Belépés
klarika47.blog.xfree.hu
Ha érted a saját lényedet, érted mindenki lényét. Kiss Tiborné
1947.10.29
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/17 oldal   Bejegyzések száma: 163 
Szünidő
  2020-02-25 07:35:42, kedd
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Nem szereti az iskolát
  2019-05-22 08:51:59, szerda
 
  Annyiszor halljuk: ,,Anyu, nem akarok iskolába menni!" Csak
nincs kedve, vagy gondok vannak az iskolában? Hol az a pont,
amikor jobban oda kell figyelnünk a jelekre?

Mit tegyünk, ha észrevesszük, gyerekünk betegséget akar színlelni a
dolgozatírás napján, hogy otthon maradhasson velünk? Ha behív az
osztályfőnök, mert a jól tanuló fiunk minden nap zavarja valamivel az
órát? Ha eddig lelkes lányunk nem akar osztálykirándulásra vagy
iskolai rendezvényre menni?

Ezek mind figyelmeztető jelek. A jelek mögött mindig problémák
keresendőek. A problémákat pedig meg kell oldani. Van aki attól fél,
hogy nem tud az elvárásoknak megfelelni, a másik rosszalkodik,
hogy felhívja magára a figyelmet, a harmadik pedig beilleszkedési
zavarokkal küzd.

A problémákat meg kell oldani!

A közhiedelemmel ellentétben a diákok nagy része szeret iskolába
járni függetlenül a tanulmányi eredményeiktől. Az iskolában ugyanis
nem csak tanulni lehet, hanem barátokat szerezni, játszani, alkotni
és sportolni is. Sajnos vannak olyan tanulók is, akik a családi
problémák elől menekülnek az iskolába.

Azonban nem mindenkinek jelent gondtalanságot az iskola. Ők
fokozott figyelmet igényelnek, mert nem érzik jól magukat a
bőrükben. Alacsony az önértékelésük, vagy a konfliktusokra
agresszíven reagálnak, a csoportba nem tudnak beilleszkedni.
Az első figyelmeztető jeleket szülőként fel kell tudnunk ismerni.
Soha nem késő tenni ellene.

Mit tehet a szülő?

Elsősorban teremtsünk egy kellemes beszélgetéshez ideális
környezetet. Nem a probléma miatt üljünk le, mert gyakran a
gyerek maga sem tudja, hogy mi miért történik vele. A dolgok
mögé kell látnunk. Érdemes valami egyedi programot szervezni,
csak kettesben. Valami olyat, amit szeret a gyermek és közben
sokat beszélgetni. Előbb-utóbb elejt olyan mondatokat, amiből
össze tudjuk rakni a képet, csak figyelnünk kell. Lehet, hogy
csak azért nem szeret iskolába járni, mert az új helyről nem jól
lát, vagy épp konfliktusa lett egy osztálytársával, vagy nem érti
az anyagot.

Az aktuális probléma megoldása mellett van néhány olyan tanács,
amik segítenek minket a hétköznapokban is jó szülőnek maradni.

1. Énkép kialakítása:

A legfontosabb feladatod, hogy segítsd az egészséges énkép
kialakítását. Legyél te a tükör számára, amiben olyan képet kap
magáról a gyerek, hogy teljes értékűnek érezheti magát.

Az első és legfontosabb, hogy gyereket úgy szeresd és fogadd el,
ahogy isten megteremtette. Ismerd meg, fedezd fel a személyiségét
és olyan képet tükrözz vissza neki, hogy ő is szerethesse magát.
Mindig dicsérd meg, és becsüld a jó tulajdonságaiért! Segíts neki is,
hogy észrevegye azt a csodát, amit mi látunk benne.

2. Pozitív megerősítés:

Dicsérd, ha valamit jól csinált! Ne félj, hogy önteltté vagy beképzeltté
válik majd ettől. Csak magabiztosabb lesz, és ha a hiányosságokra
is őszintén rámutatsz, akkor a jelleme is erősödni fog. Értesd meg
vele, hogy a jegyekkel a tanárok nem a személyiségét értékelik,
hanem az aktuális tudását. Tanítsd meg neki, hogy a verekedés,
vagy megfutamodás helyett érveléssel és meggyőzéssel próbálja
bebizonyítani az igazát.

3. Őt lásd:

Soha ne hasonlítsd össze sem a testvéreivel, sem az osztály
eminenseivel, hiszen minden ember ,,megismételhetetlen és
egyedi példány". Azt érzi ilyenkor a gyerek, hogy sajnáljuk,
amiért nem olyan, mint az a másik, hogy valami baj van vele.

Ha ezeket az alapelveket követjük a hétköznapokban, akkor
egy kezdeményező, másokra odafigyelő, de az érdekeiért
síkra szálló bátor ember válik majd belőle.





 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Múló diák évek
  2019-01-04 14:15:25, péntek
 
  A lányoknak rá kéne jönniük: Minket fiúkat nem zavar, ha más srácokkal beszélgettek. Nem érdekel, hogy vannak fiú barátaitok. De amikor mellettünk ültök, és valami srác betoppan, és ti a nyakába ugrotok anélkül, hogy bemutatnátok minket az igenis zavar. Az sem segít hogyha beszéltek vele 10 percet anélkül a felismerés nélkül hogy mi igenis ott vagyunk még. Nem érdekel minket hogyha az a srác hív v ír nektek, de hajnali kettőkor kicsit aggodalmat kelt ez bennünk. Szerintem semmi sem olyan fontos hogy hajnali 2kor kell rá sort keríteni és nem várhat reggelig. Ráadásul amikor azt mondjuk h szép, lenyűgöző,csinos, aranyos és ámulatba ejtő vagy akkor azt mi tényleg úgy is értjük. És ne mondjátok nekünk, hogy tévedünk. Mi nem próbálunk meggyőzni titeket. A legszexisebb dolog egy lányban a magabiztosság. Igen idézhetsz engem. Ne legyetek kiakadva azon, hogy nyitva tartjuk előttetek az ajtót, inkább élvezzétek az előnyét annak milyen hangulatban vagyok. Hagyjátok hogy fizessünk nektek valamit, ne érezzétek magatokat zavarban mert mi ezt jó szándékból csináljuk és nem azért, mert elvárt. Mosolyogjatok és mondjátok köszönöm. Pusziljatok meg mikor senki sem figyel, de ha akkor pusziltok meg mikor valaki láthat,akkor mi még jobban le leszünk nyűgözve.

Nekünk nem kell puccosan felöltöznöd. Ha kijössz velünk nem kell a legrövidebb szoknyád felvenned és nem kell kilométeres sminket magadra raknod. Mi saját magadért szeretünk téged, nem pedig azért amilyen tudsz lenni. Őszintén szerintem egy lány a pizsijében a legszebb, vagy boxeremben és a pólómban, nem pedig kicicomázva. Nem kell mindent véresen komolyan venni amit mondunk, a szarkazmus szép dolog, lássátok meg benne a szépséget. Ne legyetek kiakadva mindenért. Ne használjátok a magazinokat és a médiát, úgy mintha a Bibliátok lenne. Ne mondjátok előttünk milyen jó faszi Chris Brown, Brad Pitt vagy Jesse McCartney, mert kicsit sem izgat minket, amúgy is erre vannak a barátnőitek. Bármi is történt a ,,jóképű" szóval, igazából nagyon örülnék ha a hé bébi, szexiboy, kan helyett a hé jóképű srác kifejezéssel köszöntenétek. A másik oldalról nézve én se így köszöntelek titeket.

Lányok nem tudom elégszer hangsúlyozni, ha van egy srác aki nem bánik jól veletek, ne várjátok meg hogy megváltozzon! Hadd sajnálkozzon majd a férfi populáció söpredéke és keressetek valaki olyant, aki úgy bánik veletek ahogy ti azt szeretnétek és akkor is megmosolyogtat ha ti a legszomorúbbak vagytok. Olyasvalakit aki értékeli azt hogy milyen kedvetek van. Olyasvalakit aki akkor is törődik veletek, ha hibát követtek el.Olyasvalakit aki akkor is szeret ha megbántjátok. Olyasvalakit aki abbahagyja azt amit csinál hogy a szemetekbe nézzen, és azt mondja szeretlek, és valójában úgy gondolja. Adjatok a kedves srácoknak egy esélyt! A fiúk kirakják ezeket ha beleegyeztek és ti lányok is kirakhatjátok ha úgy gondoljátok hogy aranyos. Az élet túl rövid ahhoz hogy mindenen szomorkodjunk ami az utunkba kerül, és szagoljunk bele a rozsába, mert nem lesz rá még egy lehetőségünk, tehát ne pocsékold az idődet, ragadd meg a lehetőségeket, mert mindig van több rózsa amiben illatozhatsz.





 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Kamaszkor
  2018-12-24 06:53:20, hétfő
 
  Úgy tízéves kora körül észreveszed, hogy valami megváltozott. Másként reagál, másként viselkedik, az egész lénye átalakulóban van. Egyre gyakrabban vágja hozzád csípőből, hogy ,,semmi bajom, hagyjál békén!" Távolodik tőled, sokszor undok, pimasz , talán lusta is, na meg rendetlen. Ha első gyerek, akkor feltör belőled a ,,jaj Istenem mi történt? Mi a baj a gyerekkel? Én rontottam el valamit?" De addigra már benne vagy nyakig. Mert a kamaszkort nem lehet megúszni. Szalánczi Kriszta klinikai szakpszichológus, és nem mellesleg két kamasz gyerek anyukája. Ezek az ő tanácsai.

Teljesen rendben van, hogy tanácstalannak érzed magad. Tapasztalataim szerint mindenki ezt érzi. Néha én is. Gondoltuk, hogy nehéz időszak a kamaszkor, na de ennyire? És ilyen sokáig? Mindenféle kérdés felmerül bennünk. Mit tehetek? Hogy bírjuk ki? Mennyire legyek szigorú? Meddig engedjek? Honnan veszem észre, ha baj van? A teljesség igénye nélkül állítottam össze néhány tanácsot ,,kamasz-krízishelyzetek" esetére.

De még mielőtt elolvasnád őket, kérlek, ne felejtsd el, hogy ennek a sokszor nagyon nehéz időszaknak van egy rendkívül fontos célja. A gyereked függetlenné válása. Ez pedig csak úgy valósulhat meg teljes biztonsággal, ha stabilan kötődik a családjához. Vagyis hozzátok.

1. Nem kerülhetők el a feszültségek, erre ne is számíts! És nem is mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy te szeretnéd. Mert a gyerekben is nagy mértékben megnövekszik a feszültség, főként a hormonális változások miatt. Tehát akaratán kívül. Irritáló szokásokat vesz fel, begubózik, ellentmond és alkudozik. Tartsd fenn az alku lehetőségét! Ez erősíti a gyerek kompetenciáját. Persze maradj elfogadható határokon belül, például hosszabb kimenők, hányas busszal érjen haza, egyedül vagy kísérettel menjen valahová, stb...

2. Fogadd el, hogy a gyereked máshogy látja a dolgokat, mint te! Másképp öltözködik, két számmal nagyobb pólót hord, nem lát ki a haja alól, vagy 12 évesen sminkelni szeretne. Nem kell minden igényét kielégítened, de elutasítás helyett köss vele kompromisszumot!

3. Direkt irányítás helyett inkább mutass irányt! A gyerekeknek kamaszkorban is irányításra van szükségük, csak nem a korábbi formában. Mondd el a véleményed, és igyekezz meggyőzni egy-egy ötlet következményeiről: nem biztos, hogy a 12 éves melírozott haja osztatlan sikert arat majd a tanároknál, a hajmeresztő felirat a pólón pedig esetleg megbánthat valakit.

4. Ne fenyegesd, és soha ne mondd neki, hogy fel is út, le is út! A kamasz ezt sokszor komolyan veszi és útnak indul vagy épp elszökik otthonról, mert összetéveszti a fizikai távollétet a lélek függetlenségével.

5. A látszat ellenére nagy szüksége van a családjára, ne felejtsd el, hogy ez számára is nagyon nehéz időszak! Legyél te a felkészültebb!

6. Legyenek elvárásaid, de ne irreálisak, hanem betarthatók! Ne várj tőle túl sokat ebben az időszakban! Ha az íróasztalánál csendben tanuló, példás rend közepén ülő gyerek képe jelenik meg előtted, aki ritkán mond nemet és nem alkudozik, akkor neked erről az időszakról teljesen más az elképzelésed, mint a valóság.

7. Akkor beszélgess vele, amikor ő akarja! Elképzelhető hogy ez nem mindig a számodra épp legideálisabb időpontban történik. Ennek ellenére azt tanácsolom, hogy akár este tizenegykor is hallgasd meg őt, ne utasítsd vissza! És olyankor CSAK RÁ figyelj, semmi másra!

8. Kerüld az állandó kritizálást! A kamasz maga is nagyon kritikus, de te ne menj bele ebbe a játszmába! Ne cikizd a külsejét, a stílusát, lustaságát! Amennyiben mindenképpen fontosnak tartod, hogy erről szó essen, várd ki azt a pillanatot, amikor feszültség nélkül beszélgethettek mondjuk a megjelenéséről!

9. Tartsd tiszteletben a privát szféráját! Ne pakolj a szobájában, ha ezt nem szeretné! Ne nyiss rá, ha a barátjával van vagy épp telefonál! Ne faggasd arról, amiről nagyon nem szeretne beszélni, hadd legyenek kis titkai!

10. Keressétek meg azokat a pontokat az életetekben, amelyek a korábbi időszakban sok örömet okoztak nektek! Például családi események, kirándulások, amelyeken szívesen részt vesz. Szervezzetek apás, anyás külön programokat, mert ezekhez általában szívesen csatlakoznak.

11. Ha megbántott, vagy durván szólt hozzád, ne tartogasd sokáig a megbántottságodat! Fejezd ki nem tetszésedet, de ne többet, a példabeszédet próbáld elkerülni! Semmi értelme. És ne ijedj meg, ha egyik pillanatban elutasít, majd a másikban szeretethullám tör rá! Ez teljesen általános jelenség.

12. Maradj része az életének! Tudd, kik a barátai, hová jár, és amikor csak lehet, érezze az érdeklődésedet, add tudtára, hogy rátok mindig számíthat és legyen bármilyen, akkor is elfogadjátok, szeretitek!

+1. A humor! A kamaszkor átvészeléséhez elengedhetetlen a szülők humora és nagyvonalúsága. Kitartás! Egyszer véget ér. Megígérem.

Szalánczi Kriszta

klinikai szakpszichológus





 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Mielőtt felnőttek lesznek
  2018-12-24 06:49:11, hétfő
 
  Mi történik a gyerekekkel, mielőtt felnőttek lesznek?

Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu

Debrecen - A kisgyerek még elégedett a világgal, a serdülőkor azonban durva változásokat hoz. Rosszabbak a mai kamaszok, mint a régiek? Jegyzet.

Van ez a fotó a kislánnyal meg a kutyával. Csodálatos. tényleg szívderítő jelenetet örökített meg fényképész kollégánk. A debreceni Nagyerdőben találkozott a gyerek meg a lelkesen mosolygó négylábú, és a kislány azt mondta, szeretne egy kutyás képet. A kutya gazdája rábólintott, a kutya pedig szintén boldogan asszisztált a fotózáshoz. A kép nagyon jól sikerült, valami magával ragadó harmónia, valami végtelen vidámság, időtlen idill árad belőle. Az a fajta béke, nyugalom, boldogság, ami a gyerekeket ebben az életkorban alapból kell, hogy jellemezze. (Legalábbis normál üzemmódban, természetes körülmények között.)

A gyerekek ilyenkor még küldetésük elején tartanak. Szeretik a világot és őket is szereti a világ. Szívesen rajzolnak és énekelnek, nincs ellenükre a szaladgálás vagy hintázás sem. Ha oviba járnak, még lelkesen alszanak délutánonként. Ha kisiskolások, jószerével minden tantárgy kedvükre való: szeretik a számtant, az írást, olvasást, a környezetet is. De annak is örülnek, ha meglátogatják a nagymamát vagy találkozhatnak a szomszéd gyerekkel a játszótéren. Vannak kedvenc könyveik is, mert olvasni minden gyerek szeret! Általában azt a ruhát veszik fel, amit anya kikészít, és ha apa azt mondja, van-e kedvük elkísérni őt a boltba, szívesen vele tartanak.

Ez az idilli állapot természetesen nem tart örökké. Mindig minden változik, a gyerekek is. Mire a lelkes, tanulmányi versenyekre és közösségi munkára is rávehető fiúk-lányok felsőbe mennek, és hetedikesek-nyolcadikosak lesznek, mintha kicserélték volna őket. Elsőre könnyen a kamaszkor számlára írhatjuk a változásokat, hiszen a serdülés sok mindent magával hoz, több méternyi polcot tele lehet rakni az erről szóló könyvekkel. De manapság ennél talán valamivel többről van szó. Az, hogy a mai gyerekek is ,,megbolondulnak" egy kicsit, ahogy Karinthy vagy Molnár Ferenc, a Tanár úr kérem, vagy a Pál utcai fiúk srácai is, ez normális is az egyik szinten. De néha a változás mintha túlzottan is végletes lenne - s talán nem is természetes mértékben zuhanna ránk, mindannyiunkra: szülőkre, gyerekekre, felnőttekre.

Túl gyorsan távolodnak hajdani önmaguktól? Túl gyorsan szakadnak el az anyától meg az apától, túl gyorsan felejtik el a szülők normáit? Túl hamar beintenek az iskolának, és túl gyorsan szeretnének önálló, felnőtt életet élni? Mindez akár logikus is lehetne. De míg az egyik oldalon ott a serdülőkor szabadsága és szabadossága, a másik oldalról mintha eltűnnének a kerítések. Részben mi magunk döntjük ki az oszlopokat, és tekerjük fel a hálót, ami mégis egyfajta rend keretei között tartaná az életüket. Azt mondjuk ugyanis, a gyerek is ember, a gyereknek is vannak jogai - csakhogy a kötelességek egyre kisebb hangsúlyt kapnak. Holott míg két-három évtizede nyugodtan el lehetett hülyéskedni a középiskolai éveket, manapság aki az elején lemarad, az behozhatatlan hátrányba fog kerülni.

Alsós pedagógusok mesélik, szívszorító számukra, amikor látják, ahogy a hajdani jó tanulók hogyan kerülnek felsőben lejtőre. Nem tanulnak, rossz társaságba keverednek, és gyakran a legminimálisabb szülői támogatást sem kapják meg, a szülők ugyanis nem érnek rá velük foglalkozni. Például azért, mert iszonyatosan sokat dolgoznak. Hétfőtől vasárnapig, reggeltől estig. Esetleg az egyikük külföldön melózik. Vagy válnak. Alkoholisták. (Esetleg a legrosszabb esetben eleve nem is érdekelte őket a gyerek különösebben sohasem.) Ráadásul egy-egy osztályon belül is óriási különbségek vannak a gyerekek között is. Az egyiket 20 milliós kocsiból teszik ki a suli előtt, a másiknak buszbérlete sincsen, mert anyu is, apu is munkanélküli. A gyerek pedig nem biztos, hogy érti, mitől van ez így.

A tanár csak jó tanára lehet a diáknak, de apja-anyja helyébe nem léphet. Pláne, mert őt is várják otthon, és megesik, hogy a saját gyereke szülői értekezletére azért nem tud elmenni soha, mert ugyanabban az időben ő meg más gyerekek szüleinek tart értekezletet...

Másrészt az is érdekes, amit kamaszoktól hallottunk, akik úgy látják: túl sok mindent kell tanulniuk az iskolában, és túl sok olyasmit, aminek semmi köze nincs az élethez. S még csak azt sem érezhetik, hogy ettől majd műveltebbek lesznek. Ezek egy része helyett (és nem pluszban!) szívesebben vennének olyan foglalkozásokat, melyek a szociális érzéküket fejlesztenék. Aminek az is a lényege lehetne, hogy nem csupán az egyéni, hanem a közösségi teljesítmény - az én mellett a mi - is előtérbe kerülhetne.

Tudjuk, az idősebbek mindig is hajlamosak voltak kicsit úgy előadni a dolgokat, hogy régen minden szép és jó volt, most meg minden iszonyatos és borzalmas, de ennél a kérdés összetettebb. A mai gyerekeknek ugyanis ott van a virtuális valóság is. Nem csak az iskolában és otthon kell helytállniuk, de meg kell felelniük az online világnak is. Jelen vannak a közösségi oldalakon, mobiltelefonjuk segítségével gyakorlatilag állandóan elérhetők, végtelen beszélgetéseket folytatnak olyan ismerősökkel, akikkel egymástól akár másfél méterre is ülhetnek, de olyanokkal is, akikkel talán soha nem is találkoztak a valóságban. Az internet, a facebook, a google, a millió tévécsatorna jóvoltából kitágult számukra a világ, hosszabb lett a nappal és rövidebb az éjszaka, sokkal több minden lekötheti (és elvonhatja) a figyelmüket. Annyi egyéniségük lehet, amennyit csak akarnak. Annyi ismerősük, amit mi elképzelni sem tudunk. Életük azonban csak egy van. Amit könnyű elrontani.

Tudunk ezen segíteni? Vagy ilyesmi már a mi időnkbe sem fér bele?





 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Vége van a nyárnak
  2018-12-10 07:33:25, hétfő
 
  Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak,
a diákok buli helyett pótvizsgára járnak!






 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Ne üss meg
  2018-10-11 09:59:45, csütörtök
 
  A védekezés az, ami megöl bennünket...

Az a felfogás, miszerint a sebezhetőség gyengeséget jelent,
a legveszélyesebb tévhit, amit a sebezhetőségről gondolunk.
Szinte belepusztulunk a védelmező páncél viselésébe.

Miközben egész életünkben igyekszünk távol tartani magunktól a sebezhetőséget,
és az ellen védekezünk, nehogy túl érzelmesnek tartsanak minket, az is megvetést
vált ki belőlünk, ha mások kevésbé képesek hajlandók leplezni az érzéseiket.
Odáig jutottunk, hogy ahelyett, hogy tisztelnénk annak a bátorságát, aki sebezhető,
inkább bíráljuk, kritizáljuk őket a saját félelmeink és feszengésünk miatt.

A sebezhetőség megtalálható minden érzelem és érzés mélyén,
mert érezni egyszerűen annyit tesz, mint sebezhetővé válni.

Ha a sebezhetőséget gyengeségnek tartjuk, úgy az érzelmeket is gyengeségnek
tartjuk. Elzárkózni tulajdon érzelmi életünktől azért, mert túl nagy a kockázat, hogy
sérülhetünk, olyan, mint faképnél hagyni azt, ami célt és értelmet ad az életünknek.

A sebezhetőséggel szembeni ellenállásunk gyakran abból fakad, hogy olyan sötét
érzelmekkel kötjük össze, mint a félelem, szégyen, gyász, a szomorúság és a
csalódás. Amit képtelenek vagyunk megérteni, hogy a sebezhetőség a bölcsője
mindazoknak az érzelmeknek és élményeknek, amelyekre áhítozunk.

A szeretet, összetartozás a sebezhetőségből születnek.
A sebezhetőség bizonytalanság és érzelmi kiszolgáltatottság.

Felkelni nap mint nap úgy, hogy szeretünk valakit, aki nem is biztos, hogy
viszontszeret, aki megmaradhat az életünkben, de el is hagyhat minket egy
figyelmeztető szó nélkül, aki vagy hű lesz halála napjáig, vagy elárul minket
holnap - ez a sebezhetőség.

Ha szeretünk valakit, akkor érzelmileg kiszolgáltatottak leszünk.
Igen, ez ijesztő, és igen, ez azt jelenti, hogy tárt karokkal várjuk,
hogy akár bántsanak minket - de őszintén, el tudunk képzelni olyan életet,
amiben nem adunk és nem kapunk szeretetet?

A legfőbb veszély, hogy gyengeségként gondolunk az érzésekre...

Feldmár András





 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Ballagásra
  2018-09-28 13:19:57, péntek
 
  Tudjátok mi az egyik legnagyobb öröm?
Amikor a gyermeketek eléri a célját.
A többi csak csepp a tengerben!





 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
Egy gyermekpszichológus gondolatai
  2018-04-30 17:56:48, hétfő
 
  Szakemberként azt látom, hogy igazuk van a gyerekeknek. Elfáradnak, tiltakoznak,
csak azért is izegnek-mozognak, beszélgetnek órán! Addig jó, míg a gyereknek van
ereje tiltakozni! Az a betegebb gyerek, aki már csak rezignáltan elszenvedi a sok
irreális követelményt, akinek fáj a hasa reggelente, mikor iskolába kell menni, aki
nem beszél arról, hogy mi bántja.

A probléma összetett. Magyarországon örökségünk a poroszos iskolarendszer, ahol
a rend, fegyelem, frontális oktatás, nagy lexikális ismeretanyag a meghatározó.Tehát
adott egy nem gyerekközpontú rendszer, ami nem veszi figyelembe a gyerekek
játékosságát, nagy mozgásigényét, változatosságra szomjazását. Aztán ott vannak
a gyerekeket tanító, pedagógusnak nem való, kiégett, megkeseredett emberek, akik
legszívesebben máshol lennének.

Említhetjük még a szülőket is, akik ugyanilyen iskolába jártak, és szintén valahol azt
sugallják a gyermeküknek, hogy maximálisan jól kell teljesíteni.

Egy gyermek egész életét meghatározhatja, hogy milyen iskolába jár! Nem azért,
amit beléjük vernek: hogy minden a jegyeken múlik. Ellenkezőleg! Minden azon
múlik, hogy fenntartható lesz-e a természetes gyermeki kíváncsisága, hogy ki
tudja-e bontakoztatni a benne rejlő potenciált, hogy elhiszi e magáról, hogy ő is
okos, hogy lesz-e kedve tanulni.

Találkozik-e olyan karizmatikus, hiteles személyiségekkel, akinek hatására nem
csak az adott tárgyat szereti meg, hanem emberséget is tanul?

Tapasztalatból tudjuk, hogy az életben való beváláshoz kevés köze van az
általános iskolában szerzett jegyeknek. Változásra van szükség! Elégedettebb,
motiváltabb, megbecsültebb pedagógusokra! Gyermek központú iskolákra.
A tét gyermekeink jövője, nem lehet elég hamar elkezdeni a változtatást!





 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
A magyar oktatás
  2016-12-20 06:32:24, kedd
 
  A magyar oktatás teljes csőd! - Egy 16 éves diák elképesztő vallomása

Egy, a világra nyitott, tudásvágyban bővelkedő budapesti gimnazista vagyok. Ennek ellenére gyomorgörcsöt kapok, valahányszor az iskolára gondolok, és ez így szerintem nincs rendjén. Az iskola leginkább abból áll, hogy reggel bemegyek fáradtan, a tanárok is fáradtak, a többiek is fáradtak, és akkor mi, együtt, fáradtan próbálunk valamit csinálni, amiből általában semmi jó nem sül ki. Miért is lenne máshogy...

Az általános kimerültség közepette, ami egyébként kutatásokkal bizonyítottan az életkorunkra jellemző, napi 6-7 tanórában körmöljük szorgosan a tanárjaik által diktáltakat. Hogy ennek mi értelme, azt még egyetlen brit kutató sem derítette ki. De nem hiszem, hogy a tollbamondás, bármilyen hasznos képességemet is fejlesztené. Amennyiben mégis, azt köszönöm szépen, de azt elmúlt tíz évben a magyar oktatás, már tökéletesre fejlesztette.

Valaki tanítson meg élni!

Ha egy mód van rá, és végre engem is megkérdez valaki, akkor mostantól szeretnék a kreativitásra, a problémamegoldó képességre, a kooperativitásra is rágyúrni, mert az esetek legnagyobb részében ezektől függ majd, hogy szakmailag sikeres leszek-e az életben, vagy sem. Azt is hallottam, hogy az állásinterjúkon nem a tankönyv kisbetűs részeibe kérdeznek bele, hanem az ember kiállása sokkal többet számít. Kit érdekelnek, majd a kétszikűek egy nagy multi döntőbizottsága előtt állva...

Egyenesen viccesnek tartom, hogy több mint tíz éve ebben az iskolarendszerben tanulok, de még egyszer se került szóba, hogy azt mégis hogyan kell csinálni?

Azon már nem is csodálkozom, hogy a körülbelül heti 35 órába nem fér bele 60 perc, ahol a kamaszok kötötten, mégis kötetlenül, uram bocsá!, beszélgetnek. Különösképp az zavar, hogy idén még egy tanár sem kérdezte meg tőlem, hogy én akkor hogy is vagyok. Arra már rég rájöttem, hogy a tudásmérés a rövid távú memóriám tesztelésén kívül nem sokból áll. Az írásbeli feleletnél a jegyem attól függ, hogy negyvenöt perc alatt (ami általában inkább 40) tudok-e elég gyorsan írni, és lap végéig érek-e kicsöngetésig, vagy épp mennyire vagyok fáradt 7. órában. Mert igen, mi is elfáradunk, pedig mennyi energiát tudnának bennünk felszabadítani, ha egy kicsit figyelnének ránk.

A szóbelinél se jobb a helyzet, az érdemjegyem inkább függ a tanár hangulatától, és személyemtől, mint a tudásomtól, amitől igazán kéne. Ilyen cseppet sem motiváló körülmények ellenére is küzdünk az osztálytársaimmal, magoljuk az 50 oldalnyi jegyzeteket a témazáróra, mert mást nagyon nem lehet csinálni. Az elvárások mind szülői, mind tanári irányból csak jönnek, és jönnek, hiszen be kell jutni egy jó egyetemre, ha munkát akar az ember, és az iskolának is előkelő helyen kell szerepelni a jövő évi ranglistán.

Elnézést, figyel itt rám valaki?

Előre tudom, hogy az érettségi időszakban kívülről fújom majd az összes tételt, de egy számlát nem fogok tudni befizetni, vagy egy rántottát megsütni, ha a magyar közoktatáson múlik. Rég nem álmodozom róla, hogy valaha egy történelmen vett csatát földrajzi szempontból is megnézzünk, vagy olyan interaktív feladatokat oldjunk meg, amelyek megmutatják a matematika természetben való megjelenési formáit.

Látom, hogy párhuzamosan tanuljuk a tantárgyakat, és ugyanazt a témát történelmi és irodalmi szempontból is megnézzük, de egyelőre elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt valahogy összeegyeztessük. A majdnem százfős tanári kar tagjai azt sem tudják egymásról, hogy ki melyik osztálynak milyen tantárgyat tanít. Elég sokszor megtörténik, hogy 45 perc diktálás helyett akár otthon is maradhattunk volna, ha a tanár e-mailben átküldi a 4 oldalnyi anyagot óránként, és akkor csak 3 hetente kellene bemenni dolgozatot írni, de ilyet mégse lehet, pedig ugyanott tartanánk, mint most.

Az se szokott számítani, hogy a csoport fele egyest ír, mert szorít az idő, tartanunk kell magunkat a tantervhez. Nem tudom, kitől lehetne, de szeretném megkérdezni, hogy tankönyvekről diákok véleményét is kikérték? Mert ki tudhatná jobban, hogy miből lehet tanulni, mint a diák maga?

Nem hiszem, hogy ezeken ne lehetne változtatni, hiszen hetente olvashatom a cikkeket jobbnál jobb nyugati iskolareformokról. Nem mondom, hogy mindig minden rossz, de van bőven min változtatni. Azt sem tudom, hogy hány embernek kell még leírnia, hogy ez így nincs rendben, és történjen is valami. De abban biztos vagyok, hogy változtatások nélkül sosem lesz jobb, és nagyon remélem, hogy valaki végre veszi a fáradságot, és elkezdi valahol, legyen ő oktatási miniszter, tanár, vagy éppen én, éppen most.






 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
     1/17 oldal   Bejegyzések száma: 163 
2020.04 2020. Május 2020.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 216 db bejegyzés
e év: 1441 db bejegyzés
Összes: 28458 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 564
  • e Hét: 4427
  • e Hónap: 54315
  • e Év: 301173
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2020 TVN.HU Kft.