Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-04-05 07:47:52, csütörtök
 
  M. SZÁNTÓ JUDIT
Fifi



Fifi a Kőris utcában lakott. Az utca a nyolcadik kerületben található. Kockakő borítja a járdát is, az úttestet is. Az Orczy út és a Szeszgyár utca között, körülbelül középen áll az a ház, amely Fifi otthona volt. Szemben egy hosszú udvar volt, legtöbbször nyitott kapuval, mindig hangos gyerekzsivajjal és kutyaugatással. A szemközti emeleti ablakokból és az egyetlen erkélyről jól lehetett látni, hogy az udvarban két sor egészen alacsony ház helyezkedik el, felváltva egy ajtóval és egy ablakkal. Minden kétséget kizáróan szoba-konyhás lakások voltak. És aki gyakran odafigyelt, az azt is észrevehette, hogy egy-egy ilyen lakásból reggelente - különösen szép időben - annyian rajzanak ki, hogy szinte elképzelhetetlen, hogyan férnek el benne éjszaka. A felnőtt férfiak azután korán elindultak otthonról, már amelyiküknek volt munkája. A többiek kiültek az udvarra, verték a blattot. Az öregek hangoskodva kibiceltek. Ünnepnapokon bor is került a kártyaasztal lábához, mellette poharakkal. Ilyenkor aztán hangosabban folyt az ultizás, és néha még verekedésbe is torkollott. No, de ezek nem voltak nagy ügyek, mindig sikerült szétválasztani a duhajkodókat, mielőtt valami komolyabb baj történt volna. Akkor azután békésen játszottak tovább. Az asz-szonyok tettek, vettek. Később eltûntek a lakásokban, ahonnan rövid idő múlva hagyma- és fokhagymaszag áradt szét és szállt be a környékbeli házak nyitott ablakain. A képet tarkította a különböző korú gyerekek kiabálása, veszekedése, verekedése, a kisebbek gyakori bömbölése.
Az udvar szomszédságában egy kocsma volt, a Fehér Ökör. Hírhedtségben ugyan nem érte el hasonnevû utódját, amely a háború utáni években a Keletinél nyílt, de azért nem nevezhető méltatlan elődjének. Nappal zárva volt az ajtaja, és palettával csukták be az utcára néző három ablakát is. Éjjel azonban zajlott az élet nemcsak a mûintézet falai között, hanem gyakorta az utcán is, amire meg az udvar kutyái reagáltak hevesen. Erről azonban Fifi mit sem tudott, mert az ő fekhelyéül szolgáló kosár az udvari szobában volt, és az éjszakai zaj nem zavarta az álmát. Így Fifi gyönyörûnek találta a Kőris utcát. A séták alkalmával, naponta háromszor kitágult előtte a világ, vidáman járhatta végig a jól ismert utat. Beleszimatolhatott a levegőbe, ahol egyik ház pincéjéből orrfacsaró szagokat hozott a szél a saroktól nem messze található szeszgyárból. Néha egy-egy lovas kocsi is elgördült az utcában, s azt meg lehetett ugatni.
A legnagyobb gyönyörûség pedig az volt, ha meglátott egy másik kutyát. Az utcán ritkán találkozott másik ebbel, de a szemközti udvarból gyakran hallott ugatást, időnként pedig a kapuban meg-megjelent néha több is, örömmel üdvözölve őt. Fifi viszonozta a köszöntést, és sietett volna hozzájuk, de a póráz megfeszült és nem engedte.
És rögtön jött a figyelmeztetés: - De Fifi, kérem! Nem látja, hogy milyen koszos kutyák azok? Mi dolga lenne közöttük? Szíveskedjék szépen továbbsétálni velem!
És ugyanilyen határozottan utasította el az útjukon ismerkedni kívánó ebeket is, azzal a különbséggel, hogy azokat minden teketória nélkül tegezte.
Fifi pedig szomorúan vette tudomásul, hogy vágyainak vannak korlátai is. Hogy belátta-e a gazdi igazát, az nem biztos, de Lujza nagyságos megelégedett azzal, hogy fizikai erejével vissza tudja tartani kutyuskáját a helytelen cselekedetektől.
Mert az nem vitás, hogy az erőfölény nem Fifi oldalán állt. Születésére nézvést ugyanis selyempincsi volt. Pici testû, fehér és hosszú, selymes szőrû, a hajában szép széles, piros masnival és szintén piros pórázzal.
Az említett problémától eltekintve azonban Fifinek igazán gyöngy élete volt. Lujza nagyságos valóságos kutyaparadicsomot alakított ki neki. A kisszobában volt egy csinos kis kosara, puha párnákkal kibélelve, és több takaróval, hogy az időjárásnak megfelelően lehessen betakarni. Tisztán tartott tányérkája és ivóedénye volt cserépből. Õt magát a gazdi hetenként fürdette, finom samponnal mosva meg fehér bundáját, amelyet egy meleg levegőt árasztó valamivel szárított, utána pedig szépen, lágyan megfésült. A hajába minden nap friss szalagot kapott. Persze, ha szükség volt rá, például sáros idő volt és összemaszatolta magát, akkor soron kívül is beállhatott a fürdető lavórjába. És - mivel szeretett fürödni - ha tehette, direkt belegázolt egy-egy pocsolyába.
Gazdija ilyenkor megbocsátóan dorgálta: - De Fifi, kérem, hogy tehet ilyet? Most haza kell mennünk fürdeni, pedig még sétálhattunk volna egy keveset. Máskor legyen meggondoltabb!
Télre pedig két kis kabátkája is volt, hogy meg ne fázzon. Kettőre pedig azért volt szükség, hogy mindig frissen mosottban járhasson.
Amikor meg jó kedve volt a gazdinak, akkor azzal fogta kézbe a pórázt: - Na, Fifi, van-e kedve kimenni a Kálvária térre?
Fifi ilyenkor vad farkcsóválásba kezdett, hogy tetszéséről biztosítsa Lujza nagyságost. Tulajdonképpen nem értette, hogy miről van szó, inkább megérezte. Mert hogy a szókincse elég gyatra volt. Értette a nevét és még pár parancsszót, hogy mit csinálhat és mit nem. A többire csak a hangsúlyból és gazdája komoly vagy mosolygó arcából, szelíd vagy haragos hangjából következtetett. Így fogta fel azt is, hogy a térre mennek. Az pedig nagy öröm, mert ott sokkal több élmény kínálkozik, mint a Kőris utcában. Először is a Szeszgyár utcánál nem fordulnak vissza, hanem jobbra kanyarodnak. Mindjárt át is mennek a kocsiúton, mert ott valamivel kevésbé lehet érezni az erős szeszszagot. Azután a Csobánc utcába fordulnak balra, és mindjárt ott van előttük a Kálvária tér.
Ott Lujza nagyságos leül egy padra, Fifit szorosan a pad kőtáblájához köti, elővesz a táskájából egy könyvet és olvasásba kezd. Fifi pedig körbenéz. A padokon kártyáznak, sakkoznak, általában népes érdeklődőktől körülvéve. Máshol gyerekek ugrálnak, játszanak. Egyesek pedig sétálnak. És némelyik padnál, vagy egy-egy sétáló mellett kutyákat is látni. És mindegyik pórázon van, amit vagy a pad lábához, támlájához kötöttek, vagy valaki a kezében tart. A tér egyik sarkában homokozó és néhány hinta van, sok gyerekkel. Fifi szívesen menne a gyerekek közé, de még inkább valamelyik kutyával kötne szorosabb ismeretséget. Szûköl is egy keveset, hogy a gazdi értsen belőle, de minden hiába! Lujza nagyságos hajthatatlan! És ha tovább nyûgösködik, akkor rászól: - Legközelebb nem hozom ide magát, ha nem tudja, hogy mi az illem. Igazán elég felnőtt már ahhoz, hogy türtőztetni tudja magát. Hiszen láthatja, hogy ezek nem magához valók! Se a gyerekek, se a kutyák! Legyen esze, kérem!
Fifi bánatosan húzta meg magát a pad előtt. Olyan sokszor hallotta, hogy más emberek, gyerekek vagy kutyák nem valók hozzá, hogy megértette, távol kell tartania magát tőlük. Pontosan ugyan nem tudta, hogy miért, de azt érezte, hogy a gazdi őt - és persze saját magát is - többre tartja másoknál. És valami lehetett is ebben. Fifi ezt inkább felfogta, mint értette, hiszen ő nem érzékelt szembe tûnő különbséget például abban, hogy másokat Kissnének, Nagynénak, szóval valamilyen nének szólítanak, míg az ő gazdiját mindenki nagyságosnak titulálja. Az se tûnt fel neki, hogy a gazdi soha nem megy ki kalap és kesztyû nélkül az utcára, a legmelegebb nyárban sem. Továbbá abban sem talált semmi kivetnivalót, hogy magázva szól hozzá. Hanem azt megint csak érzékelte, hogy valami különcség lehet bennük, mert akárhányszor kifordultak a kapun, a szemközti udvarból mindig népes gyereksereg kísérte őket hangoskodva, csúfondárosan és heccelődőn nevetgélve a Kőris utcában szokatlanul elegáns hölgy és illatosított, felcicomázott ölebe láttán, nem beszélve a kutyával magázódó hangnemről. A pincsi azonban tulajdonképpen örült a népszerûségnek. gazdija pedig nem törődött vele.
Az tény, hogy Lujza nagyságost az egész környék csodabogárnak tekintette. Magányosan élt a házban már öt éve. Kapcsolatot nem tartott fenn senkivel, a közvetlen szomszédokkal is csak köszönő viszonyban volt. Eleinte azok próbáltak közeledni hozzá, beszédbe elegyedni vele, de ő úgy tett, mint aki nem is hallja őket. Elkönyvelték hát, hogy fenn hordja az orrát, és ők is igyekeztek úgy tenni, ha találkoztak, mintha nem is létezne. A nagyságos egyetlen partnere Fifi volt. Õ két éve került a házhoz, még egészen pici gömböcként. Gazdája rááldozta minden szeretetét, minden figyelmét. Fifi hûséggel hálálta ezt meg.
Rajta kívül egyetlen ember volt bejáratos a lakásba, egy régimódi keménykalapot és kemény inggallért viselő őszes úr, aki minden elsején megjelent, nagy reverenciával és kézcsókkal köszönve az ajtót nyitó asszonynak, majd néhány perc múlva ugyanígy távozott onnan. A házban lakók azt tippelték, hogy valahonnan havi apanázst hoz Lujza nagyságosnak. És ez nem is lehetett másképp, hiszen évek óta dologtalanul élt, de a számláit rendben fizette, és láthatóan nem voltak komoly anyagi gondjai. Természetesen az is egyértelmû volt a környezete számára, hogy a Kőris utcainál úribb körülmények közül került valamilyen ok miatt ide.
Lujza nagyságos valódi neve sóvári és szabadfalvi Gyimóthy Alfrédné, született gyulai Karlóczay Lujza volt. De erről csak a házmester tudott a bejelentés alapján.
A hivatalos neve azonban olyan hosszú volt, és különben sem tudta az ember, tulajdonképpen melyikkel illesse, hogy amikor a már említett keménykalapos úr első látogatása alkalmából a házfelügyelőtől úgy kérdezte, hol találja Lujza nagyságost, rögtön átállt ő is erre a megszólításra, tőle meg mások is átvették.
Fifit ezek az ügyek hidegen hagyták, és boldogan élt gazdijával. Mindene megvolt, és állandó szeretetet, gondoskodást kapott. Talán egyedül az hiányzott, hogy másokkal - legyenek emberek, gyerekek vagy kutyák - nem barátkozhatott. Főleg a szemközti udvar foglalkoztatta, és persze annak lakói.
Egyszer aztán a gazdi egy pár szót váltott a keménykalapos úrral a nyitott ajtóban búcsúzkodva. Fifi pedig elérkezettnek ítélte az időt arra, hogy kisündörögjön és meglátogassa azt a titokzatos udvart.
Lujza nagyságos hiába kereste kis kedvencét. Felkutatta, felforgatta az egész lakást. Benézett minden sarokba, minden fiókba, minden bútor alá. De a kutyus nem volt sehol sem. Azután eszébe jutott a néhány percre nyitva hagyott ajtó. Zaklatottan rohant az utcára, és ide-oda szaladgálva kiáltotta Fifi nevét. De válasz nem érkezett. Búsan ballagott haza. Egész nap, egész éjjel zokogott. Többször kinézett az ajtó elé, hátha hazakeveredett Fifi. Hiába! Eltûnt, mint a kámfor.
Lujza nagyságos napokig ki sem mozdult a lakásból. Azután arra a gondolatra jutott, hogy hátha nem talál haza az ő Fifikéje. Lesietett az utcára, és kereste megint jobbra, balra. Ez sem vezetett eredményre.
Körülbelül egy hét telt így el, tele kétségekkel, bánattal. És ekkor egyszerre csak előtte termett Fifi, amikor kilépett a zöldségestől. Kissé csapzott volt és hiányzott a piros masnija, de láthatóan nem történt semmi baja. Farkcsóválva, boldogságában ugrándozva ment ujjongó gazdájával haza. Otthon egy kiadós fürdetés és a tartalék masni segítségével ismét a régi Fifi lett belőle. Gazdája könnyes mosollyal bocsátott meg a bûnbánóan hízelgő kedvencnek.
Csendes boldogságban teltek az újra egymásra találás napjai. Csakhogy a ménkő éppen akkor üt be, amikor a legkevésbé lehet rá számítani. Mert Fifit pihe-puha kosárkájában éjszakánként olyan vágyak kezdték feszíteni, amelyek arra késztették, hogy ismét ellátogasson a nagy udvarba. És erre nagyon jó alkalma nyílt egyik nap, amikor a gazdi úgy vitte ki a porrongyot kirázni a gangra, hogy elfelejtette előzőleg rácsukni az ajtót. Fifi pedig kihasználta az alkalmat, és Lujza nagyságos háta mögött szép halkan kisomfordált a lakásból. A lépcsőházban pedig már futásra fogta a dolgot, hogy minél előbb odaérjen vágyai udvarába.
Lujza nagyságosra pedig megint rászakadt a gyász. Sokfelé kereste az ő pincsijét, de az udvarban nem. Mert az az eszébe se jutott, hogy az a kedves, jól nevelt eb ilyen helyekre kívánkozik.
Azt azonban be kell vallani, hogy Fifinek csak két hét után jutott eszébe a gazdi. Akkor azután ismét elkezdte gyötörni a lelkiismeret. Még néhány napig kóválygott az udvar gyerekei és kutyái, de főleg Cézár körül, azután elindult hazafelé. A lakás ajtajában félsz fogta el. Hosszú időbe telt, amíg meg merte kaparni az ajtót. Amikor pedig Lujza nagyságos kinézett, tele megbánással a szemében leste a folytatást.
A gazdi az első pillanatban nem tudta, mit tegyen. Úgy érezte, meg kellene büntetnie a csalárd ebet. Igen ám, de nem volt hozzá ereje. Így hát talán két percig is csak állt szótlanul az ajtóban, elfoglalva a nyílást, és ezzel lehetetlenné téve a bejutást. Azután megsajnálta Fifit, és félreállt az útjából. Õ pedig minden ízében bocsánatért esedezve sompolygott be a lakásba. Egyenesen a fürdőszobába ment, mint aki tudja, hogy az utóbbi hetekben hiányosnak mondható tisztálkodását helyre kell hozni, mielőtt elfoglalhatja régi helyét a lakásban.
Lujza nagyságos megfürdette, rendbe hozta, megint új masnit kötött a frizurájába. Közben simogatta és beszélt hozzá: - Fifi, kérem, jól jegyezze meg! Ez az utolsó alkalom, hogy megbocsátok. Ha még egyszer elcsavarog, akkor többé ne is jöjjön haza! Megértette?
Fifi őszinte alázattal próbálta megérteni, hogy a szavak értelmét ugyan nem, de a mondandó lényegét felfogja. És minden idegszálával azon igyekszik, hogy eleget tegyen a gazdája kívánságának.
Így aztán megint helyreállt a rend. Nem sokáig. Fifit megint csak különös vágyak gyötörték éjszakánként. És ezeknek a középpontjában mindig az udvar állt. Egy ideig még viaskodott benne a hûség és a csalárdságra biztató hang, de végül is az utóbbi győzött. És a legelső adandó alkalommal megint csak meglógott.
Lujza nagyságos most az egyszer megkeményítette a szívét. Nem sírt Fifi után, és nem is kereste. És, hogy elzárja saját maga elől a visszakozás útját, két napon belül vett egy másik ebet. Nem is olyan fehér selymes szőrût, hanem egy melegbarna, rövid szálkásszőrû törpepincsit, hogy még csak ne is emlékeztesse Fifire. Az egyéves Lady vidáman ugrálta körül remegő lábain. Mindennek tudott örülni, és vidámságot árasztott maga körül. Lujza nagyságos megszerette, és lassan elhalványult benne a Fifi utáni bánat.
Fifi pedig hónapokig nem jelentkezett. Azután egyszer, amikor Lujza nagyságos Ladyvel kilépett a kapun, Fifi jelent meg az út másik oldalán, szájában egy apró, még vaksi kiskutyussal.
Átcipelte az úttesten, és letette a gazdi mellé. Azután leült és büszkén nézett szeretett jótevőjére. A szeme ezt mondta: - Most végre meghálálhatom azt a sok jót, amit kaptam. Megsokszorozhatom azt az örömöt, amit adni tudtam. Nem vagyok én hûtlen, csak arra vártam, hogy bebizonyíthassam ragaszkodásomat, szeretetemet.
Ez a csöppség itt az én gyerekem! És még kettő van belőle! És ha a gazdi is úgy akarja, hazamehetek most már. A kölykeimmel együtt. Meg Cézárral.
De hiába leste Lujza nagyságos arcán a felvillanó boldog mosolyt. Először csak végignézett Fifi csapzott, a sártól és piszoktól szürke, helyenként csimbókokban lógó bundáján, lefogyott testén. Azután a kölykét szemlélte meg, és rögtön megállapította, hogy az valamilyen megnevezhetetlen korcs. Végül egész egyszerûen keresztülnézett rajtuk. Mintha ott sem lettek volna. Lady - Fifi ellentéteként - samponillatba burkolt ápoltságával, a nyakában szép piros masnijával - maga volt a megtestesült előkelőség. Most csak bámult csodálkozva, egyre közeledve az ismeretlen kutyához. Csakhogy a póráz visszarántotta.
- Lady, kérem, nem méltó magához az a koszos kutya. Jöjjön szépen, engedelmesen velem! Na, jöjjön szépen, ha mondom!
Lady kénytelen-kelletlen szót fogadott. De farkcsóválással jelezte Fifinek, hogy örömét lelte a találkozásban. Szófogadása azonban arról tanúskodott, hogy kutya kötelességének érzi úrnője követését, és ezt még a kedve szerinti barátkozásnál is fontosabbnak tartja.
Lassan ballagott gazdája után, mögötte a megszokott gyereksereggel.
Fifi ettől a számára teljességgel érthetetlen fogadtatástól megsemmisülten ült a járda szélén. A másik oldalról már közeledett Cézár, szájában szintén egy kutyaporonty-tyal. De látva a fejleményeket, félúton megállt. Valamit morgott magában, mire Fifi magához tért kábulatából, és szájába kapva kicsinyét, visszament az udvarba. Cézár követte.
A harmadik pici az árnyékban hevert és halkan nyöszörgött. Amikor pedig szülei odavitték a két másikat is, Fifi lefeküdt a hûvösben, és az oldalára fordult, hogy a csöppségek odaférjenek a tejecskéhez. Nem is kellett nógatni őket. Egy idő múlva egyenletes szuszogásuk árulkodott arról, hogy jóllaktak, és most kipihenik fáradalmaikat.
Közben Cézár is elszundikált. Fifi meg Cézár hátának támasztotta fejét, odapillantott kölykeire, hogy minden rendben van-e, azután megfeledkezve Lujza nagyságosról, Ladyről és az elhagyott kosaráról, megnyugodva hunyta álomra ő is a szemét.
 
 
0 komment , kategória:  M. SZÁNTÓ JUDIT Fifi  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1339
  • e Hét: 26000
  • e Hónap: 71072
  • e Év: 2012352
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.