Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-04-05 11:09:28, csütörtök
 
  CSÁK GYULA
Numerus nullus



CSÁK GYULA
Numerus nullus

1.
A könyv ezzel kezdődött:
"Amikor a fényes szelek idejéről, egészen pontosan a népi kollégiumi mozgalomról szólok, nem közönséges eseményt akarok idézni."
Mélyet sóhajtott és abbahagyta az olvasást özvegy Vanta János. Az íróasztal széléhez préselt, összekulcsolt kezére nyomta homlokát, lehunyta szemét s mindezek által úgy tûnt, mintha imába mélyedt volna. Indíttatást érzett, hogy az idegeiben élő, személyes emlékei alapján, kizárólag önmaga számára is felidézze, újraélje a "nem közönséges" eseményeket, a legragyogóbbakat, amelyeket valaha is átélt.
Így folytatódott az írás:
"Amiként életünk annyi más területén, itt is megérett az idő, hogy kimondjuk az igazságot: a népi kollégiumi mozgalom valóságos bûnszövetkezet volt az ifjúság, a pedagógia és az egész társadalom ellen. Parancsoló szükséggé lett, hogy ennek megfelelően tárgyaljunk erről a - mellesleg eléggé titokzatos - mozgalomról. Ezt kell tennünk az agyonismételt hozsannák helyett."
Felkapta fejét a könyvből Vanta János, és úgy fülelt a csöndbe, mint aki azt figyeli: mozog-e még a föld, vagy nyögött egyet és megállt? Azután újraolvasta a hihetetlennek tetsző szöveget, majd a könyvborítót vizsgálta, amelyen ez állott: Fényes szellők. Ezért a címért vette meg, amikor felfedezte egy aluljáró kecskelábú asztalán. Arra gondolt akkor, hogy aranyra lelt az elzüllött könyvkiadás mocskában. Végre egy nemes tárgy a sok szemét között! Úgy eltemették ezt a témát, hogy aligha akad már ember, aki tudja, hol a sírhant és milyen volt a holt - amíg élt. Amíg rövid három évig élt! S íme jött valaki, aki exhumálta a tetemet!
Megdobbantotta szívét az is, hogy ismerős volt a szerző neve. Legalábbis első rápillantásra ismerősnek tetszett. Most, hogy elolvasván a fent idézett részletet, ismét hosszan bámulta a címlapot, igyekezett elhárítani a feltevést, amely szerint valaha is hallott a hátborzongató sorok írójáról... A kiadó neve semmit nem mondott számára, egy volt az efféle kalandor vállalkozások tucatjai közül.

2.
Lánya lépteit hallotta, s gyorsan íróasztala fiókjába dugta a könyvet. Keserû mosolyra rándult a szája, mert emlékezett, hogy amikor hazatért csodásnak vélt szerzeményével, dicsekedni szeretett volna vele lányának, de Márta szerencsére akkor nem volt itthon.
- Asztalon az ebéd - mondta Márta. - Nem jöttél az előbb, amikor hívtalak s most el kell mennem, úgy hogy ebédelj egyedül. - Előbb csak a fejét dugta be az ajtón, de most bejött és apjához lépett. - Mi van veled? Nem tetszik a színed.
- A minapi sétán lebarnultam - vont vállat apja -, és most azt látod pirosnak.
- Éppen az tûnt fel, hogy nagyon is fakó a színed. Olyan ember vagy, aki nehéz helyzetekben inkább elsápad, és nem pirul. Valami baj történt? - Minthogy orvos volt, megtapintotta apja pulzusát.
Nehezen tûrt az öreg Vanta, mert aggasztotta, hogy felfedezi bizonyára felszökött vérnyomását, és szokás szerint mindenféle gyógyeljárásoknak próbálja alávetni, holott Vanta János gyógyulás helyett már inkább meghalni szeretett volna. Lánya vigasztalására azzal a tréfával ütötte el megjegyzése élét, hogy türelmetlenül várja már őt az Isten, mivel neki is szüksége van odafent a jókra.
- Ebéd után sétálhatnál egyet - jegyezte meg elmenőben Márta.

3.
Amikor ismét egyedül maradt, elővette Vanta János a könyvet és irtózva bár, de folytatta az olvasást.
"Vágjunk a közepébe!" - kiáltotta olvasói arcába a szerző és belekezdett egy esemény leírásába, aminek az volt a lényege, hogy népi kollégisták csoportja tüntetett az iskolák államosítása mellett, és ennek során felvonultak a városban levő minorita rendház kapujához s követelték a rendfőnököt. Ámde miután ajtó-ablak zárva maradt, rázendítettek a tüntetők a Krasznahorka büszke vára címû szerzemény dallamára, csakhogy ekképpen torzították a szöveget:

Minoriták töke főve,
Megszorult fing agyonlőve.
Rendház ormán az őszi szél
Csuhás rémtettekről mesél...

Ezek után arra a következtetésre jutott a szerző, hogy Makarenko ide meg oda, marxista szellemû, néphez hûnek mondott közösségi nevelődés ide meg oda, voltaképpen a leírt példa is bizonyíték rá, hogy a népi kollégisták az egyházi tanintézetekben többszáz éven át felhalmozott pedagógiai értékek elpusztításával foglalkoztak, anélkül hogy áldatlan mûködésük alig három esztendeje alatt bármi hasonló értéket létrehoztak volna.
Most ugrott be Vanta János emlékezetébe a szerző kiléte! Ez volt a minoriták elleni anarchista tüntetés egyik vezéralakja, amiért ő, Vanta János a kollégium akkori igazgatója, nyilvános bírálatban részesítette a kollégiumi mozgalmat kompromittáló viselkedéséért. Igaz, nem volt az a bírálat végletesen szigorú, sőt: valami cinkos megértéssel is társult, amit nyilván felfogtak az érintettek. Pár évvel volt idősebb náluk Vanta János, valójában maga is egyetemista ifjú még, s az ifjúság hajlamos a szenvedélyes vonzalmakra; nem ismeri a fél-érzést. Ezt használja ki örökkön a politika és minden szélsőséges mozgalom.
Hosszú termetû, hosszú nyakú, égő szemû diák volt annak idején a szerző, az úgynevezett "Nékosz-öntudat" két lábon járó megtestesítője, a népi-paraszti kultúra leglelkesebb híve és terjesztője, zsenge prófétája egy elképzelt jövendőnek, amelyben majd a népi kollégiumból kiáramló "küzdelemre fölkent daliák" százezrei határozzák meg az élet irányát és minőségét az országban. Hírhedetten istentagadó volt. És mára hiszi az Istent? Ez a változás csakis karriervágyból történhetett. Vagy a tagadást is karriervágy diktálta? Lehet-e ennyire tudatosan gazember egy ifjú?

4.
Földre dobta Vanta János a könyvet, ő maga pedig a sezlonra heveredett, de olyan zaklatottság járta át minden porcikáját, hogy azonnal fel is emelkedett és keresztbe-kasba loholni kezdett a szobában.
A lánya által tárolt gyógyszerekből bekapott egy nyugtatót, azután önkínzók módján ismét kézbe vette a most már álnoknak, árulónak meg minden egyébnek titulált szerző mûvét. De az váratlanul meglepetéssel szolgált, mert ezt írta a továbbiakban: "Mindenemet odaadtam volna, ha nem kényszerít a gyötrő lelkiismeret az igazság feltárására. A teljes igazságot pedig leginkább mi, hajdani kollégisták mondhatjuk ki a leghívebben, kíméletlenül önmagukba döfve a bonckést. Meg kell vallanom, hogy magam sem voltam különb a többinél, sőt: élen jártam az elvakultságban, a savonarolai gyûlölködésben minden ellen, ami nem volt azonos velünk, vagy nem is akart azonossá lenni."
Megütközéssel elegy megkönnyebbülést szereztek Vanta Jánosnak ezek a sorok. Lám csak, mégsem szellemi gazember ez az ő hajdani diákja, képes önmagáról is ostorozó emberként szólni, mégha kissé értelmetlenül történik is. Talán rosszul ismerte őt, meg többi diákját is? Valóban lehetséges valami meggondolandó abban, hogy az élet olyan gyakorlat, amelynek nincsen vezérlő elmélete?
Ismét olyan fordulat következett azonban, amely felgyorsította Vanta János vérének lüktetését. Arról kezdett beszélni a szerző, hogy ha nem is mentheti, de némiként magyarázza egykori vétkeit, azoknak a kerítőknek a tevékenysége, akik behálózták és - negatív értelemben használva Ady kifejezését - "átváltották" őt, az ártatlant, ahogyan városokba került falusi szüzeket szokás.
És most következett valami, ami valamennyi várakozást felülmúlóan sötét lyukból süvített elő. A szerző Vanta Jánost is megnevezte, mint gyermeki lelkeket megrontó ördögöt, aki a hozzá hasonlók sokaságával mesterkedett egy nemzetpusztító generáció felnevelésén, ráadásul kizárólag alacsonyrendû, önös érdekből. "Nincsen róla statisztika - mennydörögte a szerző -, de kívánságra könnyedén elősorolok legalább száz, általam ismert egykori népi kollégistát, a vezérkarból természetesen, akik négy évtizeden át együttmûködtek igen magas polcokon mindazokkal, akiket most joggal állít az ország a történelem ítélőszéke elé mint levitézlett életûeket."

5.
Az kattogott Vanta János fejében, hogy bármi módon felkutatja és megpofozta ezt a gazfickót, aki maga is levitézlett életû, de abból a fajtából, aki míg csak él ártani akar, ahol tud. Éberen lesi, hogy benne áll-e a tőr még a sebben, és ha úgy találja, hogy igen, akkor időnként meg is forgatja benne.
Hamarosan elvetette a gyerekes gondolatot, hogy a nyolcvanadikhoz közeledve ő még pofozkodni próbáljon. Ellenben feljelenti! Ámde hol és milyen váddal? Egyébként is túlterheltek a bíróságok, s az ő "ügye" talán csak évtizedek múltán kerülne sorra, amikor ő már bizonyára... De mit érne akár egy megnyert perrel is? Ennek a szemét könyvnek minden esetleges olvasójánál fel kellene jelentenie a szerzőt és tisztáznia önmagát. S miképpen lelhetne rá az olvasókra? És miként bizonyíthatná igazát olyan gyalázatos, nemlétező váddal szemben, ami ellen védekezni is merő szégyen?
Felhevülten elrohant a lakásból s azzal próbálta csillapítani ámokfutó tébolyát, hogy lánya tanácsára gondolt, amely szerint sétára van szüksége.
Meg is lassította lépteit. A Nefelejcs utcában laktak, a Keleti pályaudvar felé indult, de hamarosan elkanyarodott balra, a Garay piac felé. Nem tudatosan választotta ezt az irányt, de végül is megörült, amikor a piachoz ért, mert szerette a hangulatát. Most jött rá, hogy éhes is, és tapasztalatból tudta, hogyha a magafajta, diétára fogott ember csupán jön-megy a lacikonyhák vidékén, ahol számára tiltott, zsíros pecsenyék sercegnek, jóllakik a gőzükkel.Foszlott melegítőbe öltözött, piszkos tornacipőt viselő alak állt elébe. Megzörgette üres üvegekkel teli cekkerét és vigyorogva megszólalt.
- Ha megmondod: ki vagy, megmondom: ki vagy - szellemeskedett, azután azt közölte, hogy biztos tudomása szerint azonos faluból valók és együtt jártak elemibe. Arca rezes volt, és egész lényéből alkoholszag áradt, ámde az iszákosoknak ahhoz a fajtájához tartozott, akik soha nem részegednek le, viszont mindig van bennük valamennyi.
Megmondta a nevét, amiről Vanta Jánosnak semmi nem jutott az eszébe, de azért ő is bemutatkozott, mire az ismeretlen ismerős még inkább felderült, és tényeket sorolt közös iskolás korukból, amelyek egy részére már Vanta János is emlékezett. Egyik-másik história hallatán még el is mosolyodott, s ettől az iskolatárs úgy föllelkesült, hogy menten meghívta Vanta Jánost egy közeli csapszékbe, és italokat rendelt a gyûrt fülû pincértől. Közben pergő nyelvvel tovább idézte az emlékeket, közöttük azt is, hogy mintaszerûen jó tanuló volt Vanta János.
- Tudod-e miről ismertelek fel? - kérdezte, miután felhajtotta a féldecit, majd leöblítette a kísérő sörrel. - A frizurádról! Így fésülte anyád, mikor az első elemibe hozott, és azóta sem változott.
- Csak megritkult - sóhajtotta Vanta János.
Következő mondataikból kiderült, hogy ugyanabban a kerületben laknak, és ez úgy feldobta a tornacipőst, hogy újabb kört rendelt, és Vanta János vállára csapott. - Nix ellenkezés! Eljössz hozzánk! Négy szép unokám van!
Vanta János három unokáról számolt be, ami nem volt igaz. Felesége halála óta kettesben élt Márta leányával, aki már túl volt a negyvenen, és még nem akadt alkalmas férjre.
- Hát akkor az unokákra! - emelte fel poharát a gyerekkori cimbora, majd így folytatta:
- Eltûntélt a faluból, de azért hallottunk rólad. Az terjedt, hogy valami fejes lettél a belügyben.
Vanta János elvörösödött és elámult.
- Soha nem dolgoztam ott. Egyetem után a pénzügybe kerültem, és onnan is mentem nyugdíjba.
Az ivócimbora sûrûn ingatta a fejét, és hiányos fogát előmutatva vigyorgott, amint felemelt ujjával tréfásan fenyegetőzve mondta: - Márpedig ötvenhatban még az is felmerült, hogy elő kéne keríteni téged, és jól meggyepálni, amiért a parasztokat a téeszcsébe hajtottad.
- É-é-én?! - meresztette ki a szemét Vanta János.
- Ne kapd fel a vizet - legyintett a vigyorgó. - Régen volt, meg aztán ez csak egy kósza ötletként hangzott el. Valami gyûlésen mondta valaki, hogy rendőrökkel jártad a házakat. Nekem is rémlik, hogy találkoztunk akkoriban, de hát a te emlékezetedből ez nyilván kiesett. Mint afféle fejesnek sok emberrel akadt dolgod. Hát hogy is emlékezhetnél egy magamfajtára?...
Ejtette is a témát, annál inkább, mert a pincér a cehhet nyújtotta, de a falubeli hiába vakarózott nem akadt nála pénz, és a pincér az üvegeket sem akarta visszaváltani.
Vanta János fizetett, "kölcsönt" adott az iskolatársnak, azután sürgős teendőkről mormogva elsietett, egyenesen haza. Leányát még nem találta otthon. Az ebéd kihûlt, és nem óhajtott a melegítéssel vacakolni, meg különben is elment az étvágya.
Lefeküdt a nyikorgó rugózatú sezlonra, és a repedezett mennyezetre bámult. Angolna módján sikamlott a tekintete ide-oda, mintha kerülné a szembenézést valakivel. Futólag az iménti ismerős villant fel benne, annak ugrált így a szeme. Lassacskán felidéződött valami gyerekkori alakjából is. Nyomorúságos gyermek hírében állott. Azt mondták róla, hogy három éves korában kezdett el sört inni... Dehogyis mondták! Ezt ő mondta mostani találkozójukon, meg azt is, hogy minden ősszel felakasztja magát egy falba vert szögre, de mindig időben rátalál a ház népe. Nem lehet valami boldog ember. Talán sértő szándékkal, talán megszokásból ezzel hálálta meg, hogy Vanta János fizetett helyette: "Könnyû annak öregnek lenni, akinek van pénze." Meg azt is mondta: "A demokráciában mennél több a pénzed, annál szemtelenebb lehetsz."
Kire mondta? Mire célzott? Valóban azt hiszi, hogy ő rendőrökkel "hajtotta be" a parasztokat a téeszcsébe? Hiszi, vagy csak mondja, mert mások is mondják?
Hirtelen az jutott Vanta János eszébe, hogy nemcsak azokat kellene felkutatni, akik volt kollégiumi diákja könyvét olvasták, de gyerekkora falubeli tanúit is fel kellene keresnie, és elmagyarázni mindenkinek, hogy ő valóban agitált a téesz mellett, mert hitte, hogy attól jobb lesz a falusi nép sorsa, de a rendőrök nem az ő társaságában serénykedtek. Sőt! Õ volt, aki tiltakozó levelet írt a megyei pártbizottságnak a rendőri fellépés ellen érvelve. De hát miképpen lelhetné meg mindazokat, akiknek ezt elmagyarázhatná? Hogyan győzhetné meg a világot, amellyel együtt élt, hogy őt mindig jóakarat vezette?
Érezte, hogy csorogni kezd a könnye, de nem törülte le. Semmi jelentősége ahhoz képest, hogy nem értetheti meg önmagát a világgal. Futólag felmerült kósza és kusza gondolatai között, hogy talán szükség sincs semmilyen magyarázatra. Soha nem kell hátra nézni, soha nem kell kétszer ugyanarra gondolni - és akkor minden megoldódik.
Csakhogy mégsem ilyen egyszerû, gondolta miközben felállt és bevett néhány tablettát lányagyógyszerkészletéből, majd a saját rejtett gyógyszerkészletét kotorta elő, amelyet különböző trükkökkel gyûjtött össze az évek folyamán. Éppen elegendőek egy olyan álomba ringatáshoz, amely álom az idők végezetéig tart. Ámbár talán ez is fölösleges, nézett az egyik tablettára, mielőtt bevette. Rajta van Vanta Jánoson a bûn igaztalanul rásütött bélyege, s azt viszi magával, és holtan is rajta lesz. Ha viszont valóban létezik Mindenható, aki vár, az majd leveszi a bélyeget, mert nyilván tudja az igazat...
Vagy minden egészen másként van, gondolta, és további gondolatokra már nem maradt ideje, mert elnyomta az örök álom.


 
 
0 komment , kategória:  CSÁK GYULA Numerus nullus  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1526
  • e Hét: 10315
  • e Hónap: 89873
  • e Év: 2031153
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.