Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-02-18 12:07:09, szombat
 
  Jókai Mór
A kelengye



Sidonia grófnő el volt készülve a következményekre. Tudta jól, hogy mit tett. Elgondolta, hogy e komoly, sőt mondhatni atrobilosus ember, mikor ilyen sértés esik rajta, mikor ily keserű hálátlanság, kicsúfoltatás, megszégyenítés éri, méltó haragjában mindenről meg fog feledkezni, a szégyenpénzt odadobja az ajándékozó arcába, s arra, miként egykor Alkibiadész az areopág előtt, felkapja a feleségét, s erővel elviszi magával. - Erre a drasztikus jelenetre volt készen tartva az egész cselédség az előszobákban. - Sidonia nyugodtan játszott a kezében levő kis teknősbékával, mely a villanycsengettyű zsinórján függött; egy ujjnyomás rajta, s azonnal berohannak mind a terembe: komornyik, inas, vadász, groom, szerecsen. - Ellenben arra is készen volt Sidonia, hogy Lándory nagyot nevet a dologra, hóna alá csapja a pénzes cassette-et, s azt mondja: ,,Adieu, mesdames: én hát megyek Scilla kisasszony után; önök pedig mehetnek Raoul Ripaille után!"

Csak arra az egyre nem volt készen a grófnő, ami valóban bekövetkezett.

Lándory nyugodtan tette le az asztalra a kezébe adott cassetteet; egy szót sem szólt a grófnőhöz: még az arca sem gyulladt ki semmi indulattól, hanem odafordult egyenesen Médeához, a karját nyújtva neki.

- Adja kezét, kedvesem; menjünk!

,,Kedvesem!"

És Médea - felállt az anyja mellől, a kezét férje karjába akasztá; és ment vele.

Sidonia meg volt dermedve a bámulattól. Nem akart hinni az érzékeinek. Lehetetlenség ez! Hát őt csalta volna meg a leánya, nem a hitvestársát?

- Te ,,ő"vele mégy? - kiálta fel önfeledten.

Médea szelíd méltósággal felelt rá.

- Őneki esküdtem hűséget.

S azzal maga nyitá fel az ajtót Bertalan előtt, s elöl ment: ő lépte át előbb a küszöböt. Az ajtó bezárult utánuk.

Sidonia első dühében nem akarta elhinni, hogy le van győzve. Megszorítá a kezével a villanycsengettyű serkentőjét, s aztán várta, hogy a cselédjei elő fognak rohanni.

Senki sem jött be.

Hallott odakünn valami férfihangokat; de azok inkább vidám jellegűek voltak, mint haragosak. Majdnem összetépte a csengettyűzsinórt, és mégsem jött be senki hozzá. Hová lettek ezek?

Aztán hallotta, hogy egy kocsi gördül ki a kapubolt alól. Az ablakhoz futott. A kapus tisztelgett az ezüstbuzogányával. Pedig annak is meg volt parancsolva, hogy ha zajt hall, rögtön zárja be a kaput. A kigördülő kocsi Lándory remiz-hintója volt; a kocsis mellett Péter ült, aki a kalapjával köszöntött fel valakinek a palota ablakába: bizonyosan valamelyik szobaleánynak. A kocsi ablaka le volt eresztve, s a grófnő láthatta Médea kitekintő arcát. Jókedve volt.

- Itt az ördögök játszanak közbe! - kiálta magánkívül. - Hát senki sincs itt?

Ekkor az oldalszobából sietve jött hozzá Hermione. Az is látta ugyanazt az ablakból, amit Sidonia. Az még jobban el volt rémülve.

- Elvitte magával! - lihegé.

- De hol van az a sok naplopó, hogy nem jönnek a csöngetésemre?

Hermione rátalált a talány titkára. A villanycsengettyű zsinórjában egy helyen ketté volt vágva a vezető sodrony. Ki tehette azt?

Hermione maga futott ki az inasokat keresni. Az öreg Jeant megtalálta valahol, azt hozta magával a grófnő elé.

- Hát ti miért nem jöttetek be a csengetésemre?

- Nem hallottunk mi egy csepp csengetést sem. (Az öreg fickónak még most is jókedve volt a puncstól.)

- Hát nem tudtátok a kötelességteket, mikor láttátok, hogy az az ember a leányomat magával viszi?

- Nekünk az volt parancsolva, hogy ha erőszakkal ragadja el Médea grófnőt, azt akadályozzuk meg.

- Hiszen erőszakkal vitte el!

- Dehogy is vitte. Inkább nagyon is gyöngédek voltak egymáshoz. Mikor felsegítette a grófnőre a waterproofját, meg is csókolta.

- S Médea elfogadta a csókot?

- Nem, madame: rögtön visszaadta neki.

- Takarodj az ostoba inasélceiddel. Még az van hátra, hogy kánkánt táncoljatok előttem. Gyere vissza! Az inasával jó cimboraságban vagy. Keresd fel, mielőtt elutaznának. Vesztegesd meg, hogy tudósítson, hová mennek?

- Madame. A Péter nehéz ember.

- Eh, mit? Aki pénzért szolgál, az pénzért megvehető. Eredj dolgodra.

Sidonia és Hermione elbutulva néztek egymás szeme közé, mikor egyedül maradtak.

- Ezzel megbuktunk. A pénzt itthagyta, s a nőt vitte el. Mindent elölről kell kezdeni újból.


Mikor aztán egymás mellett ültek a kocsiban, azt kérdezé Médea Bertalantól:

- Hát mármost hová megyünk?

- Hát legelőbb is neked kelengyét venni. Hiszen egy szál ruhában szöktél el velem.

- Az igaz. Az úton pedig kell valami.

- Hajtassunk a Palais-Royalba.

- Nem! Nem! Ott minden drága, menjünk az ,,Au bon marché"-hoz, ott sokkal jutányosabb.

Tehát már azt keresi, hogy hol lehet olcsóbban kapni valamit! Aki máskor a louis d'orbul nem kért vissza; s az udvarmesterére bízta a számlái kifizetését.

Hát azután elmentek az ,,Au bon marché" üzletbe, s ott összevásároltak mindenfélét, amire egy asszonynak útközben szüksége van.

Médea élethalálra tudott alkudni és válogatni. Bertalannak nem engedett beleszólni. Úgy tudott rá zsémbelni, mintha már hét tél, hét nyár házasai lennének: ,,Te bizony elpazarolnál egymilliót is haszontalanságokra."

Késő este volt, mikor hazakerültek. Fél várost be kellett szaladgálni. Médeának eszébe jutott, hogy a hírlapban olvasta, hogy itt meg amott sokkal olcsóbb cipőt, kesztyűt lehet kapni, mint másutt; azt a helyet fel kellett keresni. - No, meg aztán egy bőröndöt is kellett venni, amibe mindaz jól elférjen.

Mikor a hotelbe kerültek, ahol Lándory szállva volt, Médea azt a vallomást tette, hogy ő olyan éhes, mint egy sapeur. Bertalan egy cabinet séparè-t ajánlott.

- Nem! Nem! Vitessük fel a vacsorát a szobánkba.

Lándorynak szerény szállása volt a vendéglőben. Egy előszoba, mely egyúttal az inas lakásául szolgált, aztán egy nagyobb terem, ahol dolgozott és látogatókat fogadott el, meg egy benyíló hálószoba.

- Hisz itt pompásan elférünk - szólt Médea, midőn körültekintett a teremben. A benyílóba is bedugta a fejét, aztán hirtelen visszakapta. A szobaleány éppen akkor állította fel a második nyoszolyát. - Hát mit vacsoráljunk? Én szeretnék egy poularde-ot.

- És olasz salátát hozzá? - kérdezé Bertalan.

- Nagyon jó lesz; de sok-sok galambbegyet rajta!

- És egy omlettet?

- Azt, azt!

- Befőttel?

- Nem! Sonkával.

- És egy giardinettót?

- Jó lesz! A sajtot megeszed te.

- És veres bort?

- Nem. Nekem fehér kell. Tudod? Csak azért, hogy ellentmondhassak.

Hát biz ez nem volt olyan lukulluszi lakoma, mint Médea első házasságának a bevezetésekor.

De minden jólesett.

Csak ,,egy" palack boron osztoztak meg. Attól is a második pohárnál már le-lecsukódtak Médea szemei, pedig csak Muscat Lunel volt. Hová lett a hősnő, aki amaz emlékezetes estén a gyakorlott rouét az asztal alá áldomásozta? Nem ivott, mégis mámora volt.

Aztán még a ,,pusztai rózsa" történetét se volt neki szükséges elmesélni. - Tudtak annál még sokkal szebbeket is.


Másnap tizenegy óra volt, mikor a reggelit felhozatták maguknak. Egymás mellett ültek a pamlagon, úgy reggeliztek.

Az ilyen Istentől megáldott órában nem létezik a külvilág. A két ősember ismét ott ül a paradicsomban, a mindent tudás almafájának árnyéka alatt. A nő szemében olyan fény ragyog, mint mikor a tenger világít, s foszfortündöklésében eddig láthatatlan világ csodái nyüzsögnek. Mennyi látnivaló van ebben a pellucidus óceánban! Minden arcvonása bájt, boldogságot sugárzik vissza. Az egymásba néző szemek beszédében megértett kérdések és feleletek cserélődnek: vers az; a legszebb költemény: rím nélkül, asszonánc nélkül, metrum nélkül. A szív van minden életműszerben; az lát, hall, ízlel, az éhezik, az lakik jól. A földgömb lehull alóluk; elvész az űrben, egyetlen érzés tart fenn a magasban. A múlt eléjük jön, mint jövő; s a percből örökkévalóság lesz.

Míg egy kopogtatás szét nem foszlatja az egész tündérábrándot.

Nem Mihály arkangyal jön a lángpallosával; csak a szobapincér. Hanem amit a kezében hoz az alpacca tálcán, à peu près ugyanaz. Paradicsomzáró! - Egy névjegy - Hermione kisasszonytól.

Válogatva sem lehetett volna kikeresni kedvesebb látogatást ebben az órában.

- Tessék! - mondá Bertalan fanyalogva, s felkelt Médea mellől, hogy udvariasságból eléje menjen az ajtóig a hölgyvizitnek.

A pincérnek, úgy látszik, hogy igen nagy véleménye volt a bejelentett személyiségről, mert a szárnyajtó mindkét battantját sietett feltárni. - Nem férne be Hermione kisasszony az egyik ajtószárnyon?

A következő perc megoldotta a talányt.

Hermione kisasszony után következett két livrés inas, akik egy rengeteg nagy bőröndöt cipeltek utána, s azt letették az elfogadó- (étkező-, dolgozó- stb.) szobába.

Hermione kisasszony meg sem látta Lándory urat, tökéletesen ignorálni látszott a jelenlétét. Egyenesen Médea grófnő elé libegett.

- A grófnő a grófnőnek jó reggelt kívántat általam. Itt küldi utána a kelengyéjét.

Médea Hermionéra bámult, s elfelejtette neki azt mondani, hogy ,,tessék helyet foglalni!".

Ellenben nagy elhallgatás támadt.

Lándory azonban megnyomta a villanycsengettyű gombját kétszer. - Arra megjelent a szobaleány. Csinos kis, becsületes arcú alsacienne.

- Lisette! - szólt hozzá Lándory. - Önnek van vőlegénye?

- Igen, monsieur!

- Aki rögtön elvenné önt, mihelyt a kelengyéjét beszerezné.

- Bizony, monsieur.

- Én önt boldoggá teszem. A feleségem kétféle kelengyét kapott. Szüksége csak egyre van: a másik fölösleges. Ő az egyiket önnek ajándékozza. Ön becsületes leány. Éljen boldogul.

A mamzel odafutott Médeához kezet csókolni e nagylelkűségért, s aztán a pincérrel együtt fülön fogta azt a kisebb, egyszerűbb bőröndöt, amit tegnap hoztak haza az uraságok.

- Nem azt - mondá Lándory. - Hanem emezt itt, amit most hoztak be. - S a pompás bőröndre mutatott, melynek ezüst plaque-jára az egyesült Lis Blanc-Mezőhegyessy címerek voltak felírva. - Ez az önök kelengyéje.

Hermione kisasszonynak a fején egy türlütütü-kalap volt; azon egy egész brazíliai babuka volt; még annak a babukának a bóbitája is reszketett a felindulástól.

Médeára nézett. - Hát engedi ezt az asszony? - Hát ki itt az ,,úr" a háznál?

Bertalan odament ezek után Médeához, s megcsókolta az ajkát.

És Médea azt tűrte!

Aztán leült melléje mosolyogva, mintha senki sem volna rajtuk kívül a szobában, s a marascbinós poharat odakoccintva a másik pohárhoz, azt mondá vidám hangon.

- ,,Viva noi!" (Élünk mink!) És Médea kiitta a poharát.

Hermione kisasszony dühtől reszketve futott ki a szobából. Lándory Péternek kiáltott.

- Hordasd le a málháinkat, és hozass egy bérkocsit. Ideje a vasúthoz mennünk. Kedvesem: vedd fel az útiköpenyedet.

- Hová utazunk? - kérdé Péter az urától.

Az furcsa képpel nézett rá.

- No, csak azért kérdem - monda Péter -, mert a cimborám, a Jean, most volt itt, és tíz napóleont nyomott a markomba azért, hogy tudósítsam őt rendesen, hová megyünk, hol állapodunk meg. Meg vagyok vesztegetve. Soha becsületesebb úton nem loptak még pénzt. Engedje meg, uram, hogy áruló legyek.

Lándory nagyot nevetett.

- Hát csak áruld el neki bízvást a titkot. A Svájcon keresztül utazunk haza Bernátfalvára.

- Nem mulasztandom el hűségesen megszolgálni a korrupció zsoldját.


Mikor Hermione kisasszony a felindulástól fulladozva, elmondta a hallatlan eseményt Sidonia grófnőnek: az csakugyan egyszerre nevetőgörcsöket kapott bele.

- Hahaha! Arcul mert engem ütni az az ember! - Felcsúfolt a saját leányom előtt.

- S még megcsókolta utána!

- Hahaha! Szembe mer velem állni! S mikor én békejobbot nyújtok eléje: ráüt a kezemre. Ezért a szíve közepébe fogok neki szúrni, olyan tőrrel, hogy elveszti bele az eszét, azt az ő nagy eszét, amire olyan kevély. Hahaha! A pusztai rózsa meghódítója! A színpadi bajadér elbűvölője! A grófleány ,,ura"! A lelkek vadszelídítő idomárja. - Majd meg fogja tudni, hogy mi lakik még egy asszonyi szívben! - Hahaha! - Hermione! Írjon ön rögtön Lyonelnek. Tudja, mit kell. Hahaha!

Orvosért kellett küldeni sietve, hogy megszüntesse a kínzó kacagást.

...Az a varázsló el tudta rabolni az egyik nő arcáról a nevetést, s tudott belőle adni annyit egy másik nőnek, hogy pokoli kínok közt fetrengett bele.

Ezért a kínos kacagásért tenger sírás lesz a fizetés!


Még egy keserűség várt a napok folyamán Sidonia grófnőre. Valami homályos öröme derengett annál a gondolatnál, hogy ahová ,,ezek" most mentek: Magyarországon a frank honban kötött polgári házasság érvénytelen; az ottani törvények előtt Médea csak szeretője az ,,emberének". Hanem ezt is elborítá végképp az a Péter által Jeannak küldött tudósítás, miszerint Lándorynak első dolga volt Budapestre érkeztével, ,,oltár" elé vezetni Médeát, s egy házi szertartás mellett szentesíteni a házasságát - a ,,Széna téri" templomban.

Még akkor Széna térnek hívták a mostani ,,Kálvin tért".

Még ez is! Oltár elé! Mintha volna azoknak a templomában oltár! Egy tyúkpettyes katedrájuk van mindössze - a szegényeknek!
 
 
2 komment , kategória:  Jókai MórA kelengye  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1140
  • e Hét: 12885
  • e Hónap: 92443
  • e Év: 2033723
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.