Belépés
klarika47.blog.xfree.hu
Ha érted a saját lényedet, érted mindenki lényét. Kiss Tiborné
1947.10.29
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/17 oldal   Bejegyzések száma: 162 
Múló diák évek
  2019-01-04 14:15:25, péntek
 
  A lányoknak rá kéne jönniük: Minket fiúkat nem zavar, ha más srácokkal beszélgettek. Nem érdekel, hogy vannak fiú barátaitok. De amikor mellettünk ültök, és valami srác betoppan, és ti a nyakába ugrotok anélkül, hogy bemutatnátok minket az igenis zavar. Az sem segít hogyha beszéltek vele 10 percet anélkül a felismerés nélkül hogy mi igenis ott vagyunk még. Nem érdekel minket hogyha az a srác hív v ír nektek, de hajnali kettőkor kicsit aggodalmat kelt ez bennünk. Szerintem semmi sem olyan fontos hogy hajnali 2kor kell rá sort keríteni és nem várhat reggelig. Ráadásul amikor azt mondjuk h szép, lenyűgöző,csinos, aranyos és ámulatba ejtő vagy akkor azt mi tényleg úgy is értjük. És ne mondjátok nekünk, hogy tévedünk. Mi nem próbálunk meggyőzni titeket. A legszexisebb dolog egy lányban a magabiztosság. Igen idézhetsz engem. Ne legyetek kiakadva azon, hogy nyitva tartjuk előttetek az ajtót, inkább élvezzétek az előnyét annak milyen hangulatban vagyok. Hagyjátok hogy fizessünk nektek valamit, ne érezzétek magatokat zavarban mert mi ezt jó szándékból csináljuk és nem azért, mert elvárt. Mosolyogjatok és mondjátok köszönöm. Pusziljatok meg mikor senki sem figyel, de ha akkor pusziltok meg mikor valaki láthat,akkor mi még jobban le leszünk nyűgözve.

Nekünk nem kell puccosan felöltöznöd. Ha kijössz velünk nem kell a legrövidebb szoknyád felvenned és nem kell kilométeres sminket magadra raknod. Mi saját magadért szeretünk téged, nem pedig azért amilyen tudsz lenni. Őszintén szerintem egy lány a pizsijében a legszebb, vagy boxeremben és a pólómban, nem pedig kicicomázva. Nem kell mindent véresen komolyan venni amit mondunk, a szarkazmus szép dolog, lássátok meg benne a szépséget. Ne legyetek kiakadva mindenért. Ne használjátok a magazinokat és a médiát, úgy mintha a Bibliátok lenne. Ne mondjátok előttünk milyen jó faszi Chris Brown, Brad Pitt vagy Jesse McCartney, mert kicsit sem izgat minket, amúgy is erre vannak a barátnőitek. Bármi is történt a ,,jóképű" szóval, igazából nagyon örülnék ha a hé bébi, szexiboy, kan helyett a hé jóképű srác kifejezéssel köszöntenétek. A másik oldalról nézve én se így köszöntelek titeket.

Lányok nem tudom elégszer hangsúlyozni, ha van egy srác aki nem bánik jól veletek, ne várjátok meg hogy megváltozzon! Hadd sajnálkozzon majd a férfi populáció söpredéke és keressetek valaki olyant, aki úgy bánik veletek ahogy ti azt szeretnétek és akkor is megmosolyogtat ha ti a legszomorúbbak vagytok. Olyasvalakit aki értékeli azt hogy milyen kedvetek van. Olyasvalakit aki akkor is törődik veletek, ha hibát követtek el.Olyasvalakit aki akkor is szeret ha megbántjátok. Olyasvalakit aki abbahagyja azt amit csinál hogy a szemetekbe nézzen, és azt mondja szeretlek, és valójában úgy gondolja. Adjatok a kedves srácoknak egy esélyt! A fiúk kirakják ezeket ha beleegyeztek és ti lányok is kirakhatjátok ha úgy gondoljátok hogy aranyos. Az élet túl rövid ahhoz hogy mindenen szomorkodjunk ami az utunkba kerül, és szagoljunk bele a rozsába, mert nem lesz rá még egy lehetőségünk, tehát ne pocsékold az idődet, ragadd meg a lehetőségeket, mert mindig van több rózsa amiben illatozhatsz.





 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Kamaszkor
  2018-12-24 06:53:20, hétfő
 
  Úgy tízéves kora körül észreveszed, hogy valami megváltozott. Másként reagál, másként viselkedik, az egész lénye átalakulóban van. Egyre gyakrabban vágja hozzád csípőből, hogy ,,semmi bajom, hagyjál békén!" Távolodik tőled, sokszor undok, pimasz , talán lusta is, na meg rendetlen. Ha első gyerek, akkor feltör belőled a ,,jaj Istenem mi történt? Mi a baj a gyerekkel? Én rontottam el valamit?" De addigra már benne vagy nyakig. Mert a kamaszkort nem lehet megúszni. Szalánczi Kriszta klinikai szakpszichológus, és nem mellesleg két kamasz gyerek anyukája. Ezek az ő tanácsai.

Teljesen rendben van, hogy tanácstalannak érzed magad. Tapasztalataim szerint mindenki ezt érzi. Néha én is. Gondoltuk, hogy nehéz időszak a kamaszkor, na de ennyire? És ilyen sokáig? Mindenféle kérdés felmerül bennünk. Mit tehetek? Hogy bírjuk ki? Mennyire legyek szigorú? Meddig engedjek? Honnan veszem észre, ha baj van? A teljesség igénye nélkül állítottam össze néhány tanácsot ,,kamasz-krízishelyzetek" esetére.

De még mielőtt elolvasnád őket, kérlek, ne felejtsd el, hogy ennek a sokszor nagyon nehéz időszaknak van egy rendkívül fontos célja. A gyereked függetlenné válása. Ez pedig csak úgy valósulhat meg teljes biztonsággal, ha stabilan kötődik a családjához. Vagyis hozzátok.

1. Nem kerülhetők el a feszültségek, erre ne is számíts! És nem is mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy te szeretnéd. Mert a gyerekben is nagy mértékben megnövekszik a feszültség, főként a hormonális változások miatt. Tehát akaratán kívül. Irritáló szokásokat vesz fel, begubózik, ellentmond és alkudozik. Tartsd fenn az alku lehetőségét! Ez erősíti a gyerek kompetenciáját. Persze maradj elfogadható határokon belül, például hosszabb kimenők, hányas busszal érjen haza, egyedül vagy kísérettel menjen valahová, stb...

2. Fogadd el, hogy a gyereked máshogy látja a dolgokat, mint te! Másképp öltözködik, két számmal nagyobb pólót hord, nem lát ki a haja alól, vagy 12 évesen sminkelni szeretne. Nem kell minden igényét kielégítened, de elutasítás helyett köss vele kompromisszumot!

3. Direkt irányítás helyett inkább mutass irányt! A gyerekeknek kamaszkorban is irányításra van szükségük, csak nem a korábbi formában. Mondd el a véleményed, és igyekezz meggyőzni egy-egy ötlet következményeiről: nem biztos, hogy a 12 éves melírozott haja osztatlan sikert arat majd a tanároknál, a hajmeresztő felirat a pólón pedig esetleg megbánthat valakit.

4. Ne fenyegesd, és soha ne mondd neki, hogy fel is út, le is út! A kamasz ezt sokszor komolyan veszi és útnak indul vagy épp elszökik otthonról, mert összetéveszti a fizikai távollétet a lélek függetlenségével.

5. A látszat ellenére nagy szüksége van a családjára, ne felejtsd el, hogy ez számára is nagyon nehéz időszak! Legyél te a felkészültebb!

6. Legyenek elvárásaid, de ne irreálisak, hanem betarthatók! Ne várj tőle túl sokat ebben az időszakban! Ha az íróasztalánál csendben tanuló, példás rend közepén ülő gyerek képe jelenik meg előtted, aki ritkán mond nemet és nem alkudozik, akkor neked erről az időszakról teljesen más az elképzelésed, mint a valóság.

7. Akkor beszélgess vele, amikor ő akarja! Elképzelhető hogy ez nem mindig a számodra épp legideálisabb időpontban történik. Ennek ellenére azt tanácsolom, hogy akár este tizenegykor is hallgasd meg őt, ne utasítsd vissza! És olyankor CSAK RÁ figyelj, semmi másra!

8. Kerüld az állandó kritizálást! A kamasz maga is nagyon kritikus, de te ne menj bele ebbe a játszmába! Ne cikizd a külsejét, a stílusát, lustaságát! Amennyiben mindenképpen fontosnak tartod, hogy erről szó essen, várd ki azt a pillanatot, amikor feszültség nélkül beszélgethettek mondjuk a megjelenéséről!

9. Tartsd tiszteletben a privát szféráját! Ne pakolj a szobájában, ha ezt nem szeretné! Ne nyiss rá, ha a barátjával van vagy épp telefonál! Ne faggasd arról, amiről nagyon nem szeretne beszélni, hadd legyenek kis titkai!

10. Keressétek meg azokat a pontokat az életetekben, amelyek a korábbi időszakban sok örömet okoztak nektek! Például családi események, kirándulások, amelyeken szívesen részt vesz. Szervezzetek apás, anyás külön programokat, mert ezekhez általában szívesen csatlakoznak.

11. Ha megbántott, vagy durván szólt hozzád, ne tartogasd sokáig a megbántottságodat! Fejezd ki nem tetszésedet, de ne többet, a példabeszédet próbáld elkerülni! Semmi értelme. És ne ijedj meg, ha egyik pillanatban elutasít, majd a másikban szeretethullám tör rá! Ez teljesen általános jelenség.

12. Maradj része az életének! Tudd, kik a barátai, hová jár, és amikor csak lehet, érezze az érdeklődésedet, add tudtára, hogy rátok mindig számíthat és legyen bármilyen, akkor is elfogadjátok, szeretitek!

+1. A humor! A kamaszkor átvészeléséhez elengedhetetlen a szülők humora és nagyvonalúsága. Kitartás! Egyszer véget ér. Megígérem.

Szalánczi Kriszta

klinikai szakpszichológus





 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Mielőtt felnőttek lesznek
  2018-12-24 06:49:11, hétfő
 
  Mi történik a gyerekekkel, mielőtt felnőttek lesznek?

Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu

Debrecen - A kisgyerek még elégedett a világgal, a serdülőkor azonban durva változásokat hoz. Rosszabbak a mai kamaszok, mint a régiek? Jegyzet.

Van ez a fotó a kislánnyal meg a kutyával. Csodálatos. tényleg szívderítő jelenetet örökített meg fényképész kollégánk. A debreceni Nagyerdőben találkozott a gyerek meg a lelkesen mosolygó négylábú, és a kislány azt mondta, szeretne egy kutyás képet. A kutya gazdája rábólintott, a kutya pedig szintén boldogan asszisztált a fotózáshoz. A kép nagyon jól sikerült, valami magával ragadó harmónia, valami végtelen vidámság, időtlen idill árad belőle. Az a fajta béke, nyugalom, boldogság, ami a gyerekeket ebben az életkorban alapból kell, hogy jellemezze. (Legalábbis normál üzemmódban, természetes körülmények között.)

A gyerekek ilyenkor még küldetésük elején tartanak. Szeretik a világot és őket is szereti a világ. Szívesen rajzolnak és énekelnek, nincs ellenükre a szaladgálás vagy hintázás sem. Ha oviba járnak, még lelkesen alszanak délutánonként. Ha kisiskolások, jószerével minden tantárgy kedvükre való: szeretik a számtant, az írást, olvasást, a környezetet is. De annak is örülnek, ha meglátogatják a nagymamát vagy találkozhatnak a szomszéd gyerekkel a játszótéren. Vannak kedvenc könyveik is, mert olvasni minden gyerek szeret! Általában azt a ruhát veszik fel, amit anya kikészít, és ha apa azt mondja, van-e kedvük elkísérni őt a boltba, szívesen vele tartanak.

Ez az idilli állapot természetesen nem tart örökké. Mindig minden változik, a gyerekek is. Mire a lelkes, tanulmányi versenyekre és közösségi munkára is rávehető fiúk-lányok felsőbe mennek, és hetedikesek-nyolcadikosak lesznek, mintha kicserélték volna őket. Elsőre könnyen a kamaszkor számlára írhatjuk a változásokat, hiszen a serdülés sok mindent magával hoz, több méternyi polcot tele lehet rakni az erről szóló könyvekkel. De manapság ennél talán valamivel többről van szó. Az, hogy a mai gyerekek is ,,megbolondulnak" egy kicsit, ahogy Karinthy vagy Molnár Ferenc, a Tanár úr kérem, vagy a Pál utcai fiúk srácai is, ez normális is az egyik szinten. De néha a változás mintha túlzottan is végletes lenne - s talán nem is természetes mértékben zuhanna ránk, mindannyiunkra: szülőkre, gyerekekre, felnőttekre.

Túl gyorsan távolodnak hajdani önmaguktól? Túl gyorsan szakadnak el az anyától meg az apától, túl gyorsan felejtik el a szülők normáit? Túl hamar beintenek az iskolának, és túl gyorsan szeretnének önálló, felnőtt életet élni? Mindez akár logikus is lehetne. De míg az egyik oldalon ott a serdülőkor szabadsága és szabadossága, a másik oldalról mintha eltűnnének a kerítések. Részben mi magunk döntjük ki az oszlopokat, és tekerjük fel a hálót, ami mégis egyfajta rend keretei között tartaná az életüket. Azt mondjuk ugyanis, a gyerek is ember, a gyereknek is vannak jogai - csakhogy a kötelességek egyre kisebb hangsúlyt kapnak. Holott míg két-három évtizede nyugodtan el lehetett hülyéskedni a középiskolai éveket, manapság aki az elején lemarad, az behozhatatlan hátrányba fog kerülni.

Alsós pedagógusok mesélik, szívszorító számukra, amikor látják, ahogy a hajdani jó tanulók hogyan kerülnek felsőben lejtőre. Nem tanulnak, rossz társaságba keverednek, és gyakran a legminimálisabb szülői támogatást sem kapják meg, a szülők ugyanis nem érnek rá velük foglalkozni. Például azért, mert iszonyatosan sokat dolgoznak. Hétfőtől vasárnapig, reggeltől estig. Esetleg az egyikük külföldön melózik. Vagy válnak. Alkoholisták. (Esetleg a legrosszabb esetben eleve nem is érdekelte őket a gyerek különösebben sohasem.) Ráadásul egy-egy osztályon belül is óriási különbségek vannak a gyerekek között is. Az egyiket 20 milliós kocsiból teszik ki a suli előtt, a másiknak buszbérlete sincsen, mert anyu is, apu is munkanélküli. A gyerek pedig nem biztos, hogy érti, mitől van ez így.

A tanár csak jó tanára lehet a diáknak, de apja-anyja helyébe nem léphet. Pláne, mert őt is várják otthon, és megesik, hogy a saját gyereke szülői értekezletére azért nem tud elmenni soha, mert ugyanabban az időben ő meg más gyerekek szüleinek tart értekezletet...

Másrészt az is érdekes, amit kamaszoktól hallottunk, akik úgy látják: túl sok mindent kell tanulniuk az iskolában, és túl sok olyasmit, aminek semmi köze nincs az élethez. S még csak azt sem érezhetik, hogy ettől majd műveltebbek lesznek. Ezek egy része helyett (és nem pluszban!) szívesebben vennének olyan foglalkozásokat, melyek a szociális érzéküket fejlesztenék. Aminek az is a lényege lehetne, hogy nem csupán az egyéni, hanem a közösségi teljesítmény - az én mellett a mi - is előtérbe kerülhetne.

Tudjuk, az idősebbek mindig is hajlamosak voltak kicsit úgy előadni a dolgokat, hogy régen minden szép és jó volt, most meg minden iszonyatos és borzalmas, de ennél a kérdés összetettebb. A mai gyerekeknek ugyanis ott van a virtuális valóság is. Nem csak az iskolában és otthon kell helytállniuk, de meg kell felelniük az online világnak is. Jelen vannak a közösségi oldalakon, mobiltelefonjuk segítségével gyakorlatilag állandóan elérhetők, végtelen beszélgetéseket folytatnak olyan ismerősökkel, akikkel egymástól akár másfél méterre is ülhetnek, de olyanokkal is, akikkel talán soha nem is találkoztak a valóságban. Az internet, a facebook, a google, a millió tévécsatorna jóvoltából kitágult számukra a világ, hosszabb lett a nappal és rövidebb az éjszaka, sokkal több minden lekötheti (és elvonhatja) a figyelmüket. Annyi egyéniségük lehet, amennyit csak akarnak. Annyi ismerősük, amit mi elképzelni sem tudunk. Életük azonban csak egy van. Amit könnyű elrontani.

Tudunk ezen segíteni? Vagy ilyesmi már a mi időnkbe sem fér bele?





 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Vége van a nyárnak
  2018-12-10 07:33:25, hétfő
 
  Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak,
a diákok buli helyett pótvizsgára járnak!






 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Ne üss meg
  2018-10-11 09:59:45, csütörtök
 
  A védekezés az, ami megöl bennünket...

Az a felfogás, miszerint a sebezhetőség gyengeséget jelent,
a legveszélyesebb tévhit, amit a sebezhetőségről gondolunk.
Szinte belepusztulunk a védelmező páncél viselésébe.

Miközben egész életünkben igyekszünk távol tartani magunktól a sebezhetőséget,
és az ellen védekezünk, nehogy túl érzelmesnek tartsanak minket, az is megvetést
vált ki belőlünk, ha mások kevésbé képesek hajlandók leplezni az érzéseiket.
Odáig jutottunk, hogy ahelyett, hogy tisztelnénk annak a bátorságát, aki sebezhető,
inkább bíráljuk, kritizáljuk őket a saját félelmeink és feszengésünk miatt.

A sebezhetőség megtalálható minden érzelem és érzés mélyén,
mert érezni egyszerűen annyit tesz, mint sebezhetővé válni.

Ha a sebezhetőséget gyengeségnek tartjuk, úgy az érzelmeket is gyengeségnek
tartjuk. Elzárkózni tulajdon érzelmi életünktől azért, mert túl nagy a kockázat, hogy
sérülhetünk, olyan, mint faképnél hagyni azt, ami célt és értelmet ad az életünknek.

A sebezhetőséggel szembeni ellenállásunk gyakran abból fakad, hogy olyan sötét
érzelmekkel kötjük össze, mint a félelem, szégyen, gyász, a szomorúság és a
csalódás. Amit képtelenek vagyunk megérteni, hogy a sebezhetőség a bölcsője
mindazoknak az érzelmeknek és élményeknek, amelyekre áhítozunk.

A szeretet, összetartozás a sebezhetőségből születnek.
A sebezhetőség bizonytalanság és érzelmi kiszolgáltatottság.

Felkelni nap mint nap úgy, hogy szeretünk valakit, aki nem is biztos, hogy
viszontszeret, aki megmaradhat az életünkben, de el is hagyhat minket egy
figyelmeztető szó nélkül, aki vagy hű lesz halála napjáig, vagy elárul minket
holnap - ez a sebezhetőség.

Ha szeretünk valakit, akkor érzelmileg kiszolgáltatottak leszünk.
Igen, ez ijesztő, és igen, ez azt jelenti, hogy tárt karokkal várjuk,
hogy akár bántsanak minket - de őszintén, el tudunk képzelni olyan életet,
amiben nem adunk és nem kapunk szeretetet?

A legfőbb veszély, hogy gyengeségként gondolunk az érzésekre...

Feldmár András





 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Egy gyermekpszichológus gondolatai
  2018-04-30 17:56:48, hétfő
 
  Szakemberként azt látom, hogy igazuk van a gyerekeknek. Elfáradnak, tiltakoznak,
csak azért is izegnek-mozognak, beszélgetnek órán! Addig jó, míg a gyereknek van
ereje tiltakozni! Az a betegebb gyerek, aki már csak rezignáltan elszenvedi a sok
irreális követelményt, akinek fáj a hasa reggelente, mikor iskolába kell menni, aki
nem beszél arról, hogy mi bántja.

A probléma összetett. Magyarországon örökségünk a poroszos iskolarendszer, ahol
a rend, fegyelem, frontális oktatás, nagy lexikális ismeretanyag a meghatározó.Tehát
adott egy nem gyerekközpontú rendszer, ami nem veszi figyelembe a gyerekek
játékosságát, nagy mozgásigényét, változatosságra szomjazását. Aztán ott vannak
a gyerekeket tanító, pedagógusnak nem való, kiégett, megkeseredett emberek, akik
legszívesebben máshol lennének.

Említhetjük még a szülőket is, akik ugyanilyen iskolába jártak, és szintén valahol azt
sugallják a gyermeküknek, hogy maximálisan jól kell teljesíteni.

Egy gyermek egész életét meghatározhatja, hogy milyen iskolába jár! Nem azért,
amit beléjük vernek: hogy minden a jegyeken múlik. Ellenkezőleg! Minden azon
múlik, hogy fenntartható lesz-e a természetes gyermeki kíváncsisága, hogy ki
tudja-e bontakoztatni a benne rejlő potenciált, hogy elhiszi e magáról, hogy ő is
okos, hogy lesz-e kedve tanulni.

Találkozik-e olyan karizmatikus, hiteles személyiségekkel, akinek hatására nem
csak az adott tárgyat szereti meg, hanem emberséget is tanul?

Tapasztalatból tudjuk, hogy az életben való beváláshoz kevés köze van az
általános iskolában szerzett jegyeknek. Változásra van szükség! Elégedettebb,
motiváltabb, megbecsültebb pedagógusokra! Gyermek központú iskolákra.
A tét gyermekeink jövője, nem lehet elég hamar elkezdeni a változtatást!





 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
A magyar oktatás
  2016-12-20 06:32:24, kedd
 
  A magyar oktatás teljes csőd! - Egy 16 éves diák elképesztő vallomása

Egy, a világra nyitott, tudásvágyban bővelkedő budapesti gimnazista vagyok. Ennek ellenére gyomorgörcsöt kapok, valahányszor az iskolára gondolok, és ez így szerintem nincs rendjén. Az iskola leginkább abból áll, hogy reggel bemegyek fáradtan, a tanárok is fáradtak, a többiek is fáradtak, és akkor mi, együtt, fáradtan próbálunk valamit csinálni, amiből általában semmi jó nem sül ki. Miért is lenne máshogy...

Az általános kimerültség közepette, ami egyébként kutatásokkal bizonyítottan az életkorunkra jellemző, napi 6-7 tanórában körmöljük szorgosan a tanárjaik által diktáltakat. Hogy ennek mi értelme, azt még egyetlen brit kutató sem derítette ki. De nem hiszem, hogy a tollbamondás, bármilyen hasznos képességemet is fejlesztené. Amennyiben mégis, azt köszönöm szépen, de azt elmúlt tíz évben a magyar oktatás, már tökéletesre fejlesztette.

Valaki tanítson meg élni!

Ha egy mód van rá, és végre engem is megkérdez valaki, akkor mostantól szeretnék a kreativitásra, a problémamegoldó képességre, a kooperativitásra is rágyúrni, mert az esetek legnagyobb részében ezektől függ majd, hogy szakmailag sikeres leszek-e az életben, vagy sem. Azt is hallottam, hogy az állásinterjúkon nem a tankönyv kisbetűs részeibe kérdeznek bele, hanem az ember kiállása sokkal többet számít. Kit érdekelnek, majd a kétszikűek egy nagy multi döntőbizottsága előtt állva...

Egyenesen viccesnek tartom, hogy több mint tíz éve ebben az iskolarendszerben tanulok, de még egyszer se került szóba, hogy azt mégis hogyan kell csinálni?

Azon már nem is csodálkozom, hogy a körülbelül heti 35 órába nem fér bele 60 perc, ahol a kamaszok kötötten, mégis kötetlenül, uram bocsá!, beszélgetnek. Különösképp az zavar, hogy idén még egy tanár sem kérdezte meg tőlem, hogy én akkor hogy is vagyok. Arra már rég rájöttem, hogy a tudásmérés a rövid távú memóriám tesztelésén kívül nem sokból áll. Az írásbeli feleletnél a jegyem attól függ, hogy negyvenöt perc alatt (ami általában inkább 40) tudok-e elég gyorsan írni, és lap végéig érek-e kicsöngetésig, vagy épp mennyire vagyok fáradt 7. órában. Mert igen, mi is elfáradunk, pedig mennyi energiát tudnának bennünk felszabadítani, ha egy kicsit figyelnének ránk.

A szóbelinél se jobb a helyzet, az érdemjegyem inkább függ a tanár hangulatától, és személyemtől, mint a tudásomtól, amitől igazán kéne. Ilyen cseppet sem motiváló körülmények ellenére is küzdünk az osztálytársaimmal, magoljuk az 50 oldalnyi jegyzeteket a témazáróra, mert mást nagyon nem lehet csinálni. Az elvárások mind szülői, mind tanári irányból csak jönnek, és jönnek, hiszen be kell jutni egy jó egyetemre, ha munkát akar az ember, és az iskolának is előkelő helyen kell szerepelni a jövő évi ranglistán.

Elnézést, figyel itt rám valaki?

Előre tudom, hogy az érettségi időszakban kívülről fújom majd az összes tételt, de egy számlát nem fogok tudni befizetni, vagy egy rántottát megsütni, ha a magyar közoktatáson múlik. Rég nem álmodozom róla, hogy valaha egy történelmen vett csatát földrajzi szempontból is megnézzünk, vagy olyan interaktív feladatokat oldjunk meg, amelyek megmutatják a matematika természetben való megjelenési formáit.

Látom, hogy párhuzamosan tanuljuk a tantárgyakat, és ugyanazt a témát történelmi és irodalmi szempontból is megnézzük, de egyelőre elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt valahogy összeegyeztessük. A majdnem százfős tanári kar tagjai azt sem tudják egymásról, hogy ki melyik osztálynak milyen tantárgyat tanít. Elég sokszor megtörténik, hogy 45 perc diktálás helyett akár otthon is maradhattunk volna, ha a tanár e-mailben átküldi a 4 oldalnyi anyagot óránként, és akkor csak 3 hetente kellene bemenni dolgozatot írni, de ilyet mégse lehet, pedig ugyanott tartanánk, mint most.

Az se szokott számítani, hogy a csoport fele egyest ír, mert szorít az idő, tartanunk kell magunkat a tantervhez. Nem tudom, kitől lehetne, de szeretném megkérdezni, hogy tankönyvekről diákok véleményét is kikérték? Mert ki tudhatná jobban, hogy miből lehet tanulni, mint a diák maga?

Nem hiszem, hogy ezeken ne lehetne változtatni, hiszen hetente olvashatom a cikkeket jobbnál jobb nyugati iskolareformokról. Nem mondom, hogy mindig minden rossz, de van bőven min változtatni. Azt sem tudom, hogy hány embernek kell még leírnia, hogy ez így nincs rendben, és történjen is valami. De abban biztos vagyok, hogy változtatások nélkül sosem lesz jobb, és nagyon remélem, hogy valaki végre veszi a fáradságot, és elkezdi valahol, legyen ő oktatási miniszter, tanár, vagy éppen én, éppen most.






 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
A liberális nevelés megbukott
  2016-10-25 07:51:14, kedd
 
  Ez tény!

Minden szakember egyetért ezzel, bár nem kell szaktudás ahhoz,
hogy mi is lássuk a boltban, az utcán, az oviban, iskolában, hogy
egyre több a hisztis gyerkőc.

Miért?

Mert, ha egy gyerkőc életében nincsenek szabályok, nincs
rendszer és főleg következetesség, akkor jön a hiszti!
Éppen nem azt a zoknit akarja felvenni, nem abból a bögréből
szeretne inni, nem akar még lefeküdni, nem akar összepakolni.

Nagy hiba és önbecsapás, hogy amikor a gyerkőc nem fogad
szót, irányíthatatlan, goromba a környezetével, azt mondjuk:
csak gyerek!

Pedig nem!

Ennél sokkal többre képes a gyermeked! Hidd el! Többre képes,
ha megtanítod a tiszteletre, a fegyelemre, az önuralomra.

Legyintesz, amikor nem tud végigülni egy közös vacsorát. De, ha
elviszed egy moziba, akkor végigüli az előadást. Hát akkor miért
nem képes végigülni a vacsorát?

A válaszom egyszerű: mert nem tanítottad meg rá!

Hiszen hogyan tanulta meg a fogmosást, az öltözködést, az
evőeszközzel való evést? Megtanítottad!
És rengetegszer gyakoroltad vele. Nem így született!

Gyermek nem születik rossznak, szófogadatlannak, ,,hisztisnek"!
Minden, amit tesz, amivé válik az a mi munkánk gyümölcse vagy
munkánk hiánya! Fájdalmas, amit most olvasol? Igen! De így igaz?
Igen! És a lelked mélyén ezt Te is tudod. Hiszen ezért vannak
kétségeid, hogy jól csinálod-e?

Tudom Kedves Szülők!

Én vagyok a szószólója annak, hogy a 21. században bizony másképpen
kell élnünk és gyermeket nevelnünk. Nem akarom visszahozni a poroszos
nevelési elveket. A világ megváltozott, fejlődött és fejlődik nap, mint nap,
rohamléptekkel. De 21. század ide vagy oda, a türelmet és a fegyelmet
minden gyerkőcnek meg kell tanulnia! És nem máshol, mint otthon, a
szüleitől! Nincs könnyebb út! Ha nem vagy határozott és következetes a
gyermeknevelésben, akkor a gyerkőc irányít téged, irányítja a családot!

Soha ne feledjük, hogy mi a szülő feladata?
Hogy a gyerkőcök határozott, magabiztos felnőtté váljanak.
Ehhez pedig az első lépcső a fegyelem és ezen belül is az önfegyelem
megtanulása. Itt a hangsúly a megtanuláson van.
Gyermek nem születik úgy, hogy van vagy nincs önfegyelme.
Ezt meg kell tanulnia, vagyis meg kell tanítani neki!
Ehelyett a mai gyerkőcök követelőznek, terrorizálják környezetüket,
mert a szülő képtelen nemet mondani akkor, amikor a legfontosabb
lenne!

Ahhoz, hogy egy gyermekben egészséges én fejlődés menjen végbe,
meg kell tanulnia, hogy hol vannak a határok és mik ezek a határok.
Különben kontrollhiányban, önállótlanságban fognak szenvedni.
Állandóvá válik a frusztráció, melynek következménye az agresszió
vagy éppen a szorongás.

Így a végére szeretnék egy örömhírt is megosztani veletek!
Soha nincs késő elkezdeni a következetes, fegyelemre való
nevelést.

Az igaz, hogy minél később kezded, annál több munka van vele,
de megéri! Mert a gyermeknevelés egy hosszú távú és életünk
legnagyobb és legfontosabb projektje.

Hát bánjunk vele ehhez méltóan:)

Én bízom Bennetek!

Üdvözlettel: Gyerkőcökkel Suttogó





 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Megírta egy anyuka
  2016-09-23 16:32:39, péntek
 
  Megírta egy anyuka, szerinte mi mindent kellene mellőzni az óvodákban.

Óvoda. Szokunk, szoktatunk, és élményeket szerzünk. Ha szükséges szépítünk, kerekítünk, vagy feledtetünk. Ami éppen hatékonyabbnak bizonyul. Hangolódunk, hangolódunk, de problémák vannak, kicsik is, nagyok is.

Beszoktatás

Szelíden, kedvesen már otthon elkezdjük az óvodára való felkészítést, természetesen csak lazán, nem ijesztgetve (majd az óvó néni ezt nem engedi!), hanem a pozitív oldalát kidomborítva: de jó lesz majd a többiekkel játszani, a többi kicsi gyerekkel ebédelni, és lesznek majd énekek és versikék is! De aztán jön a szomorú tapasztalat. Már rögtön az első napon szabályoknak kell megfelelni, azokat kell végrehajtani. Nem tudnám megmondani, az első két órában, amit az oviban töltöttünk el, hányszor hangzott ahhoz hasonló mondat, mint: ,,mi ezt így szoktuk", ,,a többiek már tudják, hogy...", ,,neked is ezt ide kell majd", ,,oda most nem megyünk, majd csak". Zúgott a fejem, és zavarba jöttem, mert én sem tudtam követni a rengeteg szabályt. Gyermekem is tanácstalanul nézett rám, a sok kedves inger hirtelen csupa bosszúsággá változott. Hol van a jó móka, a közös játék és a mondókák?

Szabályok

Kellenek a szabályok, mert megmutatják a határokat, eligazítanak, rendet teremtenek, biztonságot nyújtanak. De a túl sok (meg merem kockáztatni, olykor felesleges) szabály ,,sok szabálysértést" és feszültséget okoz. Az első óvodai napon pedig szabályosan riasztó hatású.
Érzékenység

A gyerekek hamar megtanulják, hogy azokkal a felnőttekkel és gyermekekkel, akikkel gyakran érintkeznek, hogyan ,,bánjanak". Hihetetlen érzékenységgel tudják felmérni, hogy melyik mit enged, mit nem, kit lehet erre vagy arra megkérni, ki lesz a társuk egy-egy tevékenységben, stb. Őszinte leszek, nem nagyon tapasztaltam, hogy az óvónénik hasonló érzékenységgel közelítenének a gyermekekhez. Ha valakiről tudják (még meg is jegyzik a feje fölött), hogy mindig ő az utolsó, akkor miért nem küldik hamarább öltözni? Ha valakiről tudják, hogy mozgékony, miért szólnak rá huszonötször, hogy üljön már le, és miért nem adnak neki testhezálló feladatokat (például segítsen a székeket pakolni, hozzon tollat, ceruzát, ehhez hasonlók)? Tisztelet a kivételnek, de szerintem már az óvónők is a szabályok rabjai, félnek rugalmasabbnak lenni, mert az nem kiszámítható. Kell a következetesség, de a gyerekek nem egyformák! Ha az a szabály, hogy a legszebben ülő gyerekek mennek először az udvarra, akkor mindig ugyanazok lesznek az elsők, és az utolsók is.

Összehasonlítás

Folytatva az előző gondolatsort, és a gyermekek összehasonlítását, rangsorolását. Vajon milyen hatása van annak, ha a teremben kifüggesztett táblán bizonyos szempontok szerint minősítik/rangsorolják egymás előtt a gyermekeket? Az ügyesek már felkerültek, a nem ügyesek pedig csak küzdjenek! Példaként említem az akik már tudnak gombolni, cipzározni táblát, mint motiváló eszközt. (További motiváció, hogy a pisilésnél sem segítenek, hadd gyakorolja!) Azt gondolom, az inkább frusztrálja a gyermeket, ha az ő neve nincsen fönt, ráadásul ez nem csupán önállósági kérdés, hanem finom motorikus képesség is. Akinek ügyes az ujjacskája, kezecskéje, az minden ilyen tevékenységet sikeresen old meg, aki nem, annak több idő kell. De ilyen elven lehetne fönt még további száz tábla, ami alapján vannak ,,szépen evő", ,,a magas csúszdáról is lecsúszó", vagy éppen ,,labdát egyenesen gurító" gyerekek (ha gonosz akarok lenni, esetleg ,,mindig kedvesen mosolygó óvó nénik" vagy ,,szépen mesét mondó óvó nénik"). Mindenki ügyes valamiben, ezt erősítsük, kérem szépen! (A másság problémájáról akkor még nem is beszélve... Mit közvetítünk azzal, hogy valaki képes valamire, valaki pedig nem?)

Helyzetek és szituációk.

Az óvodában olyan helyzetek adódnak, amilyenekkel a gyermek sem otthon, sem játszótéren, sem nagymamánál előtte nem találkozott. Az, ha valamit nem tesz meg, vagy nem úgy tesz meg, az nem azért van, mert ő neveletlen, figyelmetlen, és hasonlók, hanem mert új neki a szituáció, a helyzet. Egyik reggel, érkezésünkkor a csukott ajtó mögül azt hallgattam, hogy egy beszoktatós kislánnyal hogyan gyakorol (és kiabál) a dajka, mert nem jó sorrendben végzi a dolgát (konkrétan a reggeli utáni elpakolást). ,,Tedd le a tányért! Nem, előbb told be a széket! Most fogd meg! Két kézzel! A másik tálcára rakd! A poharadat is! És a szalvéta? Azt én fogom kidobni?" Összeugrott a gyomrom, de próbáltam gyermekemet mosolyogva biztatni, és jókedvűen bekísérni a terembe. Hazafelé azon gondolkodtam, vajon a nevelők is ilyen szigorú sorrendben pakolják-e el ebédjük után a dolgokat?

Kisdolog, nagydolog

Tetszik, nem tetszik, az otthon intim pisiléséből és kakilásából közös pisi-kaki szituációba csöppen a gyerek. Anyával elmenni, és nyitott ajtónál pisilni egészen más, mint gyerekek nyüzsijében, egymásra kukucskálva, nyilvánosan. Ez már önmagában is kellemetlen, de az, hogy a gyerekek feje fölött kiabál az egyik óvónő a másiknak, hogy: ,,Gumikesztyű, zacsi, ez tudod mit jelent?" Mire a másik: ,,Jaj ne mondd, hogy már megint?" És akkorra már mindenki tudja, hogy Ádámka ma is bekakilt. Nem diszkréten, együtt érzően, a gyermek pánikját csökkentve fogadják, hanem hangosan, gúnyosan, lesajnálóan, talán még mérgesen is. Előttem, egy másik anyuka előtt, és a többi gyerek előtt.

Kommunikáció

És akkor rátérnék a kommunikációra. Sajnos, nemcsak a szülők és pedagógusok között nincsen megfelelő mennyiségű és minőségű kommunikáció, a gyermekkel sem úgy beszélnek, ahogyan szükséges és elvárható lenne. Otthon halkan, jóindulatúan, majd az óvodában türelmetlenül és rádörrenve. Az én jókedvű fiacskám az első egy hónap után a halk figyelmeztetésen is elsírja magát itthon. Sosem szóltunk rá hangosan, ha valamiért többször kellett szólni, akkor is a hanglejtésből tudta, hogy szót kell fogadni, és nincsen több figyelmeztetés. Most már mindenen megszeppen, könnybe lábad a szemecskéje, gondolom, úgy szólhattak rá, ahogyan ezt nem szokta meg, és minden figyelmeztetéshez hozzákapcsolja ezt az élményt.

Okok és megoldások

Azt hiszem, csak akkor lehet jól működni az óvodával, és az óvónőkkel, ha sikerül a másikra ráhangolódnunk, a problémáknak megkeressük az okát, és érezzük, hogy közös érdek azokon változtatni. Pozitív beállítódású embernek érzem magam, mindig igyekszem látni (és gyermekeimnek megmutatni) a jót, a szépet, az értékeset, de ez legyen közös érdek! Legyen az ovi egy kedves, vidám hely, ahol szeretik a gyereket, kedvesen segítik abban, ami nem megy neki, tudnak örülni annak, amit megcsinál, elfogadják, és ha ő is érzi, hogy olyan közösségben van, ami biztonságos számára, akkor szívesen jegyzi meg, és tartja be a szabályokat is. A közösségért, mert szeretne odatartozni, és az óvónőért is, mert szeretne a szeretett személynek megfelelni. Fordítva nem mindig működik.





 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Japán siker
  2016-08-27 11:47:33, szombat
 
  Első az építkezés, utána jön a tudás

A japán tanulók tudását 10 éves korig csak nagyon ritkán tesztelik. Az iskola első éveiben a lexikális tudás nem olyan fontos. A jó modor, az emberek és állatok tiszteletben tartása, igazságosság, önkontroll és a természetről való gondoskodás fontos, ezért ezt tanítják.

Az iskolában nincs takarító.

A tanulók takarítják a tantermeket, a folyosókat és a wc-t. Fiatalon megtanulnak együtt dolgozni és a másiknak segíteni. Ezáltal megtanulják a saját és mások munkáját értékelni. Emellett a tanulók nem fognak semmit összekoszolni vagy megrongálni, mert utána nekik kell majd mindent rendbe tenniük.

Együtt ebédelnek az osztályteremben

Az általános iskolában a tanár és a diákok mind együtt ebédelnek az osztályteremben. Ez erősíti a tanár-diák kapcsolatot. Természetesen olyan ételt kapnak, mely fejlődésüket és tanulásukat segíti.

Többet tanulni népszerű

Már fiatal korban nagyon népszerűek az iskola után a magánórák. Az órákat délután tartják, gyakori, hogy a tanulók hétvégén és a szünetben is tanulnak.

Kalligráfiát és japán költészetet tanulnak.

A shodo kalligráfia és a haiku költészet ugyanolyan fontos, mint bármely más tantárgy. Az ilyen tantárgyak megtanítják a gyerekeket arra, hogy tiszteljék ősi kultúrájukat.

6. 99.9%-os a jelenlét

A japán tanulók szinte sohasem hiányoznak az óráról, nem késnek el és a tanulók 91 %-a valóban hallgat arra, amit a tanár mond melyik másik ország büszkélkedhet ilyen mutatókkal?

Az egyetem nyugis.

Az egyetemet megelőző iskolai évek a legnehezebbek aztán kezdődik a móka. Erre a néhány évre úgy is tekinthetnek, mint egy nyaralásra, mielőtt a munka tengerébe dobnák őket. Persze komolyan veszik a tanulmányaikat, de nem lehet zokon venni, ha egy jól megérdemelt szünetet is kivesznek.

Minden iskolarendszernek van előnye és hátránya, de Japánnak bizonyíthatóan sikerült fontos dolgokat elérnie amiért ilyen magas helyezést kapott.

Gondolom, hogy mi is felhasználhatnánk néhány ötletet!








 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
     1/17 oldal   Bejegyzések száma: 162 
2019.03 2019. április 2019.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 190 db bejegyzés
e év: 2157 db bejegyzés
Összes: 24786 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 552
  • e Hét: 5177
  • e Hónap: 28323
  • e Év: 158394
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.