Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 20 
szeretettel
  2012-04-05 21:18:20, csütörtök
 
  Kakas Márton naptára (1859)



KETTEN
KISZÁMÍTOTT VIGASZTALÁS
JÓ TANÁCS



Tekintetes Vandali úr vadászmeséi

HOGYAN FOGTA MEG A SZÉKELY A MEDVÉT ELEVENEN
A VADKANVADÁSZAT



KETTEN

- Ejnye pajtás, de jó húsba lettél, mióta özvegy vagy. Nagyon jó étvágyad lehet.

- Van is, nincs is.

- Hát például mit reggeliztél ma?

- Egy kanpulykát.

- Hányan voltatok hozzá?

- Ketten.

- Kicsoda?

- Én meg a kanpulyka.

KISZÁMÍTOTT VIGASZTALÁS

Fejcsüggesztve jött haza Icig a zsinagógából, s atyja kérdésére azt felelte, hogy őt a rabbi szomorítá meg, mert arról beszélt egy óránál tovább, hogy porból vagyunk és ismét porrá leszünk mindnyájan.

- Szamár vagy, édes fiam - mond az öreg táté -, hogy emiatt búsulod úgy el magadat. Más lenne, ha aranyból volnál, és porrá kellene lenned, mert akkor száz percentet vesztenél, de így se nem nyersz, se nem vesztesz.

JÓ TANÁCS

Bankár: Uram! Hogy bátorkodhatik ön az én leányomnak szerelmi ajánlatokat tenni? Mi szándéka van önnek?

Művész: Uraságod angyal kisasszonyának hajlama bátorít - és szép kilátásaim.

Bankár: Kilátás, mi az a kilátás? ha egyebe sincs, ahhoz nem feleséget, hanem jó távcsövet szerezzen.
HOGYAN FOGTA MEG A SZÉKELY A MEDVÉT ELEVENEN

Kivel is történhetett volna mással, mint székely emberrel ez vitéz eset, és kivel is történhetett volna mással, mint medvével az a hallatlan balgaság, hogy elevenen meg hagyja magát fogni.

Úgy történt az, hogy a jámbor csíksomlyói legény kiment tavasz idején fát vágni az erdőre, s éppen amint egy nagy tőkét hasogatna, belesulykolván a fejszéjét erősen, egyszerre nagy zörgés-mozgás támad a háta mögött, s amint hátrapillant, hát egy roppant nagy, bozontos fenevad jön a sűrűből feléje.

A székely legény még csak meg sem ijedt volna tőle, ha éppen a fába nem lett volna szorulva a fejszéje, de íme, nem lehetett azt onnan kirántani, a medve meg már itt volt, futni meg bajos volt, mert nem vala hová; fára mászni haszontalan védelem, mert a medve is ért hozzá; ebben a halálos veszedelemben nem maradt a legénynek más válogatása, mint elővenni azt a játékot, amit gyerekkorában tanult: egy fa körül szaladgálni, ha onnan kiszorítják, a másikhoz ugrani, és azt kerülgetni.

Persze hogy a székely fürgencebb legény volt, mint a medve, aki sehogysem bírta az üldözöttet elkapni, efölötti dühében, mikor a székely elugrott előle valami fa mögé, dühösen nyalábolta át a fát, azt képzelve, hogy ezt is ott kapja.

A legény, amint látta, hogy ölelgeti a medve a fát, egyet gondolt, kihúzta a tüsző szíját, hurkot vetett rajta, s amint a mackó két lábra állva megint nekirohant, abban a pillanatban, amint ez átölelte a karcsú szálfát, hirtelen rávetette a hurkot mind a két első lábára, azzal hevenyében gúzsnak csavarta a szíjat, s a medvét emberül odakötötte két ostoba talpánál fogva, mint Döbrögi uramat Ludas Mátyás.

A medve ordított és rugdalózott, majd kitörte az átnyalábolt fát, de hiába, a székely szíja nagyon erős jószág volt, s mentül jobban rángatózott, annál erősebben húzta rá a csomót.

- Hát hiszen ne ordíts olyan nagyon, komé! - szólt hozzá nyájasan a székely - majd mindjárt könnyebbítek én rajtad, csak elébb elhasítom ezt a fát, mert ha most húzom ki belőle a fejszémet, mind kihullanak belőle az ékek.

S azzal szép nyugodtan felhasogatta a tőkét; s mikor az megvolt, akkor azt mondta a medvének, hogy ,,már most elmehetsz, ahova akarsz"; hanem elébb főbe ütötte a fejszével egypárszor, hogy a medve egy csepp hasznát sem vette az engedelemnek.

A VADKANVADÁSZAT

Vadpávára voltam lesben, a puskám numero 2-re töltve, hát amint ott ülök egy ledöntött fatörzsön, egyszer csak nagy csörtetéssel jön felém egy veszett nagy vaddisznó. No legény, ez most vagy téged esz meg, vagy te őtet! Richtig: felkapom a puskámat, numero kettővel töltve, nekicélzok a szügyének, ropp! az egész töltés belement, a vadkan egyet ugrott félre, azzal bukfencet vetett, s elnyúlt nagy hörögve a harasztban, többet a lábát sem rázta. Én csak vártam, lövésre készen, hogy ha még egyszer felugornék, még egy másik csomó postával is megszerelmeslevelezzem; de biz az csak úgy maradt elnyúlva, meg sem moccant többet. Ez már az enyim! Mindjárt oldottam le a tarisznyámról a sinórt, s odamentem a prédához, hogy majd a két hátulsó lábát összekötöm, s annálfogva kivontatom a cserjéből; hát alig fogom meg a két hátulsó lábát, az én disznóm egyet röffen s fölelevenedik. Az a kis lövés, amit kapott, bizonyosan halálos volt ránézve, de biz az még olyan jó erőben maradhatott miatta vagy félóráig, hogy akár egy mérföldnyire elmehetett volna tőle. No már most mit csinálsz, Matyi? Ha eleresztem, nekem fordul s összetép; ha fogva tartom, addig küzd ellenem, míg kifáraszt; legjobb lesz, ha engedem futni a két első lábával, s magam meg a két hátulsóval szaladok utána. Úgy tettem, a vadkan futott, én pedig a két hátulsó lábánál fogva, toltam őt előre s kormányoztam, mint a talyigát, egészen a vadásztanyáig, ahol éppen csak annyi ereje volt még a vadkannak, hogy a kész lobogó tűzbe belefeküdt, s önkényt megperzselte magát. Nagy híre volt ennek akkor; kérdezzétek meg a Klobuki Mukit, az is látta, szemtanú volt; az pedig hiteles ember: minden második szava igaz - hanem azt nem szokta kimondani.
 
 
0 komment , kategória:  Jókai Mór: A magyar nép élce  
szeretettel
  2012-04-05 21:15:12, csütörtök
 
  Az üstökös (1858)



JÓ TANÁCS
HÍRLAPI KACSÁK
BUKSENGI BORBÉLY
A TÖRÖKÖK DEBRECENBEN
KI AZ A TEKINTETES VÁRMEGYE?
ILYENFORMA FÉREG
HUSZÁRSZÁMÍTÁS
A JÓ PÉLDA KÖVETÉSRE MÉLTÓ
ITT AZ ÉSZ, FELESÉG
MIT VÁR ITT?
NAGY PURIZMUS



JÓ TANÁCS

Két somogyi ember hajt egy szekéren hazafelé valahonnan messze fuvarból.

- Hát Miska, megverted-e már a feleségedet? - kérdi az öregebbik.

- Nem én még.

- Pedig azt meg kellene ám tenni; mert azt tudod, hogy az asszony verve jó. Hány hónapja már, hogy elvetted?

- Három.

- Ahol van ni! Már annyi ideje, aztán még egyszer sem verted meg. Pedig ha eleinte hozzá nem szoktatod, hát később majd aztán nem hagyja ám magát megverni; menmeg később majd ő ver meg téged.

- De ha nem adott rá még okot.

- Dehogy nem adott; csak keresd. Hát most mindgyá' ahogy hazamegyünk, ott lesz az ok. Ha nyitva találod a kaput, akkor verd meg azért, hogy minek hagyta nyitva? bemehetett volna valami tolvaj rajta; ha pedig csukva találod, akkor verd meg azért, hogy mért nem várta az urát?

- Má' úgy teszek hát. Ugyancsak jó, hogy mondta kee, Pista bátya.
HÍRLAPI KACSÁK

Egy gazdag kereskedő birtokain több halastó van, nemrég egy újságban azt olvasta, hogy valaki olyan szerencsés volt egy port feltalálni, mely ha bármi tóba behintetik, ottan a halak tenyészni fognak oly nagy mennyiségben, mint a tótvidéken a burgonya. A por csak két körmöci aranyba kerül, s a pornak feltalálója kész ezen summát visszaadni, ha a pornak a fent említett hatása nem lenne. A kereskedő nagy kedvelője a halaknak, rögtön elküldi a két aranyat, s a porból egy adagot kér. Egynehány nappal későbben visszakapta pénzét következő sorok kíséretében: ,,Nagyon sajnálom, hogy uraságodnak az ígért porral nem szolgálhatok. Az egész dolog csak tréfa, tudniillik én nehány barátommal fogadtam, hogy a legbolondabb dolgot ki lehet nyomtatni, s találkoznak oly bolondok, kik el fogják hinni. Uraságod már a huszonhetedik."
BUKSENGI BORBÉLY

Buksenginek nem volt ugyan diplomája, de azért szerette, ha orvos úrnak címezték; sőt ő maga is minden kezei elől kikerült irományt mint orvos írt alá; lévén az ő mestersége borotválás, érvágás stb.

Az említett hírneves, nagyra törekvő borbély egyszer beteghez hívatott. A betegnek azt verték a fejébe, hogy bajától csak érvágás által szabadulhat; s ezen műtételre Buksengit felszólítá.

Buksengi komoly arccal végignézi és tapogatja a beteget, aztán szinte hasonló komolysággal a betegségről ekként nyilatkozott: ,,Érvágásképpen nem lehetvén semmiképpen, mert itt apró sorok vannak."

Ezután felszólíttatván, hogy rendeljen valami orvosságot, következő orvosi rendeletet írt: ,,Menendő két húszas, jövendő két citrom, még egy tízes ivásképpen. Buksengi orvos."

- Ugyanőtőle valaki bizonyítványt kért: hogy a gyógyszertárból patkánymérget hozattathasson. Evégett következő bizonyítványt adott ki:

,,Bizonyítvány. A sok patkányok tetemes emésztése és kártékonyságai végett adom ezen bizonyság levelemet, ahhoz való szert, mely hozzátartozandó, maszlagot. B. orvos."

- Egy agyonlőtt ember megvizsgálásáról ilyen látlevelet készített:

,,Felnevező. Mind Okos Jánosnak sérelme, mind golyó általi esete ekképpen találtatott; melynek mint való lövése halállal kellett nékie lennie, mert okai nem tudandók.

Melyet, mint helybeli lakos, mint orvos léttemet bizonyítván. B. dr."
A TÖRÖKÖK DEBRECENBEN

Azon időben, midőn Debrecen még a török hatalom alatt volt, a török atyafiak nagyon szerették a nagyságos címet; de még jobban szerették a kontyos atyafiak egyik vagy másik bolt tulajdonosát elűzni, s helyettök ilyenkor ők levének gazdák.

Ily alkalommal történt egyszer, hogy egy szegény, de fortélyos ember bement egy vasáruboltba, melynek gazdája valami bolond csausz volt.

- No mi kell, szegény ember? - kérdé a csausz a belépőtől.

- Bizony nagyságos uram, nekem egy pár kapára volna szükségem!

- Ne, szegény ember! válassz ezek közül - szólt a csausz egy halmaz kapát tolva eléje.

A szegény ember hamar kiválasztott magának egy párt, s megegyeztek az árba, mely öt piasztert tett.

- Nagyságos uram - szólt ez egy esdő pillanatot vetve az érdemes kereskedő csauszra -, pénzem most nincs, de egy hét múlva behozom a kapák árát.

- Jól van, szegény ember, jól! De mondd meg csak, kinek hívnak, mert majd megcsalsz.

- Kapacsali Macsali a nevem - szólt a vevő, alázatos pillanatot vetve az érdemes török úrra.

Elmúlt a hét, meg a másik is; az érdemes török úr hiába várta adósát, elmaradt az, mintha a föld nyelte volna el.

Már a harmadik hétnek is fogytán volt az idő, midőn a csausz tovább nem állhatván már a dicsőséget, beszólít magához egy suhancot, ki ott a napon pirítá az orrát.

- Te! - így kezdi az érdemes úr beszédét - egy szegény ember éntőlem kapát vett, de nem fizetett meg érte. Nem ismered?

- Hogy híják hát?

- Kapacsali Macsali - felelé a török.

- Hát uram nem érted? hisz azért mondá, hogy ő Kapacsali Macsali, mivel kapát csalt, ma csalt!
KI AZ A TEKINTETES VÁRMEGYE?

Nagyságos Tókerty urat mindenki arról ismeré, hogy magyar emberhez illetlenül sok pénze van. Több a kapitálisa, mint amennyit ki bír adni; sohasem kölcsönözvén másképp, mint teljes biztosíték mellett. Egyszer tekintetes V. vármegyének valami útcsináltatás miatt nagyobb összegre volt szüksége, a tens karok és rendek sok tanakodás után elhatározák a megyegyűlésen, hogy legjobb lesz azt kölcsönkérni nagyságos Tókerty úrtól. Kiküldének hozzá deputációt, mely állt egy alispánból és a főpénztárnokból, akik előadák a tekintetes vármegye nevében kérelmüket a pénzes úr előtt, hogy legyen szíves kölcsönözni a tekintetes vármegyének ennyit meg ennyit.

A nagyságos úr szörnyű savanyú képet csinált az ajánlathoz, feltette a pápaszemét, szétnézett vele a levegőben, s gyanakodva mondá:

- De ki légyen az a tekintetes vármegye? nem ismerem azt az urat. Ha a tekintetes alispán úrnak kell pénz, vagy a tekintetes perceptor úrnak, annak adok; de a tekintetes vármegyét nincs szerencsém ismerni, s ha nem fizet, hol keressem őtet?
ILYENFORMA FÉREG

- Itthon van - izé - Toportyán úr?

- Megbolondult kend? kit keres itt?

- Hát a doktor úr nem lakik itt?

- Tán Sárkány doktor urat keresi?

- Az! az! Sárkány, Sárkány! nem toportyán. Tudtam, hogy valami ilyen pokolbeli fíreg, de nem jutott eszembe, melyik?
HUSZÁRSZÁMÍTÁS

Előörsön volt a vén huszár meg az újonclegény. Amint ott várakoznak, íme jön rájuk szemközt az ellenség kémjárata, valami öt lovas.

- No öcsém - szól a vén huszár -, azokat ott most mindjárt megtámadjuk, kit levágunk, kit meg elkergetünk világgá.

- Jaj Gergő bácsi - szabódik az újonc -, sokkal többen vannak azok, mint mi.

- Többen vannak? hogy volnának? Tudsz számlálni? No hát vedd elő a tíz körmödet, s számítsd: egy vagyok én; kettő a lovam; három, négy a két pisztolyom, öt a karabélyom, hat a kardom, hetedik vagy te! Hát nem vagyunk többen, mint azok?

És úgy tőn, amiként beszéle, megtámadta az ellenség öt lovasát; kit levágott, kit elfogott, kit elűzött. Nem csuda: hetedmagával!
A JÓ PÉLDA KÖVETÉSRE MÉLTÓ

Vándorfényképész jött a faluba, s egy pftért keretestől adott egy arcképet.

Természetes, hogy boldog-boldogtalan sietett örökíteni édes énje vonásait.

Valamelyik nagysám, ki köztünk legyen mondva, nemigen ért a betűmorzsoláshoz, könyvet vett kezébe, midőn fényképezteté magát.

Néhány nap múlva a konyhában lévén dolga a tensasszonynak, a gyúródeszkán meglátja főzőnője arcképét, szintén könyvvel kezében.

- Mi jutott eszedbe, Sára, hogy könyvet vettél kezedbe sodrófa helyett - kérdi sértett hangon szakácsnőjét.

- Hát azt gondoltam biz én, hogy tensasszony sem olvas, én sem olvasok, s így ha a tensasszony könyvvel festette le magát, én is úgy tehetek.
ITT AZ ÉSZ, FELESÉG

Szép volt a falu mészárosnéja, s ezért járt is utána a faluban szállásolt huszárok őrmestere, s megesett néha, hogy estenként, ha férje honn nem volt, unalmas óráit megrövidíteni meg is látogatta.

Az asszony panaszolta férjének, hogy az őrmester néha azt is kívánja, hogy jó vacsorával kínálja, az pedig sokból telik. Felforrott a mészáros vére, s elhatározta, hogy legelső alkalommal ágy alá rejtőzve várja be az őrmestert, s ha nejét cirógatni meri, fontra vágja.

Még jó délután béült az ágy alá, s várta az estét, az is eljött végre, de el az őrmester is, leült, megölelte, megcsókolta a mészárosnét, s vacsorát kért tőle.

A jó asszony minden kívánatát teljesíté, s a beszédet férjére vezeté, ha véletlenül meg találna jönni.

A bortól nekihevült őrmester kardját kirántotta, s mondott sok mindent, hogy aprítaná így meg úgy a mészárost ezer meg ezer darabra.

A szegény mészáros homlokát kiverte a hideg veríték, s ijedtében nagyot nyögött.

- Mi volt ez? - kérdi az őrmester.

- Megborjúzott a tehén, s borját az ágy alá tettem, hogy meg ne fagyjon - mondá az asszony, ki rettegett férje életeért.

- Böh! böh! böh! - hallik az ágy alól, de az őrmester nem figyelt rá, hanem utolsót cuppantva a szép asszony arcára, eltávozott.

Alig húzta ki a lábát a szobából az őrmester, előmászott a mészáros, s fontos képpel homlokára mutatva mondá:

- Itt az ész, feleség! mihelyt borjút emlegettél, mindjárt bőgtem.
MIT VÁR ITT?

Egy iszákos részeg fővel tántorgott haza, s mivel feje is szédelgett, lába is ingadozott, az út is sáros volt, minduntalan elesett. Utoljára nem tudott felkelni, s ott hevert a pocsolyában.

- Hát te mit csinálsz itt? - kérdé egy mellette elmenő.

- Várom, míg felszárad az utca.
NAGY PURIZMUS

Tiszta magyar városba küldték a német szülők fiokat tanulni, célozván egyszersmind a magyar nyelv elsajátítására is; megkérték e célból a tanítót, hogy ne engedjen neki másképp, mint magyarul beszélni. Törje, ahogy tudja. A tanító nagy buzgóságában nemcsak a fiúnak adta ki az erős tilalmat, hogy németül egy szót se szóljon, hanem a tanulótársait is felkérte, hogy mihelyst egy szót szól is németül, adják azt föl neki.

Kevés idő múlva rohan be hozzá egy fiú

- Tanító uram, Rudolf németül szólt.

- Mit mondott? - kérdi a tanító.

- Azt mondta, hogy ,,áhá!"

- Hát hogy kellett volna azt magyarul mondani?

- Úgy, hogy ,,ühüm".



 
 
0 komment , kategória:  Jókai Mór: A magyar nép élce  
szeretettel
  2012-04-05 21:11:06, csütörtök
 
  ANEKDOTÁK JÓKAI HUMOROS KIADVÁNYAIBÓL



A nagy tükör 1856-1858
MICSODA BAJ ÉRTE GERGŐ BÁCSIT
HUSZÁRTRÉFA
FOGALOMZAVAR
VALÓSZÍNŰ
MIÉRT MONDJÁK AZ UNALMAS LÁTOGATÓNAK: ,,SODORJUNK MADZAGOT!"
HOGY TETT SZERT A DIÁK DINNYÉRE?
ÓRA MEG ÓRA KÖZT IS VAN KÜLÖNBSÉG
[KEDVES JÚLIA!...]
[ADTÁL A LÓNAK ABRAKOT?...]
ATYAI MEGINTÉS
KITALÁLTA A DIÁK
A TESTVÉREK
[MÁR CSAK BEJÁROM EZT A PESTET...]
TRIPLA VESZEDELEM
[SOK HELYÜTT MEGVAN AZ A HELYTELEN SZOKÁS...]
[HAZAJÖTT A CIGÁNY KATONA...]
SZÉKELY SZÓ
MELYIK A LEGJOBB VÍZ?

Az üstökös (1858)
JÓ TANÁCS
HÍRLAPI KACSÁK
BUKSENGI BORBÉLY
A TÖRÖKÖK DEBRECENBEN
KI AZ A TEKINTETES VÁRMEGYE?
ILYENFORMA FÉREG
HUSZÁRSZÁMÍTÁS
A JÓ PÉLDA KÖVETÉSRE MÉLTÓ
ITT AZ ÉSZ, FELESÉG
MIT VÁR ITT?
NAGY PURIZMUS



MICSODA BAJ ÉRTE GERGŐ BÁCSIT

Képzelje kend magának, komám uram, hogy járok tegnapelőtt? Tojást vittem Bátorkesziről Köbölkútra, s mikor visszafelé jövök, betérek a zsidóhoz, hogy adjon egy csomó masinát. Azzal rágyújtok, s megyek szép csendesen haza Bátorkeszi felé; egyszer kialszik a tűz a pipámban; előveszem a masinát, kihúzok belőle egy szálat, elgyújtom; uccu; elfújja a szél. Kihúzom a másik szálat, azt megint elfújja a szél, mert egészen szemközt fújt. Fogom magam, hátat fordítok a szélnek, akkor azután nem fújta el a masinát; rágyújtottam szépen, s mikor aztán égett a pipa, mentem tovább. Szokásom, mikor megyek, hogy nem nézek se jobbra, se balra, hát egyszer, amint feltekintek: nini! megint a köbölkúti csapszék áll előttem. Ördögök vannak velem, vagy mi? hát ki hozza ezt a falut ide? Azt hittem, boszorkányság történik velem, hát pedig találja kend ki, mi történt? Az történt, hogy mikor hátat fordítottam a szélnek, s bajlódtam a pipával, nem vettem észre, hogy megint visszafelé megyek. Pedig nem ittam ám többet, csak egy meszely pálinkát a zsidónál.
HUSZÁRTRÉFA

- Jaj! kedves húgomasszonyom, jaj! Könyörüljön rajtam, szegény nyomorékon.

- Mi baj, katona uram, no?

- Nézze csak: ellőtték mind a két kezemet, most jövök az ispitálból, nem tudok sem enni, sem inni, hacsak nem etetnek, nem itatnak.

- Ejnye, szegény nyomorult ember. No ez már igazán nagy baj. Jöjjön no, itt egy tál gombóc, majd én megetetem szépen. Istenadta jámbor embere! Hogy mind a két kezét ellőtték! Tátsa el a száját, no. Megfújjam? Nem nagyon forró? No, lenyelte már? Itt a másik darab. Innék is egyet, ugye? No, majd én tartom a kancsót. Így ni! No várjon, majd megtörülöm a bajszát.

A huszár (elővéve mind a két kezét a köpönyeg alól): - Köszönöm, hugám; már azt majd elvégzem magam is.
FOGALOMZAVAR

Megy a jámbor paraszt gyónni a tisztelendő úrhoz, s legelső vallomása az, hogy:

- Megvertem a feleségemet, szent atyám, mert nagyon házsártos volt.

- Hagyd el fiam! Ne beszélj itt a virtusaidról! Csak a bűneidet mondd el!

VALÓSZÍNŰ

Valami nagy ünnepélyen úgy meg találták tölteni a tarackot, hogy szétvetette a puskapor, s egy darabja menten agyonütött egy ott ácsorgó asszonyszemélyt.

Odamentek, próbálták élesztgetni, de biz az csak meghalt.

Mikor aztán nem volt már több reménység hozzá, hogy valaha feléledjen, megszólal egy jámbor polgár:

- No, tudom én Istenem, ez is megemlegeti ezt a napot.
MIÉRT MONDJÁK AZ UNALMAS LÁTOGATÓNAK:
,,SODORJUNK MADZAGOT!"

Kőrösi emberrel történt, hogy nagyon ottfelejtette magát a komájánál a nagy beszélgetésben, a' meg unta már magát szörnyen; egyszer azt mondja aztán neki:

- Komám, holnapután disznót öletek, hevertünkben ereszthetnénk itt madzagot, a húst felkötözni.

A vendég beleegyezett; a gazda előhozott egy nyaláb kócot; a végét a komának adja: ,,sodorja kend!"

A koma hűségesen sodorja a zsineget, hátrafelé járva, míg egyszer kiért a pitvarajtón; akkor a gazda bezárja utána az ajtót.

- Elég lesz már, majd holnap tovább sodorjuk.

Ezért mondják, ha unalmas vendég van a háznál, s nem akar továbbmenni: ,,eresztessünk madzagot!".

HOGY TETT SZERT A DIÁK DINNYÉRE?

Bóbiskolt a jó meleg nyári délután a debreceni kofa a sátor alatt; ott mosolygott mellette egy határ ragyogó görögdinnye. Odasompolyodik a diák, felvesz egyet az ölébe, s azzal rákiált a kofára:

- Ilyen dinnyét árulna kend, mint ez, ni!

A kofa felijed:

- Majd elviszed innen a rongyos dinnyédet, semmiházi!

Jól járt a diák, hogy elfuthatott, mert a becsületes cíva hátához akarta verni a kisszéket. Ennek aztán nem mondhatta senki, hogy lopta a dinnyét.

ÓRA MEG ÓRA KÖZT IS VAN KÜLÖNBSÉG

Azt ígérte a fuvaros az utazónak, hogy Nádudvarról egy óra alatt behajtat Debrecenbe.

Persze hogy az óra régen elmúlt, s Debrecennek még a tornyát sem lehetett látni.

- Ejnye atyafi, hiszen kend azt mondta, hogy egy óra alatt Debrecenbe leszünk, s ihol nézze, már régen elmúlt.

Hátratekint a fuvaros, ránéz a mutatott zsebórára.

- Üm, nem olyan kicsiny órát értettem ám én, mint az úrnak a zsebében van, hanem olyan nagyot, amilyen Nádudvaron van, a toronyban.

[KEDVES JÚLIA!...]

- Kedves Júlia! állhatatosságodért vettelek nőül; négy hóig jártam veled jegyben: soha egy csókot nem bírtam tőled kapni.

- Igen ám! mert már így egyszer rászedtek.
[ADTÁL A LÓNAK ABRAKOT?...]

- Adtál a lónak abrakot, Miska?

- Hogyne adtam volna!

- Eleget adtál neki?

- Persze hogy eleget adtam.

- Nem kellett volna ám neki sokat adnod.

- Nem is adtam sokat.

- Kár is volt neki éjszakára adnod.

- ‘Sz úgysem adtam.

ATYAI MEGINTÉS

- Ugyan, intse meg már ezt a fattyút, lelkem - kérte nője Sinay Miklóst, debreceni régi híres professzort, ki az akkori divat szerint magát Nicolaus a Chorebonak írogatta.

Kimegy az öreg, előveszen egy hasáb fát, s nyújtva hagyá fiát; azzal nyugodtan benyit feleségéhez, mondván:

- Megintettem fiadat, lelkem.

Mai napig fent maradt Debrecenben: ,,meginté, mint Sinay a fiát".
KITALÁLTA A DIÁK

Görgőről sok szép nevetséges adoma kering a nép ajkán; így történt ez is a többek között. Tanítóért ment a gondnok Sárospatakra; emlékezvén reá, hogy a diákok előtt már szinte nevetség tárgya Görgő, megparancsolá az úton a kocsisnak, hogy ha majd a Kollégium előtt megállanak, akárki kérdi is senkinek se mondja, hogy hol laknak. Jól van, mond a kocsis. Éppen akkor állottak meg az iskola előtt, mikor tolult kifelé az ifjúság temérdeksége.

Ejnye, pajtás, de szép négy ló! - kiált egy diák a másikhoz; - hol laknak földi? - fordulván a kocsishoz.

- Nem mondom meg - szabódék a kocsis.

- Hát miért nem, atyafi? - mond a diák ismét - hiszen mi nem vesszük el a kendtek lovát!

- Nem mondom meg - ismét szabódék a kocsis -, mert nem szabad.

- Bizony talán Görgőn laknak kendtek? - szól egy másik.

- Kurátor uram! kurátor uram! - kiált rémítő hangon a kocsis a rektorprofesszorhoz menő után - jöjjön vissza szaporán, kitalálta egy kópé diák.

A TESTVÉREK

Volt egyszer egy vidéki városban két testvér: Duska Mihály és Duska Pál. Mind a kettő baromorvos volt és egy házban lakott.

Hivataluk tudatása végett festettek házuk elé egy címert; hogy a parasztok, akik olvasni nem tudnak is, megértsék, egy beteg lovat, meg egy beteg tinót, s illendően a nevüket hozzá: Duska Mihály, Duska Pál baromorvos testvérek.

Amint kiakasztották a címert, másnap beállít hozzájuk egy vidéki atyafi szűrben, tarisznyában.

- Hát mi a belépés?

- Micsoda belépés?

- No, hogy mit kell fizetni az embernek, amiért megmutatják azt a csudát?

- Miféle csudát?

- Hát ami itt van a címeren hirdetve.

- Hát mi van ott a címeren hirdetve?

- No ott az van hirdetve, hogy egy ökör meg egy ló testvérek, egy anyátul valók. Én azt szeretném látni, ha öt garasba kerül is.

Duska Mihály és Duska Pál mindjárt letöröltették a címerről azt az ökröt, meg a lovat.

[MÁR CSAK BEJÁROM EZT A PESTET...]

Már csak bejárom ezt a Pestet - szólott magában az atyafi; meg is nézett sorban mindent annak rendi szerint; egy nyitott ablaknál sokáig gyönyörködött egy szép papagájban, ilyet még nem látott; csodálkozott, ha orrával is lóbálta magát függő rézkarikáján.

- Te paraszt - kiált reá egyszer e két szóra gazdájától betanított papagáj.

- Engedelmet kérek, azt gondolám, hogy madár kigyelmed - szólt kalapemelintve az atyafi.

TRIPLA VESZEDELEM

Az idén történt Badacsony táján. Az új bort megnézni mentek az atyafiak; hát amint a hordók között vizsgálódnak, egy süldő nyulat pillantanak meg az ászokfa között meglapulva. A jámbor bizonyosan a szelelőlyukon bújhatott be, s nem tudott visszafelé esni.

Nosza lefülelték az atyafit, s madzagot kötvén a nyakára, odaköték egy tízakós hordó csapjához erősen. Azután elkezdtek a nyúl halálára inni.

Egyszer nyílik a pinceajtó, új ismerős lép be rajta, kutyával. Amint az eb megpillantja a fülest, nekirohan, a nyúl kétségbeestében nagyot ugrik, kirántja a csapot a zsineggel, s fut a nyitott ajtón keresztül.

Természetesen mindenki utána rohant, kergetve, amíg láthatták a menekülőt, s csak akkor vették észre, mikor visszatértek, hogy azalatt meg elfolyt odabenn a tíz akó bor egy cseppentő cseppig.

[SOK HELYÜTT MEGVAN AZ A HELYTELEN SZOKÁS...]

Sok helyütt megvan az a helytelen szokás, hogy a vén hajadonokat mindenféle gúnnyal üldözik.

Egy falusi nyalka kocsislegény meglát egy vén leányt és elkiáltja magát:

- Ejnye de vén fedetlen csűrt látok!

Megfordul ekkor a leány, s azt mondja neki:

- Befedhettem volna én azt akármikor százszor oly gézengúz gazzal, mint te semmirekellő, ha akartam volna!
[HAZAJÖTT A CIGÁNY KATONA...]

Hazajött a cigány katona Törökországbul, s szörnyen hetvenkedett a faluban, hogy ő már most törökül is tud.

- Hát öcsém, mondd meg hevenyén, hogy híják törökül a kenyeret? - kérdi tőle az öreg bíró.

- Arra még nem került a sor - felel a cigány.

- No hát hogy híják törökül a tornyot?

A cigány végignéz a tornyon, alulról fölfelé, felyülről megint az aljáig.

- Üm, ki tudna megtanulni ilyen hosszút?

SZÉKELY SZÓ

Juhhússal főtt káposztát evett a székely fiával.

- Egyél káposztát is, hisz az jobb még a húsnál is! - mond az öreg fiának, ki csak a húst ette a tálból.

- Ha jobb volna - mond a fiú -, mind egy béfalófalásig megették volna a farkasok a kertből.

MELYIK A LEGJOBB VÍZ?

Azon kérdésre: melyik lenne a legjobb víz? egy valaki így felelt meg: ,,Az esővíz, mely a nap által szőlővesszőn át desztilláltatik."
 
 
0 komment , kategória:  Jókai Mór: A magyar nép élce  
szeretettel
  2012-04-05 15:01:30, csütörtök
 
  Elegy



A RÉGI FELIRAT
EPIC ILOC ANHE VERNIT ILOSD EJO.
JÓ MONDÁSOK
[NÉMELY ALFÖLDI ÉS SZÉKELY FOGADÓRA...]
CIRCITER
KÍNJÁBAN VERSEL
A TOKAJI BORT MEGBECSÜLI
ALFÖLDI KOCSMÁROS
VARIÁCIÓK E SZÓ FELETT: ,,KAPNI"
DE MÁR MOST HOL A MACSKA?
AZ ÚJ KÁLYHA
KÉSŐ FELELET
MI HÍR OTTHON?
AZ ÍTÉLET NAPJA
KÖRÜLÍRÁSOK
A ROSSZ KALENDÁRIUM
KÉT RÉSZEG
BETEGPORCIÓ
SZEGÉNYEK ORVOSA
BOLOND FIÚNAK BOLOND APJA
HÁT ÜSSEM?
ANAKRONIZMUS
ZSIVÁNY
FÜLE IS VAN
SÓ ÉS PAPRIKA
EZ ITT A SZOKÁS
SEGÍTETT RAJTA
PÁRATLAN FLEGMA
KEND SEM JOBB A DEÁKNÉ VÁSZNÁNÁL
EGYÜGYŰ FÉRJ
A GAZDA ÉS INASA
AZ ÚR ÉS A SZOBALÁNY
AZ ÖREGÚR BÜSZKESÉGE
A MEZŐTÚRI BOR ÉS VÍZ
VÁLTOTT KUTYA
MEGÁLLJ, VARGA!
A SOMOGYI PARASZT
FURCSA VÉGRENDELET
A VARGA ÉS A PAP
LOPOTT SÜVEG
TIZENNYOLC GYEREK
LEGNAGYOBB PÉNZ
NAGY PÉNTEK NAGY SZOMBATRA
[SOK SZ. ISTVÁN NAPOKAT...]
A KISFIÚ TANÁCSA
[PANASZKODOTT EGY AGG NŐTLEN...]
A VÁNYAI ASSZONY
[KOLDUS ÉS GAZDA...]
JÓ BIZTATÁS
[EGY BIZONYOS VÁSÁRON...]
[MIKOR A SZIVAR HASZNÁLATA...]
[A CIGÁNDI TORONY...]
PATKÁNYMÉREG
A MEGGY NEM CSERESZNYE
[MAGYARÁZTA A MELLÉKNEVEK HAJLÍTÁSÁT ...]
EGY SZAMÁRÉRT SOK ÖKÖR
RÉGI RUHÁK
BENEDEK
NEM TUD A VISSZHANGUNK NÉMETÜL
KEVESEBB EGY BETŰVEL
NEM JÓ AZ INGYEN
JÓ MENTSÉG
PEDIG JÓL MONDTA
ELTALÁLTA
KÖNNYEN BÁNIK AZ IDŐVEL
SZEGET SZEGGEL
DE NAGY HIBA




A RÉGI FELIRAT

Ó-Szőnyött egy régi ház szétbontása alkalmával találtak egy négyszegű márványkövet, melynek kétfelől két négyszegű lyuka volt, s bele csodálatos formátlan nagy betűkkel e rendkívüli szavak voltak vésve:

EPIC ILOC ANHE VERNIT ILOSD EJO.

Ahány tudós társaság, régiség- és nyelvbúvár van a világon, mind kifáradt a találgatásban, hogy mi lehetett e szokatlan alakú kő, s mit jelenthettek ama semmi nyelven ki nem magyarázható szavak rajta.

Végre odavetődik Sz ..., s végignézve a kövön, elneveti magát: hisz ez magyarul van, csak olvasni kell tudni:

,,E pici lócán heverni tilos, de jó."
JÓ MONDÁSOK

Ezeket németül bon mot-knak hívják, de jó nekünk így is. A magyar nemigen bővölködik bennök, mert nyelve nemigen sok szóhasonlatot tűr el, amiken a jó mondások leginkább alapulnak.

Legjelesebb ezek között a székely juhász feleselése a gazdájával, mikor az kérdezi tőle:

- Öttél-e ma, te juhász?

- Hej, öt tél után egy nyár.

- Ittál-e ma, te juhász?

- Itt állok, uram.

- Jártak-e itt farkasok?

- Hej, nem is angyalok.

- Vittek-e el báránykát?

- Hej, nem is hoztak ám.

- Folyott-e el a vére?

- Hej, nem is a teje.

- Futottál-e utána?

- Hej, nem is előtte.
[NÉMELY ALFÖLDI ÉS SZÉKELY FOGADÓRA...]

Némely alföldi és székely fogadóra ez szokott felírva lenni

- Ma pénzért, holnap ingyen.

Igen bizony, de minden nap ma van, és holnap soha sincsen.

Ilyen tréfa az, mikor a gazdaember újesztendő napján vendégeit puha kenyérrel kínálja:

- Tessék uraim, még tavaly sütötték.

Ez a nagy idő itt csak tegnapot jelent.
CIRCITER

Kőrösön lakott egyszer egy földesúr, ki ha szerződést kötött a zsidójával, azt ilyenformán írta meg:

,,Én - ez s ez - kötelezem magamat Icik zsidónak - ekkor meg ekkor - circiter száz mérő búzának átadására, mérejét számítva hat forintjával."

Első évben a kitűzött határidőben leszállt a gabona ára öt forintra; akkor Icik zsidó megkapta mind a száz mérőt - hatért, a szerződés értelme szerint.

Második évben a határidőre felszállt a gabona ára hét forintra; akkor Iciknek a földesúr azt mondta: - Barátom szomszéd, én circiter száz mérőt ígértem neked, tehát adhatok circiter hatvanat, de többet nem.

A zsidónak nem tetszett a magyarázat, elment tehát egy ügyvédhez, hogy nézze meg az ő szerződvényét, igaz-e, hogy ő most nem kap többet hatvan mérő búzánál?

Az ügyvéd azt felelte neki, hogy ne is perlekedjék, mert a földesúrnak lesz igaza, a circiter ezt mutatván.

A zsidó megcsóválta a fejét, s megnyugodott benne, hanem megjegyzé a dolgot magának, s mikor következő évben újra szerződésre került a sor, első kérdése is az volt a földesúrhoz:

- Benne van-e a kontraktusban a ,,chirchiter"? mert ha a ,,chirchiter" benne van, akkor én alá nem írom.

KÍNJÁBAN VERSEL

A kaki pusztán egyszer a tilosban kapta a földesúr a zsidót, amint ott legeltette a lovát.

- No, ilyen lelke zsidaja, kössétek hátra a kezét, s hajtsátok be a faluba.

A zsidó szabódott, rimánkodott, hogy ne tegye őt ennyire csúffá, megfizeti, ami kárt tett.

- Nem! Kalodába kell ülnöd, pénzt adni nem büntetés, mert azt majd kinyered máson, hanem majd még te kapsz valamit, amit nem adsz interesre.

- Az Istenért, nagyságos uram, tán csak nem akar lehúzatni?

- Igen biz én. Kiporoltatom a bársonybugyogódat.

- Nem kívánom én ezt a tisztességet, kegyelmes nagyságos uram - rimánkodék a kártevő. - Inkább megteszek mindent, amit parancsol, csak az ütlegeket engedje el.

- No elengedem, egy föltétel alatt: ha énnekem most itt ex tempore egy verset mondasz, ami erre az esetre éppen ráillik.

A zsidó megvakarta a fejét, széjjelnézett maga körül, s ilyen szép ritmust monda a földesúrnak:

,,Ahány szál fű terem Khákhon -

Annyi istennyila csapja a tekintetes uramat - nyákhon."

Több kifogás aztán nem lehetett ellene.
A TOKAJI BORT MEGBECSÜLI

A magyar földesúr beül Bécsben a vendéglőbe, s sorra nézegeti gyanús szemmel az asztalra felrakott szűk nyakú üvegeket, mikben az asztali bor állt, előre elkészítve vízzel, s spiritusszal, berzsennyel, s más afféle drága eszenciákkal.

Odainti a pincért: micsoda borok ezek?

Az elmondja, hogy itt meg ott termettek, Alsó-, Felső-Ausztriában, Stíriában meg Morvában, s más efféle híres bortermő országokban.

- Hozz belőle tizenkét iccét - mondá a földesúr.

A pincér rábámul:

- Sokan lesznek hozzá?

- Csak magamnak hozd.

Ez az ember úgy iszik, mint egy ökör, gondolá magában a pincér, s elhozta a tizenkét icce bort.

- Most hozz neki dézsát, s töltsd bele - parancsolá a földesúr.

Már úgy fog inni, mint az ökör, erősíté magában a pincér, s dézsába tölté a hozott borokat.

- Így. Már most hozz két palack tokajit, s állítsd bele a dézsába - hűteni.
ALFÖLDI KOCSMÁROS

Az alföldi kocsmáros pipálva ül a háza előtt, s fumigálja a világot. Egyszer pompás úti hintó gördül be az udvarára, s úriasan öltözött, nyúzott képű, bajusztalan ember száll ki belőle.

A kocsmáros a fülét sem billenti.

- Hol itt a kocsmáros! - kiált parancsoló hangon az utazó úriember.

Az udvaron fűrészelő emberek mutatják neki, hogy ott ül az ajtóban. Ő pedig úgy tesz, mintha nem is hallaná, hogy felőle tudakozódnak, szép csendesen tömögeti a pipája tüzét a kisujjával, s egyik lábát a másikra teszi.

- Van-e itt külön szoba? a lovaknak istálló, hintónak félszer, becsületes enni- és innivaló, és jó ágy? hej! - kiált a vendég egyhuzomban.

A kocsmáros meg sem fordítja a fejét, s csak ennyit felel rá nagy határozottan:

- Van ménkű ...

A vendég elförmed. - Tudja-e kend, hogy én ki vagyok? hogy kivel beszél?

- Tudja a ménkű...

- Én gróf Seifenstein vagyok! - kiált hevesen a vendég.

A kocsmáros vállat vonít, s pipáját szájába félrevágja:

- Bánja a ménkű ...

Ekkor a gróf titkára lép oda az emberhez, s megszorítva kezét, nyájasan felszólítja:

- Ugyan édes földim, el vagyunk fáradva, nem lenne olyan jó, hogy szobát nyitna, s adna valami harapnivalót, az Isten áldja meg.

- Hogyne adnék - kiált fel a kocsmáros, egyszerre felszökve helyéről. - Tessék besétálni, minden lesz, ami van.

S azzal öleti, vágatja tyúkjait, pulykáit, előhozatja legjobb borát, s úgy megtraktálja a vendégeit két bankó forintért, hogy a füleik is kétfelé állnak belé.
VARIÁCIÓK E SZÓ FELETT: ,,KAPNI"

Két postakocsis találkozik az állomáson.

- De szomorú vagy Miska, tán semmit sem kaptál?

- Az a bajom, hogy kaptam. Feldöntöttem a kocsit.

- No akkor ugyan felkaptál.

- Dehogy fel, inkább lekaptak.

- Vagy úgy, akkor azt mondd, hogy kikaptál.
DE MÁR MOST HOL A MACSKA?

Vendégséget adott a tisztelendő úr, s öt font húsra adott pénzt a szakácsnénak.

A szakácsné azonban szerette volna, ha kétszer is megkapta volna a hús árát, s ront be nagy ijedten a tisztelendő úrhoz:

- Megette a macska a húst mind!

- Mind az öt fontot? Hallatlan dolog ez, hogy egy macska öt font húst megegyen, hisz az egy farkasnak is sok volna. Hol van az a fenevad? Meg kell fogni. Hol egy mérték?

A bűnvádlott állat elfogatott, megkötöztetett, s rátétetett egy mérlegre. Majd mindjárt kisül, hogy ő volt-e a tolvaj?

Hát éppen öt fontot nyomott.

- No - mond a tisztelendő -, az öt font hús, melyet megevett, az itt van, de hol van már most a macska?
AZ ÚJ KÁLYHA

Kályhát rakott a komáromi fazekas, s amely nap felrakta, összedűlt.

Hívatják rögtön, és kezdik szidni, hogy hát így kellett összerakni a kályhát.

Az ember megnézi, vállat vonít, s egyet mozdul:

- Hiszen csak nem tarthatott örökké.

KÉSŐ FELELET

Megindul a debreceni fuvaros, s elkezd hajtani istenigazába.

- De jó ló az a fakó! - mond az egyik utas, még a Kerepesi úton.

Mikor aztán Debrecen alá érnek, egyet legyint ostorával a kocsis a másikra, és akkor felel meg rá:

- De még ez a pej se kutya!
MI HÍR OTTHON?

- Hát mi újság otthon, János? - kérdi a faluról megérkező kocsist a városban lakó úrfi.

- Nem sok újság van ott, nagyságos ifjú uram, egyéb, mint hogy a Bodri megdöglött.

- A Bodri? az a szép nagy kutya? ejnye de kár érte, hát mi baja volt?

- Biz az nagyon sokat evett abbul a négy lóbul.

- Micsoda? hát a négy lovunk is megdöglött?

- Meg ám, szegény párák, nagyon meghajtották őket a vízhordással.

- Micsoda vízhordással?

- Mikor a kastély égett.

- Mit beszélsz? Hát a kastélyunk leégett?

- Porrá biz az, felgyújtották a fáklyákkal.

- Miféle fáklyákkal?

- Hát mikor a nagyságos asszonyt temették.

- Az anyámat eltemették?

- El biz azt, az Isten nyugtassa meg, hirtelen megholt, megütötte a guta, mikor meghallotta, hogy a nagyságos kisasszony a klaviermesterrel megszökött.
AZ ÍTÉLET NAPJA

Az igaz, hogy sok mindenféle fátumon keresztülestünk, még csak az volt hátra, hogy az ítélet napját is túléljük, és íme, túléltük. Már egy hét óta úton-útfélen üldözött bennünket a világ elveszéseért való jajveszékelés; az emberek, kik csak kilenc év előtt a legnagyszerűbb napfogyatkozást láthatták, s azóta is mennyiféle fogyatkozásokban részesülhettek, ismét találtak füleket az előre jósolt ítéletnap trombitájának meghallására.

Az együgyűség nem vesz ki a világból. Elvesznek igenis egyes állatfajok, népfajok, elmúltak a mammutok, masztodonok, ichthyosaurusok - elmúltak az óriások, a bölcsek és aranycsinálók, - táblabírák és nemzetőrök - gótok, szaracénok és petsenégek -, csak az együgyű emberek nem múlnak, s mégis ők félnek, hogy elvész a világ, pedig az együgyűség halhatatlan.

Ezekért hiába dobbantott Galilei lábával a földre, ezekért hiába esett Newton orrára az alma, ezekért hiába nyelte el Jónást a cethal; maradtak, mint voltak őseik; az ember megmagyarázza nekik aggodalmaik alaptalanságát, azt mondják rá, ,,jól van, mind igaz -, de azért mégis elsüllyedhet a föld".

Följegyeztem néhány anekdotát azokból, melyek leginkább cirkulálnak, mint furcsasági adatokat korunk mindenhívőségéhez.
- Hová, hová, nagyságos asszonyom?

- Megyek falura, mert Pesten napfogyatkozás lesz.

- De hiszen falun is lesz az.

- Kifogok rajta, mert akkor meg visszajövök Pestre, s mégis kikerülöm.

- Igen, de egyszerre lesz az mindenütt.

- No már ilyeneket ne akarjon az úr velem elhitetni.

*

Mindjárt tudtam, hogy elfogy a Nap! nem is csuda; az egész télen úgy megerőtette magát, mind kiadta a melegét, nyáron aztán egy cseppet sem melegített, mind csak a sok szél fújt belőle. Már most természetesen fogyatékán van. Csak legalább a szőlő érhetett volna még meg!

*

- Uram, háziuram, én keddnek előtte nem fizetek házbért.

- S vajon miért nem?

- Csupán azért, mert a kegyelmed háza hétfőn elsüllyedhet, s akkor ki adja vissza nekem a házbért?

*

Egy társaságban féltudós emberek ülnek együtt, s iparkodnak egymásnak a napfogyatkozásnak a világ romlásával lehető összeköttetését kimagyarázni.

- Mert az így van: a Nap vonzereje magához húzza a földet, ekkor egy idegen tömeg, a Hold, közbelép, s erre a vonzerő természetesen félbe van szakítva, mármost könnyen megeshetik, hogy e vonzerő félbeszakadtával a Föld egyet zökken, s mi egyszerre vagy az ekvátor alá, vagy pólusokhoz fordulunk, s megfőlünk vagy megfagyunk.

- Nem is úgy van. Az egész a magnetizmustól származik; a Hold és Nap egyszerre egy helyre hatnak vonzereikkel, s azért támadhat ott földindulás.

- Sőt legnagyobb baj lehet az, ha a Hold véletlenül valamely üstökösbe vagy egy planétába beleütközik, s aztán mind a ketten a Földre lezuhannak.

*

Münchenben már július 20-án minden közmulatság megszűnt, a zene elhallgatott, a nép búcsújárásokkal, imádkozva járt alá s fel az utcán, könyörögve, hogy fordítsa el az Isten az ítélet napjának nagy casusát, s ha már az egész föld elsüllyed is, csak legalább München maradjon meg.

Ez történt a XIX. század második felében.

*

A magyar gazdaember künn boglyát rak a mezőn. Komaasszonya hallott valamit a városban a kofáktól a bekövetkező ítélet napjáról, s fut lélekszakadva hozzá.

- Komám uram! van kendnek kalendáriuma?

- Van ménkű.

- Hát nem tudja kend, hogy napfogyatkozás lesz?

- Tudja a ménkű.

- De csak megnézi kend tán, vagy mi?

- Nézi a ménkű.

- Igen bizony, de akkor múlik el a világ.

- Hát bánja a ménkű.

*

Egy magyar és német színész találkoznak a Svábhegyen.

Német színész: Hát önök ma is játszanak?

Magyar színész: Biz igen.

N. sz. (csodálkozva): Hát önöknél ez sem normális nap?

M. sz.: Fájdalom, nem.

*

Július 28-án reggeltől kezdve délig számlálhatlan sokasága a minden nem- és rangbeli embereknek törekszik a Svábhegy felé, megrakva élelmiszerekkel, kulacsokkal és füstös üvegekkel, ott letelepednek a hegytetőkre, előveszik az enni-innivalót, s nézik a Napot.

- Már ha elveszünk is, legalább együtt vesszünk el! - szól egy családapa, egy fél lúdcombot nyelve le egyszerre. Az inas egy bokorban kiissza a boros üveget, s a leányasszony az öreg legény által hagyja magát vigasztalni, minthogy már úgyis vége a világnak.

- No már most elsüllyedhetsz - szól Pestre lenézve a tímárlegény, izzadsággal felvergődvén a Jánoshegy tetejére. - Ide már csak nem jön a tenger.

*

- Hajtsátok haza a teheneket, mérges harmat fog esni a fűre - szólnak a gazdasszonyok, csirkéiket terelve az eresz alá.

- Igaz-e, hogy Pesten már meggyújtották a lámpásokat?

- Magam szemeivel olvastam a plakátokat, amikben meg van írva nagy betűkkel, hogy a napfogyatkozáskor elvész a világ. (Ezek a nyári színház lapjai voltak, miken ily című bohózat volt hirdetve: A napfogyatkozás, vagy a világ veszte!)

Végre eljött a félve várt idő, valami gömbölyű sötétség beleharap a napvilágba, számtalan füstös üveg fordul az ég felé, melyeknek ára egy nap alatt hat krajcárról tizenkettőre szökött, a Nap végre úgy néz ki, mint egy vajas szarvas, s midőn minden ember várja, hogy mint áll be az éjszaka, hogy hullanak le a madarak a levegőből, hogy jőnek elő a csillagok, mint repedez meg a föld, előáll egy nagy fekete felhő, s beleavatkozva a Nap és Hold ügyébe, elrontja az egész mulatságot, oly tökéletessé téve a napfogyatkozást, hogy az ember egy cseppet sem láthat belőle. Ezzel be van tiltva az előadás.

Ekkor zúgolódva fordul meg a népség, s mintha űznék, kullog hazafelé.

Hát ez ítélet napja? hát ez a napfogyatkozás? hát így vesz el a világ? még csak egy város sem süllyedt el, bár legalább egy hegyet láttunk volna tüzet okádni.

Az emberek, kik egy óra előtt még a napfogyatkozástól is féltek, most még a napfogyatkozást is megszólítják.

*

Pán Nyebojsza fölteszi magában, hogy ő nem megy józanon a másvilágra, s beül egy csárdába, hogy leigya magát, mire az ítélet napja eljön. Szándéka tökéletesen sikerül. Leesik az asztal alá és elalszik. Estefelé fölkelti a kocsmáros, s kivezeti az utcára.

- Hát hogy áll a világ? - kérdi pán Nyebojsza tántorogva.

- Amint tapasztalni tetszik - felel a kocsmáros.

Pán Nyebojsza fölnéz a csillagos égre és mond:

- A Nap ugyan már elfogyott, hanem a földindulás még egyre tart.

*

Két kofa vitatkozik a szegleten.

- A Nap fél a Holdtól.

- De biz a Hold fél a Naptól.

- De a Nap fél, mert ő sötétül el.

- De a Hold fél, mert elkergeti a Nap.

A vitát inparlamentáris frázisok fejezik be.

*

- Hallja kend, János, ma csak egy forintot kap kend napszámba.

- Mi jóért? Huszonnégy garas járna immár.

- Mert ma két óra elfogyott a Napból.

Ez pedig tesz négy garast.

*

- Mi okozza a napfogyatkozást? - kérdi a diák inasától.

- A naplopók, ifjúurammal együtt.

*

- Mi okozza a napfogyatkozást? - kérdik egy akadémiai kihordótul.

- A tudós társaság - felel ő biztos lélekkel.

Azt értette, hogy a társaság számítja ki, hogy mikor jön elő.

*

Kínában így magyarázzák az asztronómusok a fogyatkozásokat.

Napfogyatkozás van, ha a Hold megy a Nap elé; holdfogyatkozás viszont, ha a Nap megy a Hold elé.

Megjárjuk, ha valaki azt találja kérdeni, hogy mi ebben az élc.

*

Egy gavallér dámákat kísérvén a Városligetbe, akkor veszi észre, hogy füstölt üvegekről elfeledett gondoskodni.

Rögtön küldi az inasát vissza a városba, adva neki egy pengőt, hogy vegyen rajta öt üveget, és siessen vissza vele.

Az inas éppen akkorra érkezett az üvegekkel, mikor már a napfogyatkozásnak vége van.

- A zsidó - felel nagy bölcsen a legény - egy húszasért tartotta darabját, mikor kértem; megállj! gondoltam magamban, majd olcsóbban adod te ezt csak két óra múlva is, aminthogy most csakugyan két krajcárért ideadta a párját.

KÖRÜLÍRÁSOK

Adós volt az úrfi a vargának, s a varga sürgette a csizma árát. Ilyen cifra feleletet kapott: ,,Éppen ma esketik azt a zsibárus leányt, akitől az a fiú fog születni, aki azt a rongyot összegyűjti, amiből majd azt a bankót csinálják, amivel ő fizetni fog". Nemsokára ismét csizma kellett az úrfinak, s izen a vargához, hogy készítsen mentül előbb. Mond a varga: ,,Éppen most vetik azt a lucernamagot, amin az a csikó föl fog nőni, aminek a bőréből majd az a topán készül, melyet ő fog a tekintetes úrfinak varrni."
A ROSSZ KALENDÁRIUM

- Köszönöm a kalendáriumot, nagy jó uram. E' nem jó, adjon másikat, ha már megadtam az árát.

A könyvárus enged másikat választani. Másnap megint jön az asszony.

- Ez sem ér semmit, nem nekem való, adjon jobbat.

- Tessék válogatni.

Ismét választ, másnap ismét visszahozza.

- Ebben nincs benne minden, adjon olyat, amiben minden megvan.

- Minden? Tudom már, mi kell. Itt van ni, ebben az is megvan, mikor lesz eső, mikor hó.

Másnap megint ott van az asszony a kalendáriummal.

- Hát már így fog menni ezután?

- Mit tehetek én róla, ha ez is rossz.

- Hát mi a baja?

- Nincsenek benne a szentek mind kitéve.

- Csodálnám. Hát példának okáért melyik nincs benne?

- A szent Simplicitas.

- Drága asszonyság, ilyen nevet egy kalendáriomban sem fog találni, mert ez sohasem létezett.

- No az volna még csak szép. Hiszen valahányszor a tisztelendő úrral beszélek, mindig azt szokta mondani: O sancta simplicitas! Csak nem emlegetné, ha nem ismerné.
KÉT RÉSZEG

Sáros utcán széles jókedvében megy a bíró a kántor komával. Mind a ketten a kocsmából jőnek, s beszélnek diákul, hogy senki sem érti.

A hamis föld nem akar lábaik alatt maradni, végre a bíró koma elesik és végignyúl a sárban. A kántor koma csak nézi.

- Hát ne hagyjon itt kend, koma, egyedül - szabódik a sárban fekvő -, hanem emeljen fel.

- Felemelni? - szól a koma bölcsen meggondolva, amit mond. - Azt nem tehetem, hanem melléfeküdni, azt megtehetem.
BETEGPORCIÓ

- Ugyan kocsmáros úr, adjon egy meszely pálinkát, de jól megmérje, mert betegnek viszem.
SZEGÉNYEK ORVOSA

- Mutassa ön a nyelvét. Úgy látom, hogy a gyomrának van baja.

- Persze, hogy a gyomromnak van baja, mert nincs mit ennem.

BOLOND FIÚNAK BOLOND APJA

Egy fickó levelet tett fel a postára, ily cím alatt:

- Édesapámnak, Túron.

A túri postás kapja a levelet, s káromkodik javában, amidőn belép hozzá egy idegen ember azzal a kérdéssel:

- Nem küldött nekem a fiam levelet?

- Fogja kend, itt van - szól a postás, kezébe nyomva a címtelen levelet -, ilyen bolond fiúnak csak kend lehet az apja.
HÁT ÜSSEM?

Valami hetvenkedő vívómester járt valaha Bécsben, aki nagy fogadásokat tett fel, hogy ő bárminemű fegyverben akárkit legyőz. A sok kudarc, amit egy és más vallott miatta, végre dühbe hozta mindazokat, akik az ilyen kérkedésnek nem baráti, s azok között volt Z. M. gróf.

- Sok híres vitézzel megpróbálkoztál már - monda a hamis Tankrédnek -, most mérkőzzél meg az én Jancsi gulyásommal. Az ugyan nem érti a kard mesterségét, de van neki furkósbotja, s ha azt a kezébe veszi, ki merném veled állítni bátran.

A bajvívó fitymálva fogadta az ajánlatot, s fogadott a gróffal a kitett összegben.

Z. rögtön izen haza, hogy Jancsit küldjék fel Bécsbe úgy, ahogyan van, szűröstül, furkósbotostul.

A kitűzött napon fényes társaság gyűlt össze az e látványra elkészített kertben. Nagy híre volt, hogy a bajvívó Z. gulyásával fog megverekedni; a legnagyobb urak, asszonyságok sereglettek oda e különös tusa csudájára.

Kiállítják Jancsit a középre. Ő nemigen látszik magát jól érezni, amint azt a sok úrias képet körös-körül megbámulja, s csak úgy csóválgatja a fejét.

Jön a bajvívó is spádéval kezében, nagy nevetve meghajtja magát a közönség előtt, s kezével integet nagy elbizakodottan ismerőseinek, s azzal vívó állásba téve magát, megforgatja spádéját, s hetykén a közönséghez kiált:

- Uraim és dámáim, most idevigyázzanak, ennek a fickónak én a jobbik fülét fogom most mindjárt keresztülfúrni.

Jancsi csak nézett, mozgatta a botját alá és fel is, hogy e gonosz szándokot meggátolja, de míg ő a bajvívó kardja hegyét kísérte félénk figyelemmel, azon vette észre magát, hogy keresztülszúrta a fülét.

A közönség tapsolt a bajvívónak, az meghajtá magát, Jancsi pedig nem tudta, hogy mit csináljon, mikor úgy kacagnak rajta.

- Most jön a sor a másik fülére - szólt hetykén a bajvívó, s Jancsi hiába előgetett neki mind a két kezével, nem gátolhatta meg, hogy a másik fülét is keresztül ne szúrja.

- Most következik egy zápfog - monda a bajvívó spádéjával köszöntve.

Már ekkor nem állhatta tovább Z. szó nélkül a dolgot, s rákiáltott a parterről a gulyásra:

- Jancsi, ne hagyd hát magad, hanem vágj te is közbe!

Hej Jancsi is megörült ennek a szónak.

- Hát üssem, uram? - szólt, megtudva hogy neki is mi dolga van itten, s azzal marokra kapta furkósbotját, s odanyújtott vele egyet nagy irgalmatlanul a bajvívó nyaka közé.

Csak egyet ütött rá, de sohase hadakozott az többet.
ANAKRONIZMUS

Egy oláh festő által készített képet láttam.

Erdélyben a művészet csak télen virágzik, nyáron kapál és arat, mert ott még külön osztálya nincs ezen tudománynak, s csak a bennszületett hajlam képezi a festőt.

Tehát ezen kép azt ábrázolta, mint menti meg az angyal Izsákot, amidőn Ábrahám fel akarja áldozni.

A leleményesség benne a fődolog.

Ábrahám egy puskával céloz a fiára, mind a ketten zsinóros dolmányban vannak öltözve, egy angyal pedig odafenn a felhők között kap egy sajtárt a kezébe, s leönti vele Ábrahám puskáján a lőporos serpenyőt.

A kivitel gyönge, hanem az invenció sokat ér.

ZSIVÁNY

Zöld Marciról mondja a rege, hogy egyszer vándordiák karavánt fogott el az úton, s elvitte magával tanyájára; ott az erdők közti tanyán három nap énekeltetett magának mindenféle mulatságos dalokat; akkor meglátva, hogy a diákok tógái mily rongyosak és kopottak, inte egyik betyársegédének, s az végszámra hozta elő számukra a legfinomabb fekete posztót, melyet is rőf hiányában egyik fátul a másikig mért ki számukra a rablóvezér.

Ez úgy hisszük, hogy minden bevett európai mértékek között a leghosszabb volt.
FÜLE IS VAN

Letette a parasztasszony a kis kétesztendős gyereket a szögletbe, s kezébe adott egy bögrében bablevest, hogy egyék belőle fakalánnal; maga azalatt dagasztott a kemence mellett.

A kisgyerek akkor tanult beszélni, s amint eszegetné lassacskán a bablevest, elkezdi mondogatni az anyjának.

- Nyanya. Füle is van.

Az asszony ráhagyta, hogy jól van.

A gyerek evett tovább, kis idő múlva újra mondja:

- Nyanya. Orra is van.

- Jól van fiam, jól van, csak te egyél.

Kisvártatva ismét rákezdi a gyerek.

- Nyanya, lába is van.

Már akkor felötlött az asszonynak, hogy mi a patvar az, aminek orra, füle, lába van; odamegy a gyerekhez, beletekint a bögrébe, hát egy holt egér volt benne; amint a gyerek leeddegélte róla a bablevest, akként jött napfényre egyenkint füle, orra, lába, s azt mondogatta ő az anyjának.
SÓ ÉS PAPRIKA

Sóért meg paprikáért küldték a fickót, de csak egy tányért adtak neki hozzá, megmagyarázván neki, hogy az egyik felébe tegye a sót, másikba a paprikát.

- Egy garas ára sót - szól a gyerek a szatócsnál, s beleméreti a tányérba.

- No meg egy garas ára paprikát.

- Hát azt hová?

- Hát azt meg ide, a másik felére.

Azzal megfordítja a tányérat, s a fenekébe méreti a paprikát, a só lehullott pokolba.

Hazamegy aztán, s mutatja a felfordított tányéron a paprikát.

- Hát a sót hova méretted? - kérdik tőle, gonoszat sejtve.

- Azt meg emide.

S azzal visszafordítja a tányérat. Akkor meg a paprika is lehullott.
EZ ITT A SZOKÁS

Faluban jutott eszébe az utasnak, hogy megborotválkozzék. Minthogy maga nem szokott hozzá, borbélyt hívatott a fogadóba. Megjelenik az emberfaragó műszereivel, leülteti az idegent, s nyakába kötve valami kendőt, előhúz a zsebéből egy nagy darab fekete szappant, s egyet pök rá.

- Mi a mendergő menkű lesz abból? - kérdi megijedve a vendég.

- Hát bekenem vele uraságod szakállát.

- Nem ugyan azt, barátom. Vajon más embert is így szokott ön borotválni, hogy a szappanra pök?

- Nem. A falubelieknek a képükre szoktam pökni, s úgy megyek rá a szappannal.

SEGÍTETT RAJTA

Jön haza a palóc a szántásból késő este.

- Van-e vacsora, hékás? - kérdi a menyecskétől, ki összedugott kézzel ül a padon.

- Egy csepp sincs ott - felel az röviden.

- De hát mért nincs?

- Messze van a kút, nem mehettem vízért; egész nap szakadt az eső, féltem, hogy megázom.

Az ember egy szót sem szólt, fogta a kantát, elment a kútra maga, telemerítette a kantát, szépen hazajött vele, otthon az egész kanta vizet az asszony nyakába öntötte.

- No már most, hékás, nem félhetsz, hogy megázol az esőtől, hát eredj a kútra.
PÁRATLAN FLEGMA

Beleesett a jámbor sváb a cserepes hajórul a Dunába, s vitte a víz lefelé. Malomablakban pipázott két öreg molnár, s nézték szép csendesen, hogy bukdácsol a nyavalyás a vízben.

- No nézze kend, komám - mond az egyik -, milyen nagy mester a német, most itten lebukik, azután amott meg majd megint felbukik; csak várja rá kelmed.

A jámbor fuldokolva kiálta rájuk a vizekből segítségért tört magyarsággal:

- Látolsz Krisztián!

- Látlak selma - mond a molnár -, ugyancsak nagy gaukler vagy. No nézze kend, komám, most megint lebukott, már most odavigyázzon, hol fog megint felbukni.

Csak várták, csak várták azután, de az ember nem bukott fel többet.

Erre az öreg molnár azt mondja a másiknak:

- Vajon mit fundál ez most megint odalenn?

KEND SEM JOBB A DEÁKNÉ VÁSZNÁNÁL

Deákné asszonyom rendesen meg szokta ütögetni kocsmábul hazatérő férjét, s ha kérdezték a szomszédok, hogy mi volt az a nagy csattogás, amit odabenn mívelt, azt szokta mondani, hogy a szapult vásznát paskolta meg a mosófával.

Így maradt rajta a jámbor férjeken a deákné vásznának veszedelmes példabeszéde.
EGYÜGYŰ FÉRJ

Együgyű férje volt a parasztmenyecskének, ő maga pedig úri házaknál szolgált, tehát ott már előkelő erkölcsöket tanult. Egyszer valami bíróválasztási alkalommal meghívják őket ebédre a tiszttartóhoz.

Az asszony előre kétségbe volt esve, hogy majd milyen illetlenül fogja magát viselni a férje ott az asztalnál, s szégyenére válik.

- Majd megint mennyit eszik kend, majd megint mennyit iszik kend, majd hogy ég ki a szemem kend miatt.

A paraszt maga is reszketett ettől az úri ebédtől, s nem bánta volna, ha elmúlik tőle ez a sok keserű pohár és keserű tányér.

- Mit csináljak hát, lelkem galambom, hogy bolondot ne csináljak?

- Hát majd szemközt ültetem kendet velem, s azután majd mikor a lábára hágok kendnek az asztal alatt, az azt fogja jelenteni, hogy elég volt már, akkor azután ne egyék kend többet, akárki kínálja, még ha én magam kínálom is.

Az ember jól megegyezte magának az intést, s ebéd felett szemközt ülvén feleségével, szép békességesen elkölté a levest; azután hozták a húst; a hajdú hordta körül. A jámbor ember nyúlt a villa után. Hát ezalatt valami szelindek jött be a szobába, s szokás szerint az asztal alá véve magát, rálépett az ember lábára. Ez azt hitte, hogy a felesége hágott rá, s nagy ijedten tette vissza a villát a tálba, köszönvén, hogy már nem eszik többet.

Hiába kínálták, hiába unszolták a háziúr és a háziasszony, még a tulajdon felesége is, egy drága falatot sem evett az többet.

Csak odahaza sült azután ki, hogy nem a felesége lépett a lábára, hanem a komondor.

A GAZDA ÉS INASA

A gazda nagyobb szamár volt, mint az inasa.

- Gyere, csináljunk verseket - monda egyszer unalmában az úrfi.

- Nem tudok én - szólt az inas.

- Hát így ni, teszem föl:

,,Óh te bolond Salavári Miska,
Szeret engem a te hugád, Juliska."

Ez tudod nem igaz, hanem vers. No már most mondj te egyet. - Hát:

,,Megkövetem a nagyságos urat.
Szeret engem nagyságos asszony."

- Óh, te bolond! - kiált fel kacagva az úr - hisz ez nem vers.

- De igaz.

AZ ÚR ÉS A SZOBALÁNY

Enyelgett a nagyságos úr a felesége szobaleányával.

- Te Nancsi, mondhatom, hogy sokkal több szeretetreméltósággal bírsz, mint az asszonyod.

- Ahán! - monda a lyány. - Ezt már az inastól is hallottam.

AZ ÖREGÚR BÜSZKESÉGE

Öregúr vett szép fiatal feleséget. A menyecske kikapó lett, az öregúr eléggé megtudta, de bölcs ember volt, és nem törődött vele.

Egyszer találkozik valami ismerősével, s az kötekedni kezd vele.

- Azt hallom, hogy mások szeretgetik a feleségedet.

Az öregúr mulatságos büszkeséggel felelt.

- Parasztember dolga a földét magának szántani.

A MEZŐTÚRI BOR ÉS VÍZ

Árvíz volt Mezőtúron és újbor.

Minélfogva a víz éppen olyan fakó volt, mint a bor, és a bor éppen olyan fakó, minta víz.

Jönnek vendégek a gyorskocsival. Kérnek enni; azt nem kapnak; kérnek inni; azt kapnak: bort és vizet.

Vannak közöttük delnők, akik csak vizet isznak, és úrfiak, akik csak bort isznak, minélfogva nagyon érdekes rájuk nézve megtudni: a két palack közül melyikben van az egyik, melyikben van a másik?

Kénytelenek végre is a kocsmárosnéhoz folyamodni.

- Lelkem kocsmárosné, tekintetes asszony, jöjjön csak ide, és mondja meg: melyik üvegben van itt a bor, és melyikben van a víz?

VÁLTOTT KUTYA

Gyorskocsin utaztam egyszer Szolnoktól Kolozsvárig. Egyik utasunk kutyát is hozott magával, melynek szabályszerűleg, de meg hely sem levén, a kocsi mellett kelle futni.

A gyorskocsi váltott lovakkal haladván odább, a kutya pedig mindig ugyanazon lábakkal, képzelhetni, hogy nemigen találhatta mulatságosnak ezt a nemét az utaztatásnak, s Várad felé már nagyon tekingetett fel a kocsiba.

Egyszer megszólal a kalauz:

- Ez is szeretne már váltott kutya lenni.

E tréfáért megengedtetett neki, hogy vegye fel a kutyát magához, s úgy vigye el Kolozsvárig.
MEGÁLLJ, VARGA!

Mikor még a passiójátékok úrnapján szokásban voltak, a különböző céhek emberei fel szokták maguk között osztani a kegyes játék szerepeit. A megfeszített Megváltó szerepe egy molnárra jutott. Midőn már ki volt kötözve a kereszthez, előjönnek a farizeusok, és szidják, szidalmazzák, melyet a molnár mind csendes megadással tűr és hallgat; de amint egyszer egy varga azt mondja neki: te lisztlopó! felfortyan benne a méreg, s visszakiált rá:

- Megállj, varga! szálljak csak le a keresztről, fogadom, hogy beverem a fejedet.
A SOMOGYI PARASZT

Mikor a somogyi paraszt vasárnap délután elmegy a kocsmába verekedni, a felesége kérdi tőle:

- Hát botot nem visz kee magával?

- Majd lesz annál, akivel összeveszek - felel a legény egész biztossággal.
FURCSA VÉGRENDELET

Végrendeletet tett az öregember, melyben az volt megírva:

,,A Riska tehenemet pedig, mely a múlt héten elveszett, azon esetben, ha megkerül, hagyom a Pista fiamnak, ha pedig meg nem kerül, hagyom a szürke barátoknak."
A VARGA ÉS A PAP

Sorba járt az éjjeli őrködés a faluban. Egy rendesen iszákos vargának sehogy sem ment a fejébe, hogy hát a pap mért nem strázsál, mikor annak is van háza.

Ő bizony csak beállít hozzá egy este a nagy bottal, rajta levén éppen a sor.

- Tiszteletes uram, ihol a bot, strázsáljon már kigyelmed is.

A pap csak mondogatja neki egy ideig, hogy az ő hivatala így meg úgy nem engedi ezt az állapotot elvállalni; más a dolga; de a varga csak nem tágít; végre dühbe jön a tiszteletes, kikapja a botot a varga kezéből, s jól a hátához ütögeté vele a tanítást a vargának.

Megtudja a varga felesége, hogy megverték az urát, s siratja keservesen, amikor hazaérkezik.

- Ne sírj asszony azért, hogy a pap megvert engem - vigasztalja a varga okos szóval -, akkor sírhatnál igazán, ha én vertem volna meg a papot.
LOPOTT SÜVEG

Süveget lopott az egyszeri ember; de nem merte feltenni a fejére, mert attól félt, hogy rögtön ráismernek.

Ilyenformán semmi haszna sem volt az egész tolvajságból.

Egyszer éjszaka a felesége hallja, hogy a gazda felül az ágyban, és valamit motoz.

- Mit csinál kend, apjuk?

- Hallgass, asszony, a süveget viselem.

TIZENNYOLC GYEREK

Pesthez nagyon közel lévő mezővárosban azon hír keringett néhány évvel ezelőtt, hogy egy asszony tizennyolc gyermeket szült. Természetes, ily hír sokak előtt megfoghatatlan volt, magam is sokáig kételkedtem, míg utoljára csakugyan rájöttem, hogy valóságos igazság.

A férje neve Kilenc János, az asszony két fiút szült, azaz két Kilencet, tehát 18-at, mert 2-szer 9 = 18.
LEGNAGYOBB PÉNZ

Egy parasztember házát eladván, a vevőt behítta a kocsmába áldomásivásra. Üveg számra hordta a zsidó a bort, s a két ember ivott rogyásig.

- Hej, komám - monda a ház új tulajdonosa -, elég is lesz ám már.

- Dehogy lesz, dehogy lesz, aki áldója van, hisz még ittas sem vagyok.

- Van-e kendnek pénze?

- Mint a polyva, kedves cimborám, csak igyék kend. Hej!

Megégett a ... geszterédi ... csár ... da - akart danolni, de nyelve akadozott, s rárivallt a zsidóra:

- Hozz bort, Mendli.

Azonban nincsen olyan hosszú nóta, aminek vége ne lenne, s az atyafiak jóllaktak az áldomással.

- Fizessen kend komám. Menjünk.

- Héj zsidó, itt a pénz la, ajd vissza belőle! - s ezzel kivágott az asztalra egy ócska kétgarasost.

- Tán elment a kend esze? - vélé vigyorogva a zsidó.

- Ne ingerkedjél velem, hanem adj vissza belőle, ha mondom.

- Hisz ehhez még sok kell.

- Hát mennyi pénz ez?

- Két garas.

- Két garas? Láncos lobogós, hisz a legnagyobbikat kerestem ki a ládafiából.

NAGY PÉNTEK NAGY SZOMBATRA

Egyszer Dunavecsén Nagy Péntek Nagy Szombatra esett, mégpedig a szó legigazibb értelmébe véve.

Lehet, hogy elkoptatott avas újság, még gyerekkoromban nagyapámtól hallottam - de azért csak elmondom.

Péntek István nemzetsége közt legnagyobb termetű, s jómódú gazdaember lévén, minthogy István néven többen is voltak, rendesen csak Nagy Pénteknek nevezték ösmerősei.

Néhány darab szarvasmarhát adván el Szombati Jánosnak, ki szinte nagy ember lévén, ösmerősei Nagy Szombatnak nevezték el. Megkötvén az alkut magyar szokás szerint, betértek a Bárányba áldomást inni.

Borozás közben megegyezett a két nagy ember, hogy birkózni fog, össze is ölelkeztek, húzták, vonták egymást, míg egyszer Szombati Jánosnak lába megbotolván egy lócába, nagy zörgéssel a földre esett, magára rántván Nagy Péntek uramat.

Hallván a kocsmáros a zörejt, kiszól a szomszéd szobából, tudakolva, mi történik a borivóban, mire a szolgáló megjegyzi, hogy Nagy Péntek Nagy Szombatra esett.
[SOK SZ. ISTVÁN NAPOKAT...]

Sok Szent István napokat kívánunk önnek, uram bátyám, köszöntének be a rokonok István király napján, egy tehetős földesúrhoz. - Köszönöm - felelé ez savanyú pofával -, míg nőtlen valék, király voltam; de most, kénytelen leszek István mártír napját ünnepelni, karácsony másodnapján.

A KISFIÚ TANÁCSA

- Apámuram! miért aggat kend a szegény tehenek nyakára oly nagy csákvári kolompokat? Nagyon alkalmatlan lehet a szegény páráknak, nem is ehetnek csendesen miattok.

- Azért fiam-felele az apa-, hogy nevezetesen éjjel ne tévedjenek el, ne lopódzhassanak a tilalmasba, s könnyebben meg lehessen őket találni.

- No úgy! mikor kend hazulról elmegyen - fölszólal a fiú -, kössön egyet anyámasszony nyakába is: mert mihent kend a házból kilép, anyámasszony azonnal a faluba mégyen, hogy éjfélig sem lehet reáakadni.

[PANASZKODOTT EGY AGG NŐTLEN...]

Panaszkodott egy agg nőtlen barátjának, ki csakugyan agg korában nősült vala, miképp sehogy se tudja magtárából a zsuzsokot (búzaférget) kipusztítani; mire felele ez:

- Házasodjál meg barátom! azonnal kipusztul magtáradból mind a zsuzsuk, mind a búza.

A VÁNYAI ASSZONY

1854-ben Ványán felmegy egy asszony a városházához, s panaszolja, hogy az ő katonája ilyen meg olyan rossz; mindig haragszik, mindig káromkodik, a legdrágalátosabb töltött káposztában is úgy turkál, mint a disznó.

Aztán ha csak egyet-egyet szól is, úgy hányja a sok szekermencet, mintha mindjárt meg akarná ölni.

- Beszéljen kend hozzá szépen - mondja a bíró.

- Beszélnék ám, ha tudnék; de az istenadta gyávája még annyit sem tud magyarul, hogy: ja.
[KOLDUS ÉS GAZDA...]

Koldus: Jó estét uram! egy kis fekhelyet kérek.

Gazda: Szállást kap, de ételnek szűkében vagyunk.

Koldus: Hisz amott fő a nagy fazék káposzta.

Gazda: Hah! azért engem sok áldás kísér. Hanem legyen; aki szebbet álmodik, reggel az egye meg.

Lefeküdt gazda és vendég.

A gazda azt álmodta, hogy a Jákob létráján a mennyországba mászott. S ami legfeltűnőbb, a koldus is éppen azt álmodta; de gondolván, hogy a gazda a mennyországból többé vissza nem térned, a káposztát - mint a földön már fölöslegest - utolsó falatig felkalánozta.

Megnézték a fazekat, s az éhes koldus nem hazudott.

JÓ BIZTATÁS

Egy falun tűz ütvén ki, a falubéli bíró ezen szavakkal biztatá a népet: Aki oltani segít, kap öt forintot, aki pedig nem, az huszonötöt.

[EGY BIZONYOS VÁSÁRON...]

Egy bizonyos vásáron a gazda lovat akarván eladni, következőképp dicséré lovát a vevőnek:

- Uram, ez a ló oly futós, hogy még gyeplős is válhatik belőle.

- Dejszen - viszonzá a venni szándékozó - hamarébb válik belőle gyeplő, mint gyeplős.

[MIKOR A SZIVAR HASZNÁLATA...]

Mikor a szivar használata először divatba kezdett jönni, történt, hogy egy falusi ember városon lakó földesurához rendeltetett be valami dologra. Amint a lovát az udvaron fogja kifelé, meglátja a tornácon ülő s szivarozó urát.

- Tekintetes uram! - mond megijedve a szegényember -, vigyázzon magára, a pipaszárba kapott a tűz, mindjárt megégeti az állát.
[A CIGÁNDI TORONY...]

A cigándi torony újbóli vakolásakor jelent meg egy mérnök Cigándon. Látcsövén vizsgálván a tájt, egy kísérője, ugyancsak cigándi lakos, a látcsőre mutatván, kérdé: mit csinálnak azon? A mérnök elmondá neki, mint lehet azon távoli tárgyat közelebb vonni s fordítva távolítani. Ekkor kérte az ember, engedne neki rajta nézni. A mérnök szeméhez tette a cigándinak a látcsövet, s odairányzá nézését a toronynál dolgozó kőmívesre; a kőmíves éppen akkor dobta a torony falához a mészkeveréket, s a kíváncsi néző visszakapta fejét, a háta megett álló mérnökét is jól megütvén vele. A mérnök kérdi tőle, mi a ménkűt csinál, úgy megüté fejét, majd ledőlt. Engedelmet kérek - mond a cigándi -, éppen mikor ránéztem a kőmívesre, a szemem közé akarta csapni a mészkeveréket, azért kaptam vissza fejemet. Hasztalan igyekezett a mérnök ellenkezőről meggyőzni, ő maradt hiténél.

PATKÁNYMÉREG

Egy öreg háziúr előszólítá szolgálóját, annak egy edényt átadva mondá:

- Tedd e csuprot a legcélszerűbb helyre: egérméreg van benne, ettől, tudom, mind elvesznek.

Idő múlva panaszol a cseléd, hogy a patkányok még mindig rontanak és kárt tesznek.

Az úr bámulva kérdi, hogy betette-e nekik a vészszert, és ettek-e belőle.

- Persze hogy betettem - mond a cseléd -, hanem szekrénybe zártam, hogy ne kapjanak arra is rá, mert az átkozottak mindenbe belenyalnak!
A MEGGY NEM CSERESZNYE

- Nem eszel cseresznyét? - szóla az úrfi a parasztsuhanchoz.

- Köszönöm átosan, a nagyurakkal nem jó egy tálból cseresznyét enni.

- Hisz ez nem cseresznye, hanem meggy.

- Az már más, Isten neki! - és evett a gyerek.
[MAGYARÁZTA A MELLÉKNEVEK HAJLÍTÁSÁT ...]

Magyarázta a melléknevek hajlítását a tanító, de a gyerek meg nem értheté; a tanító jó megértés végett példát hozott fel, mondván:

- Vigyázz, fiam, te szeretsz egy bizonyos ételt, minő az az étek?

- Jó - felel a gyerek.

- Jól vagyon - szól a tanár -, most jő egy étel, melyet te jobban szeretsz, minő azon étek?

- Jobb - felele a gyerek.

- No vigyázz, most jő egy étel, mit te legjobban szeretsz, melyik az?

- Gombóc - röfögött a gyerek -, mert azt legjobban szeretem.
EGY SZAMÁRÉRT SOK ÖKÖR

Egy vagyonos paraszt mindenét föláldozá buta fiának kiképzésére; de miután vagyonának nagyrészét haszontalanul elkölté, sóhajta fel: ,,Oh, hány ökröt, tehenet áldozék egy szamárért."

RÉGI RUHÁK

P... Imre meglehetősen értette a fillentés mesterségét. Ő mulasztott diákkorában egy héten nyolc napot, ő égette el egy alvó diák fülét Sárvári leckéjén az iskola nagyszerű gyújtóüvegével, s mégis nem őt, hanem az égett fülű frátert zárták be börtönbe.

Egyszer az ódivatú nőruhákról tartván sajátságos elmélkedéseit, barátim, - úgymond - a nagyanyámnak olyan antik kabátja volt, hogy ha a földre letette volt, hát...

- Megállott, ugye? - vágott közbe valaki.

- Megállott?... dehogy állott, dehogy állott - hármat lépett!
BENEDEK

Bizonyos Benedek Mihály nevű érdemes úriember a ,,Magyar Kurírra" praenumerált. Meg is érkezett a Kurír, hanem a borítékán így volt a cím felírva:

Bedenek Mihály úrnak.

Visszaírt, hogy ő nem Bedenek, hanem Benedek Mihály, amikor aztán így titulázták:

Bekened Mihály úrnak.

Ismét felírt a szerkesztőhöz, s ekkor így alakult a cím:

Beneked Mihály úrnak.

Bosszúsan akart megint felírni, s megdorgálni a malíciózus tévesztéseket.

- Hagyd el, barátom - mondá ekkor egy jó embere - mert még azt írják az újságod borítékára, hogy: Neneked Mihály úr.
NEM TUD A VISSZHANGUNK NÉMETÜL

Sz... grófnő a tihanyi visszhangot meglátogatván, németül kiáltott hozzá, de mivel szél lengedezett, a visszhang nem felelt.

- Jaj, nagyságos asszonyom - okoskodott a tihanyi vezető -, nem tud ez a mi echónk németül.

KEVESEBB EGY BETŰVEL

D... jogtanár megszólította egyik tanítványát, hogy feleljen a praescriptióról.

- A rescriptio - kezdett a diák felelni.

- Jaj, domine - vágott közbe félbosszúsan, félnevetve a tanár -, a maga beszéde éppen olyan, mintha én kérdeném a kocsisomtól: vakartál? s ő azt felelné: akartam.

NEM JÓ AZ INGYEN

... csata utáni napon egy főbíró kikocsizott a csatatérre. Vidéki földművesek az ellőtt golyókat keresték, s egyik talált is két tizenkét fontost.

- Adjátok nekem ezt a két golyót - szólt a főbíró -, megveszem jó pénzért.

- Tegnap kellett volna itt járni - dörmögé egy ott ellovagló vén huszár -, tegnap ingyen osztogatták.

JÓ MENTSÉG

Tojás után küldte a falusi asszonyság szolgálóját, hogy délre tésztát gyúrasson vele, de biz az csak estvefelé tért haza, pirongató asszonya előtt azzal mentvén magát, hogy várakozott, míg a tyúkok megtojtak.
PEDIG JÓL MONDTA

Egy úr keresztül akart menni lóháton egy mocsáron, s kérdi a mellette legeltető gulyást: kemény-e a feneke, atyafi? mire az igennel felel; de alig halad nehány lépést az úr befelé, lova hasig süllyed az iszapba; erre káromkodva kérdi a gulyást: hogy merte neki azt mondani, hogy kemény a feneke? mire az felel: kemény is az uram, csakhogy nem ért még az úr oda.

ELTALÁLTA

X. úr már jóval túlhaladta a hatvanadik évet, midőn egy igen szép ifjú leányt nőül vett. Esküvőjén egy agg bölcsész is jelen volt, kitől K. gróf kérdé:

- Mit gondol ön, lehet-e még e házasságból utódokat reményleni?

- Reményleni nem, de félni lehet - felelt a filozóf.

KÖNNYEN BÁNIK AZ IDŐVEL

- Pincér! Van-e készen rostélyos? - kérdé egy csárdába lépő uracs.

- Jelenleg nincsen - felele a pincér -, hanem ha méltóztatik egy félóráig várakozni, azonnal kész lesz, egy perc alatt.

SZEGET SZEGGEL

- Fogd be az ökröket a szekérbe, menj fa után az erdőre - parancsolá a gazda szolgájának -, itt egy darab szalonna, elég leend reggelre és délire; nem erősen nagy darab, de megdagad a tarisznyádban, mert kocaszalonna. - Estvefelé, nagy lármával pattogó ostorral, hajszogatja a szolga az ökröket, a szekérre föltett egyetlen darab fával. - Hát csak egy vékony darab fát hozasz? - kérdi bosszúsan a gazda. - Jaj, uram! - felel a szolga - megdagad a favágón, mert cserfa.

DE NAGY HIBA

X. úrról tudta egész N. városa, hogy szép fiatal felesége van, aki azonban - fájdalom - nemcsak férjére kacsingatott szerelmes pillantásokkal. X. úr nem akarta hinni, amit a világ mond, hanem egyszer egy csinos fiatalember rohanja meg az utcán:

- Uram, ön számot fog nekem adni neje magaviseletéről!

Az ember elképedt, és hamarjában nem tudott mást mondani, mint azt, hogy: parancsoljon.

- Ez irtózat, uram! - riad fel a fiatal - ön neje nekem néhány napi távollétem előtt örök hűséget esküdött, azóta tizennégy nap múlt el, én hazajövök, s most azt kell hallanom, hogy ön nejének azóta már két kedvese volt.
 
 
0 komment , kategória:  Jókai Mór: A magyar nép élce  
szeretettel
  2012-04-05 14:43:00, csütörtök
 
  Nyelvsajátság



[SAJÁTSÁGOS A MAGYAR NYELVBEN...]
[MÁSIK SAJÁTSÁG...]
KÍNÁLÁSI MONDATOK
SZÁZ KIFEJEZÉS A VEREKEDÉSRE
A GYERMEKEK NYELVE
EGY KIS ÁRTATLAN ENYELGÉS



[SAJÁTSÁGOS A MAGYAR NYELVBEN...]

Sajátságos a magyar nyelvben, hogy az állatok nevei mint vétettek át műszerek szavaiul. Így:

Vasmacska: horgony, mely a hajókat tartja.

Famacska: azon eszköz, mellyel a csizmát szokás lehúzni.

Vaskutya: azon sokágú eszköz, mely a tűzhelyeken áll, s mikre a tüzet rakják meg a nyárs végit teszik.

Fakutya: az a cölöp, amit a házak elé vernek, hogy a kocsik közel ne menjenek.

Bak: ama háromlábú szék, mire szapuláskor a kádat teszik.

Faló: a hintó-emelő tengelykenésnél.

Daru: az emelőgép a hajókon.

Kecskeláb: a feszítő vas.

Lúdlelke: a pecsenyén átjáró vas.

Gém: a kutak ágasa.

[MÁSIK SAJÁTSÁG...]

Másik sajátság a köznép által szokásos nyelvhasználatban az irodalmilag elfogadott eszméknek egészen más fogalmakra felhasználása.

Parasztember érti e szó alatt: szabadság az országos vásárt; világnak nevezi a mécsest és gyertyát; igazságnak az útlevelet; jószágnak az igavonó állatot; szivárványnak a kút csövét; öröknek az apáról maradt vagyont; életnek búzát és kukoricát; és hazának azt a falut, melyben született.
KÍNÁLÁSI MONDATOK

(Az utolsó tál ételnél.)

Tessék, egyék, nem lesz egyéb.

*

(Gyereknek, ki a puszta kenyérrel be nem éri.)

Jó kenyér ez, kakastejjel, varjúvajjal van sütve.

*

(Debreceni kofák szózata a sült tök mellett.)

Parázs, mézes, forró, széles. Kóstolja kend, be jó édes.

*

(Rövid ebédnél.)

Először tormás,
Azután nincsmás.

*

(Tréfás kínálkozás.)

Egyék, tisztelendő uram, ebből a hurkából,
úgyis a kutyáknak adnánk.

*

(Mikor valaki nagynak találja a tálban levő koncokat.)

Ha nagy, vegyen kettőt.

*

Egyél. Ne koplalj, mint otthon.
SZÁZ KIFEJEZÉS A VEREKEDÉSRE

Az arabs nyelvben ötven kifejezés van a ,,kard" szóra. Ami arra mutat, hogy az arabs nagyon szeret hadakozni.

Hasonló jellemzetes körülmény van a magyar nyelvben is: a verekedés kifejezésére legalább kétannyi szó találtatván benne, úgymint:

Harcolni, ütközni, hadakozni, viaskodni, tülekedni.

Megverni, megütni, megvágni, megdögönyözni.

Eldöngetni, elpáholni, elabajgatni, kimángorolni, lehúzatni.

Elcsépelni, megöklözni, megtapogatni, megpofozni, megtépászni.

Birkózni, huzakodni, csatázni, vívni, marakodni.

Megcibálni, megtérdelni, kiporolni, lepüfölni, megtenyerelni.

Megkommantani, megdöfölni, főbeteremteni, képére mászni, meggyomrozni.

Megpaskolni, végigrakni, helybenhagyni, megrugdalni, megtaposni.

Meggázolni, földhözverni, letiporni, megfejelni, elderekalni.

Rászedegetni, lecsípetni, megsújtani, megrakni, megtörögetni.

Dulakodni, csetepatézni, nyeggetni, elhegedülni, kicsávázni.

Végignyújtani rajta, felképelni, poflevesezni, kikapatni, meglökdösni.

Lefülelni, elegyengetni, megkutyaporciózni, megbúbolni, megcincálni.

Megtaszigálni, megkapanyelezni, megfurkósbotozni, megdorgálni, elléhálni.

Elfenekelni, megnyakalni, megsodrófázni, megnyaggatni, ellazsnakolni.

Főbeverni, agyonverni, gúzsba csavarni, derekát leütni, mogyoróhájjal kenni.

Lesuhintani, lekalabintani, leteremteni, meggyömöszölni, megmarkolászni.

Főbekólintani, kiebrudalni, megnáspángolni, elegyebugyálni, kitéglázni.

Civakodni, hajbakapni, odasózni, besavanyítani, megugratni.

Megaprítani, falhoz mázolni, kirúgni, felrúgni és értekezni stb.

Íme tehát a magyar nyelv kitesz még az arabson is, mert a harc fogalmát százféleképpen tudja kifejezni. S mondja aztán valaki, hogy a magyar nyelv nem elég gazdag.

A GYERMEKEK NYELVE

Csendesfy úr pesti háziúr és tiszafüredi földesuraság. Hajdan Heimlicher-nek hívták.

Mikor Tiszafüreden jószágot vásárolt, restellte, hogy a parasztok nem tudták kimondani a nevét, s megmagyarosítá azt Csendesfyre.

Azután meg azt restellte, hogy nem tud magyarul, magyar nyelvmestert járatott magához, magyar leveleket írt, magyar könyveket olvasott, magyar lapokat járatott, egyszóval igen jeles ember.

Azonban könyvekből tanulván a nyelvet, úgy járt, hogy amit olvasott, azt mindig megértette, de amit beszélni hallott magyarul, már azt csak feliből-harmadából; evégett kénytelen volt magának irtóztató nagy zsebeket varratni a kaputjára, hogy Ballagi zsebszótára beleférjen; melyet ő mindig magával hordozott, s ha valamit meg nem értett, amit beszéltek hozzá, azonnal felnyitá a lexikont, s kikereste belőle, hogy mit tesz az.

Volt neki csinos kis fiatal felesége, ennélfogva apró gyermekecskéi is lőnek, azoknak pedig valóságos tiszaháti dajkát hozatott, rábízta, hogy mindig magyarul beszéljen velök.

Így lőn, hogy egy napon legkisebb fiacskáját, ki már kétéves kezde lenni, felhozatá dajkájával együtt írószobájába, hogy konverzálna vele egy kevéssé, s ott egy darab cukrot akart neki adni, hogy jobb kedve legyen.

A gyerek nem fogadta el a cukrot, mondván:

- Mem - bad - pápi, - mama - bú, - kusz-kusz - bibis.

Az apa bámulva nézett a dajkára.

- Mit mondott most ez a gyerek?

- Azt mondta, hogy nem szabad neki semmi édességet enni, mert az édesmama megtiltotta. A múltkor is a nagyságos asszony megtudta, hogy a szakács tortát adott neki, s szörnyen haragudott érte, mert a kisgyerek foga fáj tőle. Ezt akarta mondani.

- No, bizony nagyon rosszul ejti a szavakat. Hát nem vagy éhes kisfiam?

- Bebusnak - vót - hámhám.

- Mit mondott? - kérde Csendesfy úr a dajkára nézve.

- Azt mondta, hogy köszöni alássan a papa kérdezését, Bebuska jóllakott már, evett mindenfélét, körtét, almát.

- Ki az a Bebuska?

- Hát a kisúrfi, nó?

- Hát ki nevezte annak, én Albertnek kereszteltettem.

- Hiszen az lesz ő majd, ha megnő, hanem amíg ilyen kicsiny, csak nem híhatjuk másnak, mint Bebuskának. Törülje meg a cicéjit Bebuska, a csecse kacsójával, aztán csücsüljön le.

Csendesfy úr egyszerre előkereste a Fogarasit, és nem találta benne a kimondott szókat.

- Hallja maga Zsuzsi, maga az én fiamat nem magyarul, hanem cigányul tanítja!

- Oh! majd mit mondat velem a tensúr! A lelkem se tud cigányul, hisz beszéljen a kisúrfival, ha tud, meglátja hogy magyarul beszél.

Csendesfy úr türelmes ember volt, fogá a kisúrfit, felülteté a térdére, s rajta volt, hogy tudakozódjék tőle egyről-másról.

- Hát kisfiam, kivel voltál tegnap sétálni?

- A dadával.

- Ki az?

- Hát én! - magyarázá Zsuzsi. - Ugyan már azt se tudja a tensúr?

- Hát merre voltatok?

- Táttá!

- Tatában?

- Azt mondta, hogy ,,messze"; pedig nem igaz, nem voltunk messze, csak a Múzeum udvarán.

- Hát mit láttál ottan, kisfiam?

- Oh! - csecse - tyutyut, - sok - sok - tubit, - aztán - pici - mucit.

- Oh arra bizony rosszul emlékezik a kisúrfi. Azt beszéli, mikor még a dajkája elvitte a cupringernéhez, ott látta azt a nagy kutyát meg azt a kis nyulat, meg azt a sok galambot.

Az apa csak bámult.

A gyerek belejött a diskurzusba, s mondta tovább:

- A nene - adott tütüt - Bebusnak.

- Ahá! azt beszéli a kisúrfi, hogy akkor bort adott neki az a csúnya asszony - szólt Zsuzsu, kapva az árulkodáson.

- Szép, szép, beszélj csak tovább.

- Aztán - Bebust csúnya dada, letentélte - a zsizsi mellé.

- Ne hozzatok dühbe, hát micsoda beszéd ez?

- No pedig igen jól és világosan mondta a kisúrfi, hogy az a rossz dajka, aki előttem itt volt, lefektette a kisúrfit a tűzhelyre: no de képzelje, tensuram, az égető tűz mellé.

- Hát zsizsi azt teszi, hogy ,,tűz"?

- Hát a gyereknek bizony azt teszi.

- Hát mért nem beszélnek a gyerekkel is úgy, mint az igazi emberrel?

- Én istenem! hiszen nem érti meg másképp. Ha már olyan okos ember volna, mint az édespápája, nem úgy beszélnének hozzá, de ha gyerek, csak gyereknyelven kell vele beszélni.

- Gyereknyelv, micsoda gyereknyelv? én nem tudok semmi gyereknyelvről.

- Elhiszem biz azt, mert tensuram német gyerek volt.

Csendesfy úr meg volt lepetve az argumentum által, s átlátta, hogy Zsuzsinak igaza van.

- No tehát állj ide, és légy tolmács köztem és a fiam között. Kérdezz tőle valamit.

- Hát Bebuska, mit csinált aztán a zsizsi mellett?

- Hát Bebus - bábója - bibis lett.

- Látja téns úr, milyen szépen megmondta, hogy megégette a lábát.

- Hallottam, de nem értem.

- Hát azután mit csinált még az a rossz dada?

- Bebust meg paci-paci - ogy nem bad - dűdű.

- Megverte a Bebuskát, hogy mikor hazaviszi, ne merjen sírni vagy panaszkodni.

- Mama - látta - Bebus - botó - süsü - csincs.

- Oh be jól mondja a lelkem, hogy a nagyságos asszony mégis észrevette arról a dolgot, hogy a Bebuska sipkája elveszett a fejéről.

Csendesfy úrral az atyai sajnálkozás elfeledteté, hogy fia beszédét csak fordításban hallja.

- Hát kisfiam, a Zsuzsi nem vert meg, úgy-é?

- Zsuzsi csecse dada - Zsuzsi dudikál szépen - kerbe.

- Már mint hogy én danolok neki, mikor elviszem a Múzeum udvarra.

- Aztán a csecse bácsi - oda - aztán bácsit Zsuzsi csicsija babája - csecse bácsi Zsuzsit csicsija babája.

- Hát e mit tesz?

- Tudja a Jézus - szól Zsuzsi fülig elvörösödve. - Ugyan már hogy is kívánja tensuram, hogy az ember mindent megértsen, amit ez a kisgyerek összebeszél.
EGY KIS ÁRTATLAN ENYELGÉS

Ismeretes enyelgés a német nyelvből a magyarhoz hasonlító hangzású, de eltérő értelmű szavaknak összeállítása.

Szél (Seele) a lelked; kint (Kind) a gyermeked, apád fát ér (Vater); eceted eszik (Essig), olajod öl (Oel), szalad (Salat) a salátád; mász (Maas) a pinted; jár (Jahr) az esztendőd. Esőd régen (Regen) volt, szegény is az áldás (Segen), hanem azért szénád háj (Heu), mert vízen (Wiesen) terem; de csak mégis rossz (Ross) a lovad. Ha tűz van, fájért (Feuer) kiabálsz, s mikor meghalsz, tót (Tod) veszi ki belőled a lelket.
 
 
0 komment , kategória:  Jókai Mór: A magyar nép élce  
szeretettel
  2012-04-05 14:38:28, csütörtök
 
  Népszokások



HÚSVÉTI ÖNTÖZÉS
A FARAGÓSZÉK NÓTÁJA
HÁZASSÁG, AMIBE ÚGY JÖN BELE AZ EMBER, HOGY MAGA SEM VESZI ÉSZRE
PALÓC HÁZASSÁG



HÚSVÉTI ÖNTÖZÉS

Legtöbb magyar faluhelyen maig is szokásban van a húsvétnapi öntöződés. Urfiak, kisasszonyok úgy szokták ezt, hogy finom rózsavizecskével kis üvegecskéből egymást meglocsolgatják, s úgy tesznek, mintha örülnének neki; hanem a parasztlegények erősebb szokást követnek, ők a lyányokat egyenesen a kúthoz viszik, s ott hevenyében egypár veder vízzel becsületesen nyakon öntik, s a leányok úgy tesznek, mintha haragudnának érte.

- Jaj, nemzetes uram! - sopánkodik egy húsvét-napon a jómódú gazda számos fehércselédsége. - Dugjon el bennünket valahová, az egész falu legénysége mind készül bennünket megöntözni, ne találjanak ránk.

- Bújjatok hát ide az üres hombárba - mond nekik az öregúr -, csakhogy aztán ne szóljatok, mikor jönnek.

Jöttek a legények, keresik a lyányokat, tűvé tették értük az egész külső házat, lesték az udvaron, de egy sem jött elő.

El is mentek volna már, ha a leány-nép meg tudta volna állni a hallgatást a hombárban, de a vad szüzek vihogni, nevetni kezdtek a legények felett, erről rájok ismertek; nosza, megkapták a hombárt, mindenestül felemelték egy hatökrös szekérre, s végigmenvén vele a falun, minden házhoz bekiáltottak:

- Csíkot vegyenek kegyelmetek!

Mely szóra minden háztól előjött a férfifajzat, s nem sajnált egy-egy kanta vizet tölteni a kérdéses csíkok nyakába, kiket csak a falu végén szabadítottak ki a hombárból, átázva a bőrig.

Kiállták ám ezt a tréfát a mi pozsgás falusi nimfáink, s százszor visszaadták ezt az eláztatást azoknak a legényeknek, akik őket később feleségül vették.
A FARAGÓSZÉK NÓTÁJA

Dunántúli magyar ácsoknak van egy sajátszerű dalok, melyet ők együtt szoktak énekelni, ilyenformán:

Először papírra rajzolnak egy hosszú és egy rövid vonalt, és egy faragószéket, ehhez éneklik:

,,Ez a hosszú, ez a kurta,
Ez pediglen faragószék.
Oh be szép, jaj be szép
Ez a derék faragószék."

Azután rajzolnak egy egyenes, egy görbe vonalt és egy karikát.

,,Ez egyenes, ez görbe
Ez pedig megy kerekbe.
Egyenes, görbe, kerekbe,
Hosszú, kurta, faragószék.
Óh be szép stb."

Azután rajzolnak egy gólyát hosszú orral és egy koppantót.

,,Ez a gólya, ez az orra,
Ez pediglen koppantója,
Orra, gólya, koppantó
Egyenes, görbe, kerekbe,
Hosszú, kurta, faragószék.
Óh be szép stb."

Végül rajzolnak egy embert, egy kezében pohárral, másikban palackkal.

Ez a klázli, ez a flaska,
Ez pediglen részeg Miska.
Klázli, flaska, részeg Miska.
Orra, gólya, koppantó,
Egyenes, görbe, kerekbe,
Hosszú, kurta, faragószék.
Óh be szép, jaj be szép
Ez a derék faragószék!

Mi eredete van e furcsa nótának, azt én valóban nem tudom, és ha valaki felvilágosít róla, köszönettel fogadom.
HÁZASSÁG, AMIBE ÚGY JÖN BELE AZ EMBER, HOGY MAGA SEM VESZI ÉSZRE

Első hónap. Egy fiatalember megismerkedik a háziasszonya leányával, s rettenetesen szólja egy barátja előtt.

Második hónap. Találkozik barátjával. Az kötekedve mondja neki, hogy a városban az a hír, mintha ő el akarná venni a háziasszonya leányát. - Mit gondolsz! csak van szemem - kiált fel az haragosan.

Harmadik hónap. Barátja tréfálni akar a tárgyról. Kérem, ne szóljunk erről.

Negyedik hónap. A jó barát hallgat és mosolyog; az ifjú valamit akar mondani, de mégsem mond.

Ötödik hónap. A jó barát rágalmazni kezdi a kérdéses hajadont, az ifjú ember fölpattan, és párviadalról beszél.

Hatodik hónap. A jó barátnak van mit hallgatni az isteni hölgy virtusos tulajdonságairól.

Hetedik hónap. A barát felszólíttatik, hogy legyen násznagy; okul adatik, miként a kérdéses hölgy oly szerény és engedelmes, aminőt hét puszta faluban nem találni.

Nyolcadik hónap. A jó barát iszonyú pörpatvarra nyit be a házaspárhoz. Csak egy ember beszél, a másik hallgat. S aki hallgat, az a férj.

- Papucs alatt vagy te pajtás - mond a jó barát.

- Mint minden jó férj - felel amaz mártírok ábrázatával.
PALÓC HÁZASSÁG

A palóc legény kimegy az erdőre hétfőn, kihajtja a csürhét. Szombaton estére elfogy a kenyere, szalonnája, akkor meg visszahajtja a csürhét.

A faluvégen kinn áll a keresztanyja a kapuban, s rákiált már messziről:

- Te Ferkó! Tán még nem is tudsz semmi újságot?

- Már honnan tudnék.

- Látod: meghót anyádasszony.

- Hát mér nem mondta?

- De nem addig van ám. Apád meg asszonyt hozott a házhoz.

- Bezon bánom is én.

- De neked hozta ám, nem magának.

A legénynek eláll szeme-szája.

- Hát tán még nem is tudtad, hogy megházasodtál?

- Most hallom kendtül. Hát már kit vettem el?

- Szilvásról a Ferde Pannit.

- Bárcsak legalább ismertem volna valaha.

Otthon aztán, mire hazaér a vőlegény, kijön eleibe az apja furkósbottal, módot talál valahogy beleköthetni a fiába, ez meglevén, végigveri istenesen, s akkor aztán magára hagyja látatlan feleségivel a fiát, ki is menten azzal helyezi be magát férji jogaiba, hogy a Panna lelkemet eldöngeti emberül, s ezzel konszummálva van a házasság.

Másnap megesküsznek, s harmadnap a templomban dicsekedve mondja el Panna a többi menyecskének, hogy az ura úgy megszerette, hogy már meg is verte jól. Ferkó pedig ríva panaszkodik a pajtásainak, hogy míg ő az erdőre járt, itthon megházasodtak neki.


 
 
0 komment , kategória:  Jókai Mór: A magyar nép élce  
szeretettel
  2012-04-05 14:36:17, csütörtök
 
  Feliratok



SAJÁTSÁGOS SÍRFELIRATOK
MÁSUTT
[AZ SEM ROSSZ...]
[EGY FALUBAN TŰZ ÜTÖTT KI...]
[E SÍRBAN NYUGSZIK...]
[A ** VÁRI TEMETŐBEN...]




SAJÁTSÁGOS SÍRFELIRATOK

[A MISKOLCI TEMETŐBEN...]

A miskolci temetőben olvasható ilyen sírvers

,,Eme sírban nyugszik vitéz Kalázy György,
Többeket, óh halál, ilyeket el ne hörgy."
MÁSUTT

,,Itt nyugszom én, olvasod te,
Olvasnám én, nyugodnál te."
[AZ SEM ROSSZ...]

Az sem rossz, mely egy zsémbes asszonyra van írva:

,,Itten pihen Eszter asszon,
De még a férje is otthon."

[EGY FALUBAN TŰZ ÜTÖTT KI...]

Egy faluban tűz ütött ki, s a nótárius, kinek neve Ége volt, családostul benn égett a házban, kikre azután ily epitaphium sült:

,,Jó két nótárius volt mind a három Ége,
István, János, Márton és a felesége,
De a házban ége, s mind a négynek vége."

[E SÍRBAN NYUGSZIK...]

,,E sírban nyugszik Mujkos András,
Született Debrecenben, meghalt hasrágásban."
[A ** VÁRI TEMETŐBEN...]

A * * vári temetőben van egy fazekasmester epitaphiuma, mely ekképpen hangzik:

,,Úgy bánt itt az Isten szegény Tyúk Mátyással,
Mint ő életében bánt a sárgyúrással:
Fölmarkolta sárból; edénnyé égette;
De eltörvén, ismét a sárba vetette."
 
 
0 komment , kategória:  Jókai Mór: A magyar nép élce  
szeretettel
  2012-04-05 14:33:28, csütörtök
 
  Cigányadomák



A BETEG RAJKÓ
A CIGÁNY A HÁBORÚBAN
NAGY ÖRÖKSÉG
A BAKANCS DÍSZNEVE
ÉLETBÖLCSESSÉG
MEGVÁLTOZOTT A TERMÉSZET RENDE
A NYÚL A LEVÉLBEN
A CIGÁNY FIÁNAK A BŐRE
A TOLVAJ A SEKRESTYÉBEN
DŰL A TORONY
A KUPEC LOVA
HA VOLNA
FÁZIK ÉS ÉHEZIK
A KATEKIZÁLÓ
A FOGADÁS
A KERESZTVETÉS
[A SZOMSZÉD FALUBA LEVELET VITT A CIGÁNY...]
A KESERŰ ORVOSSÁG
AZ ÖREG ANYA KÖDMENE
HETYKE CIGÁNY
HÁNY A LIBA?
SZÉP BÚCSÚZTATÓ
FELTALÁLTA MAGÁT




A BETEG RAJKÓ

Beteg volt a rajkó, s ott ült gornyadozva a sátor előtt, odamegy a cigányasszony, s elkezdi édelgetni a rajkót mindenféle szép szavakkal.

- Mi kell édes fiam? szólj lelkem magzatom, mit ennél? Meghozom, ha a föld alul teremtem is, ha száz forintomba kerül is.

- Adjon hát kee egy kis kenyeret - szól a rajkó.

- Üm. Te is mindig olyat kérsz, ami nincs.
A CIGÁNY A HÁBORÚBAN

Ütközetben volt a cigány katona.

Egyszer a nagy ágyúzás elől elkezd a sereg szaladni, persze, hogy a cigány sem maradt ott.

Amint futna, jajgatva kiált utána egy sebesült:

- Ne hagyj itt pajtás, végy a hátadra, ellőtték a lábam, ne hagyj itt elvesznem!

- No hát gyere - szól a cigány, s felveszi a hátára a sebesültet, s szalad vele tovább.

Eközben jön egy másik ágyúgolyó, s elhordja a sebesült fejét. A cigány nem vette észre, s amint a sánc mögé ér, ahol a sebesülteket kötözték, odaviszi a magáét a seborvoshoz:

- Ehen is van egy, kötözze be az úr.

- Mit kötözök rajta? - szól a sebész - hisz a feje van ellőve. A cigány elbámul.

- No nézd, az akasztófáravaló, hogy rászedett, nekem azt hazudta, hogy a lábát lőtték el.

NAGY ÖRÖKSÉG

- Mire való neked ilyen sok purdé, dáde? - kérdi valaki a cigánytól, megpillantva annak sátorában vagy kilenc apróbb-nagyobb porontyot.

- Hát kire maradna ez a nagy világ? - felel a dáde jó kedvvel.

A BAKANCS DÍSZNEVE

Tudva van, hogy a bakancsos haragszik, ha a lábbelijét bakancsnak mondják.

Egyszer falun utaztában leesett a patkó a katona lábtyűjéről, s elküldötte azt a cigányhoz, hogy üsse fel rá.

A cigány maga hozván azt vissza, nehogy megbántsa a bakancs névvel a haragos hadfit, e szavakkal adá azt kezéhez.

- Hazahoztam katona uramnak ezt a - kölyök-csizmát.
ÉLETBÖLCSESSÉG

Három tehene volt a cigánynak.

Egyszer kiüt a környékben a marhavész, s a cigány tehenei közől megdöglik egy.

Szomszédjai vigasztalják, ő azt feleli nekik:

- Annak döglik, akinek van.

Elhull a másik, ekkor azzal vigasztalja magát a cigány:

- Jut is, marad is.

Végre megdöglik a harmadik tehene, ekkor aztán könnyebbült szívvel sóhajt fel:

- No hála Istennek, itt már megszűnt a marhadög.
MEGVÁLTOZOTT A TERMÉSZET RENDE

- Mit morogsz, cigány? - kérdik az erdőben a dádétól, amint nagy zsörtölődve ott ül egy tőke mellett, melyet szét akar hasítni, de az ékek kihullván, úgy beleszorult a fejszéje, hogy nem tudta többé kivenni.

- Már hogyne morognék - viszonza -, mikor derék nyárban belefagy a fába a fejsze.
A NYÚL A LEVÉLBEN

Eleven nyulat küldtek a cigánytól a szomszéd urasághoz egy levél kíséretében; a jámbor more kezében sohasem volt malacnál egyéb négylábú állat, arról pedig tudta, hogy ha a két első és a két hátulsó lábát összekötik, elfekszik, és nem tud odább menni. Ennek is összeköté párjával a lábait, s amint egy forráshoz ért, letette, hogy majd ő addig iszik.

A nyúl persze abban a pillanatban elfutott. A megrettent more kergette egy ideig, azt vélve, hogy tán nem tud az nagyon szaladni összekötött lábbal, de csak elfutott az, s nem maradt egyéb vigasztalása, mint az a gondolat, hogy hátha visszaszaladt a nyúl az urasághoz.

Megy azonban nagy búsan a solo-levéllel, s átadja a rendelt helyen.

Az uraság elolvassa.

- Te cigány, ebben a levélben egy nyúl is van.

- Hála Istennek! - kiált fel a cigány, ki most is azon törte a fejét, hogy vajon hol lehet most az a nyúl. - Csakhogy ott van. Én már azt hittem, hogy elszaladt.
A CIGÁNY FIÁNAK A BŐRE

Vadászni járt a földesúr. Tudja tatár, mi hordta arra a cigány fiát? a vadász valami prédának nézte a bokorban, s rádurrantott. Egypár szem srét beleakadt a purdé inashúsába.

No lett ordítás!

Ordított a purdé maga is, de még jobban ordított az apja, hogy meghal a fia.

A földesúr megijedt, s csak hogy ne lármázzanak, adott száz forintot a vajdának; az meg is vigasztalódott szépen.

Két hét múlva felmegy a dade a földesúrhoz.

- Hát meggyógyult-e már a fiad? - kérdé az, amint meglátja.

- Egy csepp baja sincs már, köszönöm kérdését; mikor tetszik megint arra jönni vadászni?

A TOLVAJ A SEKRESTYÉBEN

Két éhes cigány ment rekvirálni; amit magyarul úgy is hívnak, hogy lopni.

Kikutattak egy házpadlást, de nem találtak itt egyéb hasznavehető dolgot egy zsák diónál. Azt magukhoz vették. De még ez nem volt elég az idvességre; egy közülök emlékezett rá, hogy valahol a faluban nemrég disznót öltek, megnézi a gazda padlását, bizonyosan ott lesz a szalonna.

Azzal összebeszéltek, hogy majd a cinteremben találkoznak, melynek pitvarába be lehetett menni; ott közel a temető, éjszaka senki sem mer arra járni.

A diós zsákkal tehát behúzta magát a dade a sötét cinterembe, de hogy sokáig jött a társa, nagyon megunta magát, s kibontva a zsákot, elkezdé egy kővel a diókat egyenként töregetni, s unalmában eszegette.

Ezenközben disznótorrul vagy honnan tér hazafelé az egyházfi, s amint elmegy a cinterem előtt, hallja benn a nagy diótörögetést.

Nosza fut ijedtében a paphoz, felkölti az ágyból:

- Tisztelendő uram, valami van a cinteremben, úgy tesz, mintha diót törne, bizonyosan ördög; mert más ki az ördög menne oda diót törni éjfélkor.

- Hát menjen kend oda egy fustéllyal - biztatá a lelkész.

- Nem az én dolgom ördögöket űzni - szabódék az egyházfi. - Nem értek én ahhoz, hanem jöjjön velem a tisztelendő úr.

- Jaj, fiam, fáj nekem a lábam, irtóztató módon; nem tudok ráállni; tudod: nagy a száraz szaggatás mind a két térdemben.

- Hát majd a hátamra veszem én tisztelendő uramat, s elviszem odáig. Tőlem nem fél az ördög, mert nem tudok diákul, de tisztelendő uramtól csak elszalad, ha megijeszti.

A jámbor papnak nem volt mit tenni más, fel kellett neki kapaszkodni az egyházfi hátára, s kezébe vévén egy nagy liniát, ekként felfegyverkezve, engedé magát vitetni a cinterem felé.

A cigány azalatt nyugtalanul várta eltávozott pajtását, s most, hogy kitekinte a sötétbe, látván hogy valaki hoz valamit a hátán, azt hitte, a másik cigány hozza a szalonnát, s minthogy nem jött felé elég sietséggel, eléje kiálta:

- Hozd el már, hozd! Hadd hasítok belőle egy darabot.

Uccu! a pap sem vette tréfára a dolgot; de őbelőle bizony senki se hasítson egy darabot; egyre leugrott az egyházfi hátáról, s hazafutott szépen, s ha lett volna a lábában fájás, az is kiállt volna belőle.

DŰL A TORONY

Erszény-pénzt lelt a cigány a nagybányai sokadalomban, de attól félt, hogy míg eldugja, észreveszik.

- Nini, dűl a torony! - ordít egyet; minden ember odatekint, mert senki sem szeretné, ha ráesnék, s a cigány odábbállt a zsebbe dugott pénzzel.
A KUPEC LOVA

Lovat árult a cigány, mely külsőre igen tetszetős volt. Alkuba bocsátkozik vele valami városi ember.

- De cigány, meg ne csalj, megmondd, ha hibája van a lovadnak, különben itt a vásárbíró meg a kaloda.

- Nincs ennek semmi hibája - bizonyítja a rajkó -, csak kútba nem néz, fára nem mász, és vasat nem eszik.

- Hisz énnekem nem is kell, hogy a kútba nézzen, madárfészket se akarok vele szedetni, enni pedig zabot kap nálam, nem patkószeget.

Megalkudtak, kezet adtak, a cigány eltette a pénzt.

Hát amint megindul a vevő, akkor veszi észre, hogy a ló vak. De hisz a cigány megmondta, hogy nem néz a kútba.

Megy vele odább, egyszer egy hídhoz érnek; amint a paripa meghallja lábai alatt dobogni a pallót, egyszerre visszarugaszkodik, és semmi könyörgés; ütés, verés rá nem bírja kényszeríteni, hogy a hídon átmenjen. Úgy kellett a vízen keresztülgázolni vele. Megmondta a cigány, hogy fára nem mász.

Végre fel akarják kantározni, s akkor sül ki, hogy a paripa nem enged zablát tenni a szájába.

Ezt is megmondta a cigány, hogy vasat nem eszik.

Mit tehetett a jámbor vevő? Addig járt, míg ő is rászedhetett vele valaki mást.
HA VOLNA

Voltak hajdanában (tegyünk úgy, mintha ma nem volnának) úriemberek, kik örömest megszerzék a másoktól lopott jószágot, s tekintélyüknél fogva senki se merte azt rajtuk keresni.

Egy ily derék ember egyszer nagy vendégséget csap, számtalan úri nép hivatalos hozzá.

Arra megy a cigány, megüti az orrát a jó pecsenyeszag, s egyet gondol furfangos agyában.

Bemegy a házba, s félrehív egy inast:

- Mondd meg az úrnak, hogy beszélni akarok vele, de mindjárt. Csak azt mondd, hogy a Putri cigány van itt.

Az urat jókedvében érte az izenet.

- Mit akar a fickó? - gondolá magában, s kiment hozzá a folyosóra. - Mi bajod, gaz kópé?

A cigány nagy titkolózva, eltakart szájal, odaközelít a kérdő füléhez, s azt súgja bele:

- Mit érne egy akkora darab arany, mint az öklöm?

Az úriembernek megtetszett ez a szó, de nem ért rá mostan értekezni.

- Majd beszélünk erről ebéd után, addig is adjanak enni, inni ennek a cigánynak, hogy el ne únja magát.

A cigány nem únta el magát.

A jó úr alig várhatta, hogy vége legyen az ebédnek, s vendégeitől szabadulhasson egy percre. Rögtön hívatja a cigányt.

- Hát mit is kérdeztél az elébb fiam: hogy mennyit érne egy akkora darab arany, mint az öklöm? Hol van hát?

- Igen - felele a cigány, kétfelé törölve a száját -, mit érne, ha volna!

FÁZIK ÉS ÉHEZIK

Fázott a cigány, és éhezett.

- Mit szeretnél jobban, more - kérdék tőle -, enni-e, vagy melegedni?

- Legjobban szeretnék szalonnát pirítani.

A KATEKIZÁLÓ

A cigányoknak sorba kellett menniök a paphoz katekizáló tanításra.

Egytől azt kérdezi a pap: hány az Isten?

A cigány azt feleli: három.

A pap dühbe jön, s elkergeti a cigányt, jól összeszidva.

A cigány az úton összetalálkozik a másikkal, az is hasonló célból indulván a paphoz.

- Hát bibast, tudod hány az Isten? - kérdi tőle.

- Egy - felel a cigány okosan.

- Hahó! Akár oda sem menj vele! Én hármat mondtam, mégsem volt elég neki.

A FOGADÁS

Vízen kellett átmenni a cigánynak.

- Óh szent Mihály arkangyal, csak ezen segíts keresztül, hogy bele ne fúljak, akkora viaszgyertyát adok, mint a karom.

Mikor a túlsó partra ért, azt mondja:

- Elég lesz akkora is, mint a kisujjam.
A KERESZTVETÉS

A cigány nem tudta megtanulni a keresztvetést, hiába magyarázta neki a pap: az Atyának, Fiúnak, Szentléleknek nevében. Amen. Az egyiket vagy másikat mindig kifeledte.

Végre ígért neki a pap egy zsák búzát, ha megtanulja. Másnap a cigány azt mondja a fiának: - Fogd azt a zsákot, s hozd a paphoz.

Azzal elmegy a paphoz, beköszönt: - No tisztelendő uram, tudom már a keresztvetést.

- No hadd halljam.

- Az Atyának, Szentléleknek nevében. Amen.

- Hát a Fiú hol maradt?

- Idekinn vár az ajtóban, a zsákot tartja, tisztelendő uram.

[A SZOMSZÉD FALUBA LEVELET VITT A CIGÁNY...]

A szomszéd faluba levelet vitt a cigány, erős hideg volt, mely ellen csak egy rongyos guba védte a jámbort; mellette hajtatván el franciás előfogaton egy birtokos, szól hozzá: - Rongyos a guba, cigány! - A guba csak jó volna - felel a cigány -, de azs idő nem hozzsá való.

A KESERŰ ORVOSSÁG

A szomszéd faluban lakó barátjának egy birtokos kolbászt és egy üveg mustárt küldött, levélke mellett, egy cigánya által, ki a kolbászt a falu végéni korcsmában megsütvén, jóízűn fölfaldosta. Midőn a levelet és mustárt az illetőnek átadná, számba kéretett a kolbász is, a cigány bámulva felelé: - Juj! azt hittem, hogy a kolbászt nekem útravalónak adták; osztán beteg embernek nem is jó a zsíros étel, s azért csak ezt a keserű orvosságot hoztam el.

AZ ÖREG ANYA KÖDMENE

Gyónni ment a cigány. Vétkei közt azt is bemondta a gyóntató atyának, hogy ,,egyszer az anyja ködmönét földhöz vágta". Megjegyezte ugyan a gyóntató atya, hogy ez nem vétek; mindamellett a cigány külön abszolúciót kért. Megnyervén végre, a gyöngéd lelkiismeretességnek azon okát adta, miszerint azon alkalommal s véletlenül ,,a ködmönben az anyja is benne volt".
HETYKE CIGÁNY

Madarason csínyt követett el a cigány, biz azt lekapták a lábáról, s tizenkettőt verettek rá korbáccsal.

A korbács ócska volt már és szakadozott.

Amíg verték a cigányt, szidta tele torokkal a madarasiakat.

- Cifra tornyot tudtok építeni, ugye? de egy becsületes korbácsot nem tudtok venni a tisztességes emberek számára!

HÁNY A LIBA?

Egy úr a piacon nyolc gyönyörű kövér libát vett, s rábízta egy cigányra, hogy hajtsa haza udvarába. De a more útközben elsikkasztott egyet, s midőn érte kérdőre vonatott, mennyre-földre állítá, hogy megvan mind a nyolc.

- Tehát olvasd meg - monda az úr.

A cigány olvasá: egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc.

- Hol van a nyolcadik?

- Itt van la - monda a cigány, egyre rámutatva.

- Hát a hetedik?

- A meg itt van ni - s így mutogatta sorban mindeniket, midőn pedig arra került a sor, hogy az elsőt is megmutassa, újra a nyolcadiknak mondottra ugrott. Nem lehetett rajta kifogni, s szemtelen pislogással monda:

- Megvan ezs, urám, mind.

- Én nem látom, hogy megvolna.

- De bizs én meg látom.

Az udvaron éppen csépeltek, az úr előhív nyolc cséplőt, hogy mindenik fogjon egy-egy libát. A nyolcadik természetesen nem foghatott.

- Na cigány, látod, hogy nincs nyolc liba, mert ennek az embernek nem jutott.

- Hát hagyja el a sent lilek az ügyetlenjét, miért nem fogott addig, amíg volt...

SZÉP BÚCSÚZTATÓ

Meghalt az öreg dáde felesége, hej siratta is keservesen! Vigasztalta a jó tiszteletes úr:

- Ne sírj Ferkó, ne sirasd őt olyan nagyon. Jó dolga van már annak, a jó Isten vette őt magához.

A cigány meggondolta magát e szóra.

- Hát csakugyan a jó Isten vette magához a Marcsát? - kérdezé komolyan a paptól.

- Ha én mondom fiam, úgy van.

Nagyot sóhajt erre a cigány.

- No hiszen meg is gyűl vele ő szent felségének a baja!
FELTALÁLTA MAGÁT

Néhány cigány vonult át egy helységen.

A családfőnök a falu földesuránál ily szavakkal köszöntött be, magával vivén számos magzatját:

- Adjanak ennek a sok rajkónak egy falat kenyeret.

- Hiszen nem elég annak egy falat! - szólt az úr.

- Adjon hát egy egészet - szól a cigányok közül egy.
 
 
0 komment , kategória:  Jókai Mór: A magyar nép élce  
szeretettel
  2012-04-05 14:27:29, csütörtök
 
  VADÁSZKALANDOK



TÚZOKHAJTÁS
KÖRBE-LÖVÉS
A GYORS PARIPA ÉS LUSTA PUSKA
VAK AGÁR ÉS LÁTÓ MOPSZLI



TÚZOKHAJTÁS

A füllentés nemes mesterségét senki sem vitte még oly tökéletességre, mint a vadászok. Báró Demanx csak náluk járt iskolába, innen tanulta, amit tud.

Az Alföldön máig is ismerik e következő vadászkalandokat, miket én tíz különböző embertől hallottam úgy előadni, hogy az vele történt

- Megyek egy nap túzokvadászatra; hideg, nedves idő volt, az eső aprón szitált, s amint leesett, mindjárt megfagyott. Egyszer meglátom messziről a túzokfalkát; nagy csendesen meglapulva közelebb húzódom hozzájuk, s mikor már puskalövésnyire értem, egyszerre nekikeresztem a vizsláimat, hogy felreppentsék a túzokokat. Hát mit látok? A túzok egy sem repül fel, hanem csak ámolyog jobbra-balra valamennyi. Mi történt ezekkel? Hát amint az ónos eső ráesett a szárnyaikra, odafagyott, s most nem tudtak miatta repülni. Én sem gondolkoztam soká, hanem kibontottam a karikásomat, s hajdé! elkezdtem őket a faluba beterelni a két kutyámmal. Az embereknek szemük-szájuk tátva maradt, amint meglátták, hogy hajtom végig az utcán a falka túzokot, mint a juhokat.

- Hát aztán hova lettek e túzokok? - kérdé valaki a társaságból.

- Hja, baj történt; mert éppen amint a kapun be akartam őket terelni, kisütött a nap, leolvadt a szárnyaikról a jég, s uccu elrepült valamennyi.
KÖRBE-LÖVÉS

Máskor kacsázni voltam egy alföldi halász csónakán, hát egyszer látok szép csendesen úszdogálni a vízen egymás sorjában gyönyörű szép nyolc anyányi rucát.

- Ejnye, de kár, hogy nincs több puskája nagy uramnak egynél - mond a halász. - Mind leszedhetné őket egyenként.

- Ne búsulj, fiam - mondám én neki, s szép csendesen beleeresztek nyolc szem kacsasrétet a puskába, s leverem. Azzal a puskát a pofámhoz illesztem, a legszélső kacsát bal felül célba veszem, s azzal durr! abban a pillanatban, ahogy elsütöttem a puskát, végigrántottam az egész sor kacsán, s mind a nyolc srét egyenkint beletalált egy-egy kacsába, valamennyi ottmaradt egy lövéstől; ez volt ám a lövés!
A GYORS PARIPA ÉS LUSTA PUSKA

Hát egyszer volt a többi között egy igen jó lovam, amelyen elfoghattam volna a fecskét, ha akartam volna. Volt a pajtásomnak, a Horhi Miskának meg egy rossz perkussziós puskája, amiről már régen megmondtam neki, hogy könnyebb volna vele agyondobni, mint agyonlőni a nyulat. Mi történik egyszer velünk? Kimegyünk nyulászni; ő puskával, én meg csak a paripámon karikás ostorral. Alig érünk ki az ugarra, egyszerre felugrik előttünk egy óriási nyúl. Miska öcsém nekifordítja a puskát, durr! a nyúl még sebesebben futott. Ekkor aztán én neki a Szellővel; kettő, három! utolértem, egy csapás a karikás ostorral, a nyúl felbukfencezett; én leszálltam a lóról, felvettem a nyulat, hát egyszerre valami sebesen süvölt el a fülem mellett. Mi volt ez? Találják ki mi volt? Hát az a töltés srét, amit Horhi Miska a nyúl után lőtt, még csak akkor ért oda, kicsibe múlt, hogy engemet nem lőtt meg.
VAK AGÁR ÉS LÁTÓ MOPSZLI

Másszor Macskafalvy Bandinál voltunk ebéden; délután valaki szóba találta hozni, hogy most éppen jó idő volna agarászni; csak az a kár, szólt a házi úr, hogy a legjobbik agaram, Cicke, megvakult szegény, pedig de jó szólóagár volt a maga idejében. Minden ember sajnálkozott rajta, kiváltképpen azért, hogy nem lehetett agarászni. Csak én találtam fel magamat. - Hiszen könnyű ezen a bajon segíteni - mondám -; ott a nagyságos asszony mellett a pamlagon a kis ölbeli kutyácska, annak elég jó szeme van, kössük a Cicke hátára, majd ő meglátja a nyulat, a Cicke pedig elfogja. - Úgy is lett. A két kutyából csináltunk egyet, s sohasem fogtunk annyi nyulat, mint aznap; pedig ha én ott nem vagyok, senki sem jön erre a gondolatra.

 
 
0 komment , kategória:  Jókai Mór: A magyar nép élce  
szeretettel
  2012-04-05 14:25:01, csütörtök
 
  ORVOSOK, BORBÉLYOK



NEM JÓ DIÉTA
NEM NEKEM KELL
JÓ RECIPE
SZOLGÁLATI KÉSZSÉG
IJEDTSÉG ELLEN




NEM JÓ DIÉTA

Egy fiatal ügyvéd, ki szemfájásban szenvedett, orvosától azon tanácsot kapta, hogy hagyjon föl a pipázással, mert különben megvakul.

- Már jó uram - felele a megvakulandó -, én sok mindent láttam életemben, de beleszámítva azt is, amit még látni fogok, mind nem ér az egy pipa dohányt, hát csak inkább maradok ennél.
NEM NEKEM KELL

Egy fiatal paraszt bemegy a patikába, s kérdi, hogy nincs-e ott valami fogfájás ellen való.

A patikárus szó nélkül elővesz egy üvegcsét, s odanyújtja a kérdezőnek, hogy szagolja meg.

Amint ez az orrához érteti az üveget, egyszerre megüti az orrát valami ördöngős illat, úgyhogy elszédülve leesik a földre. Mikor aztán feltápászkodik, diadalmas arccal kérdi tőle a patikárus:

- No ugye, hogy nem fáj már a foga?

- Jaj, hiszen nem az én fogam fájt, hanem az apámé, annak kértem az orvosságot.

JÓ RECIPE

Egy perpatvarkodásairól híres asszonyság panaszra ment a város vén orvosához, hogy neki a nyelve fáj, mit használjon végette?

- Pihentetni kell, asszonyom - felele a jó öregúr.
SZOLGÁLATI KÉSZSÉG

Márton borbély rég adósa nyolc pforinttal házigazdájának, de e napig még nem fizethette.

Véletlenül megtörténik, hogy a háziúr foga fáj. Több nap óta törekszik hasztalan foga vészét elzsibbaszthatni; de sikertelen. Végre leszalad a borbélyhoz azt kivonatandó, ki a műtétet biztos kézzel végre is hajtá.

- Mit fizetek, Márton? - kérdé örömében a fájdalomtól megmenekedett.

- Egy pengő forint az ára - mondá önelégülten a borbély.

- Hm! az sok; de mindegy: most tehát még hét forintot fizet. Borbélyunk e szavakra megjuhászodott, mintha egy cseber jégszemert pördítettek volna le hátán.

- Kérem alássan, én szegény ember vagyok - viszonzá -, sohase tudok annyi pénzt összekaparni, ha csak gyermekeimet nem ölöm éhen meg; hanem, mivel most éppen alkalomnál vagyunk: kihúzom tíz fogát nagysádnak azért a pár krajcárért, csak hogy jőjünk tisztába!
IJEDTSÉG ELLEN

Az Érmelléken hatalmasan dicsekedett egy sarlatán orvosi ügyességével, hogy ő mindenféle betegséget meggyógyít.

- Adjon hát az úr nekem valami jó szert ijedés ellen - mondá egy vincellér.

- Hát mitől ijedt meg kend?

- Bizony, hallja, attól, hogy itt a tél, aztán se gubám, se csizmám.
 
 
0 komment , kategória:  Jókai Mór: A magyar nép élce  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 20 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 864
  • e Hét: 9653
  • e Hónap: 89211
  • e Év: 2030491
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.