Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-04-04 10:36:06, szerda
 
  Józanok csendje
Delírium Csáth Géza novelláiból



Szereplők
Lány: Homonnai Kata
Pali: Kovács Krisztián
Krapek: Hannus Zoltán
Richárd: Lovas Dániel
Jakab: Spilák Lajos
Frigyes : Nagypál Gábor
Zenészek:
Kulhanek: Ittzés Gergely
Manojlovics: Pozsár Máté
Kelemen Ernő: Hock Ernő
Zeneszerző : Mezei Szilárd
Látvány, rendezés: Mezei Kinga
Asszisztens, ügyelő: Hajós Eszter
Csáth Géza novellái alapján a 2010-es változat színpadi adaptációját Mezei Kinga készítette.
(a szöveg részleteiben megegyezik a 2004-ben a Belgrádi Szerb Nemzeti Színházban elkészített ,
azonos című előadás szövegével, melynek dramatizációját Gyarmati Kata készítette)
Jelenet szerinti szereposztás:
2. Tor:
Maris - Lány
Hentes - Krapek
4. Mint a Kovács Julcsa:
Maris - Lány
Hentes - Krapek
5. Jolán:
Jolán Bátyja - Richárd
Richter Zoltán - Manojlovics
Jolán - Lány
Az öreg - Jakab
Jolán báb - Frigyes
6. Souvenir:
Pali - Pali
Sári - Lány
7. Vágatás:
Pali - Pali
Sári - Lány
Sári apja - Krapek
8. Mese az ikerfiúról:
Pali - Pali
Sári - Lány
10. Borotválkozás:
Richard - Richárd
Jakab - Jakab
14. Tik-tak és légy:
Richard - Richárd
Jakab - Jakab
16. Fekete csönd:
Richard - Richárd
Jakab - Jakab
Apa - Krapek
Anya - Lány
Testvérek - Pali, Frigyes, vagy bábok
17. Gyilkosság:
Péter - Frigyes
18. Rozi:
Krapek - Krapek
Rozi - Lány
Fiatalember - Zenész fiú
22. Csónakosbáb:
Frigyes - Frigyes
Zsidó Asszony - Lány



1. Este
Kocsmában. A berendezés többnyire hordókból áll. Lógnak, lengenek. Félmeztelen férfiak
fekszenek a térben. A másnaposság még eléggé uralja a közhangulatot. Körülöttük öt megköttetlen
nyakkendő. Nyakkendőjüket keresgetve bolyonganak a térben. Megjelenik egy lány, sok különös
ruhadarab, és öt darab zakó van rajta. A férfiak táncoltatni kezdik a leányt, miközben hámozzák le
róla a zakórétegeket. Mindenki a sajátját keresné...
“ Sötétkék, kora őszi este . A nagykörúton nem siető, ünneplő népség. Ezen az estén a melankólia
terjeszkedett szét a lázas Budapest fölött.
Az utcán sétálók között sok szép szőke asszonyok bukkantak föl, akik könnyes szemekkel
kapaszkodtak férjeik karjába. Ki tudná, miért könnyeztek. Magányos utcalányok sétájuk közben
hirtelen megálltak, lecsüggesztették fejüket, vagy mereven néztek a kigyúlt lámpák lángjaiba.
Az emberek zaja elcsendesedett.
A szép szőke asszonyok megtörülték szemeiket, és még szorosabban simultak férjeikhez, egymás
kezét szorongatva.
Az ablakokban enyhe világosság derengett és enyészett el. “
Az “utcán táncolók" hirtelen megállnak, és a kigyulladó ablakfényekre lesznek figyelmesek.
Lány: Csendes szobában, ahol puha szőnyegekben meghal minden zaj, és színes
üveg szórja szerte a kicsiny mécs pisla lángját, feküdjetek hanyatt. Hunyjátok le a szemeiteket.
Mindenki: (dal) Mintha mindenki lassan és vigyázva lépkedne. Mintha sóhajok
szállanának végig a kövek között, mintha könnyektől volna nedves az aszfalt... mintha a csendes,
olvatag szél erőteljes és bús melódiákat hordana szerteszét. S mindenki azokat hallgatná.
Az “utcán bámulók" újra sétába kezdenek, a lány kézről kézre jár,míg el nem tűnik.(De úgy mintha
tovább is kézről kézre járna, csak már nincsenek Mellette igazi férfiak) Újra a kávéházban
vagyunk. A férfiak észereveszik, hogy nem a saját zakójuk van rajtuk. Vad zakócserélgetésbe
kezdenek. Röpködnek a kabátok. Amikor helyreáll a rend, helyet foglalnak. Ki-ki a maga
ivócimborájával...
“A kávéházakban egy-egy ember ült csak, maga elé mélázva, és a cigarettáját ki hagyta aludni. A
nagy, emeletes házak nyitott ablakain fiatal leányok hajoltak ki, szorongó torokkal, nagyokat
lélegezve."
Utolsó símitások, megkeresik a cipőjüket, más ruhadarabjaikat, szöszmötölnek magukon.
A lány gyertyákat gyújtogat. Sorba állítja őket, bábozik velük. Beszél hozzájuk.
Lány: Hölgyeim és uraim! Nem az öltözködés művészetéről óhajtok beszélni.
Tulajdonképpeni tárgyam nem az öltözködés, hanem csak a felöltözködés. A felöltözködés
megfigyelése tudniillik egyik fontos segédeszköze az emberek megismerésének. Hölgyeim és
uraim! Az embereket három csoportra osztom.
Első csoport: Akik fölkelés után rögtön cipőt húznak.
Második csoport: Akik mosdás után öltik fel lábbelijüket.
Harmadik csoport: Akik öltözködésüket a cipőkkel zárják le.
Remélem, hogy egészen meglepő perspektívákat nyitottam meg az önök szemei előtt. Nem egy
érdekes igazságra fognak bukkanni. Elvégre szerénytelenség nélkül szólva: vak tyúk is talál
szemet.
(Lassan meggyújtogatta a gyertyákat, elhelyezte őket a saját kuckója alatt, illetve egyet-egyet
szétrakott a térben lógó hordókra. Az utolsót a férfiak mellé, az asztalra helyezi)
Lány: És vannak olyanok is, akik zakójukat a földön fekve veszik föl.
2. Tor
“Maris végigment a konyha hideg tégláin. Meggyújtott egy kénes gyufát, meggyújtotta a
konyhalámpást, és munkához fogott. Megvizezte és megdörzsölte piros, tizenöt éves leányarcát,
megszappanozta erős, vörös, de finom szőke pelyhekkel borított kezeit."
A lány lavórt hoz, csorgat bele vizet, mosdani kezd.
Maris: (dal) No, te is fölkeltél már, kocám,
abbahagytad az alvást,
ne neked, szegény kocám,
levágunk máma,
elgyön az az ember a nagy késsel,
sutt le a nyakadra, szegény árva.
Bizony, akárhogy beszélsz,
leölnek téged máma.
Jön a hentes a nagy késsel,
beüti a torkodba, sírhatsz, sírhatsz!...
“Bejött egy ember. A hentes volt.
Ragyás arcú, szép bajszú, izmos parasztember, amilyenről nem lehet tudni, hogy huszonöt vagy
negyvenéves-e."
Hentes: Jó reggelt!
Maris: Adjon az isten!
“Szótlanul elővette a késeit, levetette a kabátját, fölgyűrte az inge ujjait, és kötényt kötött.
Mindezt lassan, módosan tette, és míg tette, le nem vette a szemét a lányról."
Hentes: Jól van, nagylány - mondotta, és ráütött Maris vállára.
“Maris nem fordult hátra, csak dacosan, kényesen megrázta a fejét."
Hentes: Nem jó még, ne kíméld a kezedet, nagylány, mert akkor sose lesz semmi.
Maris: Kíméli a fene - kiáltotta a lány, és ráütött a hentes hátára nagyot, ököllel , és
elpirult.
3. Lányka és Ők öten
A leány megeteti aranyhalait, szám szerint annyit ahány vendég van a kocsmában. Közben beszél
hozzájuk.
Lány: A fölébredés elviselhetetlen szenvedéseket okoz. És a szenvedések soká
tartanak. A világosság reggel harsogó akkordokban dübörög végig az utcákon. És az ablakok
tejüvegje meg a színes függönyök nem védenek ellene, mert bántó, recsegő, ritmusos lármájával
áthatol mindenen, és követelően hí. Menni kell. Rossz arcú és alacsony emberi lények közé, akik
azt hiszik, hogy e nemtelen és kegyetlen muzsika az Élet törvénye, s amit ők élnek, az maga az
élés.
Italt visz az öt férfinak.
Krapek-hentes lecsap rá...
4. Mint a Kovács Julcsa
Hentes: Jól van, nagylány, jól van! Nem jó még, ne kíméld a nyakadat, nagylány, ne
kíméld, mert akkor sose lesz semmi.

Maris: Kíméli a fene!
( Dal ) No, te is fölkeltél már, kocám,
Abbahagytad az alvást,
Ne neked, szegény kocám,
Levágunk máma,
Elgyön az az ember a nagy késsel,
Sutt le a nyakadra,
Szegény árva.
Hentes: Hó, Maris, gyere ide!
“Alig lépett be Maris a konyhába, a hentes átkarolta a derekát, és magához szorította egész
testében.
Megölelték őt már mások is, de sohasem érezte az ölelést - kisiklott, ütött és továbbszaladt. De
most ránehezedett az izmos kar, megkötözték és megbénították a hatalmas húskötelek. A
lélegzete is majd elállott, kiáltani sem tudott.
Félóra múlva szemre húzott kendővel járt az udvaron."
Maris: Majd adna nekem anyám, ha tudná. Elpusztítna, úgy is kellene. Nem
megmondta édesszülém, hogy úgy járok, ha buta leszek... megmondta édesszülém, mint a Kovács
Julcsa... mint a Julcsa...
A ruháit lassan összehajtogatja “pólyát" formáz belőlük....ringatni kezdi....majd a pocakjához nyúl...
Maris: Nekem is lesz... nagy baj is a... - vigasztalta magát; mégis elkezdett csendesen
sírni.
5. Jolán
Richárd: Na? Aztán, lett neki végül?
Krapek: Azt nem tudom...de a Jolánnak, annak bezzeg lett....
Richárd: Tyű a kutyafályát, bútorraktár, olyan is volt, hogy Jolán?
Krapek : Nem nekem... Gyermekkorom egyik legtisztább emléke a Jolán. Telkes
Palival mindig őt tartottuk a legszebb lánynak az egész városban.
Krapek, Pali: Koltai Jolán a legszebb lány!
Pali: És mindannyiszor elpirultunk.
Krapek: Csak mostanában tudtam meg, - hogy mi történt azóta vele. Jolánékhoz
nagyon kevés fiatalember járt. Egy időben csak Richter Zoltán, a Jolán második unokatestvére
járt hozzájuk. Hatalmas termetű, elegáns fiú volt.
(jelenetre vált)
(Krapek és Pali, mint két fázós kisgyerek összebújva egy világító ablakot bámul. Az ablak mögött
átsuhan egy Jolán-báb, majd megjelenik Jolán életnagyságban, és a zongorista ölébe keveredik....a
fiúk lekövetik testükkel a jelenetet. A jelenetet zongoraszó kísérje-mint szerelmes zongoraleckeszeretkezés)
“Míg mi a hófúvásos utcán hideg fejjel szőttük ábrándjainkat, nem tudtuk, hogy mi történik benn
a melegre fűtött szobákban, ahol Jolán puha szövetű ruhájában járt-kelt ... Nem tudtuk, hogy a
szobában, ahonnan halványan derengett a függönyön át a rózsaszín ernyős lámpa fénye, és
vánszorogva szűrődtek ki egy Chopin-mazurka méla hangjai, Jolán zongorázik, igen, zongorázik,
de úgy, hogy valakinek az ölében ül. Hosszú selymes pilláit lecsukja, és hátrahajtja a fejét annak a
valakinek a vállára, és finom ajkai, mint egy nagy, jószagú vörös virág szirmai, pihegve kinyílnak,
és odaforrnak egy másik ajakhoz.
Minderről akkor senki se tudott semmit."
Krapek: (kiszól a jelenetből) Egyszer azután Jolán írt a bátyjának, aki Pesten valahol
orvos volt.
Jolán: Jere haza, ha nem jössz, elvesztem. Csak, te segíthetsz rajtam.
“És Jolán bátyja, már jött is. A lány pedig megmondta neki azt, amit se az anyjának, se az apjának.
Erre azután az orvos elment Richter Zoltánhoz. “
Jolán bátyja: Te, Zoltán, nem vagy hibásabb, mint Jolán. És egyiktek se hibás.
Mégis megkérdem tőled, nem akarod-e elvenni a húgomat. Nem foglak rákényszeríteni a
házasságra. Ha akarod, elveszed, ha akarod, nem. Kérni se kérek tőled semmit, de rögtön és
biztos választ akarok.
Richter Zoltán : Nem.
“A Jolán bátyja erre szó nélkül fogta a kalapját, és elment
Otthon pedig az apjának és az anyjának, megmondta, hogy úgy áll a dolog. Hogy Jolánnak hat-hét
hónap múlva gyereke fog születni Richter Zoltántól."
Jolán bátyja: Édesapám, a Jolánnak gyereke fog születni Richter Zoltántól.
Az öreg: Kirúgom a házamból a lányom!!!
Jolán bátyja : A Jolánt el fogom vinni, apám, ne merjen egy rossz szót se szólni rá..
Nálam lesz, és punktum.

Az öreg: Pofozd fel azt a gazembert, és lődd le, mint egy kutyát.
Jolán bátyja: Nem akarja elvenni Jolánt.
Az öreg: Kényszeríteni fogjuk rá .
Jolán bátyja: Nem fogjuk kényszeríteni .
Az öreg: Félsz, te gyalázatos, hogy az lő le téged, ugye!
Jolán bátyja: Nem akarom boldogtalanná tenni a húgomat - felelte egész
nyugodtan a Jolán bátyja.
Visszavált :
Krapek: Ilyenek is történnek!
Pali: Nemrég láttam Jolánt az Üllői úton. Éppen olyan volt, mint akkor. Egy kisfiút
vezettek a bátyjával. Vidámak voltak, Bájos, könnyű, lányos léptekkel ment az utcán , mint
azelőtt. Szürke szemei körül a gyönyörű kék gyűrűk.

Krapek: Melegség és tűz a szemében.
Pali: Amint köszöntem neki, könnyű pirosság ömlött el az arcán, és elmosolyodott.
Barátságosan, szomorúan. Sokáig néztem utána.
Aztán jött a Sári.
6.Souvenir
,,Sári távoli rokonunk lánya volt. Gyerekkorunkban hozzájuk költöztem egy időre. Soványnak,
majdnem szánalmasnak találtam. Az ajka cserepes, az arca sápadt. Általában szótalan és vad
volt. Nem törődtem vele.
Egy téli délelőtt azonban ebédnél észrevettem, hogy Sári, aki velem szemben ült az asztalnál,
merően néz rám. Most láttam, hogy milyen különös meleg, sárga színű a szeme. Sári szemei
változatlanul, minden szégyenkezés nélkül tekintettek felém.
Rögtön kitaláltam, miről van szó: Sári belém szeretett.
A sötét előszobában keresztülmenve Sári hangját hallottam:"
Sári: Pali! Pali! Mondanom kell neked valamit, de ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek!
Megígéred?
Pali: Megígérem.
Sári: Esküszöl?
Pali: Esküszöm mindenre, ami szent.
Sári: Édes Palikám! Én nagyon, de nagyon szeretlek tégedet! Mindig rád gondolok,
éspedig egész nap, akkor is, ha ott vagy a szobában, akkor is, ha nem vagy ott. Különösen este,
amikor az ágyban fekszem, sokat gondolok rád, s ha ilyenkor ismernéd gondolataimat, nagyon
meg volnál velem elégedve, talán meg is szeretnél engemet. Kérlek, írj nekem valamit, szeretsz-e
te is egy kicsit, mert én nagyon-nagyon, szívem mélyéből szeretlek, és míg csak élek, mindig
szeretni foglak. Sokszor ölel és csókol Sári.
Pali: Kedves Sári. Sokszor csókollak. Pali.
,,Kezet fogtam vele, keményen megszorítottam a kezét, egyszer csak hozzám simult. Alig
hallhatóan suttogta:"
Sári: Hát csókolj meg, Palikám.
,,És már az ajkamon éreztem a száját. Mohón és szűzies szemérmetlenséggel csókolt. Forrók
voltak az ajkai és nedvesek. Átölelte a derekamat, és egész testével hozzám tapadt. Most elöntött
a meleg. Éreztem, hogy a hajának milyen erős és jó illata van. Fehér arca a félhomályban
rendkívül finomnak és bájosnak tetszett."
7. Vágatás
,,Ezen az estén én bizony sehogyse tudtam elaludni. Egyszer csak azon veszem észre magam,
hogy lassan felülök az ágyban, és óvatosan, zajtalanul harisnyát húzok.
Azután csendesen, lélegzetvisszafojtva elindultam a lányok szobája felé."
Pali: Sári! Alszol?
Sári: Nem.
Pali: Én se tudok aludni.
Sári: Édes Palikám!
,,Lehajoltam hozzá, és csókolni kezdtem a száját. Ő átölelt mind a két karjával, és szinte
kétségbeesett erővel szorított magához."
Pali: Nagyon fázom - súgtam Sárinak, és forrón megcsókoltam.
Sári: Menj az ágyadba, Palikám.
Pali: Nem, egy kicsit idefekszem melléd.
Sári: Azt nem szabad.
Pali: Engedd, csak egy percre, édes Sári!
Sári: Ó istenem, jöjj hát.
,,Boldog és néma ölelkezésben feküdtünk így pár percig, amikor egyszer csak kinyílt az ajtó. Sári
apja odajött az ágyhoz és megállt. Egy hangot se szólt. Csak állt csendben, komoly arccal. Én
szégyenkezve bújtam ki az ágyból."
Sári apja: Húzz harisnyát és jöjj velem, nálam fogsz aludni.
Pali: Kérem, ne tessék haragudni a Sárira, én vagyok mindennek az oka, de csak
azért tettem, mert szeretem őt, és feleségül is fogom venni!
Sári apja: Fiam, ilyesmin ne törd az eszedet, tanulj, az a te dolgod, majd ha kész
ember leszel és szeretni fogod a Sárit, elveheted, de addig nem kell erről beszélni.
Pali: A fene egye meg magát, miért nem tudott békével feküdni az ágyában!
Sári apja: Hohó fiam, gyere csak ide! - mondta az apa látszólagos nyugalommal,
miközben lassan kihúzta a nadrágszíját.
Leszel-e még engedetlen? Felelj!
Leszel-e még engedetlen? -kérdezte csendesen, és ütött.
Pali nem felelt ...
Sári apja: Jól van, fiam, hiszen jól van, ha most nem felelsz, majd felelsz később,
nekem mindegy! Leszel-e még engedetlen?- megtörölte a homlokát, és lassabban folytatta a
verést. Minden ütés után megpihent, és újra és újra elmondta:
Leszel-e még engedetlen? Mondta neked valaki, hogy elmehetsz? Még
nem fejeztem be! Ezt azért adtam neked, édes fiam, hogy jól jegyezd meg, és tanulj belőle a
jövőre. Engedetlennek lenni hálátlanság. Leszel e még....
Pali: Ne-e-em...
Amikor Sári apja befejezte a vágatást, Sárira nézett ellentmondást nem tűrőn, és kiment.
Sári apja: Gyere, Sári....
Pali feltápászkodott, rendbe hozta a ruháját, ami több helyen elszakadt a dulakodásban. Az arca,
orra egészen piszkos volt a padlótól, ahová odanyomták. A könnyei csurogtak a kabátján. Véreset
köpött.
8. Mese az ikerfiúról
Sári toporog az ajtóban, aztán odahozza a mosdótálat, forró benne a víz. Elkezdi mosogatni szelíden
Pali sebeit. Majd összeszappanozza Pali lábát. Csiklandja, mossa, öblíti, míg csak egészen tiszta
nem lesz....
Sári: A fene egye meg, miért jött be akkor a szobába, nem tudott békével
feküdni az ágyában?

Pali: Én úgy gyűlöltem meg az apámat, hogy ikerfia voltam neki. Az
ikertestvérem meg én úgy hasonlítottunk egymáshoz, hogy az disznóság volt. Az apám, egy
vérmes, önző ember, csak Pistát szerette! Énvelem nem törődött. Én, a Pali, senki se voltam neki.
Fájó szívvel néztem már apró gyermekkoromban, hogy milyen igazságtalanságok esnek a földön.
Komiszul szenvedtem, amikor láttam, hogy az apám ölébe veszi Pistát és csókolgatja.
Édesanyánk a mi születésünkbe pusztul bele. Azóta naponként gondolok rá. És elhagytam miatta
a fekete hajú asszonyokat és az édes hangú lányokat, hogy vele álmodjak, anyácskámmal,
húszéves anyámmal, aki meghalt egy sötét hajnalon. Meghalt, nagy, nehéz sóhajtással. Szóval
engem nem vett az ölébe senki. Így haragudtam meg én Pistára, pedig ő jó testvér volt. Ezt
mondta egyszer nekem: ,,Te Pali, ne haragudj énrám, amiért az apa engem jobban szeret, mint
téged, igazán, én nem tehetek róla!" Apánk akkor utazni járt. Félesztendeig se láttuk. Mire
hazajött, akkor már Pista halva feküdt künn a temetőben. Megszúrta magát a kertben
valamivel.Apámnak azt sürgönyözték, hogy a Pali halt meg, hogy én haltam meg, és engem arra
kértek, hogy legyek ezentúl Pista, minthogy úgyse tud bennünket senki egykönnyen
megkülönböztetni. A koporsóra is az én nevemet írták. Nagyon féltették apámat, megüti a szél,
ha meghallja, hogy a kedvenc Pista halt meg. Apám megjött, össze-vissza ölelt, csókolt engem. Én
tudtam, hogy nem nekem szól a szeretete, de mégis örülni tudtam neki. De azután megfigyeltem
az apámat. Nem fájt neki semmit, hogy én meghaltam. Mondd meg nekem tiszta szívedből, hogy
nem veszti-e el a kedvét az ember ettől a piszkos élettől, ha így kezdődik, mint az enyém?
Sári : Jaj, édes Palikám....

9. A cigaretta
Frigyes szeretne rágyújtani...
Frigyes : ö...ö...ö...ö...
10. Borotválkozás
Richárd : Tyű a kutyafáját, bútorraktár! Ilyen egy rohadék apát...
Jakab magába roskadva hörpintgeti az italát...
Pali : Magával mi lett, Barátom?
Jakab: Csak eszembe jutott...a Fekete csönd...még soha nem beszéltem erről a
borzalomról senkinek....
Krapek: Ki vele drága barátom, magának is könnyebb lesz!
Jakab: Az öcsémről van szó, a szőke, piros képű kisfiúról, akinek sötét szemei mindig
a messzeségbe néztek. És még egy dologról. A fekete csöndről.
Egyszerre nőtt meg.
Kedves, pötyögő gyermekecskéből nagy kamasz lett. Iszonyú izomzattal, vastag sörtehajjal.. De
ekkor még szemérmes fiú volt. Nem tudott káromkodni, és nem ízlett neki a bor. A lányok sem
érdekelték, aztán egyszercsak...
(jelenetre vált)
Richard: Édes bátyám, tanítson meg engem is borotválkozni.
Jakab: Mire, te?
Richard: Hát borotválkozni!
Jakab: Hiszen nincs még neked szakállad.
Richard: De iszen van már!
Jakab: No jó, megtanítlak! - és oktatni kezdte a mívelet sokféle fortélyára...
Richard: A borotválkozás oka egy missz...
Jakab: Nahát, ugyancsak tetszhetel annak a kisasszonynak - mosolygott a
testvér...
Richard: Majd lever a szoknyájával a lábamról...!
Jakab: Aztán, hol láttad?
Richard: Egy udvarban láttam.
Jakab: Egy udvarban?
Richard: A disznóólban.
Jakab: A disznóólban? Tán etette a disznókat?
Richard: Nem etette, be volt zárva.
Jakab: Be volt zárva a disznóólba?
Richard: Igen, odajött hozzám.
Jakab: Igazán mondod?
Richard: Isten-Jézus úgyse! Panaszkodott, hogy be van zárva. Mondta, hogy
miattam köll neki ezt elszenvedni, mert szeret engem.
Jakab: Tudom, öcsém, biztosan nagyon szeret téged.
Richard:: Szeretni szeret, és azért is jött el!
Jakab: És ott láttad?
Richard:: Ott a disznóólban. De el ne mondja senkinek.
Jakab : Nem , nem...nem mondom...
,,A fiú boldogan megpacskolta az arcát, az bátty pedig hírtelen hideg rettegést és nagy
nyugtalanságot érzett..."
11. Tartozás
Pali: Na erre még egy kört hozzon , véres lábú kisasszonyka!
Richárd: De hát ki ez a lányka, és mért véres a cipője?
Lány: Na, ne kezdjék már fiúk, és kedves Krapek úr! Azt tetszett mondani, hogy
a héten fizet. Legalább a múlt hónapot fizesse ki!
Krapek: Milyen nap van ma?
Lány: Hétfő
Krapek:: Szombaton megkapja. Most nem adhatok, mert sürgősebb fizetnivalóim vannak.
Jakab: ( legyeket fogdos a kezével) Te, tartozol itt kérlek (ennek a szegény lánynak,) és
emellett mindennap kávéházba jársz?
Krapek: Így kell az ilyenekkel bánni.
Jakab: Szemtelenség! Ide jössz nyávogni, hazudni a bajaidról, és még nem is
fizetsz pontosan!
Richárd: Tyű a kutyafáját, bútorraktár!
Krapek: Fizetek, amikor jólesik!
Jakab: Ez a gyerek nem dolgozik, és a körülményekhez képest elég jól él. Ez
kétségtelenül olyan valami, amihez tehetség kell.
Krapek: Pali, szombatig adj kölcsön tíz koronát.
Pali: Kérlek alássan.
Krapek: Savanyú pofát azonban ne vágj, mert a pénzedet vissza fogod kapni hiány
nélkül szombaton.
Pali: Ne gondold, hogy ez mindig így lesz.
Frigyes: Ö...ö....ö...ö...
Jakab: Kedves Krapek, bámullak. Ekkora gazembert, mint te, még nem láttam.
Lány: Hát tudja meg az úr, hogy amíg nem fizet, innen ki nem megy.
Krapek: Zokog a tört szív, mint a hegedű...
Jakab: : Kedves Krapek, azt hiszem, nem mondok titkot, ha kijelentem, miszerint
komisz ember vagy!
(A jelenet végére az alkohol eluralkodik a jelenlevők viselkedésén, és beszédjén, majd mindannyian
elkókadnak. Ekkor indul gyufa-gyújtó körútjára Frigyes barátunk)
12. Gyufa
Frigyes: Ö.....ö....ö...ö...
(Frigyes próbálná meggyújtani végre a cigarettáját, de csak álmukban visszamotyogó, alvó emberekbe
botlik. Próbálja a cipőjükön, és egyéb lehetetlen helyeken meggyújtani a gyufát, ami többnyire elalszik.)
13. Halandzsa, és hosszú nadrág
Az italtól egészen elbágyadt emberek, az alvás, és a delírium között lavírozva...néha már látomásokkal
harcolva...de ez szinte megszokott....
Jakab: Palikám, és mi lett végül ezzel a Sárival?
Kérdezi Jakab ébredezve miközben észreveszi, hogy a nadrágja-azaz a lába kétszer olyan hosszú mint a
normális... ezen megrettenve böködni kezdi a szintén kókadozó Palit, aki viszont minden bökésre más
nyelven kezdi mesélni Sári történetét, mit sem figyelve Jakab problámájára...Az utolsó jól eltalált pont
végül meghozza az eredményét, és bejön a magyar hang...
Pali: Sári még lány, szegény. Úgy látszik, vénlány marad. Nagyon válogatós.
Hogy voltak udvarlói, az bizonyos, de valamennyi hamar elmaradt mellőle. A szájának már
megvan az a keserves lefelé görbülése, ami a rosszmájú és irigy vénlányokat jellemzi. Az
arcbőrén, különösen a szeme körül, sok finom ránc van. Ha néha találkozunk, még most is
tartózkodó, vad velem szemben. Talán vádol magában, hogy megrontottam az életét. Talán hibás
is vagyok benne. Talán várta, hogy feleségül fogom venni. Talán akkor éjjel rémült meg a
szerelemtől egész életére. Talán...
14. Tiktak és légy
Az idősebbik aggódva ápolja öccsét.
Richard: Egy hét óta vettem észre, hogy van itt nekem valakim. Egy szép, szép
kisasszony. Ő gondoskodik rólam. Minden pillanatban velem van. Beszélget velem.
Jakab: Mit mond?
Richard: Sok mindent. Az óra hangjával beszél hozzám.
Jakab: Az óra hangjával?
Richard: Igen. Most is szól hozzám. Tisztán és világosan, amint az óra tik-takkol.
És a hangja... lágy és kellemes mint a szép muzsika. Egész nap tudom hallgatni. Olyan nő, akire mindig
is vágytam. Tisztán, önzetlenül szeret engem. Látod ezt a legyet a homlokomon? Ezt is ő küldte. A
legyek döngenek, muzsikálnak, a fülembe éneklik az ő üzeneteit.
Richard egy kenyérgalacsint vett elő a zsebkendőjéből, és a homlokára ragasztotta.
Richard: A legyeknek. Táplálom a legyecskéket.
Jakab: És mi a neve a lánynak?
Richard: Azt nem tudom. Nézz ki az ablakon. Látod azokat a szép nagy madarakat? Azokat
is ő küldte.
Jakab: Látom, fekete varjak...
Richard: Nem feketék, azok! Kékek, zöldek, némelyiknek aranyos a tolla....
Jakab: Ó, te boldog ember. Nagyon szeret téged ez a lány.
Jakab a félelemtől tágra nyílt szemmel etringatja boldog őrületben lázongó öccsét.
Frigyes óvatosan odalép a piétára emlékeztető pároshoz, és a fejük fölött égő lámpát kicsavarja a
foglalatból. Ellopja a fényt. A nyüszítő Jakabra sötétség borul.

15. Az ellopott fény
Frigyes kezében nem alszik ki az égő. Az ellopott fénnyel a Lány felé indul, aki egy gyertyacsonkot
próbál éppen meggyújtani.
Lány: Rövidre leégett gyertyácska- melynek üszkös kanócában fekete kis manó
alszik. Igen, benn alszik a kislegény. Jóízűt szundikál, naphosszat, csak ha a közelben gyufát
gyújtanak, röppen el az álma és csak azt várja akkor, hogy odaértessük hozzá a tüzes
varázsbotocskát, és sárgán, mereven tekint szét maga körül. de amikor benn alszik a füstös
kanócban, akkor is mindent észrevesz. Kissé búsul, hiszen senki se törődik vele komolyan.
Ugyanebbe a gyertyatartóba, sok évvel ezelőtt új gyertyát tettek. Tél volt. A gyertyát egy sápadt,
széparcú asszony gyújtotta meg. Nemsokára megelevenedett a ház. Lótottak, futottak. Mire pedig a
nap feljött, gyereksírás hallatszott a szobában. A gyertyát égve feledték. Láttam. Őt láttam először a
világból.
Valószínűleg, őt fogom látni utoljára is. Valahol idegen városban arra ébredek majd, hogy a szívem
bolondul ver és fáj is. A fejemen pedig hideg veríték üt ki. Megkeresem a gyufát és fölgyújtom a
hosszú, kormos kanócot. Nagyot lobban a láng és soká táncol. - Végre megállapodik. De akkorra én
már nagyot sóhajtok, s utána nemsokára a szemeim is kinyílnak.
Magára hagyom a kis manót. Egy ideig csodálkozva borul rám. Először bohóckodva vidáman
költöget - mint aki tréfának veszi a dolgot -, azután lekúszik a kanóc tövére, és ott alacsony kék
nyelvecskével pislákol.
Végre azt is megunja. Elszomorodva kilobban, és soká, ünnepélyesen füstöl.
Frigyes , miután elegendő bátorságot gyűjtött, odaviszi a kezében világító égőt a Lányhoz.
Tulajdonképpen udvarol. Mintha.
Lány: Az ajkaid némák, és beszélni nem tudsz. De a szemeid megmondják
nekem, hogy a legtöbb bölcsesség benned vagyon. Te mindent tudsz, amit akarsz, mert a némaság
mindentudóvá tesz. Száz esztendeig szeretnék itt állani és csak téged nézni.
Frigyes sután andalog a lánnyal...
Lány: Hosszú lesz az utazás és álom nélküli.

Azért ez mégis egy szerelmi jelenet.
16. Fekete csönd
Pali : Komám, s aztán...jött az a fekete csönd?
Jakab: Jött az bizony... Óriási denevérszárnyakon. Tudtam, éreztem.... Ó, hogy fájt
a szívem ezen a reggelen. Richard addigra nagyon gonosz lett, égő, félelmes szemekkel. S jöttek
borzasztó éjjelek. Kishúgaim álmukból hangosan fölsírtak. Apám meg édesanyám álomtalan, üres
arccal néztek egymásra. Senki se tudta, mi történik, és mi fog történni. Csak én. Csak én. Én éreztem,
hogy jő a fekete csönd. Richard kitépte a fiatal fákat, és lassú tűzön megpirította a fehér cicát.
Sírtunk mindannyian. Csak Richard röhögött. Éjjel betört a zsidó boltjába, elszedte a pénzt. Reggel
az ágyában át volt lőve a tenyere. Szorongva vártuk mindannyian a fekete csöndet.
(jelenetre vált)
,,Édesanyánk letérdelt az ágy mellé, és gyengéden lemosta a vért. Richard nyugodtan aludt.
Körülállottuk és sirattuk Richardot, a szőke, piros képű fiúcskát. Aztán Richard felébredt és
gonoszul hahotázni kezdett. Az édesapám kétségbeesve rákiáltott:"
Richard apja: Richard! Te gaz, gonosz állat, menj közülünk, ne lássunk többé!
“Richard nem szólt semmit, csak röhögött és ijesztgetett bennünket. Az apám az édesanyámra
tekintett. Könnyes volt a szemük. Láttam, hogy apám halálsápadt, reszket. Félt Richardtól.
Fölugrottam és arcul ütöttem Richardot. Ő a falhoz vágott engem, és kirohant a szobából.
Még vérzett is a fejemen a bőr, ahogy Richard megcsúfolt. Akkor jött meg. Éjjel. Betörte az ablakot, s
a szobában termett. A szemeim közé vigyorgott, és rikácsolva beszélt:"
Richard: Fölgyújtottam az ispán házát, mert a lánya benn alszik szobában,
hófehér ágyban. A melle lassan emelkedik fel-le. Azután belekap az ágyába a tűz. Az én tüzem. Tüzes
ágyban ébred föl. És a fehér lábát sötétbarnára csókolja a piros tűz. És kopasz lesz a feje is, mert a
haja elég. Kopasz! Hallod, kopasz! Az ispán gyönyörű szőke lánya kopasz lesz.
Richard ekkor egyik pillanatról a másikra megszelídült, és az ölembe hajtotta a fejét, nyűszítve beszélt:
Richard: A lány akit szeretek - ez a lány nagyon szép. Az arca fehér, puha, a
haja fekete, a szemében tüzek égnek.- Szeret - e engem ez a tűzszemű lány, szeret-e, szeret-e...nem
nem szeret a lány , a tűzszemű lány, nem szeret, nem szeret, minek akkor nekem élni....
Majd a kimerültségtől elalszik az ölében...
Richard ott marad Jakab ölébe hajtott fejjel, de visszaváltunk a kocsmába, és Jakab tovább meséli a
történetet.
Jakab: Az orvosok azt mondták, hogy Richard bolond. De nem, ó, nem. Én
tudtam. Mindez a fekete csönd miatt volt. Elvittük a bolondokházába. Richard véres tajtékot köpött
a szájából, és bömbölt. Richard még az éjjel hazaszökött. Széttörte az ablak vaspántjait. A homloka
bezúzódott. hazajött, szaladva....És nyomában a fekete csönd.
Csak én voltam ébren, és füleltem.
( jelenetre vált)
“Hajnal volt, három óra. Ébren voltam, amikor Richard hazaért. Jól hallottam mindent. A kapun
mászott be.
A fekete csönd pedig beborította a kis házunkat nedves, undok szárnyaival. Richard bejött a
szobánkba, ahol azelőtt együtt aludtunk. Én nem mertem mozdulni. De Richard nem is törődött
velem. Zihálva ledőlt az ágyra és aludt."
Jakab: ( összefolyik a jelenet és a mesélés,párhuzamosan történik mindkettő) Ezután úgy
történt minden, ahogy a fekete csönd akarta. Ránehezedett a mellemre, és belebújt a vérem
csöppjeibe. Menekülni akartam tőle, de károgva a fülembe súgott iszonyú rémségeket. Előkerestem
a kötelet. ( kihúzza a nadrágszíját. Ölében még mindig ott fekszik Richard) Egy erős hurkot kötöttem
rá. Úgy éreztem, mintha az agyvelőmet és a vállaimat mázsás kövek nyomnák. Nagy, véres feje alatt
átdugtam a kötelet, és belefűztem a végét a hurokba.
Egy kicsit vártam.
Jól tudtam, hogy ha fölébred, megöl mindannyiunkat, hogy rá fog ütni öklével édesapánk szomorú
arcára, Nem is haboztam hát egy pillanatig se. Teljes erővel nekifeküdtem a huroknak. Richard
levegő után kapkodott, de nem ébredt föl; azután egy iszonyút nyögött, vonaglott a kezeim között,
de nem sokáig.
Egyszer csak hallottam, amint a fekete csönd elkezd kacagni. Őrületesen, hangtalanul. Elöntött a
hideg rettegés. Richard kihűlt teste összezsugorodott a kezeim közt.
Gyertyát gyújt.
Jakab: Az ágyban egy kis gyönge gyermek feküdt szederjes kék arccal. Az én kis
bolondom volt, a szőke, piros képű, petyegő Richard öcsém. És sötét szemei a végtelenbe néztek. A
fekete csönd pedig - tisztán hallottam - kacagott.
Azt szeretném, hogy ne halljam többé ezt a kacajt, és nem lássam többé a kis Richard sötét szemeit,
amelyek a végtelenbe merednek; mert ez összeszorítja a torkomat, és sohase tudok aludni.
Egyáltalán, nem tudok rendesen aludni.

17. Gyilkosság
A történet komolyságától eltekintve a mesélése és eljátszása humoros irányt vegyen, a történetet
kocsmai elbeszélésből indítjuk, aztán átcsúszunk jelenetbe, párhuzamosan mesélve a történetet.
Krapek : Nem csodálom. Én sem tudok.
Richárd: Nekem sem megy igazán.
Krapek: No, neked meg miért?
Richárd: Hát barátom, úgy nézz rám, hogy én is öltem embert.
Pali: Te? Ne beszélj!
Richárd: Úgy van, embert öltem. És milyen átkozottul egyszerű dolog volt
az! Éjfélkor bújtam az ágyba. Egyszerre fűrészelő, őrlő zajt hallok. Ismersz, milyen vagyok,. ideges,
tehát gyáva. De azért elhatároztam, hogy ezt a titokzatos ügyet magam fogom tisztázni.
A szobám ajtaját lélegzet-visszafojtva kinyitom. Hallgatóztam. A tolvaj igen óvatosan dolgozott.
Szinte szakértelemmel. Emlékszem, ott a sötétségben elmosolyodtam ezen a szón, hogy
"szakértelem". Azután megtapogattam a karjaimat, éreztem, hogy erős vagyok, Barátom, nem tudom
megmagyarázni, de olyan bátor voltam, hogy szinte örülni kezdtem a rám várakozó izgalmaknak.
Hallottam, hogy kiemeli az ablaküveget, keresztülhasítja a függönyt, és bemászik oda, ahol a
pénzszekrény áll. Nemsokára egy gyufa sercegését hallottam, elöntött az izzadtság. A szívem
dobogott, az inaim reszkettek, és a szájam kiszáradt. Lehasaltam a padlóra, de semmi fény se
derengett, csak hallottam, hogy a pénzszekrényt vette munkába.
Az ajtóig lopóztam. A szívemet a lábujjaim hegyén éreztem lüktetni. Szinte be voltam rúgva a
bátorságomtól... azután hirtelen kicsaptam az ajtót.
Két lépést tettem, és beleütköztem a rablóba. Egy állati hang szaladt ki belőle. Halálosan megijedt.
Beleharapott a jobb kezembe, mire én a bal kezemmel a szemébe bokszoltam. Csak harapni tudott
ez az agyonra ijedt ember, de én lenyomtam a földre, és körülkaroltam a térdemmel, úgyhogy a
bordái ropogtak. Erre, lihegve köpködni kezdett, mint egy varangyosbéka. És amikor lefogtam a
fejét, a ruhámba vájta a fogait. Erre mind a két kezemmel nyomni kezdtem a gégéjét. Mint
vaskapcsok, úgy tapadtak rá az ujjaim a nyakára. Minden erőmet összeszedve szorítottam. Szinte
beleszédültem az erőlködésbe és az ölnivágyás állati kéjébe.
Végre lehanyatlottak a kezei és nyögött. Iszonyúakat. Hármat. Teljesen úr voltam a testén, de
nem tudtam levenni kezeimet a nyakáról. Azt sem tudtam, mennyi idő telhetett el így. Valami
rettenetes csömör, fáradtság váltotta föl a diadalérzésemet. Mintha nem lenne többé agyvelőm, és
rémséges hülye volnék, mintha ítéletnapig ott kéne ülnöm a koromsötétben, hogy szorítsam ezt a
nyomorult gégét.
Egyszerre megéreztem, hogy a nyak merev és jéghideg. Gyertyavilágnál megnéztem az embert.
Péter volt, a kocsisunk. Olyan szűk mellű, beesett. borostás arcú, gyér bajuszú paraszt.
Sárga szemei dülledten néztek reám. Halott volt. Megrémültem , azután ész nélkül hozzáláttam az
élesztgetéshez. Dörzsöltem, vizet freccsentettem az arcába, majd fölhívtam a cselédeket. Ekkor
körülnéztem. A földön ott hevertek a hulla mellett szegény Péter betörőszerszámai , egy rossz
ráspoly, egy kalapács (bárd), egy fúró, csorba kézifűrész. Ezekkel akarta ő megfúrni a
Wertheimkasszát. Eldolgozhatott volna velük ítéletnapig. Tudod, amint megláttam ezeket a
szegényes kis gyerekjátékokat, és néztem a kidülledt szemeit, valami rettentő szánalom, sajnálkozás
kezdte szorongatni a torkomat. Csakhogy hangosan sírni nem kezdtem. Szegény, szegény Péter!.
Gyorsan csináltam mesterséges légzést, a gyertyavilágnál rángattuk Péter élettelen karjait, jött a
legény mondani, hogy nincs otthon a doktor. Folytattuk az élesztgetést egész hajnalig,
eredménytelenül. Végre be kellett látnom, hogy megfojtottam egy szegény, gyönge kis parasztot.
Hogy én ezt a nyavalyás, gyönge embert, akit megőrölt az élet, a munka és szegénység, teljes
erőmmel támadtam meg, ez iszonyú szégyen volt. Érted, ez volt a legrettenetesebb. És ezen már nem
lehetett segíteni.

Pétert Frigyes játssza a történetben, aki úgy keveredik bele, hogy szokásához híven tüzet kérne, és
szöszmötöl-ezt használja ki Richárd..... A végén Frigyes a földön fekve marad, majd kisvártatva
elalszik. A következő jelenetek bizonyos “kardinális" pontjain néha bele-bele horkant...

18. Rozi
Krapek kiveszi a Richárd kezében ragadt bárdot.
Két kézre fogja a fatális, nagy szerszámot, és próbálgatja, hogyan vághatott vele. Heroikusan
suhogtatja a levegőben az ócska, de kitűnő acélt.
A többiek egy pillanatra meghökkennek, feszült figyelem és néma csend áll be...Krapek körbetekint...

Krapek: .......Hogy mit akarok?....... Ebből az lesz, mondták. Nem az lett. Férjhez ment.
Én vettem el. Pestre jött szolgálni. Itt ismerkedtünk össze. Már akkor sok más legényt is ismert.
Büszke volt rá, hogy annyi embernek tetszik. Tőlem félt. Izgatta a gondolat, hogy mellettem a
hűtlenség vagy a rosszaság veszedelmes dolog lesz. Hát az lett.
Itt megjelenik Rozi...mögötte a nászmenet, bábokkal, emberekkel, Lassan közelít a menet, Rozival
Krapek felé, mintha templomban lennénk az oltár előtt....közben Krapek meséli a történetet....)
A templomban az esküvőn fehér kartonruhát, cérnakesztyűt viselt, és búzavirágkék, huncut
szemeivel,igen jól nézett ki. Majd elállt a lélegzetem amikor megláttam , de beleütött a szívembe
valami félelem- vagy rettegésféle.
Rozi kacéran elkezdi lefejteni magáról a ruhát
“A Rozin tudniillik csupa finom, úri alsóruha volt. Hosszú, fekete selyemharisnya, vékony, csipkés
ing."
Krapek: Ezt loptad!
Rozi: Ugyan, menjen, kaptam a nagyságától, kérdezze meg! - kacagott és
csiklandozni kezdte az urát.
Krapek egy pillanatra kiszól a jelenetből.
Krapek: Mindenben engedelmeskedtem neki. Szégyellni való, nyomorult dolog, de
nem tehettem mást. Sokat dolgoztam, és féltem, hogy nem fog kitartani mellettem. De egy idő után
nem tudtam eltitkolni a féltékenységem.
(visszavált jelenetre)
,,Egy este Rozi élénken sürgölődik, nótázgat, mire Krapek nem bírja tovább."
Krapek: Azt mondom, meg ne tudjam, hogy valamelyik szomszédban elmaradsz,
mert letöröm a derekadat.
Rozi : Már miért ne maradnék?
Krapek: Hallgass, nagyon jól tudod! Bejárnak hozzád a házi fiatalurak
beszélgetni. Nem jó vége lesz ennek! Te, és a szobába be ne engedj senkit, mert agyonütlek.
Rozi: Hiszen ide jön, aki keres!
Krapek: Tudom, de vigyázz, ha megtudok rólad valamit, az lesz, amit mondtam.
Rozi: Ugyan, menjen - nevetett Rozi, és énekelni kezdett.
Krapek: Jó, jó , csak danolj, majd meglátod, mi lesz itten.
(kiszól újra a jelenetből)
Krapek: Nem tudtam megnyugodni, nem ment a munka. Hetekig nem kaptam
csókot. Nem szóltunk egymáshoz. Ha meg akartam ölelni, rúgott karmolt vihogott.
Ekezdtem inni. Egy nap hamarabb mentem haza a munkából. Az ajtó zárva volt.
(jelenetre visszavált)
Krapek: Nyisd ki!
,,Senki sem felelt."
Krapek: Nyisd ki, nem bántalak.
,,Az ajtó felnyílott. Egy fiatalember nyitotta ki." ( ez lehet véletlenszerű)
Krapek: Lépjen el az útból.
,,Elengedett."
Krapek: A szobában megcsapott a fülledt, nehéz, éjszakai levegő, melyben a
feleségem testének illata a szappanok szagával keveredett.
,,Ő az ágyban feküdt. ,,
Rozi: Mit akar most itthon?
Krapek: Mit akarok?
,,Leakasztottam a szegről a baltát"
Krapek: Hogy mit akarok?
,,És teljes erőmből a homlokára. Tompa reccsenés hallatszott."
Krapek: Hogy mit akarok?
,,Még egyszer rávágtam. Harmadszor is felemeltem a bárdot. De már nem ütöttem."
Krapek: Hogy mit akarok...
,,Ebben a pillanatban Rozi kék szemei ránéztek. Fájdalmasan, fátyolosan, szenvedően. És azután egy
nagyot sóhajtott Rozi, és lehunyta a szemét."

19. Muzsikusok
Jakab: Zokog a tört szív, mint e hegedű.
Csend.
Pali: Most igazán, visszavonhatatlanul magadévá tetted a feleséged.; kifogtad
kiemelted az életből, mint a horgász a halat a vízből. Most már a tied. Nem lehet többé elvitatni
tőled.
A sok szörnyű történet, és az elfogyasztott alkoholmennyiség hatására befagy a beszélgetés. A zenészek
sem muzsikálnak. Csönd van. A csöndet a muzsikusok törik meg.
Manojlovics: No, de elhallgattunk.
Kulhanek: Oh, ezek a lányok! Hát nem lehet tőlük nyugodtan aludni.....
Kelemen Ernő: Hát én egyszer akartam megnősülni. Akkor is azt mondták, hogy csúnya
vagyok. Folytattam tehát ezt az életet tovább, mint azelőtt . Muzsika, muzsika...és nő helyett egy
bőgő az oldalamon....
20. Frigyes
A még mindig földön fekvő Frigyes felébred,és újra szöszmötöl tűzért. Pali megelégeli a helyzetet, és
türelmetlenül ráförmed.
Pali: Gyújtson rá! Gyújtson már rá végre! (tűzzel kínálja. Frigyes egy pillanatra
megörül, majd habozni kezd, végül viszakozik)
Frigyes: Nem, ez méreg!
Pali: Dehogy méreg!
Frigyes: Egy tönkrement testnek halálos méreg lehet.
Pali: De hiszen a maga teste nem tönkrement test!
Frigyes: De az.
Pali: Ki tette tönkre?
Frigyes: Az ellenségeim.
Pali: Kik az ellenségei?
Frigyes: Nem tudom. A talpamból kivágattak egy kis izmot, miközben aludtam.
Pali: De kik?
Frigyes: Azt hiszem, hogy a főnököm és a felesége tették, mert ők voltak megbízva.
Pali: De hát ki bízta meg őket?
Frigyes: Az angolok.
Pali: Miért?
Frigyes: Mert halva Indiában voltam.
Pali: Halott állapotban?
Frigyes: Igen, mint tetszhalott.
Pali: Kik vitték oda?
Frigyes: A tengerészek.
Pali: Miért?
Frigyes: Hogy a világ királya legyek.
Pali: És miért nem lett a világ királya?
Frigyes: Lemondattak a trónról. Kína hercegségét kaptam.
Pali: És akkor Kínába ment?
Frigyes: Oda kellett volna mennem, de akkorra már megrontottak és tönkretettek.
A fakírok egy majom lelkét eresztették belém.
Pali: Még most is benn van?
Frigyes: Igen. Ezért sokszor úgy megyek, úgy eszem, mint egy majom: figyelje csak
meg!
Pali: Hogyan csinálta ezt a fakír?
Frigyes: Kivette az agyvelőmet, földhöz vágta háromszor egymás után, azután
visszatette. Azóta nem tudok jól gondolkodni. Minden össze van zavarva.
Pali: Mást nem csinált ez a fakír?
Frigyes: Több szervet egészben vagy részben kivágott belőlem, kitörte a karjaimat,
és alkalmazta az agyfeszt.
Pali: Mi az az agyfesz?
Frigyes: Az agyfesz az agy megfeszítésére szolgál, szükséges hozzá az agylap.
Pali: Mi az agylap?
Frigyes: Egy márványlap szíjakkal. A fejem el volt választva a testemtől teljes
három napig.
Pali: Mi módon lehetne magán segíteni, mondja?
Frigyes: Ha egy esztendeig női tejet szopnék, akkor minden rendbe jöhetne.
Pali: Hát tegye azt, keressen magának egy asszonyt.
Frigyes: Nem lehet, mert a Szentszék nem engedi.
Pali: Miért nem engedi?
Frigyes: A szeplőtelen fogantatás miatt. Nekem nővel viszonyt kezdeni nem
szabad.
Pali: Miért?
Frigyes: Mert az rögtön belehalna.
Pali: Ki mondta ezt önnek?
Frigyes: Álmomban mondta az apám.
Pali: Ki az ön apja?
Frigyes: Nevelőapám Steiner Frigyes szegedi kárpitos volt, de igazi apám a kínai
császár.
Pali: Hogy hívják?
Frigyes: Már meghalt. De mielőtt császár lett, isten volt. Most már semmi.
Pali: Hogyan fejezte be munkáját a fakír?
Frigyes megpróbálja levetni magát a mélybe, miután a nyakkendőjét rákötötte a létra legfelső
fokára. Jakab pánikszerűen többször visszakérdezi az előző mondatot. A jelenet valamelyik pontján
folyamatosan, egymásra, beszélnek
Frigyes: Hozzáverte a fejemet a térdemhez, és ezzel lemondatott a kínai
hercegségről is.
Pali: Ez azt jelentette?
Frigyes: Igen. Azután hasbavágott és megfélemlített, és tizenhárom golyót lőtt
belém.
Pali: És nem halt bele?
Frigyes: Akkor már nem, mert nem is voltam igazán élő. Most se vagyok az. Egy
hulla vagyok, amelyet egy majom lelke mozgat.
Pali: A golyók a testében vannak?
Frigyes: Talán megolvadtak a véremben.
Pali: Mikor?
Frigyes: Amikor a tűzútba akartam menni.
Pali: Hol van ez?
Frigyes: Kínában.
Pali: És milyen a tűzút?
Frigyes: Mindenütt lángok. Tűzút. Tűzút.
Pali: Nem égett meg?
Frigyes: Nem, mert már nem voltam igazi élő akkor se.
Pali: Hány év előtt volt ez?
Frigyes: Négy év előtt.
Pali: Akkor mennyi idős volt?
Frigyes: Tizennégy éves.
Pali: Már alkalmazva volt akkor?
Frigyes: Igen, egy fényképésznél.
Pali: Volt annak felesége?
Frigyes: Igen.
Pali: Szép asszony?
Frigyes: Szép. Ha láttam, feltámadt bennem a vadállat.
Pali: Szerette magát?
Frigyes: Szeretett, előttem vetkőzött.
Pali: És maga?
Frigyes: Lábujjhegyen mögéje mentem és megcsókoltam a hátát.
Pali: És erre?
Frigyes: Korbáccsal fenyített meg.
Pali: Megverte?
Frigyes: Korbáccsal megfenyített.
Pali: Elkergették magát?
Frigyes: Nem. Az asszony azután is mindig behívott, ha mosdott, vagy öltözött.
Pali: Hogyan öltözött?
Frigyes: Leült a földre ingben és úgy húzta a harisnyáját.
Pali: És maga?
Frigyes: Nekem be kellett gombolni a cipőjét és néha megsímogatott, mint egy
szelídített vadállatott.
Pali: Milyen nemzetiségű ön?
Frigyes: Kaukázusi vagyok, de a világ minden fajta nemzetségének vére bennem
van.
Pali: Hogyan?
Frigyes: Csecsemőkoromban elvittek a föld körül, és megszoptattak mindenütt.
Mindenféle fajú tejet szoptam. Tetszik érteni?
Pali: Hogyne. Lehet még önből király?
Frigyes: Lehetett volna.
Pali: Eszerint már nem lehet.
Frigyes: Nem, mert a tűzúton nem tudtam átmenni.
Pali: Elbukott?
Frigyes: Nem mentem át.
Pali: Bátrabbnak kellett volna lennie, ugye?
Frigyes: Igen.
Pali: Mit kellett volna tennie?
Frigyes: Belemenni a tűzútba.
Pali: Én azt hiszem, magából lehet még király. Tudja-e, hol van most az a nő?
Frigyes: Nem tudom.
Pali: Nem szeretné látni?
Frigyes: De igen! Ha ő akarná, elmehetnék a tűzútba!
Pali: Hogyan?
Frigyes: Ha elősegítené, hogy bemenjek a tűzútba.
Pali: No és akkor?
Frigyes: Akkor a világ királya lehetnék.
Pali: Miáltal?
Frigyes: Úgy, hogy a tűzútba behatolnék, és ott hősiesen viselkednék.
Pali: No és akkor mi lenne?
Frigyes: Visszanyerném a kínai hercegséget is, és engem a világ királyának
tennének meg.
Pali: Eszerint a nőtől függ a dolog?
Frigyes: Igen.
Pali: Hát akkor miért nem keresi fel ezt az asszonyt?
Frigyes: Nem lehet.
A jelenet alatt Frigyes különböző módokon, és helyszíneken próbálná felakasztani magát a
nyakkendőjére. Pali megpróbálja megakadályozni az újabb és újabb kérdéseivel.

21. A sebész
Jakab: Hát ez az , uraim...ezt mondom mindig.
Krapek: Mit is?
Jakab: Nézzék meg ezt az embert. Nem bolond ez, csak gyötri az idő...... Mert mi a fő,
kolléga úr? Miért kínlódik az ember? És miért eszik? Miért szeret? És miért örül? Az életért. Ami
elmúlik. De miért múlik el? Mi akadályozza meg, hogy a tudós, művész befejezze munkáját, az
apák felneveljék gyermekeiket? Végtelen egyszerű a dolog. Miért múlik el az idő? - ez, az első
kérdés.
Pali: Maga orvos?
Jakab: Valamikor sebész voltam.
Krapek : Aham.
“Jakab az abszintes poharat mohó kéjvággyal vitte a szájához, szemeit lehunyva itta a zöld
pálinkát, a sebész iszákos volt. Mégpedig csendes, szenvedélyes alkoholista, aki elveszett, aki
egyenes úton halad a delírium tremens felé. Most egy pillanat alatt világos lett a szemének
különös fénye, a vágy nélküli életkedve, kicsinyeskedő éleselméjűsége. Ez az ember valamikor
nem volt ilyen, nem lehetett ilyen. Az alkohol változtatta meg."
Jakab: Hallgasson ide. Hát először is, nem az idő múlik, hanem mi. Idő nincsen. Csak a
tudat, hogy a testünk kopik, hogy az agyvelőnk sorvad, hogy a betegség megöl... hogy idő van.
Pedig mondom, idő nincsen. Az idő ránehezedett az emberiségre. S itt tört reánk a halál, az
öregség degenerációja, a baj, a fájdalom.
Súlyos dolog ez. Az időnek a mérge beleette magát a filozófiánkba, a művészetünkbe, a napi
beszédbe. Az embernek, amint kinőtt a gyermekkorból, társává válik az idő gondolata, s el nem
hagyja a halál percéig. Shakespeare megírta a lenni vagy nem lennit, Beethoven a
sorsszimfóniáját - amelynek haláltáncszerű témájában a másodpercek kérlelhetetlen egymás 31
után való lepergését halljuk. S mindez semmivel se fejez ki többet, mint amikor az egész
közönséges emberek felsóhajtanak: "bizony, öregszünk!"
Én megtaláltam az agyban az időt. Külsőleg nem különbözik a többi agysejttől, s mégis ez a fészke
a betegségnek, a nyomornak, az elmúlás oktalan bánatának. Én tudom, és fel fogom ajánlani
találmányomat egy embernek, aki mindenáron szabadulni akar az időtől, akit terhesen szorít az
elmúlás gondolata. Segíteni fogok rajta.
Jakab demonstráció gyanánt véletlenül egy kis akasztófát ácsol , azon magyaráz.
Jakab: Nézze csak! Lassan egy vágást teszek a tarkótól a fültőig . Lefejtem a bőrt és
izmokat egy fél tenyérnyire a csonthártyához raspatoriumot! A csontnál vagyok.
Kérem a vésőt! Megcsinálom a nyílást, kihajtom a csontléket. Az agyhártyánál vagyok már.
Óvatosan keresztül vágom. Félrehajtom, és a kezemmel behatolok az egyik hasadékba, hogy
melyikbe, azt én tudom -és kiszedem az időt. Egyszerűen kikanalazom az emberi bánat átkozott
darázsfészkét. Két perc, és minden készen van. Azután bevarrom az agyburkot, beillesztem a
csontléket. Az ereket elkötöm. A csonthártyát bevarrom. Azután izom- és bőrvarratok. Bekötöm a
sebet. Készen vagyok, és fölébresztem az embert. (A sebész most fölkelt a székről, és szinte
kiabálva folytatta.) Ez a jövő embere, az igazi új ember, aki friss, tiszta agyvelejével megfejti a
mának a titkait, a holnap igazságait.
A seb három nap alatt gyógyul. Miért három nap alatt? Nem is sejti, kolléga úr? Hiszen nincs
többé idő! Az a sok szellemi energia, amelyet az elmúlás csendes őrülete elrabol tőlünk, a miénk
marad teméntelen életenergia alakjában.
Egyszerű a találmányom, nemde, kolléga úr? Határozottan érdemes volt rajta gondolkodni.
De addig is, míg a sebészi beavatkozás ideje el nem jő, egy múló értékű belgyógyászati szerünk
van az idő ellen. Ez az abszint. Tisztán tüneti orvosság. Sokáig úgyse kell, mert a sebészi eljárás
radikális és kitűnő. Isten éltesse, drága barátom.
Richárd: Tyű, a kutya...., na mégegy bútorraktár, barátaim....
Kulhanek: Ne haragudjanak jóemberek, de a gyomrom már gyűszű nagyságúra
zsugorodott ettől a sok borzalomtól. Valamelyiküknek nincs valami szép története is esetleg?
22. Csónakosbáb
Frigyes: Hát én álmodtam az imént...egy szépet...
Krapek : De jó is annak, ugye, aki aludni tud...
Lány: Engedelmükkel, uraim...én szeretném meghallgatni...
Richárd: Maga? Magának kisasszony rózsaszín a ruhája, és véres a cipője...
Pali: Hagyd már békén..Maga meg meséljen...
Frigyes: Álmomban a napsugarak eltűntek már a horizontról, az ég
topázkék színnel borult rá a földre. A hold még nem jött fel, elindultam a víz partján a folyó
irányában. Beültem egy csónakba , és hanyatt feküdtem a fenekén. A város lassanként elmaradt
mellettem; de a sok mese, amely benne lakik, utánam küldte tündéri muzsikáló hangjait.
Krapek: Hú, ha jól érzékelem, itt valami dörgős romantika készül...
Frigyes: Hallgasd csak! Üvegfuvolák csengtek, és mély hangú
varázshegedűk szóltak. Mintha csak leányok és fiúk szívei zenéltek volna a zavaros, ernyedt
harmóniákban.
A kis csónakban elindul a báb, és csakhamar meglátja a parton álldogáló asszonykát. Az levesz a
derekáról egy fátylat, és a fiú arcára teríti, mint egy halotti leplet.
Frigyes: Ki vagy te drága asszony?
Zsidó asszony: Azt hiszem látod ki vagyok, zsidó asszony vagyok, a férjem
törvénytudó és nincs itthon.
Frigyes: Megpihenhetnék a házadban? Messzi útról jövök.
Zsidó asszony:Akkor bizonyára éhes vagy. Kenyérrel kínálnálak.
Frigyes: Drága előttem minden, amit a kezeddel megfogsz.
Kenyérrel kínálja.
Zsidó asszony: Itt lakunk, messze a várostól, mert a férjem nagyon félt és nem
akarja, hogy férfiakat lássak.
Frigyes: Fél, hogy hűtlen leszel hozzá?
Zsidó asszony:Attól nem tart, mert tudnivaló, hogy a házasságtörő asszonynak halál a
büntetése, megkövezés, de azt se akarja, hogy más férfi netán vágyat ébresszen bennem.
Frigyes: A férjed egész nap távol van. Nem nehéz számodra a magány?
Zsidó asszony:Nem, mert dolgozom.
Frigyes: Nincs gyermeked?
Zsidó asszony:Nincsen, de megjósolták , hogy lesz és így türelmes vagyok a
várakozásban ...
Az asszony nézegeti a fiú arcát....
Zsidó asszony : Fiatal vagy, a szerencse pártfogásába fog venni.
Frigyes: Miért gondolod, te, édes asszony?
Zsidó asszony:Mert eszesnek látszol és az arcod kedves.
“Egy újabb darab kenyeret tett elém egy sárga cseréptálban és egy vörös kőkorsót állított le.
Azután végigsimítva csípőit a kezeivel, maga is leült szemben velem az üres helyre."
Frigyes: Nem aggódsz, hogy férjed hazatér?
Zsidó asszony:Nem. Ilyenkor sohasem szokott hazajönni.
“Ettem. Ő nézett engem. Ölbe tett kezekkel, jóindulatúan és nyugodtan. Most jól megnéztem édes
arcát. “
Frigyes : Milyen szép és kedves asszony vagy te - mondtam halkan és igen
őszintén.
Zsidó asszony:Dehogy - felelte nevetve - már öreg vagyok. Tíz éve vagyok férjnél már
bizony és már tizennyolc éves elmúltam, mikor az uram feleségül vett.
Frigyes: Tehát huszonnyolc éves vagy.
“Hallgattunk. A torkom száraz volt a vágytól. Jót húztam tehát a korsóból és azután felállottam."
Frigyes: Köszönöm.... - szóltam és megfogtam a két apró kezecskéjét.
Zsidó asszony:Szívesen.
“Az édes szemeibe néztem, amelyek mosolyogtak és könnyesek voltak. Azután megcsókoltam az
ajkait és a behunyt szemeit és a puha szép karjait, az elefántcsontszínű telt nyakát és a hajfürtjeit,
amelyek fehér kendője alól kibújtak és cédrusillatot árasztottak.
Az asszony aléltan és gyengéden hunyta le szemeit a csókjaim alatt. Vállai megremegtek. Majd
szemhéjait erősen összeszorította. Azután lassan átölelt a két puha karjával, hozzám simult
pompás csípőivel és mohón, buján, édesen csókolni kezdett, miközben ragyogó szemei közvetlen
közelből észbontóan elváltozva a szemeimbe meredtek ... Ó csodálatos volt! ..."
Zsidó asszony:És most menj- mondta azután és megsimogatta az arcomat.
Frigyes : Engedd, hogy még maradjak.
Zsidó asszony:Menned kell, vagy azt akarod, hogy meghaljak? Hogy halálra kövezzenek
és a férjem a szégyen bánatával éljen egész életén át. Én élni akarok, hogy visszagondolhassak
rád és erre a boldogságra, amit most éltem át és amit nem vártam és nem reméltem az istentől.
Frigyes: Légy áldott ezerszer, - megcsókoltam apró kezecskéit.
Zsidó asszony:Szerencse és boldogság legyen a részed, ... suttogta az asszony melegen, de
elcsuklott a hangja és megcsókolta a vállaimat.
“Letérdeltem előtte, átöleltem áldott csípőit és csókot nyomtam két térdére.
Azután elmentem. A szívem tele volt, nehéz volt, fájt, de boldog voltam. Kitártam a karjaimat a
búcsúzó nap sugaraiban, azután elindultam a folyó folyásával ellenkező irányba. Az asszony ott
állt a parton, a szemeit az egyik karjával elfödte és a másikat kinyújtotta abban az irányban,
amerre távoztam. Ujjacskái lefelé lógtak, mint a sebzett madár szárnyai és csodálatos formái még
egyszer megvillantak a napfény aranypatinájában."
23. Delírium
Krapek: Na, köszönjük...igazán szép volt...Zokog a tört szív, mint a hegedű....
Pali : Te , hagyd abba a gonoszkodást, mert visszakérem a pénzemet.
Krapek: Miféle pénzedet?
Pali: Amit kölcsönadtam. A tíz koronát.
Frigyes halkan valami dalocska foszlányait kezdi dudorászni...
Krapek: Te nekem sohase adtál semmiféle pénzt. De nem is kértem. Van nekem
elég. (kiveszi az erszényét) Húsz korona. Minek nekem kölcsön. Sohase tartozom senkinek.
Jakab: (legyeket fogdos) Kedves Krapek, bámullak. Ekkora gazembert mint te, még nem
láttam.Örülök, hogy megismerhettelek.
Krapek: Kérlek...
Krapek idegesíti a dünnyögő Frigyes, így inkább ő is rázendít....Pali is bekapcsolódik...szinte
versengenek.
Krapek: Na mit szólsz? Kicsit szorul a gyerek!
Jakab: Persze, neked sokkal jobb a hangod...erősebb...
Krapek: Erősebb? Talán szebb, vagy mi a...
Jakab: Szebb...szebb....
Krapek: Nohát, becsületes, derék magyar fiú vagy te, engedd, hogy megcsókoljalak.
(Talán újabb nótázásba fognak, miközben a lány próbálná viszaszerezni az poharakat)
,,A rózsaszínruhás leány ruhájából apró kis üveg nedűje bújdosik, lázálmos illatot árasztva, amely
a viola d'amour hangjára és az éjszakában messze imbolygó halvány árnyak suhanására
emlékeztet."
24. Kisemma a nyári bálon
Krapek: Azokat nem elvinni...megtölteni kisasszonyka!!!
Lány: Majd ha fizet az úr......
Krapek: Láttál te már akasztást?
Lány: Nem.
Jakab: Van ám nekünk akasztófánk.
Richárd: Most játszhatunk akasztást.
Pali: Te leszel a bűnös, téged fogunk felakasztani.
Lány: Nem, nem akarom!
Richárd: Most állj mozdulatlanul.
Lány: Nem akarok!
Jakab: Minden készen áll az akasztáshoz, de a bűnös kegyelemért könyörög!
Krapek: Megtagadjuk. Hóhér, teljesítse kötelességét.
Lány: Nem, nem engedem!
Richárd: Nincs kegyelem.
Lány: Ne. Ne. Uraim, ne igyanak annyit, kérem, ne igyanak annyit.
Krapek: Csak vicceltünk kislány!!!!!
Lány: Na, ne mondja...! Szennyesek a kézelői, rongyos a nyakkendője,
tisztátalanok a cipői...és egyáltalán...semmi érzékenység nincs magában.
,,A lány rájuk se nézett, csak a tearózsa hullott ki hajából, mint valami reszkető, messziről jövő
jajkiáltás, amely egy sötét szobán jön kereszetül. Olyan szobán, amelyikben tegnap előtt meghalt
valaki. Vagy egy öreg, sovány leány, vagy egy fiatal, szűz fiú."
Férfiak: A rózsaszínruhás lány arcára egy porszem se szállott. Egyetlen porszem
se szállott. Egy porszemecske se szállt. A rózsaszínruhás leány fehér kis cipője véres. A cipője
véres. A kiscipő véres.
Lány: Nem véres a cipőm, uraim! Nem véres! Ne igyanak annyit, kérem!
A fiúk elkezdik játékból táncoltatni, heccelni a lányt.
,,Finom por szóródik a levegőbe, bár a táncolók lábai nesztelenül és vigyázva suhannak, és a
hangok úgy surrannak át a termen, mintha mindaz, ami belőlük rossz és nem szép volt,
beleszűrődött volna az apró porszemekbe. A kékesen aranyló porszemek pedig hosszú
hullámokban csókolóznak a levegőben, cikázva a lámpák körül, és beleszállnak a hangszerekbe."
Lány: A rózsaszínruhás leány karcsú bokája megindul a padlón lassú lépésekkel.
És sok fekete és színes boka csúszkál, lebeg már a padló felett. Minden mozdulat annyira fáj, mint
egy hervadott emlék, mint egy hervadott tearózsa, mint egy tearózsaillatú emlék, amelyre
valahol, a letarolt, őszi erdőben estefelé ráakad a férfi, aki fiatal feleségét elvesztette.
,,Hogy hívják ezt a leányt, és honnan jött? Honnan jöhetett?
Erre a kérdésre felelni senki se tud itten. Pedig a cselló árva hangjai, a lány apró cipőcskéinek
meleg vérfoltjaiért sírnak. És emiatt könnyes a szeme a két szomorú arcú, két egyforma arcú
fiúnak is, akik szemeikkel és ajkaikkal mindvégig a véres cipőket nézték. De azután hírtelen
eltűntek a nagybőgő hangjainak kusza, sötét mélységeiben."
Eldurvul a játék. A férfiaknak monománia-szerűen zúg a fejükben történetük a lánnyal. Sorba
adogatják... Frigyes próbálna közbelépni, de sikertelenül. A lányról minden körben lekerülnek
ruhák. A végén egy kis fehér ruhában, élettelenül hull bele Frigyes ölébe.
Frigyes: Nem mozdul.....



Felhasznált novellák:
Tor
Fekete csönd
Jolán
A kályha
Találkoztam anyámmal
Eroica
A gyertyák
Este
Szombat este
Nyári bál
A sebész
Délutáni álom
Ópium
Pista
Schmith mézeskalácsos
Gyilkosság
Pali
Hajnali elbeszélés
Muzsikusok
Rozi
Laci újságírónak készül
Előadás az öltözködésről
Bácska
A kis Emma
A bajnok
Egyptomi József
Souvenir
Frigyes
Dénes Imre
 
 
0 komment , kategória:   Józanok csendje   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4243
  • e Hét: 28904
  • e Hónap: 73976
  • e Év: 2015256
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.