Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-04-04 11:35:35, szerda
 
  Balázs Béla
AZ ÖREG GYERMEK



Laotse azt jelenti, hogy ,,öreg gyermek". Ezt a nevet azért kapta, a sárga aggastyán, mert emberré születésekor édesanyja hetvenkét évig hordta őt méhében, amíg végre a világra szülte. Már ősz hajjal bújt elő, azért nevezték el öreg gyermeknek.
Egyszer Laotse a hetedik mennyei hegyen ülve, tanította a titkos értemet. Valamennyi isten köréje telepedett nefritszéken ülve. A táblákat tétrdükre fektették és a pennát kezükbe fogva írták fel, amit hallottak, hogy el ne feledjék. Arany tűzsárkányok másztak be fülük nyílásán és bújtak elő orruk likából. Laotse pedig tanította a valóságos valóságot, mondván:

,,Virágjában valósodik a mag és
Világjában valósul az Isten.
A gyermek pedig a szülők valósága.
Azért legyen a fiú öregebb az apjánál,
Mert ha a fiú apjánál fiatalabb,
Akkor a gyerek újrakezd mindent,
És a nemzetség nem halad előbbre.
A gyermek teste ifjú de a nemzedék
Szelleme benne régi és öreg. "

Közben az istenek felírták a tanítást. Aztán így folytatta Laotse:

,,A virág valósága a magnak.
A cél valósága az útnak.
Sötét az út, de a cél világos.
Ezért tanítja szüleit a gyermek.
Ez a valóságos valóság tana."

Amikor Laotse ezt megmondotta, elhallgatott és szakállát vakarta. Az istenek mindent felírtak, aztán suttogva beszélgettek az öreg gyermek tanításairól. Senki sem mert hangosan megszólalni, sem pedig felkelni a nefritszékről.
Akkor Laotse kissé előre hajolt és letekintett a földre. Aztán lassan kinyujtotta karját és ujjával mutatott. Az istenek mind arra fordultak és nézték, hogy hova mutat: Laotse pedig egy hatalmas mongol fejedelemre mutatott. Annak annyi pénze volt, hogy várának udvarait tallérokkal rakatta ki. Százezer lovasa volt. Ha egy szót szólt, száz város pusztult el a föld színéről. Ám ő még sokkal hatalmasabb akart lenni, mert azt hitte, hogy a hatalomban van a boldogság. Olyan hatalmas akart lenni, hogy a szeleknek és a fellegeknek, napnak és holdnak parancsolhasson. Azt hitte, hogy akkor olyan boldog lesz, mint az istenek.
Laotse némán mutatott arra a mongol fejedelemre. Azután a nélkül, hogy egy szót szólott volna, leszállt az égből. Valamennyi isten a felhők széléhez tolongott, hogy jobban lásson. És íme látták, hogy Laotse, mint ama fejedelem fia megszületett.
Mint mongol fejedelem fiának Laotsenak már a bölcsőben olyan erős nézése volt, hogy senki sem tudott hozzá közeledni. Pillantása, mint az öklelő dárda lökte vissza a közeledőt. Ha dajkája csecset akart neki adni, a gyereknek előbb be kellett húnynia szemét, hogy a szoptatósdajka fölébe hajolhasson. Ezért már gyerekkorában sem tudta, hogy milyen az, mikor egy barát hűséges szemében szemével megnyugszik az ember. De az apja roppantul megörült ennek, mondván:
— Az én vágyam valósággá lesz az én fiamban. Teste fiatalabb az enyémnél, de nemzetségem küldetése benne érik meg.

Amikor a fejedelemfi öt esztendős volt, már szemöldöke rándításával uralkodott és igazította minden ember akaratát a országban. Hajnalban a nap és este a hold megálltak a láthatáron félelmükben, és nagy tiszteletükben, mikor a gyermeket meglátták. És égi futásukat nem folytatták addig, amíg ő nem intett nekik, hogy lehet. Apja mellett egy nagy vánkoson állott és neki engedelmeskedett a világ. Az apa pedig boldog tisztelettel csodálta hatalmas fiát.
Egyszer azonban észrevette a mongol fejedelem, hogy hatamas gyermekének arca halovány és szomorú.
— Miért vagy szomorú, — kérdezte — mikor hatalmad vagyon mindeneken.
Azt felelte rá a fiú: — Én vagyok minden teremtett teremtmény között a legmagányosabb árva, mert akaratommal nem áll szembe semmi.
Amint ezt mondotta, egy madár szállott szemközt egy ágra és énekelt. A hatalmas gyermek hallgatta és csak úgy csurogtak könnyei sápadt orcáján. Nagyon megrettent ettől az apja és kérdezte:
— Miért sírsz, mikor pedig hatalmad van mindenek felett?
— Meg tudom ölni ezt a madarat és megint életre kelteni is tudom —felelte a hatalmas gyermek — de sohasem fogom megérthetni, hogy mit énekel. Azért vagyok én a legmagányosabb minden teremtett lények között.
Amikor a mongol fejedelem meghallotta ezeket a szavakat, felkelt trónjáról és kiment arany palotájából.
Ledobta fejéről a koronát, lehányta magáról fejedelmi palástját és barátcsuhába öltözve, a hegyek közé vándorolt. Nem akart többé semmilyen hatalmat. Gyermekében való megvalósulása megtanította az apár rá, hogy nincsen boldogság a hatalomban.
Az istenek odafent kíváncsian tolakodtak a felhők szélén, úgy néztek le, mert Laotse még nem tért vissza. Tehát még nem fejeződött be ez a sors. Némely istenek a székekre álltak, hogy jobban lássák, mi fog ezek után történni.
Látták, hogy a mongol fejedelem baráti szőrcsuhában, hajadonfőtt a hegyek közé ment. Ott egy sziklabarlangban talált egy koldusleányt. Azt is elvette feleségül és alázatos egyszerűségben lakott vele a barlangban. A világ minden dolgaitól el akart fordulni, mert az értelem nagy csendjét kereste, mely minden dolgok mögött lakozik. Így akarta elérni a boldogságot. Minden reggel, mikor a barlang előtt énekelni hallotta a madarakat, visszaemlékezett hatalmas fiának szavaira és könnyeire, melyek sápadt arcán csurogtak.

De múlottak az évek és a mongol fejedelem megvénült, anélkül, hogy az értelem csendjét elérte volna. És a dolgok, melyektől elfordult, elfordultak tőle: megvakult. Nem látta már az éneklő madarat és mégsem értette énekét. Már kétségbeesett szívében.
Akkor barlangi felesége fiat szűlt neki. Az már csukott szemekkel és kulcsolt kezekkel jött a világra, melynek dolgai az ő lelkét nem érinthették. Ő csak a szellem világában élt. Csak hervadt lombon feküdt, de a csend szent illata áradt a csecsemő kis ráncos testéből, olyan édesen és hatalmasan, hogy megtelt vele az egész barlang.
Amikor vak apja megérezte ezt az illatot ujjongani kezdett és énekelni:

Magom virága te,
Utamnak célja.
Vágyamnak valósága
Te vagy fiam.
Koromon túl már
Születve túlról
A túlsó kapun be
Életembe léptél
És szembejöttél.
Elébem jött a
Gyermekségedben
Teljesülésem.
Benned megérzik
Az én öregségem
Szent csendjévé érik
A végső értelemnek.

Így énekelt az öreg vak ember és boldogan halt meg.
Mikor ez beteljesedett, Laotse felszállott a mennybe. Az istenek felugrottak a nefritszékeikről. Vége volt a leckének. Táblával, pennával zajongva zsibongtak és megtárgyalták Laotse tanítását a valóságos valóságról.
— Na hát, ez nem nagyon nehéz tanítás — kiáltotta Yang-Vu. — Ezt könnyű megtanulni.
Ez a Yang-Vu fiatal, újdonsült isten volt. Nagy törtető, aki szeretett volna csodatettekkel kitűnni és gyorsan híressé lenni az emberi nép között. Sok templomra áhítozott és tibeti tömjénre.
— Ez bizony nagyon könnyű csodatevés és még jót is gyakorol vele az isten — mondta a hírszomjas isten. — Ha látok valahol egy rossz embert, hát egyszerűen megszületek, mint az ő fia és még sokkal rosszabb leszek, mint ő. Így leszek az ő valósága és megmutatom neki az útnak végét, melyen ő halad. Akkor ő ráeszmél gonoszságára és okulni fog. Nincs ennél egyszerűbb.
Alighogy ezt elmondta, leszállott a földre, mert ott megpillantot egy gonosz némbert. Házsártos szomszédasszony volt az istentelen és még nagy tolvaj is. Hát most fiút szült, és az a fiú Yang-Vu volt. — Majd én megtanítalak a te valóságodra. Majd én megmutatom neked magvad virágát és utad célját! — mondotta és olyan rossz volt, mint egy kis farkas. Ahány dajkát fogadtak mellé, másnap mind megszökött. Még a bérüket se kérték. Ordított, rúgott, harapott, karcolt naphosszat. Aztán tört-zúzott, mindent ami kezeügyébe került. Aztán hazudott, lopott, gyujtotgatott. — Látod-e már a te valóságodat? — vicsorgott anyjára. — Magvad virágát látod-e? Még nem veszed észbe hová vezet a te utad?
Egyszer ellopta azt a pénzt, amit anyja éppen nagy nehezen lopott el egy kereskedőtől. A gonosz asszony erre olyan dühbe gurult, hogy elpáholta fiát, s addig cibálta a fülét, míg azt tőből kitépte. Ezt Yang-Vu már nem tudta elviselni. Füstöt eresztett bokáiból és felrepült az égbe. Az isteni diákok nagy nevetéssel fogadták és csúfolták.
— Én pontosan az öreg gyermek valóságos valóságról szóló tanítását követtem — duzzogott Yang-Vu.
Akkor kacagás hallatszott felülről a hetedik mennyország magassága felől és Laotse hangja szólt:
— A gonoszságnak nincsen valósága!
 
 
0 komment , kategória:  Balázs Béla AZ ÖREG GYERMEK   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 879
  • e Hét: 16108
  • e Hónap: 61180
  • e Év: 2002460
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.