémántokról beszélt neki?

- A gyémántokról? Nem. Arról nem szólt semmit.

- Hogy a Lis Blanc gyémántokat el szándékozik adni, s azoknak az árából földbirtokot vásárolni Erdélyben, a grófnő atyai jószága mellett, s aztán elhagyják Franciaországot, s oda költöznek át.

Erre a szóra Médea arca, mely kezdett már átmelegülni, ismét azt az északfényszerű, ijesztő hideg ragyogást vette fel.

A szemei oly visszataszítóan meredtek aláfelé, ajkai oly lárvaszerűleg tágultak ki a szegleteiken, orrcimpái csak úgy fújtattak az indulatos lüktetéstől.

- Igen? Azt mondá? - lihegé hullámzó kebellel.

Lándory nem nézett az arcára, félrefordítá a fejét.

Aztán kevésvártatva azt mondá Deának:

- Majd ha a grófnő egészen magához tér, szíveskedjék ön vele közölni, miszerint valamennyi európai hatalmasság megtagadta a commune vezetőitől a menedékjogot. Belgium kezdeményezte. Európában egynek sincsen maradása.

Médea arcán valami csodálatos mosoly vonult végig.

Nem szólt rá semmit.

És Bertalan most sem nézett az arcára, hanem azért tudta jól, hogy mikor torzult el Deának az arca, s mikor mosolyodott el.

Hermione érkezett meg a gyógyszerrel.

- Isten önnel, grófnő. Jó éjszakát.

- Jól teszi ön, ha elhágy bennünket - suttogá még egyszer Médea, kezét nyújtva a távozónak.
 
 
0 komment , kategória:  Jókai MórMég csodadoktor is!  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1139
  • e Hét: 6431
  • e Hónap: 85989
  • e Év: 2027269
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.