Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-04-04 19:31:13, szerda
 
  M. SZÁNTÓ JUDIT
A virágba borult telefonfülke



Málika igen szerencsésnek tudhatta magát: még meg se száradt a tinta az egyéves kereskedelmi iskolában szerzett bizonyítványán, és máris állást kapott dr. Wagner Leopold ügyvédi irodájában. A fizetése ugyan nem volt sok, de egy kezdő gép- és gyorsíró nem is remélhetett többet. Már az is nagy szó, hogy ezentúl nem ő kér pénzt otthonról, hanem hazaad. A havi hatvan pengőből ötvenötöt.
És akkor még mindig marad költőpénze! Ráadásul a papa megígérte, hogy az első havi keresetét teljes egészében saját ruházatára költheti. Hát, ami azt illeti, rá is fért néhány új darab. Mert hogy idáig nem kívánhatta a szüleitől, hogy az iskoláztatás mellett a legszükségesebbeken túl is költsenek rá. Visszaemlékszik arra, hogy már a polgáriban is nagy gondot okozott a havi egy pengő tandíjnak a befizetése. Így aztán szó sem lehetett az érettségivel járó négy év taníttatási költségeinek a vállalásáról. Pedig jó diák volt és szorgalmas. Szívesen tanult volna tovább, de kérni se merte. A mama meg azt mondta, hogy egy lánynak úgyis felesleges dolog a tanulás. Az a dolga, hogy férjhez menjen, gyereket szüljön. A férfiak amúgy sem szeretik az okos asszonyokat.
Így hát Málika örült annak, ami van. Meg aztán szerette is a munkáját. Változatosnak találta, és önállónak érezte magát, mert a gyors- és gépíráson túl a doktor úr (mert így kellett szólítani) azzal is őt bízta meg, hogy rendben tartsa az ügyiratokat. Ezenkívül állandó volt a jövés-menés. És az is a feladataihoz tartozott, hogy az érkezőket bejelentse, az ügyfeleket egy kicsit várakoztassa, mintha a főnök éppen valami nagyon fontos és sürgős üggyel lenne elfoglalva, és természetesen egy igen magas pozíciójú valakivel tárgyalna.
A szoba, ahol dolgozott, akkora volt, mint az ő egész lakásuk. A falakon körben polcok álltak, tele dossziékkal. Egy nagy üveges könyvszekrényben pedig nagy, nehéz kötetek sorakoztak. Mindegyik a jogi tudományokkal, a perrendtartás elméletével és gyakorlatával foglalkozott. A belső sarokban, az ablaknál állt az ő íróasztala, amely ugyan nem volt akkora és sem olyan díszes, mint a doktor úré, de azért elég impozánsnak tûnt. Az oldalán pedig, arra merőlegesen egy kisebbet helyeztek el az írógép számára. Málika az íróasztal mögött trónolt egy forgószéken, és csak perdülnie kellett ahhoz, hogy a billentyûket sebesen szántó ujjaival végleges formába öntse a főnök diktálására gyorsírásban rögzített ügyvédi felszólításokat, kiértesítéseket és egyéb leveleket. A szoba másik három sarkában egy-egy asztalka állt különböző folyóiratokkal megrakva, az egyik körül két, a másik kettőnél meg három-három kényelmes karosszékkel a várakozók számára. Az iroda fennállása óta még nem tartózkodott ott annyi ügyfél egyszerre, hogy minden szék foglalt lett volna, de így valahogy igen elegánsnak hatott az egész, és persze a valósnál sokkal forgalmasabbnak.
Szóval, Málika jól érezte magát, sürgött-forgott az érkezők között, mindenkivel kedves, udvarias volt. Mindent egybevetve, elégedett volt a munkahelyével.
Annak meg különösképpen örült, hogy nem kellett félnapokat otthon lennie, mint iskolás korában. Mert édesanya állandóan panaszkodott. Siratta a régi életét, szidta a papát, aki nem tudta neki biztosítani a lánykorában megszokott életmódot, sajnálta - és sajnáltatta - önmagát. Közben arról teljesen megfeledkezett, hogy gazdag családja már négy évvel a házassága előtt tönkrement, és még annyira sem tellett, mint a papa mellett. Igaz, a szülői házban a látszatra azért mindig ügyeltek, és mindent megtettek, hogy többet mutassanak valóságos helyzetüknél. Ennek megfelelően természetesen többet is költöttek, mint amennyit megengedhettek maguknak. A családfőnek pedig nem volt szíve megtagadni szeretteitől semmit. Így kölcsönöket kényszerült felvenni, amelyekről előre tudta, hogy nem lesz képes visszafizetni. Amikor pedig már nem tudott az adósságai elől menekülni, akkor szép csendesen, minden búcsú nélkül főbe lőtte magát. Ezzel persze a családját még mélyebb szegénységbe taszította.
Édesanyja csinos lány volt, akinek már régebben udvarolni szeretett volna a papa, de a rátarti lány rá se nézett a kis biztosítási ügynökre. Hanem amikor az otthoni körülményei végképp elviselhetetlenné váltak, akkor kegyesen elfogadta a házassági ajánlatot. A házba pedig kivagyiságán kívül semmit se hozott. A papa mindent elkövetett, hogy szeretett párja igényeit kielégítse, és minél többet tudjon hazaadni. Reggeltől estig talpalt, hogy új ügyfeleket szerezzen, a régiektől pedig pontosan beszedje az esedékes díjakat. Igazán megbízható munkaerő volt, de szerény rábeszélő képességével nem sokra jutott. Minden igyekezete ellenére sem tudott neje elvárásainak még a közelébe se jutni. Ezért aztán Janka asszony hamar megkeseredett és zsémbessé vált. Aki éppen otthon volt, annak panaszolta el mostoha sorsát, meg persze papa tutyimutyiságát, aminek következtében kénytelen ilyen méltatlan helyzetben élni. A papa hamar megunta ezt az állapotot, és úgy segített magán, hogy kényelmesebben, lassabban járta be a körzetét. Ha pedig egy könnyebb napja volt, akkor meglátogatta valamelyik barátját. Egyre későbben járt haza. Ilyenkor a feleségétől már nem telt több néhány gyenge szemrehányásnál. Nappal persze mondta a magáét. Csakhogy akkor nem az urának kellett hallgatnia, hanem a két lánynak.
Amíg Helén, Málika nővére is otthon élt, addig valahogy megoszlottak a dolgok. Csakhogy Helén hamar férjhez ment. Szép lány volt, de nem volt könnyû neki férjet találni, mert semmit sem tudtak vele adni. Örültek hát, amikor Molnár Bálint tornatanár így, szegényen is megkérte. Helén meg boldogan mondott igent. Hogy ebben milyen szerepet játszott a szerelem és mekkora része volt annak az elhatározásnak, hogy minél hamarabb elkerüljön a szülői házból, azt nem lehetetett tudni. Tény azonban, hogy szépen éltek egy fiú- és egy leánygyermekükkel.
Málika tehát egyedül maradt édesanyával. Iskola után haza kellett mennie, és egész délután hallgathatta a sirámokat. Ettől mentette meg doktor Wagner.
Az ügyvédi iroda hamarosan fellendült. Az ügyfelek szépen szaporodtak, és a doktor úr többé nem tudta egymagában ellátni a teendőket. Segítségnek egy ügyvédbojtárt vett maga mellé.
Málika már többször találkozott a fiatalemberrel az irodában, de azt hitte róla, hogy ő is ügyfél. Titokban tetszett is neki. Örömmel vette tudomásul, hogy Gonda Rezső az iroda új munkatársa. Méghozzá egy szobában fognak dolgozni.
Az egyik szomszédos sarokban felszámolták a várósarkot, és új íróasztalt állítotttak oda. A székeket meg úgy helyezték el, hogy egyik kerüljön az íróasztal mögé az új munkatárs részére, kettő meg elé, azoknak az ügyfeleknek, akikkel éppen foglalkozik.
Az ügyvédgyakornoknak sem volt közömbös Málika. Eleinte csak éppen arra akadt dolga, amerre Málika lakott. Azután már nem hivatkozott semmire, hanem magától értetődően kísérte haza.
Munkaidőn túli találkozásaik az első pillanattól kezdve többet jelentettek mindkettejüknek kellemes időtöltésnél. Együttléteik meghittekké váltak, nap mint nap izgatottan várták az esti sétákat, a cukrászdai randevúkat. Kapcsolatuk szinte észrevétlenül fordult szerelembe.
Rövid fél év múltán Rezső letette az utolsó vizsgáit is, és azonnal kérőként jelentkezett Málika szüleinél. A lány apja egyáltalán nem emelt kifogást a tervezett házasság ellen. Még egy kis megkönnyebbülést is érzett, amikor a leendő vő nem mutatott érdeklődést a hozomány iránt. Tulajdonképpen Janka asszony is beleegyezően bólintott, bár csalódottnak érezte magát. Mindig úgy képzelte el, hogy lányai jól mennek férjhez, és jólétükben ő is osztozhat, pótlandó azt, amit az urától sohasem kapott meg. Helénéknek ugyan nem voltak aggasztó anyagi gondjaik, de távolról sem álltak úgy, hogy valamit várni lehessen tőlük. Az igazat megvallva, a veje és közte különben sem volt olyan jó a kapcsolat, hogy bármilyen anyagi jólétük esetén a támogatásukra számíthatott volna. És most itt van Málika. Igaza, rendes fiatalember a Rezső. Biztos keresete is van, ha nem is sok. Meg aztán diplomás ember, még nagy karrier állhat előtte. Csakhogy az apja már nem él, ő tartja el az anyját és két húgát. Nemcsak, hogy anyósra nem futja, de jelenleg még családalapításra sem.
De hát épp ezért nem is tervezték a házasságukat azonnalra. Meg kell vele várni, amíg a két lány férjhez megy. A nagyobbik esküvőjét őszre tervezik, és a kisebbiknek is komoly udvarlója van. Meg aztán fizetésemelésre is számíthat egy-két év múlva, amikor már több lesz a gyakorlata. Abból már gondolhat nősülésre még akkor is, ha anyja eltartása továbbra is rá hárul. Vagyis a fiatalok úgy gondolták, hogy legkésőbb két év múlva összeházasodhatnak. Ebben azután meg is egyeztek Málika szüleivel. És ez ellen a terv ellen Rezső családja sem tiltakozott.
Maradtak hát az esti andalgások, a cukrászdai találkozások a simogató beszélgetésekkel. És persze, a reményteli várakozással.
Az idő múlása, úgy tetszett, egyre közelebb hozza elképzeléseik megvalósulását. Rezső két lánytestvére közül az idősebbik, Bella ősszel valóban férjhez ment, és ezzel szinte egyidőben kitûzték Katicának, a kisebbiknek az esküvőjét is. Közben pedig Rezső fizetését kétszer is felemelte Wagner úr. Szóval, Málikának semmi sem volt arra, hogy ne bízzanak közeli egybekelésükben.
És akkor villámcsapásként érte őket a háború kitörése. Persze, ha figyelemmel kísérik a nagy politika alakulását, akkor nem tartották volna ennyire váratlannak. De ők semmit sem törődtek a külvilággal egészen addig, amíg meg nem érezték a terveikre váró veszélyt. Rezső ugyanis tartalékos volt. Egy háború pedig azzal jár, hogy a férfiakat katonának hívják. Legelsősorban is a tartalékosokat.
A félelmük egyáltalán nem bizonyult alaptalannak. Nemsokára megérkezett a behívó. Ezért aztán úgy határoztak, hogy előre hozzák az esküvőt. Összeházasodnak, mielőtt Rezső bevonul. Egyik család sem örült, de az adott helyzetben nem akadékoskodtak.
Nagy hirtelen sikerült is mindent nyélbe ütni. Az utolsó pillanatban. Mindössze egy nap választotta el az ifjú párt a bevonulástól. Előtte mindössze egyetlen csodálatos éjszakájuk volt. Másnap Rezső elment. A laktanyában, ahol jelentkeznie kellett, nagyon rövid időt töltött, éppen csak egy gyors kiképzésre valót. Azután vitték tovább. Málika nem tudta, hová, csak sejtette, hogy egyenesen a frontra. Ettől kezdve izgatottan leste a postást, várta a leveleket. Amikor pedig érkezett egy, elő-elővette, olvasgatta, simogatta.
Hanem 1943-ban összesen egyet kapott, januárban. Utána nem érkezett egyetlenegy sem. A Vöröskereszt nyáron arról értesítette, hogy Rezső meghalt.
Málika nem hitt a hivatalos papírnak. Meg volt róla győződve, hogy él az ura. És ha vége lesz a háborúnak, haza fog jönni. Anyósa nem osztotta a véleményét. Õ megsiratta Rezsőt. Lassan meg is szakadt köztük minden kapcsolat, mert ő mindig az élőről beszélt, akit hazavár, míg anyósa halottként emlegette a fiát.
Aztán édesapja egy nagyon hideg napon erősen meghûlt, amikor kenyérért állt sorba. Akkor már sûrûn bombáztak, a többi lakóval ők is leköltöztek a pincébe. A papa egyre rosszabbul lett. Orvos, gyógyszer nemigen volt, csak a hideg és nyirkos pince. Hiába bugyolálták be a beteget, egyre csak vacogott a láztól. Míg aztán egyik reggel nem ébredt fel többé.
Janka asszony apatikus volt a pincébe költözés óta. Most meg úgy viselkedett, mintha fel se fogná, mi történt. Időnként ugyan rájött a jajgatás, de inkább amiatt, hogy mi lesz, ha tovább tart a háború, és mi lesz, ha befejeződik.
Málika most is, mint mindig, hallgatag volt. Ápolta az apját, a halála után pedig egykedvûen hallgatta anyja panaszait.
A front már nagyon közel volt, amikor Helént és a két gyereket elhozta az ura hozzájuk, hogy legyenek együtt. Õ Pesten katonáskodott, de a nagy zûrzavarban nem tudott rendszeresen hazajárni. Málikáék kicsit összébb húzódtak, meg aztán itt volt édesapa megüresedett fekhelye is, valahogy nagy nehezen elfértek. Néha megjelent egy-egy rövidebb időre Bálint is. Néhány nap múlva azzal állított be, hogy felpakolja a családot, és mennek Nyugatra. Vinnék magukkal Janka asszonyt is, Málikát is.
Málika azonban nem akart velük menni. Neki maradnia kell, ő várja Rezsőt. Bálint nem unszolta különösebben. Egyáltalán nem bánta, hogy egy fővel kevesebb gond szakad a nyakába.
Másnap azután jött egy teherautó. Édesanya, Helén és a gyerekek elmentek. Málika egyedül maradt.
Amikor vége lett a háborúnak, ahogy lehetett, munkát keresett. Az ügyvédi irodába nem mehetett vissza: helyén egy nagy bombatölcsér tátongott, és az egész épület romokban hevert. Egyszer összefutott egy ottani lakóval. Az mesélte, hogy Wagner urat deportálták a családjával együtt. Egyikük sem jött haza.
Megkezdődött az ország újjáépítése, az elhelyezkedés nem okozott gondot. Málika is hamar kapott állást az elöljáróságon.
És elment minden kintről érkező katonavonathoz, érdeklődött sebesültektől, hadifogságból érkezőktől Rezső után. De senki nem tudott róla.
Évek teltek el, amíg tudomásul vette, hogy az ő szeretett ura nincs többé. Akkor gyászt öltött és elsiratta. A bánata pedig nem csökkent az idő múlásával. Azt még különösen fájdalmasnak érezte, hogy nem tudja, hol nyugszik. Nem mehet oda egy sírhoz, hogy virágot tegyen rá, hogy megsimogassa a fejfát.
Munkából hazafelé naponta egy kis eszpresszó mellett ment el, ahol annak idején gyakran találkoztak. Minden nap meglassította előtte a lépteit, és emlékezett. Akkoriban cukrászda volt, kis bokszokkal. Vajon most hogy néz ki?
Egyszer - nem is tudja, hogyan jött a gondolat - benyitott. Érdeklődve nézett körül. A bokszok még megvoltak. Csak a berendezés és a tapéta változott. A sarokban üres volt az ő megszokott asztaluk. Odament és leült. Annyira elfoglalták a gondolatai, hogy észre se vette a kisasszonyt, aki kérdően állt meg mellette.
- Hozhatok valamit?
- Igen. Persze - rezzent fel Málika. - Kérek egy szimplát.
Egy ideig még üldögélt ott, aztán hazament.
Másnap virággal jelent meg.
- Kérek egy szimplát meg egy vázát - adta fel a rendelést.
A kiszolgálónő csodálkozva bámult rá, de teljesítette a kérést.
Málika a hozott csokrot a vázába tette, és olyan érzéssel távozott a presszóból, mintha kedvese örök nyugvóhelyét látogatta volna meg.
Hanem a következő napon foglalt volt az ő asztaluk. Arca csalódottságot tükrözött, amikor kilépett. De nem sokáig. Hirtelen felderült: alig kétszáz méterre van az a másik, ahová szintén gyakran jártak. Igaz, ott nem voltak elkülönített kis bokszok, amelyekben olyan jól meg lehetett húzódni, elfeledkezve az egész világról. Hanem a dobostortájuk isteni volt! Még most a szájában érzi a karamell ízét, és szinte hallja a foga alatt ropogni az édes cukros mázt. Na és, és az indiánerük! Azt sem lehet elfelejteni - mosolyodott el magában. És végül is a hátsó sarokban ott is kettesben érezhették magukat a félhomályban.
Közben oda is ért. De a meglepetéstől hátrahőkölt. Jó helyen jár itt? Hiszen ez egy hentesüzlet!
Egészen a járda széléig hátrált, hogy végignézhesse a szomszédos helyiségeket is. De semmi kétség! Ez az! A szabó és a dohánybolt között. Az a kettő most is ott van a helyén. Csak a szabó cégtáblájáról hiányzik az "Úri" jelző. Hanem ez a hentesüzlet!
- No, azért nézzük meg belülről - biztatta magát.
Hát, igencsak megváltozott. Az előteret, ahol elvitelre árulták a süteményt meg a fagylaltot annak idején, egybenyitották a régi belső helyiséggel. Ahonnan eltûntek a rokokót utánzó székek és asztalok. Most hosszában végig széles pult foglalta a helyet, az üzlet felé különféle felhalmozott tőkehúst és felvágottat kínálva, mögötte két fehérköpenyes hentessel. Kampókra akasztott hatalmas húsdarabok, nagy tábla szalonnák, különféle kolbászok borították a falat. A bejárat melletti sarokban olyan negyvenes teltkarcsú nő ült egy kis elkülönített fülkében, időnként a pénztárgépet kattogtatva. Asszonyok áltak szatyorral a pult előtt, sorukra várva. A jobb hátsó sarokban - ami régebben az ő helyük volt - egy magas asztalon húsdaráló állt. A pult oldalát meg egy főzőalkalmatosság foglalta el, amelyben rotyogott a víz. Mellette hatalmas üveg mustár. A helyiség egy részében bárpult magasságú hoszszú asztalok húzódtak, mellettük néhányan papírtálcáról fogyasztották a főtt virslit, a piros szaftot eresztő kolbászt és a remegő csülköt. Egyik kezükben kenyérszeletet tartottak, rajta a kitunkolt szaft és mustár keverékével. Másik kezükben papírszalvétát szorongattak, készen arra, hogy a szájukon, bajszukon vagy állukon csurgó lét letöröljék.
Egy ideig téblábolt a pult előtt, igyekezve minél közelebb férkőzni volt törzshelyükhöz. De mindenhol csak útban volt. Az emberek siettek. Ilyen helyre nem azért mennek, hogy sokáig ott tartózkodjanak. Gyorsan bekapnak valamit vagy vásárolnak, aztán mennek tovább. Egyszer-egyszer meglökték a tétován lődörgő Málikát.
Hát, bizony ez nem az a hely, ahol kedvére emlékezhet a párjára. Fejét búnak eresztve indult - kezében még mindig a virágcsokorral - hazafelé. Szórakozottan lépdelt az utcán. Szeme a járda szélén álló telefonfülkére tévedt.
Arca mosolygósra váltott. Itt, ebben a telefonfülkében csókolta meg először Rezső. Fel kellett hívnia Wagner urat. A telefon foglalt volt, hát várakozott. Õ meg ott állt a fülke nyitott ajtajában, és fogták egymás kezét. Rezső a fülén tartotta a kagylót. Közben őt nézte. Lassan magához húzta és megcsókolta. De már hallotta is a főnök hangját. A csók sutára sikeredett. Hirtelen félbeszakadt, válaszolnia kellett a hallózásra. Õ ijedten nézett körül, nem látta-e meg valaki. De a leszálló estében senki sem volt a közelben. Málika megnyugodott.
A csókra ma is szívesen emlékezett vissza. Hirtelen az jutott az eszébe, hogy ezt a fülkét kellene virággal díszíteni. A gondolatot tett követte. Itt nem volt váza, a csokrot hát szétszedte, és néhol egyenként, néhol a szálakat egybe fûzve szépen kidekorálta a csöppnyi helyiséget.
Megkönnyebbülve tért haza, hogy végre megtalálta azt a helyet, ahol leróhatja kegyeletét.
Ettől kezdve minden nap meglátogatta a fülkét kisebb-nagyobb virágcsokorral, esetleg csak egy szál zölddel vagy egy virágzó faággal. Az előző napit pedig gondosan eltakarította, a hervadt virágot kis szatyorba rakta és hazavitte. Amit lehetett, lepréselt, a többit meg a szemétbe dobta. A környéken lassan megszokták a nap mint nap felékesített telefonfülkét meg a "habókos Málit", ahogy emlegették.
Évekig, évtizedekig látogatta Málika a fülkét. Ha nem volt ott friss virág, akkor biztosan lehetett tudni, hogy beteg. Amikor felgyógyult, ismét megjelent.
Az évek folyamán pirospozsgás arca halványra váltott, majd lassan fonnyadni kezdett. Élénk tekintete tétova, ide-oda rebbenőm lett. Gesztenyebarna haja őszbe csavarodott. Ruganyos járása elbizonytalanodott, később pedig csoszogóssá vált. Karcsú dereka elnehezedett, valamikor sudár alakja kétrét görnyedt. Ahogy öregedett, egyre nehezebben, botra támaszkodva vonszolta magát. Gyérebben ment a fülkéhez, de azért továbbra is odajárt, amikor csak tehette. A virágot frissessége úgy mutatta az egészségi állapotát, ahogyan a kórházi ágy végében a láztábla a betegét.
Egyszer aztán az elhervadt virágok helyett nem érkeztek többé frissek. A fülkét sokáig csúfították a kókadt növények, míg végül egy országos ünnepre való készülődés az egyik utcaseprőt arra sarkallta, hogy eltakarítsa a szemétté száradt girlandokat.
Málika is eltûnt. Többé nem látta őt senki.
Csak a szomszédok tudták, hogy csendben, ahogy élt, szeretett Rezsője után ment.
 
 
0 komment , kategória:  M. SZÁNTÓ JUDIT A virágba boru  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1139
  • e Hét: 6431
  • e Hónap: 85989
  • e Év: 2027269
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.