Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-04-09 11:53:39, hétfő
 
  Jób könyve



Jób könyve

Jób 1
Jób 1.1
Volt Husz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat.
Jób 1.2
Hét fia és három lánya született.
Jób 1.3
Nagy vagyona volt: hétezer juha, háromezer tevéje, ötszáz iga marhája, ötszáz szamara és számos cseléde. Így hatalmasabb volt napkelet valamennyi fiánál.
Jób 1.4
Fiai vendégséget szoktak rendezni: ki-ki a saját házában, a rá eső napon. Ilyenkor üzentek és három nővérüket is meghívták, hogy egyenek és igyanak ők is velük.
Jób 1.5
Valahányszor sorra lejártak a vendégség napjai, Jób elhívatta és megtisztította őket. Korán reggel fölkelt, és égőáldozatot mutatott be mindegyikükért. Így gondolkodott ugyanis: "Hátha vétkeztek gyermekeim és szívükben káromolták Istent." Így járt el Jób minden alkalommal.
Jób 1.6
Egy napon az történt, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr elé járultak. A sátán is megjelent köztük.
Jób 1.7
Az Úr így szólt a sátánhoz: "Honnét kerülsz ide?" A sátán ezt felelte az Úrnak: "Szerte bebarangoltam a földet és bolyongtam rajta."
Jób 1.8
Akkor az Úr így szólt a sátánhoz: "Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat."
Jób 1.9
A sátán azt válaszolta az Úrnak: "Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób?
Jób 1.10
Nem magad emeltél-e sövényt köré, háza és minden vagyona köré? Megáldottad keze munkáját, úgyhogy birtoka egyre gyarapszik a földön.
Jób 1.11
Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!"
Jób 1.12
Az Úr erre azt mondta a sátánnak: "Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed." Erre a sátán eltávozott az Úr színe elől.
Jób 1.13
Egyik nap (Jób) fiai és lányai legidősebb bátyjuk házában lakomát tartottak és bort ittak.
Jób 1.14
Ekkor hírhozó érkezett Jóbhoz és így szólt: "A marhák szántottak, a szamarak meg mellettük legelésztek.
Jób 1.15
De rajtuk ütöttek a szabeusok és elrabolták őket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.16
Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és jelentette: "Isten nyila hullott az égből, tűzvészt támasztott a juhok és a szolgák között, és elpusztította őket. Csak én tudtam megmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.17
Még nem ért beszédje végére, máris jött egy másik, és ezt mondta: "A kaldeusok három rajba álltak, megtámadták és elhajtották a tevéket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.18
Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és szólt: "Fiaid és lányaid lakomát tartottak és bort ittak legidősebb bátyjuk házában.
Jób 1.19
Hirtelen vihar kerekedett a sivatagon túlról, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy rászakadt a fiatalokra és mind meghaltak. Csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked."
Jób 1.20
Jób ekkor fölkelt, megszaggatta ruháját és megnyírta fejét, a földre borult és imádkozott.
Jób 1.21
Így szólt: "Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!"
Jób 1.22
Mindezek ellenére nem vétkezett Jób, és nem szólt dőreséget Isten ellen.
Jób 2
Jób 2.1
Történt egy napon, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr színe elé járultak. Közöttük volt a sátán is.
Jób 2.2
Ekkor az Úr így szólt a sátánhoz: "Honnét kerülsz ide?" A sátán azt felelte az Úrnak: "Szerte bebarangoltam a földet és kószáltam rajta."
Jób 2.3
Erre az Úr megkérdezte a sátánt: "Észrevetted-e szolgámat, Jóbot is? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat. Még mindig kitart feddhetetlenségében. Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!"
Jób 2.4
A sátán ezt válaszolta az Úrnak: "Bőrért bőrt! Az életéért mindenét odaadja az ember, amije csak van.
Jób 2.5
Emeld csak rá kezedet, és nyúlj a csontjához és húsához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!"
Jób 2.6
Ekkor az Úr azt mondta a sátánnak: "Nos, a kezedbe adom, csak az életét kíméld!"
Jób 2.7
A sátán eltávozott az Úr színe elől. Jóbot rosszindulatú fekéllyel sújtotta tetőtől talpig.
Jób 2.8
Ez hamuba ült, s egy cserépdarabot vett a kezébe, hogy azzal vakargassa magát.
Jób 2.9
A felesége meg így beszélt hozzá: "Még mindig kitartasz feddhetetlenségedben? Átkozd az Istent és halj meg!"
Jób 2.10
Ő azonban így válaszolt neki: "Mint valami féleszű asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?" Mindamellett nem vétkezett Jób az ajkával.
Jób 2.11
Jóbnak három barátja értesült a csapásokról, amelyek rászakadtak, és eljöttek hazájukból: Elifáz Temánból, Bildád Suachból és Cofár Naamából. Megállapodtak egymás közt, hogy elmennek hozzá, kifejezik együttérzésüket és megvigasztalják.
Jób 2.12
Amikor távolból ráemelték tekintetüket, nem ismerték meg. Hangos sírásban törtek ki, megszaggatták ruhájukat és hamut szórtak a fejükre.
Jób 2.13
Hét nap és hét éjjel mellette ültek a földön, és egyik sem szólt hozzá egy szót sem. Látták ugyanis, hogy igen nagy a fájdalma.
Jób 3
Jób 3.1
Jób ezután megnyitotta száját, s elátkozta születése napját.
Jób 3.2
Így szólt:
Jób 3.3
Vesszen a nap, amikor világra jöttem, az éj, amelyen azt mondták: "Fiú fogantatott."
Jób 3.4
Igen, legyen az a nap sötétség! Az Isten odafenn ne törődjék vele, ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye!
Jób 3.5
Borítsa éjszaka és sűrű sötétség, nehezedjenek rá gomolygó fellegek, tartsa rettegésben nappali sötétség!
Jób 3.6
Sötétség nyelje el! Ne soroljátok az év többi napja közé, és ne számítsák be hónapok napjának!
Jób 3.7
Az az éjjel meg maradjon magtalan! Ne lásson soha hangos vigadozást!
Jób 3.8
Átkozzák el ezt az éjt a napok átkozói, akik a leviatánt ingerelni tudják!
Jób 3.9
Homály takarja el hajnalcsillagait, hasztalan várjon a világosságra! Ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét!
Jób 3.10
Mert nem zárta be előttem a méhnek ajtaját, és a kínt nem rejtette el szemem elől.
Jób 3.11
Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem?
Jób 3.12
Miért fogtak föl térdek? S miért voltak emlők, hogy szopjam őket?
Jób 3.13
Most csöndben feküdnék és nyugodhatnék, elaludtam volna és békességem volna.
Jób 3.14
A királyok és a föld nagyjai közelében, akik sírhelyet építenek maguknak.
Jób 3.15
Fejedelmek mellett, akiknek volt aranyuk, akik megtöltötték házukat ezüsttel.
Jób 3.16
Mint koraszülött, akit mielőtt élt, már elástak, volnék, mint a magzat, amely fényt sose látott.
Jób 3.17
Ott a gonoszok felhagynak dühükkel, és az elfáradtak nyugalmat találnak.
Jób 3.18
Együtt pihennek ott mind, akik foglyok voltak, nem hallatszik többé robottisztnek hangja.
Jób 3.19
Egyforma lesz ott a szegény és a gazdag, és a rabszolga sem függ majd urától.
Jób 3.20
Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet?
Jób 3.21
Várják a halált, de az bizony nem jön, jobban keresik, mint az elrejtett kincset.
Jób 3.22
Örülnének nagyon saját sírhalmuknak, sírjuk, ha meglelnék, felujjonganának.
Jób 3.23
Útjavesztett embernek minek ily ajándék, annak, akit Isten teljesen körülzárt?
Jób 3.24
Immár kenyeremmé vált a sóhajtozás, s mint a víznek árja, ömlik a panaszom.
Jób 3.25
Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett.
Jób 3.26
Nincs nekem nyugalmam, nincsen békességem, még meg sem nyugodtam, máris új baj ért.
Jób 4
Jób 4.1
Válaszolt, s így szólt a temáni Elifáz:
Jób 4.2
Terhedre van tán, ha beszélünk hozzád? Ki tudná magába fojtani itt a szót?
Jób 4.3
Sokat bátorítottál, hanyatló karoknak újra erőt adtál.
Jób 4.4
Buzdító szavad a támolygó támasza volt, az ingadozók térdét megszilárdítottad.
Jób 4.5
Most meg, hogy magad vagy bajban, ijedezel? Megütődsz, hogy terád is rád került a sor?
Jób 4.6
Nincsen bizalmad istenfélelmedben, jámbor életedre nem mersz hagyatkozni?
Jób 4.7
Gondold meg, ment-e már valaki is tönkre ártatlanul? Becsületes embert mikor ért pusztulás?
Jób 4.8
Hányszor láttam: akik bajt szántottak, gyötrelmet vetettek, hát azt is arattak.
Jób 4.9
Isten lehelete tönkretette őket, haragjának szele elsodorta őket.
Jób 4.10
Ordít az oroszlán, bömböl a nősténye, mint mikor a kölyköknek kiverik a fogát.
Jób 4.11
Pusztul az oroszlán, ha nincsen prédája, s a nőstény kölykei szétszélednek.
Jób 4.12
Titokzatos szózat lopakodott hozzám, és a fülem felfogja suttogását.
Jób 4.13
Égi álomlátás tarka játékában, amikor mély álom száll az emberekre,
Jób 4.14
félelem fogott el s rettegés, reszketett minden egyes tagom.
Jób 4.15
Valami lehelet suhant át arcomon, és az égnek állt minden hajamszála.
Jób 4.16
Ott állt valaki, arcát nem vettem ki, ott állt egy alak a szemem előtt, és hallottam suttogó beszédét:
Jób 4.17
Lehet-e az ember Isten előtt igaz? Állhat férfi tisztán alkotója előtt?
Jób 4.18
Azokban sem bízik, kik szolgálnak neki, angyalaiban is lel kivetnivalót.
Jób 4.19
Hát akkor azokban, kik viskókban laknak, kiknek alapjául a föld pora szolgál, kiket összenyomhat, akár egy molylepkét?
Jób 4.20
Reggeltől estéig tönkreveri őket, eltűnnek örökre, és ki gondol rájuk?
Jób 4.21
Kitépik azután sátraik cövekét, így szállnak a sírba, bölcsesség híjával.
Jób 5
Jób 5.1
Emeld föl hangodat! Ki ad feleletet? Melyik szenthez akarsz folyamodni?
Jób 5.2
Valóban, bosszúság marja az együgyűt, halálba kergeti haragja a balgát.
Jób 5.3
Láttam, hogy egy bolond gyökeret vert, de hirtelen átok szállt a tanyájára.
Jób 5.4
Fiai messze estek a jóléttől, a kapunál elnyomják őket, nincs védelmezőjük.
Jób 5.5
Amit learatnak, éhezők eszik meg, merthogy elragadja az Úr foguk elől, s szomjasok kapkodnak a javaik után.
Jób 5.6
Sohasem a földből sarjad elő a baj, nem a szántóföldön terem a szenvedés.
Jób 5.7
Az ember maga okozza a bajt, ahogy a sas keresi a magasságot.
Jób 5.8
De én azért mégis Istenhez fordulnék, ügyemet Istenem elé terjeszteném.
Jób 5.9
Ő alkotja, ami nagy s kifürkészhetetlen, csodás tetteinek se szeri, se száma.
Jób 5.10
Ő ad esőt a föld színére, és vízzel öntözi a tágas mezőket.
Jób 5.11
Föl tudja emelni a megalázottakat, és jólétet ad a szomorkodóknak.
Jób 5.12
A ravaszok terveit mind keresztülhúzza, üzelmeiket meghiúsítja.
Jób 5.13
A bölcseket befogja saját csapdájukba, kudarccal végződik az álnokok terve.
Jób 5.14
Fényes nappal is sötétségbe botlanak, tapogatnak délben, mintha éjjel volna.
Jób 5.15
Az elesettet megmenti szájuk hatalmától és a szegényt az erősek karjától.
Jób 5.16
A szegénynek így reménysége támad, a gonoszság kénytelen befogni a száját.
Jób 5.17
Lám, boldog az ember, ha fenyíti az Isten, ne vesd meg azért a Mindenható feddő szavát!
Jób 5.18
Ha sebet üt rajtad, majd be is kötözi, ha szétzúz is, meggyógyít a keze.
Jób 5.19
Hatszor is kiragad a szorongatásból, s hetedszerre sem hagy bajba jutni.
Jób 5.20
Hogyha éhezel is, megment a haláltól, háborús időkben kardnak hatalmától.
Jób 5.21
Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától, ha rabló közelít, akkor sem kell félned.
Jób 5.22
Mosolyogva nézhetsz fagyra, szárazságra, a mező vadjától nem kell megijedned.
Jób 5.23
Hisz a mezőn a kő szövetséges társad, és a mező vadja békében él veled.
Jób 5.24
Meglátod majd magad: béke lesz a sátrad, hajlékodban szemed nem lát sehol hiányt.
Jób 5.25
Magzatod gyarapszik, magad tapasztalod, mint fűszál a földön, sokasodik sarjad.
Jób 5.26
Mikor beérik életed, sírba szállsz, mint a búzakévét begyűjtik, ha érett.
Jób 5.27
Kikutattuk ezt, és bizonnyal így van. Így hallottuk. Te is vésd jól az eszedbe!
Jób 6
Jób 6.1
Jób ekkor válaszolt és így szólt:
Jób 6.2
Ha mérlegre tudnám tenni bánatomat, és minden bajomat megmérhetném,
Jób 6.3
tenger homokjánál nehezebbet nyomna. Azért vétettem el szavaimat.
Jób 6.4
Belém fúródtak a Mindenható nyilai, lázt hozó mérgüket felitta a lelkem. Rémségei ellenem csatasorba álltak.
Jób 6.5
Ordít a vadszamár a kövér mezőben, takarmánya előtt bőg talán a bika?
Jób 6.6
Lehet-e só nélkül enni, mi ízetlen, tojásfehérjének jó talán az íze?
Jób 6.7
Irtózom még hozzányúlni is, betegségemben mégis ez az eledelem.
Jób 6.8
Ó, ha teljesülhetne kívánságom, és Isten megadná, amit úgy szeretnék!
Jób 6.9
Jó volna, ha Isten összezúzna, fölemelné kezét és megölne.
Jób 6.10
Nekem még akkor is vigaszomra volna, fájdalmam közepette is nagyot ugranék, hogy nem tagadtam meg a Szentnek a szavát.
Jób 6.11
De hol vegyek erőt végső kitartáshoz? Mikor jön a vég, hogy türelmesen várjam?
Jób 6.12
Erős vagyok tán, olyan mint a szikla, talán kemény ércből jött létre a testem?
Jób 6.13
Számomra nincs többé semmi segítség, menekülésemnek minden útja zárva?
Jób 6.14
Aki embertársával nem érez együtt, az az Úr félelmével is szakít.
Jób 6.15
Testvéreim megcsaltak, mint a patak, úgy, mint a hűtlen patakoknak medre:
Jób 6.16
mikor a jég zajlik, zavarossá válnak, olvadó hó leve felduzzasztja őket;
Jób 6.17
a hőség idején aztán kiszáradnak, a nagy forróságban üres lesz a medrük.
Jób 6.18
Letérnek az útról (értük) a karavánok, bolyongnak a pusztán, s ott lelik végüket.
Jób 6.19
Tema karavánja mind utána kutat, bennük bizakodnak Sába kalmárai.
Jób 6.20
Reményük azonban csalódássá válik, mikor odaérnek, látják, becsapódtak.
Jób 6.21
Ilyenek lettetek számomra most ti is: Látva nagy bajomat, féltek tőlem.
Jób 6.22
Kértem-e tőletek: "Adjatok valamit, osszátok meg velem vagyonotok,
Jób 6.23
szabadítsatok ki az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnok hatalmából!"?
Jób 6.24
Okosítsatok fel, akkor majd hallgatok. Adjátok tudtomra, hogy miben hibáztam.
Jób 6.25
Őszinte beszédem kigúnyoljátok. Vajon mit bizonyít ócsárlástok?
Jób 6.26
Csak korholásra gondoltok ki szavakat? A kétségbeesettnek szava olyan, mint a szél?
Jób 6.27
Még az árvára is sorsot vetnétek, a barátotokat is elárvereznétek.
Jób 6.28
Legyetek szívesek, forduljatok felém! Szemtől szemben biztos nem hazudom.
Jób 6.29
Forduljatok felém, de hamisság nélkül! Forduljatok felém: igazam most is áll!
Jób 6.30
Hazudik tán nyelvem? S az ínyem nem érezné-e a bűnt?
Jób 7
Jób 7.1
Nem szolgálat az ember sorsa a földön? Nem napszámos módján tölti el napjait?
Jób 7.2
Olyan, mint a rabszolga, ki árnyékba vágyik, olyan, mint a napszámos, ki a bérét várja.
Jób 7.3
Csalódással teli hónapok jutottak részemül, keserves éjeket adtak osztályrészül.
Jób 7.4
Már mikor lefekszem, kérdezem: "Mikor virrad?" És mihelyt fölkelek: "Mikor lesz már este?" Tele vagyok kínnal egész alkonyatig.
Jób 7.5
Férgek lepik el testem, s a föld pora fedi. Összeaszalódik, s gennyezik a bőröm.
Jób 7.6
Napjaim futnak, mint takács vetélője, eltűnnek, s nyomukban nem marad reménység.
Jób 7.7
Gondold meg: életem csupán egy lehelet, szemem soha többé nem lát boldogságot.
Jób 7.8
S a szem, amely most lát, soha többé nem lát, kereső szemeddel nem találsz, nem leszek.
Jób 7.9
Mint felhő, tovaszáll, eltűnik a távolban, nem tér az vissza, kit az alvilág elnyelt.
Jób 7.10
Házába nem mehet soha többé vissza, és otthona nem látja soha viszont.
Jób 7.11
Ezért én sem türtőztetem számat: beszélek lelkem gyötrelmében, s elpanaszoltam lelkemnek keservét.
Jób 7.12
Tenger vagyok tán? Avagy tengeri szörny? Merthogy őrzésemre őrszemeket rendelsz.
Jób 7.13
Ha arra gondolok: vigaszt ad fekvőhelyem, ágyam majd segít viselni kínomat,
Jób 7.14
máris megijesztesz álmomban szörnyűmód, rémképek kergetnek újabb gyötrelmekbe.
Jób 7.15
"Fojts meg inkább!" - ez a kívánságom, jobb a halál, mint a sok fájdalom.
Jób 7.16
Eltűnök én immár, nem élek örökké, hagyj hát magamra, éltem egy lehelet.
Jób 7.17
Vajon mi az ember, hogy oly nagyra tartod, arra méltatod, hogy törődj vele.
Jób 7.18
Hisz meglátogatod minden áldott reggel, és próbára teszed minden pillanatban.
Jób 7.19
Mily rég nem veszed le tekinteted rólam! Arra sem hagysz időt, hogy nyálam lenyeljem.
Jób 7.20
Vétkeztem? Mit tettem? Mondd, emberek őre! Támadó kedvednek miért vagyok céltábla? Miért vagyok terhedre?
Jób 7.21
Miért nem bocsátod meg a bűneimet, vétkem fölött miért nem hunysz szemet?
Jób 7.22
Mert hogyha egyszer lefekszem a porba, hiába keresel, többé nem leszek.
Jób 8
Jób 8.1
Ekkor Bildád szólt és így válaszolt:
Jób 8.2
Meddig akarsz még ily módon beszélni? Mint dühöngő vihar, szállnak szádból a szók.
Jób 8.3
Isten tán kiforgathatja a törvényt, visszájára fordíthatja a Mindenható az igazságosságot?
Jób 8.4
Hogyha gyermekeid vétettek ellene, a saját gonoszságuknak estek áldozatul.
Jób 8.6a
De ha te magad tiszta vagy és igaz,
Jób 8.5
keresd az Istent, és fohászkodj a Mindenhatóhoz!
Jób 8.6b
Minden bizonnyal irgalmas lesz hozzád, visszaadja otthonod, mihelyt rászolgálsz.
Jób 8.7
Ha korábbi szerencséd kevés lett volna, hatalmas, nagy lesz az, amit cserébe ad.
Jób 8.8
Kérdezgesd a letűnt nemzedéket, vedd fontolóra az atyák bölcsességét.
Jób 8.9
Mi csak tegnapiak vagyunk, s mit sem tudunk, napjaink a földön átsuhanó árnyak,
Jób 8.10
de ők tanítanak s szólnak hozzád, az ő bölcsességük szülte e szavakat:
Jób 8.11
"Ahol nincsen mocsár, terem-e nád ottan, s megnő-e a káka, ha víz nem tör elő?
Jób 8.12
Javában virágzik, vágásra nem érett, és máris elszárad, előbb más füveknél.
Jób 8.13
Így járnak mind, akik feledik az Istent, az istentelen vágya csak ábránd, mit sem ér.
Jób 8.14
Úszó ökörnyál a reménysége, póknak hálója minden birodalma.
Jób 8.15
Házába fogódzik, de az nem tartja, kapkod utána, de nincs semmi tartása.
Jób 8.16
Életnedvtől duzzad, mikor rásüt a nap, szálai egészen ellepik a kertet.
Jób 8.17
Kőrakáshoz köti szálai gyökerét, a kőrakás ölén élelmet talál.
Jób 8.18
De ha elhagyja helyét, az megtagadja: "Nem ismerlek téged, sohasem láttalak!"
Jób 8.19
Így halálát leli bizonnyal az úton, s máris idegenek sarjadnak a helyén.
Jób 8.20
Isten nem veti el sohasem a jámbort, és nem fogja kézen a gonosztevőt.
Jób 8.21
Nevetéssel tölti még meg szádat, ujjongó dalokat fakaszt ajkadon.
Jób 8.22
Gyűlölőid meg szégyenbe öltöznek, és a gonoszok sátra megsemmisül."
Jób 9
Jób 9.1
Jób akkor válaszolt és így szólt:
Jób 9.2
Igenis jól tudom, hogy a dolog így áll. Lehet Isten előtt embernek igaza?
Jób 9.3
Még ha összeáll is vele vitatkozni, ezer kérdés közül egyre sem ad választ.
Jób 9.4
Bölcsessége nagy és ereje hatalmas. Ki marad büntetlen, ha vele szembeszáll?
Jób 9.5
Hegyeket mozdít el és észre sem venni, hogy mivel haragszik, felforgatja őket.
Jób 9.6
A földet is kimozdítja helyéről, az oszlopai csakúgy inognak.
Jób 9.7
Ha megparancsolja, nem kel föl a nap sem, pecsétje elveszi a csillagok fényét.
Jób 9.8
Maga feszítette ki az ég sátorát, tenger magas árját lába alá gyűrte.
Jób 9.9
Ő alkotta a Göncölszekeret, a Kaszást meg a Fiastyúkot is, s Délnek Kamaráit.
Jób 9.10
Kifürkészhetetlen s nagy, amit teremtett, csodálatra méltó és tömérdek.
Jób 9.11
Nem látom, amikor elvonul mellettem, járását-kelését nem is veszem észre.
Jób 9.12
Ha magával ragadja, ki tud ellenállni? Ki mondhatja neki: "Hé! Te mit akarsz itt?"
Jób 9.13
Büntetését Isten sose vonja vissza, görnyednek előtte Rahab segítői.
Jób 9.14
Hogy tudnék én neki feleletet adni, vele perbe szállva szavakat találni?
Jób 9.15
Ha igazam volna, sem tudnék mit felelni, bírám előtt inkább kegyelmet kell kérnem.
Jób 9.16
S ha kiáltásomra feleletet adna, akkor sem hihetném, hogy hallgat szavamra.
Jób 9.17
Egyetlen hajszálért a földbe tapos, sebeimet ok nélkül szaporítja.
Jób 9.18
Nem hagyja, hogy egy kissé lélegzethez jussak, inkább keservekkel etet jóllakásig.
Jób 9.19
Ha erőről van szó, akkor ő az Erős, ha a jogot nézzük, hát ki idézi meg?
Jób 9.20
Még ha igaz volnék, akkor is elvethet, ártatlanságomban is bűnösnek ítélhet.
Jób 9.21
Ártatlan vagyok? Nem ismerem magam. Életem mit sem ér, semmire sem tartom.
Jób 9.22
Egy azonban biztos, azért most kimondom: Bűnöst és igazat egyaránt elragad.
Jób 9.23
Amikor ostora hirtelen halált oszt, neveti ártatlan emberek félelmét.
Jób 9.24
A földet a bűnösök kezébe adta, maga fogta be bíráiknak szemét. Vagy talán nem ő az? Ki volna, ha nem ő?
Jób 9.25
Napjaim futárnál gyorsabban szaladnak, eltűnnek, s nem látnak semmi boldogságot.
Jób 9.26
Elsiklanak gyorsan, akár a nádcsónak, vagy mint a sas, mikor lecsap a zsákmányra.
Jób 9.27
Hiába gondolom: feledek minden bajt, derűs lesz az arcom, s vidáman kacagok.
Jób 9.28
Tenger fájdalmam iszonyattal tölt el, jól tudom, hogy nem oldozol soha fel.
Jób 9.29
Ha úgyis a bűnösök közt van a helyem, mit is töröm magam hasztalan.
Jób 9.30
Ha megmosdanék is tiszta fehér hóban, ha kezem lúgban mosnám, tisztítanám,
Jób 9.31
akkor is csak szennybe mártogatnál, úgyhogy még a ruhám is megutálna.
Jób 9.32
Nem ember, hogy azt mondhatnám neki: "Gyere törvény elé, menjünk bíróságra!"
Jób 9.33
Nincs bíró, ki köztünk igazságot tenne, ki kezét mindkettőnknek fejére tehetné.
Jób 9.34
Ha levenné rólam büntető vesszejét, és nem kínoznának rémségei többé,
Jób 9.35
akkor megszólalnék és nem félnék tőle, hisz saját szememben nem vagyok én ilyen.
Jób 10
Jób 10.1
Undorral tekintek saját életemre, szabadon hagyom, áradjon panaszom, gyötrődő lelkemet kiöntöm.
Jób 10.2
Esengek Istenhez: Ne ítélj el! Hadd tudjam meg, miért támadtál meg!
Jób 10.3
Hasznod van tán abból, ha erőszakhoz nyúlsz, kezed remekművét hogyha meggyalázod, a bűnösök terveit meg jóváhagyod?
Jób 10.4
Csak tán nincs húsból a te szemed is, hogy mint ember szokott, te is csak úgy lássál?
Jób 10.5
Napjaid hasonlók az ember napjaihoz, s esztendeid az ember éveihez,
Jób 10.6
hogy bűnöm keresed s kutatsz vétkem után,
Jób 10.7
noha jól tudod, hogy nem vagyok bűnös? Nem szabadít ki senki sem kezedből?
Jób 10.8
A te kezed formált és teremtett, most meg mást gondoltál, s elpusztítasz?
Jób 10.9
Agyagból formáltál - csak emlékezzél! -, s most újra porrá változtatnál vissza?
Jób 10.10
Nemde kiöntöttél, mint a tejet szokták, aztán sajt módjára hagytál megalvadni.
Jób 10.11
Bőrbe meg húsba nem te öltöztettél, s csontokkal, inakkal nem te szőttél át?
Jób 10.12
Életet, kegyelmet te adtál nekem, őrködj hát éberen a lelkem fölött!
Jób 10.13
Bár elrejtetted mélyen a szívedben, tudom jól: ezt forgattad elméd rejtekében.
Jób 10.14
Amikor vétkezem, leskelődsz utánam, nem akarsz bűnömtől megszabadítani.
Jób 10.15
Hogyha bűnös vagyok, akkor jaj nekem! De nem büszkélkednék, ha igaz volnék is: jóllaktam szégyennel, nyomor italával.
Jób 10.16
Hogyha gőgös volnék, oroszlán módjára üldözőbe vennél, megmutatnád rajtam csodatevő erőd.
Jób 10.17
Újra támadást indítasz ellenem, ádáz haragodat egyre sokasítod, mindig friss csapatok szállnak velem harcba.
Jób 10.18
Miért hoztál elő anyámnak méhéből? Haltam volna meg, mielőtt szem látott!
Jób 10.19
Úgy volnék csak, mintha sose lettem volna, vittek volna sírba anyámnak méhéből.
Jób 10.20
Éltem napjainak nem kevés a száma? Vedd le rólam szemed, hadd örüljek egy kicsit,
Jób 10.21
mielőtt elmegyek, s vissza nem térek a sötétség és az árnyék országából.
Jób 10.22
A sötétség honából, hol nincs semmi rend, hol a napvilág is fekete éjszaka.
Jób 11
Jób 11.1
Ekkor a naamai Cofár szólalt meg:
Jób 11.2
Maradhat válasz nélkül ez a szóáradat, adhatunk igazat egy ilyen szájhősnek?
Jób 11.3
Hazug szavad elhallgattatja a férfiakat, nincs, ki szembeszállna gúnyos beszédeddel.
Jób 11.4
Magadról azt mondod: tiszta az életem, tiszta voltam mindig a szemedben.
Jób 11.5
Bárcsak újra szólna hozzád az Isten, megnyitná ellened ismét a száját,
Jób 11.6
s feltárná előtted a mély bölcsességet, amelyen elámul az értelem. Tudd meg: a bűnödet kéri számon tőled!
Jób 11.7
Fel tudod tán fogni Istennek mélységét, a Mindenható tökéletességét?
Jób 11.8
Magasabb az égnél - mit tesz ennek láttán? Alvilágnál mélyebb - és a te tudásod?
Jób 11.9
Hogyha hosszát méred, a földnél is hosszabb, szélessége nagyobb, mint az óceáné.
Jób 11.10
Hogyha útnak indul, ki szól neki: "Állj meg!" Ha valamit elkezd, ki mondja: "Hagyd abba!"
Jób 11.11
Tudja, hogy az ember tele hamissággal, ismeri a bűnét, azt is szemmel tartja.
Jób 11.12
Észre térhet néha az üresfejű ember, és a vadszamár is szelídebbé válhat.
Jób 11.13
Nos, hozd bensődet rendbe, és terjeszd fel a kezedet!
Jób 11.14
Ha elveted kezedből mind, ami bűnös, és sátradban nem adsz szállást a bűnnek,
Jób 11.15
fejedet akkor magasra tarthatod, lábad szilárdan áll, és nincs mitől tartanod.
Jób 11.16
Elfelejted akkor sok-sok kínlódásod, úgy gondolsz majd rá, mint az elfolyt vízre.
Jób 11.17
Jobban ragyog az életed, mint a déli nap, és a sötétség is reggelre változik.
Jób 11.18
Biztonságban leszel, mert lesz reménységed, biztos fedél alatt nyugodtan pihenhetsz.
Jób 11.19
Ha aludni akarsz, senki sem riaszt fel, sokan lesznek, akik hízelegnek neked.
Jób 11.20
Közben a bűnösöknek megtörik a szemük, menedékhelyüket is elveszítik, reményük csak az, hogy kilehelik lelkük.
Jób 12
Jób 12.1
Jób válaszolt erre és így szólt:
Jób 12.2
Ti valóban bölcs emberek vagytok, sírba száll a bölcsesség, ha ti meghaltok.
Jób 12.3
Nekem is van eszem, akárcsak tinektek, én sem állok hátrább, mint ahol ti álltok. Mert ki nem tudja azt, amit ti tudtok?
Jób 12.4
Gúnynak céltáblája barátai előtt, ki az Istent hívja, hogy feleljen neki? A jámbort és igazt gúnydallal csúfolják.
Jób 12.5
Balsorsnak csúfság jár, véli a gondtalan, kiknek ingadozik lábuk, azoknak kéznél van.
Jób 12.6
A rablók sátrát békesség lakja, az istenkáromlóké meg csupa biztonság, akik az Istent kezükbe merik venni.
Jób 12.7
Kérdezd csak a barmot, az is megtanít rá, az ég madarai hirdetik majd neked.
Jób 12.8
Tanítód lesz, mi a földön csúszik-mászik, a tenger halai elbeszélik neked.
Jób 12.9
Ki az, ki mindebből ne tudná meglátni, hogy az Isten keze teremtett mindent?
Jób 12.10
Kezében van minden élőlény párája, és éltető lelke az emberi testnek.
Jób 12.11
Ne válogassa meg a fül a szavakat, mint ahogy az íny ízleli az ételt?
Jób 12.12
Bölcsesség lakik a megőszült emberben, és okosság rejlik a hosszú életben.
Jób 12.13
Övé a bölcsesség és a hősi erő, nála lakik a tanács és okosság.
Jób 12.14
Amit összetör, többé nem épül föl, s ha valakit bezár, azt ki nem engedik.
Jób 12.15
A víz beivódik, hogyha elrekeszti, ha szabadon hagyja, szétárad a földön.
Jób 12.16
Az értelem s okosság az ő tulajdona, övé a tévelygő s félrevezetője.
Jób 12.17
A tanácsurakat butasággal veri, még a bírákat is bolonddá teszi.
Jób 12.18
Hogyha a királyok övét leoldozza, helyette kötelet csavar derekukra.
Jób 12.19
A papokat mezítláb járatja, a hatalmas urakat meg a porba sújtja.
Jób 12.20
A megbízhatók ajkán megakasztja a szót, és az öregeknek az eszüket veszi.
Jób 12.21
Megvetést zúdít a nemes emberekre, és az erőseknek övét meglazítja.
Jób 12.22
Leleplezi, amit elrejt a sötétség, s napvilágra hozza a halál árnyékait.
Jób 12.23
Népeket fölemel, aztán megsemmisít, kiterjeszti őket, aztán eltörli.
Jób 12.24
Az ország kormányzóit megfosztja eszüktől, úttalan pusztákon hadd tévelyegjenek.
Jób 12.25
Fény nélkül, sötétben tapogatóznak, támolyognak, mintha ittasok volnának.
Jób 13
Jób 13.1
Nézzétek, szememmel ezt én mind láttam, fülemmel hallottam és jól megjegyeztem.
Jób 13.2
Amiket ti tudtok, azt mind tudom én. Nem állok semmiben hátrább, mint ti álltok.
Jób 13.3
De mégis beszélni szeretnék a Mindenhatóval, vitába szeretnék szállni az Istennel.
Jób 13.4
Ti csupán hazug képmutatók vagytok, orvosok egy szálig, akik mit sem érnek.
Jób 13.5
De ha legalább hallgatni tudnátok, hogyha hallgatnátok, bölcsebbek volnátok.
Jób 13.6
Kérlek, hallgassátok meg a panaszaim, figyeljetek ajkam pörlekedésére.
Jób 13.7
Hamis beszédekkel mentitek az Istent, tán még hazudnátok is a védelmére.
Jób 13.8
Pártjára akartok talán bizony állni, Isten ügyvédjei szeretnétek lenni?
Jób 13.9
Jól vizsgáznátok-e, ha levizsgáztatna? Becsapnátok őt is, mint az embereket?
Jób 13.10
Kemény feddésben részesít titeket, hogyha titkos módon a személyt nézitek.
Jób 13.11
Magas méltósága nem riaszt titeket? Nem támad bennetek láttán aggodalom?
Jób 13.12
Mondásaitokat csak hamuba írják, védősáncaitok agyagból épülnek.
Jób 13.13
Legyetek most csendben, hadd beszéljek! Aztán jöjjön, aminek jönnie kell!
Jób 13.14
Húsomat fogam közt magam fogom vinni, s a kezembe veszem életemnek sorsát.
Jób 13.15
Öljön hát meg! Úgy sincs semmi reménységem. De hogy utam igaz, azt kimutatom!
Jób 13.16
Hisz már ez maga is mentségemre szolgál, mert a bűnös nem mer színe elé lépni.
Jób 13.17
Figyeljetek tehát szavamra pontosan! Amit mondok, az hatoljon fületekbe!
Jób 13.18
Lám, készen állok az ítéletre, és nagyon jól tudom, hogy igazam van.
Jób 13.19
Ki az, aki velem perbe akar szállni? Kész vagyok hallgatni, akár meg is halni.
Jób 13.20
Két dologtól szeretném, hogyha megkímélnél, akkor nem bújok el a színed elől.
Jób 13.21
Az egyik, hogy vedd le rólam a kezedet, ne kelljen előtted félelemben élnem.
Jób 13.22
Aztán szólíts, és én megfelelek neked, de én szóljak előbb, s te csak választ adj.
Jób 13.23
Mekkorák lehetnek bűneim, hibáim? Fedd fel adósságom s minden gonosztettem!
Jób 13.24
Miért rejted el arcodat előlem, miért veszel olybá, mint ellenségedet?
Jób 13.25
Hulló falevelet akarsz ijesztgetni, kiszáradt pozdorját üldözőbe venni?
Jób 13.26
Keserű dolgokat írsz elő számomra, ifjú botlásaim írod rovásomra.
Jób 13.27
Te zártad a lábam kalodába, minden utamat szemmel tartod, és vonást húzol a lábam körül.
Jób 13.28
Mint a pudvás fa, szétesik életem, mint a ruhadarab, amit molyok rágnak.
Jób 14
Jób 14.1
Minden ember, aki anyától született, szegény a napokban, de jóllakik gonddal.
Jób 14.2
Mint virág kinyílik, azután elhervad, eltűnik, mint árnyék, nincsen maradása.
Jób 14.3
Nyitva tartod te is szemedet fölötte, s bírói székedhez viszed ítéletre.
Jób 14.4
Tisztátalantól vajh születhet-e tiszta? Nem, egyetlen egy sem!
Jób 14.5
Hogyha már előre kimérted napjait, hónapjai számát meghatároztad, s kijelölted célját, amit túl nem léphet,
Jób 14.6
akkor ne nézz rá, hagyd inkább magára, amíg le nem tölti idejét a szolga.
Jób 14.7
A fában mindig marad még reménység: hogyha lenyesik is, új ágakat hajthat, zsenge hajtásai el nem maradhatnak.
Jób 14.8
És ha a gyökere elvénül a földben, és maga a törzs is elhal a talajban,
Jób 14.9
a víznek már a szaga is sarjadzásra készteti, ágakat hajt, mintha úgy ültették volna.
Jób 14.10
De a férfi meghal és földre dől. Elpusztul az ember. S mi lesz a sorsa?
Jób 14.11
A tengereknek, lám, kifogy a vizük, a folyók elapadnak, kiszárad a medrük.
Jób 14.12
Így az ember is, ha kidől, többé föl nem kel. Előbb pusztul el az ég is, semmint ő fölkel, előbb, mint mikor álmából fölkeltik.
Jób 14.13
Ó, bár elrejtenél az alvilág ölében, elbújtatnál, míg haragod elül, adnál nekem időt, aztán gondolnál rám!
Jób 14.14
Ha meghalna az ember, de föléledne újra, szolgálati időm szívesen tölteném, míg nem jön valaki, aki fölváltana.
Jób 14.15
Akkor szólíthatnál, és én válaszolnék, akkor te is vágynál kezed műve után.
Jób 14.16
Megszámlálnád akkor minden lépésemet, s nem arra figyelnél, mikor lépek félre.
Jób 14.17
Bűnöm egy zacskóban lepecsételnéd, gonosztettem nyomát bemeszelnéd.
Jób 14.18
De jaj nekem! Mint ahogy a hegy összeomlik, ahogy elmozdul helyéről a kőtömb,
Jób 14.19
vagy a vízcsepp kivájja a sziklát, a felhőszakadás meg elmossa a földet, nem hagysz semmi reményt az embernek.
Jób 14.20
Végleg földre vered, ott leli halálát, arcát elmásítod, aztán elbocsátod.
Jób 14.21
Nem tudja, ha fiait tisztesség éri, gyalázatukról sem szerez tudomást.
Jób 14.22
Saját fájdalmait érzi csak a teste, lelke csak a maga életét gyászolja.
Jób 15
Jób 15.1
Temáni Elifáz válaszolt és így szólt:
Jób 15.2
Biztos tudás nélkül beszél-e bölcs ember? Benső világát csak széllel béleli-e,
Jób 15.3
hogy vitázni kezdjen semmit érő szóval és mindenféle mihaszna beszéddel?
Jób 15.4
Sőt, korlátot szabsz Isten félelmének, s megszeged Isten előtt az áhítat csendjét.
Jób 15.5
Talán bűnöd teszi szádat beszédessé, és a ravaszkodók nyelvét választottad.
Jób 15.6
A saját szád és nem én ítéllek el, tanúbizonyságot ajkad szól ellened.
Jób 15.7
Te születtél talán az első embernek, s már a halmok előtt a világra jöttél?
Jób 15.8
Megfigyelő voltál Isten tanácsában? Minden bölcsességet magadhoz ragadtál?
Jób 15.9
Mit tudsz te, amit magunk is ne tudnánk? Értesz-e olyasmit, mi előttünk rejtély?
Jób 15.10
Őszek és öregek vannak itt közöttünk, akik apádnál is több napot láttak már.
Jób 15.11
Istennek vigaszát kevésnek találod, és szavát, amely veled oly gyöngéden bánt?
Jób 15.12
Miért ragad el úgy indulatod, hogy a szemed vérben forog,
Jób 15.13
és az Isten ellen fordul a haragod és minden szavad, amit kiejt a szád?
Jób 15.14
Vajon mi az ember, hogy tiszta lehetne, asszonynak szülötte igaz hogyan volna?
Jób 15.15
Angyalaiban sincs, látod, bizodalma, nem tiszta az ég sem a szemében.
Jób 15.16
Még sokkal kevésbé, ki egészen romlott, az ember, ki a bűnt, mint a vizet issza.
Jób 15.17
Elbeszélem neked, te meg hallgass rám, amit szemem látott, azt mondom el neked,
Jób 15.18
amit a bölcs emberek hirdethettek, amit apáik előlük el nem titkoltak.
Jób 15.19
Csak ők maguk voltak az ország urai, idegenek köztük nem kóborolhattak.
Jób 15.20
A bűnös minden nap kínokban gyötrődik, a rövid időben, mely a zsarnoknak jut.
Jób 15.21
Ijesztő hangokat hallanak fülei, pusztulás támadhat rá még békében is.
Jób 15.22
Sötétségből nem mer fénybe menekülni, hisz ki van szemelve, kard fogja megölni.
Jób 15.23
Sorsa, hogy keselyűk falják fel a testét, jól tudja, hogy pusztulás fenyegeti.
Jób 15.24
A sötétség napja félelmet kelt benne, és erőt vesz rajta nyomorúság, ínség. Megragadják, mint egy harcra termett király,
Jób 15.25
merthogy Isten ellen emelte a kezét, s szembe mert szegülni a Mindenhatóval.
Jób 15.26
Kemény nyakkal rohant harcolni ellene és pajzsának szilárd domborulatával.
Jób 15.27
Csupa zsír borítja egész ábrázatát, hájas kövérség tölti ki ágyékát.
Jób 15.28
Romba dőlt városok lettek lakásává, lakhatatlan házakban talált menedéket. Amit épített magának, az mind összedőlt.
Jób 15.29
Nem lesz soká gazdag, vagyona ingatag, és nem vet többé árnyékot a földre.
Jób 15.30
Az égető hőség leperzseli sarját, és a viharos szél letépi virágát.
Jób 15.31
Ne reméljen sokat magas növésétől, minden szerzeménye csak megcsalja.
Jób 15.32
Már időnap előtt elszárad indája, és az ágai többé nem zöldülnek ki.
Jób 15.33
Mint tőke, ledobja a savanyú fürtöt, eldobja virágát, akár az olajfa.
Jób 15.34
Terméketlen marad gonoszoknak törzse, a jogtalanság sátrát megemészti a tűz.
Jób 15.35
Azok, akik nyomorúságot fogannak, csupa bajt szülnek, és csak hazugság születik ölükből.
Jób 16
Jób 16.1
Jób ekkor válaszolt és így szólt:
Jób 16.2
Hallottam már elég efféle beszédet. Vigasztalók vagytok ti itt egytől egyig!
Jób 16.3
Hiú beszédetek soha nem ér véget? Vajon mi ingerelt, hogy szembeszállj velem?
Jób 16.4
Beszélni úgy, mint ti, tudnék magam is. Ha ti volnátok az én helyzetemben, el tudnálak titeket árasztani szóval, s tudnám a fejemet ingatni miattatok.
Jób 16.5
Szavammal biztatnálak benneteket, aztán megszűnném mozgatni ajkamat.
Jób 16.6
Hisz ha beszélek is, nem szűnik fájdalmam, így, ha elhallgatok, mit veszítek akkor?
Jób 16.7
A gonoszság immár egész kimerített, hisz egész sereg volt, ami nekem esett.
Jób 16.8
Terhelő tanúként lép most föl ellenem, minden válaszában gyaláz szemtől szemben.
Jób 16.9
Haragja marcangol, s harcban áll ellenem, vicsorgatja fogát, rám, az ellenségre, szemét összehúzva szúrósan tekint rám.
Jób 16.10
És ellenem újra kitátják szájukat, majd megszégyenítve verik az arcomat, mindnyájan szövetkeztek ellenem.
Jób 16.11
Isten kiszolgáltat a gonosztevőknek, a bűnösök kezébe hagy esnem.
Jób 16.12
Boldogan éltem, s akkor darabokra tört, megfogta nyakamat és összezúzott, aztán céltáblának tett ki maga elé.
Jób 16.13
Csak úgy sisteregnek nyilai köröttem, és irgalmatlanul átfúrja a vesém, az epémet meg kiontja a földre.
Jób 16.14
Réseket üt rajtam egyre-másra, mint valami harcos, úgy támad rám.
Jób 16.15
Gyász jeléül ruhát varrtam a bőrömre, a szarvamat meg befúrtam a porba.
Jób 16.16
A sírástól vörös lett az arcom, halálnak árnyéka ül a pillámon,
Jób 16.17
jóllehet gonoszság nem tapad kezemhez, és egészen tiszta az imádságom.
Jób 16.18
Föld, ne född be a véremet! Kiáltásom ne találjon nyugtot!
Jób 16.19
Nézzétek, még most is ott az égben a tanúm, eskümnek kezese él még a magasban.
Jób 16.20
A kiáltásom szól mellettem Isten előtt, míg színe előtt hullnak a könnyeim.
Jób 16.21
Igazoljon embert Isten ellenében, szóljon a férfi mellett barátjával szemben!
Jób 16.22
Mert hiszen kevés a jövő évek száma, s elmegyek az úton, hol nincs visszatérés.
Jób 17
Jób 17.1
Összetörött immár énbennem a lélek, és miattam gyűlnek egybe a sírásók.
Jób 17.2
Valóban, gúnyolódók céltáblája lettem, s azt kell egyre néznem, hogyan civakodnak.
Jób 17.3
Tégy le óvadékot értem önmagadnál! Ki volna más, ki értem kezességet vállal?
Jób 17.4
Szívüket bezártad, nincs bennük belátás, azért egyetlen kéz föl nem emelkedik.
Jób 17.5
Zsákmányt osztani barátokat hívnak, saját gyermekeik szeme meg eleped.
Jób 17.6
Gúnydalok tárgyává tettek a nép előtt, olyan ember lettem, akit szembeköpnek.
Jób 17.7
Szemem homályossá válik bánatomban, tagjaim sorvadnak, mint árnyék, olyanok.
Jób 17.8
Ezért a jámborok szörnyülködnek, és a bűnös miatt háborognak a tiszták.
Jób 17.9
De az igaz mégis hű marad útjához, kinek keze tiszta, gyarapszik erőben.
Jób 17.10
Rajta hát! Lépjetek közelebb mindnyájan! De hisz nem találok bölcset közöttetek!
Jób 17.11
Napjaim elenyésznek, terveim meg egyre távolabb kerülnek, a szívem rostjait szétmarcangolták.
Jób 17.12
"A napnak kitér az éj - így szokták mondani -, közel a fény, amely elűzi a sötétséget."
Jób 17.13
Alvilágban lakni, ez a reménységem, ágyamat megvetni, ott a sötétségben.
Jób 17.14
Síromhoz így szólok: "Az apám vagy nékem!" A férgekhez meg: "Anyám, s nővéreim!"
Jób 17.15
Hol marad számomra még bármi reménység, ki leli meg - a boldogságomat?
Jób 17.16
Velem együtt leszállnak az alvilágba, és együtt süllyedünk a porba.
Jób 18
Jób 18.1
Válaszul így beszélt a suachi Bildád:
Jób 18.2
Mikor teszel végre pontot beszédedre? Azt gondolod tán, hogy nem merünk szólni?
Jób 18.3
Miért hasonlítasz az állatokhoz minket, miért vagyunk szemedben oktalan állatok?
Jób 18.4
Ha szétmarcangolod magad haragodban, néptelenedjék el miattad az ország? Mozduljanak el tán helyükről a sziklák?
Jób 18.5
Bizony hogy kialszik a bűnösnek fénye, tüzének lángja nem világít többé.
Jób 18.6
Sátrában sötétségre változik a fény, kialszik a lámpa, amely fölötte függ.
Jób 18.7
Szilárd léptei elbizonytalanodnak, csapda lesz számára a saját terve.
Jób 18.8
Mert hálóba bonyolódik a lába, és amikor jár-kel, fonadékon lépked.
Jób 18.9
A hurok megfogja a sarkát, köréje meg pányva csavarodik.
Jób 18.10
A háló, mi megfogja, el van rejtve útján, és a földre téve készen a kelepce.
Jób 18.11
Félelmek támadnak rá körös-körül, lába nyomában mögötte vonulnak.
Jób 18.12
Útjain az éhség szegődik társául, s kész a veszedelem elgáncsolására.
Jób 18.13
A bőrét betegség rágja és emészti, és korai halál nyeli el tagjait.
Jób 18.14
Elűzik sátrából, melyben bizakodott, kergetik egész a félelem királyáig.
Jób 18.15
Aztán a sátrában Lilit telepszik meg, s kénnel szórják be a helyet, ahol lakott.
Jób 18.16
Alul elszáradtak már a gyökerei, fönt meg az ágai lettek szárazak.
Jób 18.17
Még az emléke is eltűnik a földről, nem marad fenn neve az utcákon.
Jób 18.18
Sötétbe taszítják a világosságról, és elüldözik a földkerekségről.
Jób 18.19
Népe között nem lesz fia-unokája, nem marad utána legelőin senki.
Jób 18.20
Napja miatt félnek napnyugat fiai, kelet fiait meg iszonyat fogja el.
Jób 18.21
Ilyen sorsra jut biz" a gonosz lakása, annak lakóhelye, ki nem féli az Istent.
Jób 19
Jób 19.1
Jób akkor válaszolt és így szólt:
Jób 19.2
Meddig akartok még gyötörni, kínozni, beszédetekkel egyre marcangolni?
Jób 19.3
Lám, már tízszer is kicsúfoltatok. Hát nem szégyellitek, hogy így rám törtök?
Jób 19.4
Még akkor is, ha hibáztam volna, és ha bűnömben megátalkodnék,
Jób 19.5
csakugyan arra törekedtek, hogy fölém kerüljetek, és gyalázatomat szememre vessétek?
Jób 19.6
Ismerjétek el, hogy Isten alázott meg, és ő volt, aki körülvett hálójával.
Jób 19.7
Ha erőszak miatt kiáltok, nem felel, és ha segítségért, akkor nincs igazam.
Jób 19.8
Áthatolhatatlan gátat emelt elém, és az ösvényemre sötétséget vetett.
Jób 19.9
Levetette rólam ünneplő ruhámat, fejemről elragadta koronámat.
Jób 19.10
Megtört körös-körül, hogy belepusztulok, kitépte reményem, ahogy a fát szokták.
Jób 19.11
És fölszította ellenem haragját, úgy tekint rám, mintha ellensége volnék.
Jób 19.12
Egyesült erővel jönnek seregei, ellenem sáncokat hánynak, és a sátorom körül táboroznak.
Jób 19.13
Testvéreim távol tartják magukat tőlem, barátaim egészen elidegenedtek.
Jób 19.14
Akik közel voltak és ismertek, mind elmaradtak, házam vendégei mind elfelejtettek.
Jób 19.15
Még a szolgálók is idegennek néznek, csak valami jöttment vagyok a szemükben.
Jób 19.16
Szolgámat ha hívom, nem ad feleletet, úgy kell kérlelnem kedveskedő szóval.
Jób 19.17
Feleségem rossznak tartja leheletem, szagomat büdösnek érzik testvéreim.
Jób 19.18
Még a gyerekek is megvetnek, kicsúfolnak, amikor fölkelek.
Jób 19.19
Menekülnek tőlem, akikkel barátkoztam, akiket szerettem, ellenséggé lettek.
Jób 19.20
És a bőröm alatt elpusztul a húsom, csontjaim csupaszok, mint valami fogak.
Jób 19.21
Könyörüljetek meg rajtam, barátaim, mert utolért az Istennek keze.
Jób 19.22
Miért üldöztök ti is, akárcsak az Isten? Nem tudtok már végre jóllakni húsommal?
Jób 19.23
Ó, bárcsak fölírná szavaim valaki, följegyezné őket egy táblára!
Jób 19.24
Ó, bár vasvésővel, aztán íróónnal örökre bevésnék őket a sziklába!
Jób 19.25
Tudom jól, él ügyem szószólója, ő lép majd föl utoljára a földön.
Jób 19.26
Hogyha fölébredek, maga mellé állít, és meglátom még testemből az Istent.
Jób 19.27
Látni fogom, s ő a pártomon lesz, kit szemem lát, az nem lesz majd idegen, vágyódás tölti el veséimet.
Jób 19.28
Ti azt gondoljátok: "Hogyan üldözzük, hogy leljük meg benne a dolog gyökerét?"
Jób 19.29
De a kard élétől mégiscsak féljetek, mert a bűnök ellen harcra kél a harag. Vegyétek észbe: Él még az ítélő!
Jób 20
Jób 20.1
Naamai Cofár válaszolt és így szólt:
Jób 20.2
Elmém erre válaszolni kíván, nagy bennem emiatt a nyugtalanság.
Jób 20.3
Hallom, szégyenszemre megdorgálnak, s szél ad feleletet meggyőződésemre.
Jób 20.4
Ősidőktől fogva tudod te ezt talán, amióta ember lakozik a földön?
Jób 20.5
Álnok ujjongása biz" nem tart sokáig, bűnös kéjelgése csak egy pillanatig.
Jób 20.6
Még ha büszkesége az égig érne is, és ha a felhőket verné is a feje,
Jób 20.7
akárcsak a ganéj, eltűnik örökre, és akik látták, megkérdezik, hová lett.
Jób 20.8
Mint álom eltűnik, meglelni nem lehet, éjjeli látomás módján elenyészik.
Jób 20.9
A szem, amely látta, most már nem láthatja, nem pillanthatja meg többé az otthona.
Jób 20.10
A szegények kárát fiai térítik, gyermekei szerzik vissza a vagyonát.
Jób 20.11
Akármilyen ifjú, s erős még a csontja, mégis vele együtt leroskad a porba.
Jób 20.12
Hogyha a gonoszság édes is szájában, úgyhogy a nyelve alatt rejtegeti,
Jób 20.13
s csínján bánik vele, el nem ereszti, ínyéhez szorítja, úgy tartogatja,
Jób 20.14
beleiben mégis mássá lesz az étel, kígyóméreggé válik bensejében.
Jób 20.15
Gazdagságot zabált, most aztán kihányja, testéből az Isten újra kihajtja.
Jób 20.16
Vipera mérge volt, mit magába szívott, és ami megöli, kígyó fullánkja lesz.
Jób 20.17
Nem nézhet vidáman olajpatakokra, sem a tejjel-mézzel tele folyamokra.
Jób 20.18
Visszaadja, amit nyert, nincsen örömére, s mit kufárkodva szerzett, annak sem örül.
Jób 20.19
Mert romba döntötte a szegény kunyhóját, s bár nem ő építette, elvette a házat.
Jób 20.20
Mivel sose tudott betelni a gyomra, nem mentheti meg semmiféle kincse.
Jób 20.21
Zabáló kedvétől semmi sem menekült, ezért boldogsága sem tart soká.
Jób 20.22
Noha gazdag, nélkülözést szenved, és nyomorúságnak súlya szakad rá.
Jób 20.23
Haragjának tüzét küldi rá az Isten, nyilai hullanak rá, mint a záporeső.
Jób 20.24
Hogyha elkerüli a vasfegyvereket, akkor egy acélból való íj döfi át.
Jób 20.25
A nyílnak vesszeje kiáll a hátából, mint a villám, áthatol epéjén a hegye. Elárasztják a reá váró szörnyűségek,
Jób 20.26
eltesznek számára minden sötétséget. Olyan tűz emészti, amit nem gyújtott senki, és föléget mindent, ami van sátrában.
Jób 20.27
Az egek derítenek fényt a bűneire, fölkel ellene az egész földkerekség.
Jób 20.28
Házát az áradat magával ragadja, a haragnak napján elsodorja.
Jób 20.29
Ezt a sorsot szánta Isten a gonosznak, ez az öröksége, mit Isten ad neki.
Jób 21
Jób 21.1
Jób akkor válaszolt és így szólt:
Jób 21.2
Most hát hallgassatok szómra figyelmesen, ebben álljon mostan a vigasztalástok.
Jób 21.3
Hogyha elviseltek, akkor hát szólok, aztán ha szóltam, ám gúnyolódjatok.
Jób 21.4
Emberek ellen szól tán panaszom? Miért is ne volna fogytán a türelmem?
Jób 21.5
Forduljatok felém! És szörnyülködjetek! Szátokat tapassza be a kezetek!
Jób 21.6
Mikor rágondolok, biz" felháborodom, és egész testemet iszonyat fogja el.
Jób 21.7
Miért maradnak a gonoszok életben? Magas kort érnek meg erő- s egészségben.
Jób 21.8
Jó erőben állnak előttük fiaik, szemük előtt virul minden sarjadékuk.
Jób 21.9
Házuk biztonságban minden veszély ellen, Isten verő botja sose éri őket.
Jób 21.10
Fedez a bikájuk, s nem terméketlen, tehenük megellik, nem vetél el soha.
Jób 21.11
Fiaikat, mint a nyájat, szabadon engedik, és szarvasként ugrálnak gyermekeik.
Jób 21.12
Énekelnek a dob- és citeraszóhoz, a furulya hangjára meg ujjonganak.
Jób 21.13
Boldogság közepette töltik napjaikat, békességgel szállnak le az alvilágba.
Jób 21.14
Bár kérték az Istent: "Maradj tőlünk távol! Nem akarunk tudni semmit útjaidról!
Jób 21.15
Vajon ki a Mindenható, hogy szolgáljunk neki, s mi haszonnal járna hozzá imádkozni?"
Jób 21.16
Nem saját kezükben van a szerencséjük? Gonoszoknak terve távol esik tőle.
Jób 21.17
Hányszor alszik ki a gonoszoknak fénye? Hányszor borítja el őket veszedelem? Hányszor pusztítja el mérgesen vagyonuk?
Jób 21.18
Legyenek olyanok, mint a pozdorja a szélben, vagy mint a pelyva, mit a vihar kerget?
Jób 21.19
Fiainak tartogatja Isten a büntetést? Neki fizessen meg, hogy megemlegesse!
Jób 21.20
Saját szeme lássa boldogtalanságát, neki kelljen inni a Mindenható haragjából!
Jób 21.21
Mit törődik vele, mi lesz háznépével, ha hónapjainak már betelt a számuk.
Jób 21.22
Istent akarja tán oktatni valaki, aki ítélkezik az angyalok fölött is?
Jób 21.23
Az egyik, mikor meghal, boldogság övezi, nincsen semmi gondja és egészen nyugodt.
Jób 21.24
Pattanásig feszül ágyéka a hájtól, csontjának veleje jól át van itatva.
Jób 21.25
A másik, mikor meghal, keserű a szíve: soha életében nem volt része jóban.
Jób 21.26
Mind a ketten együtt fekszenek a porban, és együtt lepi el őket a rothadás.
Jób 21.27
Látjátok, tudom jól, miket gondoltok, és azt a tervet is, mit ellenem szőttök.
Jób 21.28
Biztos gondoljátok: Hol a nagyúr háza, és hol található a gonoszok sátra?
Jób 21.29
Vándor utasoktól nem kérdeztétek vagy nem értettétek meg a jeleiket?
Jób 21.30
"A bűnöst megkímélte a romlás napjáig, de haragjának napján elragadja."
Jób 21.31
Ki veti szemére az élete módját, az üzelmeiért ki fizet meg neki?
Jób 21.32
Díszes kísérettel viszik sírjába, és gondját viselik a sírhantjának.
Jób 21.33
Könnyűnek találja a völgy kavicsait, és felvonul mögötte az egész világ.
Jób 21.34
Csupa hiúsággal hogy vigasztalnátok? Végül is csak csalás, amit válaszoltok.
Jób 22
Jób 22.1
Temáni Elifáz válaszolt és így szólt:
Jób 22.2
Hajthat-e az ember hasznot az Istennek? Akinek esze van, csak magának használ.
Jób 22.3
Mit használ az a Mindenhatónak, hogyha jámbor vagy, vajon mit nyer vele, ha utad bűntelen?
Jób 22.4
Csak nem azért büntet, hogy az Istent féled, emiatt talán nem száll veled perbe?
Jób 22.5
Vajon nem (elég) nagy a romlottságod, és a bűnösséged nem végtelen tán?
Jób 22.6
Ingyen szedtél zálogot atyádfiaitól, a meztelen szegénynek elvetted ruháját.
Jób 22.7
A szomjazó embernek nem kínáltál vizet, s az éhezőtől megtagadtad a kenyeret.
Jób 22.8
A szegényt kiforgattad minden földjéből, és a tekintélyes most lakhat rajta.
Jób 22.9
Üres kézzel küldted el az özvegyeket, az árváknak meg összetörted a karjuk.
Jób 22.10
Ezért fognak körül kötelékek, és ezért tört rád hirtelen rettegés.
Jób 22.11
Elsötétült a fény, úgyhogy nem látsz többé, elborított a vizek áradata.
Jób 22.12
Tán nem odafent van az Isten az égben? És talán nem látja a csillagok fejét?
Jób 22.13
Épp mert odafent van, szóltál: "Mit tud az Isten? Felhőtakarón át tud-e ítélkezni?
Jób 22.14
Felhők takarják el azért, hogy ne lásson, ott fönt jár-kel az égi körökön."
Jób 22.15
Régmúlt idők útját akarod tán járni? Az istentelen embereknek útját,
Jób 22.16
akiket időnap előtt elragadott; akiknek alapját víz öntötte el,
Jób 22.17
akik azt mondták Istennek: "Távozz tőlünk! Hisz mit tehet ellenünk a Mindenható?"
Jób 22.18
Mégis minden jóval megtöltötte házuk. S a gonoszok szíve távol marad tőle.
Jób 22.19
A jámborok látták és örültek neki, a tiszta szívű meg kinevette őket:
Jób 22.20
"Valóban, a hatalmuk odavan, tűz emésztette föl a hagyatékuk."
Jób 22.21
Légy újra jó hozzá és élj békességben, és megint boldogság lesz az osztályrészed.
Jób 22.22
Fogadd el szájából a tanítását, szavait vésd be mélyen a szívedbe!
Jób 22.23
Hogyha alázattal visszatérsz az Úrhoz, és az álnokságot kiűzöd sátradból,
Jób 22.24
ha az aranyércet csak pornak tekinted, Ofir aranyát csak patak kövének,
Jób 22.25
akkor a Mindenható lesz majd az aranyérced, a tündöklő, ragyogó ezüstrudad.
Jób 22.26
Örömedet leled akkor majd az Úrban, és fölemelheted Istenhez az arcod.
Jób 22.27
Meghallgat majd, ha hozzá fohászkodol, és a fogadalmaidat beválthatod.
Jób 22.28
Sikerre segíti, amibe belefogsz, és felragyog a fénye ösvényeiden.
Jób 22.29
Megtöri a hatalmasok gőgjét, s az alázatosaknak segítséget nyújt.
Jób 22.30
Biztonságos helyre viszi a bűntelent, kezének tisztasága lesz a megmentője.
Jób 23
Jób 23.1
Erre Jób válaszolt és így szólt:
Jób 23.2
Panaszom még ma is keserűen hangzik, súlyosan ránehezül keze sóhajomra.
Jób 23.3
Ó, legalább tudnám, merre találok rá, hogyan juthatnék el a trónusa elé!
Jób 23.4
Magam képviselném előtte ügyemet, s bizonyítékokkal volna tele a szám.
Jób 23.5
Legalább megtudnám, mit válaszol, és amit mond, azt elfogadnám.
Jób 23.6
Egész hatalmával perelne velem? Nem! De legalább meghallgatna.
Jób 23.7
Igaz ember szállna vele perbe, a magam perében győzelmet aratnék.
Jób 23.8
Ha keletre nézek, akkor nincsen ott, s ha nyugatra megyek, arra sem látom.
Jób 23.9
Akkor sem látom, ha északon keresem, s ha délre fordulok, nem látom ott sem.
Jób 23.10
De hisz ismeri mind az útjaimat, és ha próbára tesz, aranynak minősít.
Jób 23.11
Lépésről lépésre követte a lábam, megtartottam útját, nem tértem el tőle.
Jób 23.12
Nem távolodtam el ajka parancsától, szájának szózatát keblemben őriztem.
Jób 23.13
Amit határoz, ki tud azon változtatni? Keresztülvisz mindent, amit csak akar.
Jób 23.14
Így a sorsomat is beteljesíti. Sok efféle dolgot forgat elméjében,
Jób 23.15
azért rettegek úgy a színe előtt. Ha csak rágondolok, máris megborzadok.
Jób 23.16
Isten volt, ki hagyta szívem elcsüggedni, félelemmel töltött el a Mindenható.
Jób 23.17
Mert elrejt előle a sötétség, előlem meg homály fedi el a jelenlétét.
Jób 24
Jób 24.1
Miért nem ad időt a Mindenható, és miért nem látják meg barátai a napjait?
Jób 24.2
A gonoszok eltolják a mezsgyekövet, a pásztort és a nyájat megrabolják.
Jób 24.3
Az árvától elhajtják a szamarát, s elviszik zálogba az özvegy tehenét.
Jób 24.4
A szegény embert leszorítják az útról, mindnyájan elbújnak a föld szegényei.
Jób 24.5
Mint a vadszamarak, mennek a pusztába - gyermekük éhsége űzi őket oda -, kiaszott pusztában élelmet keresnek.
Jób 24.6
A mihaszna ember földjét learatják, ők szüretelik le a gonosz szőlejét.
Jób 24.10
Mezítelen járnak, szinte ruha nélkül, és éhesek, mikor kévéket vonszolnak.
Jób 24.11
Malomkövük sincsen olajat préselni, kádakat taposnak, mégis szomjúhoznak.
Jób 24.7
Meztelen alusznak, minden ruha nélkül, és ha hideg van is, nincsen takarójuk.
Jób 24.8
Rájuk zúdul az eső a hegyekből, jobb menedék híján sziklához lapulnak.
Jób 24.9
Az árváktól is elrabolják földjüket, elveszik zálogba a szegény köntösét.
Jób 24.12
A városból égig hatol a félholtak szava, és a meggyötörtek lelke fölkiált, de az Isten néma marad panaszukra.
Jób 24.13
Mások is ellene vannak a világosságnak, azok, akik nem ismerik az útjait, és nem maradnak meg az ösvényein.
Jób 24.14
Fölkel a gyilkos a sötét éjszakában, s megöli a szegényt és a nyomorultat. Tolvaj ólálkodik éjszaka idején,
Jób 24.16a
betör a házakba, amikor sötét van.
Jób 24.15
Az alkonyatot lesi a házasságtörő. "Nem lát meg senki sem" - gondolja magában, s eltakarja arcát, fátyolt borít rá.
Jób 24.16b
Mikor nappal van, akkor bezárkóznak, nem akarnak tudni a világosságról.
Jób 24.17
Mindnyájuknak borzalom a reggel, mert a félelmeit megtapasztalják.
Jób 24.18
A világosság elől gyorsan elmenekül, s nem veszi az irányt a magaslatok felé. Átkozott a birtokrésze a földön.
Jób 24.19
Hőség és szárazság nyeli el a vizét, maradék búzáját az aszály emészti meg.
Jób 24.20
Felejtse el még az anyja méhe is! A nevére úgysem gondol többé senki. Törjön ketté, mint a fa, vesszen a gonoszság!
Jób 24.21
Gyötörte a meddőt, ki nem szült gyermeket, és nem tett jót sose az özveggyel.
Jób 24.22
Hatalma hosszú életet ad az erősnek, talpára áll újra, ki élni nem remélt.
Jób 24.23
Biztonságot ad, ha bízik benne, a szeme őrködik ösvényei fölött.
Jób 24.24
Egyszer emelkedik, aztán meg letűnik, elhervad, mint a sósfű, amelyet gyűjtenek, éppen úgy levágják, mint a kalászt.
Jób 24.25
Vagy talán nem így van? Ki tud megcáfolni? Ki tudja semmivé tenni beszédemet?
Jób 25
Jób 25.1
A suachi Bildád válaszolt és így szólt:
Jób 25.2
Annál a hatalom, annál a borzalom, ki a magas égben fenntartja a békét.
Jób 25.3
Van-e szám számba venni a seregét, s van-e menekvés a támadása elől?
Jób 25.4
Isten előtt lehet-e embernek igaza, asszonynak szülötte ragyoghat-e tisztán?
Jób 25.5
Nézd, a hold sem fénylik elég fényesen, még a csillagok sem tiszták a szemében.
Jób 25.6
Még sokkal kevésbé az ember, a pondró, embereknek fia, ez a féreg!
Jób 26
Jób 26.1
Jób akkor válaszolt és így szólt:
Jób 26.2
Sokat segítettél a tehetetlenen, az erőtlen karnak támaszul szolgáltál;
Jób 26.3
jó tanácsot adtál a tudatlannak, és nagy bölcsességről tettél bizonyságot!
Jób 26.4
De kinek nyilatkoztattad ki a szavad? És kinek a lelke szólt belőled?
Jób 26.5
Összerezzennek még az árnyak is, megijed a víz is, s mind, ami benne él.
Jób 26.6
Előtte az alvilág mezítelen fekszik, nincsen eltakarva.
Jób 26.7
Északot feszíti az üresség fölé, és a semmi fölé a földet függeszti.
Jób 26.8
Ő sűríti össze a vizet felhőkbe, s nem szakad el alattuk az ég boltozata.
Jób 26.9
Ő az, aki elfödi a telihold arcát, felhőtakaróját fölé borítja.
Jób 26.10
A vizek színe fölé egy kört rajzol, ott, hol a sötétség a fénnyel határos.
Jób 26.11
Az ég oszlopai inogni kezdenek, reszketnek korholó szavától.
Jób 26.12
Ereje fölkorbácsolja a tengert, bölcsessége Rahab fölé kerekedik.
Jób 26.13
Hogyha rálehel, újra ragyog az ég, és a fürge sárkányt átdöfi a keze.
Jób 26.14
De ez mind csak szegélye útjának, suttogó szavakat hallottunk csak tőle! Eget rázó tetteit ki tudja felfogni?
Jób 27
Jób 27.1
Jób folytatta beszédét és így szólt:
Jób 27.2
Amint igaz, hogy él az Isten, ki elvette igazam, s a Mindenható keserűvé tette a szívem,
Jób 27.3
addig, amíg csak lélegzet van bennem, s Isten lehelete van az orromban,
Jób 27.4
ajkam álnokságot addig biztos nem szól, sem a nyelvem nem mond hazugságot.
Jób 27.5
Távol legyen tőlem, hogy nektek helyeseljek, ártatlanságomat nem adom fel holtig.
Jób 27.6
Igazamhoz ragaszkodom, nem mondok le róla. Egyetlen napomért sem szégyenkezik szívem.
Jób 27.7
Ellenségeim jussanak a gonoszok sorsára, ellenfeleim meg a bűnösökére!
Jób 27.8
Mit remél a bűnös, mikor imádkozik, mikor fölemeli lelkét az Istenhez?
Jób 27.9
Talán meghallgatja kiáltását Isten, amikor majd balsors szakad a nyakába?
Jób 27.10
Örömét leli-e a Mindenhatóban, és mindig segítségül hívhatja az Istent?
Jób 27.11
Elétek tárom az Isten tetteit, a Mindenható terveit nem tartom titokban,
Jób 27.12
hiszen magatok is mindnyájan láttátok. Miért tápláltok tovább is hiú reménységet?
Jób 27.13
Ezt a sorsot szánta Isten a gonosznak, ezt adta örökségül a Mindenható a zsarnoknak.
Jób 27.14
Ha sok is a fia, kard várja őket, és nem lakhatik jól kenyérrel a sarjuk.
Jób 27.15
Maradékaikat pestis viszi sírba, és az özvegyeik nem tartanak gyászt.
Jób 27.16
Ha ezüstöt halmoz fel, mintha csak por volna, a ruhát csak sárnak rakja csomóba.
Jób 27.17
Ő csak gyűjtögeti, de fel a jámbor ölti, az ezüstjét meg a tiszta örökli.
Jób 27.18
Házát, mint a pók a hálóját, úgy építette, olyan az, mint a csősz csinálta kunyhó.
Jób 27.19
A gazdag lefekszik, nem kezdi el újra, felnyitja a szemét, és már semmi sincs meg.
Jób 27.20
Nappal, mint az árvíz, bajok zúdulnak rá, elfújja éjszaka a viharnak szele.
Jób 27.21
Keleti szél viszi, nincsen maradása, elsöpri onnét, ahol a lakóhelye volt.
Jób 27.22
Irgalmat nem ismerve nyilakat szór rá, menekülnie kell a hatalma elől.
Jób 27.23
Kezüket összecsapva tapsolnak fölötte, és saját házából utána pisszegnek.
Jób 28
Jób 28.1
Van hely, ahol ezüstöt találnak, olyan hely is akad, hol aranyat mosnak.
Jób 28.2
Föld mélyéről hozzák felszínre a vasat, és a kövekből rezet olvasztanak.
Jób 28.3
Véget vet az ember (lenn) a sötétségnek, azután feltúrja utolsó zugáig a sziklakőzetet - addig éjszaka borult rá.
Jób 28.4
Lámpás emberek kifúrják az aknát, úgy csüngenek ottan, lábuk elfelejtve, emberektől távol lebegnek (az űrben).
Jób 28.5
A kenyérgabona sarjadzik a földből, noha lent alatta tűzzel robbantanak.
Jób 28.6
Sziklatömbben van a zafír lelőhelye, de még aranypor is található benne.
Jób 28.7
Olyan ösvény ez, hogy keselyű nem látja, a héja szeme sem tudja kifürkészni.
Jób 28.8
A büszke vad sem veszi arrafelé útját, nem járt arra még soha oroszlán.
Jób 28.9
Az ember ráteszi kezét a kövekre, egész alapjukig dúlja a hegyeket.
Jób 28.10
Áttöri a sziklát és tárnát nyit benne, sok-sok drágaságot láthat ott a szeme.
Jób 28.11
Felkutatta már a folyóknak forrását, és sok rejtett dolgot napvilágra hozott.
Jób 28.12
De hát a bölcsesség - ez vajon honnét van, és az értelemnek hol a lelőhelye?
Jób 28.13
Odavivő utat nem ismer az ember, élők országában nem lehet meglelni.
Jób 28.14
Az ősvizek azt mondják: nem lakik bennünk, a tenger megvallja: nálam sincs lakása.
Jób 28.15
Arannyal nem lehet érte megfizetni, és a színezüst sem elég nagy ár érte.
Jób 28.16
Nem lehet megvenni ofiri aranyért, sem ritka ónixért, sem pedig zafírért.
Jób 28.17
Nem érhet föl vele sem arany, sem üveg, aranyedényért sem lehet becserélni.
Jób 28.18
A korallt és kristályt ne is említsük, a bölcsesség ára drágább a gyöngynél.
Jób 28.19
Nem olyan értékes a kusi topáz sem, de még színarannyal sem mérhető össze.
Jób 28.20
Honnan is származik tehát a bölcsesség, és az értelemnek hol a lelőhelye?
Jób 28.21
Fátyol takarja minden élő elől, el van rejtve az ég madarai előtt.
Jób 28.22
Maga az alvilág és a halál is vallja: mi csak hallomásból tudunk róla.
Jób 28.23
Egyedül az Isten ismer hozzá utat, egyedül ő tudja, hol a lelőhelye.
Jób 28.24
[Mert a szeme ellát a Föld határáig, ő mindent lát, mi az ég alatt van.]
Jób 28.25
Amikor a szélnek megszabta a súlyát, és a vizeket mércéjével mérte,
Jób 28.26
amikor az esőnek korlátot szabott, és a mennydörgések útját kijelölte,
Jób 28.27
akkor volt, hogy látta, a súlyát lemérte, megvizsgálta és lehatolt mélyére.
Jób 28.28
Az embernek akkor csupán ennyit mondott: "Az Isten félelme, lásd, ez a bölcsesség, az okosság meg: kerülni a bűnt."
Jób 29
Jób 29.1
Jób folytatta beszédét és így szólt:
Jób 29.2
Ó, ki hozza vissza a régmúlt hónapokat, a napokat, amikor Isten oltalmazott?
Jób 29.3
Mikor szövétneke fénylett fejem fölött, fényénél hatoltam át a sötétségen.
Jób 29.4
Bárcsak újra látnám őszöm napjait, mikor Isten védte sövénnyel sátramat.
Jób 29.5
Amikor még nálam lakott az Úr, és körülvett gyermekeimnek serege.
Jób 29.6
Amikor tiszta tejben mostam a lábam, és olajpatakok folytak a sziklából.
Jób 29.7
Amikor fölmentem a városkapun át, és a piactéren helyet foglaltam;
Jób 29.8
mihelyt megláttak, az ifjak félreálltak, az öregek felálltak, s állva maradtak.
Jób 29.9
A főemberek meg félbehagyták szavuk, a szájukra rátették kezüket.
Jób 29.10
Az előkelők is visszafogták hangjuk, nyelvük odatapadt szájuk padlásához.
Jób 29.21
Meghallgattak és várakoztak rám, csöndben figyeltek, hogy hallják tanácsom.
Jób 29.22
A beszédemre választ nem is adtak, felülről lefelé csurgott a szavam.
Jób 29.23
Úgy várakoztak rám, mint nyári záporra, tavaszi esőért liheg így a szájuk.
Jób 29.24
Rájuk mosolyogtam, hogyha elcsüggedtek, arcom sugárzását nem törhették meg.
Jób 29.25
Megszabtam útjukat és vezérük voltam, mint valami király, trónoltam körükben, és ahová tetszett, vezethettem őket.
Jób 29.11
A fül, amely hallotta, boldognak hirdetett, engem dicsért a szem, amelyik láthatta:
Jób 29.12
hogyha kért, felkaroltam a szegényt, meg az árvát is, ha nem talált gyámolt.
Jób 29.13
A veszni indulónak rám szállt áldása, s az özvegy szívébe is örömet loptam.
Jób 29.14
Az igazságosságot ruhaként viseltem, jog és igazság volt köntösöm, süvegem.
Jób 29.15
A vaknak úgy szolgáltam, hogy a szeme voltam, a sántának meg én voltam a lába.
Jób 29.16
A szegény embereknek atyjuk voltam, s jövevények ügyét rendjén kivizsgáltam.
Jób 29.17
Az istentelenek agyarát kivertem, foguk közül téptem ki a rablott holmit.
Jób 29.18
Így szóltam magamban: "Büszkén halok meg, olyan magas korban, akárcsak a pálma.
Jób 29.19
Gyökerem a víznek álljon mindig nyitva, és az ágaim közt harmat éjszakázzon!
Jób 29.20
Dicsőségem legyen egyre ifjabb, és mindig újuljon meg kezemben az íj!"
Jób 30
Jób 30.1
De most kinevetnek a nálam ifjabbak, akiknek az apját arra sem méltattam, hogy juhászkutyámnak megfogadjam.
Jób 30.2
Mit ért volna nekem kezüknek ereje? Eltűnt már belőlük az erőnek telje.
Jób 30.3
Nélkülözés, éhség felőrölte őket, hiszen a puszta gyökereit rágták, meg a bozótot a vadon sivatagban.
Jób 30.4
A sósfüvet szedték s a bokrok levelét, a rekettye gyökere volt a kenyerük.
Jób 30.5
A közösség köréből kitaszítják őket, s kiabálnak rájuk, mint a tolvajokra.
Jób 30.6
Szörnyű barlangokban kénytelenek lakni, porral telt odúkban, sziklaüregekben.
Jób 30.7
Tüskebokrok közül hallik kiáltásuk, csalánbokrok alatt kuporognak együtt.
Jób 30.8
És a gyermekeik: rettenetes fajzat, nép, melynek neve sincs, ország száműzöttje.
Jób 30.9
És ezeknek lettem most én gúnydalává, ezeknek szolgálok beszédjük tárgyául.
Jób 30.10
Undorodnak tőlem és távol maradnak, és nem átallanak arcomba köpködni.
Jób 30.11
Mert fellazította íjam, s meghajlított, kivetik szájukból (menten) a zabolát.
Jób 30.12
Jobb oldalam felől áll föl ez a fajzat, kövekkel dobálnak, ez a lövedékük, és utakat törnek, hogy tönkretehessenek.
Jób 30.13
Minden kivezető utamat elzárják, nekem esnek, és nincs, aki tiltaná nekik.
Jób 30.14
Széles faltörésen nyomulnak befelé, és a romok között hengergetnek.
Jób 30.15
Rettenetes dolgok fordultak ellenem, szelek szárnyán eltűnt méltóságom, akárcsak a felhő, elszállt boldogságom.
Jób 30.16
És mostan szétfolyik énbennem a lélek, nyomorteli napok szakadnak nyakamba.
Jób 30.17
Betegség mardossa csontomat éjszaka, s akik marcangolnak, sohasem pihennek.
Jób 30.18
Hatalmas erővel megfogja ruhámat, s mint köntös nyílását, összefűzköd.
Jób 30.19
Beletaszított engemet a sárba, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Jób 30.20
Hozzád kiáltok, de nem adsz feleletet, itt állok, ám te ügyet sem vetsz rám.
Jób 30.21
Kegyetlen zsarnok lettél velem szemben, hatalmas kezeddel harcba szállsz ellenem.
Jób 30.22
Fölemelsz a földről, szélvész szárnyára vetsz, és mennydörgésnek hangjával rettentesz.
Jób 30.23
Nagyon jól tudom, hogy halálba viszel, a házba, ahol minden élő összegyűlik.
Jób 30.24
De rá emeltem-e a szegényre kezem, mikor nyomorában segélyért kiáltott?
Jób 30.25
Inkább sirattam, kire nehéz napok jártak, lelkem a szegényért gyászba öltözködött.
Jób 30.26
Bizony jót reméltem, és a rossz ért utol, fényességet vártam, és sötétség érkezett.
Jób 30.27
Egész bensőm nyugtalanul forrong, rám szakadtak a nyomor napjai.
Jób 30.28
Sötétségben járok, nincs vigasztalásom, feljajdulok, ha a gyűlésben felállok.
Jób 30.29
A sakáloknak lettem testvérévé, sorstársává váltam a struccmadaraknak.
Jób 30.30
Bőröm feketedik és leszakad rólam. Lázas forróságban égnek a csontjaim.
Jób 30.31
Gyászdallá változott citerám zengése, furulyámnak hangja siratóénekké.
Jób 31
Jób 31.1
A saját szememmel szövetségre léptem, hogy soha kívánsággal lányra nem nézek.
Jób 31.2
Különben odafönt mit kapnék Istentől, milyen örökséget a Mindenhatótól?
Jób 31.3
Nem a gonoszokra vár-e a romlás, nem a gonosztevő sorsa a pusztulás?
Jób 31.4
Hát nem tartja szemmel mind az útjaimat, és nem számlálja meg minden lépésemet?
Jób 31.5
Hogyha hazudozva szédelegtem, ha becsapni sietve vitt a lábam,
Jób 31.6
akkor ám mérjen meg az igazság mérlegén, és meglátja az Isten ártatlanságomat.
Jób 31.7
Hogyha lépéseim letértek az útról, és ha szívem netán szememet követte, vagy ha a kezemhez mákszemnyi folt tapadt,
Jób 31.8
akkor más egye meg, amit én vetettem, és ami nekem nő, azt mind ki kell tépni.
Jób 31.9
Ha hagytam, hogy szívemet asszony behálózza, és ha leskelődtem más ember ajtaján,
Jób 31.10
akkor feleségem hadd őrüljön másnak, s hajoljanak fölé idegen emberek!
Jób 31.11
Páratlan gyalázat volna az ilyesmi, és olyan bűn, amely bírák elé való.
Jób 31.12
Olyan tűz ez, amely a pokolig éget, és fölemésztené minden vagyonomat.
Jób 31.13
Ha semmibe vettem szolgámnak jogait, és a szolgálómét, mikor pörlekedtünk,
Jób 31.14
mit tehetnék, hogyha fölkelne az Isten, ha vizsgálatra fogna, vajon mit felelnék?
Jób 31.15
Nem az én Teremtőm alkotta-e őket, nem ugyanaz formált az anyánk méhében?
Jób 31.38
Ha a szántóföldem panaszt emelne rám, és ha minden barázdája sírna,
Jób 31.39
ha fizetés nélkül ettem a termését, s a szántó-vetőkből sóhajt fakasztottam,
Jób 31.40a
akkor búza helyett csak tövist teremjen, és rajta árpa helyett csak gyim-gyom sarjadjon!
Jób 31.16
Ha megtagadtam a szegény kívánságát, hagytam, hogy az özvegy szeme elepedjen,
Jób 31.17
vagy ha a falatom egymagam ettem meg, és az árvának részt belőle nem adtam,
Jób 31.18
- ifjúságom óta atyám volt az Isten, anyámnak méhétől ő vezérelt! -
Jób 31.19
hogyha szerencsétlent láttam ruhátlanul, olyan szegényt, kinek nincsen takarója,
Jób 31.20
kinek a csípője ne mondana hálát, mivel bárányaim gyapja melegíti,
Jób 31.21
vagy ha ártatlanra emeltem a kezem, mikor a kapunál segítségre leltem,
Jób 31.22
akkor nyakszirtemtől váljék el a vállam, és a forgójából karom szakadjon ki!
Jób 31.23
Mert rám szakadna Istennek haragja, és fensége előtt nem tudnék megállni.
Jób 31.24
Hogyha reménységem aranyba vetettem, s színaranynak mondtam: "Te vagy bizodalmam",
Jób 31.25
hogyha örültem, mert nőtt a gazdagságom, vagy mert nagy dolgokat vitt végbe a kezem,
Jób 31.26
ha a napot néztem, miként ragyogott, vagy a holdat, mikor méltósággal haladt,
Jób 31.27
ha a szívem titkon tán megzavarodott, s ha csókra emeltem kezemet a szájhoz,
Jób 31.28
ez is bűn számba megy a bíró szemében, hisz akkor fent az Istent megtagadtam volna.
Jób 31.29
Vajon örültem-e ellenségem baján, vagy vígan voltam-e, amikor baj érte,
Jób 31.30
és engedtem-e, hogy a szám vétkezzék, kívántam-e életét egy-egy átokszóval?
Jób 31.31
Kik sátramban laktak, nem vallották-e meg: "Ki nem lakhatott jól húsával bármikor?"
Jób 31.32
Idegenből jöttnek nem kellett kint hálni, minden jövevénynek nyitva állt a kapum.
Jób 31.33
Ha emberek előtt eltitkoltam volna, s bűnömet szívemben elrejtettem volna,
Jób 31.34
mert a nagy tömegtől tán tartottam volna, s megijedtem volna a törzsek gúnyjától, akkor csöndben volnék, ki sem lépnék az ajtón.
Jób 31.35
Bár volna itt valaki, s hallgatna meg Isten! Utolsó szavam ez: "Felelj nekem, Mindenható!" Itt az irattekercs, mit ellenfelem írt.
Jób 31.36
Az igazság az, hogy a vállamra venném, s mint koronát a fejemre tenném.
Jób 31.37
Megmondanám neki lépteimnek számát, s mint egy fejedelem, sietnék elébe.
Jób 31.40b
Jóbnak szavai itt befejeződtek.
Jób 32
Jób 32.1
A három férfi felhagyott vele, hogy Jóbnak felelgessen, mert igaz volt a saját szemében.
Jób 32.2
Ekkor fölgerjedt a Rám nemzetségből való Barákel fiának, a buzi Elihunak a haragja. Jób ellen támadt fel haragja, mert az Isten előtt igaznak gondolta magát.
Jób 32.3
Három barátjára is mérges volt, mert nem találták el a feleletet, és így eltűrték, hogy Istent meghazudtolja.
Jób 32.4
Míg azok beszéltek, Elihu addig várt. Mert azok idősebbek voltak, mint ő.
Jób 32.5
Amikor azonban Elihu látta, hogy a három férfi nem tud többé mit válaszolni, fölgerjedt haragja.
Jób 32.6
Ekkor hozzákezdett Barákel fia, Elihu és így szólt: Fiatal vagyok még, ti pedig már őszek, ezért tartózkodtam, aztán szégyelltem is tudtotokra adni, mi a véleményem.
Jób 32.7
Gondoltam magamban: "Szóljon az öregkor, évek teljessége hirdesse bölcsességét!"
Jób 32.8
De csak a szellem, amely az emberben lakik, a Mindenható lehelete, csak az tesz okossá.
Jób 32.9
Nem mindig okosak, kiknek éve számos, s nem mindig helyes a vének felfogása.
Jób 32.10
Ezért bátorkodom szólni. Figyeljetek! Szeretnék magam is véleményt mondani.
Jób 32.11
Nézzétek, én vártam, míg ti beszéltetek, és odafigyeltem bölcs szavaitokra. Míg a megfelelő szóra rátaláltok,
Jób 32.12
jól odafigyelve követtem szavatok. De lám, egyiktek sem cáfolta meg Jóbot, közületek szavára egy sem felelt meg.
Jób 32.13
Ne gondoljátok: "Mi találtuk fel a bölcsességet, egyenest az Isten, nem ember tanított."
Jób 32.14
Én bizony nem szólnék ilyenféle módon, s nem felelnék neki mondásaitokkal.
Jób 32.15
Azok zavartak, választ nem adnak, kifogytak a szóból.
Jób 32.16
Várakozzam tán még? Hisz már nem beszélnek, csöndben álldogálnak, s nem felelnek semmit.
Jób 32.17
Felelek hát akkor a magam részéről, tudtotokra adom, mi a véleményem.
Jób 32.18
Mert gondolatokkal vagyok telis-tele, űz és hajt a lélek, amely bennem lakik.
Jób 32.19
Lám, olyan a keblem, mint a lefojtott bor, új tömlők módjára utóbb még szétszakad.
Jób 32.20
Így hát beszélnem kell, hogy megkönnyebbüljek, megnyitom ajkamat, hogy választ adhassak.
Jób 32.21
Nem fogok senkinek a pártjára állni, hízelgő szavakkal senkit nem illetek.
Jób 32.22
Nem értek én ahhoz, hogy kell hízelegni, Teremtő Istenem, hamar elszólítna.
Jób 33
Jób 33.1
Tehát, Jób, figyelj most minden egyes szómra, minden beszédemet jegyezd meg magadnak!
Jób 33.2
Lám, szólásra nyitottam a számat, nyelvem máris forog a szám üregében.
Jób 33.3
Bölcs mondásokat súg majd a szívem, ajkam a színtiszta igazat beszéli.
Jób 33.4
Istennek éltető lelke teremtett meg, a Magasságbeli lehelete éltet.
Jób 33.5
Hogyha képes vagy rá, adj nekem választ, adj magyarázatot és szállj velem szembe!
Jób 33.6
Olyan vagyok, mint te, lásd, nem mint az Isten, én is csak agyagból vétettem.
Jób 33.7
Tőlem nem kell félned, ne rémítsen semmi, még a kezem sem nehezedik rád.
Jób 33.8
Valóban, te fülem hallatára mondtad, tisztán ki is vettem szavaidnak hangját:
Jób 33.9
"Tiszta vagyok és nincsen semmi bűnöm, mocsoktalan vagyok, nincsen bennem vétek.
Jób 33.10
Csakhogy ő ürügyet keres ellenem, úgy tekint rám, mintha ellensége volnék.
Jób 33.11
Kalodába zárta a lábamat, és szemmel tartotta minden utamat."
Jób 33.12
Nézd, én mondom neked, ebben nincs igazad, mert nagyobb az Isten, mint bármelyik ember.
Jób 33.13
Azért hát ellene miért háborogtál, hogy minden szavadra nem ad feleletet?
Jób 33.14
Mert egyszer az Isten ily módon beszél, máskor meg másképpen szól, de nem vesszük észre.
Jób 33.15
Álomlátásokban, éjjeli képekben, amikor még álom borul az emberre, és akkor, amikor ágyában szendereg.
Jób 33.16
Ilyenkor megnyitja az emberek fülét, felriasztja őket ijesztő jelekkel,
Jób 33.17
hogy tettétől visszatartsa az embert, hogy az emberekből kiűzze a gőgöt;
Jób 33.18
hogy az alvilágtól megmentse a lelkét, attól, hogy életét dárda oltsa ki.
Jób 33.19
Fekvőhelyén fájdalom figyelmezteti, szüntelen háborgás van a tagjaiban.
Jób 33.20
A kenyértől undorral fordul el élete, kedvenc ételétől undorodik lelke.
Jób 33.21
A húsa elalszik, már nem is látható, nem látható egyéb, mint csupasz csontváza.
Jób 33.22
Máris közeledik lelke a sírjához, élete a helyhez, hol a holtak laknak.
Jób 33.23
Ha aztán egy angyal odaáll melléje, egy az ezrek közül közvetítő gyanánt, s közli az emberrel a kötelességét,
Jób 33.24
aztán megkönyörül rajta és azt mondja: "Szabadítsd meg attól, hogy a sírba szálljon, mert a váltságdíját megtaláltam",
Jób 33.25
teste akkor üdén felvirágzik, maga meg visszatér ifjú napjaihoz.
Jób 33.26
Istenhez esdekel, s ő megkegyelmez neki, engedi, hogy arcát ujjongva szemlélje. Másoknak is hirdeti feloldoztatását,
Jób 33.27
az embereknek énekelve mondja: "Vétkeztem és az igazat elferdítettem, mégsem a bűneimért fizetett meg nekem.
Jób 33.28
Megmentett attól, hogy sírba kelljen szállnom, örülhet életem a világosságnak."
Jób 33.29
Nézd, így szokott tenni az Isten, kétszer-háromszor is az emberrel,
Jób 33.30
hogy a sírgödörtől megmentse a lelkét, és az élet fényével megvilágítsa.
Jób 33.31
Ügyelj, Jób, szentelj nekem figyelmet! Amíg beszélek, hallgass és légy csöndben!
Jób 33.32
Ha van mit mondanod, akkor felelj nekem! Szólj, mert én szívesen helyeselnék neked!
Jób 33.33
Ha azonban nincsen, akkor hallgass rám! Légy csöndben, s én bölcsességre tanítalak.
Jób 34
Jób 34.1
Ezután Elihu folytatta és így szólt:
Jób 34.2
Bölcsek, hallgassátok meg a szavaimat, szakértők, figyeljetek ide!
Jób 34.3
Mert a fülnek meg kell vizsgálnia a szót, úgy, mint ahogy az íny ízleli az ételt.
Jób 34.4
Csak ami helyes, azt választjuk magunknak, kutassuk hát ki magunk között, mi a jó.
Jób 34.5
Lám, Jób azt mondja: "Igaz ember vagyok, Isten volt, aki elvette igazamat.
Jób 34.6
Bírám kegyetlenül ellenem van, nem gyógyul a sebem, pedig nem vétkeztem."
Jób 34.7
Hol van még egy olyan ember, mint amilyen Jób, aki a gyalázkodást úgy issza, mint a vizet,
Jób 34.8
aki a gonosztevők társává szegődött, és összejár a gonoszokkal?
Jób 34.9
Valóban azt mondta: "Mit ér az embernek, hogyha barátságban él is az Istennel."
Jób 34.10
Ezért bölcs emberek, hallgassatok rám! Az igazságtalanság távol áll Istentől, a Mindenható nem követ el álnokságot.
Jób 34.11
A tettei szerint fizet az embernek, és aszerint bánik vele, ahogyan él.
Jób 34.12
Isten gonoszságot nem művelhet, a Magasságbeli nem ferdíti el az igazságot.
Jób 34.13
Vajon ki bízta rá a földet, s a földkerekséget ki alapította?
Jób 34.14
Ha visszavonná a fuvallatát, és ha visszaszívná a leheletét,
Jób 34.15
akkor minden élő rögtön elpusztulna, és az ember is visszatérne a porba.
Jób 34.16
Hogyha okos vagy, akkor figyelj ide, és a beszédemre nyisd ki a füledet!
Jób 34.17
Törvény ellensége tud-e kormányozni? Kárhoztatod-e az egészen igazat?
Jób 34.18
Aki azt mondja a királynak: "Te istentelen!" A nemeseknek meg: "Ó, ti gonosztevők!"
Jób 34.19
Aki nem elfogult a fejedelmek iránt, s a gazdagot nem becsüli többre a szegénynél, mert hiszen mind az ő kezének művei.
Jób 34.20
Éjszaka idején hirtelen meghalnak. Nagyurak is reszketnek, aztán eltűnnek, erőlködés nélkül végez az erősekkel.
Jób 34.21
Látja szeme az ember útjait, és minden lépését szemmel tartja.
Jób 34.22
Nincs számára sötét és nincsen éjszaka, hol a gonosztevők el tudnának bújni.
Jób 34.23
Nem tűzött ki időt az ember számára, mikor járuljon Istene ítélőszéke elé.
Jób 34.24
Összetöri - vizsgálat nélkül - a hatalmasokat, és másokat ültet a helyükre.
Jób 34.25
Mivel tud tetteikről, letaszítja őket - éjjel -, és szétzúzódnak.
Jób 34.26
Gonosztevők gyanánt ütlegeli őket, olyan helyen, ahol akárki láthatja.
Jób 34.27
Ha szemére vetik: "Ezek, lám, elhagyták, útjait követni nem voltak hajlandók;
Jób 34.28
elhatolt hozzá a szegények jajszava, és az elnyomottak hangját meghallotta,
Jób 34.29
mégis nyugodt maradt, nem zavarja semmi, arcát eltakarja és senki sem látja", így van ez, mert sajnálja az egyest és a népet,
Jób 34.30
s mert a gonosztevőt a balszerencse hálójára bízza.
Jób 34.31
Hogyha aztán ez így szól az Istenhez: "Megtévesztettelek, de többé nem vétkezem, hogyha vétkeztem, hát légy most a tanítóm,
Jób 34.32
ha gonoszságot tettem, többé nem teszek",
Jób 34.33
véleményed szerint meg kell-e büntetnie, csak azért, mert te elveted az ítéletét? Rajtad a sor, válassz! Nem én vagyok soron. Ezért mondd ki bátran, amit gondolsz!
Jób 34.34
Az okos emberek azt mondják majd nekem, s minden bölcs férfiú, aki figyelt rám:
Jób 34.35
"Esztelen volt Jób, amikor így beszélt, és szavában nem volt bölcsesség.
Jób 34.36
Tedd hát próbára, jó alaposan, mert mint egy esztelen, úgy feleselt vissza.
Jób 34.37
Mert a bűnét megtoldotta galádsággal, s kétségbe vonja a jogrendet közöttünk, és szószátyárkodik az Isten ellen."
Jób 35
Jób 35.1
Elihu ekkor folytatta és így szólt:
Jób 35.2
Tán helyesnek tartottad, amikor azt mondtad: "Inkább nekem van igazam, nem az Istennek?"
Jób 35.3
Hisz kijelentetted: "Nos, hát mi van abban? Mit ártottam neked, amikor vétkeztem?"
Jób 35.4
Erre most megfelelek neked, s veled együtt a barátaidnak is.
Jób 35.5
Tekints föl az égre, nyisd ki a szemedet! Nézz föl az égboltra, magasan fölötted!
Jób 35.6
Ha bűnt követsz el, hogyan árthatsz neki, és ha sok a bűnöd, mivel károsítod?
Jób 35.7
Ha meg igaz vagy, mit adsz ezzel neki, mi az, amit kezedből kaphatna?
Jób 35.8
Csak a magadfajtáknak számít gonoszságod, az ember fiának erényes életed.
Jób 35.9
Jajveszékelnek az elnyomók miatt, segítséget hívnak a hatalmasok ellen,
Jób 35.10
de azt nem kérdezik: "Hol az én Teremtőm, ki éjnek idején is dalt fakaszt ajkamon?
Jób 35.11
Többre tanított minket, mint az állatokat, az ég madarainál okosabbá tett!"
Jób 35.12
Kiáltoznak, de ő nem ad feleletet, amikor a hatalmasok gőgjét nézik.
Jób 35.13
Hiú kiáltásra nem hallgat az Isten, azzal nem törődik a Mindenható.
Jób 35.14
És ha azt mondod: "Hiszen nem is lát, ügyem előtte van, s folyvást rá várok",
Jób 35.15
aztán folytatod: "Haragja nem büntet, úgy látszik, az ember bűne nem érdekli",
Jób 35.16
akkor Jób a száját fecsegésre nyitja, és értelem nélkül szaporítja a szót.
Jób 36
Jób 36.1
Elihu folytatta és így szólt:
Jób 36.2
Várjál csak egy kicsit, hadd oktassalak ki! Mert tovább is tudok Isten mellett szólni.
Jób 36.3
Távoli forrásból merítem tudásom, és bebizonyítom Teremtőm igazát.
Jób 36.4
Szavaimban nincs szemernyi csalás sem, világosan látó ember áll előtted.
Jób 36.5
Nézd, ok nélkül senkit nem vet meg az Isten,
Jób 36.6
de a gonosztevőt nem hagyja életben. A szorongatottaknak igazságot szerez,
Jób 36.7
szemét nem veszi le arról, aki igaz. És bár királyokat ültet a trónokra, ha az uralkodók fölkelnek ellene,
Jób 36.8
akkor valamennyit láncra vereti, s a nyomor pórázán fogságba kerülnek.
Jób 36.9
Így veti szemükre azt, amit tettek, és a bűnüket, hogy ellene lázadtak.
Jób 36.10
Hogy a leckét értsék, fülüket megnyitja, s azt mondja: a bűntől el kell fordulniuk.
Jób 36.11
Hogyha szót fogadnak és szolgálják, akkor boldogságban érnek napjaik véget, az éveik meg csupa örömben.
Jób 36.12
De ha nem akarnak szófogadók lenni, akkor maguk futnak a fegyvere elé, s halálukat lelik tudatlanságukban.
Jób 36.13
Az álnok szívűek kitartanak dühükben, s nem könyörögnek, mikor megkötözi őket.
Jób 36.14
Már ifjúkorukban elpusztul a lelkük, szégyenletes módon végződik életük.
Jób 36.15
A szegényt megmenti nyomorában, nélkülözés közben kinyitja a szemét.
Jób 36.16
Téged is visszaránt az ínség torkából, hisz egykor bőségnek örvendhettél, folyt a zsír asztalodon, annyi volt.
Jób 36.17
Ámde nem ítélted el a gonosztevőt, s az árvák igazát nem oltalmaztad.
Jób 36.18
Most vigyázz, félre ne vezessen a bőség, a gazdag váltságdíj el ne tántorítson.
Jób 36.19
Úgy bánj a gazdaggal, mint a szegényebbel, az erőssel meg úgy, mint a gyengével!
Jób 36.20
Azokat se vesd el, akik nem barátaid, s ne ültesd helyükre saját rokonaid.
Jób 36.21
Jól vigyázz, nehogy a gonoszsághoz pártolj! Hisz épp erre szolgál megpróbáltatásod.
Jób 36.22
Isten hatalmában, nézd, milyen fönséges! Ki tudna olyan jól tanítani, mint ő?
Jób 36.23
Ki szabta meg, mit hogyan tegyen, ki merné mondani: "Igazságtalan voltál!"?
Jób 36.24
Legyen rá gondod, hogy műveit magasztald, hisz dalokat zengnek róluk az emberek.
Jób 36.25
Örömmel szemléli minden egyes ember, az is, aki messziről látja.
Jób 36.26
Lám, nagy az Isten, de mi nem ismerjük, kifürkészhetetlen éveinek száma.
Jób 36.27
Hogyha vízcseppeket indít el lefelé, akkor eső esik, az ő áradata,
Jób 36.28
amely lezúdul a fellegekből, s cseppekben tömérdek emberre hullik.
Jób 36.31
Ezáltal viseli gondját a népeknek, így látja el őket bőven táplálékkal.
Jób 36.29
Ki tudná felfogni felhői méretét, s a hangos mennydörgést a sátorából?
Jób 36.30
Kiteríti a felhőt, amely eltakarja, és befödi vele a hegyek csúcsait.
Jób 36.32
A két kezébe fogja a villámot, aztán megszabja, hová essen.
Jób 36.33
Mennydörgése hangja jelzi közeledtét, bosszuló haragja a gazság felé tart.
Jób 37
Jób 37.1
Ezért fogja el a szívem ijedelem, ezért dobog olyan hangosan a helyén.
Jób 37.2
Hallgassátok dörgő hangját figyelemmel, a dübörgést, amely előtör szájából!
Jób 37.3
Végigjáratja az egész ég alatt, villáma sugarát a föld határáig.
Jób 37.4
Amerre csak elhalad, hangosan zeng az ég, ő az, aki büszke hangjával mennydörög, s a villámait nem fogja vissza, amikor meghalljuk a hangját.
Jób 37.5
Isten engedi, hogy lássunk csodás, nagy dolgokat, nagy tetteket művel, amiket nem értünk.
Jób 37.6
Ő mondja a hónak: "Essél le a földre!" És az esőnek is: "Zúduljatok le rá!"
Jób 37.7
Rányomja pecsétjét minden emberkézre, hogy tetteit mindenki megtapasztalja.
Jób 37.8
Visszahúzódik a vad a rejtekhelyére, és a fekvőhelyén meghúzza magát.
Jób 37.9
A viharos szélvész kitör kamráiból, s az északi széllel hideg idő tör be.
Jób 37.10
Isten lehelletére jég keletkezik, és megmerevedik a víz széles tükre.
Jób 37.11
Párás nedvességgel tölti a felhőket, s a viharfellegek villámait szórják.
Jób 37.12
Akarata szerint mennek ide-oda, járásukat ő határozza meg. Mindent végbevisznek, amit csak parancsol, széltében-hosszában a földkerekségen.
Jób 37.13
Egyszer büntetésül küldi a föld népeinek, máskor meg jósága jeléül.
Jób 37.14
Figyelj ide és hallgass meg, Jób! Maradj csendben és nézd Isten csodáit!
Jób 37.15
Tudod-e, hogy Isten mint parancsol nekik, miként éri el, hogy felhője fényt adjon?
Jób 37.16
Vagy érted tán, mint lebegnek felhői, a mindentudó mester e csodás remekei?
Jób 37.17
Te, akinek már izzik a ruhád a hőségtől, amikor a déli széltől fülledt a föld,
Jób 37.18
te feszítetted ki vele az ég sátrát, feszesre, mint a tükör, amely acélból készült?
Jób 37.19
Okosíts fel minket, mit mondjunk hát neki...
Jób 37.20
Azt jelentsük talán: "Szólni akarok!"? S mondja-e valaki, hogy pusztulni akar?
Jób 37.21
Hisz nem lehet a nap fényét sem látni, amikor a felhők mögött fényesedik. Lám, szélroham jön, s elkergeti őket,
Jób 37.22
észak felől fényesség ragyog fel. Félelmetes ragyogás van az Isten körül,
Jób 37.23
sohasem érjük el mi a Mindenhatót. Hatalma s igaza mérhetetlenül nagy, az igazság teljességét nem ferdíti el.
Jób 37.24
Ezért kell Őt félniük az embereknek. Tiszteljék mind, akikben van értelem!
Jób 38
Jób 38.1
Ekkor az Úr felelt Jóbnak a viharból, és így szólt:
Jób 38.2
Világra szóló tervemet ki homályosítja el oly szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás?
Jób 38.3
Nosza, övezd föl, mint a hős, a derekadat! kérdezni szeretnélek, világosíts fel!
Jób 38.4
Mikor a földet alkottam, hol voltál? Mondd csak meg, ha egyszer oly nagy a bölcsességed!
Jób 38.5
Ki határozta meg méretét? Hisz tudod! És ki feszített ki rá mérőzsinórt?
Jób 38.6
Mibe eresztették sarokpilléreit, és a szegletkövét ki illesztette be,
Jób 38.7
amikor ujjongtak a hajnalcsillagok, s amikor lelkendeztek az Isten fiai?
Jób 38.8
Ki zárta el kettős kapuval a tengert, amikor felszökellt az anyaölből,
Jób 38.9
s ruhául megalkottam neki a felhőket, és bepólyáztam a felhők homályába,
Jób 38.10
amikor meghúztam a határvonalat számára, és gátat építettem, meg kettős kapukat?
Jób 38.11
Mondtam neki: "Eddig jöhetsz, de tovább nem! Ezen a helyen törjön meg hullámaid gőgje!"
Jób 38.12
Adtál életedben parancsot reggelnek? Jelölted már ki hajnalpírnak helyét,
Jób 38.13
hogy zárja le szegélyként a földnek szélét, s a gonosztevőket kergesse el róla?
Jób 38.14
Olyan lesz, mint az agyag a pecsét alatt, s úgy elszíneződik, mint egy ruhadarab.
Jób 38.15
A gonosztevőktől megtagadják fényét, a már fölemelt kar két darabra törik.
Jób 38.16
El tudnál jutni a tenger forrásához, sétáltál-e már a tenger fenekén?
Jób 38.17
Mutatták már neked a halál kapuit, s láttad-e már az alvilág kapusát?
Jób 38.18
Fel tudod fogni a föld egész terjedelmét, valld csak meg őszintén, érted-e teljesen?
Jób 38.19
Melyik út visz oda, ahol a fény lakik, és a sötétségnek hol a lakóhelye,
Jób 38.20
hogy elkísérhetnéd őket otthonukba, s hazavezethetnéd őket a házukba?
Jób 38.21
Ezt te jól tudod mind, hisz akkor születtél, s nagy a te életed napjainak száma!
Jób 38.22
Voltál-e a hóval töltött tárolóknál, láttad-e valaha a jégeső pajtáit,
Jób 38.23
miket fenntartottam szükség idejére, a harc és háború napjaira?
Jób 38.24
Melyik út visz oda, hol a fény osztódik, amikor szikrákat bocsát le a földre?
Jób 38.25
Ki hasított nyílást a záporesőnek, és ki nyitott utat a viharfelhőnek,
Jób 38.26
hogy oda is essék, ahol ember nincsen, s a pusztaságra, ahol nem lakik ember,
Jób 38.27
hogy így jóllakhasson vadon és sivatag, és a pusztaságban zöld növényt fakasszon?
Jób 38.28
Vajon van-e az esőnek apja, és a harmatcseppet ki hozhatja létre?
Jób 38.29
Kinek az öléből keletkezik a jég? Hát az égnek derét ki hozta világra?
Jób 38.30
A víz kőkeményre sűrűsödik össze, és összehúzódik a tenger felszíne.
Jób 38.31
A Fiastyúk szálait te fűzted össze, s a Kaszás bilincseit te lazítottad fel?
Jób 38.32
Te határoztad meg a hajnalcsillag keltét, s te vezeted a Medvét fiaival együtt?
Jób 38.33
Tudsz-e valamit a mennybolt törvényéről, uralmát a földön te határozod meg?
Jób 38.34
És ha a felhőkig fölemeled hangod, szót fogadnak-e neked az áradó vizek?
Jób 38.35
Szavadra útnak indulnak-e a villámok, s mondják-e neked: "Nos, már itt is vagyunk!"?
Jób 38.36
Az íbiszbe vajon ki ad bölcsességet, s kinek köszönheti értelmét a kakas?
Jób 38.37
Ki olyan bölcs, hogy a felhők számát tudná? És az ég tömlőit ki tudja megnyitni,
Jób 38.38
mikor szilárd röggé keményedik a föld, s keményen egymáshoz tapadnak a hantok?
Jób 38.39
Nőstényoroszlánnak te hajtod a zsákmányt? S az oroszlánkölykök éhét te csitítod,
Jób 38.40
amikor vackukon a földre lapulnak, és a bozótban fekve leskelődnek?
Jób 38.41
Avagy a hollónak ki ad táplálékot, amikor fiai Istenhez kiáltanak, és felágaskodnak, mert nincs, mit egyenek?
Jób 39
Jób 39.1
Tudod-e, mikor ellik a kőszáli kecske? Megfigyelted, mikor vajúdnak az őzek,
Jób 39.2
tudod-e hány hónapig tart a vemhességük? Ismered az időt, hogy mikor ellenek?
Jób 39.3
Csak összegörnyednek és már megellenek, s kicsinyeiket a szabadba dobják.
Jób 39.4
A kisgidák aztán erősödnek, nőnek, elszélednek, s többé nem is térnek haza.
Jób 39.5
Szabadságát kitől kapta a vadszamár, ki oldotta el a puszta szamarának kötelét?
Jób 39.6
Hazául a pusztát néztem ki neki, tanyázóhelyéül a sós pusztaságot.
Jób 39.7
Nevet a városi tülekedés láttán, nem hallja a hajcsár hangos kiáltását.
Jób 39.8
A maga módján a hegyekben kutat, és minden csipetnyi kis zöldet megtalál.
Jób 39.9
Szolgál-e neked a vadbölény, meghálna-e vajon jászolodnál?
Jób 39.10
Nyakára tudod-e kötni a kötelet, hajlandó-e mögötted barázdát szántani?
Jób 39.11
Építhetsz rá azért, mert nagy az ereje, rá tudod-e bízni a magad munkáját?
Jób 39.12
Bízhatol-e benne, hogy visszatér hozzád, és szérűskertedbe hordja a termésed?
Jób 39.13
Össze lehet mérni a tojó strucc szárnyát a gólya vagy a sólyom tollazatával?
Jób 39.14
Ez a tojásait rábízza a földre, és a föld porában kelti ki őket.
Jób 39.15
Elfelejti, hogy egy láb széttaposhatja, vagy egy vadállat összeroppanthatja.
Jób 39.16
Fiaihoz olyan zord, mint az idegenhez, nem bánja, ha kárba vész a fáradsága.
Jób 39.17
A bölcsességet elfeledtette vele, okosságot meg nem adott neki az Isten.
Jób 39.18
De aztán, ha egyszer fölkel és futni kezd, nevethet a lovon meg a rajta ülőn.
Jób 39.19
Van-e hatalmad, hogy erőt adj a lónak, a nyakát sörénnyel talán te díszíted?
Jób 39.20
Felugraszthatod-e úgy, ahogy a sáskát? Erős prüszkölése rémületet kelt.
Jób 39.21
Kapar a völgy mélyén, csupa vidámság, aztán csak úgy száguld a csatába.
Jób 39.22
Ijedtségen nevet, nem ismer félelmet, még a kard előtt sem hajlandó hátrálni.
Jób 39.23
A nyíltartó tegez csörömpöl a hátán, fel-felcsillan rajta a dárda és a lándzsa.
Jób 39.24
Nyugtalanul kapál, s a földet eszi, ha zeng a harsona, nem lehet tartani.
Jób 39.25
Mihelyt kürt szólal meg, fölnyerít, hogy: haha! Messziről megérzi az ütközet szagát, vezérek lármáját, csata tombolását.
Jób 39.26
Bölcsességed szerint szállt talán a sólyom, s terjeszti szárnyait dél felé repülve?
Jób 39.27
A te parancsodra száll a sas fölfelé és építi a fészkét a magasságokba?
Jób 39.28
A sziklák közt lakik, ott tölti az éjjelt, a hegyen, bérceken és a sziklacsúcson.
Jób 39.29
Onnan kémlelődik élelem után, és a messzeségbe kalandoz a szeme.
Jób 39.30
Már a fiókáit is vérrel táplálja, hol tetemek vannak, nyomban ott terem.
Jób 40
Jób 40.1
Akkor az Úr Jóbhoz fordult, s így szólt:
Jób 40.2
A Mindenhatóval pörlekedő meghajol-e vajon? Aki Istent akarja bírálni, feleljen!
Jób 40.3
Ekkor Jób felelt az Úrnak és így szólt:
Jób 40.4
Nézd, parányi vagyok. Mit feleljek neked? A számra teszem a kezem.
Jób 40.5
Egyszer beszéltem, de többé nem teszem, vagy másodszor is, de folytatása nem lesz.
Jób 40.6
A viharból szólt az Úr Jóbhoz és azt mondta:
Jób 40.7
Nosza, övezd fel, mint a hős, a derekadat! Kérdezni szeretnélek, világosíts fel!
Jób 40.8
Semmivé akarod tenni igazamat, el akarsz ítélni, hogy igazad legyen?
Jób 40.9
Van-e karod olyan, mint Istennek? Tudsz-e hangoddal, mint ő mennydörögni?
Jób 40.10
Ékesítsd fel magad fönséggel s nagysággal, öltözködj csak fel fénybe, méltóságba!
Jób 40.11
Engedd szabadjára haragod árját, nézd meg, ami csak büszke és hajlítsd meg!
Jób 40.12
Alázd meg a gőgöst egy pillantásoddal, tipord el helyükön a gonosztevőket!
Jób 40.13
A föld alá rejtsd el együtt valamennyit, mélységes tömlöcben némítsd el arcukat!
Jób 40.14
Akkor aztán én is elismerlek, mert saját jobb karod vívta ki győzelmed.
Jób 40.15
Nézd a behemótot! Éppúgy füvön él, mint a szarvasmarha.
Jób 40.16
Nézd, micsoda erő van az ágyékában, és lásd, mily erősek a hasizmai!
Jób 40.17
Kifeszíti farkát, mintha cédrus volna, combjának inai egymásba fonódnak.
Jób 40.18
A csontjai ércből öntött csövek, a lábszárai meg, mint a vasdorongok.
Jób 40.19
Remekmű az Isten alkotásai közt, de aki alkotta, karddal fenyegette.
Jób 40.20
A hegyek környékétől eltiltották, s minden vadtól, amely ott űzi játékát.
Jób 40.21
A lótuszbokrok alatt nyugton tanyázik, elrejtőzködik a nádban és mocsárban.
Jób 40.22
A lótuszfák fedik be az árnyékukkal, a patak nyárfái állnak körülötte.
Jób 40.23
Nem fél, ha a folyó erősen megárad, nyugodtan ömölhet szájába a Jordán.
Jób 40.24
Vajon ki merészel a szemébe kapni, át lehet-e fúrni gerellyel az orrát?
Jób 40.25
Lehet-e horoggal leviatánt fogni, le tudod-e nyelvét kötéllel kötözni?
Jób 40.26
Tudsz-e kákát húzni az orrán keresztül, avagy átfúrod-e pofáját szigonnyal?
Jób 40.27
Talán könyörögve járul majd elibéd, és hízelgő szókat intéz tán hozzád?
Jób 40.28
Esetleg majd szerződést köt veled, hogy fogadd szolgádul egyszer s mindenkorra?
Jób 40.29
Játszhatol-e vele, mint egy kis madárral, lánykáid számára meg tudod-e kötni?
Jób 40.30
Alkusznak-e rá a céhbeli társak, kalmárok maguk közt osztoznak-e rajta?
Jób 40.31
Meg tudod-e a bőrét horoggal tűzdelni, hát a fejét halászó szigonnyal?
Jób 40.32
Tégy csak vele próbát, emeld rá a kezed! De gondolj a harcra! Még egyszer nem teszed!
Jób 41
Jób 41.1
Nézd, csalatkozol reménységedben, puszta tekintete legyőzi az embert.
Jób 41.2
Hogyha fölébresztik, dühroham fogja el. Ki volna képes ellenállni neki?
Jób 41.3
Ki maradt épségben, ha vele szembeszállt? A kerek ég alatt nincs egyetlen egy sem.
Jób 41.4
Nem hallgathatok el semmit tagjairól, sem az erejéről, sem szép alkatáról.
Jób 41.5
Ki merné felnyitni felső ruházatát, és ki hatolhat be kettős páncéljába?
Jób 41.6
Torkának kapuit vajon ki nyitja ki? Fogazata körül rémület tanyázik.
Jób 41.7
Háta pikkelyeket visel barázdásan, mik le vannak zárva kovakő pecséttel.
Jób 41.8
Egyik a másikhoz hozzáilleszkedik, még a levegő sem hatol át közöttük.
Jób 41.9
Szorosan záródik az egyik a másikhoz, összekapcsolódnak, s el nem választhatók.
Jób 41.10
Tüsszentése nyomán világosság ragyog, szeme olyan, mint a hajnal szempillája.
Jób 41.11
A torkából meg fáklyák törnek elő, s mint a tűz szikrái szállnak, a magasba.
Jób 41.12
Az orrlyukaiból füst gomolyog elő, mint a fazékból, amely forr és buzog.
Jób 41.13
A parázs lángra lobban, hogyha rálehel, a torkából meg tűzcsóva tör elő.
Jób 41.14
Nyakszirtjén az erő vett lakást magának, előtte meg a rémület jár.
Jób 41.17
Ha föltápászkodik, a habok is félnek, a tenger hullámai távolabb húzódnak.
Jób 41.15
Szilárdan áll rajta rétegezett húsa, mozdulatlan, mintha ráöntötték volna.
Jób 41.16
Mintha kőből volna, oly kemény a szíve, kemény, mint amilyen az alsó malomkő.
Jób 41.18
Aki találkozik vele, hiába ránt kardot, nem használ a lándzsa, s a kopja és a nyíl sem.
Jób 41.19
Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát, az ércet nem nézi többre pudvás fánál.
Jób 41.20
A nyíl nem tudja megfutamítani, a rá zúdított kövek pozdorjává törnek.
Jób 41.21
Csak egy szalmaszálnak nézi a buzogányt, nevet a dárdán is, amely felé süvít.
Jób 41.22
Lehetnek alatta éles cserepek is. Felszántja az iszapot, akár a borona.
Jób 41.23
Forrásba hozza a mélyet, mint egy üstöt, festékesfazék lesz körötte a tenger.
Jób 41.24
Mögötte fényesen világlik az útja, ősz ember hajának gondolnád a tengert.
Jób 41.25
Nincs hozzá fogható a földkerekségen, arra termett, hogy sohase féljen.
Jób 41.26
Mindent, ami magas, megvetéssel néz le, mert a büszke állatoknak ő a királyuk.
Jób 42
Jób 42.1
Jób válaszolt az Úrnak, s így szólt:
Jób 42.2
Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen.
Jób 42.3
Én borítottam tervedet homályba, olyan szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás.
Jób 42.4
[Hallgass meg hát, kérlek! Beszélni szeretnék! Kérdezni akarlak, világosíts fel!]
Jób 42.5
Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak.
Jób 42.6
Ezért visszavonok mindent és megbánok, porban és hamuban!
Jób 42.7
Miután az Úr e szavakat intézte Jóbhoz, így szólt a temáni Elifázhoz: "Fölgerjedt haragom ellened és két barátod ellen, mert nem az igazságot mondtátok rólam, mint Jób, az én szolgám.
Jób 42.8
Ezért most vegyetek magatokhoz hét bikát és hét kost, menjetek el szolgámhoz, Jóbhoz, és mutassatok be magatokért égőáldozatot. Jób, az én szolgám imádkozzék értetek! Mert tekintettel akarok rá lenni, s nem akarlak benneteket megszégyeníteni, amiért nem az igazságot mondtátok rólam, mint Jób, az én szolgám."
Jób 42.9
A temáni Elifáz, a suachi Bildád és a naamai Cofár akkor elment, és úgy járt el, ahogy az Úr mondta nekik. Az Úr tekintettel volt Jóbra.
Jób 42.10
Az Úr jobbra fordította Jób sorsát, mivel imádkozott barátaiért, és amije csak volt Jóbnak, azt megkétszerezte.
Jób 42.11
Minden fivére, nővére és ismerőse elment hozzá. Együtt ültek vele házában, kifejezték részvétüket és vigasztalták azok miatt, amelyekkel az Úr sújtotta. Mindegyik adott neki egy kesitát és egy aranygyűrűt.
Jób 42.12
Jób életének következő szakaszát az Úr jobban megáldotta, mint a korábbit. Tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer iga marhája és ezer szamara volt.
Jób 42.13
Volt hét fia és három lánya is.
Jób 42.14
Az elsőt Galambnak, a másodikat Fahéjvirágnak, a harmadikat Szelencének nevezte.
Jób 42.15
Az egész országban nem lehetett Jób lányainál szebb nőket találni. Az apjuk örökrészt adott nekik fiútestvéreik között.
Jób 42.16
Ezután Jób még száznegyven évig élt, és látta fiait és unokáit negyedíziglen.
Jób 42.17
Jób öregen és az élettel betelve halt meg.
 
 
0 komment , kategória:  Jób könyve  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 582
  • e Hét: 5874
  • e Hónap: 85432
  • e Év: 2026712
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.