Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-04-05 11:11:35, csütörtök
 
  BENEDEK SZABOLCS
1597



Részlet a "Báthory Zsigmond" címû, készülő regényből

Összesúgtak a szolgák a fejedelem mögött: kurázsi és vérmérséklet szerint ki nevetett, ki szörnyülködött. Némelyiknek az arca nyúlt meg, amint Báthory Zsigmond megjelent, olyanformán, hogy nevetésre ingerelte a többieket. Némelyik nyelvet öltött, némelyik mutogatott - mindezt a fejedelem háta mögött. Szemtől szembe úgy tettek, mintha mi sem volna természetesebb. (A szemtelenebbje még földig is hajolt, épphogy nem csókolt kezet.)
A fejedelem az egyik folyosón, a nagy velencei tükör előtt megállt, megigazította a kalapot, kiegyenesítette mellkasán az aranykeresztet. Megtapogatta frissen leborotvált bajszának helyét, gallérja mögé fésülte a kiugrott fürtöket; indult tovább. Harmadjára járta be ugyanazt az utat, föl se tûnt neki, hogy egyre többen bámulnak reá. Az eseménynek a palotában gyorsan híre ment, aki tudta, látni akarta, milyen bolondsággal rukkolt elő megint a fejedelem. Jósika kancellár az egyik dolgozószoba előtt utolérte, kérdezni akart valamit, ám az ura olyan pillantást vetett rá, jobbnak látta hallgatni, elsomfordált, most nem bölcs dolog Báthory Zsigmond előtt szóba hozni országos ügyeket.
Ki tudja, hány kört tett volna még a palotában a fejedelem, ha az egyik kanyarnál Bocskai el nem kapja. Erősen markolta a karját, rántotta maga felé. Mielőtt még az unokaöccse tiltakozhatott volna, már az egyik dolgozószobában volt a váradi főkapitánnyal, egyedül.
- Nem szégyelled magad?
Zsigmond a nagybátyja arcát fürkészte, a szigor láttán - nem tudta megállni - elmosolyodott. - Mi van rajtam szégyellnivaló?
Olyan csúfondárosan kérdezte, hogy a nagybátyja fortyogott. - Ennyire szereted bolondnak tettetni magad?
- Ki szereti? - kérdezett vissza Zsigmond. - Senki nem szereti azt.
- Megcsúfolod a saját hitedet! - Bocskai lekapta unokaöccse fejéről a széles karimájú bíborosi kalapot.
A fejedelem összefogta magán a lila köpönyeget: azt nem engedte levenni.
A nagybátyja nekiveselkedett: fogta, rángatta, ahol érte, cibálta Zsigmond vállát, a karjait. Dulakodtak egy keveset.
Végül fölülkerekedett az erő. Bocskai megkaparintotta a köpenyt, a szék karfájára dobta, fölhúzta a földről a fejedelmet. Az nem szólt semmit, fújtatott.
- Nem hiszem, hogy nem érted meg, miről beszélek. - A fekete ember dühös volt nagyon.
Zsigmond arcáról egy szempillantás alatt eltûnt a gúnyos mosoly. - Tudom, miről beszélsz.
- Akkor miért játszod a bolondot?
- Nem bolondozok. - A fejedelem megismételte jóval hangosabban is - Nem bolondozok.
- Hogyne bolondoznál! Szerinted mi az, amikor az erdélyi fejedelem a palotájában lila bíborosi öltözékben rója a köröket? Az udvaroncok népe meg a háta mögött mulat.
- Hadd mulassanak!
- Ne mulassanak! - Bocskai az asztalra csapott. - A fejedelem ne legyen mulatnivaló!
Zsigmond vállat vont. - Én nem szánom mulatságosnak magam. Balga, aki nevet. A bíborosi ruhát komolyan gondolom.
Bocskai leült arra a székre, amelynek karfájára dobta a lila köpönyeget. A fejedelem megállt szemben vele.
- Már megint az ostobaságot hajtogatod. - dohogott Bocskai. - Õsz óta ugyanazt.
- Õsz óta ugyanazt gondolom.
- Nem értelek.
- Elég, ha én értem magam.
- Ennyire megviselt a mezőkeresztesi csatavesztés? Vagy a temesvári fiaskó? Egyikről se tehettél. Mezőkeresztesen leállt fosztogatni a had, Temesvárott diadalmaskodott a túlerő...
- Bátyám, nekem nehéz a fejedelmi süveg.
- Néhány éve nem volt nehéz.
Zsigmond a Bocskaival szemközti székre ült. Nagybátyja végigmérte a ruházatát. A fejedelem csipkézett szegélyû inget és szûk pantallót viselt.
Zsigmond leült - esendőnek látszott, akár egy kisgyerek. A váradi főkapitánynak az a nap jutott eszébe, amikor Báthory Kristóf meghalt. Ahogy Possevino atya a halott apjához vezette a gyermeket. Ahogy az az ágy szélénél imádkozott. Ahogy vele sírt a többi rokon: ifjabb Báthory István, Báthory Boldizsár, Báthory András, ifjú János, ifjú Jánosné - nincs már itt egyik sem.
- Koronát ígértél nekem - szólalt meg a fejedelem. - Majd ha Habsburg-segítséggel kiûzöm az országból a törököt, s utána az Ausztriai Ház ellen fordulok.
- Még megtörténhet - mondta rekedten Bocskai. - Nincs elveszve semmi sem.
A fejedelem ingatta a fejét.
- Kishitû vagy - folytatta Bocskai. - Nincs rá okod. Gyurgyevóra gondolj. Mióta a nyakunkon a török, senki se ért el fölötte akkora diadalt.
- Örömmel lettem volna magyar király - mondta Zsigmond. - Milyen szépen állt volna rajtam a szent korona...
- Nincs vége a háborúnak - így Bocskai. - Európa újabb segítséget ígért. Ha lassabban is megy, mint gondoltuk, előbb-utóbb diadalmaskodni fogunk. A kassai főkapitány azt írta rejtjeles levelében: tavasszal elsőnek Tata a cél; s ha minden jól alakul, utána Buda.
- Nem a háborúval van baj - bökte ki a fejedelem. - Velem.
Bocskai kérdően nézett reá.
- Bizonyára tudod - mondta Zsigmond. - Én is visszahallottam már. Carillo atyánál, sajnos, ennyit ér a gyónási titok.
- Igaz tehát?
- Igaz.
Csönd következett.
- Próbáltad eleget? - kérdezte Bocskai.
- Eleget.
- Nem volt eredmény?
- Semmi reményteli.
Bocskai sóhajtott. - Hallottam hírét, ám bíztam abban, hogy pletyka csupán. Mint ahogy pletykálták a nagynénédet is...
A fejedelmen volt a csodálkozás sora. - Az is tudott?
- A palotában semmi nem titok... Ezek szerint az is igaz...
- Igaz.
- Akkor nincs veszve semmi! - Bocskai jobb kedvre derült. - Ha egyik asszonnyal megy, mennie kell a másikkal is. Próbáltál a nagynénéd után másokat?
A fejedelem bólintott. - Nem egy alkalommal... Szolgálókkal, parasztlányokkal, legutóbb az egyik vadászaton, az erdész lányával, aki az ételt hozta nekem. Hideg volt nagyon, az ágakról a hó ránk esett... Mária Krisztiernával ellenben nem mûködik.
- Tudok ilyenről - bólintott Bocskai. - Másokkal is megesett.
- Nekem kell az utód - magyarázta Zsigmond. - Vagy ha utód nem is, legalább, hogy a házasság valós legyen. Különben a Habsburg-szövetség borul.
- Nem borul mindaddig, míg Prága előtt titok marad.
- Nem titok már. Tudja a császár is. A fejedelemasszony megírta az anyjának, aki mindent kifecsegett. Állítólag ki is jelölték az új férjet, Miksa főherceget.
- Tenni kell valamit! Keressünk orvost, javasasszonyt, akárkit! Találjuk meg a gyógymódokat! - Bocskai fölélénkült. - Tudok egy királyról, tán Angliában uralkodott, aki a feleségével nem tudott nemzeni, mert a férfiakhoz vonzódott, velük szeretett török módra szeretkezni. Hanem kellett a trónörökös, úgyhogy mikor eljött a kellő idő, a nászágynál vele voltak azok a férfiak, akikkel a királynak sikerült, s mikor a magömlés közelgett, a király a királynéba irányította vesszejét, az pedig megfogant.
- Én nem a férfiakat szeretem...
- A metódus ugyanaz. Olyan nőt kell keresni, akivel megy neked.
- Nem hiszem, hogy ebbe a fejedelemasszony beleegyezik.
- Kérdezted tán? Legalább kérdezd meg.
- Meg se kérdezem. Nem akarom ilyennel beszennyezni a feleségemet. - Bocskai fölvonta a sûrû, bozontos szemöldökét. - Ez egy tündéri asszony - magyarázta Zsigmond, majd gyorsan kijavította magát: - Tündéri nő. Említettem neki a válást, ám nem akar róla hallani. Arról pedig végképp nem, hogy Habsburg Miksa felesége legyen.
- Irigyellek, öcsém.
- Sose tedd! - Zsigmond csúfondárosan mosolygott.
- Az ilyen asszonyt becsülni kell. Óvni, vigyázni rá. Nem ellökni magadtól. Inkább azon kell lenni, a férfibajod miképp múlhat el. Miért nem keresel föl egy bordélyt? A város határán nem egy akad. Járj oda, míg azt nem érzed, szállt beléd erő. S azután keresd föl a feleségedet.
"Tegnap nálam volt a férjem - írja a fejedelemasszony 1597. január 12-én Mária főhercegnőnek -, éjjel fél tizenegykor jött és úgy három órakor ment el. Ilyen finoman kedves még soha nem volt hozzám, bár nem sokat beszélt. Bocskainak jelenlétemben megparancsolta, hogy az én tudtom nélkül az országban semmilyen intézkedést ne tegyen. Miután Bocskai elment, arról beszélt, hogy a császár, fenséged és én magam is mennyire megtiszteltük őt, amikor elvállaltam, hogy feleségül megyek hozzá, ebbe a messzi és veszélyes országba, s amikor őt oly szívből szerettem, amit ő nagyra értékel. Mivel azonban az Isten bünteti, az irántam való szeretetből és az Ausztriai Ház iránti becsülésből le akarja zárni az ügyet. Erre azt feleltem: ami engem illet, én ebbe az országba nem saját jószántamból jöttem, hanem anyám és őfelsége tanácsára. Az már viszont belőlem következik, hogy fájlalom: többé nem lehetek vele, pedig szívesen lennék. Egyébként teljesen alávetem magam mindenki akaratának. A fejedelem egy darabig hallgatott, majd így szólt. "Ahogy kedvességed, én is úgy kívánok cselekedni, s amit tanácsolni fognak, elfogadom." Közben mindketten sírtunk. Másnap a nuncius elmondta, a férjem elutasította őt: mindent adjanak meg nekem, amit csak kívánok, de ő többé nem akar látni engem."
Száznegyven fős kíséret élén vágott újra Prágának Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem. Vele tartottak régi hívei: Carillo Alfonz, Kornis Gáspár, Jósika István (ő fontosabbnak érezte az utazást, mintsem hogy feleségével, Füzi Borbálával és a fejedelem tiszteletére Zsigmondnak keresztelt kisfiával Déván maradjon), valamint azok a nemesurak, akiket a fejedelem azokban az időkben bizalmával megtisztelt: Szikszai Imre, Hunyadi Ferenc, Sarmasági Zsigmond, Macsédi Benedek. Az utazás ürügye a hadi helyzet megbeszélése volt (Zsigmond konkrét tervekkel készült), ám a legkisebb apród is tudta, hogy Prágában a fejedelem lemondását készítik elő.
A Szent Vitus-székesegyházban éppen harangoztak, mikor az erdélyiek a Károly-hídra érve megpillantották a Hradzsin tornyait. Zsigmond leugrott a lováról, s olyan büszkén, mintha az övé lenne, a császári várra mutatott. A kísérők többsége addig csupán hallomásból ismerte a szent római birodalom fővárosát, megálltak a híd korlátjánál, nem győztek hangot adni elragadtatásuknak.
Az álmélkodás nem tartott soká, a fejedelem nem adott rá időt. Átügettek a hídon, fölléptettek a vár kapuja elé. A fejedelem fölmutatta a császár pecsétjét, s némi egyezkedést követően a várkapu kinyílt, a csapat az udvarra lovagolt.
- Azonnal beszélni akarok őfelségével! - követelte Zsigmond a kancellárián. - Pozsonyból azért indítottam gyorsfutárt, hogy amint megérkezek, fogadhasson felséges rokonom.
- Õfelsége maga dönti el, kit mikor fogad. - Lehetetlen volt nem kiérezni Rumpf báró szavaiból a megvetést. - Legyen türelemmel az erdélyi fejedelem, mihelyst sor kerül rá, őfelsége üzen.
- Egymenetben trappoltunk a határtól idáig. Értse meg excellenciád, sürget az idő. Rengeteg az intéznivalónk.
- Õfelsége is elfoglalt ember, higgye el a nagyságos fejedelem... Õfelségének birodalma, engedtessék meg az összevetés, a nagyságodénál lényegesen nagyobb, az intézendő ügyek száma is több. Õfelsége természetesen kellő figyelmet fordít szövetségeseire, ám értsék meg Erdélyben az is: őfelségét lekötik a hatalmas birodalom ezernyi gondjai.
- Én nem csupán szövetségese vagyok a császárnak - Zsigmond egyre vörösödött -, hanem a rokona is. Kértem őfelségét, fogadjon minél előbb, sőt lehetőség szerint mindjárt érkezésem után kezdjük meg a tárgyalásokat. Vártuk, Prágából milyen válasz érkezik. Mivel semmi nem érkezett, úgy vettük: a csend beleegyezés.
- A nagyságos fejedelem téved. Meglehet, Nagyságod országában a csend ilyen jelentéssel bír, de nálunk egészen másról tanúskodik. Mindaddig, míg választ nem adunk, Nagyságodnak várakoznia kell. Sokan szeretnének bejutni őfelségéhez, és mindenkinek sürgős. Várnak. Várjon Erdély fejedelme is.
- Excellenciás uram - Báthory Zsigmondnak nagy erőfeszítésébe került türtőztetnie magát. - Kegyelmességed elfelejti, hogy kivel beszél. Ahogy már említettem, én az Ausztriai Ház rokona vagyok, és őfelsége fontos szövetségese. Prágai látogatásom célja, hogy őfelségével és az udvarral megvitassam a hadi helyzetet. Itt a tavasz, s ahogy évről évre lenni szokott, kiújul a háború. A tárgyalás nem tûr halasztást, a magyarországi hadiállapot folyamatosan változik, s nekünk elébe kell mennünk az eseményeknek.
- Ha katonai dolgokról óhajt tárgyalni, javaslom, keresse föl Miksa főherceget, a magyarországi hadak parancsnokát. Jelenleg ő is Prágában tartózkodik, bizonyára kitörő örömmel fogadja Nagyságodat. Vagy tudom ajánlani őfelsége öccsét, Mátyás főherceget, aki ugyancsak jeleskedik a hadi tudományokban, s az ilyen témájú diskurzusoknak idejét szívesen szenteli.
A fejedelem hosszú másodpercekig csak hápogni tudott, a báró nyájasan mosolygott.
Zsigmond végre összeszedte magát, és mikor dühét már csupán vörös arca és nyaka árulta el, azt kérdezte Rumpftól: - Mit gondol excellenciád, mikor tud Rudolf császár a leghamarább fogadni?
- Sajnos, erre a legnagyobb jóindulattal sem tudok válaszolni. Õfelsége ezekben a percekben fontos tudományos kísérleten vesz részt, azután Kepler úr fogja megmutatni új könyvének kéziratát. Este a spanyol követekkel vacsorázik, azt követően pedig, ahogy azt már megtapasztalta a fejedelem úr, korán nyugovóra tér.
- S hogyan alakul őfelsége holnapi napja?
Rumpf báró egy kézírással teli kalendáriumot tanulmányozott, és sajnálkozóan csóválta a fejét. - Õfelsége holnap is elfoglalt. Egész nap lekötik a birodalom ügyei.
- Csak akad egy üres félóra, amikor tudnék beszélni vele...
- Az erdélyi fejedelem nagyon erőszakos. Vannak hercegek és más tartományurak, akik heteket töltenek Prágában, míg bejutnak őfelsége színe elé. Mind szépen kivárják a sorukat.
- Háború van, excellenciás uram, s ilyenkor nem mi szabjuk meg a dolgok menetét. Én nem várhatok heteket, miközben a török fenyegeti országomat.
- Az idő óriási kincs, nagyságos uram, a kapkodás hiábavaló. Ne feledje: a bölcs ember nem rohan eléje annak, ami úgyis eljön hamarosan...
A fejedelem otthagyta a kancelláriát.
- Ha Rumpfon múlik, soha nem jutok be a császárhoz - mondta a folyosón az apródnak, Dezsőfi Jánosnak (Bethlen Gábort Bocskai magához vette). - Milyen jó, hogy egy éve olvastam Keplert. Bejelentkezem a császárhoz úgy, hogy én is szívesen belenéznék a csillagász kéziratába.
Sokkal hamarébb a császár dolgozószobájában volt, mintsem gondolta volna Rumpf.
Rudolf gyanakodva fogadta az erdélyi rokont. Mosolygott, kedveskedett, ám lerítt róla: nem örül neki. Persze, ebben ludas volt a fejedelem is: a császár Keplerre figyelt volna, az új elméleteire, közben Báthory Zsigmond szüntelenül csatákról, ostromokról és hadak fölvonulásáról beszélt. Budát emlegette, hogy föl kellene az idén szabadítani; ha megindul a császár serege, ő Debrecen felől körbezárja Szolnokot, elvágva ezzel az egyik török utánpótlási vonalat. Igyekezni kell azonban, nehogy az ellenség magához vegye a kezdeményezést. Addig jó, amíg a keresztyén tábor diktál, és ott kényszeríti ütközetbe az oszmánokat, ahol neki alkalmas.
Míg Zsigmond hebrencskedett, Kepler várt türelmesen. Tudta, a császár az ő embere, s hogy mi a helyzet Erdélyben meg Magyarországon, Rudolfot a legkevésbé sem érdekli.
- Felségednek az ősszel üzentem Carillo atyával - hadarta félig suttogva Zsigmond. - Mit szól felséged ahhoz, amit a gyóntatóm mondott? A császár a szakállát simogatta. - Kedves fejedelem, röstellem, de ebben a pillanatban nem emlékszem, hogyan szólt az az üzenet.
Rudolf helyett Zsigmond jött zavarba. - Pedig nagyon lényeges üzenet volt. Rendkívül fontos.
A császár karonfogta a fejedelmet, közelebb lépett vele Keplerhez, jelezve: reméli, most már valóban a csillagász következik.
- Szeretett öcsém, te is ismered az udvari pletykákat arról, hogy mennyire irtózom a papoktól, mióta egy asztrológusom azt jósolta: papi kéz fogja okozni a halálomat. Arra kérlek tehát, ha legközelebb személyes követedet elküldöd, az ne pap legyen.
- Megbocsásson felséged, de Carillo atya a gyóntatóm, s nem mellesleg kiváló diplomata. Nagy szükségem van a szolgálataira.
- Helyes, helyes... - Rudolf Kepler felé pislogott. - Hogy is szólt tehát az az üzenet?
A fejedelem nagy levegőt vett. - A lemondásomat szerettem volna tudatni felségeddel. Abbéli szándékomat, hogy Erdély trónját otthagyom. Kénytelen vagyok elválni a feleségemtől, felséged húgától, Mária Krisztierna főhercegnőtől is. Úgy döntöttem, a világi hatalmat Isten szolgálatára cserélem el.
- Rumpf említett valamit... - A császár összevonta szemöldökét. - Mondta, hogy nem tudod asszonnyá tenni a húgomat.
Most Zsigmond nézett Keplerre: a csillagász rezzenéstelen arccal várakozott.
- Nem próbálkozol? - kérdezte a császár.
- Próbálkoztam sokszor - felelt Zsigmond. - Hiábavaló. Úgy tetszik, az Úrnak mások a szándékai velem.
- S ha otthagyod Erdélyt, ki lesz az örökösöd?
- Éppen erről akartam tárgyalni felségeddel. Jelölje ki az utódomat. Nem akarom a balgaságom miatt fölrúgni a szövetségünket. Ahogy megállapodtunk két évvel ezelőtt, én Erdélyt lemondásom után felséged oltalmába adom.
- Helyes! - A császár bólintott. - Beszéld meg a dolgot az udvari tanáccsal, rögzítsétek pontosan lemondásod körülményeit. Most pedig - Keplerre mutatott - gyere, hallgassuk meg az én kedves barátom legújabb eredményeit.
- Felség, a hadi helyzetről nem szólunk?...
- Katonai dolgokhoz nem értek, olyan ügyekben keresd Mátyás vagy Miksa főherceget. Különben is, te ezzel ne törődj. Add át nekünk Erdélyt rendben, azután teljesítsd remélt küldetésedet. A hadakkal majd foglalkoznak tábornokaink. Meddig szándékozol Prágában maradni?
- Még nem tudom - hebegte a fejedelem. - Ez attól is függ, a megbeszélésekkel hogyan haladunk. Innen nem is akarnék már visszamenni Erdélybe. Olaszországba készülök. S onnét talán áthajózom spanyol földre i.
- Pompás terv, elismerésem, kedves rokon! Fogadd szerencsekívánataimat is. Ideje azonban munkához látnunk. Kepler úr türelmetlenül vár.
- Egyáltalán nem vagyok türelmetlen, felség - hajolt meg a csillagász. - Felségtek dialógusa igazán érdekes.
- Mi azonban türelmetlenek vagyunk, drága Johann. Vedd hát elő az irataidat, hadd mélyedjünk el a tudományokban!
A fejedelem háromhetes tartózkodása alatt Rudolffal ezután már csak egyszer találkozott: 1597. március 6-án, mikor az aranygyapjas rend jelét a császár átadta neki.
A ceremóniát némi huzavona előzte meg. Báthory Zsigmond fölajánlotta Erdélyt az Ausztriai Háznak, ennek föltételéül azonban azt szabta meg, hogy: 1. cserébe megkapja a sziléziai Oppeln és Ratibor hercegségeket; 2. a prágai udvar kieszközli számára Rómában, hogy papi pályára lépve egyből bíboros legyen; 3. a császár átadja a már korábban beígért aranygyapjas rendet. A tárgyalásokon részt vevő tanácsosok válasza erre az volt, hogy 1. a fejedelem már akár most is a nevezett hercegségekbe költözhet; 2. a bíbornoki kalap megszerzése nem lesz egyszerû, ám Prága minden befolyását latba veti; 3. az aranygyapjas rend adományozása a spanyol király joga, a római császárnak abba beleszólása nincs, az ügy azért is nehézkes, mivel az aranygyapjas rend meghatározott számban adható ki, új adományozás esetén tehát meg kell várni valamelyik rendbirtokos halálát.
Zsigmond ezen végképp dühbe gurult: - A szerződésünkben benne van az aranygyapjas rend, ráadásul ezt a császár már jóval előbb megígérte nekem. Nem érdekel, mi úton, de az udvar szerezze meg!
A császár fejét csóválva küldte Madridba a futárt: "Szeretett fivérem, itt van ez a követelődző magyar, mit csináljak vele? Magam sem tudom, milyen módon, de hadd adjunk egy aranygyapjas rendet neki."
Madridba válaszképp küldte a rendjeleket.
Mikor a tanácsosok azt hitték, lenyugszik a fejedelem, az újabb ötlettel rukkolt elő: - Azt szeretném, hogy Erdélyben az utódom Mária Krisztierna főhercegnő legyen. Õ már megmutatta, mekkora erővel képes tartani a kormányrudat.
- Nekünk van jelöltünk - csóválták a fejüket a tanácsosok. - Nagyságod lemondása után Erdélyben őfelsége, a legkatolikusabb uralkodó helytartója Miksa főherceg lesz.
- Miksa jó választás... - hümmögött a fejedelem. - Ez esetben a főhercegnővel mi legyen?
- Hazatér Grácba.
Zsigmond a bajszának helyét tapogatta. - Ha Mária Krisztierna Grácban lesz, én akár Erdélyben is maradhatok...
A tanácsosok erre nem tudtak mit mondani.
"A fejedelem folyton változtatja véleményét, reggelre mindig más a szándéka, mint előző este - írta Rudolf báró Grácba Mária főhercegasszonynak -, követeléseit és vágyait szinte az időjárás szerint cserélgeti. Minden törekvése azt célozza, hogy ne kelljen ott lennie, ahol a fenséges asszony, felesége van, s az ne legyen ott, ahol ő."
Mária Krisztierna Fogarason kapta a hírt: köszönés nélkül távozott férje hazafelé tart. A lemondás ügyében egyezség egyelőre nem született, eredmény csupán annyi, hogy Gyulafehérvárnak Náprágyi Demeter személyében újra van katolikus püspöke.
"Fenséges asszonyanyám - szólt Mária Krisztierna újabb, anyjához intézett levele -, olyan zavart vagyok, azt se tudom, mit írok. Isten után már csak fenségedben és a testvéremben, öcsémuramban bízom, a dolgok teljesen össze vannak zavarodva, kérdezhetném Bocskait is, ám ő se tud semmit, ráadásul féli, mi lesz. A fejedelem egyébként mindenért Bocskait meg Carillo atyát vádolja, azt mondja: ők az okai, hogy engem feleségül vett... Fenséges hercegnő, anyám, Miksa főherceget én egyáltalán nem kedvelem, a fejedelmen kívül senki mást nem akarok férjemül! Ha nincs a fejedelem, más nem kell. Fenséged azt írja, valaki nyilván megbabonázott, mert bolond módjára azt írom, hogy szeretem a férjemet. Nem babona ez, azelőtt is szerettem. Asszonyom, anyám, ha úgy találja, adjon tanácsot, mit tegyek, hogy a férjemet ne szeressem többé! Mert ha valaki, akkor ő babonázott meg engem... Igazán mondó, amíg élek, nem tudom őt elfelejteni. Most is úgy szeretem, mint azelőtt. Pedig azt mondják, úgy viselkedik, mint aki megzavarodott. Hol ide rohan, hol oda, kapkod, nem találja helyét sehol. Történjen minden úgy, ahogy Isten akarja, bárhogy is alakul, legszívesebben soha többé férjhez nem mennék, hanem elbújnék valahova, hogy a világ dolgai többé ne érjenek el. Tudom, ezt mindenki ellenezné, úgyhogy alávetem magam fenséged akaratának. Tegyen velem fenséged, amit jónak lát, mintha otthon volnék és most is hét- vagy nyolcéves lennék, annyira megadom magam annak, amit fenséged akar."
Carillo Alfonz augusztus közepén ismét útnak indult Prágába, hogy ezúttal a fejedelem (zavaró) jelenléte nélkül folytassa a lemondással kapcsolatos tárgyalásokat. Báthory Zsigmond Gyulafehérvárott maradt, Mária Krisztierna az ország déli részéről északra, Kővárra költözött:
"Nem is hiheti fenséged, milyen lassan és unalmasan telik itt, Kővárott az idő! Szívből kívánom, hogy a tárgyalások véget érjenek, hogy legalább tudjam, hová tartozom. Adná az Isten, hogy Gracban lehessek a templomszenteléskor, szívemből óhajtom. De mit ér a puszta óhaj! Ha már nem lehetek otthon, legalább asszonyom, anyám volna itt! Ó, ha itt volna fenséged s vadászni akarna, a házból se kellene kimenni, mióta a hó leesett, a szarvasok és őzek oly közel járnak, hogy kővel meg lehetne őket dobni, az ablakból rájuk lehet lőni... Asszonyom, anyám, kérem, ne vegye le rólam a kezét, ne hagyjon itt ebben a nyomorúságban, ezernyi veszély között!..."

 
 
0 komment , kategória:  BENEDEK SZABOLCS 1597  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 995
  • e Hét: 30562
  • e Hónap: 75634
  • e Év: 2016914
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.